| Mobile | RSS

Menczer Tamás kiosztotta a jobbikosokat, aztán jött Vadai Ágnes a nagyon fura vízióival…(frissítjük!)

JURÁK KATA2022-07-18

Kétnapos ülést tart a héten az Országgyűlés, amely kedden elfogadhatja az 2023-as költségvetési törvényjavaslatot.

Hétfőn 13 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik a kormány kezdeményezésére összehívott rendkívüli ülés. Ezt követően három órán keresztül interpellációk, azonnali kérdések és kérdések hangzanak el a parlamentben. A képviselők bizottsági jelentéseket és összegző módosító javaslatokat is megvitatnak. Elsőként tárgyalják a 2023-as büdzsét, majd egyebek mellett a távszerencsejáték szabályain változtató egyes gazdaságszabályozási tárgyú törvények módosításáról vitáznak. A napirenden szerepel az Európai Unió jövőjével kapcsolatosan képviselendő magyar álláspontról szóló országgyűlési határozati javaslat, amely egyebek mellett azt kezdeményezi, hogy az európai parlamenti (EP-) képviselőket a nemzeti parlamentek delegálják. Megvitatják Magyarország alaptörvényének tizenegyedik módosítását, amely alapján 2024-től ugyanazon a napon lesznek az EP- és az önkormányzati választások. Ez az előterjesztés tartalmazza azt is, hogy a megyéket átnevezik vármegyékre. A frakciófinanszírozás átalakításáról is beszélnek a képviselők az országgyűlési törvény módosításának vitájában. Az Országgyűlés tavaszi, rendes ülésszaka június 15-ig tartott, azóta rendkívüli üléseken tanácskoznak a képviselők.

Csattanós választ adott Menczer Tamás államtitkár Z. Kárpát Dániel felszólalására. Úgy fogalmazott:

A kormány védi a családokat – önöktől is.

Hozzátette:

mekkora Paks-barát lett a baloldal!

Menczer Tamás szerint Paks kulcskérdés.

Ha már önök ennyire aggódnak, akkor érdemes megjegyezni, hogy most miért érdeklik az energiaárak? Ezt a meghasonlást magyarázza azt, ami a Jobbiknál történik, elveszítették a pártelnöküket, frakcióvezetőjüket és azt a hölgyet, aki valószínűleg szintén fontos személy önöknél. A gyászfolyamatot értjük, de hangsúlyozzuk: a magyar kormány a magyar családok mellett áll. 

Ezután kifejtette, hogy nagyon fontos a rezsicsökkentés. Menczer Tamás után Vadai Ágnes kapott lehetőséget a felszólalásra.

VADAI ÁGNES SZERINT SAJÁT MAGUKNAK ÍRT A KORMÁNY ALKOTMÁNYT, HOGY ELLOPJÁK AZ UNIÓS PÉNZEKET, KIRABOLTÁK MAGYARORSZÁGOT

“Ez a kormány az adóemelések, a tömeges munkahelyek megszüntetésének kormánya” – minderről Vadai Ágnes beszélt felszólalásában. A képviselőnő szerint a kormány mindent ellopott, amit lehetett.

“KÉPMUTATÓ, HITELTELEN ELLENZÉK”

Dömötör Csaba válaszában elmondta: az energiaárak jelentősen nőttek, negyven éve nem látott infláció sújtja a világot. A gazdasági nehézségek mindenkit érintenek – tette hozzá. Felidézte:

az ellenzék álláspontja rendkívül hiteltelen és képmutató!

Hozzátette: a megszületése óta támadták a rezsicsökkentést.

A DK azt mondta: hülyeség és a kampányban is azt mondták, kivezetnék a rezsicsökkentést. 

Ezután az államtitkár közölte, hogy Gyurcsány óriási árengedményt biztosított a saját cégének.

A kormány most is védeni szeretné a családokat és a rezsiárakat. Ha Önök lennének hivatalban, ilyen nem lenne. Nyilvánvaló politikai szándékból önök politikai összeomlásról beszélnek. De az volt az összeomlás, amikor kozmetikázott számokat küldtek Brüsszelnek, közben eladtak mindent és növelték a munkanélküliséget. 

Hollik István KDNP-s politikus arról beszélt, hogy a németországi helyzet katasztrofális. Szavai szerint az elhibázott brüsszeli szankciók politikája fordítva sült el. A háborúk mellett az elhibázott energiapolitika okozta a növekedést.

A valódi megoldást a béke jelentené, rezsicsökkentés viszont van. 

Hozzátette: nagy segítség ez a családoknak, és a magyar kormány a lehető legnagyobb védelmet biztosítja számukra.

fecsego.eu/Pesti Srácok

Leave a Reply 153 megnézve, 1 alkalommal mai nap |