Lavrov biztosította Egyiptomot, hogy az orosz gabonaexportőrök eleget tesznek kötelezettségeiknek/////Lavrov ha assicurato all’Egitto che gli esportatori di grano russi avrebbero adempiuto ai loro obblighi
MTI2022.07.24. 18:29
Afrikai körútja első állomásán, Kairóban tárgyalt vasárnap az orosz külügyminiszter, hogy enyhítsen országa diplomáciai elszigeteltségén és megnyugtassa a partnereit, miután a héten megszületett a megállapodás az ukrán és orosz gabonaexport biztonságos folyosókon történő újraindításáról.
„Megerősítettük, hogy az orosz gabonaexportőrök eleget tesznek mindent kötelezettségünknek” – jelentette ki a Számeh Sukri egyiptomi külügyminiszterrel vasárnap tartott tárgyalás utáni sajtótájékoztatón Lavrov, aki szombaton érkezett Kairóba. „Vlagyimir Putyin elnök ezt szintén hangsúlyozta az Abdel-Fattah Szíszi egyiptomi elnökkel folytatott minapi telefonbeszélgetésében” – tette hozzá Lavrov.
Egyiptom a világ egyik legnagyobb gabonaimportőre, tavaly gabonabeszállításainak 80 százaléka érkezett Oroszországból és Ukrajnából. A február 24-én kezdődött Ukrajna elleni orosz invázió miatt leállt a hajóforgalom, felgyorsult a világpiaci árak emelkedése, és pénzügyi sokkhatás érte Egyiptomot.
A pénteken Isztambulban Oroszország és Ukrajna által, az ENSZ és Törökország közvetítésével aláírt megállapodások értelmében
„biztonságos folyosókat” hoznak létre, hogy lehetővé tegyék a kereskedelmi hajók közlekedését a Fekete-tengeren.
Moszkva és Kijev kötelezettséget vállalt, hogy nem támad ezekre a hajókra.
A megállapodás 20-25 millió tonna, Ukrajnában rekedt gabona exportját teszi lehetővé, csökkentve így egy élelmezési világválság kockázatát, amely mindenekelőtt Afrikát sújtaná.
Oroszország garanciát kapott arra nézve, hogy a nyugati büntetőintézkedéseket sem közvetlenül, sem közvetetten nem alkalmazzák az agráripari és műtrágyaexportjára.
„Az ENSZ-főtitkár felelősséget vállalt, hogy feloldják ezeket az Egyesült Államok és az Európai Unió által elrendelt, az (orosz) logisztika és pénzügyi hálózatokat sújtó törvénytelen korlátozásokat” – mondta az orosz külügyminiszter Kairóban a két tárcavezető közös sajtótájékoztatóján.
Hozzátette, hogy megvitatták az ukrajnai orosz „hadműveletet” az egyiptomi vezetőkkel,
akik a konfliktus politikai és diplomáciai megoldását szorgalmazták. Lavrov az ukrán felet okolta a korábbi béketárgyalások megszakadása miatt. Szerinte Ukrajna „nem hajlandó addig tárgyalni, amíg le nem győzi Oroszországot a csatamezőn”.
Lavrovot vasárnap elsőként Abdel-Fattah Szíszi elnök fogadta, majd a nap folyamán tárgyal Ahmed Abul Geittel, az Arab Liga főtitkárával és beszédet mond a pánarab szervezetben is. Kairó után Ugandába, Etiópiába és Kongói Demokratikus Köztársaságba is ellátogat.
fecsego.eu/hiradó.hu
Lavrov ha assicurato all’Egitto che gli esportatori di grano russi avrebbero adempiuto ai loro obblighi
25 luglio 2022 | commenta | Corte costituzionale, Attualità, eventi, Corte dell’Unione europea, Corte/Procura/Giuria di Szeged, Profili/boulevard, Sala stampa dell’UE, Consiglio dell’Unione europea dell’Unione europea, europarl.europa.eu/news/en, europarl. hu, Notizie in chat, Protezione dei consumatori, blog del caporedattore, Vita pubblica, Cultura, Comitato di Helsinki ungherese, Tribunale di Szeged, Scienza/economia, Casa Bianca
MTI 24.07.2022. 18:29
Pagina principale / Estero
Nella prima tappa del suo tour africano, al Cairo, domenica il ministro degli Esteri russo ha tenuto colloqui per alleviare l’isolamento diplomatico del suo Paese e rassicurare i suoi partner, dopo che questa settimana è stato raggiunto un accordo sulla ripresa delle esportazioni di grano ucraino e russo attraverso corridoi sicuri .
“Abbiamo confermato che gli esportatori di grano russi adempiono a tutti i nostri obblighi”, ha dichiarato Lavrov, arrivato sabato al Cairo, in una conferenza stampa tenutasi domenica dopo l’incontro con il ministro degli Esteri egiziano Szameh Sukri. “Anche il presidente Vladimir Putin ha sottolineato questo nella sua conversazione telefonica con il presidente egiziano Abdel-Fattah Sisi l’altro giorno”, ha aggiunto Lavrov.
L’Egitto è uno dei maggiori importatori di grano al mondo e l’anno scorso l’80% delle sue consegne di grano proveniva da Russia e Ucraina. A causa dell’invasione russa dell’Ucraina, iniziata il 24 febbraio, il traffico marittimo si è interrotto, l’aumento dei prezzi del mercato mondiale è accelerato e l’Egitto è stato colpito da uno shock finanziario.
Secondo gli accordi firmati venerdì a Istanbul da Russia e Ucraina, mediati da Onu e Turchia
creare “corridoi sicuri” per consentire alle navi mercantili di viaggiare attraverso il Mar Nero.
Mosca e Kiev si sono impegnate a non attaccare queste navi.
L’accordo consente di esportare 20-25 milioni di tonnellate di grano bloccato in Ucraina, riducendo così il rischio di una crisi alimentare globale, che colpirebbe soprattutto l’Africa.
La Russia ha ricevuto garanzie che le misure punitive occidentali non saranno applicate direttamente o indirettamente alle sue esportazioni di prodotti agricoli e fertilizzanti.
“Il segretario generale delle Nazioni Unite si è assunto la responsabilità della revoca di queste restrizioni illegali imposte dagli Stati Uniti e dall’Unione europea alle reti logistiche e finanziarie (russe)”, ha affermato il ministro degli Esteri russo alla conferenza stampa congiunta dei due leader del ministero in Cairo.
Ha aggiunto di aver discusso dell'”operazione militare” russa in Ucraina con i leader egiziani,
che ha chiesto una soluzione politica e diplomatica al conflitto. Lavrov ha accusato la parte ucraina della rottura dei precedenti colloqui di pace. Secondo lui, l’Ucraina “rifiuta di negoziare fino a quando non sconfiggerà la Russia sul campo di battaglia”.
Lavrov è stato ricevuto per la prima volta dal presidente Abdel-Fattah Síszi domenica, e nel corso della giornata terrà colloqui con Ahmed Abul Geit, segretario generale della Lega araba, e si rivolgerà anche all’Organizzazione panaraba. Dopo il Cairo visiterà anche l’Uganda, l’Etiopia e la Repubblica Democratica del Congo.
fecsego.eu/hiradó.hu