| Mobile | RSS

Volt kabinetfőnökéhez hasonlóan kikerülhet a Jobbikból Jakab Péter

hirado.huMagyar Nemzet2022.08.01. 15:19

Főoldal / Belföld

Hamarosan elhagyhatja a Jobbikot, és új pártot alapíthat Jakab Péter, akit az elnökségről történt lemondása után a parlamenti frakció vezetésére sem találtak alkalmasnak a társai. Sajtóhírek szerint a jobbikosok kizárnák Jakab vélt élettársát, Molnár Enikőt, a párt vezetése pedig azzal számol, hogy amennyiben ez megvalósul, akkor a volt elnök önként távozhat.

Kizárhatják a Jobbikból Jakab Péter bizalmasát, feltételezett élettársát, Molnár Enikőt, ami könnyen a volt pártelnök, a nemrég a frakcióvezetői tisztségétől is megfosztott Jakab távozását is eredményezheti – értesült a Magyar Nemzet. A lap szerint a Jobbik jelenlegi vezetésének épp az a célja, hogy Jakab Péter komolyabb konfrontáció nélkül, önként távozzon a pártból, ezért nem kezdeményeznek semmilyen kizárásra vonatkozó eljárást. Megválasztása előtt a jelenlegi elnök, Gyöngyösi Márton azzal kampányolt, hogy békét teremt a párton belül, korábbi ígérete szerint mindenkire számít, senkit nem távolítana el a Jobbikból, hatalomra kerülése után azonban szinte azonnal felszólította Jakabot, hogy mondjon le a frakció vezetéséről, mint mondta,

a volt elnöknek pihenésre van szüksége.

Kapcsolódó tartalom

Botrányt botrányra halmozott Jakab Péter és a JobbikAz áprilisi országgyűlési választásokon elszenvedett vereség óta futószallagon gyártotta a Jakab Péter vezette Jobbik a botrányokat.

Időzített bomba lett Molnár Enikő belső levele

A Jakab Péter leváltása előtti napon bizalmasa, Molnár Enikő egy belső levelet juttatott el a jobbikosoknak, amely nem sokkal később a hazai sajtóban is megjelent. Molnár üzenete szerint Jakab Péter nem volt hajlandó önként távozni a párt éléről, leváltása érdekében pedig Lukács László György kezdett szervezkedésbe. Lukács maga mellé állította Brenner Kolomant, Z. Kárpát Dánielt, Bencze Jánost, Balassa Pétert, Sas Zoltánt, Varga Ferencet, Végh Noémit és Szabó Hajnalkát, célja pedig az volt, hogy ő kerülhessen a parlamenti frakció élére, terve be is jött. Az áprilisi országgyűlési választás előtt szinte ismeretlen két jobbikos képviselőnek, Végh Noéminek és Szabó Hajnalkának át kell adniuk mandátumukat két elnökségi tagnak, az egyiket hamarosan Ander Balázs kaphatja meg cserébe azért, hogy visszalépett Gyöngyösi javára a tisztújításon.

Kapcsolódó tartalom

Úgy tűnik, máris van pályázó a zaklatási botrányba keveredett jobbikos parlamenti székérePotocskáné Kőrösi Anita egyes jobbikos körök szerint arra készül, hogy Brenner Koloman állítólagos zaklatási botrányát kihasználva még az idén beül a parlamentbe.

A két említett politikusnő szerepeltetése már korábban is azt sejtette, hogy képviselőségük időtartama nagyban függ majd a párton belüli hatalmi harcoktól, azaz ha a helyezkedések nyílt harcokba csapnak át, ők lehetnek a frakció tisztáldozatai. Az új felállás már látványos eredményeket is hozott, ezek egyike, hogy a harsány demagógiájáról ismert Jakab Péter egyszer sem szólalt fel a parlamentben, mióta leváltották a képviselőcsoport éléről.

Új pártot gründolhat Jakab Péter

Amikor Jakab Péter lemondott a Jobbik elnökségéről, tudatosan kerülni kezdte a pártlogó használatát a a megnyilvánulásaiban és a közösségi médiában, ahelyett a „Maradok a nép pártján” – szlogennel rukkolt elő, ami azt sejteti, hogy egy új párt alapításában láthatja a jövőjét. Érdekesség, hogy Jakab már akkor sem használta a jobbikos szimbólumokat, amikor még több mint egy hónapig vezette a képviselőcsoportot. Jakab ugyanakkor egy újnak látszó Facebook-profilt is létrehozott „A nép pártján” – elnevezéssel, a történtek pikantériája, hogy hogy az oldal eredetileg a Jobbikhoz köthető Zöld Válasz Egyesületé volt, amelynek korábban Molnár Enikő is tagja volt, és ő volt az oldal kezelője is, vagyis Jakab, kvázi megtagadva a pártját, elvette annak közösségi oldalát.

Kapcsolódó tartalom

A Jobbiknak elege lett az önjáró Jakabból, pártszakadás is jöhetA Jobbik frakciója megelégelte, hogy a párt exelnöke és ex-frakcióvezetője jó ideje elhagyja a pártlogót a közösségi médiában.

Jakab Péternek a frakcióra kell hallgatnia, és nem egy olyan személyre, aki ebben mást mond neki, és esetleg más a terve

– jelentette ki néhány hete Lukács László György az ATV-ben arra a kérdésre, hogy Jakab a képviselőcsoportban marad-e. A frakcióvezető Molnár Enikőre utalva azt mondta, nem arra kellene biztatnia Jakabot, hogy eltávolodjon a Jobbiktól, ezzel az ellenzék további megosztásán dolgozva.

Amikor már minden mindegy

Molnár Enikő nem bírja elviselni azt a helyzetet, hogy Jakab Péter személyére a frakcióvezetői poszton sem tartanak igényt, ezért ámokfutásba kezdett

– mondta Potocskáné Kőrösi Anita a Mediaworks Hírcentrumának azután, hogy nyilvánosságra került Molnár belső levele. A Jobbik elnökhelyettese úgy fogalmazott: az elkövetkezendő napokban, hetekben nyilván látni fogjuk, hogy mi fog történni, de én egyértelműen politikai karaktergyilkosságnak és törés-zúzásnak értékelem, amit Jakab Péter legfőbb bizalmasa és tanácsadója végez a háttérben.

fecsego.eu/hiradó.hu

Leave a Reply 147 megnézve, 1 alkalommal mai nap |