A DK álláspontja: nem támogatják a népszavazást, nem akarnak lehetőséget adni a Fidesznek a csalásra, és a kiléptetésünkre
augusztus 8, 2022 Jabronka Richárd Hírek 0

“A magyar emberek 70%-a támogatja az uniós tagságunkat. Ezt megerősíteni nem kell, ez így is az egyik legmagasabb arány egész Európában” – írja közleményében a Demokratikus Koalíció.
A párt úgy véli, az orbáni rendszerben a választások és népszavazások csalásokkal, törvénytelen befolyásolásokkal terheltek, nem szabadok és lebonyolításuk nem tisztességes.
Ezért ebben a rendszerben egy ilyen fontos történelmi ügyben népszavazást kezdeményezni felelőtlenség – nem adhatunk lehetőséget Orbánnak, hogy az ellenzék által kezdeményezett, de a Fidesz által elcsalt népszavazással kiléptesse az országot az EU-ból. Ezért nem támogatjuk – írja a DK.
Időközben Ujhelyi István visszatáncolt a népszavazásból, de szerinte az ellenzéki közvélemény rosszul látja a problémát
Úgy fogalmaz:
“Hamisan úgy tűnik, hogy ebben a pillanatban – immár a Jobbikkal együtt – én megyek szembe az autópályán az ellenzéki forgalommal. Attól tartok, hogy az ellenzéki közvélemény nem érti a probléma lényegét. Nem egy általunk kezdeményezett népszavazás fogja kiszakítani Magyarországot az Európai Unióból, hanem a nép szembefordulása, a hangulatának radikális megváltozása, amelyet a Fidesz évek óta mérgez és naponta szondáz.”
Ujhelyi minden bizonnyal rájött, hogy ez az ötlete nem talál támogatókra, hiszen számos véleményvezér kifejtette álláspontját a népszavazásról. Így az ellenvéleményeket mostantól a Jobbik kaphatja.
fecsego.eu/ellenszél