| Mobile | RSS

A magyarnál gyorsabb ütemben nő a román bér

Botrány Magyarországon. A patikák évek óta titkolják az emberek elől a látást 97,9%-ban helyreállító terméket!

A gazdaságkutató cég szerint 2012-ben még a magyarnak 56 százaléka volt a román nettó kereset, 2021-ben viszont már 77 százaléka.

A GKI Gazdaságkutató Zrt. friss elemzése szerint csaknem ugyanolyan arányú költségnövelésből a magyar vállalkozások sokkal kevésbé tudták emelni a nettő kereseteket, mint a román cégek – írja a Népszava.

A gazdaságkutató elemzése kitér az Eurostat (az EU statisztikai hivatal) adataira, amely szerint itthon az egy főre eső és egy ledolgozott órára jutó átlagos bruttó munkaerő-költség (kereset) 2012 és 2021 között 41 százalékkal 7,4 euróról 10,4 euróra nőtt.

A paraziták szinte minden betegség felelősei. Szabaduljon meg a kártevőktől régimódian: keverjen össze 2 g fokhagymát…

A GKI szerint a meglepően alacsony növekedésnek (főleg ha összevetjük a KSH által a kereseteknél mért 97 százalékos emelkedésével) több magyarázata is van: részben a forint gyengesége okozza (9 év alatt 24 százalékot romlott a forint az euróhoz képest, ezt kiszűrve az elemzés szerint euróban mérve csak 59 százalékos a kereset-növekedés). A másik ok az, hogy míg az Eurostat minden munkavállaló adatát nézi, addig a KSH csak a dolgozók körülbelül 70 százalékáét. Viszont Romániában a vizsgált időszakban 4,1 euróról 8,5 euróra (2,1-szeresére) nőtt a mutató értéke, ami az elemzés szerint 2 és félszerese a magyar növekedésnek. Az árfolyam ott 10,5 százalékot gyengült, lejben mérve 2,3-szeres volt a bruttó kereset-emelkedés.

A cikk szerint 2012-ben még 55 százaléka volt a magyarnak a román munkaerő-költség, 2021-ben ez már 82 százlaék.

 A stroke és a szívroham nem fenyegeti Önt, ha ezzel a módszerrel erősíti a szívet és az ereket…

“A nominális egység-bérköltség – azaz a vállalatok által érzékelt bérköltség – ugyanakkor 2012 és 2021 között Magyarországon 31, Romániában 32 százalékkal növekedett.

Vagyis a sokkal gyorsabb román kereset-emelkedés szinte ugyanolyan költségnövekedéssel járt az ottani, mint a jóval alacsonyabb hazai kereset-növekedés a magyar vállalkozások számára. A keresetek emelkedésétől elmaradó magyar vállalati költségnövekedés oka a sokkal erőteljesebb forint/euró leértékelődés, illetve az, hogy jelentős támogatást kapnak a hazai multinacionális cégek, valamint a szociális hozzájárulási adó csökkentése révén a teljes vállalati szektor. Romániában 2017-től a munkáltatói adóterhek jelentősen mérséklődtek, ellenben a munkavállalói terhek erőteljesen emelkedtek, ami a nettó bérek bővülését kissé visszafogta”

Bármely férfi képes meggyógyítani a prosztatagyulladást 10 nap alatt! A 4. este elmúlik a fájdalom! Lefekvés előtt…

– olvasható a cikkben.

Az elemzés szerint mindezek hatására Romániában a kétgyermekes, kétkeresős háztartások éves nettó keresete a vizsgált időszakban (2012-2021) több mint kétszeresére nőtt évi 8,3 százalékkal – 8,3 ezer euróról 17 ezer euróra. Magyarországon viszont ugyanezen időintervallum alatt csak 52 százalékkal (14,7 ezer euróról 22,3 ezer euróra), évi 4,5 százalékkal nőtt ez a jövedelem. Tehát míg 2012-ben a román nettó kereset 56 százaléka volt a magyarnak, 2021-re már a 77 százalékát tette ki.

fecsego.eu/a hét hírei

Leave a Reply 90 megnézve, 1 alkalommal mai nap |