| Mobile | RSS

A német kancellárt aggasztja, hogy Magyarországon „illiberális demokráciáról” beszélnek

2022-08-30T100030Z 861378035 RC2X6W9ZT1SB RTRMADP 3 GERMANY-POLI
Bereznay István

BEREZNAY ISTVÁN

Problémát jelent, hogy Európa közepén „illiberális demokráciáról” beszélnek, és hogy a hetes cikkely szerinti jogállamisági eljárásokat a tagállamok blokkolni tudják – hangzott el Olaf Scholz kancellár hétfő délután mondott beszédében. Arról is szólt, hogy szerinte nem ördögtől való dolog pénzügyi nyomást gyakorolni a jogállamisági feltételeket nem teljesítő államokra.

A német kormányfő Prágában, a Károly Egyetemen mondott egyórás beszédet, amelyben arról volt szó, hogy miként látja az Európai Unió jövőjét. Az MTI szerint Olaf Scholz azt mondta: az Európai Unió bővítése hozzájárulhatna ahhoz, hogy a szervezet a jelenlegi, egyhangú szavazásról – amelyben az egyes tagállamok vétójoggal rendelkeznek – fokozatosan áttérhessen a többségi döntéshozatalra. 

„Ott, azokon a területeken, amelyeken ma konszenzus kell, minden további tagállammal növekszik annak kockázata, hogy valamelyik ország kihasználja a vétójogát, és akadályozni fogja a többiek fejlődését. Ezért azt javasoltam, hogy fokozatosan térjünk át a többségi szavazásra a közös külpolitikában, de más területeken is, mint például az adópolitika” – mondta a kancellár. 

Politico beszámolója szerint Olaf Scholz a beszéd egy későbbi pontján – amikor arról szóét, hogy bizonyos tagállamok egyre kevésbé felelnek meg az európai demokratikus normáknak – Magyarországra is tett egy félreérthetetlen utalást egyik mondatával. 

Európa közepén úgy beszélnek illiberális demokráciáról, mintha ez a fogalom nem oximoron lenne

– mondta a német kancellár.

Olaf Scholz azt mondta, hogy aggasztja ez a jelenség, és hogy szerinte az uniós tagállamok többsége ki akar állni az Európai Unió demokratikus értékeiért, de a mostani jogi környezetben ezt nem tudják megvalósítani. Az egyik lehetséges eljárásként a hetes cikkely szerinti jogállamisági eljárást emlegette, amelyet Magyarországgal szemben korábban megkezdtek, de elakadt. (Varga Judit igazságügyi miniszter például azt mondta erről néhány hete azt Indexnek: „A hetes cikkely szerinti eljárásra már senki sem emlékszik, talán Brüsszelben sem tudják már, miről szól az egész boszorkányüldözés.”)KAPCSOLÓDÓ

Varga Judit: Beszélek brüsszeliül, meg tudom értetni a magyar álláspontot

Varga Judit: Beszélek brüsszeliül, meg tudom értetni a magyar álláspontot

Ha a tényeket nézzük, kiderül, hogy nem vagyunk fekete bárányok az unióban – állítja a miniszter.

A német kormányfő mindezzel összefüggésben azt mondta: az uniós jogi szabályozásokat úgy kell átalakítani, hogy az egyes tagállamok ne blokkolhassák a hetes cikkely szerinti eljárás lefolytatását. Hozzáfűzte, hogy a jogállamisági feltételeket nem teljesítő országokkal szembeni fellépéshez akár pénzügyi nyomást is lehet helyezni az érintett tagállamokra. „Szerintem nem értelmetlen, ha a kifizetéseket a jogállamisági feltételekhez kötjük” – összegezte a kancellár, utalva ezzel a helyreállítási alap kérdéseire. KAPCSOLÓDÓ

Most kiderül, Brüsszel vagy Budapest rántja-e félre a kormányt

Most kiderül, Brüsszel vagy Budapest rántja-e félre a kormányt

A magyar kormány megküldte a választ az Európai Bizottságnak, így hamarosan eldőlhet az uniós kifizetések sorsa.

(Borítókép: Olaf Scholz. Fotó: Michele Tantussi / Reuters)

fecsego.eu/index

Leave a Reply 100 megnézve, 1 alkalommal mai nap |