| Mobile | RSS

Törvényt sértett a kormány – Ezért valakinek felelnie kell!

Írta G. Kovács Károly -2022-09-19    

Lejárt a kormány saját maga által megszabott válaszadási határidő, így a mai naptól már törvénybe ütközően titkolják Orbán amerikai útjának részleteit!

Vasárnap lejárt az a 45 napos határidő is, amelyet a veszélyhelyzet miatt kért a kormányzat két illetékes minisztériuma arra, hogy megválaszolja az Orbán Viktor és fideszes delegációjának legutóbbi amerikai útjával kapcsolatos kérdéseket, melyeket Ujhelyi István tett fel.

Az MSZP EP-képviselője a közösségi oldalán arról ír, hogy hiába telt el 45 nap, válasz nem érkezett egyik illetékes minisztériumból sem,

ÍGY A MAI NAPTÓL MÁR A SAJÁT MAGUK ÁLTAL HOZOTT TÖRVÉNYEKET IS SEMMIBE VÉVE TITKOLJÁK ÉS TARTJÁK VISSZA AZ EZZEL KAPCSOLATOS KÖZÉRDEKŰ ADATOKAT.

Ujhelyi még augusztus elején küldött hivatalos adatigénylést az illetékes minisztériumoknak, mivel abban a hónapban a Fidesz prominensei vállaltan egy konzervatív pártpolitikai konferenciára utaztak az Egyesült Államokba és nem államügyekben tárgyaltak a tengerentúlon, így az MSZP-s politikus szerint az lenne a minimális elvárás, hogy elszámoljanak az adófizető magyar állampolgárok pénzével.

Ujhelyi arról kért tájékoztatást, hogy pontosan kik és milyen minőségben kísérték el Orbán Viktort az Egyesült Államokba,

MILYEN FORRÁSBÓL FEDEZTÉK A KÖLTSÉGEKET, VAGY HOGY MILYEN VILÁGOS ÉS EGYÉRTELMŰ KÖZÉRDEK INDOKOLTA A KATONAI SZÁLLÍTÓGÉPNEK MONDOTT KORMÁNYZATI MAGÁNGÉPPEL TÖRTÉNŐ UTAZÁST.

A kormányzati szervek először megvárták, amíg a törvényileg előírt 15 napos válaszadási határidő lejár, majd írásban azt közölték az ellenzéki politikussal, hogy a választ csak 45 napon belül küldik majd meg, mert annak tizenöt napon belül történő teljesítése “veszélyeztetné a veszélyhelyzettel összefüggő közfeladatok ellátását.”

Ujhelyi kiemeli, hogy letelt a Fidesz által megszabott 45 nap, de érdemi és hiteles válaszokat a közérdekű adatigénylésére nem küldtek,

VAGYIS MÁR SAJÁT TÖRVÉNYEIKET SEM TARTJÁK BE!

“Megvizsgálom a rendelkezésemre álló jogi lehetőségeket, innentől ugyanis elvi kérdés, hogy tételesen elszámoljanak a fideszes vezetők és kísérőik költségeivel” – írja bejegyzése végén az MSZP EP-képviselője.

fecsego.eu/Pesti Bulvár

Leave a Reply 93 megnézve, 1 alkalommal mai nap |