| Mobile | RSS

Cipőkanállal halálra verte ismerősét egy bordányi férfi, három és fél évvel megúszta

RÖVIDENMA, 12:32

Három és fél év börtönbüntetéssel sújtottak egy bordányi férfit, aki tavaly nyáron egy fém cipőkanállal halálos sérüléseket okozva bántalmazta ismerősét – közölte a Szegedi Törvényszék szerdán.

Az elsőfokú ítélet szerint az egymás szomszédságában élő vádlott és a sértett jó ismerősök voltak. A vádlott tavaly június 6-án hajnalban megjelent a sértett kisházában, ahol az ágyában fekvő, félig ülő helyzetben levő, egészségi állapota miatt védekezésre csupán korlátozottan képes férfit egy fém cipőkanállal több alkalommal megütötte a fején és az orrán. A vádlott ezután magára hagyta a mozgásában korlátozott, vérző sértettet, aki a bántalmazás következtében rövid időn belül meghalt.

A vádlott néhány óra múlva visszatért a tetthelyre, ahol észrevette, hogy a sértett meghalt, majd értesítette a mentőket.

A vádlott az ügyben tartott előkészítő ülésen beismerte bűnösségét, lemondott a tárgyaláshoz való jogáról, így a bíróság halált okozó testi sértés bűntettében mondta ki őt bűnösnek. Az ítélet nem jogerős, a védelem enyhítés érdekében fellebbezett, az ügyészség pedig három munkanapot fenntartott a nyilatkozat bejelentésére.

fecsego.eu//

Leave a Reply 96 megnézve, 1 alkalommal mai nap |