| Mobile | RSS

A magyar kormány megmutatta az igazi arcát – Ismét szembefordultak az uniós állásponttal!

BELPOLITIKAKÖZÉLETFrissítve: 2022 szept 25.

Szijjártó Péter, külügyminiszter.

Mint arról korábban mi is beszámoltunk, Vlagyimir Putyin elrendelte Oroszországban a részleges mozgósítást majd atomcsapással fenyegetőzött – a hírre szinte minden európai ország elítélően reagált, azonban volt egy, mely egészen más megoldást javasolt.

Magyarország ismét kilóg a sorból, ugyanis magányos harcosként az orosz agresszió szintlépését követően jelentette be Menczer Tamás, hogy a kormány szerint az EU-nak komolyan el kellene gondolkoznia az Oroszország elleni szankciók feloldásán.

“ÉRDEMES ÁTGONDOLNI, HOGY A SZANKCIÓS POLITIKA EREDMÉNYES-E”

– fogalmazott a külügyi államtitkár a közleményében.

Ezt az álláspontot azonban sem eddig, sem ezután nem valószínű, hogy képviselni fogja bármelyik másik európai ország, legalábbis Putyin bejelentését követően az ügyben megszólaló többi európai kormány a jelenlegi szankciók szigorítását indítványozták Oroszországgal szemben.

444.hu cikke idézi többek között Edgars Rinkevics, lett külügyminisztert, aki a hírre reagálva azt mondta: “Európa nem engedhet az oroszok zsarolásának, és minden erejével támogatnia kell Ukrajnát. Oroszország éppen úgy veszélyezteti Európa és a világ békéjét, mint a náci Németország tette az előző évszázadban”.

A lengyel miniszterelnöknek pedig az a véleménye, hogy az orosz mozgósításra reagáljanak azzal a NATO tagállamok, hogy még több fegyvert és pénzt küldenek Ukrajnának.

Összességében elmondható, hogy az Európai Unió tagállamai közül csak a magyar kormány volt az, amelyik a szankciók lazítását szorgalmazta az orosz mozgósítás bejelentésének napján,

VALAMINT ORBÁNÉK VOLTAK AZ EGYETLENEK, AKIK NEM ÍTÉLTÉK EL PUTYIN FENYEGETŐZÉSÉT.

fecsego.eu/OLKT

Leave a Reply 99 megnézve, 1 alkalommal mai nap |