| Mobile | RSS

Sztrájkkal, hídlezárással, tüntetéssel “ünneplik” a pedagógusok világnapját – Szabó Tímea a helyszínen tombol


Az alacsony fizetések miatt joggal elégedetlenkedő tanárokra teljesen rátelepedett az Párbeszéd nevű mikropárt és egy noÁr nevű ember, aki híres akar lenni, ezért csinál magának egy ingyenkoncertet a Kossuth térre pedagógustüntetésnek álcázva. A szerdai pedagógusok világnapját élőlánccal indították azok, akik a Kölcsey Gimnáziumból elbocsátott tanárok mellett fejezték ki szolidaritásukat, bár persze kérdés, kinek is van ideje ilyenkor tüntetni, ha nem a Párbeszéd politikai aktivistáinak és nyugdíjas követőinek. Szabó Tímea mindenesetre már a helyszínen tombol…

A Tanítanék Mozgalom október 5-én, a pedagógusok világnapján hirdetett tüntetést a Kossuth térre. Az esemény lényege egyrészt maga az elégedetlenég, hiszen konkrét célokat a szervezők nem fogalmaztak meg, másrészt az hogy a noÁr nevű srác koncertezhessen végre sok ember előtt, merthogy koncertezni. A rendezvény a beszédes “Tanítani akarunk, de nem mindegy, hogyan! – koncert és tüntetés az oktatás megmentéséért!” címet kapta, célkitűzéseik a homályos

  • álljunk ki a gyerekek jövőjéért
  • oktatási dolgozók megbecsüléséért
  • polgári engedetlenkedő politikusokért
  • döntéshozók térjenek észhez, mert nem lesz aki tanítson
  • de  legfőképpen noÁr legyen végre ismert ember, mert ha feláll a színpadra és sokan látják, talán végre beindul a karrierje
  • „és bulizzunk egy hatalmasat együtt értük, az oktatás jövőjéért”

A tüntetéssel párhuzamosan élőláncot is hirdettek a szervezők szerda reggelre, amely állításuk szerint az Erzsébet hídtól a Keleti pályaudvarig tart majd. A helyszínről többször bejelentkező Szabó Tímea személye egy csepp kételyt sem hagy az emberben, hogy ez valójában a Párbeszéd nevű mikropárt akciója, ugyanis ki másnak lenne ideje szerdán délelőtt tüntetni, mint aktivistáknak és nyugdíjas szimpatizánsoknak. Azt fel sem merjük tételezni, hogy a sztrájkoló tanárok esetleg a rájuk bízott gyerekeket az utcára cibálnák.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete sztrájkot hirdetett szerdára. A szervezők, már akik nem a Párbeszéd aktivistái, egyébként az élőláncot a nemrégiben a Kölcsey Gimnáziumból elbocsátott több tanár miatti szolidaritási megmozdulásként írták le.

Vezetőkép: facebook.com

fecsego.eu/népszava.hu

Leave a Reply 65 megnézve, 1 alkalommal mai nap |