| Mobile | RSS

Belga kormányfő: hatékonyak az Oroszország elleni szankciók

Alexander De Croo, belga miniszterelnök.
Alexander De Croo, belga miniszterelnök.Fotó: Facebook/Alexander De Croo

RÖVIDENMA, 13:16

Az oroszpárti magyar kormány sulykolásával ellentétben a belga miniszterelnök úgy látja: működnek az Oroszország ellen hatályos uniós szankciók, ott hatnak, ahol a legnagyobb szükség van rájuk.

Alexander De Croo erről Brüsszelben beszélt pénteken, az EU-tagországok állam-, illetve kormányfői találkozójának második munkanapjára érkezve.

Újságíróknak Alexander De Croo úgy nyilatkozott, hogy a szankciók terén a következő lépés az energiaszektort érintheti, és azt mondta:

„minél kevesebb olajat és gázt kell vásárolunk Oroszországtól, hogy csökkenjen Moszkva lehetősége az ukrajnai háború finanszírozására.”

A belga miniszterelnök szerint néhány hét elég lesz arra, hogy az uniós tagállamok kormányai véglegesítsék az energiaárak csökkentésére irányuló, csütörtökön elfogadott számos javaslat részleteit, azután pedig felgyorsulhat a végrehajtás. Kijelentette: csak akkor lesz elégedett, „ha a tervek megvalósulnak, és a rezsiszámlák csökkennek”. Hozzátette: megérti néhány uniós tagország aggályait az energiaellátás biztonságával kapcsolatban, de „az EU-nak erre megvannak a megfelelő szolidaritási válaszai”.

De Croo úgy vélekedett, hogy a Kínával ápolt viszony fenntartása fontos, de – mint mondta – ezek a kapcsolatok egyes területek tekintetében ellentmondásosak.

„Néhány területen, például a klímaváltozás kihívásainak megoldásában együttműködünk, más területeken viszont verseny zajlik. De vannak olyan ügyek is, amelyek kapcsán ellenséges magatartást tapasztalunk Kína részéről. Jól fel kell térképeznünk, hogy milyen területen milyen kapcsolataink vannak, és milyen kapcsolatokat szeretnénk ápolni Pekinggel” – jelentette ki.

Bíróság alakulhat a háborús bűnök kivizsgálására

Kaja Kallas észt miniszterelnök az uniós csúcsra érkezésekor különleges bíróság létrehozását sürgette az ukrajnai háborúban Oroszország által elkövetett háborús bűnök kivizsgálására és a felelősök elszámoltatására.

„Mindenképpen meg kell tárgyalnunk az Ukrajnában elkövetett bűncselekményekre adható jogi válaszok lehetőségét. Ilyen esetekkel csak külön törvényszék foglalkozhat” – fogalmazott az észt kormányfő, majd hozzátette: a bíróság létrehozásában az Európai Unió vezető szerepet vállalhatna.

A tagállamok vezetői a kétnaposra tervezett uniós csúcs második munkanapján az EU külkapcsolatairól tárgyalnak, különös tekintettel Kínára.


fecsego.eu///

Leave a Reply 96 megnézve, 1 alkalommal mai nap |