< Böngészés > Főoldal / Életképek/bulvár, Fecsegő hírek, főszerkesztő blogja, Irodalom, Közélet, Kultúra, Magyar Helsinki Bizottság, Tudomány/gazdaság, White House / Blog article: Oláh László István főszerkesztő barátunk ak/BELSŐ UTAM A hit kegyelem, de tennünk kell érte

| Mobile | RSS

Oláh László István főszerkesztő barátunk ak/BELSŐ UTAM A hit kegyelem, de tennünk kell érte

BELSŐ UTAM

LÉLEKEMELŐ ÉS SZEMLÉLETFORMÁLÓ EMAIL-SOROZAT GONDOLATOKKAL, PÉLDÁKKAL, MÓDSZEREKKEL
A hit kegyelem, de tennünk kell érte Kedves Oláh István László! Mindenszentek ünnepe, az elmúlás, a mulandóság megtapasztalása mindannyiunkat elgondolkodtat. Eszünkbe jut saját mulandóságunk is. Jó keresztényként a hitet próbáljuk erősíteni magunkban nap, mint nap. De mi történik akkor, ha hit helyett hitetlenséget, béke helyett kételyt, megnyugvás helyett fájdalmas csalódottságot és dühöt találunk magunkban Istennel szemben? Azt talán mindannyian megtapasztaltuk már, hogy a hit támogatja a megküzdést a kedvezőtlen helyzetekkel, és segít megnyugvást találni a megváltoztathatatlan veszteségek idején. Ugyanakkor az erős hit nem jár automatikusan belső békével, hiszen az elfogadáshoz vezető rögös utat mindannyiunknak végig kell járni. A hit mértéke és tartalma az életünk során változhat. A hívő ember tudatosan figyelheti magában a hit kiterjedését és erejét, felismerheti a hitfogyatkozást, és küzdhet a hitért. A nehézségekkel megküzdésben, belső munkában segíthet, ha tudatosan keressük a kapcsolatot saját magunkkal, Istennel és a közösséggel.A hitünket is edzenünk kell, mint a vasat a tűzben!Kapcsolódás saját magunkhoz
A saját magunkkal való találkozás azt is jelenti, hogy odafigyelünk a fizikai szükségletek lehetőség szerinti kielégítésére, így például a pihenésre, a táplálkozásra és a testmozgásra. A nehézségek idején ezek a területek több-kevesebb hiányt mutatnak.# Mennyire figyelsz a saját szükségleteidre? Például, alszol eleget? Nekem például ez az egyik gyengeségem – gyakran későn fekszem. Ugyanakkor a lelki szükségleteinkre is érdemes figyelmet fordítanunk. A veszteségek és a nehézségek idején a belső világunkban általában nem a felhőtlen boldogsággal, hanem haraggal, csalódottsággal, bánattal, félelemmel vagy elhagyatottsággal találkozunk. Ezeket a nehéz érzéseket igyekszünk elkerülni, kontrollálni vagy megszüntetni, amit tovább erősít az a hiedelem, hogy egy jó kereszténynek nem lehetnek negatív érzései és gondolatai. Ezeket azonban nem lehet egyszerűen kitörölni, vagy kedvesebb, kellemesebb, esetleg hívő emberhez “méltóbb” késztetésekre és érzésekre cserélni. Ráadásul, ha minden energiánkat a negatívnak címkézett gondolat vagy érzés megszüntetésére irányítjuk, akkor egyre inkább az tölti ki a figyelmünket, és a feszültség, a szorongás és a bűntudat érzése fokozatosan elhatalmasodik rajtunk. A menekülés vagy küzdelem helyett érdemes megengedni magunknak a teljes belső valóságunkkal való találkozástmiközben megfigyeljük és elfogadjuk mindazt, ami bennünk zajlik.# Bízom benne, hogy a Belső utam anyagai, a Laudetur kurzusai, kiadványai segítenek téged abban, hogy ez a belső egyensúly megmaradjon benned.
Mustó Péter jezsuita atya fogalmazta meg szépen: mindaz, ami van, annak szabad lennie. Ha így tekintesz a nehézségeidre, már nem is olyan nyomasztóak, és segít, hogy ne állandóan magad és a problémáid körül forogj, hanem legyen erőd a tekintetedet Istenre irányítani, rá fókuszálni.
Érdemes emlékeztetni magunkat, hogy a felbukkanó gondolat csupán egy gondolat, nem több, és nem kevesebb.A szabad döntésünkön múlik, hogy az érzéseink, a késztetéseink és a gondolataink határozzák meg a cselekedetünket, és végső soron az életünk irányát, vagy azok a célok és értékek, amelyek mentén elköteleződtünk. Ilyen szempontból az Istennel való szoros kapcsolatunk alapja, hogy minél inkább egységben legyünk saját magunkkal, tisztán lássuk a számunkra fontos értékeket és az életünk célját. Így válunk képessé arra, hogy meghozzuk azokat a mindennapi apró döntéseket, amelyekben jelen lehet az összes érzésünk és gondolatunk, de a fő irányvonal mégis a választott értékeinkhez igazodik. Kapcsolódás Istenhez
A keresztény hitben az Istennel való mély és szoros kapcsolat, illetve ennek átélése alapvető fontosságú. Egy vizsgálat során a kutatók arra a kérdésre keresték a választ, hogy a résztvevők számára a hit inkább vélekedések rendszerét, gyülekezeti tagságot, kapcsolatot vagy az élet értelmének a megtalálását jelenti? A válaszadók 51 százaléka elsősorban kapcsolatként éli meg a hitét.Az Isten és ember közötti kapcsolatban egy tökéletes fél kínálja a szeretetkapcsolatot egy tökéletlen emberi féllel. Emberi természetünkből következik, hogy az Istennel való viszonyunkban is megélhetünk nehéz érzéseket, ami gyakran együtt jár a bűntudattal, hiszen sokan azt tanultuk meg, hogy az Isten mindig jó és mindig szeret. Felületes értelmezés szerint ezzel nem összeegyeztethető, hogy haragudjunk az Istenre.Egy valódi kapcsolatban úgy kerülhetünk közel a másikhoz, hogy feltárjuk előtte a legbelsőbb érzéseinket, akkor is, amikor az nehéz és fájdalmas. Az Isten belső reprezentációja nemcsak pozitív (például szerető, gondoskodó), hanem negatív (például haragvó, büntető) összetevőket is tartalmazhat. Azonban a keresztény hit szerint ezek a benyomások nem Istenből erednek, hanem az elesettségünkből és a sérüléseinkből következnek. Hívőként hisszük, hogy ha megtesszük az emberileg lehetséges lépéseket a sebeink begyógyítása és Isten felé, akkor Isten is hozzáteszi a maga részét. Sokszor Isten már nagyon sokat is tett gyógyulásunkért, de az állapotunk nem teszi lehetővé ennek meglátását. Később visszatekintve azonban meglátjuk, hogy nem voltunk egyedül, sőt, a legmélyebb kétségbeesés idején voltunk legközelebb Istenhez. Kapcsolódás a közösséghez, és a gondolati út
Ha az Istennel való kapcsolatról kérdezzük a hívőket, szembeötlő, hogy mennyire sokféle élményről számolnak be. Vannak, akik az érzéseiken keresztül tapasztalják meg Isten létét.Másoknak az segít, hogy Istent a közösségben, például imaközösségekben vagy valamilyen cél, vagy élethelyzet alapján szerveződő csoportban keresik, ahol mások hite láttán kiszabadulhatnak a belső izoláltságukból.A hit kegyelem, tehetünk érte, táplálhatjuk, de uralni sohasem tudjuk. Ez a felismerés önátadásra sarkall: lehetőség szerint mindent meg kell tennünk a bennünk élő hitért, de semmit sem várhatunk el.# Te hogyan tudsz jobban kapcsolódni Istenhez: az érzéseiden, a belső hang megtapasztalásán keresztül vagy a közösség által? Hit és szenvedés
A hit nem kímél meg bennünket attól, hogy találkozzunk a szenvedéssel. A gyermeki hitre jellemző az illúzió, hogy a hit által majd kevésbé érezzük a fájdalmat, vagy hogy az Istennek tett “szívességek” révén elkerülhetjük a gyötrelmeket. A felnőtt hit már csalódott ebben az illúzióban, és elfogadja a szenvedés lehetőségét. Ennek útja lehet a szenvedés átkeretezése azáltal, hogy megtaláljuk a szenvedés értelmét vagy célját, ám ez egyáltalán nem könnyű feladat.A szenvedést sokszor egyszerűen csak elviseljük, és nem sikerül valamilyen magasztosabb megéléssé alakítanunk.Mégis gyakori tapasztalat, hogy a szenvedés által létrejövő változásigény a fejlődés motorjává válik az alkalmazkodásban, az elfogadásban vagy a megküzdésben. 
Forrás: Szőnyi Lídia pszichológus, Szöllős Ákos 
Üdvözlettel,
Vereb István
a Laudetur Közösség és Kiadó vezetője
Leave a Reply 171 megnézve, 1 alkalommal mai nap |