| Mobile | RSS

A Czeglédy-ügy koronatanúja: “baloldali kampányokat segítettünk”


Czeglédy iskolaszövetkezet-hálózata, illetve vád szerinti bűnszervezete baloldali politikai kampányokat finanszíroztak – konkrétan baloldali politikusoknak adtak, vittek pénzeket. Erről vallott korábban, az ügy nyomozati szakában a most folytatólagosan kihallgatott tanú. Most azzal pontosított a tárgyalóteremben, hogy Kész Zoltán kampányában személyesen nem vett részt. Mindazt, amit erről korábban mondott, Czeglédytől hallott információkból rakta össze – tudtuk meg Molnár H. Boglárka kecskeméti kollégától, aki személyesen hallgatta végig a szerdai tárgyalást is. A Czeglédy Csaba és társai ellen 6,3 milliárd forintos költségvetési csalás vádjával folyamatban lévő büntetőperben a Kecskeméti Törvényszék most egy olyan tanút hallgat meg éppen, több napon keresztül, aki eredetileg Czeglédy vád szerinti bűntársa, vádlott-társa volt, de ő bűnösnek vallotta magát és elfogadta a több évi börtönbüntetést, amit azóta le is ült – ezért van jelenleg már csak tanústátusza az ügyben. A volt vádlott-társ korábbi vallomásaiban és most a bíróság előtt is részletesen beszélt többek közt arról, hogyan vették rá a beismerés előtt a hamis vallomásokra. Gyakorlatilag előre megírt vallomásokat kellett betanulnia és azokhoz tartani magát. A kérdésekre válaszolva részletesen kifejtette azt is, mennyire nem volt semmibe beleszólása a saját generál-alvállalkozó cégében.

A szerdai napon a tanácsvezető bíró 6 órán át olvasta a volt vádlott, ma már koronatanú korábbi, nyomozati szakban tett vallomásait. Ezt követően a bíró és az ügyész tehették fel kérdéseiket, a védők kérdéseire ma már nem került sor. Újabb vallomásaiban a tanú újabb terhelő nyilatkozatot tett Czeglédy Csabára és több társára is – mondta kolléganőnk a PestiSrácok.hu-nak.

A korábbi vallomások fontos része – ezekből most többet is ismertetett a bíró –, hogy a tanú meglátása szerint hova kerülhetett a rendszerben kvázi eltűnt több milliárd forint, a járulék- és közteherösszeg, amit a Human Operator által vád szerint mozgatott iskolaszövetkezetek nem fizettek be. Az ismertetett vallomások szerint a tanú – akkor vádlott – 2018-ban már beszélt arról a nyomozók kérdésére, hogy baloldali kampányokat támogattak, továbbá a plakátok és szórólapok készítésére és kiszórására, illetve politikusoknak átadott készpénzek fedezetét is ez a pénz biztosíthatta.

A tanú a mai tárgyaláson pontosította, kiegészítette ezt a korábbi vallomást azzal, hogy Kész Zoltán, volt veszprémi, független, de baloldali pártok által támogatott képviselőjelölt kampányában ő személyesen nem vett részt. Amit erről a nyomozóknak mondott, azt mindabból rakta össze, ahogy a rendszer működött, és abból, amit Czeglédy Csabától erről hallott. A korábbi szakaszokban tett, még tagadó vallomásait kérdésre a tanú azzal magyarázta, hogy ezeket a vallomásokat nem őszintén, aszerint mondta, amit tud az ügyről, hanem azt mondta, amit betanítottak neki.

A vallomástételekre fel voltam készítve. Tisztában voltunk azzal, hogy a saját egzisztenciákat védve mit is kell mondani

– fogalmazott. A tanú beszélt arról is, hogyan hozták létre az általa részben tulajdonolt és vezetett Pannon Human Szerviz nevű céget. (Ez a cég egyfajta generál-alvállalkozó volt; ahhoz kellett a vád szerint, hogy ne közvetlen legyen a kapcsolat egy idő után az iskolaszövetkezetek és Czeglédy munkaerő-közvetítő cége, a Human Operator Zrt. között – a szerk.) A Pannon Human Szerviz és Czeglédy cége, a Human Operator között mindössze egy egyoldalas szerződés volt – ez alapján működött a Human Operator alatt az egész iskolaszövetkezet-hálózat – derült ki a tárgyaláson kollégánk szerint.

A revizor arcán is látszott, hogy nem tartja egy komoly szerződésnek. Később, amikor B. Attilának (egy ügyvéd a rendszerben – a szerk.) meg lett mutatva, ő is azt mondta, hogy egy vicc az egész, ha ilyen megbízási szerződés és ilyen számlák vannak, akkor nem lehet csodálkozni, hogy ez aggályos a NAV-nak

– mondta a tanú bírói kérdésre. Szintén kérdésekre válaszolva elmagyarázta azt is, hogyan mozgott a pénz a rendszerben, illetve hogyan működött a kifizetés.

Érdekes momentum, hogy a generál-alvállalkozó két szerződéssel kötődött a Human Operatorhoz: az egyik alapján kapták a pénzt a bérekre és volt egy külön számla a jutalékról. A jutalékot az alapján kapták, mennyi embert foglalkoztatott a generál-alvállalkozó – a történet vége felé már több mint húszat.

Elhangzott a tárgyalóteremben az is, hogy egy idő után már mindenkinek kilógott a lóláb: a régi, rendszeren belüli emberek 2012 után már nem vállaltak pozíciót, új, külsős embereket kellett behozni. A feladatot, hogy új embereket kell behozni, a tanúvallomás szerint egy L. László nevű ügyvéd és A. Zoltán – Czeglédy régi ismerőse, a pilóta – kapta, aki a Kopernikusz Iskolaszövetkezetet is vezette és amely elsőként bukott meg a NAV-vizsgálatokon.

Az utasításokat középvezetői szinttől felfelé személyesen Czeglédy Csaba adta. Ez a gyakorlatban úgy zajlott a tanú elmondása szerint, hogy a budapesti iroda legfelső szintjére hívták össze az érintetteket; Czeglédy ott mondta el, hogy az eddig működő iskolaszövetkezetnek melyik lép a helyébe. Készültek új formanyomtatványok, aztán megbeszélték, hogyan történik az “átpapírozás”. Aztán a diákokat is át kellett léptetni a kiválasztott új iskolaszövetkezetbe. 

A Pannon Human Szerviznek szerződnie kellett az új iskolaszövetkezettel. Hogy mikor melyikkel, vagy egyáltalán mi történik a cégben, abba neki, mint tulajdonos cégvezetőnek gyakorlatilag nem volt beleszólása – állította a tanú. Véleménye szerint, amikor lezártak egy iskolaszövetkezetet és újba vitték át az ügyeket, egyértelműen látszott, hogy a szövetkezetek felé a számlák nem lettek teljes körűen rendezve, hiány volt. Ezt kötbérpapírokkal, számlakorrekciókkal kellett egyenesbe hozni.

Az elszámolást úgy kellett kifuttatni, hogy a Pannon Human Szerviznek ne maradjon tartozása. Ezt az elszámolást a Human Operator pénzügyesei végezték el. A Pannon Human Szerviz a beérkező összegeket vagy továbbutalta, vagy készpénzben lett felvéve. Abban nem maradt olyan pénzösszeg, amivel rendelkezni lehetett volna

– fogalmazott a tanú.

A büntetőper a védők és a vádlottak kérdéseivel március 21-én és 22-én folytatódik.

Vezető kép: MTI/Rosta Tibor

fecsego.eu/PestiSrácok

Leave a Reply 98 megnézve, 1 alkalommal mai nap |