Tiszaalpárra a Szent Benedek leányai Kolostorhoz zarándoklatot szerveztünk
Lajos Szabó <szabo.lajos888@gmail.com> küldőtől 2022-11-20 01:26
Csongrádi Egészségmegőrző és Természetvédő Egyesület
Beszámoló
Ez a kerékpár túra hagyományteremtő lesz, hisz már most tudjuk, hogy ide ismét vissza fogunk jönni a karácsonyi ünnepek alatt is.
Mindenkit elvarázsolt a zarándoklat eredményessége, hogy a világ eldugott kis szegletén, az alföldi puszták között, egy kis kolostort teljesen megtöltve, milyen lelki töltődést lehet szerezni.
Második alkalommal indult útnak
Tiszaalpárra a Szent Benedek leányai Kolostorhoz zarándok csoportunk.
Topsi Bálint plébános napsütésben, csodás őszi időben indította útnak a csongrádi Nagyboldogasszony templom kertjéből az ott gyülekező 18 fős bringás társaságot.
Áldását adta és közös imával kértük az utunk sikerét. A 18 km hosszú odaúton túl erős iramban haladtunk. A Szentesről szüleivel érkező 12 éves legfiatalabb kerékpározó kis hölgy és még jó néhányan meglehetősen elfáradtak, hisz pihenőt sem tartottunk.
Volt aki azért csatlakozott a zarándok úthoz, mert gyermekkorában Újfalun nőtt fel és kíváncsi volt mennyit változott a két tornyú kis templom. Voltak többen, akik kíváncsiságból, mert még nem voltak misén.
Legtöbben pedig azért, mert hitük szerint imádkozni szerettek volna ezen a szent helyen. Kiskunfélegyházáról kezdés előtt néhány perccel jóval népesebb csoport érkezett, akár 40 fő is lehetett, de barátkozásra nem maradt időnk.
A közös istentiszteleten viszont felemelő érzés volt együtt énekelni, hallgatni a plébánost, aki a reverenda alatt szintén sportruházatot viselt, hisz Ő maga is részt vett a túrán. Gitárral kísért közös énekléssel, felolvasással emlékeztünk meg Berecz Skolasztika nővérről, aki megalapította Tiszaújfalun a Szent Benedek lányainak társaságát, a ma is működő apáca rendet.
Lélekben emelkedett hangulatban indultunk el a hazaútra. A lassabb tempó, amit a Kunszentmártonról érkezett bringásunk diktált, sokkal inkább alkalmat adott a beszélgetésre, a félegyháziakkal megélt közös istentisztelet élményeinek megbeszélésére. A hazaúton 19 óra körül már ránk sötétedett, cikázva világítottak a fényvisszaverő mellények és a kerékpáros világítások.
Köszönjük a közös szervező munkát Ágnes nővérnek és köszönjük a zarándoklat során a kolostornak átadott adományokat. Október 22-én sikeresen zártuk a II. zarándok kerékpár túránkat a Szent Benedek leányai kolostorhoz, amely a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség és az Aktív Magyarország támogatásával valósult meg.
Köszönjük Oláh László István főszerkesztő Úrnak hogy támogatta a Szent Benedek leányai Kolostorhoz a zarándok utunkat
Szabó Lajos szervező