| Mobile | RSS

Döbbenetes számokat közölt a miniszterelnök – Elárulta, mennyit költ rezsire!

Orbán Viktor több hét elteltével válaszolt a Bedő Dávid országgyűlési képviselő által feltett kérdésre, mely arra irányult, hogy mennyi rezsit fizet a miniszterelnök.

A Fidesz-kormány megszegve választási ígéretét, durva megszorítást hajtott végre azzal, hogy átalakította a rezsicsökkentés szabályait, ezzel pedig több százezer család életét nehezítették meg.

A magyarok többségével ellentétben Orbánnak azonban nem kellett aggódnia amiatt, hogy emelkedik majd a rezsiszámlája, ugyanis még a nyáron több mint a duplájára emelkedett a miniszterelnök fizetése, így képviselői tiszteletdíjával együtt havi 4,8 millió forint bruttóhoz jut.

Az Országgyűlés november 2-án tartott plenáris vitáján szegezték a kormányfőnek a kérdést, hogy mennyi rezsit kell fizetnie, Orbán azonban nem tudott rá választ adni, mondván a számlákat a felesége kezeli, azonban ígéretet tett arra, hogy egy héten belül válaszolnak a politikusnak. A miniszterelnök végül ezt az ígéretét is megszegte.

„SOK MILLIÓ MAGYARRAL ELLENTÉTBEN A MINISZTERELNÖK KÉPTELEN VOLT VÁLASZOLNI ERRE AZ EGYSZERŰ KÉRDÉSRE. AZT VISZONT MEGÍGÉRTE, HOGY EGY HÉTEN BELÜL ÍRÁSBAN FOG VÁLASZOLNI”

– jegyezte meg Bedő két hét elteltével, kedden azonban megtört a jég és megérkezett a miniszterelnök válasza:

„Tisztelt Képviselő Úr! Itt küldöm. A budapesti házunk rezsije 2021 novemberében 55.190, 2022 novemberében 178.598 forint, a felcsúti házam rezsije pedig 2021 novemberében 47.756 forint, 2022 novemberében 121.973 forint volt.”

Egy éve tehát Orbán a két háza után 103 ezer forint rezsit fizetett, míg idén már 300 ezer forintot. Ezzel kapcsolatban az ellenzéki politikus a Telexnek úgy reagált: „Orbán Viktor olyan sok rezsit fizet egy hónapban, hogy három hétbe telt neki összeszámolnia és válaszolnia”.

„A MINISZTERELNÖK, AKI HAZUG MÓDON SOKSZOR BÚJIK A NÉP EGYSZERŰ GYERMEKE BŐRÉBE, TÖBBET FIZET EGY HÓNAPBAN A REZSIÉRT, MINT AMENNYI EGY KEZDŐ PEDAGÓGUS BÉRE MA MAGYARORSZÁGON.

A szomorú igazság ma az, hogy ő megengedheti magának, hogy így éljen az emberek pénzéből, magyarok millióinak viszont nélkülözniük kell és a kormány mindössze minimális segítséget nyújt számukra. Ráadásul ebben még nincs is benne a hatvanpusztai luxusbirtokának a rezsiköltsége, erre valamiért elfelejtett válaszolni a kormányfő – fogalmazott Bedő Dávid.

fecsego.eu/PestiBulvár

Leave a Reply 33 megnézve, 1 alkalommal mai nap |