Megszólalt a Nemzetközi Büntetőbíróság főügyésze a Putyin elleni elfogatóparancsról////Der Chefankläger des Internationalen Strafgerichtshofs sprach über den Haftbefehl gegen Putin

2023. március 20. 12:42
A háborús bűncselekmények nem évülnek el – hangoztatta Karim Khan.
A Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) által Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szemben kiadott elfogatóparancs akkor is hatályban marad, ha véget ér az ukrajnai háború – mondta el Karim Khan az ICC főügyésze egy hétfői interjúban.
A háborús bűncselekmények nem évülnek el, ez volt az egyik alapelve a második világháború után lefolytatott nürnbergi pereknek is – mondta a főügyész a BBC Radio 4-nek nyilatkozva. Putyinnal és Marija Lvova-Belovával, az orosz elnöki hivatal gyermekjogi biztosával szemben életük végéig érvényben marad az elfogatóparancs – tette hozzá.
A hágai székhelyű ICC pénteken jelentette be, hogy háborús bűncselekményekért viselt feltételezett felelőssége miatt elfogatóparancsot adott ki az orosz elnök, illetve a moszkvai elnöki hivatal gyermekjogi biztosa ellen, mert megalapozott a gyanú velük szemben, hogyszemélyesen felelősek ukrán gyermekek jogellenes deportálásáért és átszállításáért Oroszországba.
Bár az elfogatóparancs kiadása elsősorban szimbolikus jelentőségű, és valószerűtlen, hogy ténylegesen bírósági eljárás indulhatna Hágában Putyin ellen, számos ország üdvözölte a lépést. Oroszország egyértelműen ellenséges intézkedésnek és elfogadhatatlannak értékelte az elfogatóparancsot. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője hétfőn ugyanakkor úgy fogalmazott, hogy Oroszország „higgadtan” fog reagálni, és teszi tovább a dolgát.
Kínai külügyi szóvivő: Az ICC-nek el kell kerülnie az ügy átpolitizálását
Az ICC, amelyet az 1998-as Római Statútum alapján hoztak létre, nem része az ENSZ-nek, és csupán a dokumentumot ratifikáló országoknak tartozik elszámolással. A statútumhoz nem csatlakozott Oroszország, amely aláírta ugyan, de nem ratifikálta, sem az Egyesült Államok, amely visszavonta aláírását, és Kína sem, amely egyáltalán nem írta alá a dokumentumot.
A pekingi külügyminisztérium egyik szóvivője az elfogatóparanccsal kapcsolatban azt mondta, hogya hágai testületnek körültekintően kell eljárnia,
és tiszteletben kell tartania az állami vezetők nemzetközi jogi mentességét. A szóvivő azt is hangoztatta, hogy az ICC-nek el kell kerülnie az ügy átpolitizálását és kettős mérce alkalmazását.
Geoffey Nice brit ügyvéd, a Slobodan Milosevic volt jugoszláv és szerb államfő elleni per fővádlója a Sky News brit kereskedelmi hírtelevíziónak azt mondta hétfőn: az elfogatóparancs kiadásával Putyint körözött bűnözőként bélyegezték meg, és ettől a címkétől már csak akkor szabadulhat meg, ha megindul ellene az eljárás és felmentik, vagy ha az ICC visszavonja az elfogatóparancsot.
(MTI)
Nyitókép: MTI/AP/Szputnyik/Kreml pool/Mihail Mecel
Der Chefankläger des Internationalen Strafgerichtshofs sprach über den Haftbefehl gegen Putin
- März 2023 | Kommentar | Büro der Europäischen Union, Profiles/bulvár, EU Press Room, Europäische Union Der Rat der Europäischen Union, europarl.europa.eu/news/en, europarl.hu, Chattering news, Verbraucherschutz, Blog des Chefredakteurs, Öffentliches Leben, Kultur, Ungarisches Helsinki-Komitee, Gerichtshof von Szeged, Wissenschaft/Wirtschaft, Weißes Haus
- März 2023 12:42 Uhr
Kriegsverbrechen verjähren nicht, sagte Karim Khan.
Der Haftbefehl des Internationalen Strafgerichtshofs (IStGH) gegen den russischen Präsidenten Wladimir Putin bleibe auch nach einem Ende des Krieges in der Ukraine in Kraft, sagte der Chefankläger des IStGH, Karim Khan, am Montag in einem Interview.
Kriegsverbrechen verjähren nicht, dies sei einer der Grundsätze der Nürnberger Prozesse nach dem Zweiten Weltkrieg gewesen, sagte der Oberstaatsanwalt gegenüber BBC Radio 4. Der Haftbefehl gegen Putin und Marija Lvova-Belova, die Beauftragte für Kinderrechte des russischen Präsidialamts, bleibe für den Rest ihres Lebens in Kraft, fügte er hinzu.
Der ICC mit Sitz in Den Haag teilte am Freitag mit, dass gegen den russischen Präsidenten und den Beauftragten für Kinderrechte des Moskauer Präsidialamts Haftbefehl wegen angeblicher Verantwortung für Kriegsverbrechen erlassen worden sei, weil gegen sie ein begründeter Verdacht bestehe persönlich verantwortlich für die rechtswidrige Abschiebung und Überstellung ukrainischer Kinder nach Russland.
Obwohl die Ausstellung des Haftbefehls in erster Linie symbolischen Charakter hat und es unwahrscheinlich ist, dass tatsächlich ein Gerichtsverfahren gegen Putin in Den Haag eingeleitet werden könnte, begrüßten viele Länder den Schritt. Russland wertete den Haftbefehl eindeutig als feindselige Maßnahme und inakzeptabel. Kreml-Sprecher Dmitri Peskow sagte am Montag, Russland werde “gelassen” reagieren und seine Arbeit fortsetzen.
Sprecher der chinesischen Außenpolitik: Der IStGH muss vermeiden, den Fall zu politisieren
Der IStGH, der auf der Grundlage des Römischen Statuts von 1998 gegründet wurde, ist kein Teil der UNO und nur gegenüber Staaten rechenschaftspflichtig, die das Dokument ratifiziert haben. Weder Russland, das es unterzeichnet, aber nicht ratifiziert hat, noch die Vereinigten Staaten, die ihre Unterschrift zurückgezogen haben, noch China, das das Dokument überhaupt nicht unterzeichnet hat, ist dem Statut nicht beigetreten.
Bezüglich des Haftbefehls sagte ein Sprecher des Pekinger Außenministeriums, dass der Haager Vorstand mit Vorsicht vorgehen müsse,
und muss die völkerrechtliche Immunität der Staatsoberhäupter respektieren. Der Sprecher betonte auch, dass der IStGH vermeiden sollte, den Fall zu politisieren und mit zweierlei Maß zu messen.
Der britische Anwalt Geoffey Nice, der Hauptankläger im Prozess gegen den ehemaligen jugoslawischen und serbischen Präsidenten Slobodan Milosevic, sagte am Montag dem britischen Wirtschaftsnachrichtensender Sky News, Putin sei mit der Ausstellung des Haftbefehls als verurteilter Verbrecher gebrandmarkt worden, und das könne er nur Entfernen Sie dieses Etikett, wenn das Verfahren gegen ihn eingeleitet und freigesprochen wird oder wenn der IStGH den Haftbefehl zurückzieht.
(MTI)
Eröffnungsbild: MTI/AP/Sputnyik/Kreml-Pool/Mihail Mecel
fecsego.eu/mandiner.hu
fecsego.eu/mandiner.hu
