| Mobile | RSS

Százezernél is többen tüntetnek Jeruzsálemben, összecsapásokra számít az izraeli rendőrség

Százezernél is többen tüntetnek Jeruzsálemben, összecsapásokra számít az izraeli rendőrség

2023. március. 27. 12:34 2023. március. 27. 18:12 VILÁG

Kacskovics Mihály Béla

Kacskovics Mihály Béla 

VILÁG+

Tizenkét hete tüntetnek Izraelben a hatalomba decemberben visszatérő Benjamin Netanjahu igazságügyi reformja ellen. A jobboldali politikus ellen az elnök és saját védelmi minisztere is felemelte szavát – utóbbit Netanjahu fel is mentette. Vasárnap este óta Izraelben országszerte tüntetnek, csak Jeruzsálemben jelenleg 115 ezer ember van kint az utcákon. Netanjahunak végül hétfő délutánra sikerült megállapodnia saját koalíciós partnereivel: elhalasztják az igazságügyi törvény reformját.

Tízezrek tüntetnek Jeruzsálemben, Tel-Avivban és Haifában, miután Benjamin Netanjahu miniszterelnök kirúgta védelmi miniszterét, Yoav Galantot.

Az i24 értesülései szerint Netanjahu az igazságügyi reform befagyasztása mellett döntött, erről pedig már tájékoztatta is a Fehér Házat. A Times of Israel információi szerint a kormány fontolóra vette Yoav Galant kirúgásának semmissé tételét is.

Izrael miniszterelnökének a helyi sajtó információi szerint sikerült megállapodnia őt zsaroló koalíciós partnerével, Itmar Ben-Gvirrel is, aki belement abba, hogy nyárig elhalasztják a szavazást az igazságügyi törvény átszabásáról.

Netanjahu azonban Yoav Gallant visszatérését feltételhez kötötte: azt kérné volt védelmi miniszterétől, hogy mondjon le parlamenti mandátumáról – ám miniszteri posztját az izraeli sajtó szerint mégis megtarthatná. Ezzel a miniszterelnök gyakorlatilag szavazatmaximalizálásra játszik: kizárná annak a lehetőségét, hogy egyik minisztere ellene szavazzon, ha az igazságügyi törvény a kneszet elé kerül.

Hétfőn koradélután Netanjahu a Twitteren szólalt meg. Egy szót sem írt arról, hogy mi fog történni az igazságügyi reformmal, viszont minden tüntetőt arra kért, demonstráljanak békésen. “Testvérek vagyunk” – üzente Izrael miniszterelnöke. A vasárnap esti tüntetések után Netanjahuhoz közel álló források szerint a miniszterelnök hétfőn reggel akart beszédet tartani az igazságügyi törvény módosításával kapcsolatban, beszéde viszont egyelőre késik.

A decemberben hatalomra került szélsőjobboldali kormány egy olyan törvénytervezetet akar áttolni a törvényhozáson, vagyis a kneszeten, ami eltörölné a Legfelsőbb Bíróság felügyeleti jogkörét a végrehajtó hatalom, vagyis a kormány felett. Ez azt jelentené, hogy ha elfogadják a törvénytervezetet, akkor a mindenkori politikai hatalom még a bírák kinevezésébe is beleszólhatna. Viszont ez a reform Benjamin Netanjahu rövidtávú céljait is kiszolgálná, mivel a miniszterelnök ellen három korrupciós per is folyamatban van. Ez ellen tiltakoznak a tüntetők és Yoav Galant védelmi miniszter is, akit annak ellenére mentett fel Netanjahu, hogy a saját párttársáról van szó.

Yoav Galant hétfőn azt jelezte: hajlandó miniszter maradni, ha Netanjahu lemond az igazságügyi reform tervéről.

Itamar Ben-Gvir, Netanjahu koalíciós partnere hozzá közel álló források beszámolója szerint nem csupán a koalícióból való kiszakadást, hanem kormányból való teljes kivonulást fontolgatja – vagyis lemondana a nemzetbiztonsági tárca éléről – ha Netanjahu befagyasztja, vagy leállítja a tervezett igazságügyi reformot. Pártja, az Ocma Jehudit álláspontja azonban egyelőre még nem ismert, hiába akarta őket is megszólaltatni az ügyel kapcsolatban a Times of Israel. Egyes híresztelések szerint ha Ben-Gvir maga ki is ugrik a koalícióból, pártja nem tart vele, hanem továbbra is támogatnák Netanjahut. Egy biztos: Ben-Gvir hétfőn délután tárgyalt Netanjahuval, a helyi sajtó beszámolója szerint sikerült megállapodniuk. Megállapodásuk részleteit azonban mindeddig nem hozták nyilvánosságra.

© AFP / Ahmad Gharabli

Az izraeli kormány igazságügyi minisztere, Yariv Levin az i24 beszámolója szerint a Twitteren azt írta, hogy bárhogy is döntsön Netanjahu az igazságügyi reformmal kapcsolatban, tisztelni fogja a döntését. Levin viszont hangot adott aggodalmának is: szerinte olyan helyzet alakult ki Izraelben, amiben bármelyik pillanatban összeomolhat mind a kormány, mind a Netanjahu pártja, a Likud. „Mindannyiunknak meg kell tennie mindent a kormány és a koalíció stabilitásáért” – írta. Levin viszont egészen mást tesz a háttérben, mint amit kifelé kommunikál: ő tervezte az igazságügyi rendszer átalakítását és sajtóbeszámolók szerint nagyon ragaszkodik is hozzá. Annyira, hogy Ben-Gvirhez hasonlóan azzal fenyegetőzik, hogy lemond, ha a befagyasztják a reform elfogadását.

Az i24 arról ír, hogy forrásaik szerint Netanjahu akár népszavazást is kiírhat a tervezett igazságügyi reformról.

18 hónap után hétfőn lemondott Izrael New York-i főkonzulja, tiltakozásképp azellen, ahogyan az izraeli kormány átalakítaná az igazságügyi törvényt. Asaf Zamir a lemondását bejelentő levélben azt írta: „itt az ideje, hogy csatlakozzak az Izrael jövőjéért folytatott harchoz”.

Reuters beszámolója szerint a egy izraeli szakszervezet arra kérte a Izrael nagykövetségeinek munkatársait, hogy szolidaritásképp a tüntetőkkel tartsanak ők is szerte a világon sztrájkot. A hírügynökségnek egy meg nem nevezett nagykövetségen dolgozó forrás azt mondta, hogy Izrael nagykövetségeinek és konzulátusainak munkatársai maguk döntik el, hogy csatlakozni akarnak-e a sztrájkhoz, vagy sem.

„Az izraeli nép egysége, a felelősség érdekében arra szólítom fel önöket, hogy azonnal állítsák le a törvénykezést” – jelentette ki Jichák Hercog izraeli államfő hétfőn hajnalban, akkor, amikor Galant kirúgása nyomán már órák óta tüntetések zajlottak Tel-Avivban és Jeruzsálemben is.

Az izraeli rendőrség keményen lépett fel a tüntetőkkel szemben: könnygázt és vízágyút is bevetett.

© AFP / Ahmad Gharabli

Megszólalt a tervezett igazságügyi reformmal kapcsolatban Jair Lapid, az ellenzék vezetője is: azt mondta, „nemzeti párbeszéd” megkezdésére van szükség Izraelben. „Felszólítom Netanjahut, hogy tegye semmissé Yoav Galant védelmi minisztert elbocsátó döntését” – jelentette ki Lapid hétfő délelőtti beszédében.

Jeruzsálemben a helyi sajtó beszámolója szerint hétfő délutánra a tüntetők száma elérte a 115 ezret. A helyi sajtó tudósítása szerint a kneszet épülete előtt két vízágyúval felszerelt teherautó áll, mindkettő a demonstrációra érkezőkre mered. Egyelőre nem vetették be őket, azonban a helyi rendőrség lezárta a parlamenthez vezető főutat, arra kényszerítve a tüntetőket, hogy mellékutcákon keresztül próbálják újra megközelíteni az épületet.

Jair Lapid nem csupán a tévékamerák, hanem a jeruzsálemi tüntetők előtt is felszólalt, ahol azt mondta: „nem fogunk elhallgatni és nem nyugszunk addig, míg Izraelnek új alkotmánya nem lesz”. „Ha azt akarják, hogy itt éljünk, akkor tiszteletben kell tartaniuk értékeinket” – tette hozzá Lapid – „minden, ami nekünk szent, az számukra kevésbé fontos, mint azok a dolgok, amik számukra szentek”.

Hétfőn délután két tüntető behatolt az izraeli parlamentbe, őket a biztonságiak dobták ki. A hatóságok három embert letartóztattak, mert rátámadtak Jeruzsálemben a rendőrökre.

Jeruzsálemben a rendőrök igyekeznek távol tartani a tüntetőket a parlament épületétől:

© HAZEM BADER / AFP

Tel-Avivban pedig egy autós próbált meg elgázolni tüntetőket:

Az izraeli sajtó beszámolója szerint hajnal óta blokád alatt tartják a kormányellenes tüntetők Tel-Aviv autópályáját. A hatóságok délután azonban elkezdik kiüríteni a területet: lovas rendőrökkel és megerősített rendőri egységekkel próbálják kiszorítani a demonstráció résztvevőit.

„Ez már az izraeli miniszterelnök túléléséről szól” – jelentette ki a BBC kérdésére Yuval Shany, az Izraeli Demokrácia Intézet kutatója. Értékelése szerint Netanjahu olyan helyzetbe kavarta magát, amiből alig tud kimászni: ha lefújja a reformot, saját szélsőjobboldali szövetségeseivel kerül szembe, ha nem fújja le, akkor viszont az izraeli néppel.

Országos sztrájk kezdődött hétfőn, emiatt pedig leállt az ország legnagyobb repülőterének forgalma is. A Ben-Gurion reptéren mostanra becsekkolni, illetve poggyászt feladni sem lehet. Több izraeli újság arról ír, hogy a sztrájk hírére egyes légitársaságok törölték Izraelbe tartó járataikat. A Wizz Air Londonból Tel-Avivba tartó repülőgépe nem szállt fel, viszont az EasyJet délután egy órakor igen. A Turkish Airlines és a lengyel LOT nem indít hétfőn egyetlen járatot sem Tel-Avivba.

A sztrájkhoz a Times of Israel beszámolója szerint csatlakoznak a bankok és a boltláncok, sőt, az egyetemek is is, amik koradélután kezdtek el bezárni. A BBC arról ír, hogy az ország két legnagyobb kikötőjében is leállt a munka magyar idő szerint nem sokkal délután fél egy előtt. Egyes beszámolók szerint az országban az egészségügyi szolgáltatások is akadoznak, miután a tüntetők szinte az összes fontosabb útvonalat blokkolták az országban. A helyi McDonald’s is jelezte, hogy csatlakoznak a sztrájkhoz:

Hétfőn nem csupán az igazságügyi reformot ellenzők vonulnak utcára: délutánra tüntetést jelentett be az a szélsőjobboldali csoport is, ami támogatja a kormányt és az igazságügyi rendszer átalakítását. A Times of Israel beszámolója szerint a csoport először azt tervezte, hogy Tel-Avivban vonul fel hétfő este, azonban később módosítottak terveiken: Jeruzsálemben fognak tüntetni. Sajtóértesülések szerint Netanjahu pártjának egyik vezetője privát Whatsapp-csoportokban arra biztatja híveit, hogy csatlakozzanak az igazságügyi reformterv mellett tüntetőkhöz.

A rendőrség ezért komoly erőket csoportosít az izraeli parlament épületéhez. A szélsőséges La Familia korábbi demonstrációin többször is rátámadtak a rendőrökre és az igazságügyi reform ellenzőire is, a hatóságok pedig most is arra számítanak, hogy lehetnek összecsapások az igazságügyi törvény reformját ellenzők és a kormány támogatói között.

Nem csak a La Familia áll ki az igazságügyi törvény átszabása mellett: a Times of Israel beszámolója szerint 17, komoly befolyással bíró rabbi kérte levélben hétfőn arra a kormányt, hogy ne álljon el a reform tervétől. A vallási vezetők szerint „elképzelhetetlen, hogy a kisebbség erőszakkal és anarchiával erőltesse rá a véleményét mindenki másra az utcákon.

fecsego.eu/hvg.360

Leave a Reply 76 megnézve, 1 alkalommal mai nap |