Szüntessék meg a veszélyhelyzeti kormányzást!
Szalóki Viktor <posta@ahang.hu> küldőtől 2023-04-19 14:12RészletekFejlécekEgyszerű szövegA személyes adatok védelmében a távoli erőforrások blokkolva vannak. Engedélyezve

Kedves Oláh István László!
Mire elég 2500 nap? Ennyi idő alatt egy kisgyermek felnő és megkezdi az általános iskolát. Sőt ennyi idő alatt egy általános iskolai tanító majdnem két osztályt is végigvisz a felső tagozatig.
2500 nap tehát nagyon sok idő, főleg, ha belegondolunk, hogy ennyi ideje tart Magyarországon a veszélyhelyzeti kormányzás. Több mint 2500 napja tart az az állapot, amely lehetőséget ad a kormánynak arra, hogy eltérjen a törvényi rendelkezésektől és rendkívüli intézkedéseket hozzon, valamint az országgyűlést díszletként használva hozzon meg mindannyiunkat érintő döntéseket tetszése szerint, társadalmi kontroll nélkül.
Mindez még 2016-ban kezdődött, a “tömeges bevándorlás okozta válsághelyzettel”, amely azóta is érvényben van. Ezt követte a 2020 márciusa és 2022 júniusa között tartó, a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet, ami nagyban kibővítette a rendeleti kormányzás lehetőségét. Most pedig a 2022. február 24-én életbe lépett, a háborús és a hozzá kapcsolódó energetikai veszélyhelyzet tartja fenn a rendeleti kormányzást. És ha ez mind nem lenne elég, akkor nemrég a kormány újabb 180 napra meghosszabbította a veszélyhelyzetet.
A SzabadaHangon indított petíciónkban ezért most azt követeljük a kormánytól és az országgyűlési képviselőktől, hogy szüntessék meg a veszélyhelyzeti kormányzást és álljanak vissza a parlamenten keresztüli jogalkotásra!
Egyetértek! Aláírom a petíciót! |
A veszélyhelyzetet kihasználva a kormány olyan rendelkezéseket fogad el, amelyek semmilyen módon nem kapcsolódnak az adott veszélyhelyzethez, és a saját politikai törekvéseikre használják fel az elfogadott jogszabályokat.
Szüntessék meg a veszélyhelyzeti kormányzást! |
Rád is szükségünk van, hogy megüzenjük a kormánynak, hogy követeljük vissza a jogainkat. Szüntessék meg a veszélyhelyzeti kormányzást! A parlamentáris rendszerünk ekképpen történő kiüresítése, képviselőink és így minden magyar polgár alapvető jogaitól való megfosztása ugyanis nem más, mint a társadalom szinte teljes kizárása a jogalkotásból, ami tovább sodorja az országot az autoriter és antidemokratikus berendezkedés felé.
Üdvözlettel,
Szalóki Viktor és az aHang csapata