Kultúra-történelem-verseny Az Európai Unió létrejöttének körülményeit járták körül az Estöri Kreatív Történelmi Verseny döntősei
Budapest, 2023. május 26., péntek (MTI) – Az Európai Unió létrejöttének körülményeit járták körül az Estöri Kreatív Történelmi Verseny döntősei: a 12 hazai és határon túli középiskola diákcsapatainak vetélkedőjéből végül a Pannonhalmi Bencés Gimnázium csapata került ki győztesen.
A verseny szervezőinek pénteki közleménye szerint az Esterházy Magyarország Alapítvány otthonában, Kismartonban zajlott versenyen tizenkét középiskola – négy fővárosi, egy pilisvörösvári, két győri, egy békéscsabai, egy nagykanizsai, egy marosvásárhelyi, egy pannonhalmai és egy révkomáromi – háromfős diákcsapatai vetélkedtek az az idei Estöri – Kreatív Történelmi Verseny fődíjáért.
A fordulatokban gazdag és a diákok kommunikációs, sőt színészi képességeit és történelmi tudását is megcsillogtató megmérettetésből végül a Pannonhalmi Bencés Gimnázium csapata került ki nyertesen. Ők voltak ugyanis azok, akik a legmeggyőzőbben bizonyították, hogy átfogó ismeretekkel rendelkeznek az idei verseny témájáról, az Európai Unió korai történetéről – olvasható a közleményben.
Mint írják, mögöttük a budapesti Deák Téri Evangélikus Gimnázium és az Újpesti Babits Mihány Gimnázium egy-egy csapata végzett a második, valamint a harmadik helyen, emellett, az Újpesti Babits Mihány Gimnázium egy másik csapata különdíjban részesült.
A tájékoztatás szerint a verseny lebonyolítását idén az Európai Parlament Magyarországi Kapcsolattartó Irodája is segítette. Ezt az együttműködést az Estöri 2023/24-ik évadában még szorosabbra tervezik fonni.
Az Estöri ezúttal olyan feladat elé állította a versenyzőket, amelyben a jelenkori közélet aktuális kérdéseiben való tájékozottságuk is mérlegre került. A verseny idei témája ugyanis az Európai Unió létrejötte, 1957-2004 közötti története, meghatározó kulturális gyökerei és napjainkban betöltött szerepe volt – írják.
A csapatok beugró feladata a döntőben egy európai uniós tagország Instagram oldalának elkészítése volt. Két-két csapat kapott egy országot: Németország, Franciaország, Spanyolország, Írország, Nagy- Britannia, Ausztria legújabb kori történetét kellett bemutatni, kitérve az Európai Unióhoz való csatlakozásukra. A diákok videókkal, komoly színészi játékkal színesítve dolgozták fel az Unió létrejöttének körülményeit, az egyes országokban a csatlakozáshoz vezető út fontosabb mérföldköveit – olvasható az összegzésben.
A szervezők azt tervezik, hogy a következő évad témája az Európai Unió 2004-et követő története lesz, így ezúttal már a közép-kelet-európai országok, köztük Magyarország története is terítékre kerülhet.
A dobogós csapatokat értékes informatikai és audiovizuális eszközökkel jutalmazták kiemelkedő teljesítményükért – áll a közleményben.
fecsego.eu/MTI
