| Mobile | RSS

A Központi Nyomozó Főügyészségre került Böröndi Gábor ügye

– KJ –

2023.06.03. 12:45

Nemrég feljelentették Böröndi Gábor vezérkari főnököt, aki a vád szerint megalázóan bánt a honvédség sofőrjeivel. A Honvédelmi Minisztérium szerint a vezérkari főnök és a Magyar Honvédség a hatályos jogszabályok szerint járt el. Most viszont tovább bonyolódik az ügy, mert a feljelentés átkerült a Fővárosi Nyomozó Ügyészségre, és akár még nyomozás is indulhat.

A Szabad Európa megkereséseire adott válaszokból kiderült, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányságtól a Fővárosi Nyomozó Ügyészségre, onnan pedig a Központi Nyomozó Főügyészségre került a Magyar Honvédség főparancsnoka ellen tett feljelentés.

Domokos Réka ügyész közölte a lappal, hogy a feljelentés elbírálása jelenleg folyamatban van. Ennek értelmében még nem született döntés arról, hogy indítanak-e nyomozást az ügyben. 

Amint arról az Index is beszámolt, május végén feljelentették Böröndi Gábort, a honvédség vezérkari főnökét. A feljelentő szerint Szentendrén nem mondták meg a sofőröknek, hová mennek, sem azt, hogy mennyi időre. Ezzel a feljelentés szerint vétettek a szolgálati feladatra vezénylés szabályai ellen.

A Szabad Európa cikke szerint a lap olvasója és a feljelentő is azt állítja, hogy Táborfalván a sofőröket nem hagyták aludni, éjszaka két-három óránként felkeltették őket, és értelmetlen, megalázó feladatokat kellett elvégezniük.

A feljelentő közölte, hogy a távozás előtt mindenkinek titoktartási nyilatkozatot kellett aláírnia. Az illető ugyanakkor abban bízik, hogy a feljelentés nyomán az ügyészség tanúként minden sofőrt kihallgat majd, ahol mindenkit igazmondási kötelezettség terhel, így megerősítik a feljelentésben foglaltakat. 

A Honvédelmi Minisztérium azt írta az ügyben az Indexnek, hogy a vezérkari főnök és a Magyar Honvédség a hatályos jogszabályok szerint járt el. A tárca szerint névtelen feljelentés történt ismeretlen tettes ellen.KAPCSOLÓDÓ

Reagált az Indexnek a Honvédelmi Minisztérium a vezérkari főnököt érintő feljelentésre

Reagált az Indexnek a Honvédelmi Minisztérium a vezérkari főnököt érintő feljelentésre

Még nem indult nyomozás az ügyben, az ügyészség megerősítette a feljelentést.

fecsego.eu/index

Leave a Reply 89 megnézve, 1 alkalommal mai nap |