| Mobile | RSS

A színfalak mögött egy hajszálon függhet az Orbán-kormány sorsa!

Írta G. Kovács Károly -2023-07-09    

Nem sok kell ahhoz, hogy fellázadjanak az emberek a kormány által is okozott megélhetési válság miatt, ez pedig Orbánék végét jelentheti.

A kiüresített államkassza következményeként a kormány kénytelen megszorító intézkedéseket bevezetni, melyeket már csak az elmúlt 13 évben kialakított propaganda tud részben elfedni.

A napokban két kormányhatározat is napvilágot látott a kormány által tervezett újabb megszorításokról: Orbánék 3 százalékot akarnak lefaragni először az idei egészségügyre, családtámogatásra és lakhatásra fordított állami kiadásokból és az azokhoz kapcsolódó adókedvezményekből, jövőre pedig ugyanannyit az oktatásból és állami beruházásokra fordított kiadásokból.

A megszorítások pozitív társadalmi hatására, a gazdasági növekedéshez való hozzájárulásukra és a költségvetési egyenlegre hivatkoznak, a családtámogatásoknál pedig arra, hogy az egyes támogatási formákat célzottabbá akarják tenni.
Hivatkoznak továbbá a „tartsd be vagy indokold meg” elvre, mint amelynek alapján a pénzügyminiszternek az idei és a jövő évi megszorításokat be kell mutatnia.

A kormányzati hazugságokkal fedett megszorító intézkedésekkel kapcsolatban, Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője írásban fordult Varga Mihályhoz, hogy választ kapjon az alábbi kérdésekre:

  • Miért nem az állami beruházások felülvizsgálatával kezdik a hatékonyság javítását, miért megint elsőként az emberek zsebéből akarnak kivenni pénzt?
  • Hogyan akarják „célzottabbá tenni” a családtámogatásokat?
  • Mégis milyen pozitív társadalmi hatása lehet annak, ha az Orbán-kormány megszorításokat hajt végre például a családi támogatások, vagy az egészségügy területén?
  • Mit jelent pontosan a „tartsd be vagy indokold meg” elv?
  • Milyen megszorításokat kíván javasolni az Orbán-kormány számára a pénzügyminiszter az alapján a kormányhatározat alapján, melyben többek között a családi pótlék, az anyasági támogatás, gyermeknevelési támogatás, egyes szja-mentességek és babaváró támogatások is szerepelnek?

A tervezett megszorítások sürgősek, ugyanis a kormány látványberuházásokra, haveri körök gazdagodására és a választások előtti osztogatásra szórta el a forrásokat, melyet az uniós támogatásokból kívánhattak pótolni, azonban a magas korrupciós kockázat miatt az EU már nem ad pénzt Orbánék kezébe!

A Fidesz-kormánytól pedig nem sok jót várhatnak az emberek, ugyanis az elmúlt 13 évben is brutálisan megvágták a jóléti kiadásokat, a mostani tervezet szerint pedig még keményebb megszorításokat vezetnének be.

2010-BEN MÉG A GDP 31,1 SZÁZALÉKÁT KÖLTÖTTE AZ ÁLLAM JÓLÉTI KIADÁSOKRA, 2024-BEN MÁR CSAK A GDP 23,2 SZÁZALÉKÁT TERVEZI EZEKRE KÖLTENI

– írja az MSZP frakcióvezetője, aki szerint az orbáni infláció nyomán kialakult megélhetési válságban a családoknak még nagyobb szükségük lenne minden segítségre.

Most pedig, minden választási ígéretét megszegve, Orbán kormánya nemcsak hogy sorra vezeti be a megszorításokat, de láthatóan sorra süllyednek el a nagy zászlóshajói: a lakástámogatás, a családtámogatás, az adókedvezmények.
A jövő évi költségvetésről még mindig képesek azt mantrázni, hogy az „megvédi a magyar családokat, a munkahelyeket, a nyugdíjakat” – holott éppen az elfogadása előtt jelentették be a családokat még súlyosabb helyzetbe taszító brutális megszorításokat – írja bejegyzése végén Tóth Bertalan.

Ha Orbánék nem lesznek képesek az általuk okozott egyre súlyosbodó válság felelősségét másra hárítani, ha megbukik a propaganda, akkor az emberek végre tisztán láthatják majd, milyen káros volt az elmúlt 13 év, és kik a most kialakult helyzet valódi felelősei!

fecsego.eu/Pesti Bulvár

Leave a Reply 74 megnézve, 1 alkalommal mai nap |