| Mobile | RSS

Bűnszervezetként vadászott az emberekre az Antifa Budapesten

A

PESTISRÁCOK.HU2023-08-08

Bűnszervezetként működve folytatta februárban a budapesti embervadászatot a zömmel német Antifa rohamosztagosokból álló banda. Hat németet még mindig köröznek. Ugyanakkor nem zárták le az Antifához kapcsolódó pedofil bűncselekmény nyomozását, pedig a vélt elkövető meghalt, számolt be a Magyar Nemzet.

A rendőrség a kezdetektől fogva bűnszervezetként kezelte a zömmel német antifákból álló rohamcsapatot, akik februárban emberekre vadásztak Budapest utcáin – tudta meg a Magyar Nemzet. Arról is értesült a lap, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság annak ellenére nem zárta le a magyar antifákhoz kapcsolódó, az embervadászat nyomozása kapcsán feltárt pedofil bűncselekmény nyomozását, hogy a vélt elkövető meghalt. Mind az embervadászat, mind a pedofil bűncselekmény nyomozásáról kérdezte a Magyar Nemzet a BRFK-t, és az alábbi válaszokat kapta:

Megkeresésével kapcsolatosan tájékoztatjuk, hogy a bűnszervezetben elkövetett közösség tagja elleni erőszak bűntett gyanúja miatt folyamatban lévő nyomozásnak továbbra is három gyanúsítottja (két német és egy olasz állampolgár) van.

Az egyik német állampolgárságú férfit, aki jelenleg letartóztatásban van, a nyomozóhatóság bűnszervezetben való részvétel bűntettével gyanúsítja. A másik német állampolgárt, egy nőt, a nyomozóhatóság közösség tagja elleni erőszak bűntett előkészületével gyanúsítja. A gyanúsított bűnügyi felügyeletben van. A harmadik gyanúsított – egy olasz állampolgárságú nő – ellen bűnszervezetben, felfegyverkezve elkövetett közösség tagja elleni erőszak bűntette és életveszélyt okozó testi sértés bűntett kísérlete miatt folyik büntetőeljárás. A gyanúsított letartóztatásban van.

A Budapesti Rendőr-főkapitányságon létrehozott nyomozócsoport további hat feltételezett elkövetőt azonosított, akik valamennyien német állampolgárok.” Egyikük  Johann Guntermann, alias ­Lücke 2020-tól illegalitásban van. Guntermann bizonyítottan egyike volt azon Hammerbande-tagoknak, akik februárban Budapesten rendeztek embervadászatot.

A teljes cikk ITT tekinthető meg.

Forrás: Magyar Nemzet

fecsego.eu//

Leave a Reply 53 megnézve, 1 alkalommal mai nap |