Elszólta magát a miniszter és lebuktatta a kormány hazugságát!
Írta G. Kovács Károly -2023-08-12

A Karmelita kolostor köré 2021 novemberében került kordon, a hivatalos tájékoztatás szerint építkezés miatt, most azonban Rétvári Bence elszólta magát az üggyel kapcsolatban.
A Belügyminisztérium államtitkára Hadházy Ákosnak írt válaszlevelében beismerte, hogy
„A SZÍNHÁZ UTCA KARMELITA FELŐLI RÉSZÉT A KÉSZENLÉTI RENDŐRSÉG OBJEKTUMVÉDELMI CÉLOKRA VESZI IGÉNYBE,
a Színház utca Honvéd főparancsnokság felőli része pedig építési kivitelezési munkaterület.”
Rétvári szerint a teljes lezárás balesetmegelőzési célokat is szolgál, ami azért furcsa, mivel az ott működő Miniszterelnökség egyetlen dolgozója sem hord az „építkezési területen” védősisakot.
Semjén Zsolt áprilisban a lezárással kapcsolatban azt nyilatkozta, hogy neki azért nem kell sisak a körbezárt területen, mert ő nem építkezik – idézte fel a miniszterelnök-helyettes üggyel kapcsolatos szavait a 444.hu.
Rétvári mostani válasza azonban megbuktatta a kormány eddigi hazugságát, bebizonyosodott, hogy a kordon Orbánék védelme miatt került felállításra, illetve azért, hogy azzal az újságírókat és a népet távol tudják tartani a hatalom embereitől.
fecsego.eu/pestibulvár