| Mobile | RSS

Kizuhant az ablakon a szlovákiai maffiaügy koronatanúja

fotó: Infostart

Nyitókép: Infostart

Infostart2023. szeptember 10. 18:51

Miroslav Sýkora egykori maffiavezér meggyilkolásának koronatanúja másfél hete zuhant ki párkányi lakásának ablakából.

A Csucsóként ismert Tóth Róbert legutóbb tavaly került a rendőrség látókörébe, amikor egy alsógatyában próbált meg elmenekülni előlük úgy, hogy az autók tetején ugrált. Ezt megelőzően az ablakból mászott ki.

A Markíza birtokába került felvétel szerint az ablakból lógó férfit szomszédai múlt hét pénteken magyar nyelven próbálták meg rábeszélni arra, másszon vissza. Tóth eközben azt kiabálta, hogy „Kosťov lent van”. Korábbi társa, Norbert Kosťov azonban nem lehetett jelen a helyszínen, jelenleg ugyanis egy magyar börtönben tölti szabadságvesztését. Kosťov korábban azt állította Tóthról, hogy feldarabolta Štefan Bednárt, egy strómant, testrészeit pedig bebetonozta. A holttestet azóta sem találták meg,

A kizuhant férfi eszméletlen állapotba került, bordái eltörtek. Szervezetében állítólag kokaint találtak – írja az Új Szó.

A zuhanás következtében agyi sérülést szenvedett, gépek tartják életben, sérüléseiből vélhetően már soha nem fog felépülni.

A rendőrség kizárta annak lehetőségét, hogy a férfinek valaki „segíthetett” kiesni az ablakból, lakása ajtaja ugyanis két zárral is be volt zárva bentről, a kulcs pedig az ajtóban volt.

fecsego.eu//

Leave a Reply 86 megnézve, 2 alkalommal mai nap |