| Mobile | RSS

Bejelentették: ő lesz Orbán 2026-os kihívója?

Nap Híre2023. szeptember 5., kedd 10:00

Budapest volt főpolgármestere elárulta, ki lehet a miniszterelnök következő kihívója. 

“A budapesti főpolgármester nem csak Budapest főpolgármestere” – mondta Demszky Gábor, aki szerint a főpolgármester a legnagyobb legitimitással rendelkező magyar politikus, hiszen közvetlenül választja meg a csaknem 2 millió polgárt számláló fővároson belül több százezer állampolgár. “Ez a legnagyobb választókerület” – tette hozzá. 

“És ez az a pozíció, amit nem kell elmagyarázni sehol a világon, mert értik, hogy mit jelent. Azt is, hogy közvetlenül választják, és hogy ezzel együtt egy nagyon jelentős, befolyásos politikus az országban. Arra is szeretném felhívni a figyelmet, hogy nemcsak az országban fontos pozíció ez, hanem azon kívül is, a nemzetközi közéletben” – hangsúlyozta Demszky Gábor, írja a 168.hu.

Felidézte azt is, hogy annak idején tucatszor tárgyalt Brüsszelben és a Világbankkal is tanácskozott, így elmondása szerint megemelte ezt a pozíciót a nemzetközi közéletben és tényezővé vált. “Ez is szerepet játszott abban, hogy 2002-ben sikerült az első Orbán-kormányt megbuktatni, hiszen Budapest félelmetesen erőssé vált” – mondta. Demszky szerint a minimális program az, hogy meg kell nyerni a budapesti választást. A maximális program pedig, hogy ismét nemzetközi jelentőségűvé váljon a budapesti vezetés és a főpolgármester.

“Az így megemelt pozíció alkalmassá teheti a főpolgármestert arra a szerepre, hogy a világ Orbán Viktor és az Orbán-rendszer ellenpontjaként tekintsen rá. Itt van ez a borzalmas autokratikus rezsim, amely tönkre teszi az országot, visz kifelé minket az Európai Unióból, oroszbarát, és még sok mindent el lehet róla mondani […]. Ezzel szemben, van egy tiszta, korrupciómentes főváros, amelyet ez a rezsim minden áron tönkre akar tenni, de nem sikerül neki. Ennek a vezetője az ellenpontja ennek a rendszernek, de nem pártpolitikusként, hanem főpolgármesterként. Ha lenne ehhez elegendő karizma, program, tehetség és kabinet, akkor Budapest vezetője természetes kihívója lehetne Orbán Viktornak és a rezsimnek” – fogalmazott.

fecsego.eu//

Leave a Reply 146 megnézve, 1 alkalommal mai nap |