| Mobile | RSS

Tovább srófolja a Bosnyák téi megváltást Zugló: csak akkor lesz megállapodás, ha a Bayer 3,5 milliárdot fizet

BRANSTETTER SÁNDOR / MTVABELFÖLD

admin

Spirk József  2023. 11. 27. 13:21

Épp, amikor nyilvánosságra kerültek a zuglói mini Dubaj tervei, egy újabb megállapodási kudarcról szóló dokumentumokat publikáltak a kerület honlapján.

Számos sikertelen próbálkozás után csütörtökön ismét a zuglói képviselő-testület elé kerül a Bosnyák téri megaépítkezés szerződéses rendezésének ügye. A kerület honlapján közzétett előkészítő iratok szerint azonban Balázs Attila érdekeltségének, a Bayer Construct Zrt.-nek most sincs esélye arra, hogy megszerezze a testület jóváhagyását a munkálatok szabályos befejezéséhez.

A Bayer projektcége egy közel 320 ezer négyzetméteres hasznosterületű épületcsoporton dolgozik a Csömöri út mellett, és bár a kormány 240 milliárd forintért előre megvásárolta az irodaházakat – állami szervek elhelyezésére –, a rendezést nehezíti, hogy kerület egyre több pénzt kér megváltásként, és Zugló MSZP-s polgármestere, Horváth Csaba is bekeményített.

Nemrég számoltunk be arról, hogy a zuglói vezetés októberben furcsa körülmények között elbocsátotta Dienes János főépítészt, akinek komoly szerepe volt abban, hogy eddig nem született meg a településrendezési szerződés a Bayerrel. A főépítész – szemben Horváth Csaba polgármester álláspontjával – az elmúlt években azt képviselte, hogy a kerület nem vállalhat bontási kötelezettséget a Bosnyák téri piac területére, mert az fővárosi tulajdonban van, továbbá pénzbeni térítés nélkül nem lehet elengedni a beruházónak azokat a közérdekű fejlesztéseket, amelyeket még az eredeti adásvételi szerződésben vállalt, ám menetközben a különféle módosításokkal kikerültek a tervekből.

Dienes a felmondási idejét tölti, így az újabb képviselő-testületi tárgyalás előtt a sebtében kinevezett utódjának kellett véleményeznie a dokumentációt. Ezekből viszont az látszik, hogy jelenleg Bínó Beáta sem lát lehetőséget egy végleges megállapodás megkötésére. Az iratokhoz becsatolt főépítészi vélemény szerint ugyanisa településrendezési szerződés tartalmáról folytatott tárgyalások nem vezettek eredményre,és nem is készült el olyan tervezet, amelyet most a képviselő-testület elé lehetne terjeszteni.

A dokumentáció egyik melléklete szerint Horváth Csaba polgármester minden korábbinál nagyobb összeget kér a cégtől megváltásként. Információink szerint az elmaradt közcélú vállalások között a legnagyobb tételt egy korábban beígért, 400 férőhelyes P+R parkoló jelenti.

Horváth sokáig a Bayer számára kedvező, gyors megegyezést menedzselte a tárgyalások során, és támogatta a szerződéses kötelezettségek ellenérték nélküli elengedését, ezért a kerület eredetileg nem is kért pénzbeli ellenszolgáltatást az első szerződéstervezetekben. Csakhogy az időközben menesztett főépítész többször is negatív véleményt fogalmazott meg ezekről a tervezetekről, ezért idén már a Bayer is hajlandónak mutatkozott a kompenzációra. A tárgyalások során először 250 milliót, a nyár végén pedig már 2,5 milliárdot ígért a régi vállalások elengedéséért.

Horváth Csaba most 3,5 milliárdra srófolta fel a követelést.

Megtárgyaltuk az alternatív megoldási javaslatukat, amely a természetben megajánlott fejlesztéseken túl 2,5 milliárd forint pénzbeli megváltást ajánl, és arra jutottunk, hogy az önkormányzat érdekeit maximálisan szem előtt tartva csak úgy áll módunkban támogatóan előterjeszteni, majd elfogadni, ha a pénzbeli megváltás legalább 3,5 milliárd forint

– írta a polgármester a beruházónak november közepén elküldött email-jében.

Az újabb egyeztetési kudarcot előrevetítő dokumentumokat pénteken tette ki honlapjára a zuglói városvezetés, éppen akkor, amikor a sajtó megszellőztette, hogy a kormány egy olyan zuglói ingatlanfejlesztésről is tárgyal titokban, amelynek költségvetése legalább háromszorosa lenne a Bosnyák térinek. A Telex írta meg, hogy Mohamed Alabbarnaka cége, amely Dubaj leghíresebb épületét, a 828 méteres Burdzs Kalifát is építette, egy 220–240 méteres felhőkarcolót, valamint luxus lakóparkot és irodaházakat húzna fel Rákosrendező vasútállomás területén.

fecsego.eu/24.hu

Leave a Reply 54 megnézve, 1 alkalommal mai nap |