A rágalmazási pert is elbukta a terézvárosi képviselő, aki 14 milliót próbált kihúzni az önkormányzat zsebéből
KERÜLETI ÜGYEK
2023. november 30. 7 p
ERDÉLYI KATALIN
Budapest VI. kerületének önkormányzata 2021-ben első- és másodfokon is pert nyert Bálint György képviselő ellen, aki egy szövevényes ingatlanpanamás ügyletbe beavatkozva próbálta 14 millió forinttal megrövidíteni a saját önkormányzatát. Ezután Bálint kilépett az MSZP-ből, de továbbra is képviselő maradt, és beperelte rágalmazás miatt Soproni Tamás momentumos polgármestert az elsőfokú ítéletről beszámoló Facebook-bejegyzése miatt. Most ezt a pert is jogerősen elvesztette, mert a bíróság megállapította, hogy Soproni csak a tényekről számolt be „a valóságnak megfelelően”.
Az akkor még MSZP-s Bálint György a 2019-es önkormányzati választásokon lett önkormányzati képviselő Budapest VI. kerületében, Terézvárosban. Ugyanekkor a kerületi lakosok a Momentum színeiben induló Soproni Tamást választották polgármesterükké. A két férfi nem jött ki jól egymással, Bálint rendszeresen becsmérelte Sopronit a testületi üléseken is. A viszonyuk 2020-ban mérgesedett el végleg, amikor kiderült, hogy a képviselő egy végrehajtási ügybe bekapcsolódva igyekezett kihúzni 14 millió forintot a saját önkormányzata zsebéből.
A szálak egészen 2004-ig, a hírhedt terézvárosi ingatlanpanamáig nyúlnak vissza, amelyben a VI. kerület akkori önkormányzati képviselőjét, az MSZP-s Hatvani Csabát társaival együtt bűnösnek találta a bíróság.
A büntetőeljárás 2006-ban kezdődött, az elsőfokú ítélet 2017-ben, a másodfokú pedig 2018-ban született. Hatvaninak és képviselőtársainak (köztük a fővádlott Fürst György volt szocialista alpolgármesternek) az Andrássy út 3. és 47. pályáztatás nélküli és áron aluli eladása miatt 123 millió forint kártérítést kellene fizetnie az önkormányzatnak, amit az próbált is behajtani, de elég sikertelenül. Az egyetlen vagyontárgy, amiből Terézváros pénzt láthatott volna, Hatvani Csaba szigetszentmiklósi (a becslések szerint 50 millióért árverezhető) háza volt.
Az önkormányzat elleni pert elvesztette
Arra azonban 2018-ban Hatvani párttársa és mentoráltja, Bálint György javára jelzálogjogot jegyeztek be egy 14 milliós kölcsön erejéig. Ez azért volt rossz az önkormányzatnak, mert hiába kért végrehajtást az ingatlanra, annak árából először Bálint kapta volna meg a 14 milliót, vagyis ennyivel kevesebb jutott volna az önkormányzatnak.
Bálint György 2020 augusztusában próbált is bekapcsolódni a végrehajtási eljárásba, hogy hozzájusson a pénzhez, ám a VI. kerület ezt gyanúsnak találta, ezért megtámadta a bíróságon Bálint becsatlakozási kérelmét. 2021 januárjában a bíróság az önkormányzat javára döntött, és nem hagyta a képviselőt bekapcsolódni az eljárásba.
Ezután Bálint György beperelte (!) a saját önkormányzatát (!), ám a 2021. július végén született első fokú ítélet kimondta, hogy a Bálint és Hatvani közötti jelzálogszerződés kimondottan fedezetelvonó céllal született, a Hatvani elleni jogerős büntetőítélet után. Az ítélet szerint Bálint György tudott a Hatvani elleni ítéletről és a terézvárosi önkormányzatnak fizetendő 123 milliós kártérítésről, ezért tudnia kellett, hogy a saját javára bejegyezett 14 milliós jelzálogjoggal a VI. kerület kielégítésének alapját részben vagy egészben elvonja.
Bálint György azonban nem hagyta ennyiben a dolgot: fellebbezett az elsőfokú döntés ellen. Az ügyben 2021. november elején született meg a másodfokú ítélet: Bálint itt is vesztett. A másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék megállapította, hogy „az elsőfokú bíróság a tényállást helyesen rögzítette, melyre alapított döntésével és annak indokaival a másodfokú bíróság teljes mértékben egyetértett”.
A másodfokú ítélet után, 2021. december közepén a DK, a Jobbik, az LMP, a Momentum és a Párbeszéd terézvárosi képviselői közös határozatban szólították fel Bálint György MSZP-s képviselőt, hogy mondjon le a mandátumáról. Az erről szóló határozati javaslatban ezt azzal indokolták, hogy „Bálint György méltatlanná vált a terézvárosiak érdekeinek képviseletére”.
A 444 információi szerint a politikus ellen saját pártja etikai vizsgálatot indított a botrány miatt, ám ő nem várta meg annak eredményét: 2021. december végén kilépett az MSZP-ből. Viszont a mandátumáról nem mondott le, jelenleg is önkormányzati képviselő Terézvárosban, és a 14 milliós ügy egy szakasza csak most zárult le.
Beperelte a polgármestert rágalmazásért
A kerület vezetője, a momentumos Soproni Tamás ugyanis 2021 március végén a Facebook-oldalán számolt be a Bálint György körüli szövevényes sztoriról, amit fent részletesen kifejtettünk. Röviden: az akkor még MSZP-s képviselő a Hatvani Csabával kötött jelzálogszerződésre hivatkozva próbált becsatlakozni az önkormányzat által Hatvani házára indított végrehajtási eljárásba, hogy hozzájusson 14 millió forinthoz, s ennyivel kevesebb jusson a kerületnek.
Soproni ebben a bejegyzésben közölte azt is, hogy Bálint terve nem jött be, ugyanis 2021 januárjában a Fővárosi Törvényszék jogerős ítélete kimondta: a szocialista politikus „valószínűsíthetően egy, a Hatvani Csabával kötött fiktív kölcsönszerződésre hivatkozással, jogellenesen akart bekapcsolódni” a Terézváros által Hatvani ellen indított végrehajtási eljárásba.
Nos, ez Bálint Györgynek nem tetszett. Miközben perelte a terézvárosi önkormányzatot, még arra is szakított időt és energiát, hogy Soproni Tamást külön beperelje rágalmazásért. Ez a kerület ellen folyó polgári perrel szemben már komolyabb dolog, ugyanis a rágalmazás a Büntető Törvénykönyvben szerepel, és egy, de
akár két év börtön is járhat érte.
Ebben az ügyben nemrég született meg a jogerős, másodfokú ítélet, amit kérésünkre a polgármester az elsőfokú döntéssel együtt eljuttatott az Átlátszónak.
„Btk. 226. § (1) Aki valakiről más előtt a becsület csorbítására alkalmas tényt állít, híresztel, vagy ilyen tényre közvetlenül utaló kifejezést használ, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) A büntetés két évig terjedő szabadságvesztés, ha a rágalmazást
a) aljas indokból vagy célból,
b) nagy nyilvánosság előtt, vagy
c) jelentős érdeksérelmet okozva követik el.”
Kivételt élvez a törvény alól az, aki a rágalmazást „a közügyek szabad megvitatása körében sajtótermék vagy médiaszolgáltatás útján követi el”. Ezt az enyhítést idén májusban fogadta el a parlament kormánypárti többsége.
A bíróság szerint Soproni csak a tényeket írta le
A momentumos polgármester által rendelkezésünkre bocsátott elsőfokú ítélet szerint Bálint György 2021. április 21-én tett feljelentést Soproni Tamás ellen az egy hónappal korábbi Facebook-bejegyzés miatt. Szerinte ugyanis Soproni posztja rá nézve „személyiségi jogokat sértő, a becsület csorbítására alkalmas tényállításokat tartalmaz”.
Bálint úgy vélte, hogy a polgármester Facebook-bejegyzésében írtak „vele kapcsolatban bűncselekmény elkövetésére utalnak és átlépik azt a határt, amit közszereplőként köteles tűrni”, s őt „ emiatt számos nyilvános támadás érte és politikai karrierje is veszélybe került”. A képviselő feljelentésében azt is előadta, hogy szerinte Soproni posztja aljas indokból született, mert „annak célja az volt, hogy a vádlott (Soproni Tamás – a szerk.) politikai vetélytársától megszabaduljon, és őt pozícióiból el tudja mozdítani”.
Soproni Tamás (Momentum), Terézváros polgármestere 2023. október 15-én (fotó: a politikus Facebook-oldala)
Az első fokon eljáró Pesti Központi Kerületi Bíróság minden körülményt alaposan megvizsgált: többek között a végrehajtásos perben született 2021 januári ítéletet is, amiben a Fővárosi Törvényszék nem engedte Bálint Györgyöt becsatlakozni az önkormányzat végrehajtási eljárásába, és ami alapján Soproni Tamás 2021 márciusi, Bálint által sérelmezett Facebook-posztja született.
A bíróság végül Soproni Tamást bűncselekmény hiányában felmentette az ellene emelt rágalmazási vád alól.
A 2022 decemberében született elsőfokú ítélet indoklása szerint a polgármester bejegyzése a Fővárosi Törvényszék jogerős döntésének tartalmára utal, ezért „a sérelmezett közlések tényre, körülményre vonatkozóan történő megállapításként, tényállításként értékelhetők”.
A bíróság döntésében az áll, hogy csupán Soproni egy mondata képez ez alól kivételt, miszerint: „Az, hogy a bíróság vélelmezése szerint egy fiktív szerződéssel próbálta menteni az MSZP kerületi elnökének vagyonát a kerületi emberek kárára, megítélésem szerint nem egyszerű ügyeskedés, sokkal súlyosabb ügy annál, és nem egy meggondolatlan tett, hanem tudatos és szándékos bűn”.
Ezzel kapcsolatban a Pesti Központi Kerületi Bíróság megállapította, hogy ez a polgármester tények alapján alkotott véleménye, és egy alkotmánybírósági határozat szerint „a tényekre alapított értékítélet nem tényközlés, így rágalmazás megállapítására eleve nem alkalmas, hivatalos személyekkel és közhatalmat gyakorló politikusokkal szemben pedig becsületsértés megállapítására sem vezethet”.
Kiemelte a bíróság azt is, hogy Bálint György önkormányzati képviselőként közszereplő, azaz az átlagembereknél több kritikát kell elviselnie. Emellett Soproni Tamás bejegyzésének „témája a közügyek körébe tartozik, és a kijelentések nem öncélúak, azok célja a kerület lakosait is érintő, a közélet tisztasága érdekében tett tájékoztatás keretén belül maradnak”. Szintén fontos körülmény volt, hogy a polgármester nem használt személyeskedő, durva, gyalázkodó szavakat vagy kifejezéseket, és nem sértette meg Bálint emberi méltóságát.
Mindezek alapján Sopronit felmentette a bíróság a rágalmazás vádja alól, és a képviselőt kötelezte arra, hogy 63 ezer forint bűnügyi költséget fizessen meg a polgármesternek. Bálint György azonban fellebbezett az ítélet ellen, a másodfokú tárgyalás 2023. december első napján lett volna. Viszont Bálint november elején visszavonta a fellebbezését, ezért a másodfokú eljárás elmaradt, és az elsőfokú ítélet jogerőre emelkedett november közepén.
Erről Soproni Tamás november végén számolt be egy Facebook-bejegyzésben, amiben azt is közölte, hogy Bálint György nem fizette meg számára a neki megítélt perköltséget időben, így végrehajtást kellett vele szemben indítania.
Erdélyi Katalin
Címlapkép: Bálint György terézvárosi képviselő nyilatkozik a polgármesteri hivatal előtt 2023. október 17-én (fotó: a politikus Facebook-oldala)
fecsego.eu//átlátszó