Kézilabda-nb1 Női kézilabda NB I – Elutasították a Debrecen óvását
Kézilabda-nb1
Női kézilabda NB I – Elutasították a Debrecen óvását
Budapest, 2024. február 8., csütörtök (MTI) – A Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) verseny albizottsága csütörtökön elutasította a DVSC Schaeffler óvását, így nem változott a listavezető Ferencvárossal szemben 24-21-re elveszített női bajnoki mérkőzés végeredménye.
A debreceniek azért óvtak, mert a január 27-én lejátszott találkozó kilencedik percében a fővárosiakat erősítő Tomori Zsuzsanna a kétperces büntetése letelte előtt újra pályára lépett, ami szabálytalan és újabb kétperces kiállítással büntetendő. Kudor Kitti másodedző jelezte a szabálysértést a zsűriasztalnál ülő szövetségi képviselőnek, de az intézkedés elmaradt.
A DVSC honlapjának csütörtöki beszámolójából kiderült: az MKSZ illetékes bizottsága szerint is tény, hogy Tomori a kiállítása alatt szabálytalanul tartózkodott a játéktéren, és az sem vitatott, hogy a versenybírók tévesen nem avatkoztak közbe, és nem alkalmazták a szabálytalanság miatt a szabálykönyv vonatkozó szankcióit.
Az óvás elutasításának szóbeli indokolása szerint a fenti tévedés a versenybírók megfigyelésein alapuló döntésnek minősül, így nem tekinthető óvási oknak.
A DVSC vezetősége a határozat írásbeli megismerését követően egyeztet jogi szakembereivel, és megfontolja a fellebbezés lehetőségét.
MTI /fecsego.eu