| Mobile | RSS

»Felsőtanyai kerület«-ben, a mai Balástya közelében létesítették, nem messze Pusztaszertől.

Lajos Szabó <szabo.lajos888@gmail.com> küldőtől 2024-03-04 12:07

https://acta.bibl.u-szeged.hu/9613/1/litteraria_002_109-118.pdf

Szegedi urak és tanyai parasztok között 

Tíz esztendő telt el a mehádiai út óta. 

A »nagy palóc« közben is lelerándult »fogadott szülőföldjére«, az árvíz utáni »rekonstrukció« számtalan gondjával bajlódó Szegedre.

1891-ben különleges ünnepségekre készülődött a »paprikák városa«. A 80-as évek katasztrófával fenyegető városgazdasági válságának tapasztalatain okulva, a tanyavilág gazdasági és kulturális fölvirágoztatását tűzve ki célul, megkezdte a tanyaközpontok létesítését.

Az elsőt az ún.

»Felsőtanyai kerület«-ben, a mai Balástya közelében létesítették,

nem messze Pusztaszertől. 

Ennek felavatására hívták meg Tisza Lajost, a »szegedi grófot«. 

A várakozás izgalmát csak fokozta az az örömhír, hogy az éppen itthon tartózkodó Munkácsy Mihály, aki a »Honfoglalás«-on dolgozik, szegedi rokonaihoz készül látogatóba.

Ez időre készült el a Reform-korban (1829-ben) Széchenyi ösztönzésére alakult szegedi Kaszinó Egylet új, reprezentatív épülete is (Vörösmarty utca 5. sz., ma »Juhász Gyula« Művelődési Otthon) s felavatását ugyancsak a neves vendégek jelenlétében tervezték megtartani. 

Mikszáthot — amint maga írj a kilenc esztendő múlva visszaemlékezve

 — Tisza Lajos invitálta, hogy jöjjön Szegedre »Árpád apánkat keresni Miskával (ti. Munkácsyval, aki jellegzetes »ősmagyar fejeket« keresett nagy történelmi képéhez). 

Mikszáth, aki már néhányszor elkísérte Tisza Lajost szegedi útjaira, nem kérette magát és október 24-én 

— Munkácsyval az állomáson találkoztak még két képviselő társaságában útrakeltek. 

 Délután 5 órakor érkezett Szegedre. 

Kállay Albert főispán, Pálfy Ferenc polgármester, Lázár György főügyész, Rainer József főkapitány fogadták őket a város előkelőségeinek, a szabadelvű párt helyi vezetőinek élén. 

A hivatalos hangú hírlapi tudósításban szerényen húzódik meg a Mikszáth iránti megkülönböztetett szeretet halvány jele: ».. .

 országgyűlési képviselő, a mi kedves palócunk., ,«31 2li Lásd pl. 1879—80-as szegedi cikkeit. 

Így 1882-ben három alkalommal, 1883-ban kétszer (egyik alkalom ezek közül a »királylátogatás« volt), 1883 augusztusában, majd szeptemberében, 1889-ben Marillára utaztában, stb. 

 Hírt ad erről a Sz. N. 1891. okt. 13. ‘és 15. száma. 

Munkácsy szegedi rokonai Reöck Iván mérnök, a folyammérnöki hivatal főnöke és Kelemen István ügyvéd voltak. 

Munkácsy itt jártáról részletesebben lásd Szelesi Zoltán cikkét a Délmagyarország 1954. febr.- 21-i számában: A »Honfoglalás« Szegeden. 2» Férfinézőben. Sz. N. 1900. máj. 5. 1—4. 1.

 A Munkácsy halála (máj. 2.) alkalmából írt tárcát a Pesti Hírlapból vette át a Sz N. 30 Mikszáth 1900-ban már nem emlékezett pontosan a velük utazó képviselőkre. Hogy egy kártyás-anekdotát elmondhasson, Janicsáry Sándort is szerepelteti.

A korabeli lapok szerint Ivánkovits és Nóvák szabadelvű párti képviselők jöttek ekkor vele. Janicsáry 1892. máj. 15-én járt Mikszáthtal Szegeden. (Sz. H. 1892. máj. 15. 2—3. 1. »Tisza Lajos Szegeden«. 31 Sz. N. 1891. okt. 25. »Újdonságok«. KÉT KIRÁNDULÁS 1 1 5 A polgármesteri üdvözlés egyedül a Tisza Lajos iránti hódolat jegyében szólt s a kegyelmes úr volt kénytelen válaszbeszédében felhívni a »hivatalos« figyelmet még Munkácsyra is. Mikszáthról szó sem esett ezúttal.

A főispán vacsorára hívta a vendégeket. Munkácsyt rokonai maguknak követelték, Mikszát h az urakka l »komájánál«, Berci fi a keresztapjánál, Kállay Albertnél vacsorált.32 Meglehet, hogy Pestről ismerte, még belügyminisztériumi tisztviselő korából, a közismerten arisztokratikus, Szegeden inkább félve tisztelt, mint népszerű dzsentri főispánt, de .az bizonyos, hogy összebai’átkozásukban nem kis szerepe volt Szegednek. Ugyanis Kállay a várost újjáépíttető kormánybiztosság tagja volt s Mikszáthtal már 1879—80-ban többször találkozott, majd leveleztek is, 1882. november 6-án, amikor Mikszáth ifj. Ábrányi Kornéllal és Bartók Lajossal — mint a Petőfi Társaság küldöttségének harmadik tagja — Szegedre jött, a Hungária étteremben (ma Somogyi Béla u. 7. sz.) rendezett díszvacsorán jó hangulatban sokáig együtt voltak.3 ”1 Másnap, október 25-én délelőtt 10 órakor a Tisza szálló (ma az Államrendőrség épülete) elől lóvasúton indultak az Osztrák Államvasutak »indóházához « (ma Szeged-pályaudvar, a szegediek »Nagyállomás«-a). Onnét különvonattal mentek a 102. őrházig, ahol má r várta őket az árvalányhajas, felpántlikázott, zászlós lovasbandérium a Rákóczi-indulóval.31 Kocsin, a bandérium által kíséi’ve folytatták útjukat az új központi telepre. Ott a városi főmérnök ünnepélyesen átadta az új épületek kulcsait, Ivánkovits János szegedi apátplébános, a város II. választókerületének szabadelvű párti képviselője felszentelte a kápolnát, a temetőt s utána megkezdődött a népünnepély.

Tisza Lajos a táncolók közé vegyült s — mint Mikszáth négy esztendő múlva emlékezve írj a — »fiatalosan, daliásan, úgy, ahogy az isten tudni adta«, ropta a csárdást a tanyai menyecskékkel. Munkácsy követte példáját, ha talán — már elég feltűnően jelentkeztek rajt a gyógyíthatatlan betegségének jelei — nem is olyan »fiatalosan, daliásan«.

Ámbár könnyen meglehet, Tisza Lajos sem táncolt olyan hetykén, mint ahogy Mikszáth emlékszik rá, mert a szegedi szakértők, elsősorban a virtusáról híres Beck Pista, a szegedi polgárőrség kapitánya, megállapították, hogy »a kegyelmes úr nem ért a csárdáshoz«. Kállay főispán elbújt a csárdás elől, mire a rosszmájú szegediek megjegyezték, hogy »persze, a méltóságos úr jobb’ szeret fütyülni, hogy úgy táncoljunk rája«.

Miután a »kegyelmes, méltóságos és nagyságos rokkantak« eleget tettek a népszerűség megkövetelte táncnak, végighallgatták a fölköszöntőket, megcsókolgatták a fölköszöntőket mondó, kimosdatott parasztgyerekeket.3®

»A főprogramot bizonyos rengeteg bürgepaprikás hazafias elfogyasztása képezvén, a tanyai kultúrának első áldozata éppen egy zseniális magyar író, a nagy palóc lészen, ha ugyan Zombory (Antal) szenátor (a város »gazdája«) bölcs előrelátással nem gondoskodik egy kevés becsinált csirkéről. Mert a 32 Sz. H. 1891. okt. 24. »Hírek«.

Levelezésükből: MTA Kézirattár, Levéltár; Sz. N. 1882. április 30. A mi udvarunk titkaiból. — nov. 7. »Újdonságok«. 34 Sz. H. 1891. okt. 27.

— Mikszáth 1895-ben már a színhelyre is rosszul emlékszik, ugyanis Csengelét említi, holott Balástya a szóbanforgó helység.

Párbaj — kabátokkal. Az én kartársaim Jub. Kiad. II. k. 33. 1.)

Az idézett rosszmájú megjegyzések a Hüvely Matyi 1892, máj. 22-i számából valók. (Ítélet a tanyai központosításról. 2. 1.)

NACSADY JÓZSE F tanyai kultúra áldásainak ártalmatlan élvezéséhez mindenek előtt igen jó gyomor kell« — írja maliciózusan aznap a

Szegedi Híradóban Lipcsey Ádám

Mikszáth azév nyarán történt súlyos gyomorvérzésére is célozva.

A jelek szerint mégiscsak volt becsinált csirke is, Mikszáth nem lett a

»tanyai kultúra áldozata«, de különösebb jókedve sem lehetett.

Ugyanaznap este volt a kaszinó avatása. Ha lehet, még nagyobb fénnyel folyt le, mint a tanyai ünnpeség.

A szegedi közös »Degenfeld—Schomburg« gyalogezred tisztikara is a Kaszinó tagságához tartozván, a katonazenekar térzenét adott, Paczor Kálmán altábornagy úr, a szegedi honvéd kerület parancsnoka is személyesen jelen volt.

Egymást érte a sok beszéd, szónoklat, volt társasvacsora is, felköszöntő untig.

Az utóbbiból jutott végre a Munkácsy mellett ülő Mikszáthnak is.

Káplány Géza, a szegedi ítélőtábla bírája — maga is palócvidék szülötte — mint »földi«, palóc dialektusban köszöntötte föl s ízetlen szellemességét a következő befejezéssel toldotta meg: »… a Krisztus áldja meg és a jó fene egye meg — minden ellenségét!«

Talán mondanunk sem kell, hogy bármily fényes volt is ez a vasárnap, Mikszáth korántsem érezte olyan jól magát, mint tíz esztendővel azelőtt.

A sok evés-ivás idején a gyomorbetegek nem szoktak jókedvűek lenni. Amint maga írja Munkácsy halála után, a nagy festő elszomorító idegállapota is megzavarta.

A hivatalos ünnepségek és »népünnepélyek« sablonjai szerint lezajló program kegyetlenül sivár lehetett számára, a mesterkélt lelkesedés, a fölköszöntések, a »hivatalos« érzelemnyilvánítások a szokás szerint hamisak, hízelgők, vagy esetlenek voltak, mint amilyen éppen neki is jutott. Megírta ugyan a Szegedi Napló, hogy »a jóízű palóckirály elszórt most is maga körül egypár fényes adomát és jól érezte magát az őt környező társaságban, amely untig marasztalta, de menni kellett haza, mert a „T. Ház” vár reá«.

Hanem azokat a »fényes adomákat« nem közölte, pedig azelőtt, ittjártakor a szegedi Mikszáth-rajongók, barátok, minden elejtett szavát, tréfáját, megjegyzését fölszedegették és elutazása után napokon keresztül közölték a helyi lapokban.

Űgylehet, ezek a Mikszáth-adomák némiképpen megzavarták volna az ünnepi hangulatot.

Maga a szabadelvű párt helyi »orgánuma«, a Szegedi Híradó is (méginkább az ellenzéki Szegedi Napló!) fanyalogva írt a fényes vasárnapról.

A Napló keddi tárcájában ilyeneket olvashatunk: »Halbür Förgeteg Jánosék civilizálódásának megvetődött az alapja.. . Lesz már ezentúl tisztességes temető, amelyben valóságos gyönyörűség lesz halottnak lenni…« és nem kell éjjel, titokban, hón alatt vitt gyermek koporsóval elsettenkedni 1:11 Vasárnap. Sz. H. 1891. okt. 25,

A cikk aláírása P(asquín)-ó. A Mikszáth az év nyarán történt megbetegedésére vonatkozó utalás egybeesik Mikszáthné i. m. 235—36. lapjainak kitételeivel.

Kaszinó avatás. Sz. N. 1891, okt. 27., Kulinyi Zsigmond: Szeged új kora, Szeged,_ 1901. 287—88, 1.

— Czimer Károly szerint az idézett mondat így kezdődött:

»Áz én istenem áldja meg, …« stb. (A Szeged-Belvárosi Kaszinó százéves története, Szeged, 1929. 188. 1. as Mikszáth »itthon«. Sz. N. 1891. okt, 27. »Üjdonságok«.

A Párbaj — kábátokkal« c. 1985-ös, isza Lajosról szóló anekdotát például — feltehetően Mikszáth elbeszélése alapján — Békefi Antal írta meg először: Már megint! Sz, N. 1893. okt. 14..

KET KIRÁNDULÁS a legközelebbi homokbuckáig s ott elásni a kis halottat. A tárca szerzője, bizonyos »Pelargos« így fejezi be írását, idézve a tanyaiakat:

»— Münk füzetjük mög ezt is!

« A Hüvelyk Matyi hangfogó nélkül gúnyolódott a »-központi ebéd«-en. Kajánul leleplezte, hogy az urakat fölköszöntő tanyaiak háta mögött súgók diktálták a hódoló szólamokat. (»Mért lett volna ez az izé csúnya komédia?

Azért, mert hogy itt is közreműködött a súgó?«) Nyíltan utalt arra, hogy az ünnepség a közelgő, 1892-es képviselő választás érdekében folytatott kormánypárti korteskedés volt, azért buzgólkodott annyira Ivánkovits »képviselő páter« is.

(Ugyan hiába buzgólkodott, mert 1892-ben megbukott!)

»Derék ebéd volt az pajtás. Nagy haladás, hogy a városi urak a birkát, izé, nem csak nyírják, hanem meg is eszik!« — jegyzi meg »Drót Pál«, az élclap »bemondó«^.

A kaszinóavatást sem fogadta osztatlan tetszés. Közügyekbe a kaszinó Magát sohasem ártja, Elfoglalja a »kultúra«, Vagy magyarán: a kártya. « — írja »Csípi-Csóka«, a Hüvelyk Matyi háziköltője.

Egy percig sem kétséges előttünk, hogy a 80-as évek parlamenti karcolatainak, a Tisztelt Ház (1886), a Club és folyosó (1888) élesszemű, a politikai és társadalmi élet kulisszatitkait oly jól ismerő írója ne vett volna észre egyet-mást a színfalak mögötti machinációk közül, ha a helyi viszonyokban nem volt is olyan tájékozott, mint a szegedi újságírók.

Hogy adomái, megjegyzései esetleg a felsorolt, leleplező baklövésekre vonatkoztak, csupán föltevés részünkről. Az azonban tény, hogy sem a szegediek nem jegyezték föl őket, sem ő maga nem írt az idő tájt az egész kirándulásról,

csak 1895-ben, majd Munkácsy halála alkalmából 1900-ban.

Jót nem igen írhatott volna, s hogy a rosszat nem írta meg, az elsősorban talán Szeged iránti tapintatának, Kállay Alberthez és Tisza Lajoshoz,

a tanyaközpont és a Kaszinó két patrónusához fűződő személyi kapcsolatainak tudható be. Kedvét, szájízét különösen ronthatt a az a tény is, hogy maga is neves irodalmi társaságok ünnepelt tagjává, kormánypárt képviselővé, akadémiai levelezőtaggá, országos, sőt európai hírű íróvá lévén, az ünnepségen a közéleti tekintélyek, a nagyurak társaságába rekesztve, nem talál4 “

Az új tanyavilág, okt. 27. — Számos jel mutat arra, hogy a titokzatos »Pelargos« Tömörkénnyel azonos, aki éppen ebben az évben kezd a Sz. N-.ba írogatni.

Ortutay Gyula hasonló álnevét (»Pelargó«) számon is tartja (Tömörkény István, Szeged, 1934. 117. 1.), az említett cikket nem.

— Az igazság kedvéért meg kell jegyeznünk, hogy a tanyaközpontok létesítése kétségtelenül javára vált a szegedi tanyavilágnak. (Iskola, orvos is került a rendőrőrszobák, kápolnák mellé.) A szegedi ellenzék “gyanakvása mégsem volt indokolatlan, a »tanyai reform« tipikus közigazgatási jellegű félmegoldás volt s végső soron a földbirtokos város fokozott felügyeletét biztosította a Szegedtől, a világtól egyre jobban elszakadni, elmaradni indult tanyák fölött.

Drót Pál a központi ebédről. H. M. 1891. nov. 1., 3. 1. (A kiemelések eredetiek!)

Kaszinó avatás. Uo. 1891. okt. 25, 2. 1. 118 i’IACSÁDY JÓZSEF hatta meg azokat az őszinte, igazán meleg baráti, pajtósi kapcsolatokat Szegeden, amelyek tíz évvel korábban tíz napig ittmarasztották s még nyomdában lévő könyvéről is megfeledkezett miattuk. 

No, persze, akkor fiatalabb is volt tíz esztendővel. 

Most állítólag »várt reá a T. Ház!« 

— Október 26-án délelőtt Pestre utazott. 

Hja, »tempóra mutantur .. , !« 

Nacsády József

Szabó/oil

Leave a Reply 144 megnézve, 1 alkalommal mai nap |