| Mobile | RSS

Iszonyú kellemetlen helyzetben Lázár János

Nap Híre2024. április 15., hétfő 18:58

Lázár Jánosék másodfokon is elvesztették a 252 milliós kártérítési pert, és 16 milliót még fizetnie is kell a teniszszövetségnek.

Az RTL arról számolt be, hogy a Szegedi Ítélőtábla mindenben helybenhagyta az elsőfokú részítéletet, így a Magyar Tenisz Szövetség másodfokon is elveszítette a volt főtitkár ellen indított 252 millió forintos kártérítési pert.

Ezek szerint a szövetség tartozik Richter Attilának 16 havi bérrel, így még fizetnie is kell nagyjából 16 millió forintot.

Mint ismert, az MTSZ előző elnöke, Szűcs Lajos 2020-ban 3,5 milliárd forintos támogatást kért a kormánytól. Állítása szerint olyan pénzügyi helyzet állt elő a szövetségnél, hogy már a béreket sem tudták kifizetni. A kormány végül 2,5 milliárd forintot adott a konszolidációra.

A pénzügyi adatok nyilvánosságra kerülése után a miniszterelnök kérésére Lázár János vette át a szövetség irányítását. A későbbi miniszter pedig büntetőfeljelentést tett, majd belső vizsgálatot, pénzügyi konszolidációt, valamint elszámoltatást ígért. A szövetség ennek szellemében kártérítési pert indított az előző főtitkár ellen, és 252 millió forintot követelt Richter Attilától.

Ezt a követelést azonban a bíróság teljesen megalapozatlannak találta, az ítélet szerint ugyanis Richter Attila a korábbi elnök szóbeli felhatalmazása alapján, és az elnökség több tagjának tájékoztatása után járt el, amikor aláírta a rendezésről szóló szerződéseket, és az sem bizonyított, hogy nem volt anyagi fedezete a versenynek.

A tanúvallomások során kiderült, hogy az egyik elnökségi tag azt is felvetette, hogy állami támogatás nélkül, kizárólag szponzorokkal rendezzék meg a tornát.

Richter Attila szerint a szövetség pontosan tudta, hogy nem történt semmilyen szabálytalanság. Ennek ellenére Lázár János mégis elindította a pert, hogy állítása szerint “megfélemlítse a tenisztársadalmat”.

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

fecsego.eu//

Leave a Reply 77 megnézve, 1 alkalommal mai nap |