| Mobile | RSS

16 milliárdot csalt ki az államtól egy népkonyha üzemeltetését és hitéleti tevékenység látszatát keltő bűnszervezet

  1. 16 milliárdot csalt ki az államtól egy népkonyha üzemeltetését és hitéleti tevékenység látszatát keltő bűnszervezet

Fegyházba küldenék a nyolc vádlottat.

Vádat emelt a a Békés Vármegyei Főügyészség nyolc emberrel szemben bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás és pénzmosás miatt. A bűnszervezet 16,5 milliárd forintot szerzett meg az állami költségvetésből, majd abból több mint 11 milliárd forintot mosott tisztára saját céljaik érdekében.

A Békés Vármegyei Főügyészség közleménye szerint a bűnszervezet két vezetője – hat társuk közreműködésével – 2014 és 2022 között az egyik magyarországi egyház által létrehozott intézményfenntartói hálózaton keresztül igényelt a magyar állam által szociális célra biztosított normatív és egyházi kiegészítő támogatásokat jogosulatlanul.

A vádlottak az általuk létrehozott szervezeti háló keretében egyrészt nagy tömegeket ellátó népkonyha működtetésének a látszatát keltették, másrészt a szociális gondoskodásra kapott egyházi kiegészítő támogatást színlelt hitéleti tevékenységre fordították. A pénzek felhasználását valótlan tartalmú okiratokkal igazolták.

Társaik segítségével 11 milliárd forintot meghaladó értékben különböző pénzügyi műveleteket hajtottak végre: külföldi bankszámlák és gazdasági társaságok igénybevételével lebonyolított leplezési célú utalásokat, nagy összegű készpénzfelvételeket végeztek.

 A bűnszervezet mindkét vezetője közel 2,5 milliárd forinttal gazdagodott közvetlenül, amelyből egyikőjük több mint 600 millió forintot, társa közel 1 milliárd forintot juttatott hozzátartozói

fecsego.eu/24 hu

Leave a Reply 77 megnézve, 3 alkalommal mai nap |