szerző:
MTI

82 kínai várost vizsgáltak a kutatók, ezek csaknem felénél kimutatható volt a talaj süllyedése 2015 és 2022 között. Hosszú távon komoly problémákat okozhat, és nem is csak Kínában: már Európában és az Egyesült Államokban is felütötte fejét a jelenség.

Egy új, műholdas adatokon alapuló vizsgálat szerint Kína több nagyvárosa is jelentős mértékben süllyed, ami sok tízmillió ember életét sodorja veszélybe – írja az urvilag.hu a Science folyóiratban nemrég közölt kínai kutatás nyomán.

A vizsgálatban különböző kínai kutatóintézetek több mint félszáz kutatója vett részt. Ez volt az első alkalom, amikor a kutatók műholdas adatokon alapuló, szisztematikus vizsgálattal mérték fel a kínai városok 2015 és 2022 közötti süllyedését. Az alkalmazott radartechnikával évente néhány milliméteres süllyedést is ki lehet mutatni. A kutatók 82 kínai nagyvárost vizsgáltak, és ezeknek csaknem a felénél kimutatható mértékű volt a talaj süllyedése. A süllyedő területeken él Kína városi lakosságának csaknem harmada.

A kutatók becslése alapján a következő száz évben Kína tengerparti területeinek körülbelül negyede a tenger szintjénél mélyebbre kerül, amit főként a talaj süllyedése okoz. „Ez azt jelenti, hogy már most emberek tízmilliói vannak veszélyben, és ha Kína nagyvárosai továbbra is a jelenlegi ütemben süllyednek (és a tengerek vízszintje is emelkedik), valamint az urbanizáció tovább nő az országban, akkor a veszélyeztetett népesség több százmilliós lehet” – hangsúlyozza Both Előd űrkutató a cikkében, amely szerint a probléma nemcsak Kínát sújtja, hanem más országok nagyvárosait is.

A kutatók eredményei alapján a megvizsgált városi területek 45 százaléka évi 3-10 millimétert süllyed, míg 16 százalékuknál az évi 10 millimétert is meghaladja, ami a városi népesség 29 százalékát, illetve 7 százalékát érinti. A süllyedés okaként a talajvíz kiemelésén kívül az új épületek egyre nagyobb súlyát jelölték meg. Megállapították azt is, hogy 2120-ra Kína tengerparti területeinek 22-26 százaléka a tenger szintjénél mélyebben fog elhelyezkedni, ezeken a területen a térség lakosságának 9-11 százaléka él.

Both Előd cikke szerint hasonló vizsgálatokat már Európában és az Egyesült Államokban is végeztek, ahol a szakemberek esetenként szintén jelentős mértékű süllyedést mutattak ki, azonban a vizsgálatok nem voltak olyan átfogóak, mint a kínai kutatás. A városok süllyedésének mérése segítheti a várostervezőket és a kormányzati szerveket abban, hogy megelőzzék vagy visszafordítsák a jelenséget.

Egyes helyeken, ahol a talajvíz kiemelése okozza a fő problémát, megtilthatják a talajvíz további kiemelését a gyorsan süllyedő területeken, de akár az is előfordulhat, hogy vizet pumpálnak vissza a talajba. „Tokióban például a huszadik században elképesztő mértékű süllyedést tapasztaltak, ami helyenként elérte a 3 métert, de a város legmélyebben fekvő területein a vízkivétel szigorú tiltásával sikerült stabilizálni a helyzetet” – írja az urvilag.hu.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos felfedezésekről is hírt adó Facebook-oldalát.

fecsego.eu/HVG.hu