< Böngészés > Főoldal / Blog

| Mobile | RSS

Blog

II. Fábiánsebestyéni falunap + fotó// a Fecsegő mikrofonja előtt dr. Latorcai János az országgyűlés alelnöke

Megígértem, másnap is elmegyek. Kellemes meglepetés ért. Alig fértünk be a több hektáros területre, ahol egymássarkában voltak a látogatók. Kb. 10 ezer ember volt kíváncsi a Kinizsi 2000 Zrt rendezvényére, s a meghívott vendégeire. A disz vendég Dr. Latorcai János az országgyűlés alelnöke látogatását gigantikus figyelemmel kísérte a falunépe és a környező falvakból érkező családok!

A műsort a környező településekről érkezett középkori ruhákba öltöztetett lányok tették izgalmassá, látványossá a felvonulást. A hintókhoz a falujuk polgármesteri kísérték a „báróneszeket”… sajnos,

Baks Polgármestere lemondta ezt az igen is fontos társadalmi kapcsolatteremtő lehetőséget. Sem Búza Zsolt, sem a helyettese, sem a „társadalmi” helyettese nem vett részt!!! Úgy gondolom, ez megalázó a Baksi polgárokkal szemben (!) Baks bezárkózott, s elzárkózott a világ elől.Ceterum censeo: Búzának mennie kell

Több polgármester – Ópusztaszer, Balástya – képviselte ezen a rangos középkori hintóval kiemelt baromeszekkel való részvételüket. A látvány önmagukért beszélt. A nézők vastapssal jutalmazták a polgármesterekkel elindult hintó záport!

A rendezvény helyszínén kb., 50 csapat vett részt a főzőversenyen. Békéscsabáról is egy család érkezett. A zsűriben felismertük Szőke András humoristát, aki keményen kóstolgatta a bográcsost…
– András, néha nem öblítesz…
– Nincs víz a közelben szerkesztőm, majd elnevette magát.

A helyi önkormányzat alkalmazottai pacalt, vaddisznót főztek. Az illata megindította az ízlelőbimbók nyugvó táborát. Az Ópusztaszeri önkormányzat asztalánál többen is helyet foglaltak, köztük egy kollégát a M1-től vettünk észre. A polgárőrök szintén pacalt főztek. A Mindszentiek tarhonyás+ füstölt kolbásszal feldobott kubikos tarhonyát kóstoltattak velünk. Szatymaziak a marhapörkölt mellett tették le a voksukat…

A VIP sátorban megláttam az országgyűlés alelnökét. Felkészültem, majd engedélyt kértem a fotózáshoz illetve egy riport erejéig. Az alelnök Úr kedvesen, barátságosan fogadott. Felállt, kezet fogtunk…
– Üdvözlöm főszerkesztő Úr!
– Tiszteletem alelnök Úr.
– Várjon egy kicsit s a rendelkezésére állok.
– Rendben alelnök Úr!
Gondolkodtam, milyen kérdéseket tegyek fel. Arra a következtetésre jutottam… engedjük szabadjára s válasszuk a kötetlen beszélgetést…

-Orbán jól helyre tette az EU… ezzel megvédte Magyarország gazdasági-politikai fejlődését. Kijelentette, országunk nem gyarmat! Ez számtalan EU parlamenti képviselőnek nem tetszett . Mi erről a véleménye?

Igen. Varsóban a külügyminiszter megvédte a magyar miniszterelnököt. Egyúttal kijelentette, támogatják Magyarország fejlődését. A tavaras jelentés rosszindulatú, elfogult a magyarokkal szemben.

-A külföldi lapok bombázzák Orbán cselekedeteit. Le akarják járatni miniszterelnökünket.

Ezek a vádak elolvadnak. Miniszterelnök Úr egyértelművé tette Brüsszelben a véleményét. Ez teljesen érthető s világossá tette mindenki számára a magyar álláspontot. De azt is tudjuk, hogy több magyar EU-s képviselők a saját országuk ellen szólaltak fel! Kik támogatják a Tavaras jelentés? A baloldal valamint a beruházók, gazdasági társaságok, energiaszolgáltatók. A rezsicsökkentésben a nép akarata érvényesült. A 10%-s rezsicsökkentés ősszel ismételt 10% –k követi. A magyar családoknál számottevő plusz bevétel marad. Ezáltal a magyar életszínvonal növekedni fog! Az olcsómunkaerő visszalépést jelentene a kormányprogramban

-A magyar foci fellegvára Győr, Videoton csúfosan szerepelt az európai kupákon. Arról lehet hallani, hogy egy-két Ronáldó visszahozná a magyar foci dicsőségét.

Nem hiszem, hogy egy vagy két ember helyreállítaná a magyar labdarúgást. Komoly pénzeket pumpál a kormány a sportba. Pl., Felcsút. Ezek a sportolók bizonyították a tehetségüket s feljutottak az NB1-be. Ez az akaraterő intő példa a sportágnak! Nézze, az alapok lerakása fontos s meghatározó minden területen. Debrecen példája a Vizi sportoknál példaértékű. Gomba módra épülnek a úszólétesítmények.

-A magyar mezőgazdasági termékek kiemelkedő minőségi mutatókat reprezentáltak az utóbbi évek során… a feketegazdaság több milliárdokkal károsítja a büdzsét. Mi erről a véleménye?

Ez így igaz. A feketegazdaság visszaszorítása kormány feladata. De mint tudjuk, ehhez időre van-lesz szükség. Máról, holnapra nem mennek ezek a dolgok. A fogyasztóvédelem jelentős munkával szorítja vissza az áltermelőket, a NAV is komoly erőfeszítéseket tesz a feketemunka felszámolásában.
A mezőgazdaságunk jelentős mértékben fejlődik, ám van mit finomítani..

-A növénytermesztés és az állattartás között vannak ellentétek?

Ebből az ágazatból 300 ezer család él napi szinten. Vannak ellentétek a két termelési ágazat között ez így igaz. Más problémákat is látok, pl,. kevés a takarmány. A családok minimális földdel, rendelkeznek. A takarmányt meg kell termelni, mert az állatok etetése olcsóbbá válik.

-Mi a véleménye a halászati törvényről?

Magyarország édesvízben bővelkedő ország. Nem használjuk ki kellőképpen a lehetőségeinket. Sajnos ez a terület pénzhiányhoz vezethető vissza. Halgazdaságok számolódtak fel, mivel sem pénz, sem eszköz nem állt a rendelkezésükre. A sporthorgászok problémája, kevés a hal. Emlékszem gyerekkoromban a tavak televoltak törpeharcsával. Akkor, ezek a fajták nem voltak népszerűek. Most az egyik legdrágább halfajta. Afrikából származik.

-A KSH adatai arról tájékoztatják az olvasókat, hogy a Jobbik 13-15%- n áll, az MSZP 25%, a Fidesz 35%, az LMP a DK a küszöb alatt fuldoklik? Értékelné ezeket az adatokat?

Az MSZP s a Bajnai féle vonal nem tud összefogni. Ki legyen a miniszterelnök ez még kétséges. Ám hamar itt az ősz, s meg kell jelölni a lehetséges miniszterelnök személyét. Úgy látom, ez még nem aktuális… az is kétséges a DK jelenléte felemelő erővé válik vagy az ellenkezője fog érvényesülni. Bajnait láthatóan kintről pénzelik.

-A Fidesz megnyeri a választásokat?

Természetesen! Sok munka áll a kormány mögött. A fejlődés, a gazdaságpolitikája elfogadott a polgároknál.

Köszönöm a beszélgetést.

2013. július 27 -oil-
…………………………………………………………..

Panaszkodtak a Baksiak…avagy mért nem írok a falunapról

Köszönöm az észrevételeiket. Jogos a kérésük! Ám, több esetben is éreztettem, addig, amíg a populista vezetés lesz, nincs remény, az igazság elpárolgott, mint a napon felejtett vízzel teli pohár… annyival tartozom az olvasóimnak, hogy nemcsak az Önök négyes fogata, hanem több polgár is jelezte ezt az igényét a szerkesztőségünkkel!

Pista bácsi kifogásolta, hogy a Fábiánsebestyéni falunapokról oly magasztos írás jelent meg az Ön tollából, ami ráférne a mi falunkra is! Egy időben van a két falunap! Önnek, mint elismert nemzetközi hírportál szerkesztőjének mellettünk volna a helye! Inkább utazott, mint kijönne a rendezvényünkre?

Kedves Pista bácsi!

Igaza van! Elhanyagoltam a falut! Azonban nem engemet kellene felelősségre vonniuk, mivel sem Baloghné, sem Búza polgármesterek nem tartottak igényt az újságírói munkámra! Ők nem tudják kezelni a nyilvánosságot, nem tudnak (tak) mit kezdeni ezzel a lehetőséggel! Több „kísérleti közeledésemet” visszadobta Búza. Tudja, hogy milyen makacs…

Arra a kérdésére, hogy az ilyen rendezvényeket hogyan, mi módon kell elővezetni, egyszerű a válasz: – rendezvényszervezővel kell, lehet, aki számlát tud adni a munkájáról!

A Csongrád megyei falvakból érkeznek a meghívók! Az ottani polgármesterek, rendezvényszervezők tudják, amit Búza Zsolt nem! Ismételten igaza van, valójában írtam Röszkei, Sándorfalva, Csongrádi, Szegedi, Kisteleki,
Bordányi…stb. falunapokról, s rendezvényekről.

Jelenleg is több meghívásnak kell eleget tennem, pl. a Röszkei töltött káposzta fesztivál, a Szegedi Halfesztivál, a Szeged- Sárga üdülőtelepi halfőző verseny, s nem beszélve az Ópusztaszeri, Kisteleki ünnepi gasztronómiai rivalizálásról, a Csongrádi motoros találkozóról…stb.

Remélem kielégítette a válaszom!

Talán Búza Zsoltot kellene megkérdezniük erről a panaszukról s tőle várni a megoldásokat!

2013.július 27
Oláh István László
A Fecsegő Közéleti Információs Fogyasztóvédelmi Magazin
főszerkesztője
…………………………………………………………….

Felháborodási hullám indult meg Bakson, avagy a diákmunka utórezgései…((((( Outrage wave began Baks, or the reverberations of student work …

A cikk megjelenése óta érkeznek a személyes észrevételek a szerkesztőségbe! A polgárok fel vannak háborodva. A roma kisebbség dühe teljesen érthető. Az Ő gyermekeik sem másodrendű állampolgárok!

– Minket is megillet a munkához való jog! – mondta a családanya.
– Asszonyom, teljes mértékben igaza van! – majd így folytatta, amíg a közmunkások 60 ezer forintot keresnek, addig az önkormányzat alkalmazottainak a gyermekei, unokái a diákmunkáért 90 ezer forintot kapnak! Az újságot idáig alkalmazott hordta szét, most meg diákok? Mért nem szóltak erről? Búza meg sunnyog, most nyissa ki a száját… elég volt ebből az emberből!

Egyes magyar famíliák kivételes helyzetben vannak. Hisz mindenki az önkormányzatnál dolgozik…. Semmi nem változott, csak a kutya, a lánc maradt! Alig vártuk Baloghné a volt polgármesternő távozását… a Búza, becsapott minket!

– Én megértem a felháborodását! Azonban, mit vár tőlem asszonyom!
– Tegye nyilvánossá a romák panaszát is. – mondta az idegtől duzzadt hangszállal.
– Ezt megígérhetem. Mivel ez közadat, (!) Búza és a képviselő testület köteles a megkeresésünkre választ adni! Ha nem teszi meg időben, úgy hivatalos helyen szerkesztőségünk panasszal fog élni.
– Tudja milyen… jól jött… volna a 90 ezer forint? – sírt… a roma-nő. Ma holnap… már nem tudok… kenyeret adni a gyermekeimnek. – majd zokogott s nyelte a könnyeit.

A lelkem sírt, tiltakozott az önkormányzat intézkedése ellen…

– A számlákat sem bírom fizetni…csuklott el a hangja.
– Adja meg a címét, elérhetőségét.
– Látni szeretném a nemzetközi weblapján a panaszomat.
– Rendben! Amit idáig megígértem… tudja…
– Igen, tudom! Mi romák bízunk magában szerkesztő Úr.

Maga az egyetlen, aki segít a romákon… Bakson! Tudja biztos, hogy Kovács Gábor Búzával közösen feloszlatta a cigány önkormányzatot. Ám, ha nem hiszi kérdezze meg Dimovics Antalt, a volt elnökünket.
– Hallottam!
– Könyörgöm, segítsen! – szipogott a roma asszony.

Erre mit lehet mondani… levelemet már megírtam…a nyilvánosság is gigantikus segítség!

2013. július 21
-oil-
————————————————————–

Baks polgármesterének és a képviselő testületnek, avagy az Alsó – Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség levele az önkormányzatnak

A Csongrád Megyei Katasztrófavédelem szakmai (4db) megállapításait át adta a fent nevezet címnek kivizsgálásra! Erről tájékoztatta a Fecsegő magazin szerkesztőségét is!

A Vízügyi Felügyelőség kötelezte a megállapítások vizsgálatát a Baksi önkormányzatnak!!!!!

A Csongrád Megyei Kormányhivatal küldött nekem egy levelet ügyiratszám:CSB/01/4823-5/2013 Ügyintéző: Dr. Csongrádi Helga

amelyben Baksi önkormányzat így nyilatkozott:

Idézet a leveléből:

„Baks Község Önkormányzatának tájékoztatása szerint a Baks Váradi utca 16 szám alatti ingatlannal kapcsolatban több alkalommal érkezett bejelentés Baks Község Képviselő-testületéhez. A képviselő-testület a bejelentést minden alkalommal megvizsgálta, és a 205/2011.(IX.28.) Kt. határozattal, valamint a 255/2011(XI.30.) Kt. határozattal döntött a panasz elbírálásáról.”

Faluvezető úr!

Legyen szíves a vizsgálati jegyzőkönyveket vagy annak másolatait elküldeni a szerkesztőségünk címére, mivel, mint állampolgár egyetlen egyszer sem kaptam határozatot….!!! A digitális memória átverhetetlen…

Tudja, ha egy hivatal hoz egy határozatot, azt el kell küldeni a panaszosnak is. Ön ezt nem tette meg!
Tetszik érteni!

Az árok karbantartását mely években, mely hónapban hányadikán, mettől- meddig végezték s kivel végeztette el a feladatot! Visszamenőleg kérem, az adatokat tegye nyilvánossá!!!! A digitális memória átverhetetlen…

Idézek a Vízügyi Felügyelőség leveléből:

„ – A Vízgazdálkodásról szóló 1955.éviLVII. törvény 16.§(5) bekezdése b),c) pontjai szerint a helyi önkormányzatok feladata a település belterületén a patakok, csatornák áradásai, továbbá a csapadék –és egyéb vizek által okozott kártételek megelőzése” Tetszik érteni?

„A 72/1996.(V.22.)Korm. rendelet 25.§ (1)b)pontja szerint a jegyző dönt a települések belterületén a vizek természetes áramlásának. lefolyásának önkényes megváltoztatása folytán a szomszédos ingatlanok tulajdonosai között felmerült vitában – a vízjogi engedélyezési kötelezettség alá tartozó Vizi munkák megvalósításától eltekintve – a természetes lefolyást biztosításáról vagy az eredeti állapot helyreállításáról.

„ A Baks község belterületi vízelvezetése kapcsán felügyelőségünk által kiadott51007-3-10/2010. és 51007-5-8/2012. sz. vízjogi üzemeltetési engedélyek nem vonatkoznak a Váradi utca vízelvezetésére, így az azzal kapcsolatos rendezési feladatok a települési önkormányzat feladat körébe tartoznak.”
Tetszik érteni?

Az előző nyílt levelemben leírt projektekben, ami pontosan erről szól, a Baks.hu találtam meg!!! Nem tagadhatja le…

Ez velem, mint magyar adózó polgárral szemben magas diszkrimináció.

Jogom van az alaptörvényben biztosított állampolgári jogaimhoz! – ami kiterjed az egészséges életmódhoz, valamint a tiszta környezethez is!!

2013. július 19
Oláh István László
főszerkesztő
—————————————————————

Egy szülő Baksról avagy a diákmunka csak családon s rokonoknságon belül? Búza úr szíveskedjék kiadni az erre vonatkozó közadatot!

Tisztelt Baksi aggódó szülő!

Örömmel vette szerkesztőségünk az információkat, illetve a közérdekű adatokra a bejelentését!

Jogos az észrevétele, felháborodása (…) utána érdeklődünk!

Felhívtuk a Baksi önkormányzatot (12 óra 58 perckor) és beszéltünk Ormándi Ferencnével a diákmunkával kapcsoltban s megerősítette a panaszos bejelentését!!!!

Ezek után megkérjük Búza urat

– Tegye nyilvánossá a közadatokat s hol, melyik újságban jelent meg a diákmunkával kapcsolatos hirdetményük.

– A képviselő -testületnek kellett határozatot hozni ebben a témában.

– Honnan van pénze az önkormányzatnak!!!!

Ez kemény diszkrimináció a Baksi polgárok gyermekeivel szemben!!!!

Búza Zsolt és az önkormányzat alkalmazottai, képviselői nyilatkozzanak írásban: – dolgozik-e a családjukból vagy a rokonaik köreiben ebben a kimagasló bérezésű munkában!!!

Búza úr!

Szíveskedjék kiadni a állampolgár közérdekű adataira vonatkozó igényét 3 napon belül!

Oláh István László
A Fecsegő magazin
főszerkesztője

Tisztelt Szerkesztő Úr!

Szeretném fel hívni a figyelmét a Bakson munkát folytató diákokra, illetve hogy hol volt meg hirdetve ez a munka.

Kiknek a Gyerekei dolgoznak az önkormányzatnál, erre a pénzre (azt hallottam havi 90 000ft / hó jobban rászorult Gyerekek is lettek volna).

Búza Zsolt 2 gyermeke és a családjából is van, még aki dolgozik.

Hivatali dolgozók Gyermekei ,illetve Testvére.

Dr. Orosz Éva Gyermeke

Iskola Igazgató Gyermeke, vagy Gyermekei.

Ezeket az infókat csak úgy hallottam, szó beszédként a faluban, nem hiteles információk.

cica micától kaptuk ezt az információt
egy szülő Baksról

2013.július 17 -oil-
———————————————————–

Életképek az utcán…vagy mozgolódnak a Baksiak((((( Life in the street … or stirring the Baksiak

Délelőtti órákban elsétáltam a gyógyszertárba. A reggeli utáni mozgás a feltöltődés hallatlan fontos számomra. Egész nap írók, tehát ülök. Szükségem van egy kis mozgásra, beszélgetésekre. Erre az utcák a legalkalmasabb helyek. Sajnos nincsenek kirakatok, sem kereskedelmi egységek a faluban…stb. – de ez már legyen Búzának a problémája. A hatalom megtartása úgy gondolom, elveszi az energiáit…
Séta közben rágcsáltam egy diós bejglit, amit a nejem tegnap sütött… kiváló íz harmóniája felizgatta az ízlelőbimbóimat. Úgy is mondhatnám, a boldogsághormonjaim menetelésbe kezdtek! Élveztem ezt a nyugalmat, ami a vérnyomásomnak, cukromnak kiváló. Ám erről az orvosom többet tudna mondani…

Az önkormányzat sarkához értem, mikor megszólított két jól öltözött asszony.

– Szerkesztő Úr van néhány perce?
– Kezeiket csókolom. Van!
– Nagyon szeretjük az írásait. A blog bejegyzései izgalomban tartják a falunkat!- mosolygott az alacsonyabb hölgy
– Ennek örülök!
– Türelmetlenül várjuk a folytatásokat. Ennyire senki nem hozta lázba – 30 éve- a falunkat!
– Végre valaki, lemeri írni az igazságokat – véleményezte a magasabb karcsúbb asszony. Ekkora már többen csoportosultak körénk.
– A faluban mindenki tudja, hogy mi az igazság! Az írásai átütik a hazugságok bástyáit, amit a Búza gyerek épített fel.
– Nagyon csalódtunk benne!
– Ha most lennének a választások… legyintett a kezével, biztosan nem jutna be polgármesternek
– Sokan örülnénk, ha kiesne a csöcs a szájából.
– Azt suttogják a faluban, szeretnék, ha maga elvállalná a polgármesterséget! (?)
– Akkor egy iskolázott, értelmes emberrel megváltozna a falunk. Tudjuk, maga mellettünk áll, s ez az igazság pillanata.
– Hogyan lehetne leváltani ezt a Búza gyereket?- kérdezte az alacsonyabb hölgy.
– Ez egyszerű, mint a kétszer kettő.

1, A képviselő testületnek fel kell oszlattatni önmagát.
2, Bizalmatlansági indítványt kell beterjeszteni Búza ellen.
3, Aláírást kell gyűjteni a leváltásához s természetesen, a kritériumokat is le kell írni. Ezeket az attitűdöket előre meg kell beszélni egy független jogvégzettel… ha értik mire gondolok.

– Hogyne értenénk! – cincogtak a Baksi asszonyok.
– Mi maga mellett állunk, mivel tudjuk, a falunkat kivezetné a szakadékból, s munkahelyeket teremtene!
– Ezt jól látják, s ami a legfontosabb nem kérnék munkadíjat.

A két asszony egymásra nézett s csettintett a nyelvével!- majd az alacsonyabb megbökte a barátnéját,
– Látod… hallottad… ez kell a falunak, nem a Búza gyerek.
– Az nem csinál semmit!
– Igazad van! – csak nagyképűsködik…
– Hallotta szerkesztő Úr, hogy Búza ellen fellázadtak többen…
– Tudja szerkesztő Úr „új műsorhoz, új férfi kell”! (én ne tudnám?)
– Még nem tette nyilvánossá az érettségi bizonyítványát! Azt sem tudja a falu, melyik közoktatási intézményben járt s melyik évben érettségizett. A község úgy tudja, szakmunkást végzett és nyomdász lett vagy mi a fene.

2013.július 17 -oil-
————————————————————-

Közérdekű adatok kiadására kérjük Baks polgármesterét s a képviselő-testületet!

Búza Zsolt úr!

– A földmedrű csapadékvíz-elvezető csatorna tervrajzát, az elsőtől az utolsóig – ki tervezte, mikor s ki volt a kivitelező, mik voltak a paraméterek, hány méterre voltak tervezve és melyik utcákban, mikor született erről képviselő- testületi döntés s mennyibe került ez az önkormányzatnak! Közérdekű adat!

– A karbantartási munkálatok mely időszakokban, mely években, mennyi munkaórában s hány fővel végeztette az önkormányzat az Ön vezetése alatt! Közérdekű adat!

– A karbantartási jegyzőkönyveket-munkalapokat szíveskedjék – 1998. augusztusban adták át a vízelvezető árokként – elküldeni a szerkesztőségünk részére! Közérdekű adat!

– 1998-ban még ez volt a tervrajzban! Később, Baloghné idején is vízelvezető árokként volt nyilvántartva – aki szintén nem csinált semmit az árok ügyben! Később, egy pár év múlva a vízelvezető árokból, szikkasztó árok lett, mivel el akarták kerülni a felelősséget, mint most Ön!

– Az Ön vezetése alatt a szikkasztó árokból földmedrű csapadékvíz-elvezető árok lett!! Mutassa be a képviselő-testületi ülés határozatát! A tervrajzot, mely időponttól változott földmedrű csapadékvíz-elvezető árokká!

– A tervezett s kivitelezett -1998. augusztusi átadás – +3 utcában, (?) mikor omlott be s temették vissza az árkokat? Az ön vezetése alatt – a három utcában is – mikor végezték el a karbantartási munkálatokat?

Az ígéreteit jó lenne. ha teljesítené…emlékszik? – mit ígért 2012. decemberén, az ünnepségen…

Ergo: Várjuk a fenti közérdekű adatokra a válaszokat 30 napon belül!

A közérdekű adatok kiadási kérelmét postaúton is elküldjük!

2013.július 16
Oláh István László
A Fecsegő Közéleti Információs Fogyasztóvédelmi Magazin
főszerkesztő

ui: Emlékeztetem a Projekt azonosító száma:DAOP.2.1/AO920090004
Főkedvezményezett:Baks Község Önkormányzata
Projekt célja

idézek az önkormányzat projekt leírásából…

” Baks Községben az elmúlt években több alkalommal történt belvíz elöntés,1999 2000ben és 2006 évben is.A település képviselő testülete és a lakossági fórumok több alkalommal foglalkoztak at ingatlanok védelmi lehetőségeivel, a vagyonvédelemmel é a további döntések megelőzésével. A projekt teljes megvalósításával létrejön 3612 méter.többségében nyílt, burkolt csapadékvíz elvezető hálózat”

” a településen áthaladó vízfolyások, belvíz elvezető csatornák rekonstrukciójának, építésével, tározók építésével, a külterületről érkező vizek övárkokkal való felfogásával.”

Bízom benne, sokat segíthettem a válaszadásuknak!
Ám van még egy projekt… de járjanak utána(…)
——————————————————————

Plusz pontokkal bejutni az egyetemre… avagy a fikciós történet álombuborékai. (A hasonlóság a véletlen műve!)

Ez nem semmi! Ebben csak az a ciki, ha az alsó ponthatártól elmaradtál 30 ponttal. Ez a diagram azt is jelzi, Te nagyon hülye vagy… Az ambícióid légszűrő effektust jeleznek, az a kicsi szürkeállományod is távozik az agyad hosszú távú memóriájából. A tanulás nálad undort s agressziót vált ki! A hatalom utáni vágyad párosodott a hazugságok tengerével. Nem ismersz határokat… mindenkit megfélemlítesz! A friss jogvégzettet rávetted az esküje megszegésére. Ez volt az elvárásod a jegyzői állásért(…) A hivatalnak nem okozott fájdalmat (…)

Én személyesen csalódtam a jegyző asszonyban! Ez a határozat diplomája elvesztését fogja jelenteni… jegyző asszony! A jogvégzettnek minimum, hogy utána jár az ügyben felmerült kérdéseknek s ellenőrzi azokat, megismeri az előző álláspontokat, elolvassa a keletkezett iratokat, majd tanulmányozza…stb. s csak ezek után dönt!
Több sebből is vérzik a „határozata”! Csak annak nem feltűnő, aki fél a terrortól. Nem félni kell, akarnia kell a sikert! A törvényt Ön képviseli, nem a szellemileg elmaradott főnöke! Nem ismerte az ügyet, a tervrajzokat, azt sem tudta ki tervezte, s ki volt a kivitelező, ecetera, ecetera! Nem győződött meg a tényállásról, vakon bízott a hazug szarnak tartott polgármesternek?
Ha vette volna a fáradságot, nem teszi ki magát a köznevetség tárgyává a magasabb hivataloknál. Ezek után az Ön szakmaisága, jellembeli hiányossága nem kétségesek… nem a törvény mellett állt… akkor kit képviselt jegyző asszony? Talán a polgármestert ajándékozta meg a lojalitásával, mivel Önt nevezte ki jegyzőnek? Sikerült bizonyítania az alkalmatlanságát…!

A jegyzői státuszát, a polgárok ettől a perctől nem veszik komolyan… ezek után mit vár el az emberektől? Én szégyellném magam! A bizalmat elvesztette. Ez a döntése egy életre elkíséri a „szakmai” útján, illetve a szél lebegtetni fogja a szakmai berkekben! – mint az elődjének az aljasságait! Miért megy bele a polgármester kishitű, aljas játszadozásiba! Maga csak eszköznek, mozgatható bábunak kellett- kell! Még most is az előző jegyző kishitűsége, tudatlansága, rosszindulata, diszkriminációs agyi csökevénye lebegi be a hivatalt. A szél, a nyári zápor, a jeges eső kisöpri Önt a foteljából s megalázottan fog hamarosan távozni… mért? A polgármester hamarosan belebukik az aljas játékaiba… emlékszik Móricz Zsigmond híres – Rokonok – című kötetére?
Talán életre kelt… az idő vasfoga visszahozta a korrupt polgármester csínytevéseit, a bűn védelmét, a jegyző halálának történetét.

Visszatérve a 30 pont megszerzésének históriájára…

Érdekes effektusok villannak meg a lomha levegőben!
Az egész kis város arról berreg, mint a villanymotor a kontár kezében…

Miről berreg?
A plusz pontokat egy módon lehet megszerezni: – ha társadalmi munkát vállalok pl..; mint betegápolás, vagy játszóterek takarítása, seprése… stb.. Ennek következménye, hogy egyszerre nem tudom ellátni a polgármesteri beosztásomat s a társadalmi vállalásomat is!

Ergo: 1, szabadságra kell mennem: – s igazolnia kell a jegyzőnek, hogy társadalmi munkán veszek részt a harminc pont elérésében. 2, Vagy kamuztam (hazudtam) s két napig voltam szabadságon – társadalmi munkán, ha igaz- a többit a jegyző a hatalmánál fogva biztosította az igazolást! 3, vagy beteg állományban hozattam magam (…) ha ezt is igazolják… Ez nem más, mint közokirat hamisítás!

A két nap szabadságot (a harminc nap helyett) kinél, hol töltötte társadalmi munkával a harminc nap helyett!
Talán, a hazugságai védelmére – amit már megszoktunk magától- kényszerítette a gerinctelen jegyzőt, aki olyan hazug kétszínű, aljas, mint TE!

Ennek az a veszélye, ha utána járnak és igazolódik az okirat hamisítás, mind a jegyzőt (diploma megfosztás), mind a polgármestert bíróság elé licitálják, ráadásul, megszüntetik az egyetemi hallgatói jogviszonyát. Ilyen emberekre nincs szüksége a társadalomnak! Ilyen hiányos tudással, hazugságokkal szégyent hozott az egyetemi oktatás kiemelkedő oktatóira!

2013.július 12 -oil-
——————————————————————

Agora avagy a Baksi K1 ketrecharc

Többen érdeklődtek, mi épült a piac helyén. Igaz, a piac közszerepe teljesen elveszett a községben. A régi dicsfénye, mikor 40-50 árus is megjelent a piacon, ez mára… már eltűnt. Sajnos az emberek arról panaszkodnak, mindenért a közeli kis városba kell utazni, mivel helyben nincsenek meg a feltételek egy háztartás fenntartásához. Példaként említik, Tüzép telep, építési anyagtelep, rövidáru bolt, víz – gázszerelő üzlet…stb. nincs a községben!

Búza úr! – ezt kellene erőltetni, nem a Bárka szállót!

A szomszéd faluk szépen fejlődnek! A hivatal odafigyel a polgárai igényeire. Itt csak azt halljuk folyamatosan így a Búza, úgy a Búza. Nem tesz semmit a faluért! Nem az lenne a feladata, (is) hogy munkahelyeket létesítene? A polgárok mélyszegénysége, munkanélkülisége már a gödör alját is átütötte!
Ez olyan tisztelt – Búza úr -, mint a mesében a király új ruhája! – senki nem merte megmondani a véleményét, s mikor rádöbbentették a meztelenségére…hajajajaj!

Mindenben benne van, dicsekszik, csak a falu nem fejlődik! A kultúrház elsivatagosodik. Hej, hej, régen több kereskedő jelent meg a falunkban. Az utazási költség leeszi a fejünkről a kendőt. Zúgolódtak a Baksiak. Nincs egy hentes üzlet! Számoljuk ki, mennyibe kerül, ha valaki elmegy a közeli kisvárosba egy kiló darált húsért. Mint tudjuk, annak az ára 1000Ft – a buszköltség szintén 1000 Ft. Ergo! – Megéri bemenni? A helyi boltban nincs választék, nincs igény?

Búza Zsolt úr!

Ön nem gondol a nyugdíjasokra, a munkanélküliekre, a mély szegénységben élő családokra! Igaz, Önnek a fizetése 360 ezer Ft. Ön megérti az emberek fiziológiai éhségérzetét?

A K1-s ketrec meg-felépítése nem hiszem, hogy a közigazgatási szótárban így lenne leírva! A „pulpitust” középre tervezték, szűken befér hat asztal a zsűrinek! Azonban az őstermelők szorongva talán 8 asztalt tudnának elfoglalni. Az „öltöző” négyzetmétere… esetleg elég kettő versenyzőnek. De az már nem biztos, hogy az öltözéskor nem érnek egymáshoz…

A termelők, nem értem miért nem jönnek a Baksi piacra? Talán Ön tudja a választ!

Ha bevételt akarnak elérni… a ketrecharcban látok esélyt! S nemcsak esélyt, ellenben nyilvánosságot is jelentene a zárt Baksi rendnek!

Az ár- kínálat egyensúlyban tartása a termék minőségi besorolását határozná meg. Nem lennének egyeduralkodók a faluban, ha volna gazdája a piacnak. Ám ehhez szakemberekre és nem társadalmi „pajtásokra” volna szükség; – fontosabb az emberek élelmiszer vásárlásának – igényeinek a kielégítése. Tudja a piac az individuumok találkozási helye is! Elkelt volna egy hentes üzlet,(!) amit a Baksiak régóta óhajtanak.

Nem gondolt a büszkesége miatt a fogyatékkal élő emberekre! Azoknak is szükségük lenne élelmiszerre, ruhára, cipőre…stb.

Az Egyesült Nemzetek Szervezete 2007.december 13-án egyezményt fogadott el a fogyatékossággal élők jogairól. Ennek egyik fontos alapvetése az, hogy ezeket az embertársainkat az úgynevezett épekhez hasonló árukhoz történő azonos hozzájutás és legjobb színvonalú szolgáltatás illeti meg!

Ön hol volt a tervezés kialakításánál? Talán szabadságon, vagy tárgyalt?

Az Országgyűlés elismerve minden ember jogát ahhoz, hogy egyenlő méltóságú személyként élhessen, azok szándékától vezérelve, hogy hatékony jogvédelmet biztosítson a hátrányos megkülönböztetést elszenvedők számára kinyilvánítva azt, hogy az esélyegyenlőség előmozdítása elsősorban állami kötelezettség, tekintettel az alkotmány 54§ (1) bekezdésre, 70/A. §- ra, valamint a Köztársaság nemzetközi kötelezettségeire és az európai közösségi jog vívmányaira a következő törvényt alkotja.

Tisztelt Búza Zsolt úr!

A fogyasztók s a Baksiak védelmében egy glosszával búcsúzom.

Nem a piaci közszereplő van az üzletekért, áruházakért, piacokért, hanem Ők vannak a vásárlókért. A piac nem létezhet a fogyasztó vásárlása, a vevő kifizetett pénze nélkül! A fogyasztó sem kereskedőknek, sem a multiknak nem kiszolgáltatottja, hanem a pénzéért korrekt kiszolgálására jogosult partnere! Ezért jogos igénye van egy kulturált szegmensben vásárolni, elkölteni a keservesen megkeresett munkabérét. Viszont nem köteles egy szűk térben kosarakkal a kezében szlalomozni…

Ne feledjétek kedves Baksiak!

A vásárló az, aki az üzletben. áruházban, a szolgáltatónál a pénzével szavaz! Az Ön panasza, észrevétele nem maradhat érdemi válasz nélkül. A pénzünkért a minket megérdemlő jó minőségű árut és előzékeny kiszolgálást, korrekt, tiszteletteljes magatartást csak akkor érhetjük el, ha jegyzőkönyvezzük panaszainkat vagy kifogásainkat, észrevételeinket a Vásárlók Könyvében rögzítjük!

2013.július 07 -oil-
—————————————————————–

XXXX. Menekült a kecske kölke, avagy folytatódik a fikciós mese

Az erdei tisztás állatai fel voltak háborodva. A szóbeszéd a kósza hírek arról szóltak, hogy macika berendelte azt a szemét ló húgy szagú adócsaló kecskét. Megfenyegette, ha nem adja oda a hivatalos papírokat, akkor megbünteti! Az a szarházi adócsaló gyorsan távozott a szamárfogatos szekerével.Pár perc múlva átadta a hazug, jellemtelen, kétszínű macikának…
Ahogy elment… a kecske… azonnal felhasználta a hivatalos papírt. Közben Ő sem gondolta; – ez a tette később a sírba eresztő kötele lesz!
– Egy buta, bunkó, mint a lófallosz. Az egyik hazugságait a másikkal tetézi, mint a szexuális zavarban szenvedő barátai.- sistergett az átvágott nyakú papagáj.
– Amerre jár, csöpög belőle a hazugság, s eközben csokrok formájában hull a földre.- hurrogott a leváltott csőrmester.

– Hallottátok? – kérdezte a spion- a szemét kecskét, s a szaros szájú görényt hosszú-hosszú évek után meglátogatta az egyik kölke. A veje nem a putri előtt áll meg, hanem több méterrel odébb. Hangosan figyelmeztette az élettársát; – fél óra múlva érted jövök! Ha nem leszel kint, itt hagylak a szemeteknél… dögölnének meg!
A kölkét egy pohár vízzel sem, nemhogy egy tányér étellel fogadnák, de még azt sem mondták, üljél le. Alig várták, a távozását.
– A családjuk a halálukat várja! – vihogott a frissen nyirbált sün. Undorodnak tőlük!
– A lakodalom költségeiből egy fillért sem álltak! Dögölnétek meg jelentette ki a nászasszony!
– Meghalt a szomszéd, azonnal elmentek s elkérték a halott ruháit, bútorait…stb.. Süljön le a pofájukról a bőr! – mondta a hosszú-lábú gólya.
– Inkább skalpolja meg a vadász!- röhögött a menyét.
– A szaros szájú görényt elverték. A szomszéd nősténye ugrott neki, mert orálisan próbálta letámadni az urát nyilvánosan az utcán…
– Nem mondod. Ott láttam a buszmegállóban őket, s ott pofozta fel a patkány úrfi élettársa. Csak úgy ömlött belőle a fos! kiáltott közbe a sánta lábú kánya.
– A szopós rücskös törpe varangy is hurokba tette a nyakát. Mindenki babája volt a tisztáson! Ő nyerte meg az erdei tisztás által szervezett orális bajnokságot. – közölte flegmán a mókusfarkú pamacs.
– Erre büszke a lúgnyi?- vihogott Niels Horgerson. Régebben a piát – falloszt fontosabbnak tartotta, mint a…erről többet tudna mondani a, ki…. fallosz tulajdonosa.

2013.július 06 -oil-
————————————————————-

Ébredeznek Baks polgárai…

A tegnap írt kolummámra – ami nagy olvasottsági mutatókat prezentált – ma egy kisebb csoport zörgette a szerkesztőség ablakát. Álmosan csoszogtam az ablakhoz. A vidám seregből előlépett a „szónok” s mosolyogva jó reggelt kívánt. A tömeg később egyszerre, mint a kórus hangosan üdvözölt.
Várjanak egy kicsikét. Rendbe teszem magam. Kik ezek az emberek? – kérdeztem önmagamtól. A fürdőszobába érve kezdtek az álmosság lepkéi elröppenni. Miközben locsoltam az arcomra a hűsítő vizet, azon gondolkodtam, talán a tegnapi kolummára szeretnének reagálni. Volt már erre példa. Fogmosáskor egy kép villant be. Színes, tapsoló, vidám jelenetek nyíltak meg az agyi vetítő vásznon.

– Jó reggelt kívánok a hölgyeknek, s uraknak.
– Jó reggelt magának is főszerkesztő Úr!
– Állok rendelkezésükre!
– Arról volna szó egyfelől, hogy jöjjön már el a Bárka szálló megnyitására.
– Nem olvasta a hírmondóban? – a tömeg közepéről érkezett a kérdés.
– Nem! Le vagyok tiltva Búza Zsolt által. A belső információ szerint.
– Na, még ilyet! – kiáltott a tömeg.
– Laci, szaladj haza s hozd el a főszerkesztőnek a hírmondót.
– Oké..s szaladt is!
– Kíváncsiak lennénk a kiírt pályázati tenderre, s arra, ki nyerte meg s mennyiért. Tegyék nyilvánossá az adatokat! Mért titkolja a képviselő- testület s védelmezi Búza Zsoltot.
– A képviselők kötelezhetik Búzát az adatok kiadására – nem igaz főszerkesztő Úr?
– Így van! Igazuk van! Ezt úgy lehet hivatalossá tenni, írnak egy levelet a képviselő testületnek, és az Adatvédelmi és Információszabadság Hivatalába. Mind két testületnek 30 napon belül válaszolnia kell, ha a képviselő testület nem ad választ, akkor bírósági feljelentést kell alkalmazni.
– Azt hogyan kell? – kérdezte a fekete srác.
– Nagyon egyszerű! A kúriának kell címezni! Ha ott úgy döntenek, akkor kötelezik a polgármestert a közérdekű adatok kiadására…!
– Nem értjük Búzát. Mért nagyképűsködik. Nekünk a népnek köszönheti a 360 ezres fizetését. Mi választottuk meg! Sajnáljuk… ki gondolta, hogy idáig fajulnak a dolgok…
– Főszerkesztő Úr! Jöjjön el a megnyitóra. Közben megérkezett Lacika. Már messziről lobogtatta a helyi „lapot”.
Nem csalódtam – ez minden csak nem újság!
– Egy silány kivitelezésű förmedvény! Nincs gazdája, nincs szerkesztője, nincs szakember –újságíró – kiáltott a tömeg!
– Egyetértek! A kezét felemelő hölgy egy kissé meglepett a mozdulattal.
– Én is hozzászólhatok?
– Miért nyújtogatod a kezed, a nélkül is hozzászólhatsz- vigyorgott a foghiányos.
– A képviselők ellen is ez az eljárás? – majd pislogott.
– Nem értem a kérdését!
– Hát… ő…hát… ő úgy érteném…he, ha hazudnak, s a hozzájuk érkező lakossági bejelentésről nem tesznek említést a gyűlésen.
– Igen! A hozzájuk érkező közérdekű panaszokat, lakossági bejelentéseket, írásban rögzíteni kell s a következő képviselő testületi ülésen muszáj a bejelentést teljesítenie.
– Nem a polgármesterhez kell nekik rohangálni.
– Értem a kérdést! – mosolyogtam a bajuszom alatt. Vannak olyan képviselők, akik ezt megteszik, mert nincsenek tisztában a jogaikkal, feladataikkal. Azt sem tudják, hogy ebben a közegben ők a polgármester „főnökei” s bármikor számon kérhetik az elvégzett munkájáról, szabadságáról, s a tárgyalásairól, ecetera, ecetera…
– Jöjjön el szerkesztő uram – mondta a barna fiatalember- magában bízunk. Látja feloszlatták a roma önkormányzatot is. Csak addig kellettünk, míg Búzáék megkapták a pízt… legyintett és mélyen leslukkolta a dohányfüstöt. Nem képvisel bennünket senki!
– Eljön szerkesztő Úr! –kérdezte a tömeg. Kis gondolkodás után- megsajnáltam az embereket- igennel válaszoltam!

Váci Mihály

Nem elég jóra vágyni:
a jót akarni kell!
És nem elég akarni:
de tenni, tenni kell!
A jószándék kevés!
Több kell: – az értelem!
Mit ér a hűvös ész?!
Több kell:- az érzelem!
Ám nemcsak holmi érzés,
de seb és szenvedély,
keresni, hogy miért élj,
szeress,szenvedj,remény!
Nem elég a Világért!
Több kell:- a nemzetért!
Nem elég – a Hazáért!
Több kell most:- népedért!
Nem elég-Igazságért!
-Küzdj azok igazáért,
kiké a szabadság rég,
csak nem látják még,
hogy nem elég!
Még nem elég!

2013. július 06 -oil-
—————————————————————–

Baksi polgárok megkértek….

Az újonnan megnyílt dohánybolt felé mentem, mikor megállítottak a polgárok.
– Főszerkesztő Úr! – jó napot kívánunk! Szeretnénk megkérni egy szívességre.

Már nem lepődtem meg, mivel mostanság számos kérés érkezik a szerkesztőségünkhöz. Úgy látszik megjött a Baksi individuumok kedve, hogy hallassák a hangjukat. Elég volt a több évtizedes némaságból! Kezdenek az emberek a jogaikért harcolni! Igazuk van! – mert a múlt s annak hazugságai még mindig éreztetik a hatásukat. A falu nevének hallatán… legyintenek az emberek. A felemelkedés élményét ízlelni szeretnék a Baksiak. Ahhoz nem elég az akarás, tenni kell valamit. Ám először oldjuk, meg a problémát csak azután beszéljünk róla. A fejlődés útjai göröngyösek, ehhez nem színes cserepek, téglák, szökőkutak, kellenek, amit a hazugság bástyái vesznek körül. Muszáj lebontani a falakat. Ezért vállalni kell a nyilvános szerepléseket s a véleményeket. Nem lehet bólogatni, s elfogadni mindent, amit ránk erőszakolnak, a hivatalban. Merjünk véleményt mondani. A jog mellettünk áll.

– Jó napot kívánok! Tessék, kérdezzenek bátran.
– Látta már a hírmondót? – kérdezte az alacsony férfi.
– Láttam. – s vártam a reakciót, ami hamarosan érkezett.
– Magának tetszik! – érdeklődött a magasabb szőke lány.
– Nem! – válaszoltam határozottan s a szemébe néztem annak a pár embernek. Nem lepődtek meg! Szándékosan kihagytam egy szóközt a válaszra.
– Miért nem segít a hírmondó kialakításában? A környező falvakban sokkal jobb s összetettebb a lap. Maga ízig – vérig újságíró! Olyan érdekes, izgalmas írásokat olvasunk magától.
– Élvezem az írásait. Kikapcsol és pihentet. Kőkeményen rávág a polgármester tökére. De megérdemli.
– Igazság van benne! Legalább van a faluban egy ember, aki felhívja a figyelmet a hazugságokra, a csalásokra.
– Mi – a fiatalok – maga mellett állunk. Higgye el! A falu szereti magát. Csak még egy kicsit félnek.
-A hírmondó a falu szégyene. Üres, mint a has. Segítsen nekik.
-A maga újságja NB- egyes. Nem véletlen, hogy nemzetközileg is elismert hírportál! Ott az iniciálé is rendben van. Azonban nálunk nincs felelős szerkesztő, sem szerkesztő.
– Nincs gazdája. mondta a fekete srác. A szeme csillogott. Éreztem, hatalmas benne az igazságérzet. Az ilyen fiatalokkal lehet, kell csatát nyerni, nem pedig a hazug látványelemekkel küszködő vezetővel.
– Kedvesek, ám engem ez nem érdekel! Nem hazudhattam, mert ellenkezik az egyéniségemtől. Váratlanul hatolt előre a szópenge. Meglepődtek.
– Mért nem akar segíteni a falunak. A képviselőkre is ráférne egy kis segítség.

– Amíg Búza Zsolt lesz a polgármester, addig én nem látom értelmét a segítségnek. Ez a közeg, amit Ő kialakított, ellenkezik az elveimmel. Túl sűrű a folyadék, s nem lehet benne úszni. Zavaros a közeg…Azonban nagyon örülök, hogy a munkásságomat elismeri a falu s számít rám. Higgye el, én maguk érdekében teszem azt, amit teszek!

– Hát a blogban leírtak felnyitották a falu szemét! Köszönjük! Az árokkérdésben – egyszer vízelvezető, egyszer szikkasztó. most meg… mindenki maga mellett áll! Tudjuk, a képviselők nem mernek ellenkezni Búzával! A falu a választásokon változásokat akar. Elég a Búzából…(! )
– A többség reméli – majd hamiskásan kacsintott s szétnézett a barátai között- támogatná, ha maga elindulna a polgármesteri választásokon. A falu felébredt a több évtizedes Csipkerózsika álmából. Aki segíthetne a falu felemelkedésében az Ön szerkesztő Úr!

2013 július 05 -oil-
——————————————————————

Váradi utcai buli…avagy az ember a mennybe száll!

A reggeli írás után pihenni szoktam. Olvasom, vagy a kertben kijelölt területen locsolok, kapálok, permetezek. A fizikai munka felfrissít, majd ezután nagyobb lelkesedéssel folytatom az írást…

A szombatra tervezett kerti munkámat, hajnalban kezdtem el a kánikula miatt. Párhuzamosan, préseltem a meggy bornak való cigánymeggyet. Nem először készítek meggy bort! Mondhatnám úgy is „gyakorlatom” van benne, mint a másik szomszédom görcsös ujjainak az íráshoz.

A virágerdőnk szépen fejlődik, a fügefáink gyarapodnak, a gyümölcsfáink hálásak a sok munkáért, törődésért. Szeretem ezt a gürizést, mivel kikapcsol s a gondolati világom egy csendes óceáni szigeten pihen, miközben én préselek, permetezek, kapálok…

A reggeli utcai forgalom megnövekedett. Kicsit furcsálltam. Közben szürcsöltem a szokásos reggeli – második- kávémat. Az idő kedvezett a kerti bútorok világában való pihenésnek. A madarak csiripelése, a természet hangjai a boldogsághormonjaimnak a pezsgését idézte elő.

A szomszédom sűrűn mozgott! Gondoltam, nagyobbacska munkában lehet, hisz gazda. Ilyenkor teljesedik ki a munkavilágától. Egy szorgalmas, becsületes embernek ismertem meg.

Utóbb tapasztaltam, érkeznek az autók! A sátor felállítása csendben zajlott. Csak a boltból visszaérkezők észlelték a sátor épülését az udvarában. A kíváncsi fejek forogtak, bámészkodtak.

Megfürödtem s újra elkezdtem dolgozni a legújabb kötetemen, melynek a címe: – A fikciós állati mesék.

Ja, elfelejtettem leírni, Bercsényi Lajostól mókamiki38 e-mail címen kaptam már nem egy gyalázkodó, becsületsértő, rágalmazó levelet, amit már elküldtem az ügyvédemnek!

Ezt követően a fülemet kellemes zenei aktusok izgatták… abbahagytam az írást, kényelembe helyeztem magam s élveztem a zenei ritmika adta hullámzást. Teljesen ellazultam! A kocsik érkeztek… a zenész (ek) lágyabb szerelmesebb énekek világából, a keményebb, a bulizósabb, pergőbb dallamokkal folytatta.

A vendégek először halkan, s aztán együtt énekeltek. A hangulat oly szenvedélyessé vált, hogy sűrűn locsolni kellett a hangszálakat. Nagyon tetszett a buli színvonala, a hangos önfeledt szórakozás, a kurjongatás torok hangjai.

Ebben az utcában volt több lakodalom, ballagás is, ám ilyen, mint a szomszédé még nem! A repertoár a magyar nótán keresztül a cigánydallamok vérlázító világát is a felszínre hozta, valamint a filmzenék világából is merített. A blúzról nem is beszélve! A vendégek zenebonája ezek után hangosabbá, mámorosabbá vált. Élveztem e kellemes – izgató zenét, hangulatot, kikapcsolódást.

Köszönöm, hogy magamévá tehettem az ingyenes zenei akkordokat, a szöveget, az erotikusan lágy s mégis vérforraló hangulatot s együtt énekelhettem az előadókkal… ez a zenei feltöltődés… már hiányzott! Segített a munkámban! A 60- s évek zenei irányzata felböffent… Remek érzés volt.

Köszönöm.

2013.június 29
-oil-

—————————————————————–
A Baksi képviselő-testületnek, avagy kérjék számon a polgármesterüket

Sajnos az Önök segítségét kell kérnem, mivel Búza Zsolt polgármester a nyilvános levelekre, megkeresésekre nem hajlandó válaszolni! Úgy tesz, mintha nem tudna olvasni! Különböző „kifogásokkal, rémtörténetekkel” próbálja elsíbolni a válaszadást. Nem mer, vagy nem akar, vagy nincs elég bátorsága szembenézni e tényekkel?

A felelősséget nem lehet átruházni…azt vállalni ,viselni kell felemelt fejjel! Értesítette –e Önöket a Fecsegő Magazin megkereséseseiről, (…) valamint a küldözgetett képeslapokról, amit az önkormányzat nevében küld!

Több esetben is kerestem a faluvezetőt, azonban a közalkalmazottak nem tudták megmondani,(!) hogy szabadságon van-e vagy még nem érkezett be, vagy egyáltalán…. a munkahelyére, és az idő már meghaladta a 10 órát is!

A közérdekű kérdéseket, amire válaszolnia kellene, azokat megtalálják a www.fecsego.eu nemzetközi weblapunkon! Közelítve a blogban és a közéleti linkben is olvasható!

Ha Önnek könnyebb, akkor elküldhetem postán is!

A NAIH is megkapta levélben a közérdekű kérdésekre a Fecsegő magazin igényét. Baks polgármestere a mai napig nem válaszolt a közérdekű adatok kiadásával kapcsolatban. A testület tudott e erről a levélről!

Tisztelt képviselő –testület! Tisztelt alpolgármester asszony!

Ön már bizonyította a lojalitását a választópolgárok felé. Úgy gondolom, Önnek kiemelten fontos a választópolgárok véleménye, életvitele, szociális helyzete, a gyermekek életszínvonala… stb. – hisz Ön főállásban ezen a területen dolgozik a településen!

Tisztában van a problémákkal, a megoldásokra váró feladatokkal, a polgárok társadalmi helyzetével, a belvízkárokkal, a vízelvezető árkok karbantartási hiányosságaival… stb.; – s nyílt titok, hogy nem ellenségnek tekinti az ellenzéket, mint Búza Zsolt! Voltam egy-két testületi ülésen… sajnos tapasztaltam a polgármester hozzáállását a két ellenzéki képviselő asszonyokkal szemben!

A falu felemelkedése érdekében össze kellene fognunk s közösen dolgozni – belső információ alapján – a helybeni családok érdekében! Nem ellenséget látni azokban az egyénekben, akik segíteni próbálnak s más a véleményük, mint Búza Zsoltnak.

Nem értjük, miért nem meri megmutatni az érettségi bizonyítványát Búza Zsolt? (a sok kérdés egyike)

Emlékszik az ingyenes közös szervezésű – Dobos Péter vezette kulturális egyesülettel- bulira, amit a polgárok hoztak össze? A mai napig nem kaptunk választ a hivataltól, hogy ki, kik hordták össze az alapanyagokat, milyen mennyiségben… stb. Kik támogatták, anyagiakkal –vállalkozók – számlával a rendezvényt!

Nagyon szeretném, ha a weboldalunkon leírt nyílt levelekre megérkezne a válaszuk! Azonban egyeztethetünk előtte! Ám el tudok képzelni egy meghívást a testületi ülésre s megbeszélnénk ezeket az anomáliákat, s attitűdöket!

Várom válaszát a törvényes határidő betartása mellett!

Segítségét előre is köszönöm!
Ceterum censeo: Búzának mennie kell

2013.június 22

Oláh- István László
A Fecsegő Közéleti Információs Fogyasztóvédelmi Magazin
főszerkesztője
__________________________________________________________________

Csongrád Megyei Kormányhivatal figyelem, avagy elölről kezdődik a körhinta?

Tisztelt olvasóink!

Már sokadszor tájékoztattalak benneteket – a www.fecsego.eu/blogban – a Baksi vízbotrányról, a belvizes helyzetről. – ám ebben a témakörben a Dél magyar újságban is jelentek meg írások. A hivatalok visszahúzódtak, mint árvíz után a folyó.

Másfél év alatt négyszer volt kint a szerkesztőségünkben a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szakemberei és megállapították a belvíz okozta károkat. Az erről készült jegyzőkönyveket minden esetben elküldték a Baksi Polgármesteri Hivatal részére is.

Az önkormányzat egyetlen egy alkalommal sem reagált a szakmai véleményekre!!! A törvény előírja, hogy minden hivatalos megkeresésre köteles a hivatal 30 napon belüli válaszadásra! Ez itt nem megy! A közérdekű adatok kikérésére sem adnak választ. A válaszadásra a Nemzeti Adatvédelmi és Információs szabadság Hivatal már figyelmeztette Baks Polgármesterét!

Továbbra is makacskodik a Búza Zsolt, ezért bírósághoz fordult a szerkesztőségünk! A Kormányhivatal Törvényességi Főosztálya több alkalommal is figyelmeztette az önkormányzatot a törvények betartására!

A Katasztrófavédelem utolsó szakmai jegyzőkönyve (IV.) 2013.május 7. kelt, amelyben rögzítik sokadszorra – a belvíz okozta károk felmérését! Erre sem reagált Búza Zsolt!

A Katasztrófavédelem hatáskör hiányában átadta vizsgálatra az Alsó –Tisza – vidéki Környezetvédelmi Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőségnek!

A levél szám:74/2013 ügyintéző: Balázs András tű. hdgy, a levél aláírója Ördög István alezredes kirendeltség vezető.

A helyzet bonbonja: – ez a cég (ek) semmilyen körülmények között nem volt (ak) hajlandó (ak) „vizsgálni” a rosszul kivitelezett „gödröt”. Erről a levélváltásokról megtaláljátok a blogban a bejegyzéseket!!!

Az árok karbantartása lassan 17 éve nem megoldódott! Az Önkormányzat nem hajlandó a törvényi kötelezettségét betartani, ha a szerkesztőségünkről van szó!!!!

Ha szikkasztó árokról beszélünk, akkor vízelvezető árok, ha vízelvezető árokról beszélünk, akkor szikkasztó árok… úgy gondolom, az állampolgár itt s ebben a környezetben nem számít senkinek, csak ha az adót kell behajtani!

Ízelítők a hozzáállásokból s a megalázás bonbonjai a levelükből… a további levélváltásokat olvassák el a www.feccsego.eu/blog Ha szórakozni, pihenni szeretnétek, érdemes böngészni a blogban!

2010. december 7 at 19:35 edit
Baksi vízbotrány…(egyénieskedés) folytatás

Az Alsó – Tisza – vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség Hatósági Felügyeleti Iroda 2010. december 2-i keltezésű – ikt: 59509-2-9/2010 – levelében közli, hogy – hivatkozik az európai uniós csatlakozással összefüggő egyes törvénymódosításokról, törvényi rendelkezések hatályon kívül helyezéséről…. stb. a továbbiakban, a beadványában foglaltak vizsgálatát mellőzzük!!!!???? Aláírás Dr. Szelesné Kutas Borbála s. k hatósági felügyeleti

Tisztelt asszonyom!!
– Kezdem megszokni, Ön nem a fennálló problémával, s nem a lakosság által bejelentett belvíz és a csapadékvíz elvezető árkok, KARBANTARTÁSÁVAL, SZINTEZÉSÉVEL.. stb foglalkozik. Független ettől a magatartástól,- továbbra is – ömlik a víz, a Baksi lakosok házaira!

– Nem értem miért nem olvasta el az Önök által kiadott felszólító levél tartalmát, amit Baks Önkormányzatának küldtek!! Az ÁROKKARBANTARTÁSRÓL SZÓLT, amit Önök, a levélben kiemeltek! Egy irodavezetőnek illő lenne elolvasni az üggyel kapcsolatos információkat, mielőtt határozatot hoz. (?)- Miért nem a lakosok által bejelentett panasszal foglalkozik, – amit a Dél magyar újságban megjelent.

Remélem, azt ismeri, hogy a bejelentők között én nem szerepeltem. Ám ez már úgy is mindegy! – (Önnek)
A Környezetvédelmi államtitkár Úr 2010-12-07 esti híradóban közölte, megpróbálom idézni. „Az árkok karbantartása nem a lakosság feladata, hanem a mindenkori Önkormányzaté

De ezek szerint e tény Önt nem zavarja! Úgy gondolom, azt hiszem, egy a lényeg, a bejelentőt ellehetetleníteni!

Azt még sem írhatom le,…de azt igen, nem mond igazat. Asszonyom!
Én továbbiakban nem óhajtok Önnel levelezni ebben a témában!
Nem látom értelmét!
Baks 2010-12-07
Oláh-István László

Oláh-István László Says:
2010. december 4 at 16:30 edit

Hömpölyög a Baksi vízbotrány

Az emberek egyre türelmetlenebbek az önkormányzatra, a jegyzőre, a polgármesterre, a szikkasztó s a vízelvezető árkok kivitelezésével kapcsolatban.

A házakat rendszeresen elönti a belvíz, s a lehulló csapadék élvezettel nyaldossa a házak falait. – Hiába jelentem- legyintett a károsult – nem ér semmit! Mindenre az a válasz – majd kimegyünk, s megnézzük.

A jegyzőtől nem várható érdemi intézkedés. (szerkesztőségünket is rendszeresen elönti a csapadék víz, a belvízről nem is beszélve! Utoljára a jegyző ígéretet tett, 2010. április idusán – másnap kimegyünk a munkatársammal, csak nyugodjon meg… azóta is várjuk a jegyzőt)

Az állampolgárok megunták, az ígéreteket s kihívták a Dél- Magyar újságíróját, segítséget kérve. Abban bíztak, talán a nyilvánosság megtöri a makacs vezetést. Ám hiába…

A Vízügyi felügyelőség „mindet rendben talált”.(?) Nem vette figyelembe az állampolgárok véleményét…

Egy újabb fordulat következett be a történetbe. Az itt lakók újból kihívták a Dél-Magyarország helyi lapot, kérve a nyilvánosság segítségét. Már nem bíznak senkiben… Ebben az ügyben felkerestem, Dr. Rácz András helyettes államtitkárt, s kértem a támogatását. Az államtitkár javaslatára felkerestem Kolossváry György Vízügyi Államtitkárság Főosztályvezetőjét, s tájékoztattam az „ügy” kimeneteléről. Megfogadta, utána néz, s lehet, hogy személyesen is meggyőződik a bejelentésekről, s majd ezt követően indít egy vizsgálatot!

A kázusban megszólaltattam Fátyolné Ménesi Ildikó önkormányzati képviselő asszonyt.

A probléma több éve fenn áll! Számos panasz érkezett a jegyzőhöz, ám intézkedés nem történt! A polgárok egyre idegesebbek s féltik a magántulajdonukat. Odajutottak, hogy felszólították a kivitelezőt a hibák korrigálására.

A jegyző a bejáráson nem állt a Baksiak mellé! A műszaki átadáskor is történt észrevétel a vállalkozó felé!? A jegyző úgy nyilatkozott: – ilyen kis hibára nem adunk! HMMM. Továbbá, a meder elemekkel is van baj, mivel nem a kijelölt – nagy – elemeket tették a helyükre, ezért áramlik a víz a házakra.

A szintezéssel is vannak problémák! A víz nem tud beleugrani a közel egy méteres magasságban lévő lefolyóba. Volt olyan hely, ahol a régi mederelemre tették rá az ujjakat!!! Ez mégiscsak nonszensz!

Az Alsó –Tisza – vidéki Környezetvédelmi Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség Víz és Talajvédelmi Osztálya 59509-1-1/2008 számú határozatában felhívta az önkormányzat figyelmét „az ügyben tájékoztattam BAKS Község Önkormányzatát a panaszbejelentésről, valamint felhívtam arra, hogy a csapadék vízhálózatot érintő karbantartási munkákat folyamatosan végezze”.”

Szeretném felsorolni utcákat, ami hozzám tartozik, így felelősséggel tartozom a választóimnak. Pl, Ady Endre, Barátság, Béke utcák, ahol a belvíz gyilkos módon rongálja a választóim ingatlanát. Jeleztem e tényt a jegyző felé… bár ne tettem volna.

Bírósági eljárást kezdeményeztek – Kovács Gábor – a lakosok ismeretlen tettes ellen ebben az ügyben! Szeretném kiegészíteni a mondanivalómat, a Vízügyi Felügyelőségtől még nem érkezett hivatalos jegyzőkönyv a bejárásról. A polgármester a létrejövő nehézségeket nem közli a képviselő-testülettel, s mivel kisebbségben irányít, mindenkivel összeveszett, s így áll bosszút a testületen! Azonban, ennek a levét a voksoló polgárok isszák meg!

Az önkormányzat 3 db szivattyúval rendelkezik. A polgárok a saját pénzükből s munkájukkal próbálnak enyhíteni az őket ért károkon….folytatjuk…

2013.június 21
Oláh István László
főszerkesztő

——————————————————————-

XXXVI. Az adócsaló ideg kezelt kecskét elvitte a bordó autó, avagy folytatódik a fikciós mese

A tisztás zengett a felháborodástól. Macika aljasságáról, tehetetlenségéről morgolódtak az állatok. Ennyire szemét legyen a mézes macika… ezt nem gondoltam volna. Igaz, bocsi korában is mindig ellopta a közösség mézét s mindenki uzsonnás táskáját feldúlta! Egytől egyig terrorral fenyegetett. Egyébként egy gyáva szar alak a kecskével együtt. – károgott a sánta lábú szarka.

A levezető elnök helyeselt s valamint annyival egészítette ki szarka úr véleményét: – amit vetettetek azt aratjátok.
– Akkor is tudjátok, hogy jellemtelen hazug nyalós kétszínű állat volt. A hatalom mámora nála drogként érvényesült. Nem ismer állatot sem istent! – fejezte be a piton.

– Hallottam, a kecskét elvitte a bordó kocsi. Patkány úrfi levillantotta a rendszámát is. A tücsök hátán a hegedűvel felugrott a sárvédőre, így tudjuk hol kontárkodott! A megrendelő adócsalást, adócsalásra késztette a segédmunkás aljas kecskét.

– Ezt nevezik adóeltitkolásnak? – kérdezte a hangyász s közben benyalt egy hangyafészekbe. Ha jól láttam a nejével volt a putriban, majd egy kellemeset nyalizott a lyukba.

– A szaros szájú görény alig várta a bordó autó távozását, s már szedelőzködött is. Kimosta magát a fosból, s ezután kikukucskált az utcára – hörgött a haldokló réti sas – s felült a kerékpárra, azonnal fekáliával terítette be a putri bejáratát. Szagmintát szórt szét, hogy nehogy kirámolják a dögtemetőt – vihogott a bagoly.
– Ezek a temetőbe valók, ám a megrendelők is a macikával együtt.
– A szomszédja panaszkodott, míg nem figyelt a szaros szájú görényre ellopta a kistányérját.
– A rücskös szopós törpe varangy felszámolta a gazdaságát? – kérdezte a csiga- biga. Nem találom a kedvenc gyümölcsömet. – panaszkodott a nőstény.
– Patkány úrfi lefotózta…még bontás előtt. hihihi!
– Képzeljétek, vette át a szót a levezető elnök a kecske, írásra adta a merev, iskolázatlan ujjait,
– Hogy érted ez Róka lúgnyi?

– Épp a postán voltam, mikor kéjesen megnyalta a fostól büdösödő ujját, majd megvakarta a seggét, ami szar csimbókoktól duzzadt, s ismét a fossal teli pofájába tette. Mindenkin a hányás vett erőt.

– Én megkérdeztem, kinek írtátok ti szemét alávaló adócsalók?- mondta a sün.
– Na, na mondjad már! Mért kéreted magad?
– Hangosan felolvasta a becsületsértő, rágalmazó, fenyegető szartól büdösödő papírról a szöveget.

A posta egyszerre darázsfészekké vált. Többen hangosan szidták ezt a bunkó putris fosban élő szaros szájú görényt.

– Azt gondoltad te szemét, hogy ezzel dicsekedni lehet. Ha a tisztáson valakinek baja lesz, kitekerjük a nyakatokat, aljas, szemét banda. – köhögte a náthás farkas.

– Addig csináljátok még a vasmarok összeroppantja azt az üres rosszindulatú fejeteket. Macikának is nyakán van a kötél. Erről beszél az egész állat sereg! Ettől hangos az erdei tisztás! Bírósági sorozatok várnak rá. – nevetett a bizalmas besúgó.
– Talán a rücskös, szopós aljas varangy észhez tér. – hápogott a kákaalaki akka.
– Hagyjad már a törpét! Az is ganajos, mint a putris szaros szájú görény. – hangoskodott Niels Horgerson.
– Nem értem a szopós varangyot. Inkább a családját védené s kilökné a házából ezeket a büdös fos szagú adócsalókat.
– Rendszeresen áthívja a ló húgyszagú, ideg kezelt, adócsaló kecskét. – hihihihi kelepelt a gólya.
– Éhesebbek, mint az én családom. kelep, kelep.
– Pedig a többi szomszédjai nem győzik figyelmeztetni: – határolódjanak el ezektől, akik merik a fost a potyogtatósból. Az ÁNTSZ –nek is felhívták a figyelmét!
– Ez mind semmi. Figyelik a macikát is. – csiripelte a vak veréb.
– Nem csak azt! A törvények betartása minden tisztás állatára kötelező!
– Lecsapnak az álltrafikosokra is. Mindenki nevét, dughelyét ismerik az ellenőrök. Pénzért ezen a tisztáson minden infót meg lehet szerezni! – nyerített a csikóhal.
– Akkor mire várnak… érdeklődött a szürke szamár… a besúgó.
– A kocsmában is elhallgatnak, mikor bemész, te alkoholista állat.
– Nem kötöm az orrodra… s ezzel felszállt a cinege!

2013. Június 19 -oil-

————————————————————

XXXV. A kecske s a szaros szájú görény kunyerált a ballagás alatt, avagy folytatódik a fikciós mese

Az erdei tisztás állatai fel voltak lázadva. A ballagás előtt s alatt a szaros szájú görény és az ideg kezelt adócsaló aljas kecske kiültek a putri elé. Nyakukban egy tábla lógott. A szövegben annyi súlyos helyesírási hiba torlódott… a szöveget felülről kezdve, majd, oldalról folytatták, 90.os szögben, a kis betűk a nagy betűkkel kavarodtak a piszkos büdös papíron. s így tovább….

Ez volt a mocskos papírkartonra írva. Adjatok jó emberek, igaz a szalmazsákban 20 év alatt adócsalásból össze kontárkodtam 3 millió forintot, s közben loptam az erdőből s innen – onnan is. Az elhagyatott házakat rendszeresen dézsmáltam a törpe barátommal közösen. Éjszaka hordták a rendszámnélküli kocsikat, a románoktól vettem a rossz villanygépeket, motorokat… most is kontárkodom védelem alatt! 38 éve ideg kezelt vagyok… azonban tik tudjátok… adjatok egy kis pízt! Közben a szaros szájú görény énekelt s körbe hordozta a mocskos tányérját. Otthonkája szaros volt. Elképedtek a tisztás lakói olvasás közben. – mondta a jeges medve.

– Ha jól emlékszem… kiáltott a csőrmester, így kezdődött a nóta

Gazdagok, gazdagok engedjetek be,
Nem engedünk, nem engedünk fallosz a seggedbe…
Ha kimegyek, beverem pofád
Ha bemegyek meg toszom a szád

– Képzelhetitek kedves barátaim, mennyi súlyos nyelvtani hibát észleltem. – mondta a félvak veréb.
– Ez nem semmi! A nóta tetszik… ez jellemző a szaros szájúra! A tanyán nem győzte fogadni a fallosz vendégeit. – s közben eldobálta a kölkeit, akik leköpik, ha meglátják! – mondta kéjesen a piaci légy!
– Az a hír járja a tisztáson, hogy más állatok nevében tesznek feljelentéseket a NAV, s a csendőrségnél. A bíróságnál már kizavarták őket, mert nem tudták bizonyítani a hazugságait, rágalmaikat, fenyegetéseiket.
– Miért, a szopós rücskös varangy nem állt mellé? – nyerített a kanca.
– Nem – mondta a besúgó.
– Lehet, hogy megjött az esze? – vihogott a karvaly.
– Többet ér a családja biztonsága, mint ennek a szemét adócsaló gyarapodása!
– Őket is lenézi ez a szar, szemét, ideg kezelt kecske. – vágott közbe a szürke szamár.
– Épp hallottam, mikor a törpe rücsökszopós varangy panaszkodott a bolt előtt.
– Mondjad már, mondjad már. – türelmetlenkedtek az állatok.
– Azt mondta a denevérnek: – megunta, ezt a szemét ideg kezelt adócsaló baromságait, s rájött, hogy ő a feljelentő az erdei tisztáson! Folyik belőle a hazugság s a gyávaság. Rávett, hogy jelentsünk fel egy állatot. Ám abból sem lett semmi, mert nem tudtuk bizonyítani a hazugságainkat, rágalmainkat. Odahaza, ez a szemét kecske mindent letagadott! Úgy állította be, mint ha, mi akartuk volna feljelentést tenni az állat ellen! ÉN nem kockáztatok többé! Ezért börtön jár! – mondta a jogász. Az állat már egyszer megbocsátott… érzem több esélyem már nem lesz! A személyes adatokat Ő adta ki… szerintem ez még nincs lezárva! Félek…
– Erről én is hallottam! – közölte határozottan a vérszívó. Azzal dicsekedett a zöld, bordó, majd a fehér kocsisoknak, hogy ő elintéz itt mindenkit, aki beleköp a levesébe. Van elég pénze…!
– Ez egy szemét alávaló, gyáva spermahuszár. –szólt közbe a borjú, akit a szaros szájú görény lekezelt… ha érted mire gondolok büdös borz barátom.
– A szaros szájú görényt meg leköpték az iskola előtt, mikor a nyakában lógott a tábla.
– A szomszédjai már menekülnek előle! Félnek a rothadt pofájuktól. –énekelte a feketerigó.
– Mindig ragadt, mint a méz… érted róka kisasszony.
– Amidőn neki ballagott az unokája (i) nem nyílt meg a bukszája. Életében nem vett semmit, – mindent összelopott, kunyerált – nemhogy az unokáinak, az esküvőről is ellopott egy nagy szatyor süteménnyel s sültekkel teli tányért.
– Rohadjon le a keze ezeknek a szemeteknek!
– Úgy hallottam egy fillért sem fizettek a lakodalomban. – sistergett a piton. Marjam szét őket! Csócsáljam meg a nyelvüket!
– Az igaz csak a lába közötti buksza tátog, még most is! Én élveztem a lyukadt, mondta az ágról szakad manul. – Röhögött a sakál s bandája.
– Én is betettem, de kivettem. Nem szeretem, mikor hangoskodik a lyuk
– Hogyan érted gorilla barátom
– Hát, hát. fingott közbe! Témát váltottak az állatok.
– Azt láttam, bekéredzkedett – akart- a szomszédhoz. De kilökték még időben, mert a fos ömlött a szájából s a lába között is.
– Ő jelentette fel a mókus farkú pamacsot is és ráfogta a békára.
2013.június 22 -oil-
————————————————————-

Baks polgármesterének fizikai fájdalmat okoz az igazmondás.

A másnapi találkozóból nem lett semmi! Tudtam, mert ismerem az igazmondó János meséjét! Előre kuncogtam, s élveztem a hangszíne s az arcváltozási izmainak rándulásait. „hej, élet be szép élet”

A bejelentkezésemkor a naptárja és annak lapjai rezzentek a röhögéstől, mikor szerdára írta be a találkozót s csütörtökre beszéltük meg (!) 9 órára a találkát. „Csúnya dolog elmenekülni a randi elől”

Ezt az aljas „technikát” Rákosi elvtárs alkalmazta a becsületes magyar polgárok lefogására. Lehet, hogy szép nem vagyok, de buta sem! Később azzal vádolták meg a polgárt: – még hazudsz, s már pofozták is! – majd következett a fogva tartás. Több magyar értelmiségi élvezte Rákosi pajtás börtöneinek penészes életjavító testnevelés óráit! Eszembe jutott, amikor maga is a gyerekekkel fotóztatta önmagát, mint Rákosi elvtárs a búzában!

Azzal próbálta „bizonyítani”, az igazát a beosztottak előtt,(?) hogy a hivatal folyosóján hangosan keresett… Hát ehhez pofa kell. Neked van. „Én már láttam karon varjút”

Búza úr!

A sötétben bujkálás nem előny, mert könnyebben elesik, s még megütheti magát. Sajnálnám…

A közérdekű adatok kiadására s a személyes adatókkal való visszaélésre a bíróság fog választ adni Önnek! A „névtelen” bedobott levél a postaládájában teóriát elvitte a víz.. tudja miért?… Meg fogja tudni! A megadott időpontot – hivatalos-ilyen esetekben meg s be kell tartania még Önnek is!

„A belső információnk alapján, a szerdai napot a megvetés jellemezte. Ennek az embernek nem lehet hinni!
Erőből próbálja az észbeli hiányosságait pótolni. Hatalom éhes! Igaz, mélyről… de még milyen mélyről érkezett! Mindenki utálja a hazugságai miatt. Ha most lennének a választások elbukná! – beszélgették a folyóson”

Ergo: Mikor beléptem az önkormányzathoz, valahogy felbuggyant belőlem a nevetés. Olyan erővel érkezett, hogy a belső drive adta a zenei aláfestés… Megkérdeztem egy alkalmazottat,
– Búza szabadságon van, vagy nem jött be, vagy bujkál?
– Nincs bent! Lehet, hogy szabadságon van,(?) talán később… még beérkezhet.
– Üzen neki valamit?- mosolygott az előadó.
– Igen! Remélem, az e havi fizetését nem veszi fel. A többit meg visszaadja! Ma 9 órára beszéltük meg a találkozót! Bólogatót. A szótlan válasz mosollyal érkezett a szép kis arcocskáján. Ez mindent elárult.
– A Lajkó –jegyző- távozásával fellégezhet a falu apraja nagyja és főleg az önkormányzat. Égett már a talpa alatt a Baksi avar. A számonkérést nem befolyásolja a munkahelyváltás…

Na, Pápá Zsolt. – s ha megengedi, oly viccesen búcsúzóm, mint ahogy maga tette három hónappal ezelőtt!

Idézem a sorait „Nyúl szaladt át a vizes Baksi réten, választ várok a jövő héten”

Baráti üdvözlettel.

2013.június 13
Oláh –István László

———————————————————————

Baksi Képviselő testület avagy ismét az elhanyagolt, gyomos területről…

A Fecsegő magazin 2013.05. 29. napján bejelentéssel élt, hogy a kert szomszédomnál méteres gyomnövény, elhanyagolt terület, s parlagfű burjánzik. Intézkedést kértünk ebben a tárgyban.

Több esetben is jeleztük Lajkó úr felé…! (kár volt)

KÜLDŐ:
Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Növény-, Talaj-és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatóság
Ikt. sz.: 04.22696-3/2012

Idézet e levélből…

„A jogszabályi kötelezettség alapján az ingatlan tulajdonosa köteles a parlagfű virágbimbó kialakulását minden év június 30. megakadályozni, majd ezt követően a gyommentes állapotot folyamatosan fenntartani. Mivel jelenleg a parlagfű virágbimbója nem alakult ki, továbbá hatósági eljárást csak június 30. követően indítható, a bejelentésről értesítettem a területileg illetékes jegyzőt.”

Baksi Képviselő testület!

Az Önök hathatós segítségét kérem ebben az ügyben!

Szubjektív véleményem alapján: – A gyomnövények irtását már márciusban el kell kezdeni, mivel a mogyoró, éger, fűz, kőris, nyír, gyermekláncfű, már éledezik s az allergén anyagok terjengnek a levegőbe!
Később bővül a platán, pázsitfűfélék, hárs, útifű, majd

júniusban érkezik a kender, libatop félék, fehér ürüm, fekete ürüm, parlagfű.

Több allergiás beteg nevében is kérem a képviselőket, hogy tegyék lehetővé a pénzbírság kiszabását a renitensekkel szemben.

2013.június 12
Oláh-István László
A Fecsegő magazin főszerkesztője

————————————————————————

Tegnap meglátogattam Baks polgármesterét..

Gondoltam, látogatást teszek a község polgármesterénél. Régen voltam a hivatalában. Egy kis felüdülés hiányzott, a sajtótájékoztató előtt. A hivatalban kongott a folyosó. – illetve egy polgár állt a Nonprofit Kft irodája előtt. Zsolt irodájának ajtaját zárva találtam. Próba szerencse alapon bekopogtam,

– Tessék! – hallottam a határozott kijelentést. Benyitottam…
– Jó napot kívánok Búza úr!
– Jó napot Oláh úr.
– Most nem érek rá, mivel az egyesület vezetőjével tárgyalok.
– Rendben. Mikor tudna fogadni?
– Egy pillanat… máris megnézem! Felállt, ráhajolt az asztalán lévő naptárra, lapozgatta s komoly arccal nézegette a naptár napjait… pár másodperc után… a csütörtök megfelel Önnek?
– Kiváló! Hány órára jöjjek?
– 9 óra megfelel?
– Remek! Itt leszek.
– Viszont látásra. – s további szép napot!
– Viszont látásra.

Ez még nem jelent semmit. Tudjuk – ismerjük ezt az anomáliát, „ember tervez, Isten végez”!

Szeretném a kettőnk közötti –ellenállást – dialektikai változatot megbeszélni! A nyílt levelek, a sérelmek – a valós, vélt tényeken alapuló – tisztázását. Hisz nem lehet, hogy egy polgármester folyamatosan haragudjon – janus arcot mutatva – a választóira, s arra az individuumra, aki bátorkodik számon kérni a közérdekű adatokat! Mért menjünk a bíróságra, (?) ha meg lehet beszélni, orvosolni a helybeli problémákat! Valamint ki kell kapcsolni a károgó varjakat!

A szennyes kiteregetése nem a szárítókötél gondja! A mosópor a felelős a tisztaságért!

Ezt az álláspontomat elmondtam a katasztrófavédelem Kisteleki őrsparancsnokának is. Egyetértettünk! Az összefogás a falu érdeke s nem a kontrabont magatartás… mivel nem versenyhelyzet van kettőnk között!

Nekünk, a faluért muszáj – kellene dolgoznunk; – az innovációról, a mély-szegénységről, a munkanélküliségről, a feketegazdaság térnyeréséről nem is beszélve – ezek kormányprogramok !

— ám a többit 2013.június 13-án /csütörtökön/ 9 órakor a hivatalban.

folytatás következik

2013.június 12 -oil-

—————————————————————————

XXXIV. A szaros szájú görény köpködte a felböfögött fekáliát…avagy folytatódik a fikciós mese.

Az erdei tisztás a szaros szájú görénytől volt hangos. Mindenki utálta a pletykái és a hazugságai s a fos terjengése miatt. A pottyantósból, mikor kimeri a segédmunkás adócsaló villanymotor „javító” kecske, a szaros szájú görény mellé ugrik s beletúr! A kecske vödörrel hordja le a kert végébe vagy bele a folyóvízbe…

– Fuj de undorítóak. – öklendezett a svábbogár. Hogy bírnak velük szóba állni az állatok.
– Hisz a tisztás szégyenei! Bűzlenek, az állatok okádnak s menekülnek a közelükből. – mondta a levéltetű.
-A temető meg üres… károgott a sánta lábú varjú.

– Egy bordó autó kikapcsolta a motort s gurult a putriig!Csendesen kinyitotta az ajtót s kezdte behordani a szerelni való villanymotorokat ma, ahhoz a szemét adócsaló mekk elekhez. – Patkány úrfi videó felvételt készített! Másnap -vasárnap- eljött11 óra 35 perckor s bepakolta a villanymotorokat a kocsijába.. A segédmunkás , aljas adócsaló kecske kikísérte s közben dugdosta a zöldhasúakat a szarszagú gatyába! A piaci légy ráordibált; kurva anyádat, te szemét, büdös állat, te rohadt adócsaló! Csak addig lesz lehetőséged te gané, még macika bitorolja a a süppedőst. A nyakadon a kés a személyes adatokkal való visszaélés miatt…bruhahahah

– Ma arrafelé volt dolgom – kezdte a mondandóját a kakukk- képzeljétek, a szaros szájú görény mikor kilépett az utcára, gyorsan szétnézett, majd kiköpte a fossal keveredett a nyálát…a váladék akkorát csattant a kapujuk előtt, hogy az arajárók, akik mentek a cigaretta árushoz – macika felügyeli az adócsalókat, feketemunkásokat, cigaretta árusokat- leestek a kerékpárokról. Előbb az egyik, majd a másik is szennyeket hordta…

– Nem sül le a pofádról a bőr, te szemét, gané.
– Nem bírtad ki, míg beérsz a putridba. –rohadná meg te… a kecskével együtt.
-A kölkeinket már nem engedjük az utcádba, mert ömlik belőled a szar.
-A tanyán csak szarból laktál jól… hihihihi. Fétisért szeretkeztél te mocsok. A hallott állatok fehérneműjébe jártál s jársz…a kurva anyádat.

– Dögölnétek meg mind a ketten aljas, adócsaló banda. – majd kifújta a füstöt a kis vörös róka.

Közben megérkezett a rendszám nélküli autó – kék- s egy pillantást dudált s, a szaros vízben ugráló kecskebéka kiugrott az ablakon, mire a szopós rücskös törpe varangy,
-Vigyázz magadra, hisz nem szeretsz gályázni. Tudod; – feketemunkából élünk, meg hamis tanúzásokból.
Ezt a kecskebéka már nem hallotta…
– Ez mégsem állapot, hogy e szarosok, fos okádók miatt büntetik a tisztást. – mondta a levezető elnök.
– Ott pihentem a macika ablakpárkányán… kezdte a fehér leopárd
– Na. na… türelmetlenkedtek az állatok.
– Telefonon beszélt valakivel, s segítséget kért, mert kiderült, hogy a szabadsága körülményeit és sok… vizsgálják. Lehet, átadják a bíróságnak.
– Ez mind semmi! A személyes adatokkal való vagdalódzás-hazudozás is a bíróságra fog kerülni… adta az ártatlant a szívó-rágó bogár.
– Ebből nem fogok kimászni. – reszketett a macika hazug pofája.
– Ez kemény menet lesz. – mondták a vonal végén.
– Mi várható… sírt a telefon.

– Előzd meg! Mondj le, míg nem késő! Olyan kemény satuban van a fejed, a törvény őrével együtt, mint még soha! A beosztásod nem lesz elég…a buldog beléd mart..hányszor figyelmeztettelek, emlékszel? A pénzek, a számlák elszámolását végzők nem hisznek neked! Szétszednek cafatokra a törvény őrével közösen.
– Most mit tegyek!
– Várunk!
– Meddig?
– Nem tudom, mivel gigantikus ellenfeled lesz. A legjobb ügyvéd van megbízva…a költségek téged fognak terhelni! Az alibid? Úgy hallottam a kollégáktól megdőlt! Odafent tudják, hogy hazudtál (tatok). A leveledben közölt információik csak… Még átgondolom a védelmedet.
– Nekem minden pénzt megér! – jelentette ki sírva az aljas macika.
– Ez már nem pénz kérdése… macika. Számtalan törvénysértést követtél el. Mindegyiket külön-külön fogják tárgyalni. Mennem kell!

A kurva életbe. Miért nem bírtam be fogni a pofámat. Mellém kellett volna állítani, nem pedig ezzel az ámennel… Lehet, hogy ilyen szégyenfolttal fogom befejezni a tanácselnöki megbízatásomat. Később leült a fotelébe s a tenyerébe hajtotta a fejét s zokogott.

– Megérdemli ez a nagy pofájú, hazug, kétszínű, aljas macika. – kiáltott a kárókatona.
– Pusztuljon a férgese. Nem való Ö tanácselnöknek! –kotyogott a részeges kócsag.
– Költözzön el a tisztásról! Szégyent hozott a tisztásunkra a törvény őrével közösen.
– Takarodjanak!- skandált a tömeg.
– Ki kell írni a választásokat. Egyre jobban erősödött a tömeg hangja.
– Van jelöltünk?- kérdezte kákalaki akka.
– Van ám. De még milyen… s rágta tovább a kukoricát a hörcsög.

2013.június 08
-oil-

——————————————————————

XXXIII. …avagy folytatódik a fikciós mese; – mézes macika hazugságaira fény derült.

Minden állat előbb-utóbb beleesik a saját maga által felállított csapdába… a hazugságra épített hatalom alatt megreped a föld! Az állatok fellázadnak a kényura ellen. Aki visszaél a beosztásával s annak hatalmával, az is kiderül… a hivatalok előtt… az iskolázatlanság, a pökhendiség minden állat veszte. Úgy nem lehet pereket, nyerni, hogy folyamatosan hazudok! Össze-vissza keverem a hazugságaimat s végül már nem is emlékszem, kinek mit hazudtam

– Érted-e macika! – röhögött a sakál, ki közbe vinnyogott.
Ha félsz a büntetéstől, a legjobb megoldás az igazság.
– Tényleg, te ezt nem is ismerheted! Jellemtelen állat vagy!- üvöltött a hegyi farkas.

Ha ahhoz volt pofád, hogy berendeld az adócsaló kontár kecskét s megkérd egy szívességre s kihasználtad, megfenyegetted, ha nem segít, s nem adja át az iratokat, akkor…

– Tudod macika! – erről már értesültünk, csiripelte a veréb!
A nagy hivatal nem hisz neked! hihihihihi! – szopás közben bólogatott a tejes borjú! Rákérdeztünk a hazugságaidra! Már a fent is tudják, hogy rothad a pofád a hazugságtól a törvény őrével együtt! Hál, Istennek gyűlnek a bizonyítékok!- prédikálta a bagoly.

– Ez nem semmi!- ilyen szemét alávaló a macika? Tudtam én, csak mégis kételkedtem… Gyerekkora óta ismerem. Mindig is hazudott! Egy osztályba jártunk! Annyiszor megverték a hazugsága miatt! Ám úgy látszik ez nem volt elég! Hatalmat adni ennek a szemétnek, a hazug adócsaló medvének. – károgott a sánta lábú kánya.

– A kiküldött gyalázkodó leveleit a tanácstagok nevében teszi meg – hivatalsegéd- és őrájuk hivatkozik! Egyébként egy gyáva, beszari alak! Ez egy senki, hazug szemét állat! – nyilatkozott a volt osztálytárs, a kócsag.

– Úgy hallottam, ismét hibázott! – felismerték a hazugságait, amiben a törvény őre is benne van! De még hozzá sem volt őszinte… hihihi. Hál Istennek fekáliába került a törvény őre is,- megérdemli – hogy a bűnt védelmezi! Ő is egy jellemtelen, gyáva állat! Eltört a pálca… ha tudod, mire gondolok róka barátom!. – mondta nyájasan a spanyol csiga!

– Szóltunk a hivataloknak, hogy csöpögnek a hazugságoktól, így próbálják elkerülni a felelősségre vonást a válaszadásukban és figyeljenek erre. Az általuk használt technika – hazugságok dömpingjére- részekre is rávilágítottunk! – mondták az erdei tisztás kör tagjai.

– Kétszer is hibázott ez a piszok macika! Hál, Istennek magával rántja az idegbeteg, kontár, adócsaló kecskét, a szaros szájú görényt, a törvény őrét és még sokan másokat is… remélem a tanácstagokat is! Ha hahaha! -skandált az erdei tisztás kórusa.
– A személyes, hivatalos adatokkal nem játszhat…- ám a fonnyadt falloszával talán, bruhaházott a piton.
– A törvény nem tudása nem mentesít a büntetés hatálya alól!!! – közölte a borz, a pepita.
– A gigantikus hazugságok – a hozott kultúrájából adódik– lebénítják azt a csökött agyát… összerándult a köhögéstől a szürke lábú szamár.

– Bírósági sorozatok várnak a macikára meg a segítőire. – közölte a nagy erdei tisztás vezetője!

– Megérdemli, hogy a nyakára teszik a pengét. – sistergett a kígyó. Ja, kérjünk hazugságvizsgálatot macikáék ellen s, akik mellettük állnak majd!
– Tanukat mi is állítunk? – kérdezte a zöld hasú légy.
– Igen. Már felkértük a hivatalok vezetőit.
– És? – kíváncsiskodott a sperma becenevű gorilla.
– Mindegyikük vállalta! Megunták a folyamatos hazugságaikat, az állatok megalázását, a hatalommal való visszaélés technikáit. – közölte a jó hírt a réti sas.
– Ritkán található ennyire aljas, szemét, folyékonyan hazudó állat!- huhugott a bagoly.
– De most megleckéztetjük. – mondta a volt osztálytárs. Eljött a mi időnk!
– Az iskolában sem rajongtak érte. Az volt a beceneve: – a zsíros kenyérzabáló.

2013.június 07 -oil-
—————————————————————-

Baks jegyzőjét figyelmeztette a Csongrád Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatósága

Idézek a figyelmeztető levélből!

„ Ügyiratszám:15.2/2993-2/2013. Ügyintéző: Hatalané Zsellér Ibolya

Tárgy: Tájékoztatás Baks belterületén lévő gyomos ingatlan bejelentésével kapcsolatban.

„A bejelentés kapcsán felhívom a jegyző Úr figyelmét arra, hogy az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008.évi XLVI. törvény (továbbiakban ÉHv.) 17. § (1) c./pontja szerint: „ a termelő, illetve a földhasználó köteles az a) pont alá nem tartozó egyéb károsító ellen védekezni, ha azok más különösen a szomszédos termelők, növénytermelési, növényvédelmi biztonságát, vagy az emberi egészséget bármely módon veszélyeztetik, valamint figyelembe venni az integrált növénytermesztést, alapelveit, továbbá a környezet és a természet védelmét. „

A fent hivatkozott jogszabályok alapján kérjük a jegyző úr mielőbbi hathatós intézkedését az ingatlan gyommentesítésére, tekintettel arra, hogy a területen valószínűsíthetően allergén fajok (pázsitfűfélék, libatop félék, parlagfű stb. is ) s előfordulhatnak.

A megtett intézkedésről kérem, hogy igazgatóságomat tájékoztatni szíveskedjék.

Hódmezővásárhely 2103, június 05

Dr. Hódi László
igazgató
—————————————————————-

XXXII. …avagy folytatódik a fikciós mese, macika körbejárta az adócsalókat, a feketemunkásokat

Macika úgy gondolta figyelmezteti a kontárokat, az adócsalókat, a feketemunkásokat, a cigarettaárusokat, hogy átfogó ellenőrzés lesz az erdei tisztáson. Súgtak neki a „barátai”. Csapattá alakul a NAV, a NÉBIH, Munkafelügyelőség. Az erdei tisztás már régóta a bögyükben van! Tudják; – folyamatosan hazudnak, félre informálják a távoli hivatalokat s rejtegetik az adócsalókat, a mezőgazdasági feketemunkásokat, …stb.

Az összefogás országos!

Isten szeme felnyílt és a tisztások felé fitogtatott. Várhatóan nagy kontroll érkezik, mint a hirtelen tornádó. A bosszú pillanatai azokért a számtalan csalás sorozatokért, a törvények megmásításaiért, a fölényeskedésekért, a hazugságokért, ami, aki, meg az anyád…

– Ránk fér ez az ellenőrzés. –jelentette ki a büdös borz.
– Így igaz barátom… csuklott a nyálas csiga.
– Hallottátok?
– Mit, mit, mit. – kiabált a kórus.

Mézes macika körbejárta az adócsalókat, hogy figyelmeztesse őket a veszélyre. Az állatok tudomásul vették, ám a háta mögött röhögtek egy nagyot. Úgy sem szavazunk rád te szemét vámszedő!

– Mi van már elkezdődött a kalapozás a voksokért?- kérdezte a piton.
-A macika fél! Sok vaj-baj van a füle mögött. Az iratok, a pihenő napjai nincsenek nyilvántartva, a hivatalos megkeresésekre nem válaszol, talán gond van az iskola körül is… hihihihi, a pályázatok is ajjaj jaj…

–Ezt nem értjük! –sivalkodtak a seregélyek.
– Mit nem értetek.
– A tanácstagok is a háta mögött szervezkednek! Utálják a butaságát, nagyképűségét s pláne a törvény őrét, aki nem győz nyalni a végbélnyílásban…
– Erről jut eszembe. A szaros szájú görény megérkezett! Ott bujkál a fák mögött s hallgatózik.

Érzem a fos szagot! Kerítsük be s dobjuk bele a csatornába. A tömeg helyeselt. Lassan közelítették meg e szemetet, majd hirtelen lecsaptak. Először megverték, hogy ki mert jönni az utcára, majd leköpték, s addig ütötték a fűzfaággal, míg bele nem ugrott a vízbe. Kitört a röhej. A fos felcsapott körülötte! Megdobálták gallyakkal, kavicsokkal s döglött haltetemekkel. Prüszkölt a piszok pletyka szájú szaros görény.

– Emlékszel, darázs koma, lánykorába is beledobtátok, csak akkor a szeretkezések után… csak úgy folyt…
– Így volt barátom… nyerített a vemhes ló.
– Mond meg annak a szemét ideg kezelt kontár kecskének, te ganaj;- ezután Ő következik. TE nyitod a putri ajtaját a ganajos adócsaló ló húgy szagú kecskének s veszed fel a rendeléseket!! Rothadjon el a hazug- jellemtelen pofád.
– Miattad kontrollálják a tisztást. – sikított a népdalénekes rigó. Hogy meredjenek le a mancsaid a pofáddal együtt.
– A te átkod fog… levelibéka, a boszorkányok segítője! – s földig hajolt a sárkány bébi.
– Ezek után minden adócsalót, cigaretta árusokat, szerelőket… stb. bedobjuk a csatornába, s együtt fürödhetnek a patkányokkal a szaros vízben. Brekegett az ördög. Nem tűrjük tovább, azokat is átváltoztatom, megkínzom, akik foglalkoztatják, vásárolnak tőlük. Eljött a sötétség országa, a félelem, az erdei tisztásra!
– Macikáért menjünk el s dobjuk bele a csatornába. Lemosnánk róla a gigantikus szemetet.
– Sikáljuk meg tövisekkel! – skandált a tömeg.
– Ez az állat azt sem érdemli meg. – kiáltott a bika, kinek forrt az orra lika.
– Az ellenőrzésről nem szabadna beszélni. –huhogott a bagoly.

– Macika egyhez ért, hazudni, hazudni, hazudni s játszani, a nem létező barátai előtt, ja, meg a nagyképűségét így elégíti ki a többiek előtt, hogy dicsekszik, ez is a barátja, meg az is a barátja… közben a nyelve előre jár, mint a hangyászé a bullban.
– Ez egy bunkó senki! Fényképezteti magát. Róla szól a híradó… ha értitek… mondta komolyan a seggnyalója!
– Nem veszik komolyan a nagy tisztáson sem! – mondta a frissen kikiáltott sün, a Döbrögi.
– Úgy van, úgy van – szólalt meg Niels Horgerson. A vadlibák megérkeztek.
– Azt hallottuk a magas síkságon, azért nem zavarják el, mert jövőre a törvény döfi melybe… társadalmi tanácselnök nem lesz. – vihogott a hörcsög.
– Te csak hiszed. Foggal, mézzel ragaszkodik a hatalomhoz ez a gané. Egyébként ki szavazná meg, akkor a tandíját, ki simítja el a szabadságát, a jutalmát… ha érted… róka barátom.
– Erre oda fogunk figyelni! Vannak már belső informátoraink. Nem is egy! A Nímand nem ismeri a másikat!
– Még ne tegyük nyakára a mézes madzagot.
– Igazad van. Élvezzük ki a fájdalmát! Várjuk meg, míg visítozni fognak a törvény őrével közösen.
– Ez a barom törvény őre nem veszi észre, hogy az egész országban lejáratódott macikájával közösen. – mondta Niels Horgerson.

– Múltkor fent voltam a nagy hivatalban s ott beszélték, ha vége lesz a tanácsnak, sehol nem fogadják ezeket a bunkókat, a törvény őrét s kebel barátját, a macikát. Utálják a kétszínűségük s a hazugságaik miatt. Hamar kiismerték az észbeli képességeiket.

Ezek egy gerinctelen, aljas, hazug állatok! Rajtuk röhög az ország.

2013.június 05 -oil-
————————————————————————————–

XXXI. A helyi maffia főnök meglátogatta a kontár kecskét… avagy folytatódik a fikciós mese

A mókusfarkú pamacs meglátogatta a ganajos, szemét, adócsaló kecskét, aki a maffia főnök vállán sírta ki magát. Panaszkodott, hullottak a műkönnyek, s alattomosan figyelte a hatást. A szaros szájú görény, akiből hullott a fos, leültette a pottyantós elé. Ő is ezzel a büdös ló húgy szagú kecskével javíttatja a villanymotorokat s egyéb szerelnivalóit! A nagy pofájától hangos az erdei tisztás. Minden hol s mindenkivel kiabál, fölényeskedik… van neki mire! Hisz, mindenki…

– Ne törődj senkivel… megvédelek te szemét adócsaló.
– Rám férne már… érzem a nyakamon a kötél.
– Macika nem mer ellened tenni, mert az is fél.
– Tudom. Az is ganajos, mint én. Csak neki a beosztása… s alulról figyelte a maffiást.
– Bent voltam nála s figyelmeztettem, ha bárki ellen adócsalásért eljárást indít, akkor a következő választást nem nyeri meg! Vannak eszközeim, embereim… Mosolygott a mókusfarkú pamacs. – közbeszólt a szaros szájú görény…
– Már te sem az vagy, aki voltál… amikor nálad dolgoztam, – feketén ezt már halkan mondta – olyan hangod volt… mára lecsendesültél. Te is tele vagy fekete munkásokkal, s nálad sincs bejelentve senki. Potty, s egy lavórnyi fos távozott.
– Fogd be a pofádat, mert belevizelek.
– Nem félek tőled te hazug kétszínű ganaj. Mindig az urammal dolgoztattál, fillérekért.
– Fizetett adót, vagy Tb –ét a ló húgy szagú kontár? Ez a senki! Most is a sakálnak a vágóhidasnak, meg mindenkinek dolgozik aki arra jár, tudja ezt mindenki a tisztáson! Hetente több alkalommal, különböző időpontokban felül a szamaras szekérre s szállítja a lopott villanymotorokat, hallottam megint felborultál, te aljas adócsaló.
Amaz azzal a bamba képével bámult a maffia főnökre., majd…
– Te is adócsaló vagy, s mi van a paprikáddal… a nyugtatömbjeiddel. A celofán zacskón… sincs semmi írás!
– Közöd? Fogd be a pofádat, mert feljelentelek, ti szemetek.
-A földemet használod… jelentette ki halkan a szemét rothadt adócsaló.

2013.június 3 -oil

—————————————————————–

XXX.Mézes macika korrupt és védi a kontár , adócsaló kecskét…avagy folytatódik a fikciós mese

Az erdei állatok a szokásos teadélutánt tartották a tisztás kerek részében. Sok állat gyűlt össze. A napi rendi pontokra kíváncsiak voltak az erdei állatok. Sokan tüntetni mentek a macika s testülete ellen. Megunták a kétszínűségeiket, a hazugságaikat… a tanácstagjaik egy gerinctelen, szardúró bogár álarcban jelennek meg az állatok előtt. Nekik, csak kizárólag a tiszteletdíj kell s nem áll érdekükben az állatok védelme. Az egész testület az adócsalókat, a feketemunkások…stb. védelmére kötöttek vérszerződést.

– Hallottátok?
– Mit, mit kellett volna hallanunk… szólalt meg a kórus.
– Ez az aljas, szemét, ló húgy szagú adócsaló kecske, ma 11óra 23 perckor ment ki a szekérrel. Alig bírták húzni a szekeret a csacsik, úgy meg volt pakolva villanymotorokkal. – közölte az erdő gondnoka. A sarkon nehezen tudott befordulni ezért felborult.
– Láttam! – mondta a nyalós csiga. Az arra járó állatok segítettek visszapakolni a villanymotorokat. – mire a szemét adócsaló azt ordibálta: – ne a platóra, hanem a fülkébe rakjátok ti barmok. Jöhet a tisztás őrsparancsnoka – a csőrmester – s még megkérdezi, honnan vannak a lopott villanymotorok.
– Tudod, te szemét! Egy szar-fos besúgó nyalós szar állat vagy. Az a szerencséd, a macika, a törvény őre, a tanácstagok s az alkalmazottak is hazudnak a védelmedben. Ám ez nem sokáig lesz így… A legutolsó bejelentésednél is seggbe rúgott a nagyhivatal, mert észrevették a hazugságaidat! – sziszegett a piton. De ez az ügy még nincs lezárva!- rázta a mutató ujját a gorilla.
– Hagy marjak bele ebbe a söpredékbe, ebbe a szemétbe, ebbe a salakba, meg a macikába, meg a ganajosaiba… könyörgött a piton.
– Még nem, még nem lehet! – csendesítette őket a gida. Eljön ennek is az ideje! – károgott a fekete lábú sánta varjú.
– A két utcával arrébb, ahol felveszi ez a szemét adócsaló kontár a villanymotorokat a vágóhidastól s annak baráti köreitől… a fotók elkészültek patkány úrfi? – vágott közbe a menyét.
– Természetesen. Többen is jelezték, hogy mellénk állnak ebben az ügyben. (!)
-A cigi árusnál van valami változás? – kérdezte a hangyász, aki rendszeresen benyal macikának tövig.
– Jó étvágyat neki. – nevetett a tömeg!
-A biciklisek, motorosok, a hajnali autósok…stb. videói elkészültek. Átadtuk a vámőrségnek s közöltük, hogy a hivatal védelmét élvezi…!
– Kint jártunk a közeli piacon s több idevaló erdei állattal találkoztunk. – mondta az epret imádó nyálas csiga. Megfigyeltük őket, ahogy a tanult barátunk mondta, s természetesen videókat készített patkány úrfi. Volt az asztalukon: – paradicsom, paprika eper, répa, zöldség, alma…stb. s sok finomság.
– Csak egyet nem láttunk! Számlatömböt se nyugtát. Tollat… azt meg nem ismerik!
– Hallottátok? A szaros szájú görény összefosta magát a fő utcán. Az állatok lelökték a kerékpárról, mivel a fos szag terjengett körülötte s a tisztáson, mivel a fekáliát kimerik a pottyantósból… Rothad a szája a hazugságtól. Van pofája felülni a kerékpárra. Meg kell büntetni ezt a szaros fos szájút!
– Ez így igaz, szirti sas barátom. – vágott közbe a büdös borz… még nálam is büdösebb. Díszlépéssel mentem el a putri előtt! Az egerek belemásztak a lábosába… s a földön heverő tepsiből lakomáztak. A szaros száj elhessentette a barátainkat, s közben lerázta az egér ürüléket s bekapta a süteményt.
-Fujjjj… öklendezett a borz.
– Ez mind semmi! A vöröskeresztes állat, most motorral érkezett az álvállalkozóhoz (asztaloshoz)!
– Ez nem hír elefántszomszédom. Több éve együtt dolgoznak, s adót nem fizetnek.
-A rücskös szopós varangyék a piacra járnak! hihihih.
– Mivel! – kérdezte a hangya. Megkérték a piros autóst.
– Ingyen az sem hordja a terméket…hihihihi
– Szorul hurok a macika nyaka körül! – örvendezett a piaci légy.
– Mondjad már! – kiáltottak az állatok. Azt hallottam, hogy bent a nagy hivatalban megfogalmazták a levelet…
– Nem csak ott, hanem a nagy erdőben is. A törvény őre sem ússza meg.
– Mesélte a csikó, játszadozik a határidőkkel.
– Mi az a határidő. – kérdezte a szaros vízben ugráló kecskebéka.
– Titeket meg fognak büntetni számlaadás hiánya miatt. Hogy befizesd a büntetést, erre kapsz 8 napot…ha nem teszel eleget, akkor érkezik a fétisbüntetés. Érted TE bunkó…

2013.június 02 -oil-
—————————————————————-

…vagy a sokadik nyílt levél Baks polgármesterének!

Rendszeresen küldözget, különböző képeslapokat – karácsonyi, húsvéti, nőnapi- a falu polgárainak! Na, már most, az lenne a magazin következő közérdekű kérdése! – tetszik érteni?
Tud-e róla a testülete? (ön hívja így a képviselőket! Nekem inkább a banderiális szó jut az eszembe)

– Megszavazta a képviselő testület?
– Ki fizette a számlát?
– Melyik nyomdától rendelték meg a képeslapokat!
– Hány nyomdától kért ajánlatot?
– Mért pont ettől a nyomdától?
– Mennyibe került?
– Hány példányban vezényelték a darabszámot?
– Ki vagy kik hordták szét a képeslapokat?
– Mennyi munkadíjat fizetett ki a munkáért?
– A számlát be tudja mutatni!

El is felejtettem a digitális memóriát nem lehet átírni, satírozni..stb. s így tovább!

Várom 30 napon belül a válaszát!

A közérdekű adatokra továbbra is várja a válaszát a Fecsegő magazin… a határidő lejárt! Talán fél kiadni az adatokat? Csak nincs titkolni valója? A bíróság kötelezheti az adatok kiadására! – kérdezze meg Lajkó urat!

„riszálom így is úgy is”

Ceterum censeo: Búzának mennie kell

2013.május 31
Oláh-István László
főszerkesztő
——————————————————————

Kinek mit szabad s kinek mit enged a hivatal…avagy valójában nem kell adózni?

A belvizes károk okozta sebeket javítgatom egy pár hete. Katasztrófavédelem úgy jár hozzám, mint, ha haza jönne! Több esetben – 4x – írta le a szakvéleményét s elküldte a makacs polgármesternek, jegyzőnek is. Zsolt, úgy játszik a törvényekkel, mint baba az anyja mellével… szopás közben… gratulálok! – ehhez nem kell ész, csak fiziológiai éhség érzet!

„nincs írás, nincs nő!”

A polgármester nem hajlandó a szakmai hivatalos véleményekre, megkeresésékre válaszolni! Ő természetesen „törvényen felüli” – legalábbis azt gondolja,” riszálom így is úgy is”… táncművész a javából. Mindent a markomba tartok… ez a legújabb őrület!

Zsolt!

Csak azt lehet irányítani… ezen a szinten s ezzel a képességgel, aki engedi magát! Egy ideig a hivatalok türelemmel voltak Ön felé. Tudja, az időjósok ígérték: – érkezik a zivatar, a tornádó! – ezek a természeti jelenségek nem fognak az Ön ajtaja előtt megállni… ha tudja, érti, hogy mire gondolok!

A hivatalos levelekre még Önnek is válaszolni kell…- ha nem hiszi el az állítást, kérdezze meg, ereszkedjen le- Lajkó úrhoz…

„riszálom így is úgy is”!

A NAIH egyszer már figyelmeztette a törvények betartására! A következő…keményebb lesz.. nem gondolja?

„nincs írás, nincs nő!”

A közérdekű adatokra továbbra is várja a válaszát a Fecsegő magazin. .. a határidő lejárt! Talán fél kiadni az adatokat? Csak nincs titkolni valója? A bíróság kötelezheti az adatok kiadására! – kérdezze meg Lajkó urat!

„riszálom így is úgy is”

Ön nekem már annyi mindent ígért, – 6 év alatt – hogy a padlás is berepedt! Ezeket a „repedéseket” nem a természet lágy ölén szerezte a házam! Mint állampolgár azt hiszem, úgy gondolom, Ön visszaél velem szemben a beosztásával és kegyetlenül diszkriminál!!

„riszálom így is úgy is”

Minap a kedvenc kávézómban üldögéltem s ízlelgettem a cukrászipari termékeket. Nekem a kávé kocka ízlett a legjobban. A barátaimnak meg a csokoládé bomba. Kvaterkáztunk, közben jókorákat nevettünk. Mindenki mondta az élményeit, míg a többiek közbeszóltak. Mint ilyenkor szokott, repültek a torta szemcsék s előtérbe került a vidámság, a hangoskodás. Az eladók mosolyogtak ezeken a vén faszokon.

Arra lettünk figyelmesek, hogy egy fiatal párokból álló csoport ült le közel hozzánk. Tudja miről beszélgettek? Az Ön falujáról! Tele voltak panasszal! Nincs munkalehetőség, nincs munkahely, az elköltözésben látják a jövőt, nem bíznak önben (?)

A faluja lélekszáma az utóbbi években 38%-kal csökkent!- csak a nagyképűség csöpög a falakról. A helyi médiában több oldal önről szól (?) Nekem Rákos elvtárs jut az eszembe, mikor a Búzában gyalogolt s pionírokkal fényképeztette magát!- emlékszik?
Színes cserepek, piaci átépítés…stb. A tapasztalatom, hogy árus sincs már több éve… vásárló ajajajaja!

– Azt hallottam, hogy a termelőknek nem kell nyugtát adni!
– Hülye vagy?
– Komolyan! Itt beszélték nálunk és a Csongrádi piacon is.
– El is hiszem, mert a kontároknak sem kell számlát adni nálunk.
– Ki állhat ez mögött? – kérdezte a szőke ciklon.
– Ki, ki, na ki..
– Gyertek hozzánk, itt nem kell….

„nincs írás, nincs pénz” – riszálják ők is itt is ott is.

Egy fontos kérdés, ami közérdekű adat!

Rendszeresen küldözget, különböző képeslapokat – karácsonyi, húsvéti, nőnapi- a falu polgárainak!
Na már most, az lenne a magazin következő közérdekű kérdése! – tetszik érteni?

Tud-e róla a testülete? (ön hívja így a képviselőket! Nekem inkább a banderiális szó jut az eszembe)
– Megszavazta a képviselő testület?
– Ki fizette a számlát?
– Melyik nyomdától rendelték meg a képeslapokat!
– Hány nyomdától kért ajánlatot?
– Mért pont ettől a nyomdától?
– Mennyibe került?
– Hány példányban vezényelték a darabszámot?
– Ki vagy kik hordták szét a képeslapokat?
– Mennyi munkadíjat fizetett ki a munkáért?
– A számlát be tudja mutatni!

El is felejtettem a digitális memóriát nem lehet átírni, satírozni..stb. s így tovább!

Várom 30 napon belül a válaszát!

„riszálom így is úgy is”

Ceterum censeo: Búzának mennie kell

2013.május 30 -oil-
——————————————————————-

XXIX. Folytatódik a fikciós mese… avagy a kecske alattomossága

Az erdei tisztás állatai morogtak. Mindenki mondta a magáét. Válogatott aljas jelzőket használtak az idegbeteg, aljas adócsaló kecskére. Visszahúzódott látszatra, csak a putri ajtaja volt nyitva. A zöld dobozos rendszámnélküli „autót” továbbra is keresi a csendőrség. A cigarettaárus folyamatosan hordja napközben kétszer is a feketeárut. A többiek kerékpárral, motorral, kocsikkal érkeznek a le… rakathoz. Remeg a plafon te szemét. Szorul a hurok. El kell számolni az építkezéssel s annak anyagi vonzatával…- ordította az erdei sakál.

– Ez mind semmi. Ez a szemét, aljas kecske kerékpárral jár a helyszínre, s sötétedéskor hozzák vagy ő tolja a putriba a villanymotorokat. Mindent kokányol, csak erdei fétist kapjon érte. A szalmazsákból röppennek az adócsalásból begyűjtött fétisek! – dadogott a poloska. Ő adta ki az adatokat..
– Ma láttam, az őrök parancsnokától jött ki. Neki kokányol már több éve. Nem mer a putrihoz menni,
– Miért? – vágott közbe a sáska.
– Neki kellene előállítani a feketemunka miatt! Védelmezi… a törvény elé kell állítani a kétszínű őrvezetőt.
– Ez egy gerinctelen állat, hogy dögölne meg a mézes macikával együtt. – hörögte a 300 éves teknős.
– Az elszámolás körül sincs minden rendben! – nevetett a fekete kánya. Az állami számvevőszék érdeklődik az erdei tisztás rendezvényeinek számlái iránt. Ott pihent az ablak párkányán a piaci légy az informátor!
– Ez semmi. Hallottátok?
– Mit kellett hallani?
– Botrány van a tanácsnál. Lassan olvad a jég. A beosztottak, vontatottan, de biztosan tartanak… be… a macikának.

Nincs írás, nincs nő! – érkezik a bírósági meghallgatás… kutykurutty. – sistergett a sebesült kígyó.

– Ez semmi, ahhoz, amit én hallottam. Törvénysértések sorozata van a tanácsnál. Aki hallgat az cinkos a némák között!
– Miért találták fel a hazugságvizsgálót.
Nincs írás, nincs nő! – érkezik a bírósági meghallgatás.
-A törvény őre is link egy állat. Nem lehet mindig megbújni a paragrafusok mögé!A határidők nyújtásával akadályozza” a kormányrendeleteket, pl, a parlagfű kaszálása. A birtokháborítási ügyben- úgy hallotta az f14 -es bombázó- vizsgálják a felettes szervek a ganajost! – röhögött a piton.
– Védelmezi a bűnt. Buta egy állat…a saját tisztásán is utálják a kétszínűsége, hazugsága miatt!

Nincs írás, nincs nő! – érkezik a bírósági meghallgatás.

– Szagolja az ablaka alatt! – közölte mérgesen a szúnyog.
– Ez mind semmi! Macika válogat, kényeskedik.
– Hogy érted bátor barátom?- kérdezte a fekete rokka.
– Átadás lesz a tisztáson! – csak azokat hívja meg, akik tövig nyalnak ennek a szemét macikának.
– Elszámolt már a pihenőnapjaival.-bruhaha, bruhaha.
Nincs írás, nincs nő! – érkezik a bírósági meghallgatás. A kórus egyre erőteljesebben énekelte a refrént.
– Erre várnak a hivatalok! – kuncogott a kerti törpe.
– Úgy hallottam a fenyítés ideje megérkezik. Szándékosan figyelmen kívül hagyja a felettes szervek határozatát…

Nincs írás, nincs nő! – érkezik a bírósági meghallgatás.

– Azt is hallottam megint felakadt egy hálón. – nevetett kajánul a pók.
– Nem először tanult pók barátom!
– Vesszen a macika és a sleppje. A tanácstagok 2/3 – alkalmatlan.– krákogott a törött szárnyú gólya.
– Ez mind semmi! Azt is hallottam…bruhahha, iskolába jár. bruhaha, bruhaha, bruhaha. -összerándult a nevetés súlya alatt.
– Ez mind semmi! A tisztás nem ismeri el. Buta nagyképű senki. Beceneve Ganajos II! A tisztáson mindenki utálja!
– Láttam egy filmet; – a címe; A nevem senki.

Nincs írás nincs nő! – érkezik a bírósági meghallgatás.
Az erdei állatok már dühösen üvöltöttek.

– Ez a ganajos II dőzsöl a jóban, a pénzben még a szarban is…
– Nem is dolgozik, sohasem találjuk a tanácsnál, mert pihenőnapos, vagy pornót nézeget. Nem ért ez semmihez bruhaha.

Nincs írás, nincs nő!- érkezik a bírósági meghallgatás!

2013.május 28 -oil-
———————————————————–

Baks…avagy Csépe István nélkül nincs fejlődés

Oly kiváló érzés ezt a mondatot leírni! Miért mondom ezt? Mert a falu szépül, csinosodik, s egyre jobban látható a pályázatok sikere. Természetesen, ehhez kellett egy projektvezető… többször is segítséget kértem Csépe Istvántól, aki nem azzal kezdte; – nem érek rá, tárgyalok…stb. Sajnos, a falu(k) is válságban van, mivel munkahelyek nincsenek s a közmunka csak a hirtelen haláltól mentik meg az embereket. A mélyszegénység, a gyermekek éhezése, a vitaminok – egészséges táplálkozás hiánya mély sebeket üt a családoknál! A napi falatokért küszködnek több családnál. – s nem beszéltem a banán, a narancs effektusokról. Munkahelyet muszáj lesz biztosítani, mert a bűnözés hét feje, lassan az éhségtől belemar abba, amit élelmiszernek neveznek. Nem gátolja meg a kirakat, a bezártság, a tisztelet…stb. Az éhség nagyúr! Az anya, az édesanya szíve megreped attól az érzéstől, hogy gyermeke éhezik, s rongyokba, vagy mások által levetett ruhába jár. Az is problémát jelent, ha elérkezik a nyári szünet! Hol esznek az iskolás gyerekek? Otthon az almárium üres. Nincs, pénz, nincs élet! A nyár hosszú s perzselő!

A belvizes házam javításában egyetlen embertől várhatok segítséget CSÉPE ISTVÁNTÓL! – hisz a képviselő- testület leszavazta az erkölcsi s bármilyen segítséget. (nem először) István, dacol evvel az embertelen, érzelem hiányos döntés ellen a maga módján! A 3156 település önkormányzata egy kivétellel –Baks- segítséget nyújt (ot) a rászorult polgárainak! Nem egy televíziós, rádiós riportból derült ki az összefogás mekkora erővel bír! Csak Bakson szavazzák le a segítségnyújtás adta lehetőséget! Erről ennyit!

Egy emberre számíthatok! – az CSÉPE ISTVÁN igazgató Úr! Nem sokszor zavarom! A hangszínéből, a habitusából, a szavak ritmikus érzelmi változásaiból, érezni lehet az emberség, a segítőkészség maximális erejét.

Igazi vezetőnek született, rátermettsége nem a durvaságából, hanem belülről fakad. Nem érdekember, mint egyes képviselők!- akik azzal kezdik: – megkérdezem Zsoltikát. (Én nem engedném kétgyermekes családapaként, hogy Zsoltikázzanak! Szerkesztő) Ha egy képviselő nem tudja orvosolni a választópolgárok bajait, MONDJON LE! Ha nem tud, vagy nem mer önálló indítványt előterjeszteni a választói érdekei mellett, – MONDJON LE!

Minap beszélgettem az alpolgármester asszonnyal! A problémámat, mint magánember, majd újságíróként is közöltem. Ígéretet tett; – jelzi a jegyző felé! Láss csodát, a jegyző másnap kint volt Csépe Istvánnal a helyszínen!
Látja képviselő asszony így kell – kötelező – intézkedni! – s nem Zsoltijához rohanni, minden esetben. Ha nem mer intézkedni, Mondjon le!

A házam felújítása, lassan ám biztosan halad. Ebben gigantikus szerepet játszik CSÉPE ISTVÁN igazgató Úr!
Köztünk egy beszélgetés így zajlik!

– Jó napot kívánok, Oláh István László vagyok
– Itt meg Csépe István.
– István szeretnék magától segítséget kérni!
– Miben segíthetek tanár úr?
– Tudja, javítgatom a belvizes házamat, s ehhez kérném az Ön segítségét.
– Mondja tanár úr!

A beszélgetést követően a teljesítés következik! Az első percektől kezdve már tiszteltem a főelőadó urat. Jól kvaterkáztunk az életről, a családról, a munkáról. Még nem tapasztaltam, hogy visszaélne a beosztásával s annak hatalmával. Ez talán a mi korosztályunk nagy előnye… egyenes út a tisztesség felé…

Sajnáltam, mikor hallottam, hogy átszervezés miatt megszüntetik a munkakörét. Nagyon bíztam, abban; az idáig végzett munkáját… elismerik! Nem tévedtem!
Az önkormányzat alapított egy Nonprofit céget, ahol az én „barátom” lett az igazgató. Mesteri érzés ezt leírni! E munkakör nem íróasztalhoz kötött!

A gondolati világom tengerén „felül a gálya, alul a víznek árja azért mégis a víz az úr” (Petőfi) Ez a sor a világ irodalom gyöngyszeme. Miért írom ezt…róla? Mert nélküle… üres lenne a falu, mint Petőfi soraitól a világirodalom! Beírta magát Baks történetébe! Jelenleg, a piaci konstrukciós pályázati elképzeléseket teszi (k) láthatóvá…a semmiből építkezik! A közmunkások szeretik s felnéznek rá.

Kint voltam… ma, a piacon. Az emberei szorgalmasan, látványosan, fegyelmezetten dolgoztak. A lelki szemeim láttatták az új piaci elemeket. Az egyénekkel beszélgetést kezdeményeztem. Körbeálltak, s fürkészően néztek s kissé visszahúzódtak, mikor kiderült; – újságíró vagyok.
– Jó napot kívánok!
– Jó napot.
– Megengednék, hogy készítsek egy-pár fotót a munkavégzésről?
– Természetesen. – mondta a csoportvezető. – egy magas fiatalember.
Egy srác az izmaival keltette fel a figyelmemet… élveztem a fiatalság bohókás cselekedetét.
– Magát ismerem. Kisteleken bokszolt.
– Nem! Nem talált! A Dózsában.

2013. május 16 -oil-
——————————————————————-

Megint pechem volt, vagy nekem bejön…

Szobabútort néztünk a nejemmel Szegeden! Több bútor bolt választékát néztük végig, mire választottunk. Heves viták, ám kulturált szövegkörnyezetben folytattuk a hálószoba felújítását. Mivel a belvíz hatalmas károkat ütött az épületen. Elkezdtem a ház felújítását, festését. Hiába vártuk a polgármestert, aki ígéretet tett, hogy kísérettel kijönnek a helyszínre… meggyőződnek a Katasztrófavédelmi szakemberek jegyzőkönyvi lejegyzésében. Ám a Benedek Elek meséinek kezdete villant; – hol volt, hol nem volt. Már megszoktam Búzától… tudjátok, az igazmondás nem minden embernek sikerül! A képviselő testületen belül senkit nem érdekelt a „szándékos” károkozás!

A bútorválogatás után, bementem 15 óra 29 perckor a Baksi hivatalba! Ne lepődjetek meg kedves olvasóim… na, na kit nem találtam a helyén…hát Búza Zsoltot. Ki találja ki, hol járt… vagyis „hol jár az eszem, csak a csengőt figyelem”…!

Megpróbálkoztam Lajkó úrnál is! Na, na kitaláljátok hol volt? Ne lepődjetek meg! Szabadságon van! – mondta a titkárnő! A szobában három gyönyörű nő tartózkodott! – ebből az egyik az alpolgármester asszony.

Kibuggyant belőlem a hahotázás. Mindenkinek kiváló kedve lett.

– Tudtam, hogy szabadságon van (ak), bruhahahahaha. A lányok összenéztek s ők csak mosolyogtak! Nem is ők lettek volna… bruhahahha. Ki a felelős vezető, aki tud- ma- dönteni! Erre nem érkezett válasz!

Az alpolgármester asszonnyal beszélgettem s rébuszokban érintettem az általa megígért szervezést.(nem hagyhattam ki) Sajnáltam, mivel oly rózsaszínűvé vált az orcája. Azt hittem felment a vérnyomása! Később, rájöttem zavarban volt. A két nő keményen farkasszemet nézett a monitorral!

-Szeretném kihasználni az alkalmat, ha már a „két legény nincs a gáton” bejelenteném a birtokháborítást a másfél méteres parlag fűvel…. kapcsolatban.

Anikó, azonnal tudta kiről-miről van szó! – mondta a többieknek, akik szótlanul bólogattak. Ez nem semmi! Később mesélt a lakjon minden gyermek jól programról! Kiváló ötletnek tartom… a baj csak annyi, hogy a kezdő táp mennyisége – 20 kg- nem elég egy baromfi felneveléshez. Az állatok etetése komoly anyagi felelősség annak a családnak, akiknek a napi élelmiszer megvétele is zord erőfeszítésbe kerül! A gyermekek étkeztetését az iskolák biztosították a mély-szegénységben élők számára. A baj annyi; – a szünetben ezek a gyermekek nem esznek, – ebédelnek-mert otthon erre nincs fedezet. Nem csak Bakson, hanem az egész országban… ez a helyzet. Üdülésről nem is beszélve. A kormány gigantikus erőfeszítéseket tesz ennek a problémának a megoldására. A pénz előteremtése hipertóniához vezet! A kulturális programok kevesek, az éhség nagyúr!
– Remélem, bízhatom magában! Tudja, ha nem intézkednek a birtokháborítás kérdésében,,,az következményeket vonhat maga után…
– Ez természetes! Magam fogom jelenteni a polgármesternek! – közölte az alpolgármester asszony!
– Hány napig, vagy hány hétig lesz szabadságon… Búza. (bruhahaha)

A kollokválás időszakát éljük. Tanulmányi szerződése van-e a főnöknek! Erre nem érkezett válasz!
Ceterum censeo: Búzának mennie kell
2013.május 13 -oil-
——————————————————————-

Baks polgármestere nem szereti, ha ellentmondanak neki…

Nem ért meglepetésként Búza Zsolt (továbbiakban Búza) kedélyállapotának változása. Hangulatember a javából. A kegyes hazugságot nem szereti, csak, ha a szája mozog! Durcáskodik, fölényeskedik, kihasználja a hatalmát. Mondjon le, s én szívesen kiállok ön ellen egy szópárbajban, bármilyen témakörben!! Tudja, nem szabad a hatalom palástja mögé bújni s onnan kiabálni;- szabad e locsolkodni! Legyen lovagias! A véleményét nyíltan, kendőzetlenül tegye meg, ám ne éljen vissza a személyes adatokkal s ne bújjon a képviselő testület mögé. Vállalja a megmérettetést! Mondjon le! Tegyen mindenkit boldoggá! Mondjon le! Engedje a falut a világosodás felé…

Jelezte a katasztrófavédelem, őrsparancsnoka, hogy ön nem engedélyezte a belvizes ház javításának közmunkásokkal történő megoldását. Nem lepett meg! Mit engedélyez ön, ha rólam van szó? Azonban anyagilag sem segít az ön által vezetett önkormányzat! Igaz, én sosem fordultam segélyért. Tudom, szereti az állatokat, például a hangyászt. Sokat gondolkodtam ezen s rádöbbentem…nagy a nyelve, búsuljon a ló!

Bent járt önnél a hadnagy úr, aki felkereste a hivatalában s megpróbálta a jobbot- a lehetőséget – nyújtani az állampolgár mellett. Azonban ön elutasította s megmutatta, ki az úr a hivatalban! Ehhez ért! Tudja? – a szerencse forgandó! Mindenkivel szembe száll, a hatalma megtartása érdekében! Mindenkit magára haragít! Így a falunak árt s annak, polgárainak. Tudja, milyen vélemény van a faluról? Olvas újságot a hírmondón kívül?

Visszaélt a személyes adataimmal is! Figyelmeztették – hatóság – s költségeket is magának kellett állnia! Lassan lecsörög az ideje… tudja, minden nyílt levélre válaszolnia kell, muszáj lesz! Készüljön fel… ha segítséget kér én szívesen a rendelkezésére állok! Későbbiekben, kíváncsi leszek, kitől szerezte be a védett adataimat! ( tudom-sejtéseim vannak!)

Magának a nagyképűsége lesz a veszte! Makacssága nem ismer határokat. A faluban van munkahely? Hány ember éhezik s él mélyszegénységben? Napi gondokkal küszködnek az emberek. Tud ön erről? Mit adott a Baksi polgároknak? Vért és könnyeket? –tudja ki mondta ezeket a szavakat?
Mondjon le!

A szikkasztó árkok útépítési engedélyét ismeri? Tudja ki tervezte, kivitelezte a terveket? Melyik utcában vannak még nyomai, a hajdanán kivitelezett gödröknek”. Betartották az előírásokat a vállalkozás segédmunkásai? Ön hányszor utasította az embereit a szikkasztó árkok karbantartására? A költségvetésben vannak erről számadatok?

A beomlott szikkasztó árkokat akik „betömték” kértek a képviselő testülettől engedélyt? Ön adott engedélyt? Ezek az engedélyek hol találhatók? Ki(k) írta alá?

A képviselő testület miért ellenezte a szikkasztó árkok karbantartását. A belső információ szerint arra hivatkoztak: NINCS PÉNZ!Azonban önnek megszavaztak a helyettes polgármester javaslatára 360000 ezer forintot! Erre volt pénze a nehéz anyagi helyzetben lévő önkormányzatnak. Mikor járt el birtokháborítási ügyben?

Az állam küzd a parlagfű ellen ezért elrendelte annak irtását. – mivel káros az ember egészségére! Tudja hány ember udvarában virít a parlagfű a falujában? Hányszor zárta ki magát Lajkó úr a vizsgálat alól? Ez, a véleményem szerint, úgy gondolom ez kemény diszkrimináció ellenem!

Leült velem egyszer is beszélgetni.Ismer… engem? Nem, nem hiszem! A harag, a féltékenység elvakította s ezáltal, bevezette a sötétség birodalmába! Mért gyűlöl ennyire? A gyűlölet összeszorítja a szívét s károsítja az idegeit. Lépjen egyszer túl az árnyékán, higgye el meg fog könnyebbülni! Mondjon le!

Én tudom… hisz az a néhány kommunikáció magával nekem is nehéz volt… le kellett ereszkednem… de később rájöttem, segítek önnek megérteni a környezete hiányosságait. Azon kellene munkálkodnia…tudja

Még sorolhatnám az ismérveimet, de nem teszem. Remélem, meg- elfogadja e – téziseket vagy legalább elgondolkodik rajta… higgye el megkönnyebbül. Tegye félre a büszkeségét! Ha úgy érzi, hogy kifordul magából egyen egy snikerst. Túlfeszült…engedjen a gyeplőn.

Ajánlok önnek egy könyvet: – Vezetés elmélet…sok érdekesség s látvány elemeket tanulhat s alkalmazni sem nehéz!

Sok szerencsét, békét, s megértést, szusszanást kívánok önnek!
ui:Ha a pórnép között jár sohase kérdezzen, inkább segítsen és értse meg az embereket (oil)

Ceterum censeo: Búzának mennie kell

2013.május 08 -oil-
—————————————————————–

A belvizes házhoz érkezik ma, Baks polgármestere, avagy megint nem mondott igazat!

Telefonon, a mai napon -1045 perckor – beszéltem Baks polgármesterével! Tájékoztattam a belvizes áldatlan állapotokról. A ház fala az utcai, egy méteres szakaszon leomlott. Nem lehet tovább várni…

– Jó napot kívánok.
– Jó napot. miben segíthetek. (?)
– Csépe István igazgató Úrral szeretnék beszélni.
– Jelenleg nem tartózkodik az irodájában, ám meg kereshetem ha igényli. (meglepődtem a kedvességén)
– Nagyon kedves. Talán tudná kapcsolni Búza urat. Bent van, tárgyal:
– Bent van! Nem tudok róla, hogy tárgyalna.
– Köszönöm! Kapcsolja. tiralirali, tiralilari…
– Tessék.
– Jó napot kívánok, Oláh István László vagyok.
-????
– Búza úr maga az?
– Igen, én vagyok.
– Szeretném tájékoztatni, a házam egyre romlik a belvíz miatt. Most az eleje omlott le. Pedig folyamatosan karban tartom!
-A hivatalnak ehhez mi köze van! A károkat magának muszáj megcsináltatni!
– Ezt minden értelmes ember tudja. Szeretném megkérdezni; – hányszor jelentette az önkormányzat a belvizes házakat… Bakson. Igényelt –e anyagi támogatást a szakhatóságoktól?
-????! – néma maradt a telefon!
– Hogy idáig fajult a helyzet, ezt nagy részben önnek is köszönhető, főleg az elődjének. Hat év nem volt elég a szikkasztó árok karbantartási munkálataira!- szeretném meghívni egy bejárásra.
– Vendégeim voltak, akivel tárgyaltam, azonban megszakítottam a tárgyalást a maga kedvéért. HMMM
– Kuccccc. kuccccc! Nem járulok,és nem járultam hozzá semmiféle hangfelvételhez!! Mikor érkezik Búza úr.
– Erre még nem tudok választ adni. Ám a kollégáimmal még a mai napon megyek s viszünk fényképezőgépet is.
– Látja, ennek örülök.
– Anyagilag az önkormányzat nem tud segíteni!
– Igényeljenek a BM vis major keretéből, ezt már javasoltam Lajkó Norbertnek is. Várom tisztelettel, s az lenne a kérésem, használják is a fényképező gépet! Ja, kiváló ötletnek tartanám, ha egy-két képviselő is önnel tartana. A döntésüket úgy hozták meg, hogy nem szemlézték meg a belvizes házban okozott károkat!
Remélem, nem diszkriminálnak a véleményemért!

2013 május 07 -oil-
————————————————————–

Mézes macika…vagy a hatalom kavicsai

Macika arról híres, hogy bátor! Szavát adja, s nem tartja be…ez nem semmi!

A politikai menetele, talán halad, s közben szamárhátról beszél mindenkihez! Elvárja a hallgatóság „sikítás, taps” jeleneteit! Kiemelkedő képessége… a füllentés. Úgy reagál ezekre az elvárásokra, mint aki nincs tisztában önmagával! Pedig a testnevelési órák javítanának a gerincén! Táncolni? – azt nem szeret, csak táncoltatni. Ellentmondást nem tűr! A szavait isszák a társai s közben a nyeldeklőik érzik a méreg illatát, csak nyelnek, csak nyelnek… Színészi képessége kenterbe veri a leírhatatlan kifejezést! Imádja az intrikus szerepkőrt, amiben fecskendezik, úszik, mint az ingoványos vízben a hal! Bárkivel egyetért, aki nem mond ellent. A behízelgő modorával először megtéveszt, majd lecsap! A következő pillanatban, azzal dicsekszik, hogy a barátai miniszterek, püspökök…
Úgy lakatja jól a tisztás polgárait, hogy önmagukat kell meghívniuk… panaszkodnak a mélyszegénységben élő állatok.
A nyelvtani készsége közelít a 2/3-s osztályzat felé. Matematikából, ha nem kell osztályozni… a százalékos megosztást löki, mint a lila-tehén a csokit. Az énekórák réme, mint az a bizonyos macska. Nem szereti a gyakorlati képzést, mivel nem parancsszóra teljesül a kérése – arra gondolt, a hatalmi szóval a vas átalakítja magát kalapáccsá! Az ellenkezőjét hiába bizonygatta a vasorrú bába, a szamárhát az szamárhát! A hupikék törpikék sem tudnak úgy varázsolni, mint Macika. Hisz ő egyszerre tud két –több helyen is lenni! Az erdőben nem téved el, ezt igazolhatják a közös kirándulásokon résztvevők!

Szeretne részt venni, csillogni, dörzsölődni rendezvényeken, ám oda nem hívják, nem járatják le magukat a szervezők! Úgy zabálja a mézet, hogy rossz nézni…

Üdvözlő képeslapokat ír… Macika! Ki volt a megrendelő, ki végezte a nyomdai munkát, mennyibe került?

Kedves olvasóink, oda kell figyelni Macikára!

2013. május 07 -oil-
—————————————————————

XXVIII. Folytatódik a fikciós mese…vagy a kontár dicsekszik

Az erdei tisztás állatai fel voltak háborodva! Megunták mekk eleket, azt a szemét, aljas, idegbeteg adócsalót és a szaros szájú görényt. Mindenki mondta a magáét.

-A szomszédjai is aljas állatok, mivel szemet hunynak az adócsaló tevékenysége felett, már több évtizede. Minden munkahelyéről kirúgták az aljassága miatt. –zúgolódott a tömeg.
– Ez még semmi. Macika szándékosan hevíti a parazsat.
– Mire gondolsz, csőrmester?
– Jeleztük a hivatal felé a ganaj, ló húgy szagú kontár feketemunkáit. –vágott közbe a sün.
A törvény őrét nem érdekelte a feketemunka, sem a birtokháborítás, sem a parlagfű bejelentés, – ő inkább a bűnösöket védi – kinevettet bennünket! Ezért úgy gondoltuk, feljelentést teszünk macika, a törvény őre s a tanácstagok ellen.
– Mi is hiába szóltunk a tanácstag asszonynak, aki széttárta a kezét úgy nyilatkozva; – majd szól a macikának.
– Addig a parlagfű eléri a kettő méter magasságot.

A szakhivatalok leírták védekezni s büntetni kell a renitenseket illetve a tanácsot is!

– Ám itt a tisztáson nincs törvény! – sistergett a kígyó.
– Képzeljétek, ma 7 óra 11 perckor a szekerével kiment a ganaj, ló húgy szagú kontár, már ott csörgött, kiabált az utcánkban. Hozta a szerelt villanymotorokat. Azzal dicsekedett; – nem tud aludni csak 3-4 órát, s hajnalban 04 órakor már kint vagyok az engedély nélküli „műhelyembe” ! A sakál kérdezte, hogyan tudtad elintézni?
– Neki semmi engedélye nem volt s nincs is! – kiabált a sánta kánya.
– Roppant egyszerű volt. Macika – fölényeskedett a szemét idegbeteg kontár- a törvény őre meg a tanácstagok a markomban vannak! Úgy facsarom őket, mint szaros szájú görény a férfiakat. – ha tudjátok, mire gondolok. – nyerített a szemét, aljas kecske. Ő dolgozik a mókusfarkú pamacsnak is, aki a tisztás maffia főnöke. Az állatok nincsenek bejelentve. A tanya mindent elbír, de már ropog a gerenda. A hivataloknak csak nézelődnie kell.

– A NAV – nak beszóltunk, megadtuk, illetve kértük a különböző megbízók ellenőrzését, s az eszközeik eredetét, valamint a csendőrség hozzáállásának kontrollját is! – adta a jól értesültet a sas!
– Macika, a törvény őre, a tanácstagok vagyonosodási vizsgálatát, valamint… harapta el a szóvégét a hangya
– Folytasd már… – zsörtölődtek az állatok.
– Jól van, na. A beszerzési, pályázati pénzek nyomon követését. Uff beszéltem, dadogott a szaros vízben ugráló kecskebéka.
– A tanácstagnő, intézkedett már a birtokháborítás ügyben? – kérdezte a kivert kutya.
– Nem is fog… hihihi
– Honnan tudod? – érdeklődött a meglőtt veréb.
– Nem ért az semmit… szereti a fagyit. Erre kitört a röhögés. Én nem láttam még egyenes gerincű, véleményt a pofádba mondó tanácstagot. Mindenki hazudik. – kreált a bátor gladiátor.
– Ezekkel szemben csak hazugságvizsgáló mellett lehet beszélgetni. – meg volt elégedve magával a borz, hogy egy szuszra kimerte mondani a véleményét!
– Igaza van a büdös borznak! –hihihihi villantott patkány úrfi.
– Jelentsük fel a sakál baromfivágóhídját, teljes vagyonosodási vizsgálatot kérve. Rendszámtábla nélküli „kocsikkal” hozza a kecskéhez a szerelni valót! Ki áll mellém?
– Benne vagyok! – mondta a birka. Én is megyek, nyerített a ló, én is elmondom a véleményemet, szólt közben a vakond.
– Kivel írassuk meg a feljelentést ezek a szemetek ellen.
– Talán menjünk el a helyi médiához.
– Féleszű vagy te! Ott mindenki benyalt macikának, aki a hatalmát építgeti, terrorizálja az alkalmazottait, bolondot csinált, lejáratta a társadalmi helyettesét, nem dolgozza le a munkaidejét, nem is szeret dolgozni, hisz azt hiszi, törvény feletti s közben félelmet, horrort hozott az erdei tisztásra.
– Úgy van, úgy van. Skandált a tömeg.
– A szemét kecskét el kell távolítani, meghurcolni a bíróság előtt.

2013.május 05 -oil-
——————————————————————

Csongrád Megyei Kormányhivatal…avagy Baks polgármesterére nem kötelező a válaszadási határidő betartása?

Kedves olvasóink!

… a polgármester nem tartja be velem… szemben… a törvényt! Miért? Talán nem tartja fontosnak, vagy épp pöffeszkedik a fotelében és élvezi a beosztásának hatalmát! Ám nemcsak jogok vannak… hanem kötelességek is! Az észt nem a beosztás adja…!

Igen, Baks polgármestere nem válaszol (t) időben a hivatalos levelekre!

Nem én írtam, azonban rólam szólt!

A Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, valamint a Kisteleki Építésügyi Hatóság képviselője Csókási Sándor 2012.december 17- én 10 óra 50 perckor kint jártak a helyszínen, s megállapították, felmérték a belvíz okozta károkat, amiről jegyzőkönyvet készítettek! Ebből a jegyzőkönyvből küldött Balázs András tü. hdgy. sk őrsparancsnok Lajkó Norbertnek is!!!

A levélben részletesen le van írva a keletkezett károk tényfeltárása!

Sajnos a jegyzőkönyvre még a mai napig nem érkezett válasz!

A hivatalos levelekre, illetve az állampolgári levelekre is 30 napon belül válaszolni köteles… még Baks önkormányzata is!

Úgy érzem, azt gondolom, szándékosan diszkriminál a Baksi polgármesteri hivatal; – talán azért, mert magyar vagyok, talán azért, mert újságíró vagyok, talán azért mert véleményt „merek mondani” az itteni dolgokról, vagy mert nem vagyok hangyász? Nem tudom!

2013. április 25- vel bezárólag eltelt 129 nap! Ez nem semmi!

A válaszadási kötelezettségi határidő letelt 2013. január 16 –án!

Meddig tart a „büntetésem” polgármester Úr?

Ha Ön megérdemelt 360.000 Ft jutalmat, akkor a belvíz okozta károk enyhítésére….

Belső információnk szerint a szikkasztó árok mederelemei már több, mint egy hónapja az önkormányzat udvarában várakozik a lerakásra!!! Ön, ígéretet tett- már annyiszor- nekem, hogy 2013. márciusáig rendbe teszi a házam előtti árkot. Az óta az árok a folyamatos esőzés miatt beomlott! Mi ez ha nem károkozás!
Mire tetszik várakozni?
A képviselő testületet szívesen meginvitálom egy bejárásra!

Bízom az orvos képviselő asszonyban, mivel Ő tudja egészségügyileg, mit jelent ilyen helyzetben egy életvitel!

Csak emlékeztetni szeretném a polgármester urat, hogy önök felülbírálták már egyszer a szakemberek véleményét 2011, április 19-én, mikor a képviselő testület leszavazta a segítségnyújtást, azzal az indokkal, erre nincs pénz… DE Az ÖN JUTALOM KIFIZETÉSÉRE VOLT?
Ceterum censea: Búzának mennie kell

2013.április 25

-oil –
——————————————————–

XXVI. Az adócsaló kontár Mekk Elek… avagy a fikciós mese folytatódik

A hétvége sem telt el pihenés nélkül. Az erdei tisztás állatai idegesen ugattak, morogtak s sírtak, mint a falatka róka bébi. Nyöszörgésektől volt hangos az erdei tisztás.

– Mégis csak nonszensz, hogy nem tudunk pihenni, aludni a folyamatos hangzavartól. – panaszkodott a réti gyík.
– Az még semmi. A ló húgyszagú idegbeteg, aljas, szemét kontár megint fesztivált csinált a putriból. Egymásnak adták a kilincset a kuncsaftok. A Sakál – vágóhidas – minden esetben más s más autóval érkezik s hozza a szerelni valókat a segédmunkás szeméthez. – adta a jól értesültet a patkány úrfi. Le is fotóztam a bordó autót és a fehér dobozos autót is, amin még jelzések is voltak.
– Én is láttam ezeket a szemeteket, akiknek nincs garasuk, hogy szakemberhez vigyék a villanymotorokat, egyéb eszközöket!- suttogott a rétisas.
– Most azt csinálja ez a szemét segédmunkás ideg kezelt kecske: mikor kész van, felül a szekérre s ő szállítja vissza a helyszínre a villanymotorokat!
– A mai napon egy „megrendelőt” nem engedett be. Ott bujkáltak a putriba a szaros szájú görénnyel.
– Ezek… egy szemét… söpredékek! A többi állatok belesz…ak a szájukba. Hullik belőlük a fekália! Mindenki elhúzódik ettől a szaros szájú görénytől.
– Ezt honnan tudod kedves parti fecske barátom?
– Én is érzékeltem azt az aljas kecskét, mikor követtem.
– Mindenkinek azzal dicsekszik, hogy a mézes macika nem meri megbüntetni, mivel nagy szívességet tett neki!
– Mit tett a ganaj kecske!- kérdezte a büdös borz.
– Macika bekérette a papírjait!- majd büszkén felemelte azt a roggyant fejét.
– Talán még a rücskös szopós lúgnyi varangy… aki szóba áll velük. – Hagyjad már… locsiznak, locsiznak,hogy mindenkit idegesítsenek, idegesítsenek…- sírva mondta a szardúró bogár.
– Kíváncsiak leszünk, ad –e számlát vagy nyugtát a piacon s arra is oda fogunk figyelni – mondta a fóka bébi- mikor vette az első nyugta tömböt.
– Tudjátok, a digitális memóriát nem lehet becsapni, nem lehet átírni, nem lehet törölni! – nevetett kajánul a gorilla!
– Csak érdekből s a hírek miatt beszélnek velük!- vágott közbe a fekete lábú sánta kánya. Tőlük kérnek pénzt a szopós rücskös törpe varangyék!
– Az mind semmi! Az egyik okosabb, mint a másik. Hihihih.
– Úgy gondolom, az aljas adócsalók megbuknának az általános iskola első osztályában. – hihihih, röhögött a csirkezabáló farkas kutya!
– Volt, amikor a szaros szájú görényék kértek mindenkitől kölcsön s nem fizették vissza! A meghalt állatok ruháiban járnak, mivel kikönyörgik a halott hozzá tartózóitól a ruhákat, ezek a szemetek, akikből ömlik a fos!
– A szaros szájú görény mindenkit csak kihasznált! A férfiakból élt a tanyán! A gyerekének egy tányér ételt sem ad a mai napig! Ömlik belőle a szar, alul – felül.
– Fuj, fuj, fuj, de utálatosak. Hogy merészelnek kijönni a tisztásra.
– Láttam a mókusfarkú pamacs tanyáján a borzot. Ott vágja a fát! – szólt közbe a veréb.
– Patkány úrfi! – kérdezte a mezei pocok. Lefotóztad a kocsikat a putri elől, s a tanyán?
– Le!- ám nem szabad elküldeni mézes macikának!
– Miért?- kérdezte a tanácstag. Mindenki tudta, hogy nemcsak ő a besúgó. – ezért fals infókat adtak, ezzel is félrevezették a macikájukat!
– Az is szarba került! – jelentette ki az ufó szemű tücsök, aki szintén benyalt keresztbe a lyukba.
– Fel is izgatta… a lyuk gazdáját.
– Úgy hallottam, szar van, a palacsintában, a hivatalban!
– Nem mondod kedves elefánt bébi…

2013.április 22
-oil-
————————————————————-

Elmarasztalták Baks polgármesterét…avagy a személyes adatokkal való visszaélés

Elmarasztalták Baks polgármesterét…avagy a személyes adatokkal való visszaélés (honnan s kitől szerezte meg a személyes adataimat…talán….?)

Látjátok, mihez vezet a nagyképűség, az önteltség, mikor valaki nem tudja, hol a helye…

Több alkalommal is kértük Baks polgármesterét – Búza Zsoltot- hogy tegye nyilvánossá a közérdekű adatokat!-
ez irányú kérdéseinket nyílt levélben a www.fecsego.eu/közéleti linkben/blogban olvashattátok kedves olvasóink!

Leveleinkre nem érkezett válasz! Ezért szerkesztőségünk hivatalosan felkereste a

Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságot, s kértünk vizsgálatot.

A polgármester több levelet is írt, ahol a személyes adataimmal vagdalódzott! A levélben arra hivatkozott, hogy a képviselő testület is kíváncsi lenne… ezt a pökhendi stílust már megszoktam tőle!

Felkerestem háziorvosomat, – 2013.április 11- én 10 óra 25 perckor telefonon – aki egyben a képviselő testület tagja, s megkérdeztem, hogy az egészségügyi adataim mióta közadatok, s mióta tartozik a képviselő testülethez!?

A házi orvosom kapkodott… a levegő… után…majd később határozottan kijelentette: – ez nem nyilvános adat ,s ilyet nem kérhet a polgármester úr, sem a képviselő testület!
Ebben egyetértettünk!

Idézek a hatóság leveléből

„A közérdekű adatokhoz való szabad hozzáférés teszi lehetővé az állam polgárai számára a választott népképviseleti testületek, a végrehajtó hatalom, a közigazgatás és az igazságszolgáltatás működése jogszerűségének és hatékonyságának ellenőrzését. A nyilvánosság a közhatalom demokratikus működésének próbája. A közérdekű információk megismerhetősége garantálja a közügyek intézésének áttekinthetőségét. A közügyek bonyolultsága miatt a közhatalmi döntésalkotásra, az ügyek intézésére gyakorolt ellenőrzés és befolyás azonban csak akkor lehet hatékony, ha az illetékes szervek felfedik a szükséges információkat. [32/1992. (V. 29.) AB határozat, ABH 1992, 182, 183-184.]”

Ergo: Továbbra is várjuk az összes nyílt levélben feltett kérdésekre a tételes-részletezett válaszokat!

„Baks község polgármesterének az Infotv. 28-31.§- ában meghatározott rend szerint eleget kell tennie az egyedi adatigénylés alapján történő adatszolgáltatási kötelezettségének. A közérdekű, illetve a közérdekből nyilvános adat megismerésére irányuló igényt az Infotv. -ben meghatározott határidők betartásával, közérthető formában, és lehetőség szerint az igénylő által kért technikai eszközzel és módon kell teljesítenie. Kiemelten felhívta a Hatóság a panaszolt személy figyelmét arra a követelményre, hogy az Infotv. 28. § (2) bekezdése alapján az igények teljesítését, illetve a költségek megfizetését követően az igénylő személyes adatait haladéktalanul törölni kell.”

Remélem, hogy az eljárási költséget nem az önkormányzat fizeti ki!

„A közérdekű adatokhoz való szabad hozzáférés teszi lehetővé az állam polgárai számára a választott népképviseleti testületek, a végrehajtó hatalom, a közigazgatás és az igazságszolgáltatás működése jogszerűségének és hatékonyságának ellenőrzését. A nyilvánosság a közhatalom demokratikus működésének próbája. A közérdekű információk megismerhetősége garantálja a közügyek intézésének áttekinthetőségét. A közügyek bonyolultsága miatt a közhatalmi döntésalkotásra, az ügyek intézésére gyakorolt ellenőrzés és befolyás azonban csak akkor lehet hatékony, ha az illetékes szervek felfedik a szükséges információkat. [32/1992. (V. 29.) AB határozat, ABH 1992, 182, 183-184.]”
Tetszik érteni?

„Az Infotv. 56. § (1) bekezdése alapján a jogsérelem orvoslása érdekében felszólította a Hatóság a polgármestert arra, hogy az Ön közérdekű adatigénylésével kapcsolatban az Önkormányzat tudomására jutott személyes adatokat, továbbá az Önkormányzat által esetlegesen nyilvántartott, Önre vonatkozó bűnügyi és egészségügyi személyes adatokat haladéktalanul töröljék.” Infotv. 56. § (2) bekezdése értelmében a polgármesternek haladéktalanul meg kell tennie a szükséges intézkedéseket, és a megtett intézkedéseiről harminc napon belül írásban tájékoztatnia kell a Hatóságot.

Továbbiakban: no komment!

Ceterum censea: Búzának mennie kell

2013.április 17 -oil-
——————————————————————

Mikor érti már meg….avagy újra Búza Zsolt Baks polgármestere!

Már nevetek, kuncogok a nekem küldött levelein! A levél tartalmi felépítése nem egy iskolázott, hanem egy ideges, hatalmi vágy után epekedő, ellentmondást, kritikai véleményt nem tűrő emberről szól! Megszoktam e „stílusát” és üvegemberként látom az emocionális gondolat sorait. Fenyeget, visszaél a hatalmával velem szemben!? Ez mégis csak nonszensz! Talán… ezt kellene leülve megbeszélni, s nem a pozíciójával visszaélni az adófizető állampolgárral szemben! – nem gondolja? (belvíz)

Nem félek Öntől! Oknyomozó újságíróként már megéltem egyet, s mást!

Azon azért csodálkozom, hogy egy falusi polgármester mit megengedhet magának.(?) Az érzelmi kitörései, düh rohamai velem szemben lecsapódik, mint a pára a konyhában, ami előbb – utóbb megmérgezi az egészségét! Vigyázzon magára, mert az egészségnél nincs fontosabb az életben!

Az Önnek küldött nyílt leveleimre még a mai napig nem érkezett válasz! A határidő… lassan… lejár, mint az édes -hideg fagylalt gombócoké! – nem gondolja?

A közadatokra még a falusi polgármestereknek is kötelező a válaszadás! – nem gondolja? Nem szégyen megkérdezni, ha nem vagyunk tisztában a kötelességeinkkel, s csak a jogainkat ismerjük! (árokkarbantartás, katasztrófavédelem)

Segíteni szeretnék Önnek!

Felhívom a figyelmét, hogy a szabadsága szintén közadat!- nem gondolja?

Hogy példát említsek; – az általam nagyon tisztelt Miniszterelnökünk, ha kiveszi az évi rendes szabadságát, azt közli a sajtóval, ha elmegy az országból s tárgyal, a nép érdekében azt szintén közli a sajtóval! A tárgyalás témáját is nyilvánossá teszi! – nem gondolja?

Például; – ha egy állampolgár felkeresi a miniszterelnökét, nem utasítják el, s nem adnak fals információt, hanem időpontot egyeztetnek az adófizető állampolgárral! –elhiszi ezt nekem?

További jó egészséget kíván Önnek a Fecsegő magazin szerkesztősége.

Kiemelten várjuk a postán elküldött kérdésekre – közadatokra – a tételes válaszát!

Remélem, az Önnek küldött leveleimet bemutatta a képviselő-testületnek is!

Ceterum censea: Búzának mennie kell

2013.április 07

Baráti üdvözlettel

Oláh István László
A Fecsegő Közéleti Információs Fogyasztóvédelmi Magazin
főszerkesztője

————————————————————-

Baks Községi Önkormányzat Képviselő–testületének 2013. január 9. napján megtartott rendkívüli, nyilvános testületi üléséről…avagy az eladosódás hiteles története!

Tisztelt olvasóink!
Csak lassan, ízlelgessék, a testületen felszólalt – néhány- emberek véleményét. A többieknek miért nincs véleménye?
Az igaz, ha nem szólalnak fel, csak bológatnak, -mintha értenék- akkor is megkapják a tisztelet díjukat!

Ha vannak kérdéseik szívesen válaszolok azokra!
Ceterum censea: Búzának mennie kell

Jegyzőkönyv
Készült
:
Baks Községi Önkormányzat Képviselő–testületének 2013. január 9.
napján megtartott rendkívüli, nyilvános testületi üléséről
Jelen voltak
:
Búza Zsolt polgármester
Lépné Soós Anita képviselő, alpolgármester
Kecskeméti Józsefné képviselő
Kovács Gábor képviselő
Fátyolné Ménesi Ildikó képviselő
Mihályné Tóth Margit képviselő
Dr. Orosz Éva képviselő
Dr. Lajkó Norbert jegyző

A jegyzőkönyv 1 db hangszalagon lett rögzítve.

Búza Zsolt
: Köszönti a megjelent képviselő–testületi tagokat,megállapítja, hogy a képviselő – testület határozatképes, javaslatot tesz a meghívóban rögzítettnapirendi pontok módosítására és elfogadására, egyúttal megkérdezi, van–e egyéb napirend tárgyalására vonatkozó javaslat?

A képviselő–testület egyhangú szavazattal az alábbi határozatot hozta:1/2013. (I. 09.)határozat
Baks Községi Önkormányzat képviselő–testülete a meghívóban
rögzített napirendi pontokat az alábbiak szerint tárgyalási alapul
elfogadja.

1.
Önerő biztosítása a KEOP>1.2.0/09>11>2011>0047
azonosítószámú „Baks szennyvízcsatorna hálózat és
szennyvíztisztító telep építése” című pályázathoz
Előadó: Búza Zsolt polgármester

2.
Készfizető kezességvállalás a KEOP>1.2.0/09>11>2011>0047azonosítószámú „Baks szennyvízcsatorna hálózat és szennyvíztisztító telep építése” című pályázathoz
Előadó: Búza Zsolt polgármester

3.
ÁFA megelőlegező hitel kérelem a KEOP>1.2.0/09>11>2011>0047 azonosítószámú „Baks szennyvízcsatorna hálózat és
szennyvíztisztító telep építése” című pályázathoz

Előadó: Búza Zsolt
4.
Csillagház kivitelezése
5.
Előterjesztések
6.
Bejelentések, interpellációk
Erről értesítést kapnak:
1)
Búza Zsolt polgármester
2)
Dr. Lajkó Norbert jegyző
Búza Zsolt
:
Javaslatot tesz a jegyzőkönyv–hitelesítők megválasztására Mihályné
Tóth Margit képviselő és Kecskeméti Józsefné képviselő személyében.
A képviselő–testület egyhangú szavazattal az alábbi határozatot hozta:2/2013. (I. 09.)határozat
Baks Községi Önkormányzat képviselő–testülete Mihályné
Tóth Margit képviselőt és Kecskeméti Józsefné képviselőt
jegyzőkönyv –hitelesítőnek megválasztja.

Erről értesítést kapnak:
1)
Búza Zsolt polgármester
2)
Dr. Lajkó Norbert jegyző
3)
Mihályné Tóth Margit képviselő
4)
Kecskeméti Józsefné képviselő
I. Napirendi Pont:Önerő biztosítása a KEOP1.2.0/091120110047 azon
osítószámú „Baks szennyvízcsatorna hálózat és szennyvíztisztító telep építése” című pályázathoz

Ea.: Búza Zsolt
Búza Zsolt:
Arról az örömteli hírről szeretném tájékoztatni a Képviselő>testületet,hogy a Belügyminisztérium által kiírt pályázaton az önkormányzatunk nyert 17.053.388,>Ft>ot, tehát ezáltal a 31.006.159,>Ft>os önkormányzati önerő ezzel az
összeggel csökken, tehát 13.952.771,>Ft>ot kell a továbbiakban az
önkormányzatnak önerőként rendelkezésre bocsátani a Baks szennyvízcsatorna hálózat szennyvíztisztító telep építése nevű pályázathoz. Természetesen erről döntenie kellett a Baksi Víziközmű Társulatnak, erről döntöttek és elfogadták a határozatot, s tulajdonképpen most az önkormányzatnak van lehetősége illetve kötelessége, hogy elfogadja ezt a változtatást, ugyanis a határozati számmal,határozati döntéssel tudjuk csak beadni a hitelkérelmünket a bank felé. Tehát mind a Víziközmű Társulatnak, mind az önkormányzatnak el kell fogadni határozattal
ezeket a módosításokat, s csak utána tudjuk beadni az OTP Bankhoz a
hiteligényünket. Öröm, hogy nem 31 milliót kell felvennünk, hanem csak majdnem 14 millió forintot. Ha nincs kérdés akkor én elfoga
dásra javaslom.

A képviselő–testület egyhangú szavazattal az alábbi
határozatot hozta: 3/2013. (I. 09.) határozat
Baks Községi Önkormányzat Képviselő>testülete elfogadta a KEOP>1.2.0/09>11>2011>0047 azonosító számú „Baks szennyvízcsatorna hálózat és szennyvíztisztító telep építése” című pályázat öner
ejének biztosításához szükséges összeget az alábbi bontásban:
>
társulati hitel: 171.800.000,>Ft
>
beruházási hitel: 13.952.771,>Ft
>
BM önerő (elnyert): 17.053.388,>Ft
Felelős: Búza Zsolt polgármester
Erről értesítést kap:
1.)Búza Zsolt polgármester
2.)Dr. Lajkó Norbert jegyző
3.)Boriné Dóka Erika gazd.csop.vez.
4.)OTP Bank Szeged, Takaréktár u. 7.
5.)Irattár
II. Napirendi Pont: Készfizető kezességvállalás a KEOP1.2.0/091120110047 azonosítószámú „Baks szennyvízcsatorna hálózat és szennyvíztisztító telep építése” című pályázathoz
Ea: Búza Zsolt

Búza Zsolt:
Szintén már döntött a Képviselő>testület készfizető
kezesség vállalásról az elmúlt időszakban, most viszont ezt
újra meg kell erősíteni. Társulati hitel kapcsán kell készfizető kezességet vállalnia a Képviselő>testületnek 171.800.000,>Ft összegben. Szeretném elmondani, hogy lehetősége van az önkormányzatnak a támogatás intenzitás növelésére beadni egy pályázatot.
Természetesen az önkormányzat szeretne élni ezzel a lehetőséggel, ugyanis most majdnem 85%>os az Európai Unió által kiírt pályázat támogatási intenzitása, de egy új költséghaszon elemzés kimutatásával ezt az intenzitást akár 95%>os támogatásra
is lehetne növelni, akkor az önkormányzat olyan helyzetbe kerülne, hogy nem a 171.800.000>ra kellene fizetőkezességet vállalni, hanem jóval kevesebb összegre.
Ez természetesen a lakosság terheit is csökkentené és én azt gondolom, hogy ezzela lehetőséggel élni kell. Ennek a beadásának a folyamata az most fog megtörténni,hiszen érvényes építési illetve beruházási engedély es tervekkel kell rendelkeznünk,amit az Alsó>Tisza Vidéki Környezetvédelmi Főfelügyelőségtől várunk és a tegnapi telefonegyeztetés kapcsán úgy néz ki, hogy egy vagy
maximum két héten belül azengedély már a kezünkben lesz és akkor ezzel a lehetősséggel is tud élni az önkormányzat. A másik ehhez a tervdokumentációhoz kapcsolódó kivitelezőre vonatkozó közbeszerzési eljárást csak abban az esetben tudja elkezdeni az
önkormányzat és a Képviselő>testület, amennyiben rendelkezünk ezekkel az engedélyes tervekkel. Tulajdonképpen a 171.800.000,
>Ft>ról kellene dönteni, hogy készkezességet vállal a Képviselő>testület illetve az önkormányzat.

Mihályné Tóth Margit:
Itt olvasom, hogy ennek a BM önerejére, erre pályáztunk
már vagy csak egy lehetőség?

Búza Zsolt:
Az előbb elmondtam, hogy ezt már megnyertük.

Boriné Dóka Erika:
Az egyiket megnyertük, a másik meg most van beadva.

Mihályné Tóth Margit:
A 17 millió. És a 171 millió?

Dr. Lajkó Norbert:
Arra is pályáztunk, még nincs döntés róla, nem tudunk semmit
róla.Mihályné Tóth Margit: Ez a 171 millió ez melyik évi költségvetés?

Dr. Lajkó Norbert:
Ez visszatérítendő ez több évi költségvetés, illetve nem
költségvetés, hanem társulati befizetésekből fogjuk fizetni.

Mihályné Tóth Margit:
De hát, hogy ha készfizető kezességet vállalunk, akkor az
én feltételezéseim szerint biztos, hogy az önkormányzatnak kell, ha nem is mindet, de javarészért visszafizetni.

Dr. Lajkó Norbert:
Az önkormányzat sem nagyon tudja miből kifizetni,azon
túlmenően, hogy egy ilyen garanciát vállal, hiszen az önkormányzatnak a pénzforrásai is korlátozottak.

Mihályné Tóth Margit:
A költségvetésbe ezt majd betervezzük?

Dr. Lajkó Norbert:
Nem kell betervezni.

Búza Zsolt:
E nélkül a készfizető kezesség nélkül nem kaphatjuk
meg ezt a hitelt,illetve a Víziközmű Társulat.

Mihályné Tóth Margit:
Ezért kell készfizető kezességet vállalnunk. Miben nyilvánul ez meg?

Dr. Lajkó Norbert:
Hát ez egy garancia tulajdonképpen arra, hogy ha Társulat
működésképtelen lesz.

Búza Zsolt:
Az önkormányzat nem egyénekkel köt szerződést, ill
etve nem egyénekre vállal garanciát, hanem a Víziközmű Társulatra.

Mihályné Tóth Margit:
Jó, de azt az egyének adják össze.

Dr. Lajkó Norbert:
Igen, de az önkormányzat vállalja készfizető kezes
séget,magyarul ha nem lesz fizetőképes a Társulat, mint jogi személy, nem fedezik a beszedett ltp>k a szükséges részt, akkor az önkormányzatnak kell a helyébe állnia. S ez által neki kell kifizetnie azt, amit a társulatnak kellett volna.

Búza Zsolt:
Elvileg ez a pénz rendelkezésre áll, hiszen ezt úgy számították ki,
hogy mennyi az az összeg, amivel a megítélt támogatást pótolni kell, ami tulajdonképpen fedezi az ltp befizetéseket. Persze
lehet, hogy lesz majd egy kislyuk aki nem fogja fizetni, de hát aki nem fogja fizetni, az előbb>utóbb ugyanúgy fogja majd fizetni mint a többi, mert rá fog döbbenni, hogy a 360 Ft mennyivel
olcsóbb mint a 20.000 Ft havonta.

Mihályné Tóth Margit:
Csak amikor itt volt az a személy, akik a szerződéseketkötötték, ő azt mondta, hogy 40%>a fizeti.

Búza Zsolt:
Rendszeresen.

Mihályné Tóth Margit:
Ezt így nem mondta, hogy rendszeresen, csak azt, hogy 40%>a fizeti.

Dr. Lajkó Norbert:
Eloszlatva azt a kételyt, hogy mi lesz akkor, ha nem tudja
fizetni. Tehát ennek a projektnek meg valamennyi projektnek nagyon sok a bizonytalansági tényezője manapság. Azt sem gondoltuk mikor indultunk a pályázatnál, hogy egyáltalán lesz lehetőség magának
az önerőnek azintenzitásnövelésére, arra a plusz 10%>ra. Tehát el
lehet játszani a gondolattal, hogy mi van akkor, ha az önerő intenzitás emeléseként elérjük a plusz 10%>ot a maradék 5%>ra meg bőven elegendő lesz az ltp. Mert ugye itt van hozzá a plusz 17 millió,de ez nem biztos, hogy így lesz. Ez is egy lehetőség.

Mihályné Tóth Margit:
Tehát ha nyerünk, akkor az annyival csökken?

Búza Zsolt:
Így van.

Mihályné Tóth Margit:
Mennyire lehet csökkenteni, hány százalékára?

Búza Zsolt:
85%>ról 95%>ra lehet növelni a támogatás intenzitását.

Dr. Lajkó Norbert:
Azért azt ne felejtsük el, hogy a 171 millió az visszatérítendő.
Jelen esetben most arról beszélünk, hogy ez egy visszatérítendő támogatás, amitbenyújtottunk a BM>hez, erre akarunk fölvenni hitel
t. Teljesen más helyzet, hogyha megemelik 10%>kal a támogatási intenzitást, mert akkor le fog csökkeni ez a 171 millió arányaiba. Nem csak a tekintetben, hogy mennyi lesz a visszatérítendő
hitel –ugye jóval kevesebb lesz, de ez csökkenteni fogja az önkormányzati önerőtis. Az egészet fogja csökkenteni arányaiban. Hangsúlyozom, hogy a 171 millió az visszatérítendő, az nem olyan pályázat, hogy nem kell visszafizetni, az egy pályázat arra, hogy megelőlegezik, de vissza kell fizetni.

Búza Zsolt:
Ezt az ltp>ből vissza tudjuk fizetni.

Mihályné Tóth Margit:
És az nem fordulhat elő, hogy úgy megy ki a köztudatba,
hogy az önkormányzat készfizető kezességet vállalt és akkor nem fizetjük

Búza Zsolt:
Az, aki most úgy gondolja, hogy úgy fog járni ezzel a
szennyvízberuházással, mint mondjuk annak idején a gázzal, hogy nem fizetem bemert az önkormányzat majd úgyis kifizeti, meg lejje
bb viszi, az nagyon rosszul gondolja, tehát a szöges ellentétje fog lenni. Ugya nis minél később fizeti be bárki isés valaki nem él az ltp lehetőséggel, akkor azt neki zsebből állami támogatás nélkül kell finanszírozni. Megteheti, hogy nem csatlakozik
a rendszerhez, csak utána jön atalajterhelési bírság, be kell neki mutatnia azt, hogy az ő általa elfogyasztott ivóvízmennyiséget ártalmatlanítja, elszállítja. Hanem mutatja be, akkor
talajterhelési bírságot kell fizetnie. Tudjuk Mártély, Szeged, Hódmezővásárhely tekintetében, hogy pl. a talajterhelési bírságokat
a százszorosára emelték fel.
Mindenkinek el kell dönteni, hogy 1 m3 után 360,>Ft>ot vagy 2500,>Ft>ot. Miután ez a rendszer felállt nem fognak működni a szikkasztóárkok, kötelező lesz rácsatlakozni. Ha valaki nem akar rácsatlakozni, de függetlenül attól, hogy szippantatni fog, akkor neki egy zárt szennyvízaknát kell csinálni, ami jóval többe
kerül mint ez a 250.000,>Ft, amiért rá tudna csatlakozni. Ha valaki a mostanielőírásoknak megfelelő szennyvízaknát szeretne csin
álni, akkor azt terveztetni,engedélyeztetni kell.

Dr. Lajkó Norbert:
Az önkormányzatnak van egy biztosítékadási kötelezettsége a
bank felé. A Víziközmű Társulatnak illetve a lakosságnak hitelt kell felvenni. Nem is kell a köztudatban semmi másnak kint lennie, mint hogy mindenkinek fizetnie kell.

Búza Zsolt:
Az önkormányzat részére és a település részére 2015>től ezt nem lehet odázni. Nem lehet tovább tolni a dolgot, mert az Un
ió már noszogatja Magyarországot. Nekünk vezetőknek kötelességünk arról gondoskodni, hogy 2015>re szennyvíztisztító legyen.

Mihályné Tóth Margit:
Csak egy formai dolog. Most a Képviselő>testület vagy az
önkormányzat vállal készfizető kezességet?

Dr. Lajkó Norbert:
Baks Községi Önkormányzat vállal készfizető kezességet.
A képviselő–testület egyhangú szavazattal az alábbi határozatot hozta: 4/2013. (I. 09.) határozat
Baks Községi Önkormányzat Képviselő>testülete
kézfizető kezességet vállal a Baksi Viziközmű Társulat által felvett 171.800.000,>Ft hitel visszafizetésére a KEOP>1.2.0/09>11>2011>0047 azonosító számú pályázat
önerejének biztosítására.
Felelős: Búza Zsolt polgármester

Erről értesítést kap
1.)Búza Zsolt polgármester
2.)Dr. Lajkó Norbert jegyző
3.)Boriné Dóka Erika gazd.csop.vez.
4.)OTP Bank Szeged, Takaréktár u. 7.
5.)Irattár
III. Napirendi Pont:
ÁFA megelőlegező hitel kérelem a KEOP1.2.0/09112 0110047
azonosítószámú „Baks szennyvízcsatorna hálózat és szennyvíztisztító telep építése” című pályázathoz

Előadó: Búza Zsolt
Búza Zsolt:
A következő, az ÁFA>ra vonatkozó támogatás szintén
ugyanennél a szennyvizes beruházásnál. Ugyanis az ÁFA>t az önerő
mellé nekünk előre meg kellene finanszírozni, ami elég nagy összeget képvisel 27%>os összeget. Tehát a23.419.287 Ft támogatásnak megfelelő hitel iránti kérelmet, amit ÁFA>ra szánunk.
Javaslom, hogy a Képviselő>testületet ezt fogadja el, erre lehetőség van az OTP Bankhoz beadni ezt a jellegű hiteligényt. Úgy néz ki, hogy ezt a lehető legrövidebb határidőn belül folyósítani is kell és élnünk is kell vele. Hiszen a közbeszerzési
eljárás tekintetében már vannak olyan számláink, amelyeket ki kellene egyenlíteni,mind az önerőt, mind pedig az ÁFA>t. Ezt csak abbanaz esetben tudjuk, ha ezzel az ÁFA megelőlegező hitellel rendelkezik az önkormányzat.

Mihályné Tóth Margit:
És az összeg 15%>t miből fogjuk kifizetni?

Dr. Lajkó Norbert:
Azt majd az önkormányzati önerőből kell kifizetnünk. Illetve
majd azt ki fogjuk számolni, hogy a BM önerőalap keretében kapott támogatásnak mennyi része fordítható erre az előkészítő részre,
ezekre a szállítói számlákra. Azt még nem tudom, hogy ezt egy összegben fogják>e utalni vagy úgy, hogy beadjuk a kifizetési kérelmet és utána van az elszámolása neki. Az ÁFA>val az a helyzet,
hogy azt vissza fogjuk kapni, havi ÁFA bevallásosok vagyunk, csak természetesen előre ki kell fizetni.

Búza Zsolt:
Elfogadásra javaslom az ÁFA megelőlegező hitel kérelem benyújtását.
A képviselő–testület egyhangú szavazattal az alábbi határozatot hozta:
5/2013. (I. 09.)
határozat
Baks Községi Önkormányzat Képviselő>testülete elfogadta a KEOP>1.2.0/09>11>2011>0047 azonosító számú „Baks szennyvízcsatorna hálózat és szennyvíztisztító telep építése” című pályázat szál
lítói finanszírozású számláinak kiegyenlítésére felvenni kívánt
23.419.287,>Ft támogatást megelőlegező hitel iránti kérelmet.
Az önkormányzat kötelezettséget vállal a hitel visszafizetésére, valamint a költségvetési rendelet ben betervezi a tőke és a kamat összege. Továbbá felhatalmazza a polgármestert és a gazdasági
csoportvezetőt a hitelszerződés aláírására.
Határidő: azonnal
Felelős: Búza Zsolt polgármester
Erről értesítést kap:
1.)
Búza Zsolt polgármester
2.)
Dr. Lajkó Norbert jegyző
3.)
Boriné Dóka Erika gazd.csop.vez.
4.)
OTP Bank Szeged, Takaréktár u. 7.
5.)
Irattár
IV. Napirendi Pont:
Csillagház kivitelezése
Búza Zsolt:
A következő előterjesztés a Csillagház kivitelezésé
vel kapcsolatos. A szokásos hat helyi vállalkozónak küldte ki az önkormányzat egy árajánlatkérőt. Küldtünk még a Sisák Kft>nek és a Jégaép kft>nek is árajánlatkérőt. Ők ketten adtak be pályázatot, a baksi vállalkozók nem adtakbe. Nem kaptam sem telefonhívást, nem jött be senki érdeklődni, hogy egyáltalán miről is lenne szó.
Viszont vannak olyan anomáliák a vállalkozók közt is, hogy ostorozzák az önkormányzatot, hogy miért nem baksi vállalkozó kap
ta pl. a faluközpont rehabilitációt.
Szeretném, ha a jegyzőkönyvbe lenne rögzítve, hogy Kovács Gábor képviselő megérkezett a hivatalos helyiségbe 12:45 perckor.

Mihályné Tóth Margit:
Szeretném megkérdezni, hogy ezek baksi vállalkozók?

Búza Zsolt:
Igen, mind a hat. Körülbelül ez a harmadik olyan felhívás, amit
ezeknek a vállalkozóknak rendszeresen adunk oda és borzasztóan sajnálom, hogy egy vállalkozó sem volt, aki vállalja.

Mihályné Tóth Margit:
És azt tudják, hogy 16.300.000,>Ft az, amire lehetpályázni?

Búza Zsolt:
Nem, ez nem így működik, hogy ha mi megmondtuk volna az
összeget, akkor nem megfelelő közbeszerzési eljárást folytattunk volna le.

Dr. Lajkó Norbert
: Csak a költségvetést lehet átadni.

Mihályné Tóth Margit:
Hát de ez a duplája amit hoztak. Valamihez irányulniuk kellene.

Búza Zsolt:
Az előző két>három pályázat esetében a kapott anyagban le volt írva,hogy az MVH>nak melyik évi költségvetéséből kell dolgozni. Megvan a kódszám,megvan a munkanem azt beszorozza és már meg is kapja a végösszeget. Arról nem tehetünk, hogy a vállalkozó elszámolja magát másfélmillió forinttal, mert nem azt
veszi alapul, amit kellett volna.

Mihályné Tóth Margit:
Azért valami irányt csak kellene, mondjuk, hogy van rá 16
millió.

Búza Zsolt:
Szerinted ki az, aki pálcát törne emiatt az önkormányzat feje fölött?
Most mikor csinálta jobban az önkormányzat? Ha mondjuk odaadja a baksi vállalkozónak másfél millió forinttal többért vagy
mondjuk odaadja egy vidéki vállalkozónak, aki ugyanolyan műszaki feltételekkel megcsinálja, de másfél millió forint megmarad az önkormányzatnak.

Dr. Lajkó Norbert
: A közbeszerzésnek pont az a lényege, hogy az ajánlattevők
nem tudják az ajánlatkérőnek azt az összegét, ami rendelkezésre áll a beruházásra.

Búza Zsolt:
Ha valaki megnézi ezt a TÁMOP>os kiírást, abban benne volt, hogy
mennyi összeget lehet fordítani például egy ilyen jellegű beruházásra. Csak vennikéne a fáradtságot és odaülni a gép elé és már megis kapná.

Dr. Lajkó Norbert
: Leírja a jogszabály, hogy ennél a projektnél, hogyan kell
eljárni. Nem tudunk ezzel mit csinálni. Lehet nem is lesz olyan vállalkozó, aki ennyiért megcsinálja. Akkor nagy baj van, mert akkor az egész projekt problémás. És ezt még a szerződés aláírása előtt jó lenne tudni.

Mihályné Tóth Margit:
Ha valaki mondjuk 17.500.000>ért vállalja, akkor nem dönthetünk úgy, hogy annyiért is megcsinálhatja?

Dr. Lajkó Norbert
: Dehogynem, csak hozzá kell adni a hiányzó részt.

Búza Zsolt:
Ez egy olyan szűk költségvetés. Már akkor sem tudtuk többre beárazni a költségvetést. Nem azért, hogy a vállalkozó dőzsöljön a pénzben, hanem, hogy normálisan tudja kivitelezni. Meg volt az szabva, hogy ebből az összegből 15% fordítható csak erre és nem több.

Dr. Lajkó Norbert
: Sajnos nem lehet átcsoportosítani, tehát nem lehet, hogy
valamelyik részből átteszünk erre, mert a plafon lett megcélozva itt ami az építési beruházásra lett megállapítva az a maximum. Nem lehet több pénzt ráfordítani.

Búza Zsolt:
Ezért gondoltam azt, hogy a mai rendkívüli testületi ülés keretében eztis megtárgyaljuk, hiszen szorít minket a határidő.
Természetesen ez olyan jóprogram, hogy több mint 150 embert vonunk be a programba. Nem szeretném, ha ez a program meghiúsulna ez miatt, ezért az lenne a javaslatom, hogy bárki, aki ismer vállalkozókat továbbítsa nekik ezt a lehetőséget.

Mihályné Tóth Margit:
Az összegről nem lehet tájékoztatni vagy nem ildomos?

Dr. Lajkó Norbert:
Nem lehet hivatalosan.

Búza Zsolt:
Január 14. a beadási határidő. Január 15>én már kezdeni szeretnénk a programot. A 3 tagú döntőbizottság dönt ebben, amelyik a legkedvezőbb ajánlatot adja, az fog nyerni. Ezután majd elfogadja a képviselő>testület, utána megkötjük a szerződést a vállalkozóval és aznap rögtön be is jelentjük a beruházás megkezdését.
15 nap van még arra, hogy az építésügyi hatóságnál bejelentsük és még 15 nap múlva kezdődhet a beruházás. Másfél hónap a kivitelezés.

Dr. Lajkó Norbert:
Még annyit, hogy a terv szintű rész némi kívánnivalót hagy maga után, vannak benne olyan részek, amik kimaradtak a tervkészítési időszakbanés azok azért megemelik a költséget.

Búza Zsolt:
Ha magasabb összegre érkezik csak pályázat, akkor a Képviselő>
testületnek el kell döntenie, hogy vagy bepótolja a hiányzó részt vagy azt mondja,hogy nem kéri a pályázatot, vissza kell mondanunk ezt az egészet. Ez a kétlehetőség van.
Elfogadásra javaslom, hogy a Képviselő>testület hirdesse meg az önkormányzat honlapján a pályázatot.
A képviselő–testület egyhangú szavazattal az alábbi határozatot hozta: 6/2013. (I. 09.) határozat Baks Község Önkormányzatának
Képviselő>testülete úgy határozott, újra meghirdeti a Csillagház
kivitelezésének munkáit. A meghirdetés Baks Község Önkormányzatának hivatalos honlapján.
Határidők: meghirdetés 2013. 01.09.
Beadási határidő: 2013. január 14.
Erről értesül:
1.
Búza Zsolt
2.
Dr. Lajkó Norbert

forrás:Baks.hu

————————————————————-

Hiányos volt a Baksi hírmondó…avagy elbujtatták a közmeghallgatási jegyzőkönyvet?

Tisztelt felelős/ szerkesztő urak!

Mikor kezembe vettem az Önök által „szerkesztett” jobb szót nem találva, förmedvényt, valójában meg ijedtem! Lapozgatva, megdermedtem, mivel ennyi köszönetnyilvánítással még nem találkoztam! Hirtelen arra gondoltam, – megremegett a lelkem- talán tömeges baleset történt a faluban?- ám később, mikor tüzetesebben beleolvastam…

Sajnos, se hír, sem információ, se semmi…. stb. nem találtam említésre valót az „önök lapjában” Ha javasolhatok egy szakmai fejlődési lehetőséget,- őszintén, tiszta szívből – ajánlanám, keressenek egy újságírót, vagy szakembert, aki lappá varázsolja a Hírmondót.

Keresgéltem, – elfáradtam a lapozgatástól – a közmeghallgatási jegyzőkönyvet! – nem bukkantam rá.

Talán szégyellik az ott elhangzottakat? Ja, ha kimarad, egy havi példány azt szigorúan jelenteni kell…

A hivatalos honlapukon miért nem jelenik meg a hírmondó, és a jegyzőkönyvek példányai!

Ennyit tudtam segíteni.

Az olvasóink kíváncsian várják a közmeghallgatás jegyzőkönyv tartalmát s a többiről nem is beszélve!

Ceterum censea: Búzának mennie kell

2013.március 27

Oláh István László

A Fecsegő Magazin főszerkesztője
————————————————————–

A Baksi Hírmondóban megjelent írás margójára…vagy pontosítsunk

Kedves Dobos Péter hitoktató úr!

Nem szokásom „margóra” íni! Nem szoktam mások írását kritikai véleménnyel ellátni, ám most az egyszer, kivételt teszek! Mindenki másként látja s érzi Jézus történetét. Tetteit, cselekedeteit, tanításait, az egész világ megismerhette az apostolain keresztül. Nem véletlen halt meg a kereszten! (Önnek ezt a tényt nem kell bizonyítanom szerkesztő) Az sem véletlen, hogy a zsidók őt feszítették meg Barabás helyet!
A véleménynyilvánítás, a tiszta szó, a szavak mögötti értelem megnyilvánulása, az értelmes emberek hozzáállását ábrázolta Jézus, a Poncius Pilátus előtt… ez a cselekedett gigantikus szótlan védekezéssé vált a római előtt… aki észlelte Jézus eszmei nagyságát, meghajolva előtte. Jézus látta a Poncius Pilátus testbeszédét és a gondolati szabadsága közötti testvériséget!
Az Ön írását a Baksi Hírmondó 2013.március számának 8 oldalán látva reagáltam, illetve kiegészítettem, értelmezhetővé tettem az olvasók számára. Remélem nem haragszik!

Érdekességként:

Nagyböjt

A nagyböjt (latinul Quadragesima, az Érdy-kódexben negyvenlőböjt) a keresztény közösségekben a húsvét előtti negyven napos előkészületi, bűnbánati időszak. Lényege húsvétra, Jézus Krisztus feltámadásának ünnepére való felkészülés a hitben való elmélyülés, a kiengesztelődés és a lemondás révén. A vallásos gyakorlat középpontjában ebben az időszakban a bűnbánat, a megtisztulás, az áldozatvállalás és a könyörgés áll, kifejezve az ember Isten iránti szeretetét. A nagyböjt lelkületének része az ima és a szegények megsegítése is.

A nagyböjt időtartama 40 nap, ami a Szentírásban és a keresztény hagyományban az események jelentőségét aláhúzó szám (Jézus nyilvános működésének megkezdése előtt 40 napot böjtölt a pusztában[; 40 napig tartott a vízözön; 40 évig vándorolt a zsidó nép a pusztában; 40 napot töltött és böjtölt Mózes a Sínai-hegyen mielőtt megkapta a Tízparancsolatot; Jónás próféta 40 napos kegyelemidőt hirdetett a bűnös városnak, Ninivének, akik aztán bűnbánatuk jeléül nyilvános böjtöt kezdtek.

A nagyböjti időszakra eső hat vasárnapot az Egyház nem tekinti böjti napnak (mivel minden vasárnap Krisztus feltámadásának emlékünnepe), ezért a böjti időszak a 7. század óta hamvazószerdával kezdődik a keresztény egyházi naptárban. A nagyböjt utolsó hete a virágvasárnappal kezdődő nagyhét.
A nagyböjt kezdetét megelőző háromhetes időszak a böjtelő, vasárnapjainak neve (húsvéttól számított hozzávetőleges távolságukról): hetvened, hatvanad és ötvened vasárnapja.

A nagyböjti időszakra eső vasárnapok nagyrészt introitus zsoltáruk első soráról kapták latin nevüket:
1. Invocavit („Hozzám kiált…”)
2. Reminiscere („Emlékezzél…”)
3. Oculi („Szemeim…”)
4. Laetare („Örvendezz…”)
5. Judica („Ítélj meg…”)
6. Palmarum („Pálmák…” – virágvasárnap)

A negyvennapos böjt a 4. századra vált általánossá; a 7. században alakult ki a szerdai kezdőnap. A 11. századig nagyon szigorúan böjtöltek: késő délutánig nem ettek semmit, a böjti napokon pedig nem fogyasztottak húst, tejterméket és tojást. A lila a 13. század óta számít a bűnbánat színének.

A nagyböjti önmegtartóztatás legszigorúbb változata a negyvenelés volt. Ilyenkor a böjtölő csak negyvenszer evett ebben az időszakban – tehát naponta csak egyszer, naplemente után. Szintén elég szigorú az a szokás, ami alapján a nagyböjt péntekjein csak hét szem búzaszemet ettek.

Régen a hittanulók (katekumenok) ekkor készültek fel a keresztség felvételére, ekkor ismerkedtek a hittételekkel, Jézus életével. Húsvét vigíliáján (nagyszombat éjjel) keresztelték meg a katekumenokat, s az ókorban minden évben csak ezen a napon kereszteltek.

A katolikus egyház a régebbi szigorú szabályokon mára enyhített: szigorú böjtöt hamvazószerdára és nagypéntekre ír elő (ekkor a 18 és 60 év közötti hívek a nap folyamán háromszor étkezhetnek, és egyszer lakhatnak jól), valamint ezeken a napokon és a nagyböjt többi péntekjén arra kéri 14 évnél idősebb tagjait, hogy ne fogyasszanak húst.

Az időszak liturgikus színe a bűnbánatot jelképező lila. Sok keresztény közösségben – így a katolikus egyházban – az egész időszakban nem hangzik fel az istentiszteleteken az örömöt kifejező alleluja. A templomokat nem díszíti virág. A katolikus egyházban ennek az időszaknak egy sajátos szertartása a keresztúti ájtatosság, Jézus szenvedéstörténetének megjelenítése.

Oláh István László
A Magyar Katolikus Újságírók Szövetségének tagja

2,
A Baksi Hírmondó 2013.márciusi számának 5. oldalára tennék egy észrevételt, lábjegyzetet…

A „cikk” címe: Baksért Hagyományőrző és Szabadidős Egyesület hírei: Köszönetnyilvánítás (nem értem, miért köszöni az Önkormányzatnak, mikor közösen rendezték vagy mégsem?)

Előzmény…

„A Falufarsang megszervezését idézem: „ Baks Község Önkormányzata ÉS a Baksért Hagyományőrző És Szabadidős Egyesület Szervezésében” történt.(?) Úgy gondolom, csak észre venné, ha… feláldoznák, tudja mire gondolok?

A támogatóikat felsorolja, kiemelve Búza Zsoltot, valamint az önkormányzat dolgozóit!?

Úgy érzem az írásából, talán az alapanyagokért nem fizettek volna?- vagy Búza így…!

A polgárok hordták össze önmaguknak az ingyenes vendéglátást? Oszt ennyi! Hát ezt érdemes megköszönni!

Vagyis Önöknek, Búza úrral közösen kellett volna megköszönniük, a választók jóindulatát,- nem először- sajnos nem vették észre a csavart…tetszik érteni?

Többször átolvastam az írását, s nem láttam felsorolni, – igényesség nélkül- hogy Önök Búza úrral közösen, mit hoztak, mivel járultak hozzá a polgárok ingyenes bablevesére, fánkjára, teára.

Úgy gondolom, a menü összetétele, az adagmennyiség kiszámolása, nem egyszerű feladat egy 400 fős éhes vendégsereg számára!

Az Aranykosár Zöldség és Gyümölcskereskedés, ERFE BT, hozzájárulása, nagylelkűsége miben nyilvánult meg? (számla)

A felsorolt emberek között hogyan oszlott meg a bab, a sárgarépa, a zöldség,…stb. aránya!Hisz ez is érdekelné a nyilvánosságot!
Egy kiváló „cikkhez” ez is hozzájárul.

2013.március 26 -oil-
————————————————————

III.Az adócsalók paradicsoma vagy az erdei tisztás… részlet a fikciós meséből

Az erdő visszhangzott a pökhendi, beképzelt, ellenvéleményt nem tűrő macijától. Tombolt, mivel későn vette észre a hibát, amit vétett! Tudta, ennek következményei lesznek! Nem tudta ráerőltetni az akaratát az erdő egyik prominens állatára. Érezte kiröhögik, s nem tekinti sz… se! Az ideg nagy úr, s mindenevő!- ezt… kezdte… érezni… a hibát követően!Az idegei élvezték a vérkeringés egyre erősödő hullámait s zenéltek az idegpálya húrjain. Tudta, saját “hülyesége” lesz a veszte!

A többiek féltek az önkényuralmától! A reumás nyakú, karlendítő tanácstagok vélemény nélkül bólogatnak. A pénz milyen nagyúr! Azért a pár ezresért… elveszítik az egyéniségüket?

Egyeseknek nem is volt! Csak s kizárólag azt “szavazzák” meg, – gondolkodás nélkül – amit a jellemtelen, macika utasításba ad!

Azt sem veszik észre a tanács tagjai, hogy a saját bosszúját, gyerekes játékait szavaztatja meg velük, mivel a felelősséget soha nem merte vállalni… ezért a hátuk mögé bújik. Valakinek a balhét el kell vinni!

Az ellenzéket ellenségnek tekinti.

– Azt hiszi önmagáról, hogy a globális gömb legokosabb fétise…- üvöltött a csókos szájú róka.
– dr.bubon el vagyok képedve. Okosabbnak gondoltam! – méltatlankodott a szárnyaszegett veréb.
– Neki is jól jön… az… a kis pénz. Élettársa, a nyakán élősködik! – vihogott libaleontin.
– Én nem járatnám le magam…! – váltott témát a bagoly. Mindenütt tudják,ismerik a gumigerincét. Vezetőnek nem mondható!- legyintettek a többiek.
– Emlékszem azokra az emberekre – mondta a 300 éves teknős – akik a világ hegemóniára törekedtek. Ha,a memóriám még jó… az erdei tisztás… televíziója mutatta… valamilyen Napóleon, Sztálin, Hitler nevű emberek akarták a világmindenséget a lábaik előtt térdelve látni… majd becsukta a szemét.
– Mondjad még, mondjad még, mondjad még, erőltette a tömeg. Eközben már az álmai erdőjében mászott a fény felé…
– Azt hallottátok, megsértette a törvényt… macika. – adta a jól értesültet a sáska koma.
– Nem mondod? – váltak érdeklődővé az erdei tisztás állatai.
– Mivel, mivel, mivel, énekelt a cinege. A tücsök eközben levette a hátáról a hegedűt, s rázendített.
– Én tudooom, én tudooom, bam, bam, bam, la, la, la.
– Ha tudod, mondjad! Később, logó orral megérkezett a szemét kontár kecske.
– Mi van te adócsaló? – dőlt a röhögéstől a tisztás.
– Talán megint leköptek te gané!- visszhangzott az erdő.
– Igen! Leköpték! Én láttam, mi is láttuk.- énekelték a madár kórus tagjai.
– A törvény épületéből jött ki… hihihi. – nevettek a madarak.
– Megérdemled te ganaj. A szerencse forgandó! A hamis tanuk be…sza…k! Nem vállalják többé… félnek, félnek, félnek… van elég baj a fejükön.
– Van ám, van ám, – hápogott kakaalaki akka. Ők is törvényt sértenek naponta… macika engedélyével. Fát lopnak, cigit árulnak, feketén dolgoznak…jujujujuj.
– Büdösek, undorítóak! – nyafogott a vadliba. Később a kontár feje fölé repült s le..sz..ta!

2013.március 17 -oil-
—————————————————————-
II.Nyílt levél Baks polgármesterének… vagy tetszik érteni?

Köszönöm a válaszát. Ám szomorú vagyok, mivel a mondatai nem találták meg a célt! Miért mondom ezt? Mert nem a kérdésekre válaszolt! Az írásjegyeiből a vonalvezetéséből a düh, a tehetetlenség, a dac rajzolódott ki, bár nem vagyok grafológus, azonban régóta foglalkozom mások írásaival.

Tudja, az előző jegyző, akit Ön is ismer, az volt a szava járása: tetszik érteni? Akkor nem értettem, mért mondja minden szóközben – tetszik érteni? Az Ön levele, adta meg számomra – ennyi év után- a választ! Köszönöm! Tetszik érteni?

1,
Az iskolai végzettségének leírása több sebből vérzik! – Egy pedáns ember, aki ad magára, az leírja az iskolájának címét! Továbbá, mettől-meddig járt oda, melyik évben tett érettségi vizsgát, valamint hiányzik az a fontos adat, hogy nappalin, estin, vagy levelezőn végzett. Tetszik érteni?

2,
A vagyonnyilatkozatát nem küldte el a Fecsegő Magazin szerkesztőségébe. Mint tudja –az ígéreteihez igazodva -3 évre visszamenőleg kértük! Ez közadat, Ön közszereplő! Tetszik érteni?

3.
A szabadságáról egyetlen szót nem említ! Tetszik érteni? Pedig magyarul, érthetően kértük a tisztelt polgármester urat! A szabadságára vonatkozó kronológiai idejét is megadtuk! Tetszik érteni? Az olvasóink arra voltak kíváncsiak, 2012. novembertől – 2013. januárig hány napot volt szabadságon? Tetszik érteni?

4,
Arra sem kaptunk választ, hogy ebben az időszakban kivel, mikor, hol és miről tárgyalt a polgármester Úr! Tetszik érteni?

Kérte tőlem, bocsássam rendelkezésére a személyes adataimat! HMMM! – talán ehhez joga van???? – s álljak rendelkezésére a képviselő testületének.(?HMMM!) Ámbár képviselő – testülete az önkormányzatnak van!

Erre lett volna lehetősége, ha az Ön alpolgármestere nem mondja le,- a többiről nem is beszélve- az író – olvasó találkozó megszervezését – ami meghaladta a képességeit(!) – egy gyerekes csínnyel! Tetszik érteni? A kijelölt személy, a mai napig nem keresett fel! Tetszik érteni? A belső információ alapján Ön nem engedélyezte!

-A Fecsegő Magazin szeretné ismertetni az olvasóival, a piaci konstrukciós pályázati anyagot. Részletezze a polgármester Úr, mennyi pénzt nyert a falu, hol- melyik újságban jelent meg a pályázati kiírás, hány jelentkező volt, ki lett a nyertes pályázó, mennyibe kerül az építkezés, a nyertes pályázati anyagot tegye nyilvánossá, meddig tart az építkezés, kik voltak az elbíráló bizottság tagjai. Tetszik érteni?(közadat szerkesztő)

Az EMMI pályázatán nyert 150 millió Ft felhasználását is szíveskedjék nyilvánossá tenni. Ugyanazon attitűdök, s alternatívák mellett, mint a piaci konstrukciónál! Tetszik érteni? (közadat szerkesztő)

A Nonprofit Kft megalakulásának jegyzőkönyvi 2012.november 12 (forrás: Baks.hu) adatait szíveskedjék bemutatni, a pénzügyi lehetőségeivel, eszközeivel, feladataival… a jegyzőkönyvben nem tudtuk követni a pénzügyi tranzakciókat, ki, kinek, mikor, és mit ad át, s meddig használja… Tetszik érteni?

A gépkocsi vásárlásának okfejtései a jegyzőkönyvben, dilemmákat vetett fel bennem. Elbizonytalanodtam! Tetszik érteni? Tegye érthetővé minden ember számára, aki nem érti a „csavart” benne!

Az önkormányzat anyagi helyzetére is kíváncsiak lennének az olvasóink. Sokan, nem értették a rullirozó hitelről mondottakat a jegyzőkönyvben.

Tisztelt polgármester Úr!

Kérjük, tegye nyilvánossá minden adófizető ember számára és érthetővé, a jegyzőkönyvben szereplő pénzügyi, pályázati, hitel felvételi, vásárlási, eszközök felhasználási adatait! Tetszik érteni?

-Mikor jutott a tudomására, – EMMI pályázat előtt vagy után- hogy a Baksi Cigányönkormányzatot Kovács Gábor roma képviselő és egyúttal Baks önkormányzati képviselő feloszlatta!

Továbbá: – ki képviseli a közel 500 romát a településen? – nem beszélve arról, hogy a róluk való gondoskodás, felzárkóztatás, a szegregációs feladatok, – amit Ön a pályázatban felvállalt – s az ezzel járó napi teendők ellátásának a gondjait ki koordinálja! Tetszik érteni?

Tisztelt polgármester Úr!

Kérjük, tegye nyilvánossá minden adófizető ember számára és érthetővé, a jegyzőkönyvben szereplő pénzügyi, pályázati, hitel felvételi, vásárlási, eszközök felhasználási adatait! Tetszik érteni?

Segítségét előre is köszönjük!

A levél tartalmát postán is elküldjük!

2013.március 15
Oláh István László
főszerkesztő

————————————————————

Baksi képviselő testületi Jegyzőkönyv(2012.november 21)

Ajánlom mindenkinek, aki szereti a testületi döntések csatáját.
Vannak érdekes-elgondolkoztató megjegyzések, amin el kell gondolkodni! – nemcsak az olvasóknak…

A többértelmű mondatokat kiemeltem az olvasói szakértők számára.

Érdekes és megfontolandó megjegyzés a jegyzőtől:

“A felügyelő bizottság tagjainak a személyes adatai vannak benne. Természetes megkérek mindenkit, hogy az alapító okiratot bizalmasan kezelje, mivel személyes adatokat tartalmaz”

Az ellenzéki képviselő asszonynak – Fátyolné Ménesi Ildikó- a kérdései tőrként hatottak. Az aggodalmai érthetőek s világosak.

Nekem a a Nonprofit Kft megalakulásának körülményei, pénzügyi helyzete, csavarjai valamint a hitelek felvételének zavaros magyarázata, a rullirozó hitelek értelmezése, adaptáció körüli fogalomzavar, a gépkocsi bérlése s “technika” megoldása, az átvállalt hitelek, ki, kinek ad át s miért…a bárka szálló, és a horgászegyesület zavaros pénzügyi értelmezése számomra nem volt világos,s egyértelmű, hogy ki kinek s mit ad át…

Kedves szakértői olvasóink döntsétek el…talán Ti jobban átlátjátok az ördög lakat fonákját, s ha mégsem, hívjatok szakértőket!- vagy az Állami Számvevőszéket!
2013. március 14 -oil-

Jegyzőkönyv
Készült
:
Baks Községi Önkormányzat Képviselő–testületének 2012. november 21.
napján megtartott rendkívüli, nyilvános üléséről

Jelen voltak
:
Búza Zsolt polgármester
Lépné Soós Anita képviselő
Kecskeméti Józsefné képviselő
Kovács Gábor képviselő
Fátyolné Ménesi Ildikó képviselő
Dr. Orosz Éva képviselő
Dr. Lajkó Norbert jegyző
Igazoltan távol:
Mihályné Tóth Margit képviselő
A jegyzőkönyv 1 db hangszalagon lett rögzítve.
Búza Zsolt
: Köszönti a megjelent képviselő–testületi tagokat,megállapítja, hogy aképviselő–testület határozatképes, javaslatot tesz a meghívóban rögzített napirendi pontok módosítására és elfogadására, egyúttal megkérdezi, van–e egyéb napirend
tárgyalására vonatkozó javaslat?

A képviselő–testület egyhangú szavazattal az alábbi
határozatot hozta:
254/2012. (XI. 21.)
határozat
Baks Községi Önkormányzat képviselő–testülete a meg
hívóban
rögzített napirendi pontokat tárgyalási alapul elfo
gadja az alábbi
módosítással.
1.)
Önkormányzati tulajdonú non;profit kft. alapítása
Előadó: Búza Zsolt polgármester
2.)
Rullírozó hitelkérelem megtárgyalása
Előadó: Búza Zsolt polgármester
3.)
Bárka;szálló létrehozása projekt önkormányzati hozzájárulás
II. ütem
Előadó: Búza Zsolt polgármester
4.)
Egyebek
2
Erről értesítést kapnak:
1)
Búza Zsolt polgármester
2)
Dr. Lajkó Norbert jegyző
Búza Zsolt
:
Javaslatot tesz a jegyzőkönyv–hitelesítők megválasz
tására Lépné Soós Anita képviselő és Kovács Gábor képviselő személyében. A képviselő–testület egyhangú szavazattal az alábbi
határozatot hozta:
255/2012. (XI. 21.)
határozat
Baks Községi Önkormányzat képviselő–testülete Lépné
Soós
Anita képviselőt és Kovács Gábor képviselőt jegyzők
önyv –hitelesítőnek megválasztja.
Erről értesítést kapnak:
1)
Búza Zsolt polgármester
2)
Dr. Lajkó Norbert jegyző
3)
Kovács Gábor képviselőt
4)
Lépné Soós Anita képviselő

I. Napirendi Pont:
Önkormányzati tulajdonú nonprofit kft. alapítása
Előadó: Búza Zsolt polgármester
Búza Zsolt:
Az önkormányzat régóta tervezi egy non;profit kft.
létrehozását. Az általam sokat emlegetett elnyert 150 millió Ft;os Komplex – telep program keretében most meg lehet valósítani. Ugyanis a pályázatnak az egyik eleme egy 9 személyes gépjármű megvásárlása, mellyel a hátrányos helyzetű embereket tudnánk szállítani különböző bevásárlóközpontokba,ahol szervezett körülmények között be tudnának vásárolni, és ehhez kaptunk mi bérleti támogatást. Az idei közmunka program is arról szól, hogy értékteremtő beruházást, értékteremtő munkát hozzunk létre. Értékteremtő dologról akkor beszélünk, ha nem egy külsős
céget bízunk meg ennek a gépjárműnek a bérlésével,hanem anon;profit kft. fogja bérbe adni ezt a gépjárművet az önkormányzatnak. Nagy valószínűséggel nem tudja egyben kifizetni a gépjármű árát a non;profit kft. és tulajdonképpen a részleteket tudjuk finanszírozni a bérleti díjakból. Viszont ennek a pénzügyi
manővernek köszönhetően 28 hónap után a non;profit kft.tulajdonában marad a gépkocsi, ami mondhatom azt, hogy önkormányzat, mivel 100%;osan önkormányzati tulajdonú kft.;t hozunk létre, tehát a gépkocsi is önkormányzati
3
tulajdonú lesz. Nagyon sok önkormányzati tulajdonú non;profit kft. vezetőjével és polgármesterrel tárgyaltam már, ahol működik ilyen,
és van olyan is, ahol csak a település üzemelését szervezték ki non;profit kft.;re. Van olyan, ami már 18 éve működik és teljesen önellátó, és azt gondolom, hogymi is erre kell, hogy elmozduljunk. Ezáltal azok a normatívák, amelyeketa település;üzemeltetésre
kapunk, más, kötelező feladatra tudunk ráfordítani,hiszen nagyon jól tudjuk azt is,hogy jövőre a gépjárműadónak a 60%;át fogják elvenni, a nem kötelező feladatokra pedig jóformán már nem jut pénz, sőt a kötelező feladatokra is kevesebb normatívát
kapunk. Ezért gondolom azt, hogy egy vállalkozó szellemű non;profit vállalkozástkell létrehoznunk. A bevezetőben ennyit szerettem volna. Azért nagyon fontos a mai rendkívüli testületi ülés, mert döntést kell mielőbb hoznunk. 2012. december 1;jével fel kell, hogy álljon a kft. Kell, hogy működjön már ebben az évben a kft., mert 2012. december 31;én úgy kell zárnunk az évet,
hogy már egy működő kft.; nk legyen. Ugyanis jövőre csak abban az esetben indulhatunk bármilyen pályázaton, ha egy lezárt üzleti évet tudunk magunk után.
Igaz, hogy ez nem egy egész üzleti év, hanem csak egy hónap, de akkor is egy egész üzleti évről beszélünk, amennyiben sikerül mű
ködőképessé tenni még ebben az évben a vállalatot. Az alapítóokiratban szerintem minden benne van, ezt menet közben bármikor megváltoztathatja a képviselő;testület, ez nem egy kőbe vésettokirat. Bizonyára látják a képviselő társaim, hogy
ez a legegyszerűbb struktúrájú vállalkozás, mivel 1 fő ügyvezető igazgatója lesz,ezért ül itt körünkben Csépe István, akit ezúton is nagy tisztelettel köszöntök.Hiszen a Nonprofit Kft. ügyvezető
igazgatói tisztségével Őt szeretném megbízni. Az ehhez tartozó felügyeleti szerv egy háromtagú ellenőrző bizottság, melynek elnöke Herpai Mihály, ő már egy civil szervezetet is vezet, tehát van némi rálátása a gazdasági tevékenységekre. A szakmai stábot Márton Zsolt adná, hiszen ő kőművesszakmunkás és ha az
építőiparban akarunk jeleskedni, akkor szakembert kell alkalmaznunk. A másik felügyelő bizottsági tag pedig Kátai Zsolt, ő pedig azt gondolom, hogy egy erkölcsinormával rendelkező, teljesen megbízható ember, akit alkalmasnak tartok arra,hogy ezt a posztot és tisztséget betöltse. A másik fontos kérdés a személyi kérdéseken kívül a tevékenységi kör. A tevékenységi kört bármikor lehet bővíteni, már az interneten keresztül is, így akár már másnap új tevékenységi körrel foglalkozhatunk.
A másik kardinális kérdés az anyagiak. Ebben az évben nincs nagy feladata a képviselő;testületnek, mivel a normatívát azönkormányzat igényli, s kapja meg, így tulajdonképpen csak át kelladnunk a kft.;nek. A Nonprofit Kft.; nek két fő cél
ja van az önkormányzatoknál atelepülésfejlesztés és a település üzemeltetése. Szeretném, ha a képviselő;testület támogatná ezt az elképzelést. A kft. neve utal a tevékenységi körére is. Az lenne a
javaslatom, hogy a két technikai dolgozót és a két takarítónőt is vegye át a kft. az önkormányzattól, és tulajdonképpen ezzel indul a Nonprofit kft. Ezért szeretném, hogy erre az önkormányzat elkülönítsen 1.500.000 Ft;ot. 500.000 Ft;tal lehet
Nonprofit kft. –t alapítani, mégpedig kétféle módon
. Készpénzzel vagy apporttallehet bevinni ezt a vagyont. Az lenne a javaslatom,mivel mindig a kistraktor mozgott ebben a tárgykörben és ebben a tevékenységi körben, hogy 100%;os4 apportként adjuk át a kis traktort és a hozzá tartozó pótkocsit. Ennek az értéke kb.
1.400.000 Ft. Ha a könyvelési értékét nézzük az nulla. Teljesen le van könyvelve és leíródott, viszont az a lehetősége van az önkormányzatnak, hogy felbecsülteti mennyi pénzt érnek ezek az eszközök, hiszen az elmúlt időben voltak javítva, tehát tulajdonképpen újra felértékelődött ennek az eszköznek az értéke, és ezáltal a kifutási ideje is kitolódott. Ezért gondoltam azt,
hogy a kistraktort 1.400.000 Ft értékben, a hozzá tartozó pótkocsit pedig 300.000 Ft értékben adjuk át apportként kft.;nek., így tehát a bevitt vagyon 1.700.000 Ft. Mivel január 1;től indul a program és az első két hónapban is teljesíteni kell a
programban előírtakat, a hivatali autó használatával vagy saját autó kölcsönbe adásával oldjuk meg. A továbbiakban pedig egy gépjármű megrendelésére van szükség, ami 8.000.000 Ft körül van, viszont ennyi pénzt nem tud átadni az önkormányzat , így részletekben fogjuk megvásárolni. Tehát 50% befizetésével
vásároljuk, a másik 50 %;ot pedig a bérleti díjakból visszakapjuk. A lényeg az,hogy 5.700.000 Ft;ért egy teljesen új gépjárművet fogunk kapni. A megrendeléstől számítva 12 hét a szállítási idő, ezért is lenne fontos, hogy ma döntsünk, hogy minél előbb meg tudjuk rendelni a gépjárművet. Erre vonatkozólag az lenne a
javaslatom, hogy az önkormányzat 3.000.000. FT; ot adjon át a kft.;nek gépjármű; vásárlásra. Természetesen, ha más javaslat van, azt szeretném hallani.

Dr. Lajkó Norbert:
Az alapító okiraton kellene végig menni, mert azért van némi
javítani való. A tevékenységi kört illetően minden olyan tevékenységet beletettünk, ami esetleg szóba jöhet egy önkormányzatnál. Vannak benne olyan tevékenységi körök is, amivel lehet, hogy nem foglalkozott eddig az önkormányzat, de igazából
ezzel nekünk fizetési kötelezettségünk nincsen, viszont érinthetnek olyan pályázatainkat, amik a jövőben megvalósulnak és adott esetben 100%;os önkormányzati tulajdonú kft. fő vállalkozóként végezhet olyan kivitelezési munkákat, amikkel külsős vállalkozót kellene megbízni. 4. oldal; Társaság tagjai
ugye ott a képviseletre jogosult Búza Zsolt ; Zoltán helyett ; ott elírta az ügyvéd úr.
A 2.1. alatt a nem pénzbeli hozzájárulás – tehát pénzbeli hozzájárulás törzstőkét pénzben nem adunk át, kizárólag apport lesz bevíve,ennek az értéke el kell, hogy érje az 500.000 Ft;ot. Tekintettel arra, hogy ennek az Antonio Carraro gyártmányú
kistraktornak a pénzbeli értéke már 0, éppen ezért a képviselő;testületnek, mint az önkormányzati vagyon felett rendelkezni jogosultnak, kell egy olyan döntést hozni a mai ülésen, melyben megállapítja ismételten a forgalmi értékét. A kéviselő;testület mondhatja azt, ;tekintettel arra, hogy a kistraktor most lett felújítva,ráköltöttünk 210.000 Ft;ot – hogy ennek a forgalmi értéke 1.500.000 Ft és legalább még 5;10 év a kihordási ideje és ugyanígy a pótkocsinak is, ami bevihető
apportként. Ez elkülönül a 0;ra kifutott önkormányzati vagyon értékétől, tehát attól,hogy nullás az értékcsökkenés miatt, még van forgalmi értéke, amennyiért a piaconel lehet adni.

Búza Zsolt:
Az lenne a javaslatom, hogy amelyik pontnál határoznunk kell, ott
álljunk meg és hozzuk meg a határozatot. Az lenne akérdésem, hogy az eddigiekhez van;e valami hozzászólás?

5
Kovács Gábor:

A kistraktorunk be lesz víve a kft;be, van az önkormányzatnak
rengeteg kéziszerszáma. Azt nem lehet bevinni? Úgyis használják, kopik, törik, akkor már ne az önkormányzat csináltassa meg.

Búza Zsolt:
Sokat gondolkodtunk mi is rajta, de mivel most azt szeretnénk, hogy
minél előbb legyen egy bejegyzett kft.;nk, ezért azt gondolom, hogy először a főcsapásirányokat kellene megnézni. Gondolkodunk rajt a és visszatérünk rá egy későbbi ülésen.

Dr. Lajkó Norbert:
Az a gond, hogy ezek kis értékű tárgyi eszközök, nem érik el
az 50.000 Ft;ot.

Búza Zsolt:
De Gábor nem erre volt kíváncsi, hanem arra, hogy hogyan fognak
dolgozni ezekkel az eszközökkel majd az emberek, ha nem a kft. tulajdona.

Dr. Lajkó Norbert:
Ez működni fog, ezzel nem lesz probléma.

Búza Zsolt:
Egyébként teljesen mindegy, mert a kft.;t is az önkormányzat fogja
működtetni. Lesz egy neve a településüzemeltetésnek, méghozzá Baksi
Falufejlesztő, Üzemeltető és Szolgáltató Kft.

Dr. Lajkó Norbert:
Még egy fontos dolog a névhez, ; mert talán ezzel kellett
volna kezdenem – vannak olyan önkormányzatok, ahol benne van a közhasznú kifejezés is a nevében, nem lehet közhasznúsági min
őséget szerezni csak 3 évműködés után. A Nonprofit kft.;nek az a lényege, hogy csak a saját célra használhatja fel a vagyonát.

Fátyolné Ménesi Ildikó:
Eddig csak a traktorról és a pótkocsiról volt szó, de a
traktornak ugye vannak tartozékai is, mint a hóeke. Ha ez kimarad a szerződésből, attól átadható?

Búza Zsolt:
Persze, minden további nélkül.

Dr. Lajkó Norbert:
A vagyonleltárunkban ezek az eszközök mind külön vannak,ezekről majd külön dönt a testület. Ez azért is lényeges, mert a START
munkaprogramok jövő évre nem csak munkabért finanszíroznak, hanem dologiköltséget is, és ha azokat átadjuk, akkor már a program keretében megvásárolttárgyi eszközök is a kft. tulajdonát fogják képezni
.
A kft. előtársaságként fog működni, amíg a cégbíróság be nem jegyzi. Az alapítóokirat elfogadásától működik a kft.

Búza Zsolt:
Tehát ott tartottunk, hogy az Antonio Carraro kistraktor és a Bernardipótkocsi átadásra kerülne. 1.400.000 Ft;ot javasoltam a kistraktorra és 300.000 Ft;ot a pótkocsira. Van;e valakinek valami más javaslata? Jó, ha nincs, akkorelfogadásra javaslom, hogy az Antonio Carraro kistraktort 1.400.000 Ft;ért átadjuka kft.;nek az alapító okirat szerint. Valamint elfogadásra javaslom, hogy 300.000 Ftértékben adjuk át a Bernardi gyártmányú pótkocsit a
kft.;nek.

6
Dr. Lajkó Nobert:

A társaság határozatlan időre szól. 8. oldal a lényeges, a
társaság tagjainak törzsbetétje, minden 10.000 Ft után egy szavazati jog illeti meg,de 100%;ban a képviselő;testület gyakorolja a tulajdonosi jogokat. 9;es oldal az ügyvezető kérdését taglalja. A társaság ügyeinek intézését és a társaság törvényes
képviseletét az ügyvezető látja el. Megbízatása 201 2. november 21.; től határozott ideig szól. Javaslom, hogy legyen öt év, tehát 2012. 11. 21.; 2017. 11.20;ig szól.
Ügyvezetőjét megbeszélte a testület. A dolgozók felett a munkáltatói jogokat az ügyvezető gyakorolja, az ügyvezető felett pedig a képviselő;testület. 11. oldal a társaság könyvvizsgálója.

Búza Zsolt:
Könyvvizsgálót kell alkalmazni, hiszen a kolleganők már jelentősen levannak terhelve.

Dr. Lajkó Norbert:
Nem is végezheti más, tehát auditált könyvelőt kell alkalmazni. A könyvvizsgáló megbízatása határozott időre szól. 2012. 11. 21.
napjától 2017. 11. 20. napjáig szól, tehát 5 év idő tartamra.

Búza Zsolt:
Bocsánat, nekem itt lenne egy javaslatom. Mi van akkor, ha
határozatlan időtartamot írunk bele? Tehát ha nem vagyunk megelégedve vele és szeretnénk váltani? Melyik a jobb nekünk?

Dr. Lajkó Norbert:
A határozatlan idő jobb nekünk, egyértelműen.

Búza Zsolt:
Akkor én azt szeretném, itt a mi érdekeinket védjük ezzel.

Dr. Lajkó Norbert:
A háromtagú felügyelő bizottság tagjainak megbízatása
2012.11.21.;2017.11.20. napjáig tart. A felügyelő bizottság tagjainak a személyes adatai vannak benne. Természetes megkérek mindenkit, hogy az alapító okiratot bizalmasan kezelje, mivel személyes adatokat tartalmaz. A nyereség nem osztható fel, mivel Nonprofit. Amennyiben pedig képződik nyeresége fejlesztésre, technikai eszközökre, korszerűsítésre kell fordítani. A veszteség kérdéséről is érdemes beszélni, abban az esetben, ha a kft. nem tud úgy működni, akkor újra kell gondolni
a szükségességét, létjogosultságát, de reméljük erre nem fog sor kerülni.

Búza Zsolt:
Azt tudni kell, hogy miután a képviselő;testület döntött, a kft.
tagjainak is össze kell ülni, az alakuló ülésüket meg kell tartani, amiről jegyzőkönyv fog születni.

Dr. Lajkó Norbert:
Itt vannak a határozati javaslatok, ezeken kellene végig menni,
aminek a tárgya Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság létrehozásával kapcsolatos határozati javaslatok. Ebben az egy hat
ározati javaslatban benne van a kft. megalakulását kimondó, az ügyvezető igazgató személyét megválasztó, az apport összegéről, illetőleg fajtájáról rendelkező rész, benne van a könyvvizsgáló, a
könyvelő és a felügyelő bizottsági tagok, benne van a tisztségviselő, valamint az operatív részbe bekapcsolódó könyvvizsgáló, adótanácsadó, könyvelő cég.

Búza Zsolt:
Azt gondolom, hogy először az alapító okiratot kell elfogadni. De
ugye, mint már említettem Csépe István azért ül itt, mivel nagyon örülnék, ha a képviselő;testület támogatná azt a javaslatomat, hogy ő legyen a kft. ügyvezető igazgatója, és most tulajdonképpen az ügyvezető kinevezéséről kellene döntenünk, az előbb ismertetett 5 évre. Van;e esetleg más javaslat az ügyvezető személyét illetően? Ha nincs, akkor én elfogadásra javaslom Csépe István személyét az Nonprofit Kft. ügyvezető igazgató tisztségére.

Dr. Lajkó Norbert:
Ezzel fogadod el az alapító okiratot, az alapító okirat
kimondja, hogy 2012. 11. 21. napjával megalakul a kft.

Búza Zsolt:
Még mielőtt döntenénk, van e kérdés esetleg? Szerintem a jegyző úr
teljesen részletesen elmondott mindent.

Dr. Lajkó Norbert:
Még annyi lényeges dolog, hogy ha most megalakulunk, jövő
héten teljes erőbedobással azon fogunk dolgozni, hogy a feladatok hogyan lesznek átadva a kft.;nek, a megállapodások meg legyenek kötve, de minden a testület elé fog kerülni természetesen.

Búza Zsolt:
Aki az eddig elmondottakkal és az írásos határozattal egyet ért, az
kézfelemeléssel jelezze.
A képviselő–testület egyhangú szavazattal az alábbi
határozatot hozta: 256/2012. (XI. 21.)határozat az alapító kimondja, hogy 2012. november 21. napján a Baksi Falufejlesztő, Üzemeltető és Szolgáltató Non profit Korlátolt Felelősségű Társaság névvel, Baksi Falufejlesztő Nonprofit Kft. rövidített névvel, HU;6768 Baks, Fő u. 92. szám alatti székhellyel, határozatlan időtartamra megalakult.
A Baksi Falufejlesztő, Üzemeltető és Szolgáltató Nonprofit
Korlátolt Felelősségű Társaság ügyvezetője 2012. november 21. napjától kezdődően – határozott időtartama – 2017.11.20.
napjáig:
név: Csépe István
született: Szeged, 1956. október 09.
anyja neve: Molnár Mária
adóazonosító jele: 8327880705
lakcím: HU;6768 Baks, Fő u. 63. szám alatti lakos
Az ügyvezető cégjegyzési, képviseleti joga önálló.
Csépe István ügyvezető vezető tisztségviselői feladatait
munkaviszony keretében látja el.
A társaság fő tevékenysége: Vízi létesítmény építése
A társaság vagyona 1.700.000;Ft azaz egymillió hétszázezer
forint, nem pénzbeli betét, apport.

Nem pénzbeli hozzájárulás:
8
1.) Megnevezése: ANTONIO CARRARO gyártmányú,TIGRE COUNTRY 4300 típusú lassú jármű (traktor) –(forgalmi rendszáma: YFW 098, forgalmi engedély száma:CQ56133, alvázszáma: 17632306941, jármű katagória:T2)ANTONIO CARRARO értéke:1.400.000 Ft2.)
Megnevezése: BERNARDI gyártmányú, B 21P típusú,pótkocsi –(forgalmi rendszáma: ZFM 682, alvázszám:0453,forgalmi engedély száma: CL 03406) értéke: 300.000Ft A tag a törzsbetétjét (apportot) a Társaság alapításakor a Társaság rendelkezésére bocsátotta.
Az alapító a társaság könyvvizsgálójának 2012. november21. napjától kezdődően –határozatlan időtartamra megválasztja:
Neve: SIKER PLUSZ 2002 Könyvvizsgáló és Adótanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság
Rövidített név: SIKER PLUSSZ 2002 KFT.
Képviseletében: Csikós Józsefné (an: Czombos Erzsébet, adóazonosító jele: 8308204953) 6722 Szeged, Mikszáth
Kálmán u. 26. I/3. szám alatti lakos) ügyvezető
Székhely: 6722 Szeged, Mikszáth Kálmán u. 26. I/3.
szám
Cégjegyzékszám: 06;09;008044
Adószám: 12869044;2;06
Könyvvizsgálói kamarai száma: 002100
A társaság nevében a könyvvizsgálat elvégzéséért személyében felelős:
Név: Csikós Józsefné
Lakcím: 6722 Szeged, Mikszáth Kálmán u. 26. I/3. szám
Anyja neve: Czombos Erzsébet
Adóazonosító jele: 8308204953
Könyvvizsgálói kamarai száma: 005109
Az alapító a társaság felügyelő bizottsága tagjainak 2012.
november 21. napjától kezdődően –határozott időtartamra –
2017.11.20. napjáig megválasztja:
1./ Herpai Mihály (született: Budapest, 1941. február 28.,
an.: Varga Ilona, aaj: 8270862819) 6768 Baks, Fő u.7. szám
alatti lakos (a felügyelő bizottság elnöke)
2./ Kátai;Benedek Zsolt (született: Szeged, 1976. július 22.,an.: Török Margit, aaj: 8400142918) 6768 Baks, Ady
E. u.14. szám alatti lakos
3./ Márton Zsolt (született: Szeged, 1979. január 02., an.:
Husztik Mária, aaj: 8409081946) 6768 Baks, Aradi u.62.
szám alatti lakos
9

Az alapító elfogadja a 2012. november 21. napján kelt alapító okiratot az abban foglaltaknak megfelelően.
Az alapító megbízza a társaság ügyvezetőjét Csépe Istvánt,hogy a társaság alapításához szükséges okiratok elkészítésével, ellenjegyzésével bízza meg Dr. Verók Attila 6600 Szentes, Horváth M. u. 4/A I/4. szám alatti székhelyű egyéni ügyvédet, és meghatalmazza a cégbíróság előtti teljes jogkörű képviseletre.
Határidő: azonnali Erről értesítést kap:
1.
Búza Zsolt polgármester
2.
Dr. Lajkó Norbert jegyző
3.
Boriné Dóka Erika gazd. csop. vez.
4.
Dr. Verók Attila ügyvéd, jogi képviselő
5.
Irattár

Csépe István:
Köszönöm, hogy ilyen nagy bizalmat fektet belém a képviselő; testület, én úgy gondolom, hogy az eddigiekben is a közösséget szolgáltam. Szakmai rálátásom és szakmai gyakorlatom is van min
den téren, úgy gondolom,hogy eddig sem volt olyan feladat, ami feladta volna a leckét és remélem, hogy ezután sem lesz, hiszen ugyanazt kell csinálni, mint amit eddig is csak más keretek
között. Jól kell szervezni a munkát, oda kell figyelni a kor követelményeire, és én ehhez szeretnék segítséget kérni a képviselő – testülettől, hogy ha bármilyen észrevétele, javaslata van felém, akkor azt tegye meg. Szerintem nem lesz gond, de
ha gond lesz, akkor azt is nekünk kell megoldani, ennél az asztalnál, ezzel astábbal.

Búza Zsolt:
Van egy előterjesztési javaslat a kft.;vel kapcsola
tban, méghozzá1.500.000 Ft van meghatározva tagi kölcsönként a kft. részére. Elmondtam a bevezetőben, hogy ennyi pénz szükséges a kft. létezéséhez, valamint 3.000.000 Ft kellene a gépjármű 50%;ának a kifizetéséhez. Van; evalami észrevétel,kiegészíteni való, más javaslat? Ha nincs, akkor én az összeg módosításával
szeretném, ha döntenénk erről.
Búza Zsolt javaslatot tesz a képviselő testületnek,hogy 4.500.000 Ft; ot tagi kölcsönként nyújtson a Baksi Falufejlesztő, Üzemeltető és Szolgáltató Nonprofit Kft. részére.
A képviselő;testület egyhangú szavazattal az alábbi határozatot hozta:
257/2012. (XI. 21.)határozat
10

Baks Községi Önkormányzat képviselő–testülete úgy határozott, hozzájárul ahhoz, hogy Baks Községi Önkormányzat 4.500.000 Ft;ot, azaz Négymillió;ötszázezer forintot tagi kölcsönként adjon át a Baksi Falufejlesztő, Üzemeltető és Szolgáltató Nonprofit Kft. részére.
Felhatalmazza a polgármestert, hogy a 2012. évi költségvetés
terhére kerüljön átadásra.
Határidő: azonnal
Felelős: Búza Zsolt polgármester
Boriné Dóka Erika gazdálkodási csoportvezető
Erről értesítést kapnak:
1.
Búza Zsolt polgármester
2.
Dr. Lajkó Norbert jegyző
3.
Boriné Dóka Erika gazd.csop.vez.
4.
Irattár

Búza Zsolt:
Javaslatot tesz arra, hogy a Non;profit Kft. székhelye a 6768 Baks, Főu. 92. szám alatti ingatlan legyen, melyhez kéri a
képviselő;testület hozzájárulását.

Dr. Lajkó Norbert:
A székhelyhasználati jogcímet igazoló okiratról kellene dönteni, magyarul, hogy a képviselő;testület hozzájárul ahhoz, hogy a társaságbejegyzett székhelye Baks Községi Önkormányzat szék
helyén, azaz 6768 Baks, Főu. 92. sz. alatt legyen. Ennek egy fő oka van, hogy együtt dolgozunk, egy szekeret akarunk húzni és a lényege az, hogy tudjuk egymás dolgát segíteni, de ehhez kell a
székhely használatot igazoló hozzájárulás, hogy a testület hozzájárul ahhoz, hogy itt legyen a bejegyzett székhely a cégbíróságnál.

Búza Zsolt
: Van; e kérdés ezzel kapcsolatban? Aki egyetért az írásos
előterjesztéssel kérem, kézfelemeléssel jelezze.
A képviselő;testület egyhangú szavazattal az alábbi
határozatot hozta:
258/2012. (XI. 21.)
határozat
11
Baks Község Önkormányzat képviselő–testülete, mint a
6768 Baks, Fő u. 92. szám alatti belterületi ingatlan
tulajdonosa hozzájárul, hogy a Baksi Falufejlesztő,
Üzemeltető és Szolgáltató Non;profit Kft. székhelye
ként a fenti szám alatti ingatlant használja.
Erről értesítést kapnak:
1.
Búza Zsolt polgármester
2.
Dr. Lajkó Norbert jegyző
3.
Dr. Verók Attila ügyvéd

Búza Zsolt:
Van;e még valami dolgunk ezzel?

Dr. Lajkó Norbert:
A többi már tulajdonképpen az ügyvezetőre háruló feladatok.
Mellékes nyilatkozatok vannak még, mint például, hogy a kft. neve nem ütközik más kft. nevével, ezek formális nyilatkozatok, de ezt már mind az ügyvezető személyének kell aláírnia.

Búza Zsolt:
Előterjesztést tesz a Nonprofit Kft. könyvvizsgálati feladatait elvégzőszemély megbízására. Javasolja a SIKER PLUSZ 2002 Könyvvizsgálói és Adótanácsadói Kft.(képviseli: Csikós Józsefné) részére a könyvvizsgálói feladatok megbízását megadni.
A képviselő;testület egyhangúlag az alábbi határozatot hozta:
259/2012. (XI. 21.)
határozat Baks Községi Önkormányzat képviselő–testülete, úgy
határozott, hogy a Baksi Falufejlesztő, Üzemeltető és Szolgáltató Non;profit Kft. könyvvizsgálói feladatainak ellátására megbízást ad határozatlan időre a SIKER PLUSZ 2002 Könyvvizsgálói és Adótanácsadói Kft.(képviseli
:
Csikós Józsefné, 6722 Szeged, Mikszáth Kálmán u. 26
. I/3. )részére.
Erről értesítést kapnak:
1.
Búza Zsolt polgármester
2.
Dr. Lajkó Norbert jegyző
3.
Dr. Verók Attila ügyvéd
4.
Csikós Józsefné
III. Napirendi pont:
12

Bárka;szálló létrehozása projekt önkormányzati hozzájárulás II. ütem
Előadó: Búza Zsolt polgármester

Búza Zsolt:
A határozati javaslat az arról szól, hogy az egyesületnek összesen
bruttó 26.474.194 Ft;ot kell kifizetni a kivitelezőnek a beruházás ellenértékeként.
Mivel az 1. sz kifizetési kérelméből az egyesület számláján található a már említett1.193. 800Ft.E mellett az ablakok megvásárlásához is nyújtott az önkormányzat segítséget 1.519.837
Ft összegben. Ennek megfelelően, így összesen 23.760. 557 Ft visszatérítendő támogatást kell az önkormányzatnak nyújtani a sikeres elszámolás érdekében. Benne is van a nevében, hogy
visszatérítendő támogatás, Ildi, a kérdésedre válaszolva.

Fátyolné Ménesi Ildikó:
És addig, amíg ez a pénz nálunk a számlán lesz, tehát amíg nincs szüksége rá az egyesületnek, addig annak csak vannak kamatai? Addig
amíg rendelkezésre tartás van, addig is vannak kamatai vagy nincsenek?

Búza Zsolt:
Az előbb mondtam, hogy 11.000.000 Ft után éves szinten 70.000 Ft;ot
kellene fizetnünk. Számoljunk durván, mondjuk a dupláját, akkor 22.000.000 Ft után 140.000 Ft;ot, akkor durván olyan 100.000 Ft.
Tehát 100.000 Ft;ba kerül nekünk ez a 26.000.000 Ft;os felújítás. Van;e még kérdés?
Akkor döntsön a testület, arról, hogy 23.752.257 Ft;ot fog az önkormányzat átadott pénzeszközként adni az egyesületnek visszatérítendő támogatásként.
260/2012. (XI. 21.)határozat Baks Község Önkormányzatának Képviselő;testülete megtárgyalta a „Bárka szálló létrehozása, önkormányzati hozzájárulás II. ”című előterjesztést és az alábbi
határozatot hozza:
A Baks Község Képviselő;testülete úgy határozott, hogy a
Baksi Horgász Egyesület „Falusi szálláshely kialakítása
meglévő épületből” című pályázatának 2 sz. kifizetési
kérelméhez kapcsolódó számlák kifizetéséhez visszatérítendő támogatást nyújt és a számlák összegének megfelelően: 23.752.257 Ft
támogatást átadott pénzeszközként átutal a Baksi Horgászegyesület
számlájára. A támogatást a Képviselő – testület a2012;évi költségvetésének terhére biztosítja.
13
A határozatról kivonaton értesítést kapnak:
1.
Búza Zsolt polgármester;
2.
Dr. Lajkó Norbert jegyző
3.
Boriné Dóka Erika gazd. csop. vez.
II. Napirendi pont:
A rullírozó hitel
Előadó: Búza Zsolt

Búza Zsolt:
Az önkormányzatnak jelenleg 11.000.000 Ft rullírozóhitele van, amit
ki is fogunk használni ebben az évben, ugyanis a számláinkat ki fogjuk fizetni.
Olyan szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a kormány bejelentése szerint, az 5000 fő alatti településeknek a teljes hitelállományát átvállalja, tehát kimerítjük a hitelállományt, de jövőre nullával fogunk indulni. Ezt fel lehet úgy is fogni, hogy indultunk ÖNHIKI;s pályázaton és nyertünk 11.000.00 0 Ft, lehet úgy felfogni,
hogy a kormány 11.000.000 Ft;tal támogatja az önkormányzatot, hiszen 100%;ban átvállalja a rullírozó hitelt. A likviditási problé
máink most a Bárka;szálló miattadódnak, mert utófinanszírozott pályázatról beszélünk, és 26.000.000 Ft;ot át kelladnunk a Horgászegyesületnek, hogy az ki tudja fizetni a kivitelezőt. Majd az irányító hatósághoz be kell nyújtani a kifizetési kérelmet, amelyet ők 60 nap múlva ki fognak elégíteni és a Horgászegyesület vissza tudja nekünk adni a pénz. Mivel a
Horgászegyesület közel 1.000.000 Ft vagyonnal rendelkezik, ezért ő nem tud felvenni 26.000.000 Ft hitelt, ezért kell nekünk át
adni ezt az összeget. Ez nem arról szól, hogy mi ezt el fogjuk költeni, ez nem arról szól, hogy mi ezt ki fogjukmeríteni. Keresztjelzálog kerül a földekre, de amikor lezártuk a Bárka;szállót ezt a akár vissza is tudjuk mondani.

Dr. Lajkó Norbert:
Ez a 4 hektár föld, amit felajánlunk, ez a pedagógus;földeknek
egy része, egy önálló parcella, a haszonbérleti jogokat nem érinti.

Búza Zsolt:
Van;e valami kérdés az írásos előterjesztéssel és a szóbeli
kiegészítéssel kapcsolatban?

Fátyolné Ménesi Ildikó:
Tehát én értem, hogy rullírozó hitelt veszünk fel,hogy támogatni tudjuk a Horgászegyesület pályázatát.

Dr. Lajkó Norbert:

De ezt csak kölcsönbe adjuk.

Fátyolné Ménesi Ildikó:
Igen, tehát azt mondom, hogy ezt kölcsönbe adjuk nekik,viszont van még hitelünk, amit majd átvállal az állam.

Búza Zsolt:
Azt teljességében átvállalja az állam.
14

Fátyolné Ménesi Ildikó:
Igen azt tudom én is, mert olvastam az újságban. Ennek a rullírozó hitelnek 3;4 hónap van meghatározva a papíron, amit kaptunk. Azt
szeretném kérdezni, hogy ez a lefutási ideje, vagy mire vonatkozik ez a 3;4 hónap?

Dr. Lajkó Norbert:
Tehát Ildi azt kérdezi, hogy 3;4 hónap átfutási idővel érkezik
meg a pénz.

Búza Zsolt:
Nem, nem Ildi!
Nagyon fontos, a mostani kifizetés, mert ez nem egy
végszámla, hanem egy köztes számla. Mostmár megtanultuk mi is, hogy a végszámlára nem lehet nagy összeget hagyni, mert mindig a végszámlánál, a lezárásnál van az, hogy hiánypótolnak.

Fátyolné Ménesi Ildikó:
Tehát ez az utófinanszírozásra vonatkozik, hogy 3;4 hónap múlva fogja megkapni a pénz.

Dr. Lajkó Norbert:
Igen, az egyesület megkapja a 100%;át, majd visszaadja az
önkormányzatnak, az önkormányzat pedig kifizeti belőle a hitelét és meg is szűnik a hitelkeretünk.

Búza Zsolt:
Igen, tehát lehet, hogy felvesszük ezt az 5.000.000 Ft;ot, de nem ishasználjuk fel. Lehet, hogy 2;3 hét múlva visszamondjuk, ha nincs rá szükség. Most egy kicsit a jövő év januárjára gyúrunk, mert ha ezt jövő év januárban elkezdjük, akkor január végére, vagy február közepére lenne itt a pénz. Ez mind levan egyeztetve a bankkal.

Dr. Lajkó Norbert:
Felmerülhet a kérdés, hogy vajon miért ennyi az egyik és
miért annyi a másik. Így adta a hitelt a fedezetre.
Tehát nem 24.700.000 Ft folyószámlahitelt adott, hanem azt mondták, hogy csak 19.700.000 Ftfolyószámlahitelt tudnak adni és a maradék összegre, amit nekünk át kell adni, az 5.000.000 Ft;ra csak munkabér hitelt tudott adni, és nincs tovább lehetőség.

Fátyolné Ménesi Ildikó : És elvileg a pályázat is 3;4 hónap múlva zárul, tehátaddigra gyakorlatilag készen van?

Búza Zsolt:
Nem lesz kész, de a 26.000.000 Ft;ot vissza fogjuk
kapni 2 hónapmúlva, de utána még a berendezések hátra vannak. Visszaadják a 20.000.000 Ft;otés ebből pedig 5.000.000;t tudunk finanszírozni.

Fátyolné Ménesi Ildikó:
Az önkormányzatnak nem okoz akkor nehézséget?

Búza Zsolt:
Ez abszolút nem, tehát azt úgy képzeld el, hogy az
ért, hogy mi júniusban felvettük a 11.000.000 Ft rullírozó hitelt egész évben 70.000 Ft körül kellett fizetnünk, azért hogy rendelkezésre áll a hitel.
15

Fátyolné Ménesi Ildikó:
Akkor az önkormányzat emiatt nem lesz nehéz helyzetben, télnek megyünk, tudjuk fizetni a számlákat?
Búza Zsolt:
Persze. Minden rendben van.
A képviselő;testület egyhangúlag az alábbi határozatot hozta:
261/2012. (XI.21.) határozat Baks Községi Önkormányzat Képviselő;testülete 2012.november 22. napján 19.700.000,;Ft összegű folyószámla hitel és 5.000.000,;Ft munkabér hitelkeret kérelmet nyújtbe az OTP Bank Nyrt. felé. A hitel futamideje 1 év.
A hitel rendelkezésre tartása: 2013. január 2.
A hitel fedezetére felajánlott biztosíték: Baks 25
1/2 hrsz;ú
4,0778 ha földterület.
Az önkormányzat kötelezettséget vállal a hitel visszafizetésére
és a mindenkori éves adósságszolgálat mindenkori éves költségvetésbe történő betervezésére.
Az ügylet egyéb feltételeiben történő megállapodásra és a
fentiek szerinti szerződés aláírására a polgármeste r és a
gazdasági vezető felhatalmazást kap.
Határidő: 2012. november 22.
Felelős: Búza Zsolt polgármester
Erről értesítést kap:
1.)
Búza Zsolt polgármester
2.)
Dr. Lajkó Norbert jegyző
3.) Boriné Dóka Erika gazd.csop.vez.
4.) OTP Bank Nyrt. 6720 Szeged, Takaréktár u. 7.
5.) Irattár

Búza Zsolt:
Javaslom, hogy zárt ülés keretében határozzunk az ügyvezető igazgató
személyéről, és a felügyelő bizottsági tagok megválasztásáról. Zárt ülést rendelekel.

Búza Zsolt:
A nyilvános ülés keretében szükséges még döntenünk a kft.;be bevitt
apport tulajdonjogának átruházásáról. Javaslom, hogy a Nonprofit kft. alapítóokiratának megfelelő összegben értékelve az Antonio
Carraro traktor és a Bernardi pótkocsi tulajdonjoga a Nonprofit kft.;é legyen. A képviselő;testület egyhangú szavazattal az alábbi
határozatot hozta:
264/2012. (XI.21.)határozat Baks Községi Önkormányzat Képviselő;testülete úgy határozott, hogy az önkormányzat tulajdonát képezőANTONIO CARRARO gyártmányú, TIGRE COUNTRY 4300 típusú lassú jármű (traktor) – (forgalmi rendszáma:
YFW 098, forgalmi engedély száma: CQ56133, alvázszáma:
17632306941, jármű katagória: T2) valamint, a BERNARDI gyártmányú, B 21P típusú, pótkocsi – (forgalmi rendszáma: ZFM 682, alvázszám: 0453, forgalmiengedély száma: CL 03406) tulajdonjogát ingyenesen
a Baksi Falufejlesztő, Üzemeltető és Szolgáltató Nonp
rofit Korlátolt Felelősségű Társaságra ruházza át.
Erről értesítést kap:
1.
Búza Zsolt polgármester
2.
Dr. Lajkó Norbert jegyző
3.
Boriné Dóka Erika gazd.csop.vez.
4.
Irattár
IV. Napirendi pont:
Baks Községi Önkormányzata egyszerű beszerzési eljárás keretein belül meghirdeti a 2013. év elején esedékes pályázati támogatásból megvalósuló építési munkák
kivitelezését.
Előadó: Búza Zsolt

Búza Zsolt:
A 150.000.000. Ft;os projekt kapcsán Csillagházat
fogunk létrehozni.
Karácsony után fogja elhagyni a jelenlegi bérlő az épületet, majd utána teljesen fel lesz újítva. Januárban el lehet kezdeni a beruházást, és ehhez a képviselő;testületnek ki kell választani a kivitelezőt. Szeretném javasolni, hogy az újságban hirdessük meg, bárki jelentkezhet erre, azzal a javítással, hogy helyi székhellyel rendelkező vállalkozókat keresünk. Ha ez nem sikerül, akkor újra össze kell ülnie a képviselő;testületnek, és döntenünk kell erről. Megvannak a tervdokumentációk,árazatlan költségvetéseket fognak kapni, és ahogyan szoktuk a legolcsóbb
árajánlatot tevőt fogjuk kiválasztani a kivitelezési munkálatok elvégzésére.

forrás:Baks.hu
2013.március 14 -oil-

——————————————————————-

II. Az adócsalók paradicsoma, vagy az erdei tisztás… részlet a fikciós meséből.)))))) II. The tax scammers paradise, or in clearings in the details … meséből fiction.

Nagy veszekedésre ébredt a tisztás! Az állatok összecsődültek. Olyan nagy volt a hangzavar, hogy nem értették magukat sem a résztvevők. A bandzsi szaros szájú görény ott koldult az utcában. Kerékpárral érkezett a ganaj. A fos ömlött amerre járt. Az állatok leköpdösték, locsolták slaggal. A fekália szambázott a beszakad úttesten! Mindenki átkozta.

– Hogy mersz kijönni az utcára te ganaj – nem sül le képedről a bőr – eldobáltad a családodat azért a ló húgy szagú kecskéért, aki kizavart benneteket télvíz idején az utcára. Te kiváló lúgnyi voltál, emlékszem… kiáltott a kakas. A tanya tőled volt hangos. Most meg a gyerekeidnek nem adsz egy tányér ételt sem, te piszok. Ömlik belőled a fos.
– Az a büdös adócsalót láttam elmenni kerékpárral a mélynövésű lúdhoz.
– Nem tudta megcsinálni a motort. – röhögött a suska giliszta.
– Fertály óra múlva jött a fehér autóval – patkány úrfi lefotózta – hangosan átkozta, szidta, a csaló kontárt s le-ba..ta az udvarba a motort. – mondta a sánta kánya.
-K..anyádat te szemét! A pénzt felveszed a kontárkodásért. Add vissza a kettőezer erdei pengőt, vagy feljelentelek. te gané.
– Halkabban… suttogta a ló húgy szagú adó csaló mekk elek.
– Nem érdekelsz te silány! Add vissza a pénzemet, és vegyél egy másik villanymotort, vagy szétverem azt a alávaló fejedet. A biciklidet is loptad, te fekália. Közben a szomszédja, a rücskös szopós törpe varangy, – aki harapja a darabos fekáliát- hazudott a kontárnak, tudta, erre ugrik és hármasával fogja szedni az idegnyugtatóit!
– Ugatsz! Tudom, hogy hazudsz! – ordított a kontár! – majd beszólok a hivatalnak, nézzenek utánad az epresben. Macika a védőszentem! Közben a bandzsi szaros szájú görény felugrott a lopott kerékpárra…
– Hová mész bandzsi szaros száj, azonnal gyere vissza.
– Nem. Nem megyek! Hívtak palántázni.
– Jaaaa, úgy, mint a karon fogásnak a férjénél. Ott is bepalántáztál, süljön ki a szemed.
– Te pofázol. Miattad mentek el a gyerekek. – mert alkoholista voltál.
– Fogjátok be a pofátokat, ne itt az utcán ismertessétek a ganajságotokat. – bömbölte a leopárd.
– Hallottátok? A nyalós, hazug mézes maci keresi a papírjait, amit a piacon vett pár erdei pengőért.
– Milyen papírt? – vált kíváncsivá a piaci légy.
– Okmányokat. – adta a jól értesültet a csiga-bika.
– Szégyelli magát, mivel csak nyolc általánosa van?
– Én is így tudom. –brekegett a szaros vízben ugráló kecskebéka.
– Nem szégyen az! Kissé kellemetlen, ebben a beosztásban. – nyerített az alkoholista szürke szamár.
– Most építenek… valahol, valamit. –sejtelmesedett a csókos róka. Azt is hallottam, aki megnyerte a pályázatot az idevaló a szomszédba.
– Gondolom leadta a 20 %-ot. – vihogott a karvaly.
– Naná.
– Mennyit kapott belőle a törvény őre.
– Kérdezd meg, te pupák. Számla nélkül építkeznek? Azt suttogják a tisztáson, hogy a fővállalkozó továbbadta a helyi tücsöknek, kinek az emberei nincsenek bejelentve.
– A hód siránkozik- mondta a vízibolha -, mert elvették tőle az építkezési jogát. A tendert meg kellett volna jelentetni egy újságban.
– Igen ám! –röhögött a bivaly – akkor a macika hogyan nyúlta volna le a 20%-t!!!
– Voltatok a feketéknél?- kérdezte a sánta elnök varjú.
– Mi közöd hozzá, ki, mikor s mit nyúl le? – kérdezte a nyúl.
– Látod tesokám, ezért nincs irodátok.
– Van! – csak megszüntették a baromarcúak..
– Mit?- kiabál a tömeg
– Mit, mit, kotkoda, a tojás már nem csoda.
– Kigúnyolták a szent embert is a buliban!
– Na még ilyet, ezt a szégyent.
– Hallotta a szent ember.
– Még nem! De elmondjuk neki, elmondjuk neki, elmondjuk neki, visítottak az erdei állatok.
– Ki csinált belőle bohócot?
– Na, ki, na, ki, na, ki…
– A nyalós maci legjobb embere! Az adócsalók, feketemunkások, kontárok védőszentje a barátjával együtt!
– De ki, de ki, de ki? Pénzért az aljas maci mindenre képes!
– Adjunktus, adjunktus, adjunktus!- sistergett az elégedetlen állatok.
– Hallottátok? A tanácstagok nem szavaztak meg pár ezer erdei pengőt egy rászorult bajtársunknak, ám a pökhendi, beképzelt macikának, százezres nagyságrendet adományoztak.
– Kellett a számlákra, vagy kenyérre vagy felvágottra? – mutogatott az erdei tisztás egyetlen nagyothalló hátas lója.
– Hosszú laliló, hosszú, hosszú…

2013.március 12
-oil-
——————————————————————

Keresgéltem s találtam…avagy „Baks belterületi csapadék és belvíz elvezetés II. ütem”

Projekt azonosítószáma:
DAOP 5.2.1/A 09 2009 0004
Főkedvezményezett:
Baks Község Önkormányzata
Projekt célja:

A települést veszélyeztető helyi vízkár és belvizek okozta káresemények kockázatának mérséklése, további környezeti káresem
ények megelőzése, a belterületi csapadékvíz elvezető árokrendszer kiépítésével, a településen áthaladó vízfolyások, belvíz elvezető csatornák rekonstrukciójával, építésével.,tározók építésével, a külterületről érkező vizek övárkokkal való felfogásával. Baks községben az elmúlt években több alkalommal történt belvíz elöntés, 1999 2000 ben és 2006 évben is. A település képviselő testülete és lakossági fórumok több alkalommal foglalkoztak az ingatlanok védelmi lehetőségeivel , a vagyonvédelemmel és a további elöntések megelőzésével. A projekt teljes megvalósításával létrejön 3612 méter .többségében nyílt , burkolt csapadékvíz elvezető hálózat. Ezek kiépítését követően a település belterületén keletkező mintegy 445,44 liter / sec csapadékvíz elvezetése válik lehetővé. A projekt kedvezményezettje az Önkormányzat.
Megvalósulás eredménye:

Baks belterületi csapadék- és belvíz elvezetés I. ütem

Projekt azonosítószáma:
DAOP 5.2.1/A 09 2009 0004
Főkedvezményezett:
Baks Község Önkormányzata
Projekt célja:

A települést veszélyeztető helyi vízkár és belvizek okozta káresemények kockázatának mérséklése, további környezeti káresem
ények megelőzése, a belterületi csapadékvíz elvezető árokrendszer kiépítésével, a településen áthaladó vízfolyások, belvíz elvezető csatornák rekonstrukciójával, építésével.,tározók építésével, a külterületről érkező vizek övárkokkal való felfogásával. Baks községben az elmúlt években több alkalommal történt belvíz elöntés, 1999 2000 ben és 2006 évben is. A település képviselő testülete és lakossági fórumok több alkalommal foglalkoztak az i
ngatlanok védelmi lehetőségeivel , a vagyonvédelemmel és a további elöntések megelőzésével. A projekt teljes megvalósításával
létrejön 3612 méter .többségében nyílt , burkolt csapadékvíz elvezető hálózat. Ezek kiépítését követően a település belterületén keletkező mintegy 445,44 liter / sec csapadékvíz elvezetése válik lehetővé. A projekt kedvezményezettje az
Önkormányzat.

Megvalósulás eredménye:

Búza tündöklése 6 évében nem volt ideje megoldani a belvízkárt…vagy nálam nem? Vagy a fentiekben leírt vastag rész nem igaz?

X 2013.március 11

E híreket www.baks.hu –n találtam!

Érdekességként… – ha valakinek az, ami, aki, netalán valaki…

– Csak azt nem értem, miért utasították el a belvízkáromat a tisztelt képviselők!!! A fent olvasott hírek másról szólnak, vagy nem, vagy én értem rosszul?!

– Ez magas diszkriminációnak tűnik számomra!

– Miért nem vették figyelembe a Csongrád Megyei Katasztrófavédelem szakembereinek a többszöri szakvéleményét, (2db) amit elküldtek Lajkó úrnak is!!!! Erről tudott a képviselő testület is s főleg Búza Zsolt polgármester.

-Ez magas diszkriminációnak tűnik számomra!(nem először tapasztalom ezt a diszkriminációt)

Sajnos a nyílt levelemre nem kaptam választ a polgármestertől, az érettségijével kapcsolatban…

Talán szégyelli, ahol érettségizett?

Lajkó Norbertnek!

A riportkérdéseimre nem „tudta a válaszokat” ! Úgy gondolom, ez szándékos diszkrimináció az Ön részéről velem szemben!

Kiemelten tájékoztatnám, a faluban 883 család lakik. A Mária telepen 443 fő él. A pályázati pénz (150 millió) elosztása előtt szíveskedjék áttanulmányozni a képviselő testülettel hányan is laknak Baks faluban, s mennyien élnek mélyszegénységben, és a romákról már nem is beszélve… hisz ők is kedvezményezettekhez tartoznának!

Ha többet szeretne tudni, szívesen állok a rendelkezésére! Én kész vagyok segíteni Önnek… bennem nincs harag, nincs gyűlölet…sem diszkrimináció.

A honlapon megtaláltam a kérdéseimre is a válaszokat! Ajánlom Önnek is, szorgalmasabban olvasgassa a Baksi híreket, s a hivatal honlapját. -mivel így felkészültebbé válik egy riportra!

ui:2012-2013 – ban még nem volt fent képviselő testület gyűléseinek a jegyzőkönyvei!!!!

Tisztelettel

Oláh István László
A Fecsegő Közéleti Információs Fogyasztóvédelmi Magazin főszerkesztője
2013.március 11

—————————————————————–

Az adócsalók paradicsoma, vagy az erdei tisztás… részlet a fikciós meséből…

A tisztáson gyülekeztek az elégedetlen állatok. Itt beszélték ki magukból a fájdalmat, a kínt, a csendőrség hatalmi visszaéléseit, a hivatal adócsaló tevékenységének homályosításait, a nyalós mézes maci pökhendiségét, iskolázatlanságát… stb.

– Hallottad, kedves teknős barátom?
– Mit?- vált kíváncsivá a hangja.
– Mindenki azt beszéli; – a fa tolvajok védőszentje a pökhendi, nagyképű, hazug mézes maci.
– Ez nem hír.
– Akkor mit nevezel hírnek! –sistergett a kígyó.
– Azt hallottátok… a pamacsfarkú mókus tanyáján több száz mázsa fa van. – s ott dolgoztatja a szaros vízben ugráló kecskebékát, meg a bandzsi szaros szájú görény fiát.
– Hol vette a fát? – kérdezte a topa kacsa. Az erdész sem tudja! Az…hujuj… jajaj.
-A csendőrségnek jelezte már valaki?- visított a vércse.
– Ez mind semmi! – károgott a sánta lábú varjú. Az a szemét, aljas Mekk Elek, az idegkezelt kecske, a barátjával lebontották a belvíztől összeomlott házat éjszaka s a mélynövésű monyának a pótkocsis traktorjával hordták el. – később a gerendákat eladták a feketéknek. A cserepek még mindig ott láthatók.
– Nem mondod! – rémült meg a sün! Azt láttam minap, hogy a megmaradt gerendákat vágta fel a fűrészel. Ám hallottam a verébtől is, a bandzsi szaros száj hordta a keze alá. Ezek egy piszkos adócsalók! A fosm csak úgy ömlik a szaros szájú görényből. Ki van tiltva a boltból a patikából is. Olyan bunkók, ha megállnak, földbe gyökeredzik a lábuk. Karóknak kiválóak! Az idegkezelt kecske védelmét dr. Bubó s a tanácstagok, macikával s a törvény őrével látják el. A lopott motorokat, a fát, az éjszaka leple alatt hordják fel a putri mögötti úton. Nappal a putri hátuljában csiszolja a lopott motorokat, a mezőgazdasági eszközöket, valamint a háztartási villamossági gépeket! – ez a büdös kecske. Azt várjuk mikor csapja agyon az áram a megrendelőt. A macikát azonnal lecsukattatjuk adócsalás védelmezéséért, a törvény őrével, meg a tanácstagokkal együtt!!!
– Ma is hajnal óta kontárkodik ez a szemét idegkezelt kecske!- nem tudunk tőle pihenni. – tájékoztatta a vendégsereget a büdös borz.
– A cigaretta árus azért jár többször a boltba, mert akkor osztja szét a zárjeggyel nem rendelkező cigarettákat. Mindenki hallgat, de már nem sokáig. A kocsmáros is kakában van az alkoholista beteg szamár végett, aki náluk osztja szét a szajrét.
– A vámosoknak jelezték – ám nem a helyieknek – a cigi árus nevét, pontos lakcímét. – vigyorgott a pézsmapocok!
– Ez nem hír már! Amíg ezek lesznek itt a vezetők, az adócsalók paradicsoma virágozni fog!– gigázott a kákalaki akka. A rücskös szopós törpe varangyék is az éjszaka sötétjében szállítják a lopott fát. Láttam az udvarában egy utánfutót. Tudom kié! Szóltam patkány úrfinak fotózza le. – ásított a tigris.
– Jól tetted tanult barátom. – mondta lassan a bölcs bagoly.
– Pénzük sincs fára. Hisz egyikőjük sem dolgozik, már több évtizede. Erre kitört a röhögés. A sakál feldobta a hátast.
-A macika tiszta ideg! Múltkor berepültem az irodájába – mondta a darázs – folyamatosan telefonon beszélt, segítséget kért ROBIN HOODTÓL s az állítólagos barátaitól. Azok letették a telefont.
– Egyáltalán ki ismeri ezt a névtelen senkit. – nyáladzott a csiga-bika.
– Tudjátok, ki a legokosabb az erdeim tisztáson! – váltott témát az adószakértő hangyász.
– Nem, nem, nem tudjuk sikított a tömeg.
– Hát… hát a törvény őre. – majdnem megfulladtak az állatok a röhögéstől.
– Ez, csak dicsekedni tud. Ez egy senki! Ugyanolyan paraszt, mint mi vagyunk.
– Beszéltem egy régi ismerősömmel, aki a közeli egyetemen oktat jogot.
– Na, na.. csend legyen. Ez érdekes- sasolt a sasmas.
– Megkérdeztem a proftól, – hogyan viselkedik, illetve hogyan kell viselkednie egy jogvégzett állatnak. Tudjátok mit mondott.
– Nem, nem! – folytasd.
-A jogvégzett állatoknak, megértőnek, szerénynek, empatikusnak, segítőkésznek kell lennie, akinek nincs joga kihasználni az átlagos embert, és nem élhet vissza a jogi tudásával!! Pl., én nem szeretem, ha professzornak szólítanak.
-S ha bemutatkozik?
– xy vagyok.

2013. március 06 -oil-
—————————————————————-

Ingyen bableves, vagy amit akartok…

A belső információk alapján…

A választások előtti „étkeztetés”, – nevezzük bárminek – nem mindig sikerül. A választók nem jól reagálnak a „kedvességekre”. Hát ez már ilyen! Nem sokan álltak sorba a bableveses fánkos „ajándékért”. A nép megunta, hogy évente egyszer jut élelmiszerhez, vagy főtt ételhez. Bakson nem ez kell, hanem munkahely, mondta egy roma férfi. Micsoda dolog az, hogy Kovács Gábor képviselő feloszlatta a cigány önkormányzatot, mikor Ő is közénk tartozik. Telhetetlenné vált,(?) itt is képviselő volt! Elárulta a cigányságot! A Júdás 30 ezüstért s egy csókért…?

Kinek állhatott érdekében a feloszlatás, gondolkodott hangosan a roma férfi?

– Érdekes, szólt közbe a mellette álló „testvér”. Pont a 150 milliós pályázat előtt kellett feloszlattatni az önkormányzatunkat? Kovács félrevezette az embereket… lent sem volt az államtitkár, sem a helyettese, és a poén az – mondta a fiatal roma nő – Farkas Flórián sem jött el, mivel feloszlatta Kovács képviselő a cigány önkormányzatot.
– Ez kiváló kérdés.
– Juj de nagy égés. – hallatszott a tömegből.
Sokan tudni vélik; – szándékosság van a dologban! Nem feloszlatni, hanem bizalmatlansági indítványt beterjeszteni az elnök ellen, – az önkormányzathoz- erre Kovács feloszlatta…(!)
– Most ki képviseli a cigányságot Bakson. – siránkozott egy bőszoknyás asszony.
– Egyáltalán, tudják-e hány cigány család lakik Bakson? – kiabált közbe egy férfi.
– Kitől kapjuk a segélyeket! Mért csinálta ezt a Júdás…
– Én tudom!- mondta hangosan a cérnahangú roma férfi. Az Ő vállalkozása kapta meg Búzától a csillagház építési engedélyét. Azt is hazudta Kovács, hogy a meghívókat a minisztérium küldte el.
– Ez nem igaz! Ez nem igaz! A meghívókat az önkormányzat küldi szét! – válaszolt idegesen egy asszony a tömegből.
– Arra nem kellett volna egy pályázatot kiírni?
– Ez is egy remek kérdés!
– Ez lehetett az árulás célja! Azt is suttogják, kint járt nála a NAV.
– Talán Ő is megcsókolta a vezért… ezzel jelezvén kin kell bosszút állnia?- nevetett az iskoláskorú gyerek.

Egyszóval hőbörögtek – jogosan a roma családok – az ingyen osztott bableveses délutánon. A műsor állandó kulturális programja már unalmas… A gyerekek sem szeretik! A meghívó is már tiszta gagyivá vált!

– Láttad, hogyan fényezi magát a polgármester?
– Az adjutánsa meg kullogott utána, mint „kqazimódó” a nő után.
– Csillag is hullott a fejére. – nevettek a romák.
– Sokunknak nem is jutott bableves, pedig az egész család eljött, hogy jól lakjunk…
– Kár, hogy a szerkesztő Úr nincs itt. – mondta a reszelt hangú nő.
– Pedig a gazdakör buliján ott volt! Mindenki erről beszél a faluban! Egy tiszteletadó, úri ember a szerkesztő! – skandáltak az épület előtt az emberek.
– Láttátok a fényképeket, ami ott készült?
– Én még, – Janika mutatta meg a weblapon – olvastam is az írását. Úgy érezhettem magam, mintha ott lennék. Kiváló ember a szerkesztő Úr! Nem tudjuk, nem értjük mért haragszik rá a hivatal, főleg a polgármester s jegyző jégtánc kettős! Mennyit tudna segíteni ennek a falunak, s mennyit segített már rajtunk. Azonban, tudjátok, milyen a Búza. Beképzelt nagyképű, öntelt. Én már csak tudom! Pedig ő benne is van egy kevés kacsa vér! – röhögött a sovány roma asszony.
– Inkább tegye nyilvánossá az önéletrajzát! A szerkesztő le is írta, láttam a weblapon! Ha nem válaszol időben, akkor hivatalosan ki kérik a kúriától. – adta a jól értesültet a kopaszodó cigány.
– Minden képviselő tegye nyilvánossá az önéletrajzát! Hol dolgozott, miért zavarták el az előző munkahelyéről, volt-e büntetve, s hányszor szólalt fel az ülésen s így tovább. Jogunk van tudni.
– De ne a Baksi hírmondóba! Azt nem olvassák… tegyék be a Dél-magyarba!
– Az a nyilvános! – csuklott el hangja a sokat köhécselő asszonynak.
– Be kár, hogy nincs itt, nem hívták meg a szerkesztő Urat. Most mi is nyilvánosságban – fotóval ékesített- részesülhetnénk, ám a makacs, öntelt polgármester s sleppje, kizár mindenkit, aki tenni akar (t), s akik ellenkezni mertek az Ő döntéseivel szemben a falunk felemelkedése érdekében.
El kell zavarni őket! El kell zavarni Őket. Skandált a tömeg a tavaszias időben.
– Várjuk meg a választást!Addig is gyűjtsük a “bizonyítékokat”!A nép a változás mellett fog dönteni.
– A népnek már meg van a jelöltje!
– Kíváncsi lennék, hogyan osztják fel a 150 millió forintot.
– Nem hagyjuk. A pénzt a cigányok kapták a félzárkózásra.

2013.március 03 -oil-
——————————————————————-

A választási kampány előszele Bakson…

Több polgár is leállított az utcán –sétáltam, mivel reggel óta írtam – mindenről beszélgettünk, kiválóan éreztem magam, mert ezek a diskurzusok a „néppel” feltöltenek energiával! Panaszkodtak, voltak, akik nem értettek egyet a faluvezetővel, s adjunktusával… a jegyzővel! Nem lepett meg közéleti a hozzáállásuk!

– Én is a saját bőrömön tapasztalom a fölényeskedéseiket.
– Maga is… szerkesztő Úr? Miért?
– Nem érdemes bemenni a hivatalba… kivételek természetesen vannak. A drákói szigor mindent visz!
– Van, aki nyugdíj előtt áll, van, aki családos, van, aki végzettség hiánya miatt… stb. tűri a megaláztatását. – mondta a nyugdíj előtt álló munkanélküli.
– Ezt nem értem!
– Dehogynem! – válaszolt határozottan a beszélgető.
– Maga mit gondol ezekről a falusi kajaosztásokról, amit Búza csinál.
– Ez határozott választási kampány!
– Így van! Mi is így gondoljuk. A többséget nem lehet megvenni bablevessel, és fánkkal. Láthatja, egy pár szavazattal maradt le a másik jelölt!
– Erre van pénze az önkormányzatnak!- szólt közbe Alexander.
– Úgy gondolom, a választási ebédet a polgármesternek a saját zsebéből kellene állni, vagy nem.
– Igaza van a szomszédomnak. Helyeseltek a többiek is. Ezért kapott százezres jutalmat?
– Jelezte már Búza Zsolt, mennyi jutalmat kapott!- érdeklődött a beszélgetéshez kapcsolódó Mariska néni is.
– Nem is fogja. – majd legyintett. Gyerek kora óta ismerem az egész családját, még a nagyapját is. – s elkezdett nevetni. Ha mesélni kezdenék… hajaj…
– Mondja bátran!
– Nem tudja, mennyibe kerül a kajaosztás az önkormányzatnak?
– A szórólap tiszta gagyi! – s röhögni kezdett a barna férfi.
– A csatlós egyesület vezetőjének hol van a… nyelve?- kérdezte egy fiatalember. Kitől kapja az egyesület a fenntartási-működési pénzt, s miért a polgármester kampányára költik? Mi ez, ha nem a hatalommal való visszaélés! – brillírozott a barna fiatalember.
– Látja ez remek kérdés!
– Ott volt a szerkesztő Úr a karácsonyi kajaosztáson? – egyre bátrabban kérdeztek a munkanélküli családos emberek.
– Nem megyek el a közpénzből terített asztalhoz, vagy az önkormányzat által támogatott egyesületi pénzekből előállított, vagy a „barátok” által összedobott ételosztásra. – később a barna fiatalember felé fordultam,- tényleg gagyi a szórólap! A srác boldogsággal az arcán szétnézett a tömegben – na, ehhez mit szóltok?
– Remélem – szólt közbe Jozsó – a Baksiaknak felnyílik a szeme. Nekünk nem egy tál étel, farsangi fánk kell, az év 365 napból áll s nem egy fánk fogja megoldani a munkanélküli családok helyzetét!
– Munkahelyeket, muszáj lenne létre hozni! A választásokon ígéretet tett, – megoldást keres a munkahelyteremtéshez! Ez hat éve hangzott el. Nem lesz ebből semmi! Hallotta a szerkesztő Úr, hogy a közmeghallgatáson folyamatosan szidta az ellenzéki képviselő asszonyokat. Ezért, az a kevés ember is folyamatosan felállt s kiment. Unjuk már a pocskondiázásait. Mindig dicsekszik a pályázatokkal, meg politikai vezetőkkel, hogy a barátai.(?) Nem hiszünk már neki. Így van?- fordult a hallgatóság felé.
– Igen! Így van! Skandált a tömeg.
– Szerkesztő Úr! Legyen maga a polgármesterünk. Mi, és a kisebbség is maga mellett állunk! A falunak igazi vezetőre van- lesz szüksége, aki nem dicsekszik a „barátaival”! Tudjuk, maga valójában kiválóan képviselné a falunkat, bár nem ide való! – Igen, igen! legyen a polgármesterünk s rántsa ki a mocsárból, sárból a falunkat!
Nem mondom jól estek ezek a szavak. Azt tudják a polgárok, hogy én nem ígérgetek. Először cselekszem, majd beszélek róla…

Megfontolandó!

A nép akarata előtt meg kell hajolni!
2013.február 27 -oil-
——————————————————–

Elégedetlenek… vagy nincs kisebbségi politika Bakson írt cikkemre – 2012. február 23 – reagált…

Elégedetlenek… vagy nincs kisebbségi politika Bakson írt cikkemre – 2012. február 23 -oil- reagált, Kovács Gábor önkormányzati képviselő úr, aki a roma önkormányzat tagja is egyúttal.

A szerkesztőségnek küldött levelét itt olvashatják!

Úgy gondoltuk, erre a levélre szerkesztőségünk: No komment!

2013.február 25 – oil-

Tisztelt lstván !
A Baks Község Cigány Nemzetiségi Önkormányzat 2013.február 11. napján feloszlót. Én
kezdeményeztem arra való tekintettel, hogy két képviselő társam nem vettek részt aktívan a
munkába a másik ók a kevés költségvetés a költségvetésünk %- ét visszakéri az Állam Áfa címén, azaz
a 221.000,-Ft-ból47.000.-Ft.-ot a fen maradó 174.000.-Ft-ót kell beosztani egy évre, ami köztudott,
hogy egy apparátus fenntartására, ügyintézések elintézésére nem elég. Ha pályázni szeretnénk az
önerőt nem is tudnánk biztosítani belőle.
A Cigányság továbbra is képviselve van, mivel önkormányzati képviselő vagyok, én első kézből tudok
információt adni az embereknek a különbözó dolgokról. pl. Szociális segély, a most induló
Telepprogrammal kapcsolatosa n.
Én eddig is képviseltem a lakosságot azon belül a kisebbséget is, ha valamire szükségük van, akkor
megkeresnek, és amibe tudok, abba segítek pl. előrefizetős villanyóra, gázóra beszereltetése,
kérelmek elkészítésea hivatalhoz, befizetett csekkek továbbítása a szolgáltató felé. A szolgáltatókkal
nagyon jó kapcsolatot sikerült kiépítenem.
A Cigányságot legjobban érintő kérdés továbbra is a munkahelyteremtés, sajnos a faluban az
építőipari vállalkozok, egyre jobban összemennek a megrendeléseknek köszönhetően, Köztudott,
hogy a cigányság az építőiparban és a mezőgazdaságban voltak foglalkoztatva.
A cigányok a közfoglalkoztatás helyettesitö támogatásból és a rendszeres rokkantsági nyugdíjból
élnek. Amit nagyon becsülök bennük az, hogy próbálkoznak megélni, nem mennek lopni, betörni és
rabolni.
Az Önkormányzat folyamatosan azon dolgozik, hogy minél több hónapig és minél több pénzé
lehessen foglalkoztatni a családokat, de sajnos a Kormány ebbe is beleszól, hogy hány órát, hány
hónapót mennyi pénzé dolgozhatnak.
Abba látok esélyt a munkanélküliség csökkentésére, hogy a most induló telepprogramon keresztül
átképzéseken vehetnek, részt a tanuló vágyok, akik a sikeres vizsga letétele után tanúsítványt kapnak,
amivel el tudnak helyezkedni szakmunkásként.
A munkanélküliség megoldása nem Önkormányzatifeladat, hanem államifeladat, amire a
Kormánynak kell megoldást találnia, de nem a közmunka programmal mert az csak átmeneti
megoldás egy családnál, de nem rendszeres.
Baks,2013.február 24.
üdvözlettel: kovács Gábor
————————————————————-

Tisztelt Búza Zsolt, Baks polgármesterének…

Polgármester úr!

Megkérjük – közadat- tájékoztassa a Fecsegő Magazin olvasóit, akik arra lennének kíváncsiak, hol, melyik középfokú oktatási intézménybe járt, mettől-meddig, melyik évben érettségizett…

Továbbiakban, még arra is ígéretet tett, elküldi szerkesztőségünkbe a vagyonnyilatkozatát, (3 évre visszamenőleg) olyan részletességgel, mint a kormánytagok és az országgyűlési képviselők tették! (Közadat… szerkesztő), és hogy mennyi jutalmat szavazott meg Önnek a képviselő testülete 2012- ben!

Ha Önnek kényelmesebb lenne, tegye nyilvánossá napilapban pl., DÉL MAGYARORSZÁG, vagy HVG sajtóban.

2013. február 25

posta tértivevény Búza

Oláh István László
A Fecsegő Közéleti Információs Fogyasztóvédelmi Magazin főszerkesztője
————————————————————–

Elégedetlenek… vagy nincs kisebbségi politika Bakson

A teljesség igénye nélkül

Mentem az orvoshoz. A múltkori utcai hírek után felkészültem, s vittem magammal a jegyzettömbömet, diktafonomat. Kissé csapadékos időjárás volt, ám ettől független kiválóan éreztem magam. Az utca embere a nyirkos időben összehúzza a kabátját, lehajtja a fejét. Én szeretek az emberek szemébe nézni; – Ők tudják, velem az igazságot bármikor meg lehet beszélni. Az utca bal oldalán kis csoportosulást láttam. Ahogy közelebb értem, hallom kritizálják a polgármestert. Pár lépést követően utánam szóltak,

– Szerkesztő Úr, szerkesztő Úr! Megállna egy pillanatra.
– Tessék. – fordultam vissza.
– Hallotta a legújabb pletyust. – kérdezte a fiatal barna férfi.
– Nem. Miről van szó.
– Feloszlott a cigány önkormányzat. – az arca mindent elárult.
– Az igazat bevallva nem ért meglepetésként a hír.
– Tudja ki áll a háttérben?
– Gondolom. – ez után megfordult,
– Látjátok, még Ő is tudja. Búza Zsolt polgármester bemutatta már az érettségi bizonyítványát? – nevetett.
– Még van ideje!
– Na, arra várhat! – s diadalittasan szétnézett! Azt elárulhatom, hogy 1981- ben „kirúgták” a Szegedi Gépipari Technikumból. Ott nem érettségizett. Ha járt volna… középiskolába… azt a falu előtt… nem lehetne eltitkolnia! (a falu hírcsatornái éjjel, nappal működnek) Erre már a többiek is körbe vettek és mindenki játszotta a jól értesült polgár szerepét.

2010- ben még a hivatalában tájékoztatott, 8 általánost végeztem!- láthatja, általános iskolai végzettséggel is polgármester lettem! (büszkén döngette a mellét) Erre nem válaszoltam… mit mondhattam volna! (mért lehetett velem őszinte. a szerkesztő)

Míg ők mondták a „híreket” eközben elgondolkodtam; – lehet benne valami… én is többször… rákérdeztem mostanában… bezzeg nem válaszolt.

Milyen titok lengi körül, s miért kell titkolnia az érettségi bizonyítványát, a középiskolája nevét, az érettségi idejét?!

-A gazdák sem szeretik! – kiabált közbe a testes férfi. Mindenkivel nagyképű!
– Megteheti? – fordult felém. A tavalyi év utolsó három hónapjában, elérhetetlenné vált a polgárok számára, de ezt maga is tudja.
– Igen! Tudom!
– A cigányok helyzete, mélyszegénysége senkit nem érdekel.

folytatjuk

2012. február 23 -oil-

—————————————————————-

Közmeghallgatás, avagy falugyűlés Bakson…

Már… megszoktam, hogy nem… kapok… meghívót! Az elődje sem hívott meg! Ám, mosolyogni mind a ketten kiválóan tudnak…
Találkoztam az utcán több polgárral, akik kérdezősködtek; – ott leszek –e a gyűlésen. Szeretnék, ha elmennék, mivel, akkor biztonságban lehetnének. Csodálkoztam a kérés technikai részén, ezért,
– Nem értem!
– Tudja, ha maga jelen van, a béke is jelen van.
– A vezetőség indulatai visszafogottá válnak! – mondta a hölgy.
– Hmmm!
– Kár, hogy nem indult a választásokon. Akkor még nem ismertük a jóságát, segítőkészségét, a felkészültségét a szerkesztő úrnak!
– Sajnáljuk! – s kezet nyújtott a férfi.
– Ne sajnálják.

A falugyűlésen – belső információ – jóval kevesebben jelentek meg a tavalyi évhez képest. Igaz, a napirendi pont is álmosítóvá vált. A költségvetés tavalyi – idei számai sokunknak nem jelentett semmit. A polgárok szerették volna hallani, a munkahelyteremtéssel kapcsolatos elképzeléseket. A fiatalok elvándorolnak, a népesség létszáma csökkent! A falu létszáma jó, ha eléri az 1750 főt. A mélyszegénységről már nem is beszélve. Sok család a megélhetéséért küszködik. A minden napi kenyér megvétele vér s izzadság. A vállalkozóknál dolgozók fizetése, mint a regula kezdete, hol volt, hol nem volt!

Nem a Bárkaszálló helyreállításához kellett volna 3 millió forinttal hozzájárulni! Létre hoztak, egy egyszemélyes céget! – hőbörögtek a tisztességes polgárok. Ennek is utána kellene járni. Mekkora létszámmal alakult. – kiabáltak közbe.
Nincs egy rövidáru bolt, nincs vízszerelési – gázszerelési szakbolt, nincs felvásárló telep, sem Tüzép telep!- bosszankodtak az emberek. Mindenért be kell menni a városba. – jelentette ki egy asszony. A buszjegy ezer forint. Képzeljétek el, ha egy 10 Ft-os tömítő gumira van szükségem, az nekem 1010 Ft- ba kerül. A mellette álló férfi, meg arról panaszkodott, építőanyagért is a városba kell menni! –majd így folytatta, többe kerül a szállítás, mint az áru! – s legyintett a kezével. Sajnos – kapcsolódott be a beszélgetésbe egy fiatalember, a kultúra is megakadt. Mindenben a polgármester dönt. Én… nem vagyok okos ember… he, ez nem demokrácia! Mindig a pályázatokról beszél Búza… Nekünk nem a színes álomvilági cserepek kellenek, hanem munkahely!

Igen! Ezek a vélemények a nép hangja. Az elégedetlenség, perlekedés ütemesen dobolt a jövőnek. Ez a helyzet nehezen tartható! A közmunkások foglalkoztatása sem folyamatos. Nincs pénzük buszra. Ergo: távmunka megoldhatatlan az emberek számára. Télen fűteni kell, pénz nincs a fára, így marad a lebukás veszélye, ám a család közben éhezik…

A taníttatás sok pénzbe kerül! Ha a gyermek szakmunkás, vagy középfokú iskolába mehetne, – a tanulmányi eredménye alapján – akkor sem tehetné, mivel a buszköltségeket, a szülök, nem bírnák fizetni, a tanszerről már nem is beszélve. A kialakult szegregáció mély nyomokat hagy a felnövekvő palántáknál. Esélyük sincs a felzárkózásra.

Az embereket nem a költségvetés érdekelte, hanem a munkahely létesítése,és a megélhetés!

2013.február 20 -oil-
——————————————————————-

III. Bent jártam Baks polgármesterénél…vagy az igazság pillanata

Gondoltam megbeszélem a belvíz okozta károkat s szembesítem az ígéreteivel Búza Zsoltot. Bementem a titkárnőhöz, aki egyúttal kezeli a telefonközpontot is.
– Kezét csókolom! Bent tartózkodik vagy szabadságon van a polgármester?
– Bent van! Azonnal megkeresem.
Csodálkoztam a hozzáállásán és az aktivitásán! Addig, beszélgetést kezdeményeztem az egyik alkalmazottal. A beszélgetés úgy láttam kínos perceket eredményezett… a folyóson meghallottam Búza úr hangját, s abban a pillanatban megjelent a csinos titkárnő. Beszélgettünk erről, meg arról is. Láttam érdekli a beszélgetés alanyai s a felmerült „probléma”. A telefon „kapcsolási” technika” vált a központi témává!
– Hamarosan fejlesszük a vonalat.
– Ez kiváló hír! Tudja, felmérést kezdeményeztünk számtalan polgármesteri hivatalban ügyfélszolgálati szünnapon. Zsanett gyönyörű fekete szeme meglepődött. Így folytattam, felhívtuk a polgármesteri hivatalokat,
– Jó napot kívánok!
– Jó napot! – hallatszott a kellemes női hang. Miben segíthetek?
– Tudom, hogy szünnap van, de szeretnék ezzel az előadóval beszélni.
– Semmi probléma. Azonnal kapcsolom! Meglepődtem, mert – Bakson – nem ez a helyzet. E beszélgetést ezen kívül még három nagyobb polgármesteri hivatallal megismételtük. Zsanett arca, valamint a perifériás jelei meglepetést sugároztak. Látván az izmok játékát, így folytattam; – Önöket tárcsázva a telefon először kicseng, majd foglaltat jelez. Ezeket a hívásokat többször megismételtem! Változás nem történt.
– Ki keres engem? – szólt Búza Zsolt.
– Bocsásson meg, mennem kell.
– Jó napot kívánok Búza úr!
– Jó napot Oláh úr.
A testhelyzete, a beállása kissé ellenséges volt. A hangja patetikussá vált. Úgy gondoltam halkan. lassan, tagoltan beszélek, így kifogom a vihart a vitorlásból. Szemei nem nevettek. A hangján a „bosszú” zenei aláfestése, amely megszínezte a kottát, ami a nyelve hegyén megjelent. Emlékeztettem a 2012. decemberi karácsonyi találkozásunkra s az ott tett ígéretére.
– Nem ígértem semmit! Az arcán a vér színe másodpercenként változott. Először enyhe lila, később a sötétebb színre váltott, s folyamatosan a szemembe nézett. Élveztem a szellem csatáját.
– A fogyasztóvédelmi írás megrendelését talán elismeri? – mosolyogtam.
– Nem tagadom!
Kértem, hogy a szükséges sajtó anyagot juttassa el a szerkesztőség címére! (ezt így szokás a szerkesztő) A belvíz okozta károkról, annak enyhítéséről talán megfeledkezett polgármester úr?
– Nem. A szúrós szeme majdnem felrobbant. A maguk előtt lévő – amit az elődöm 14 évig nem volt hajlandó megcsinálni, ezzel hatalmas károkat idézett elő Önöknek– árkot hat év után megcsináltattam!
– Félig, polgármester úr. Csak félig!
– A meder elemek letétele EU-s pályázat megnyerése után lehetséges.
– Tudja, a fél munka több kárt idéz elő… nem válaszolt. A BM OKF Csongrád megyei igazgatósága felmérte több esetben a belvíz okozta károkat. Az első belvíz kár felmérést a képviselők – magánhadsereg –
elvetették.
– A második felmérés, eredménye még titkos. – „gúnyosan” mosolygott. Ám, azt megígérhetem, hamarosan megteszek mindent a károk enyhítése érdekében.
– Úgy legyen!
Lajkó úr, hogy mentse a vezért,
– Polgármester úr, telefonon keresik. Ezt a falusi „trükköt” évszázadokkal ezelőtt alkalmazták a grófi birtokon…

Kértem tegye nyilvánossá az önéletrajzát, iskoláit,- közbevágott, vagyon nyilatkozatomat nem kéri?
-Rendben! – arra is kíváncsiak lennének az olvasóink!

Tudja, a kormány tagjainak önéletrajza, vagyon nyilatkozata is, nyilvános, amit a média bemutat a magyar olvasóknak!
Továbbá, nem találtam az interneten a választást megnyerő Baksi polgármester s képviselő testületének önéletrajzát, sem fényképét! (nem kötelező..szerkesztő)

Lajkó úr türelmetlenül toporgott. Búza úr belesüppedt a fotelbe! Szeretett volna minél hamarabb megszabadulni a kényes kérdések özönétől.

Nem kaptam választ a kereskedelemről, a fogyasztóvédelmi, a piaci konstrukcióról, a tervekről, a mezőgazdasági feketemunkásokról, amiről a 2012. decemberi ünnepi kavalkádon tett igéretet.
Ui: A folyóson fogadott.(?) Hangosan beszélt, hogy az alkalmazottak is…! Féltem nehogy hátba vágja a lengő ajtó!
Úgy búcsúztunk el, hamarosan megoldja a belvíz okozta károkat! Zene volt a fülemnek! Hat éve polgármester! S erre az első ígéretre hat évet kellett várnom!!! Ez nem semmi! Mi ez, ha nem beosztás és hatalommal…!

2012.február 19 -oil-
————————————————————-

Egyetértek a “forráskivonással”… avagy csökkenjen a falusi önkormányzatok száma!))))) I agree with the “forráskivonással” … or reduce the number of municipalities in the village!

Nem is értem, miért nem csökkentették a járások megalakulása előtt a falusi önkormányzatok számát. Nincs szükség tíz –tizenhárom fős „péhákra”! Ez mindenki számára egyértelmű, hogy a falut egy-két család vezeti s dolgozik a helyi polgármesteri hivatalban. Az állam nekik biztosítsa a mindennapi megélhetésüket erre viszont a büdzsének nincs pénze! A bevételi források szűkülése, ezt nem teszi elérhetővé. A 3156 kistelepülési önkormányzatok 2/3 –l igenis csökkenteni kell! Nincs értelme, sem szükség a 3 ezer fő alatti önkormányzatokra, mivel ezek a települések egyenlők a pénznyelő automatákkal!

A bér kiáramlás feszültséget eredményez a munkanélküliek táborában is, hisz e területen is hatalmas erőfeszítések mellett lehet biztosítani, az emberek életben maradását! Az a kérdés, melyik a fontosabb: egy pár család érdeke, vagy több ezer gyermek élelmezése, hajléktalanok védelme, illetve a mélyszegénység alatt élők támogatása, az aluljárók kiürítése, illetve munkahelyek biztosítása nem csak a képzett emberek számára!
Az energia árak csökkentése talán közelebb hozta a lila-köd átláthatóságát?

A polgármesteri hivataloknak (2/3- nak) menniük muszáj!

Érdekes, a forráshiánnyal küszködő kis települések képviselő testülete megszavazza polgármesterének a százezres jutalmat! (informátorunk szerint) Van pofájuk sírni, segítségért nyújtani a kezüket.

Igaza volt a Miniszterelnök Úrnak, – mikor ajánlatot tett – a polgármesterek felé, hogy a felvett jutalmat –a forrás hiánnyal küszködők is – fizessék vissza!
Milyen erkölcsi alapon szavazta meg a képviselő testület a százezres nagyságrendű pénzjutalmat (belső információ)! Pl,. Baks.

A járások felállásával képzett munkatársak várják a polgárokat, míg egy 2-3 ezer lakosú településen az érettségiig talán elért közalkalmazottak. (tisztelet a kivételnek) Szubjektív véleményem, a kistelepüléseken lévő polgármesteri hivatalokat meg kell, muszáj megszüntetni!

Úgy látom a személyeskedés, a kivagyiság, a csak azért is falvakban, egy általános erőfölényt biztosít a „vezetők” számára. A hatalmi visszaélések meleg forrásává válhatnak a nem számottevő települések. A porszívó effektus, legyengíti a kormány ambicionizmusát, ez által háttérbe kerülhet az ország legsikeresebb „vállalkozása” a NAV! A teher óriási, míg a helyi kiskirályok a markukba röhögnek, s tudják, csak sírni kell, s mást, semmit.

E lokális területeket minduntalan muszáj ellenőrizni, – állami kontroll – s komolyan kell venni a közérdekű állampolgári bejelentéseket az ellenőrző hivataloknak!(már nem elég a mosoly, s a megértés) A feldolgozás kiemelten érdemmé válik a gazdasági átalakulás előtt álló Magyarország számára!

A falusi feketemunkások száma a munkaképes lakosság 2/3-t teszi ki. Amíg a polgármester –falu- nem hajlandó eljárásokat kezdeményezni a feketemunkásokkal szemben, addig miről is beszélünk?

Az államnak muszáj revideálni a falusi feketézőket, – egyben a polgármestert a jegyzőt is – mivel milliárdok ágyazódtak be e területen. Bányászni kell!

A részrehajló, csukott szemmel közlekedő polgármesternek viszont nincs joga sírni az ellátmányért és félrevezetni a kormányt. Tanulmányozni kell, hány kontrollt végeztek el önállóan ezen a területen. Volt – e eredménye! A képviselő testületi tagok hányszor kezdeményeztek hatósági eljárásokat, a feketemunkások, cigarettaárusok ellen?

Attól hangos a sajtó, hogy a polgármesteri hivatalok nem tudják biztosítani az iskolák, óvodák, hivatalok fűtését, a diákok élelmezését. Munkahelyteremtést, mint programot, hány ilyen kis település hozott létre. A nagy pofa nem elég; – pályázok ilyen-olyan területeken, ami a falut nem viszi előre, ám dicsekedhetek; ezt is, meg azt is megnyertük… közben a gyerekek, családok éheznek,a nyugdíjasok nem bírják fizetni a költségeiket, s üres a kassza.

Meg kell szüntetni a polgármesteri hivatalok 2/3 – t. Fontosabb a gyerekek élelmezése, mint egy-két család védelme!

2013.február 14 -oil-

I do not see why not reduced before the establishment of the rural districts in the number of municipalities. You do not need ten to thirteen people “péhákra”! It is clear to everyone that the village is a two-headed families and working with the local mayor’s office. The state to ensure their everyday living, however, the budget is no money for this! The narrowing of sources of income, it does not make it available. In 3156 some municipalities 2/3 so l can be reduced! There is no point, no need for municipalities with less than three thousand, as these settlements are equal to pénznyelő machine

The outflow of labor tension in the camp of the unemployed as well, since this area is next to a huge effort to ensure the survival of the people! The question is which is more important: a couple of family interests, or feeding thousands of children, the homeless and the protection and support of people living below the extreme poverty, the subways emptied, and not just jobs for skilled people!
The reduction in energy prices was perhaps closer to the purple-haze transparent?

The mayor’s office in (of 2-3 s) must go!

Interestingly, the resource-starved small settlements, the representative body of the vote for mayor of hundreds of thousands of reward! There are mouths to cry for help, provide hands.
The prime minister was right – when I made an offer – the mayors towards the reward recorded is shortage of resources – to pay it back! What is the moral basis of the delegates voted for the hundreds of thousands of cash prizes! For example,. Baks.

The line-up of the districts trained staff are waiting for the citizens, while a 2-3 thousand inhabitants of the settlement reached all graduate civil servants. (Honorable exceptions) the subjective opinion of the mayor’s offices in small towns should be, you have to remove!

I see the personalities of the kivagyiság, the villages are just a general dominance to the “drivers” for. The abuse of power can become a source of heat is not significant settlements. The vacuum effect, weakens the government ambicionizmusát, this may be the background of the country’s most successful “business” NAV! The huge burden, while the local kings markukba small laugh, and they just need to cry, and nothing, nothing.

These localized areas I have to constantly check – state control – and should be taken seriously in the public interest, citizen reports of the inspection agencies! (no longer enough to smile, and understanding) of the process of economic transformation becomes particularly érdemmé facing for Hungary!

The rural black workers number of the working population make up of 2-3. As long as the village mayor refuses to initiate proceedings on the black workers against what will we talk about?

The state must revise the village feketézőket – also the mayor of the notary – because billions embedded in this area. Be mine!

biased , with eyes closed flying mayor but has no right to cry ellátmányért and mislead the government. Study, the number of control carried out in this area alone. There was – this result! Board members representing the number of times the official proceedings were initiated, the black workers, against cigarette sellers?

Voice from the press to the mayor’s office can not guarantee its schools, offices heating the food to students. Job creation as a program, many of these small settlements created. The big guy is not enough; – Applicants that, in areas such as the village does not forward, but boast, it is, it is a winner … while the children and families are starving, pensioners can not bear to pay the costs, and empty the cash register .

to be eliminated in the mayor’s office 2/3 – t. Important feeding the children as a two-family protection!

2013.február 14-oyl

————————————————————-

Figyusz? Te tudod milyen rendszer… van nálunk? Demokrácia, szocializmus, kapitalizmus, vagy egyik sem, talán földesúri?

Elhatároztam, hogy ebben a zűrzavaros, mellébeszélek, mást gondolok, mint amit mondok, társadalmi közegben tisztázni muszáj; – milyen társadalmi rendszer van nálunk. Erre a kérdésre csak egy megoldást láttam, ha megkérdezem az utca emberét. A „Tiborci” kérdés- panasz mindig nyílt fülekre talált. Sokan nem értették… a kérdést. Láttam a zavart a szemekben. A tanácstalanságot az arcukon. A mássalhangzók sokaságát zúdítottam a nyakukba s oly hirtelen, hogy először nevettek, majd értetlenkedtek, utána megijedtek. Voltak, akik elhúzták a nejüket s kijelentették – ez bolond!

A fiatalok csodálkozva jelezték; – tényleg, milyen rendszer is van? – Hülye vagy! – érkezett a gyors baráti segítség. Úgy tudom, erőszakos demokrácia. Itt senkinek nem lehet, vagy nincs igaza? Mért maga hogy látja?
-Egyetértek veled! Tettem „lapátra” a véleményemet. – majd így folytattam – úgy gondolom, kapitalizmus van.
A fiú hátra fordulva,
– Hallottad!
– Igen.
– Tényleg… kapitalizmus van? – csodálkozott a 15-16 éves srác.

– Jó napot kívánok.
Tetszik tudni milyen rendszer van, Magyarországon?
– Kádár rendszer? – vált tanácstalanná a néni.
– Ismeri Orbán Viktort?
– Hol lakik. Tudja, én csak vásárolni jöttem a városba.

– Jó napot. Feltehetek Önnek egy kérdést. Megpróbálta elolvasni a nyakamban logó sajtóigazolványomat.
– Tessék.
– Ön szerint, milyen társadalmi berendezkedés van az országunkban.
– Azt nem tudom, de… Viktor a főnök?
– Milyen Viktor?
– Most, hirtelen nem jut az eszembe.
– Ismeri Mesterházi Attilát?
– Természetesen. – beugrott: – kiáltott fel büszkén, Orbán Viktor!Mesterházi úr az, az MSZP-és.

– Jó napot kívánok. Állítottam meg a bevásárló centrum előtt egy házaspárt.
– Jó napot.
– Feltehetek Önöknek egy kérdést?
– Természetesen. A hölgy próbálta a nyakamba himbálódzó igazolványomat elolvasni. Segítettem neki.
– Tudják –e milyen rendszer van Magyarországon? A férfi erőszakosan s hirtelen,
– Áldemokrácia, hogy a fene enné meg. Jobban éltünk a Jani alatt. Nekem a szocializmussal semmi bajom nem volt.
– Hogyan érti az áldemokráciát?
– Pontosan tudja azt maga! A melósnak nincs szavazati joga, sem munkahelye! Janinál büntették a munkakerülést. Most is ez kellene.
– S Ön hogy látja, fordultam a hölgy felé,
– Nézze, mi munkások voltunk… egész életünkbe. Imádtuk a Kádárt. Ez nem államforma, ami jelenleg van az országban. A véleményem szerint ez földesúri rendszer!
– Elég volt Márta. Menjünk. Viszontlátásra
– Viszontlátásra.

– Jó napot kívánok. Válaszolnának egy kérdésemre?
– Nagyon szívesen.
– Önök szerint milyen rendszer van Magyarországon?
– Egy nagy kaka. HMMM Mért csodálkozik.
– Nem a véleménye miatt, hanem az egyenes kritikai megjegyzésén.
– Talán egyetért? Na, elkezdődött a hóhér akasztása. – gondoltam
– Demokrácia…
– Maga csak hiszi. Nem látja, mi folyik a Fidesz részéről.
– Hogyne látnám
– Kizsigerelik és eladták az országot, s folyamatosan kialakították a hűbéri rendszert. Nézze meg az AB hatalmának csorbítását. Mindenhol csak a Fidesz hűbéreseit látjuk!
– Ezt nem értem? – provokáltam a történelem szakos középiskolai – nyugdíjas -, tanárokat.
– Ne kérdezzen, ha nem mer válaszolni!
– Én… ne mernék? – kérdeztem vissza. Egyetértek a véleményével. Ez nekem sem tetszik!
– Lebontották a demokrácia alapelemeit. A választás formai dologgá válik. Visszajön az uram-bátyám, Horthy rendszer.
– Remélem, ezt mi nem érjük meg! – válaszolt a tanár úr!

– Jó napot kívánok. Tudja, milyen rendszer van jelenleg az országban.
– Orbán rendszer… vigyorgott a hajléktalan, s visszakérdezett-
– Mé, maga tudja… hukk. Itt mindenkinek, kuss. s elment!

– Jó napot kívánok. Feltehetnék egy kérdést maguknak?
– Tessék. –igazított a nyakkendőjén a férfi.
– Ön szerint milyen rendszer van Magyarországon?
– Áldemokrácia vadkapitalizmussal vegyítve!- nézett komolyan.
– Nem értem!
– Nézze. Ez, ami van Magyarországon, – azt mondják Demokrácia – ez egy nagy sz…r. Annak a pár embernek elégíti ki a politikai-gazdasági éhségét, a földes úri igényét, ami korlátlan, s a nép le van sz…a. Van munkahely? Kádárnál volt munkahely? Mekkora a banki kamat ? Kádárnál mekkora volt? Elvették a lakásokat Kádárnál? A megélhetés biztosított volt? Orbán diktatórikus vezető, aki nem enged a 48 –ből. Fényezi magát, azt… legyintett e kezével. Van ellenzék? Kádárnál volt ellenzék? Látja, maga is elnevette magát. Van rasszizmus Orbánnál? Kádárnál volt rasszizmus? A cigányoknak van munkahelye? Kádárnál volt munkahelye? Hány kórházat zártak be… Viktornál? Kádárnál zártak be kórházakat? Hány embert tettek ki az utcára… mostanság? Kádárnál volt ilyen? Orbánnál minden boltban más az élelmiszer ára? Kádárnál milyen árak voltak.?

A válaszok számomra elfogadhatók, mivel a véleménynyilvánítás szabadsága mindent tarolt. Az emberek rosszul érzik magukat ebben a bizonytalan közegben. Az élethez való jog egyre csak szűkül.
A megélhetés pillanatai bizonytalanná válnak. A munkanélküliség sötét árnya elfedi a boldogság madarának színes röptét. A fiatalok nem mernek gyereket vállalni! – a munkahely bizonytalansága végett. Hitelről szó sem lehet. Mért? – mivel a kamatok 100% – k. A felhőtlen boldogsághormonok nem mernek menetelni a leendő anyukák testében. Ez a rendszer a véleményem szerint a világon a legrosszabb, s a bűnözői életmódot kedvelők szeretik e folyékony, kezelhetetlen közeget.

Mi magyarok nem ezt vártuk a demokráciától, sem Orbán Viktortól. A mélyszegénység már kategóriát jelent a stigmalizáláshoz. Ha nincs birtokod, akkor nem is vagy, avagy SENKI vagy? Ha a szüleid nem diplomások, akkor TE sem lehetsz? – a görbe tükör visszanyal! A munkások, szavazók csak négy évenként, arra a néhány percre kellenek?

2013.február12 -oil-
—————————————————————–

Az erdei tisztás… vagy a fa tolvajok védelme részlet a fikciós meséből

A tisztás fura ura – mézes macika- szemet huny az adócsalók, fa tolvajok sorozatos károkozása felett; – úgy is mondhatnánk a tolvajok védelme az elsődleges szempont a törvény őrével, a testület tagjaival s persze az alkalmazottak is felelősek az erdő irtásában… hangoskodott a tücsök kezében a hegedűvel.

– Igaza van a tanult kollégámnak.
– Itt a tisztáson már több évszázada lopják a fát, irtják az erdőt. – válaszolt kimérten, a több száz éves teknős aggastyán. Én… meg tudom mondani… név szerint, ki lopja (K) rendszeresen, szisztematikusan az élő fát. Azt is mikor járják az erdőt, mivel szállítják a nyöszörgő, siránkozó nyárfákat, akácokat…stb. A tisztáson, a hosszú évek alatt…nem láttam gerinces , egyenes állatot. Itt nálunk az a szokás, mindenki ganaj, szemét aki szólni próbál!
– Ezen mért csodálkozol aggastyán barátom;- kérdezte a fa tolvajok fejedelme. A macika és az egész tanács a mi oldalunkon áll! A tanácstagoknak is mi szállítjuk a lopott fát! – a begyakorolt mondat a védelem részéről; – mi csak a gallyakat szedtük össze! – az is igaz, ez több tíz mázsát jelent. Valamit valamiért!
ˇ”Egyedül nem megy, egyedül nem megy”, énekelték a fa tolvajok zenekara, amit a tanácstagok refrénje erősít meg. A funkcionális analfabéta nyilvánosan lopja az erdőt. Hol 5 mázsás utánfutóval, hol pótkocsival járja az erdőt. A helyi hivatal tudtával!

Korrupt erdész ilyenkor merre jársz?. „hol jár az eszem… mindig csak nálad jár”.

– Azt suttogják a tisztás állatai,… megtette a hatását! Bekamerázták az erdőt! De melyiket? A funkcionális analfabéta – aki naponta csak 2 -3 órát alszik – egész nap járja a környéket, mit lehetne lopni. Ez élteti.
– Az, az aljas rücskös törpe varangy + a szaros vízben ugráló kecskebéka is éjszaka jár az erdőbe lopni. Az előlegeket felveszi… majd délutánonként behúzódik a háza mögötti részre, s lassan vágja a fát cirkulával. Bunkó vagy Bakszi! Az igaz, nem látnak… azonban hallanak.
-Ő még nem fizetett a fáért egy garast sem. – üvöltött a hó tigris.
A cigiárusék előtt sem láttam faszállító pótkocsit, ám mégis fával melegszik… karattyolt a törött lábú kánya. Én meg drága pénzért, számlára veszem a fát az erdészettől!
– Ezért emelik a fa árát ezek a szemetek miatt.

A mézes macikájukat kegyetlenül meg kell büntetni. – vijjogott a réti sas. A kákaalaki akka bölcs élettapasztalattal jelentette ki, bármikor az erdészet rendelkezésére áll. Ezeket a szarszagú – ganaj állatokat, bíróság elé muszáj állítani, a macikával, a törvény őrével s a tanácstagokkal közösen, mivel megfosszák a többi állatokat az életterületüktől.
– Hol vannak, ilyenkor a polgárőrök? – kérdezte a tüdőbeteg víziló.
– Ne keresd, mert nincs köztük látó.
– A vezetőjük a javítani való eszközöket Mekk Elekhez viszi.
– Ahhoz a szemét Ló húgy szagú kecskéhez?! Bár felborulna a második utca közepén. Csipikére is ráférne egy nagyobbacska…. Szemet huny az adócsaló tevékenységek felett! Macika nem engedi az intézkedést. Egyszer kikotyogta – mondta a néma hal.
– Ahhoz hát. – búgott a totyakos galamb. Ő szerelget a tanácstagok részére is.

Most üvegszemet csinál több tanácstagnak, akik, ha megállnak, gyökeret ereszt a talpuk. A hazugságuk vetekszik a butaságukkal!
– Sötétek, mint a kéménylyuk! – kacagott a harkály. De meg kopogtatnám az agyvelejét!

Fel kell állítani egy független polgárőrséget – titokban – s megfigyelni az adócsalást védelmező polgárőröket, majd feljelenteni. Azonban a helyi csendőrségnek nem szabad jelezni, mivel korruptak… rájuk férne már egy fazonigazítás! Talán, az új felsőbb vezetők teleszkóp nélkül is „LÁTNAK”

Macikát s a segítőit, segg nyalóit, el kell távolítani a hatalomból! Ezek az állatok teljesen lenullázták erkölcsileg a tisztást! Az egész megye szégyene, a macika s csapata.

– Mindenki erről, s a korrupcióiról ugat! Csak az alkalmat várják. Az infó szerint már a lejtőn van.- ugatott a kutya.
– Az érettségi bizonyítványt már vizsgálja a hivatal (ok)! – adta a jól értesültet a csiga.
– Nem kellene megvárnunk… a vizsgálatot? Adjunk be egy kérelmet.
– A seggnyalókat el kell távolítani, ha kell erőszakos eszközökkel. „Új műsorhoz új férfi kell”
Idegenek, képzettek kellenek a tisztás élére, akik nem korruptak, s nem közülünk valók. – jelentette ki a bölcs bagoly. Én már tudom is ki legyen a tisztás vezetője. Az biztos, a feketemunkások létszáma csökkenne, épülne a tisztás, és munkahelyeket teremtene! Nem kéne bejárni a közeli városba! – mikor a bérlet lassan megelőzi a több tízezer erdei pengőt.
– Na, ki, na, ki. – bömböltek az állatok.
– Itt van köztünk!
– Ki az, Ki az, kopogott a harkály.
Mindent csak sorjában. először távolítsuk el macikát, segg nyalóit. Ne dőljetek be a heterogén szemétségeinek. Tudjátok, nagyképűsége, önteltsége makacssága, nem ismer határokat.
A legfontosabb feladatunk, a tanácstagok életrajzának megszerzése!
-Ez, egyszerű feladat. – röhögött a vízibolha! – majd nyilvánosságot adni neki. – s lemondatni! Engedni kell, minél többen essenek ki…a többit bízzátok rám.

2013. február 08 -oil-
—————————————————————–

Az erdei tisztás fura ura… vagy szösszenet a fikciós meséből )))))) Lord of the forest glade … or weird fiction szösszenet meséből

A tisztás lakosai morgolódtak. Az állatok mondták a magukét. Niels Horgerson, pocokkal együtt voltak a hangadók. Mindenki a Mézes macika szabadságáról, érettségijéről beszélt. A visszaélései már nem voltak központi érdeklődésben. Hisz ehhez hozzászokott a környezete. A kétszínű hangyászok a testületében csak nyaltak, csak nyaltak, csak nyaltak. Senki, nem mert véleményt nyilvánítani, – a csalássorozattal szemben- nemhogy még interpellálni. A fölényeskedése, nagyképűsége az állatok körében utálatot váltott ki. A leváltásáról suttog a tisztász….

– Mi van a szabadságával? – kérdezte a rücskös törpe varangy, akinek a szája rothadt a hazugságtól.
– Azt rebesgetik a tisztáson, hogy három hónapig nem volt elérhető?- tette a jól értesültet a sün.
– Ezt én is hallottam! – trónfolt a piaci légy.
– Csak az ülésekre járt be. – mondta nekem is a szomszédom, aki ott dolgozik a tanácsnál.
– És még mit mondott? – nyájaskodott a róka kisasszony.
– Az a pletyus is járja, azt hitette el a munkatársaival; – neki közel három hónapnyi szabadság jár,(!) s senkinek nem köteles elszámolni a napjaival!
– Na, még ilyet! – méltatlankodott a tojást cipelő hangya. A nagyfőnöknek is el kell számolni a szabadságával, munkaidejével, s túlóra nem jár a macikának,(!) amit nyilván is kell tartani. Úgy gondolom, s láttam az újságban, hogy leírták mettől-meddig volt szabadságon a nagyfőnök! A törvények betartása nem kötelező macikának?
– Én is olvastam a cikket s még az is benne volt, kivel, s miről tárgyalt, s mikor! – adta a jól értesültet a szaros szájú görény, akiből a fos ömlött minden nyílásán keresztül.
– Fogd be a pofádat, bandzsi! Te mindenki k…ja!
– Örülj te épeszű – szolt közbe a rücskös törpe varangy. Valamiből élni muszáj. Se végzettség, se munkakedv csak élvezet jut nekünk/ meg a szarkeverő pofánk.
– Bizony, bizony? – sistergett a kígyó. A ló húgy szagú Mekk Elek még mindig a sakál vágóhídjáról hordja a lopott motorokat?
– Igen!
– Hallottátok?
– Mit, mit, mit csiripelt a veréb.
– Macikának nincs érettségije! Macikának nincs érettségije!
– Ezt csak most mondod? – énekelt a rigó.
– Én azt hallottam, a főváros piacán meg vidéken is lehet ilyen okleveleket kapni. Talán 60-80 ezer forint.
– Fű, de jó. Breki, Breki. Ilyen nekem is kellene. Biztonsági őr szeretnék lenni. Breki… kiáltott a szaros vízben ugráló kecskebéka.
– Ahhoz nem kell, te, fa tolvaj, feketemunkás! Elég az, ha szemet hunysz, te mocsok. A barátodnak is nincs semmi végzettsége s mindent szerel!
– Mi van ezzel az érettségi oklevéllel? – kérdezte a későn érkező csőrmester.
– Az a hír járja, macika pénzért vette a papírt!

A bölcs bagoly közbeszólt. Kedves barátaim! Az igaz, hogy lehet vásárolni a piacokon érettségi bizonyítványt! Nekünk van lehetőségünk, kérjük ki – közadat- mutassa meg, be az érettségi bizonyítványát, mikor, melyik, s mettől, meddig járt, s hol szerezte, melyik középiskolában érettségizett.
– Igaz, igaza van a bölcs bagolynak. Figyusztok? Hány év alatt lehet szerezni érettségit!
– Talán, egy vagy kettő! – röhögött a ló húgy szagú adócsaló. Az biztos, hogy két évvel ezelőtt nem volt érettségije! Akkor büszkélkedett volna a tisztáson. Hogyan jár most iskolába?!
– Hivatalos formába kell önteni a kérésünket- válaszolt a bölcs bagoly.
– Akkor írjuk bele azt is, mettől-meddig volt szabadságon, kivel tárgyalt, s mikor! – fordult a bölcs bagoly felé.
– Vegyük bele, mért szavaztak meg a tanácsnokok jutalmat, mikor az erdei tisztás anyagi lehetőségei ezt nem engedhetik meg. Sokba kerülhet az iskola! – hörgött a tigris.
– Ez még mind semmi! – kiáltott a jeges medve.
A járások megalakulását követően egyes állatok elveszítették a munkahelyüket. Mézes macika csinált – ám miből- egy céget, a csatlósának, ám működtetni nem bírják, mivel nincs pénz!
– Miből fizetik az igazgató bérét? – szolt közbe a teknős közösen a spanyol csigával.
– Úgy hallottam, az informátoromtól, macika olyan kijelentést tett, – ez legyen az Ő dolga!
– Ez nem így van! A tanácstagok nem érnek semmit! – csak nyalnak, csak nyalnak, csak nyalnak.
– A kérdés az, mennyiért nyalják fényesre macika seggét? Vagy a lokális hatalomért? Egyesek olyan sötétek! –vigyorgott a szúnyog.
A tisztás állatai felnevettek. A röhögés és a böfögés felverte a tisztás hangulatát.

2013.február 07
-oil-

The clearing people grumbling. The animals were told theirs. Niels Horgerson, pocokkal taxes were with the audio. Everyone Honey Icon leave, leaving Jerold spoke. The abuses were not a central interest. Do you believe this used to the environment. The two-tone body anteaters, only kissing, just kissing, just kissing. No, it is not an opinion – the series against fraud, let alone interpellated discard. The fölényeskedése, pomposity provoked hatred among the animals. The dismissal of the tisztász whispers ….

– What about the freedom of? – Said the rough dwarf toad, whose mouths rotting from falsehood.
– It is rumored in the clearing that was not available for three months? – Was well informed of the hedgehog.
– I’ve heard! – Throne patch on the fly market.
– I went to the meetings. – I’ve said my neighbor, who was working with the council.
– And what did he say? – Nyájaskodott the fox lady.
– The pletyus you go, the staff has been led to believe; – him nearly three months leave act (!) And no one accountable to the days of
– Now, even that! – Ant carrying a protested the egg. The big boss is also required in the freedom of working hours, overtime and does not involve the bear Canaan, (!) Is obviously to be observed. I think I saw in the paper that reported freedom from and how long was the big boss! The laws are not required to comply Bear Kaa
– I read the article and also was involved with whom, and what you discussed, and when! – Was well informed of the ferret’s mouth fuckin from whom all the crap pouring opening.
– Shut the fuck up, squint! You are all s … yeah!
– Be glad you’re sane – chimed in rough dwarf toad. Why do I have to live somehow. No education, no work gets pleasure just like us / fuck up your shit stirrer.
– Yeah, yeah? – The snake hissed. The smell of horse piss Mecca Elek still wearing the stolen engines vágóhídjáról jackals?
– Yes!
– Did you hear that?
– What, what, what the sparrow chirped.
– Bear Kaa not graduated from high school! Bear Kaa not graduated from high school!
– I just say that? – The blackbird sang.
– I heard on the capital market of the country can get these degrees. Perhaps 60 to 80 thousand.
– Grass, but good. Breaker, Breaker. I have such a need. I want to be a security guard. Breaker called the fucking water … jumping frogs.
– I do not need you, timber theft, illegal workers! Suffice if hunysz eye, you bastard. Your friend is nothing out of love and everything!
– What’s with the graduation diploma? – Asked csőrmester arriving late.
– a rumor, Icon of paper money took

The wise owl intervened. Dear friends! It’s true that you can buy in the markets Baccalaureate! We have the chance, check it out – public data show, in the matriculation certificate, when, what, and from what time, how long it was, and where did you get, what high school graduation.
– Yes, you are right the wise owl. Figyusztok? How many years to get graduation!
– Maybe one or two! – Laughed the horse piss smells of fraud. To be sure, it was not graduated from high school two years ago! You have pride in the clearing. How do you go to school now?
– Official should be consolidated responded to our request, the wise owl.
– You can also add a line, how far it was from and freedom, who dealt with it, and when? – Turned towards the wise owl.
– Take it, why councilors voted to reward when the clearings financial means can not afford it. The school can be expensive! – Hörgött the tiger.
– It’s all still there! – Called the polar bear.
The districts after the formation of certain animals have lost their jobs. Icon made with honey – but what each company, the satellites tion, but can not bear to operate, because there is no money!
– What the director is paid wages? – Chimed in together with the Spanish terrapin screw.
– I heard the informátoromtól, Icon made any statement – it should be his job!
– That’s not true! Council members do not touch anything! – Only saliva, but saliva, but saliva.
– The question is, how much gloss Icon lick ass? Or local power? Some are so dark! The mosquito-grin.
The clearing animals laughed. The laughing and belching were full of clearing the atmosphere.

2013.február 07 oil
——————————————————–

II. Mit ér egy alpolgármester szava…ha Baksi

A karácsonyi ünnepi gálán találkoztam először Baks alpolgármester asszonyával –(erről már írtam a blogban)

Beszédbe elegyedtünk s ígéretet tett, hogy megszervez egy író-olvasó találkozót. (nem én kértem) Ismerjen meg a falu, s a munkásságomat. Ne csak a blogban írtak, rövid novellákból lehessen következtetni az írói munkámra. Viszont – így folytatta – tudom, hogy több könyvet írt (erről a blogban már írtam), Antológiákban szerepelt.

Hallgattam, mint egy jó diák, közben érdeklődve néztem az arcát, memorizáltam a hangszínét, s a perifériás jeleit. (szakmai ártalom)

Elbúcsúztunk! Nem sok reményt láttam ebből a beszélgetésből (diagnózis felállítása) A megérzéseim mindig bejönnek!

11 nap múlva keresett azzal; – segítsek a szervezésben, mivel Ő még ilyet nem csinált! HMMM! Önzetlenül írtam neki a megadott E-mailére egy vázlatot, s elküldtem egy meghívó másolatát is. Az anomáliákat, s az, azt követő attitűdöket részleteztem.

Vártam, vártam, vártam, s közben borítékoltam a válaszát a barátaimnak. (Megint nekem lett igazam)

Ezek után 3 nap elteltével felhívott telefonon, s a munkájára hivatkozván lemondta a szervezést! Talán megijedhetett egy komplex szervezéstől, ami …

„Segítség képen” ajánlotta Kacsinta Tamás nevezetű Művelődésház igazgatóját. Búza Zsolt rábólintott az engedélyre – mosolygott Anita/ Azt tudni kell, egyedül csak s kizárólag a polgármester dönthet minden ügyben. Ha szabadságon van megáll az élet…

Közben már kacagtam a mássalhangzók, magánhangzók dölyfös csatájától. Szerencsére véráldozat nem lett.

Az óta is várom, várom, várom a telefonját Kacsinta úrnak! –oszt ennyi!

Az, az átkozott telefon nem hajlandó megcsörrenni!- nahát…

Viccből felhívtam az alpolgármester asszonyt telefonon; – nem csodálkoztam, mert a telefonját azonnal ártalmatlanná tette.

Tisztelt Alpolgármester asszony!

Látja a színjáték eddig tartott! A mesterkélt „közeledését” láthatóan meghatározta a test beszéde, valamint a kiváló emberismeretem. A Baksi embereket remekül ismerem.

Egy jó tanács a jövőre nézve!

A megkapott anyagból, ha mégis meggondolná, csak akkor vállaljon moderátor szerepet, ha olvas egy-két könyvet az írótól, s tisztában van a kortársi szerzők munkáival – összehasonlítás! Nem árt, ha ismeri a nemzetközi, hazai írónagyságokat. Higgye, el nem bántásképpen írom le!

Köszönöm a vidám perceket, amit szerzett nekem a hozzáállásával! Nyílttá tette számomra ki az úr a faluban, s hol rejtőzködik az igazság.

Még egyszer köszönöm, s további sikeres évet kívánok a munkájához! A szívemben nincs harag! Megszoktam már az e fajta hozzáállást… innen.

Barátsággal

2013.február 06 -oil-
——————————————————–

Erdőgazdaság, rendőrség, avagy a fa tolvajok gálája…

Kedvenc kávézómban üldögéltem ezen a szép tavaszias télben. Többen bátorkodtunk a szabadban élvezni a d – vitaminos napsugarakat. A gyermekek zsivaja, – a nem mesterkélt nevetés, a szimbolikus boldogság, hanem – egy igazi felszabadult érzés látott napvilágot a gyermeki kacajban. Élveztem a látványt, s zene volt a fülemnek. Számtalan szülő betért a fagyizó részlegbe s a bátrabbak egy gombócos hidegédességgel kedveskedtek családjuknak. A gyermekek izgatottan várták az „ajándékot”!
A tavasz zenéje bársonyosan simogatta a családok, az emberek arcát. Egyszóval, mindenki boldog s felszabadulttá vált ebben a szép szegedi tavaszban.

– Szervusz, művészkém! – lépett hozzám egy gyermekkori barátom. De rég láttalak. Láttam örül a találkozásunknak.
– Szia. Én is örülök neked. Mesélj, mi van veletek. Együtt vagytok még…
– Elváltam! Tudod, sokat veszekedtünk, – emelte fel a mutatójúját- beigazolódott a féltékenységem.
– Na… váltam érdeklődővé. Márta gyönyörű, erotikus nő volt. Hosszú haja lobogott a szélben, mikor rohantunk a Szabadtéri Játékok előadására. Lent voltunk a strandon, akkor a selymes haja a vízben úszott. A férfiak szeme kiakadt az érzéki test látványától. (emlékképek)
– Mindig azzal korholt, betegesen féltékeny vagyok. Jó, elismerem, van benne valami. – majd elkezdte a történetét.
A házasságunk második évfordulóján hamarabb hazaengedett a főnök. Arra gondoltam, veszek egy álomszép ajándékot Mártának. Keresgéltem az üzletekben. Izgatott voltam. Mert egy örök –hűséges ajándékot akartam neki adni, az én Mártámnak. Jártam a boltokat.
Nem voltam türelmetlen, csak lassan, komótosan, adta elő… megszakítottam,
– Gyulám, nektek született gyereketek?
– Nem! Sajnos nem.
– Férjhez ment?
– Nem!
– Akkor?- váltam kíváncsivá
– Kint dolgozik… Amerikában!
– Csak nem?
– De igen! Később kitért a kalandjaira, s arra hogy járt kint nála. Meghívott!
– Tényleg?
– Hivatásos férfifaló lett. Napi 3500 dollár a jövedelme! Csettintettem a nyelvemmel. Így diskuráltunk vagy ötven percet. Végül megunta s mesélt a közéleti tevékenységéről.

Képzeld el, ahol lakom… ja, Te nem tudod, kiköltöztem falura! – ott nincsenek törvények!
– A magyar alkotmány az egész országra érvényes… Gyulám!
– Én is így tudtam! Ám ilyen elmaradott helyeken… s legyintett. Kezdett érdekelni a „lényeg”. Meghívtam a barátomat egy italra, azonnal válaszlépés követte a rendelést.
– Nálunk, mindenki lopja a fát! Csodálkozást látott az arcomon. Igen! – először én sem hittem el. Én veszem a téli tüzelőt, számlát kérek, s nyíltan haza hozom. A fa tolvajok, meg este, késő éjszaka hordatják, vagy lopják a környező erdőkből. Jelentettem a hivataloknak, (PH) ott olyan választ kaptam – felemelte a poharát s meghúzta – mért nem csinálja maga is! Minket ez a pitricsáré lopások nem érdekelnek.(?)

Ezek után felhívtam az Erdészetet. Nekem kellett volna bizonyítanom a lopás tényét! – nevette el magát. Eltelt pár hét s a korrupt erdészt s egy rendőrt küldtek ki, akik az udvaron tárolt több mázsa fát nem látták, hanem azt írták; – a sparhelt alatt nem volt fa! Na, már most, ehhez pofa kellett. A rendőrségben nem lehet bízni! – ezt már komoly arccal mondta. Te bízol bennük?

– Nem! – válaszoltam határozottan! Csodálkozott a kijelentésemen.
– Miért? Elmondtam neki az ész érveimet.
– Tudod, a mi „falunkban” a törvény, a polgármester! A helyi rendőrség… majd legyintett.
– Ismerem ezt az érzést.
– Minden pofára megy! Ha nem nyalsz be… tudod.
– Próbáltad már a kormányablakot?
– Többször is. Nagyon kedvesek, de intézkedni… hajjaj. Nem is tudnak, nem akarnak. Nem az a cél… téged néznek balgának, hazugnak, meg minek vagy ilyen túlbuzgó! Nincs is hatáskörük! Felveszik a jegyzőkönyvet, majd a határozatot elküldik a falu jegyzőjének, aki semmibe veszi a kormányhivatalt, s annak határozatát, később hazudik és minden megy tovább! A baj az, hogy a határozatot s a végrehajtását senki nem ellenőrzi!!

Az osztályvezető, mikor jeleztem felé, hogy nem történt változás, széttárja a karját; – csak ennyire vagyunk képesek! Kérdem, miért veszik fel a fizetésüket? A fa tolvajok vígan élnek, nekünk, tisztességes polgároknak meg az állam emeli a fa mázsáját! Te érted ezt?
– A rendőrséggel dűlőre jutottál?
– Hagyd már őket! Nem intézkednek! Úgy gondolom, jelzik a PH- nak hogy ilyen bejelentés érkezett, s azután jöhet a vasalás… ennél ezerszer jobb volt a szocializmus!A hibájukat el nem ismernék. Tudod a mundér becsülete… Érdemes ezeknek szólni,
– Nem! Nem érdemes. – amíg a hivatalokat nem érdeklik az állampolgári panaszok… addig.

Persze vannak kivételek! Ha fentről kopogtatják a fejüket… meglepő, az esetben megtalálják a törvény betűit, s a vaskalapács lesújt. Milliárdos károk érik az államot, a lopások, a betörések, a nem törödömségek, illetve ej ráérünk arra még hivatalnokok színes skálája miatt. Én nem lennék miniszterelnök Magyarországon.

Minden elismerésem a jelenlegi Miniszterelnök Úrnak! Abban egyetértünk, hogy a gazdasági-társadalmi átalakításra szükség van! Ráfér az országra, valamint meg kell szüntetni a CSÁK MÁTÉK korszakát! A hivatalnokok hozzáállásán változtatni muszáj, mert, ha mi adófizető állampolgárok nem lennénk, akkor…!

Mi nem a tolvajok birodalma vagyunk!

2013.február 03
-oil-

——————————————————————-

VI. Víz alatti város… avagy a hivatalok humor bonbonjai!

Ültünk a kedvenc kávézónkban, s csipegettük a finom tortaféléket. Van úgy az ember, hogy megkíván cukrászipari termékeket. Ahhoz nem kell édesszájúnak lenni. A tavaszias idő – a télben – kicsalogatta az utcákra, a sétányokra a lakásukba búgozó embereket. A szerelmesek érzéseik nyilvánossá váltak az utca emberének. Ez természetes folyamat, hisz a lopott csókok, a testek érintkezése robban, mint a bonbon az ajakban. A szétfröccsenő édes élet magasztos, gigantikus érzéssel tesz gazdagabbá s szárnyakat ad a boldogsághormonok menetelésének. Remélem, ezt a felemelő érzést minden ember átélte, s átéli a földön!
Odalépett az asztalunkhoz egy középkorú férfi,

– Jó napot főszerkesztő Úr! Felnéztünk a szerkesztő asszonnyal, s nem volt ismerős a férfi.
– Jó napot! Miben segíthetek?
– Szeretnék önnel beszélni, ha megengedné.
– Most nem alkalmas! – válaszoltam határozottan.
– Végtelenül fontos mondanivalóm lenne a főszerkesztő Úrnak. A szerkesztő asszony rámnézett s intett a szemével; beszélj vele.
– Foglaljon helyet.

Nekem is voltak fontos ügyeim! A hivatalok nem szeretnek intézkedni! Valamikor régen a kormányhivatalba mentem, hogy válaszokat kapjak a kérdéseimre. A munkaidő 8 órakor kezdődött. Mint jó állampolgár 10 perccel hamarabb ott álldogáltam a bejárat előtt. Nézelődéssel ütöttem el az időt. – majd negyed kilenckor odaléptem a portaszolgálat elé,

– XY asszonnyal szeretnék beszélni.
– Várjon egy pillanatot. Telefonált. Erzsike, várja egy ügyfél. Felmehet.
Gyalog mentem az emeletre, közben gondolkodtam, hogyan adjam elő a panaszomat. Nagy levegőt vettem, s kopogtam.
– Tessék.
– Jó reggelt kívánok.
– Jó reggelt.
– Miben tudok segíteni.
– Az osztályvezető asszonnyal szeretnék beszélni
– Milyen ügyben.
– Magán… ügyben.
– Kit jelenthetek be.
– Horváth Lajos vagyok.
– Foglaljon helyet. Kinyílt a szentély ajtaja. A vidám csevegés hangja színessé tette a napomat.
– Magdika, légyszi hozz be kettő kávét. – szólt ki a hang
– A szokásosat?
– Igen.
A lábamat keresztbe tettem. Tetszett a helyzet. Jöttek mentek a szép hölgyek.
– Nekem is jut kávé Cuncikám.
– Igen!
– Szevasztok csajok. Egy dekoratív barna ciklon lépett a titkárságra. Bent van az Erzsi?- majd rám pillantott.
– Bent! – de vannak nála.
– Ilyen korán? – lepődött meg a ciklon. Mondd meg neki kerestem, s kiment az irodából. Most egy köpcös férfi érkezett. Szétnézett, s elvett az asztalról egy sütit. Rágcsálta, később grimaszolt egyet s kiment.
– Titkárnő a kávékat rátette a tálcára s mellé helyezte a tejes kiöntőt s a hozzá dukáló tejszínt.
– Köszönöm drágám.
– Az ajtót becsukjam?
– Nem szükséges. A tere – fere a tegnapi eseményekről szólt, meg a női dolgokról.
– Nagyon cuki a ruhád? –hallatszott a vendég hangja. Mikor vetted?
– Talán egy hete, vette Gábor.
– Megháláltad? –kérdezte erotikusan a vendég.
– Gondolhatod! A hancúrozás mindig jól jön!
– Megcsörrent a telefon.
– Igen… szólt Erzsébet hangja.
– Ne haragudj muszáj mennem. Magdinak; – ha keresnek, itt s itt megtalálsz.
– Jól van drágám.

Nem szóltam. Kiválóan éreztem magam. Hisz ez a pezsdítő élet elvette a búskomorságomat. Lassan már is nem emlékeztem, miért jöttem ebbe a közegbe! Ettől független remekül éreztem magam! A köpcös visszatért.

– Vendégei vannak? – bámult az épp telefonáló titkárnő felé. Útba igazítottam a kis köpcöst.
– Most ment el! Megköszönte s távozott. Felhőtlen voltam, hogy információt adhattam az iroda életéről. A titkárnő tette a dolgát, míg én lustán üldögéltem a bőrfotelben. Néha felpillantott s tovább folytatta a „kopácsolását”. Ránéztem az órámra, háromnegyed kilenc! – állapítottam meg. Ebben az irodában még a munka nem kezdődött el! Husz perc elteltével Erzsike érkezett. Rám pillantott… oszt ennyi.
– Képzeld, el kellett mesélnem a főnöknek a tegnapi kalandomat.
– Nem mondod? – vált érdeklődővé a beosztott.
– Kíváncsi volt a ruhámra! Áradozott a férjem jóságáról, s dicsérte a sármosságát. Ez kissé zavart. Talán szerelmes belé. – ezt már gondolta. Ne kapcsolj senkit… légy szíves. – s magára csukta az ajtót.
– Kér egy kávét? Meglepődtem.
– Elfogadom.
– Látja, milyen forgalom van korán reggel.
– Tapasztalom! Rámosolyogtam a középkorú hölgyre, akin mélydekoltázs díszelgett. Láttatni engedte gigantikus mellét. A látvány vonzotta a szemem. A titkárnő kiszúrta, hogy csöpög a nyálam.
– Hogyan szereti a feketét, és mosolygott.
– Tej nélkül! A szememet vonzotta a mellcsoda. A tálcát letette az asztalra. A mellek között láthattam a völgyet is! Huuuu!
– Finom Omnia!
– Kávé szakértő? – incselkedett az érzéki nő. Mivel foglalkozik? Megmondtam. Megcsörrent a telefon.
– Kér egy sütit?
– Elfogadom! Egy magas szőke férfi lépett be a titkárságra. Ő is rám nézett.
– Magdika, Zsókához jöttem, bent van, vendégei vannak? Látom az ajtaja zárva.
– Itt van, most nem fogad senkit!
– Fontos ügyben keresem.
– Milyen ügyben? Mondd, el átadom neki s visszahívlak. Nem várhat ebédig?
– Hmmm… várhat. Ezzel elment.
– Látja, milyen forgalom van. Nem tudom hol áll a fejem. Majd kopogni kezdett a számítógépen. Az idő, lassan, de biztosan haladt. Én is a gondolataimmal voltam elfoglalva. Az emlékképek színes kavalkádja szórakoztatott. A látvány kielégítő volt. Már elfelejtettem miért is jöttem a hivatalba.

A nő, a kávé, az érzékiség, a színes forgatag, a munkát kerülő trécselések… amik a munkakezdést három és félórával késleltették, ezt minden nap lehet érzékelni a hivataloknál, vagy csak a kiemelt hivatalok privilégiuma?

Kicsit szorongva ült le a „panaszos” . Éreztük, nem tudja, hol kezdje el a mondanivalóját. Ezért segítettem.

2013.január 22 -oil-
——————————————————————-

V. Víz alatti város…vagy a polgármester dilemmái(a hamarosan megjelenő; – Az adócsalók paradicsoma c. kötetemből részletek)

A jegyzővel folytatott beszélgetés nem javított a hangulatán. Nem bízott már benne, hisz az előző éra embere. Túl kell adni, ám előtte muszáj lesz tudakozódni a körjegyzőség iránt. Úgy érzem, mintha szakadna a tekintélyem. – majd kortyolt a kihűlt kávéból. Érezte, a jegyző nem áll mellette a szabálysértési eljárások kezdeményezésében. Kétlaki! – gondolkodott hangosan Sándor! Lehet, igénybe veszem a rendőrség segítségét, illetve a társszervek vezetőinek írok egy levelet. Megelőzöm a vízözönt. Sára is erre ösztönzött. Neki kiváló megérzései vannak. Mindent meg-át beszélnek! A barátnőjéről már nem is beszélve. Csökkentenem muszáj lesz az alkalmazotti létszámot. Ez is szavazatveszteséget idézhet elő. Ami előre vinni az ügyet, ha munkahelyet tudnék teremteni. A turizmus, a kereskedelem hátsóját láthatják itt a polgárok. Sajnos a városunk a környező településektől el van maradva. Senkiben nem bízhatom! Kivel legyek őszinte, s kivel beszélhetek nyíltan az aggályaimról!

– Polgármester úr! Keresik. Beengedhetem az urakat?
– Kik keresnek Gabika?
– Vállalkozók!
– Engedd. Nehezére esett a felállás.
– Jó napot polgármester úr:
– Maguknak is.
– Emlékszik ránk? – kérdezte a testesebb férfi.
– Hogyne! Önök adták be a pályázatot a szemétégető projektre. A testes férfi mosolygott a beosztottjára.
– Na és átolvasta? – kérdezte a fiatalabb vállalkozó
– Némileg átfutottam, mivel kevés időm volt mostanság.
– Tetszik a cégünk ajánlata?
– Nem rossz… nem rossz. – fogalma sem volt róla, mivel nem olvasta el.
– Mit szól a tervezett konstrukcióról, s annak tervezett megközelítéséről?

Nem tudta hogyan mentse ki magát. Fejét kezdte vakargatni. A csend kezdett méltatlanná válni és tőrként hatolt a vállalkozókba. Észrevették a tanácstalanságát… meglepődtek. Nem ehhez voltak szokva. A tárgyalás, az tárgyalás!
– Géza!- fordult a társa felé – add ide a tervrajzokat, majd kacsintott. A kolléga vette a málnát.
– Nem hoztuk el! – jelentette ki határozottan.
Sándorunk nem értette a dialektika eme részét. Visszaült az asztala mögé, később,
– Gabika, legyen, szíves hozzon az uraknak kávét. Bocsánat, meg sem kérdeztem kérnek –e?
– Köszönjük, nem. Folytathatnánk a megbeszélést?
– Az, az igazság, csak átfutottam a pályázatukat, ám megígérhetem kettő hét múlva képben leszek.

A vállalkozók nem csodálkoztak, hisz erről volt híres! Tudták, ez a játék az Ő „prémiumának” bevezetését szolgálja. Várták, mi lesz a következő mondat. Sanyika keresztbe rakta a lábát, s érdeklődve bámulta a beszélgető partnereit. Azok érezték most rajtuk a sor.
– Sanyika! A cégünk felajánl egy bizonyos összeget, ha – közbe forgatta a fejét – méltányos elbírálást kap a pályázatunk. Sándorunk arca megcsillant. Látom, értenek ezek a némaságból. – gondolta. Mennyit kérjek? A szokásost vagy emeljem a tétet. Maradok a 20%-k mellett.
– 20%-t szoktam kapni! – kimondta egy szuszra.
– Rendben! – Mikor adjuk át a borítékot.
– Most. A testes elővette a borítékot, – tudták, ez lesz a következő lépés – letette az asztalra. Sanyika meg sem számolta, betette a fiókba.
– Ejha! Ekkora bizalom van!
– Megbízom magukba!- mosolygott a polgármester.
– Akkor két hét múlva s felálltak a vendégek.
– Gabika kísérje ki az urakat.
Ez a nap is jól kezdődött. – rápillantott az órára. Hűha! Mennem kell ebédelni. Van még valami mára?
– Délután lesz egy tárgyalásod. Nem válaszolt a mester. Magára csukta az ajtót. Megszámolta a pénzt. Minden rendben. Megcsörrent a telefon,
– Én vagyok, suttogott a spion.
– Van valami?
– Igen.
– Kit találtál meg?
– Viccelsz? Amivel megbíztál végrehajtva!
– Oké!
A kontár akkora forgalmat bonyolít, hogy a cégünk elsüllyed. Az utcabeliek kinevetnek! Gyáva sza..ak tekintenek. Azt suttogják, félsz… a spion kivárt. Tudta, a büszkeségét sárba taposta. Megnőtt a kerékpár forgalom, a szatyros asszonyok mintha templomba járnának.
– Fotók?
– Megvannak!
– Ha nem kezdeményezel eljárásokat, a választásokat elbukod! Az ellenzék vár… Az emberei is figyelik a kontárt, a feketemunkásokat s a képviselőidet is, akik egyetlen egyszer sem interpelláltak ez ügyben. Sanyika, egyedül maradsz! Tudnak a 20%s hálapénzedről is! Sírt a telefon!
– Azonnal gyere be!
– Nem érek rá. A múltkori pénzemet sem fizetted ki. – majd letette a telefont.

Mezopotámiában a Kr. e. IV. Évezred közepén megjelent az írásbeliség, s ezt elsősorban az állam vezette be! Nyilvántartások, adminisztrációk minden állam irányításának alapja, ám ugyanez vonatkozik az írásban megfogalmazott törvényekre is. Az első törvények a Kr.e. XX. századból származnak. Lipitistar és Bilalama királyok törvénytöredékei széleskörű szabályozásra utalnak.
„Hammurabi Kr.e. 1792-175O viszonylag jó állapotban megmaradt törvényoszlopa 282 cikkben szabályozta az állam rendjét, a katonák jogait, az allatvalók jogait és kötelességeiket, a földbérlők jogait és kötelességeiket. Érdekességként említeném tisztelt kaméleoni istenek, hogy jó néhány írásos anyag támad a vezetői magatartás, a ténykedés és a módszerek terén is”
Plutarkhosz Kr.u. 48-12O a Párhuzamos életrajzok c. Művében több politikus és hadvezér kapcsán is kitér a vezetői magatartásra és módszerekre.

„Athénban a legértelmesebbek belátták, hogy Szolón az egyetlen ember, aki mentes kora bűneitől, mert nincs köze a gazdagok igazságtalanságaihoz, de nem feszélyezi a szegények nyomorúsága sem, hozzá fordultak tehát, és kérték, vegye kezébe a közügyeket, s szüntesse meg, a viszályokat. A leszboszi Phaniasz azt beszéli, hogy Szolón a város érdekében mindkét felet megtévesztette, a szegényeknek titokban földosztást ígért, a gazdagoknak pedig szavatolta a megkötött szerződések érvényességét”

„Így mindkét fél nagy reménykedéssel nézett a jövőbe, s a vezető emberek mindkét részen arra igyekeztek rábeszélni Szolónt, hogy fogadja el az egyeduralmat”

„Az egyeduralmat nem vállalta, de azért nem bánt kesztyűs kézzel, az athéniakkal. Nem lett puhánnyá, nem tett engedményt a hatalmasoknak, és törvényeit nem azok szája íze szerint alkotta meg, akik megválasztották. Csak olyan változtatásokat vett tervbe, amelyeket – remélte- rábeszélésre elfogadnak vagy személyes tekintélyével keresztül, tud vinni, mint maga is mondta – Erőszakot vegyítve össze és jogot.”

2013.január 21 -oil-
———————————————————–

IV. Víz alatti város…vagy a polgármester dilemmái(hamarosan megjelenő; – Az adócsalók paradicsoma c. kötetemből részletek)

A jegyző késett. Sanyika dobolt az ujjaival az asztalon, s közben azon tűnődött, hogy ezeket a nagypofájú kontárokat, epertermelőket, szerelőket… stb miként tudja megszorítani. Igaza van a feleségemnek, barátnőmnek. Nehogy már ezek miatt veszítsem el a polgármesteri székemet. A választások a nyakamon vannak. A „kollégák” már elkezdték a kampányt. Nálunk csend van, ám ez nem jelent semmit. Az ellenzék vezére nem mozgolódik. Úgy hallottam többen is pályáznak a helyemre. Ki fogom használni a politikai előnyeimet.
– Sanyikám! Megérkezett a jegyző.
– Küld be.
– Szervusz, polgármester úr. – vigyorral az arcán lépett a szobába az alattvaló.
– Szervusz. Remélem, tudod miért hívattalak.
– Gondolom.
– Az kevés! – válaszolt keményen a mester! Arról van szó, hogy rendbe kell tenned a várost. Lassan több éve itt vagy s egyetlen szabálysértési eljárást sem kezdeményeztél az adócsalók, a feketemunkások, a kontárok, a birtokháborítók ellen, vagy tévednék. Kálmán lesütött szemekkel nyelte a véleményt. Amikor a víz alatti városhoz szegődött – ismeretség útján – akkor egyértelműek voltak az utasítások. Most meg egy szóra megváltozik minden. Az arca kisimult, az orra remegett. Talán nem hallottad, amit kérdeztem?
– De, de csak egy kissé elméláztam.
– Ez nem tetszik nekem… barátom. – jelentette ki határozottan a polgármester.
– Mit vársz el tőlem? – hangja csendes, alázatossá vált.
– Mit, mit, Te is tudod! Ossz ki egypár szabálysértési bírságot az adócsalók ellen!
– A védettek is szóba jöhetnek?
– Nincs tovább védettség. Vagy Én, vagy Ők! Értetted!
– Természetesen. Kivel kezdjem főnök. Megváltozott a hozzá állása a jegyzőnek. Bizalmassá vált a hangszín.
– Talán a kontárral, az epressel, a festőkkel, ez után jöhetnek a többiek. lássuk mekkora lesz a felháborodás. – nevette el magát a polgármester. Nehogy már én féljek ezektől a csalóktól. Minden csoda három napig tart!
– A választók? – közbevágott Sanyika
– Mellettem állnak. Hány éve hunyok szemet az adócsalások felett! S Te is! – bökött a jegyző felé.
– Számtalan támadás ért mind a kettőnket. Igaz barátom!
– Ami igaz, az igaz. Főleg engem tettek nevetségessé minden hivatal s minisztériumok előtt. Nem is tudom, mi lenne velem, ha elküldenél… a hivatalból. Senki nem venne fel… majd nagy levegőt vett, s folytatta.. a hírem megelőzne!- nyelt egy nagyot.

– Ez igaz! – ha határozottabb lettél volna, s nem bosszúálló, akkor…
– Erre én is rájöttem! Nincs már vissza út!
– Az a feladatunk, hogy visszafordítsuk a történelem kerekét. A jegyző nagyot nézett, mivel nem értette a metaforát. El kell magyaráznom?
– Igen!
– Figyelj barátom. Az ellenségeinket az oldalunkra muszáj terelni. Ezért kell tizedelni az adócsalókat. A többiek szegmenseit megnyirbáljuk, hisz az ellenzék között nincs egyetértés. A képviselők mellettünk állnak. Azt gondolom, remekül állítottuk össze a táborunkat. Vannak gyengébb képességűek… stb.
– Egyetértesz?
– Bizony, bizony. Kiváló gondolat volt… most ráférne egy kis tatarozás. Az alapoktól kell elkezdeni. Egyes képviselőkre rá kell ijeszteni. Téli tüzelő, találtam az erdőben, szivattyúzás…hihihi
– Mondasz valamit. Tudom is kivel kell kezdenem.
– A nyugdíjasokkal mi a terved? A szavazatok nagyon fontosak. – látszott megerősödött a jegyző. Megnyugodott.
– Ezekre a kérdésekre ráérünk. Most mehetsz!
– Gabika hozd be az aláírni valókat
– Na… sikerült ezt a bugyutát megrémiszteni?
– Igen! Nem vagyok elégedett a munkájával! A városban sokan nem szeretik a fölényeskedései miatt.
Panaszkodtak, hogy lenézi a bejelentőket.
– Én is hallottam a nagyképűségéről. Vigyázz vele! Ha kíváncsi vagy a véleményemre, akkor küld el!
– Gondolkodtam rajta.
– Ne gondolkodj, cselekedj.
– Nem tudod mi lesz az ebéd?
– Nem otthon ebédelsz?
– Nem.
– Miért:
– Muszáj neked mindent tudnod.
– Én vagyok a titkárnőd s a szeretőd is. – könnyessé vált a szeme. Megsajnálta a barátnőjét felállt és a keblére vonta. A nő oda, mit oda, szinte belébujt.,. mint kisded az anyja melle közé. A polgármester e jelenetet imádta.
– Jól van, nem így gondoltam. Infókat gyűjtök!
– Infókat? – vált kíváncsivá a szexbomba.
– Igen infókat.
– Kiről cica- mica.
– Tudod, hogy ezt a szót nem szeretem… csak aközben, mikor úszol az erotika lágy tengerében.
– Telefonáltak az iskola ügyében.
– Még csak most mondod!
– Az anyagot letettem az asztalodra.
– Nem láttam! Kopogtak.
– Polgármester bent vagy?
– Gyere csak képviselő úr. Gabika úgy is menni készült. Miben segíthetek.
– Mostanság sok embernek csípi a szemét a feketemunka, kontárkodás, cigi árusítás. Az embereknek nincs munkahelye! A baromfis sem szakemberekkel szereltet, hanem a segédmunkással. Intézkedni kellene, mert a lejtő ásítozik.
– Tudom! Épp most bíztam meg a jegyzőt, a szabálysértési eljárások kezdeményezésével.
– Na, ez remek. Mi vitt erre a döntésre. Nem most kellett volna. A kritikusod mióta mondja… neked! Makacs vagy, mint az öszvér.
– Belátom! A kritikusnak van igaza. A nejem is ba…at. Annak is igaza van! Félretettem a büszkeségemet, s ezen túl nem cenzúrázom az újságot!
– Magunk mellé muszáj lesz állítani a zsenit! Sokat segíthet!
– Igazad van! Nálatok mi a helyzet?
– Lent nem változott semmi. A panaszok hullámzanak. Az emberek szeretik a kritikusodat. Felnéznek rá.

– Igeeeen! – csodálkozott a mester.
– Szinte rajongótábora alakult. Állítsuk magunk mellé! Ha tisztet is kell áldoznunk, akkor is.
– Ki legyen az a tiszt?
– A jegyző! A képviselőtársaim is ezen a véleményen vannak. Nem érdemes velünk szembe szállni… ismered, előttünk nincs akadály… Te is tőlünk függsz!

A Kr. e. XIII. Században vagyunk.

Mózes kivezette a népét Egyiptomból. A pusztában vándorolnak. Apósa Jethró főpap úgy dönt, hogy lánya és két unokája társaságában meglátogatja Mózest. Egy egész napon át, figyeli Mózes vezetői tevékenységét, majd másnap kezdődik a tanóra.

„És lőn másod napon, leüle Mózes törvényt tenni a népnek, a nép pedig áll vala Mózes előtt reggeltől estig. S mikor látja vala Mózes ipa mind azt a mit ő a néppel cselekedék, monda: mi dolog az, a mit te a néppel cselekszel, miért ülsz te egymagad, mind az egész nép pedig előtted áll reggeltől estig? És monda Mózes az ő ipának: Mert a nép Isten akaratát jön tudakolni hozzám. Ha ügyök- bajuk van, én hozzám jőnek és törvényt és törvényt teszek az ember között és felebarátja között, és tudtára adom az Isten végzéseit és törvényeit. Mózes ipa pedig monda néki: Nem jó az, a mit te cselekszel. Felettébb kifáradsz te is, ez a nép is, a mely veled van, mert erőd felett való dolog ez, nem végezheted egymagad. Most azért hallgass az én szavamra, tanácsot adok néked és az Isten veled lesz. Te légy a népnek szószólója az Isten előtt, és te vidd az ügyeket Isten eleibe. És tanísd őket a rendeletekre és törvényekre és add tudtukra az utat, a melyen járniok kell és a tenni valót, a melyet tenniök kell. És szemelj ki magad az egész nép közül derék, istenfélő férfiakat, igazságos férfiakat, a kik gyűlölik a haszonlesést és tedd közöttük elöljárókká, ezredesekké, századosokká, ötvenedesekké és tizedesekké. Ezek tegyenek ítéletet a népnek minden időben, úgy hogy minden nagyobb ügyet te elődbe hozzanak, minden csekélyebb dologban pedig ők ítéljenek, így könnyítve lesz rajtad, ha azt veled együtt hordozzák.”

2013.január 16 -oil-
—————————————————————-

III. Víz alatti város… vagy a polgármester dilemmái (a hamarosan megjelenő; – Az adócsalók paradicsoma c. kötetemből részletek)

Sanyika egész éjjel nem aludt. Forgott, mint a ringlispíl. A titkárnője beszámolója nem hagyta nyugton. Nem is gondolta, hogy ennyi adócsaló, kontár, feketemunkás van a városában, ám mondhatnánk azt is, falu.
A hozzá elérkező jelentéseket, fotókat nézegette, mikor,

-Oltsd le a villanyt! Aludni szeretnék. Sanyi nem szólt. Kiment a konyhába. Kivette a viszkis üveget s meghúzta. Nem gondoltam volna, majd egy újabb korty következett. Intézkednem kell! Annyi támadás ért mostanában! Előbb-utóbb az ellenzék hajóját segítem, ha „ej rá érünk arra még” Pató Pált játszom. Nem értem magam sem.

Mindig szerettem dolgozni. A vállalkozásomat is magam fejlesztettem segítség nélkül. Tudom, nagyképű, beképzelt vagyok. De ki nem az, aki a semmiből politikai hatalmat szerez! A viszki megdolgozta a gyomor pihéket. Éhes vagyok, hány óra lehet? Odacsoszogott a hűtőhöz s kivett egy darab disznósajtot, beleharapott. Míg rágcsálta, addig szelt egy karéj kenyeret. Közben a gondolatai a kontárokon járt.

Sanyi;- mondta önmagának – ha a sült galambra vársz meg fogsz bukni, tudod az egyenlő az elköltözéssel. Ezt nem engedhetem, meg ott van az iskola… na még ez is. Csak idegileg bírjam. Jól esett a disznósajt. Az íz kavalkád egy kissé nyugtatta a zaklatott idegeit. Kis idő múlva felkiáltott: Megbüntetem a kontárt és a feleségét is, aki a feketemunkában fedezi azt a mocskot. Elég volt! Ma bemegyek a hivatalba s pontot teszek ennek az ügynek a végére. A vállalkozót is behívatom a jegyzőn keresztül, aki segédmunkással szerelteti azt a sok ki…b…t selejtes villanymotorokat. A cigaretta árusokat, lerakat is – három család- is megkapja a behívót. Nahát. Engem néznek hülyének! Egyre falánkabban harapdálta a disznósajtot. Úgy látszik a fűszer meghozta az eszét. Na meg még ezek is, gondolkodott hangosan. A szobafestők, a virágárusok, a szerelők a k..a életbe. A hivatal cége meg fuldoklik ezek az adócsalók miatt! Igaza van a tanult barátomnak. Beszélek is vele.

Nem vette észre, a nap felkelt s bekukucskált a háza ablakán… csak mondta a magáét.
– Kivel beszélgetsz Sanyika. – kérdezte álmosan Sára.
– Senkivel!
– Naaaaa, hallottam, hogy vitatkozol!
– Jóóóó! Magammal beszéltem meg a feketemunkások, adócsalók, szemétségeit. Miattuk nem megy az önkormányzat cége. Nem hagyhatom. Még belebukok!
– Az könnyen meglehet! Mióta kérlek, fogadd el a kritikusod véleményét. Mért kell neked a bunkó elődödet lemásolni. Tudod, erre ment ki a játék, hogy megbuktassanak, s Ő dicsfényben érkezzen vissza. Az iskolában is megtudnák…
– Igazad van! Ma intézkedek! Mennyi az idő?
-07 óra 30 perc!
– Fürödtél már?
– Nem!
– Akkor nem is fogsz!- kajánul nevetett.

A hivatalban dolgozók meglepődtek a vezetőjük pontosságán. Összebúgtak a háta mögött.
– Nocsak, bejött a polgármester?
– Nincs szabadságon?
– Csendben, mert még meg hallja.
– Polgármester úr, majdnem a nyakába ugrott Gabika. De jó látni téged, s nyomott egy érzéki csókot az arcára. Az irodák ajtaja zárult. Mindenki ismerte, a kettőjük kapcsolatát. Sanyika kezdte megszokni a reggeli puszikákat
– Mit szeretnél inni, kávét, teát, vagy valami erősítőt.
– Kávét. Egész éjszaka nem aludtam.
– Csak nem? – vigyorgott a szerető
– Nem, nem… ezeken a férgeken gondolkodtam, s közben rágcsáltam egy jókora disznósajtot.
– Milyen férgeken?
– A kontárokon, feketemunkásokon!
– Megszállt a lélek!- vált komollyá a hang.
– Talán! A kritikusomnak igaza van! Ő legalább szemtől-pofába mondja meg keményen a véleményét. Nála őszintébb embert nem ismerek! Mindig is igaza volt! Mellé kell állnom, ezt mondta a nejem is. A jövőm függhet tőle! Az ellenzék csak arra vár, hogy az önkormányzat cége ne prosperáljon. Kellő indok lesz a támadásra. Ők megmondták, nem ért semmit a figyelmeztetés, a rossz döntések s rossz tanácsadókra hallgatok!

– Állj le! Ne hergeld magad. Semmi nincs elveszve. Közbe simogatta az arcát. Hívasd magadhoz a jegyzőt. Add ki az utasításaidat. Kötelezd a pénzbírság kiszabására. A foglalkoztatókat, akik rendszeresen alkalmazzák feketén a segédmunkásokat, mint a kontár s a lepcses szájú feleségét. A törpéket sem hagyd ki. Ezek a szemetek lesznek a végzeted. Ne sajnálj senkit! Mi a fontosabb számodra, a családod vagy ezek az aljas adócsalók.
A kritikusod nagyon is tisztán látja a helyzetet. Megmondta; – kész tények elé fog állítani. Egy út marad a fényesség felé, ha eljárásokat kezdeményezel az adócsalók ellen. Vannak címlistáid, fotóid, kell ennél több? Na mire vársz még!

– Kéretem a jegyzőt.

Az infók száguldoztak az agytekervényeiben. Tudta, Gabinak igaza van. Nehezen ismerte el még önmagának is, a kritikusa véleménye mindig szíven találta. Nem akart igazat adni neki, de jól esett, ha elismerte a cselekedeteit. Érdekes, bizonyítási vágy tombolt a kritikusa felé. Nem értette ezt a bizonyítási kényszert. Csak neki akart megfelelni! Imádott vele beszélgetni. Látványa megnyugtatta! Hitelessége, tudását elismerte. Azonban a kisördög ott bujkált benne.

Móricz Zsigmond: Rokonok

„a hivatalban nem volt semmi baj. Sőt valami váratlan öröm érte. Az első szerződés. Ötven pengőt kapott érte. Nem akart hinni a szemének. A pénzt eldugta a pénztárcájának titkos és soha nem használt belső rekeszébe, s ment a polgármesterhez referádára”

„Úgy érezte magát, mintha valósággal beérkezett volna, mintha már benne volna abban a különös társadalmi szövetségben, amely a várost jelenti, a közéletet, a hatalmat, a valóságot. Érezte, hogy a kezükben van a nagyváros szőröstül, bőröstül. Minden dolgával és minden érdekével, s mintha ő mindig ide tartozott volna”

2013.január 14 -oil-

—————————————————–

II. Víz alatti város… vagy a polgármester dilemmái

Van elég időm átgondolni az átalakulást! Ezek az ötletek felemelhetnek, ám el is süllyeszthetnek. A választásokig nem sok időm maradt. A szavazataim többsége kampányfogásnak köszönhető. Az ellenzék jelenléte, jelentéktelen. A 2/3 többség hatalmat, erőt ád, a terveim megvalósításához! A félelmet, mint eszközt igencsak jól alkalmaztam a hivatalban. Hogy kellene zökkenőmentesen megoldanom a szabálysértési eljárásokat, s ráterhelni egyes polgárokra a felelősséget! A jegyzőre számíthatok, de később – a munka befejeztével- muszáj lesz kirúgnom. Új műsorhoz új jegyző kell. A hatalmamat be kell biztosítanom! Innen akarok nyugdíjba menni, vagy a Járási Hivatalban szeretnék… megcsörrent a telefon
– Polgármester úr, a vállalkozó kereste.
– A begyakoroltat…
– Tudom!- azt közöltem vele, szabadságon van! Erre hangosan röhögni kezdett.
– S Te mit tettél, Gabi?
– Csendben maradtam. –majd megkérdezte; – mikor jössz vissza. Nem kötötte az orromra. Erre még hangosabban röhögött.
– Mire Te mit tettél.
– Akkor érzi jól magát, ha kötözködhet!
– Kikérem magamnak! Nem én kötözködöm, hanem magácska hazudik!- megfordult és elment.
– Van valami programom mára? Talán be kellene mennem, ha eljut a Kormányhivatalba, hogy nem járok be dolgozni s az iskolára fogom… felmentenek. Tudod, az ellenzék csak erre vár! Ha elkezdenének kutakodni… hajjaj
– Mit tegyek? – kérdezte félénken a szerető.
– Bemegyek! Pedig tanulnom kellene.
A titkárnő boldog volt! – hisz a szerelmes asszony szíve látni akarta már a fallosz bajnokát. Álmodozott. A polgármesteri választást követően a közeli étteremben ünnepelték a győzelmét, s ott lettem az övé.
– Gabika! Bejön ma a polgármester?
– Talán! – nem merte konkrétan tájékoztatni az alkalmazottat.
– Olyan furcsa a hangod, Baj van?
– Nincs. Sok a munkám. Nem érek rá. Szeretett volna kimenni a toalettre szépítkezni. Csak nem fogadhatom így a lepedő bajnokát. Marcella látta az álmait, ezért magára hagyta… az álmaival együtt! Tudta, a mester szeretője. Nagy pofával mondta a győzelem után;- magáévá tette a mestert! Ellenben, az egyszeri alkalom az fényezi át az agyát. Nem számíthat semmire! Családja van!
– Mikor jön be a polgármester? – kérdezte a gondnok. Szeretném aláírattatni vele a munkalapokat.
– Csak tedd le az asztalára. Megint csörrent a drót.
– Tessék!
– Kormányhivataltól vagyok, és a polgármesterrel szeretnék beszélni.
– Tárgyal.
– Fontos ügyben keresem.
– Senkit nem kapcsolhatok be.
Ezt a forgalmat. Főzök egy kávét, teát. Felállt s elment a teakonyhába.
– Bejön ma a mester? Így hívták háta mögött Sándort. Nem népszerű! Dolgozni nem szeret, csak a pénzt felvenni. Mister 20%-k a neve!
– Jelezte, ha nem jön közbe semmi… talán!
– Hetek óta nem tudjuk megbeszélni a feladatokat. Senki nem dönthet, nem írhat alá helyette. Ez nem megy sokáig! Foltozgathatjuk a terheket, de… nincs értelme.
– A jegyző? – mondta félénken Gabi.
– Óoooooooooo, legyintett kezével a pénzügyes. Ő is szabadságon van, vihogott Marcella.

MÓRICZ ZSIGMOND: ROKONOK

„a várakozás őrli meg az idegeket, az törli le a szarvakat, az oszlatja el legjobban az önbizalmat”

„S neki az, az érzése volt, hogy senki sincs bent a polgármesternél, csak őt akarja megvárakoztatni, hogy el ne bízza magát… Ő, ravaszok ezek… Politikusok, tudják, hogy kell az embernek letörni a reményeit… Minden fegyver közt a leggonoszabb éppen ez: a megvárakoztatás… Milyen büszke, aki azonnal bemehet, akármikor bemehet… aki csak úgy jön, megy, akárki van odabent, mert ő odatartozik, neki szabad, neki lehet, ő bizalmas viszonyban van…”

„Tudta, hogy a polgármesternek kegyencei vannak, mindent azokkal intéz el és másokat, a legtöbb tanácsnokát, kutyába sem veszi”

2013.január 13 -oil-
———————————————————–

Víz alatti város…vagy a polgármester dilemmái?

A polgármester úgy gondolta, nem megyek be ma a hivatalba. Fáradt volt. A tegnapi hajcáré, az egész heti munka… majd legyintett a kezével. Az asztalon lévő kávé után nyúlt, s kortyolgatni kezdte. Az íze megfogta s az emlékképeiben kezdett kutakodni. Honnan is ismerem ezt az érzéki tombolást. Elmosolyodott, s később egy nagyobbacska kortyot forgatott a szájában. A teste jelezte; az irány kellemes. –s ebben a pillanatban megnyílt az emlékcsarnok a hossztávú memóriában: Gizi! Te vagy az! A film pergett. A kövérkés test ellanyhult. De rég volt, mikor még! Fel kell s kiment a fürdőszobába. Sok időt töltött a tükör előtt- hisz hiú volt. Ezzel tisztában lehetett. Imádta, ha hízelegnek, csodálják, istenítik! Elég- kiáltott fel- az, hogy iskolába járok, a bajok tornyosulnak a hivatalban. Senki nem tud helyettesíteni. A hűtőből kivette a Viszkis üveget. Legalább te a barátom vagy.
– Korán reggel viszkizel! – morgott a neje
– Közöd!- s meghúzta az üveget.
– Nem mész a hivatalodba?

A fölényeskedése nemcsak a hivatalban, hanem már otthon is nélkülözhetetlenné vált. Amióta megnyerte a választásokat, senkire nem hallgatott. A családi béke lassan kezdett beborulni. Nem tűrt ellentmondást. Lustán hevert a karosszékben, mint egy odadobott kabát. A második korty beindította az agysejteket.
– Nem megyek be a hivatalba! – mondta határozottan a nejének
– Mért nem?
– Gyere közelebb. Sári ismerte… tudta… mi következik.
– A gyerekek elmentek… az iskolába… és simogatni kezdte a nő idomait. Sára nem ellenkezett. A válasz egyértelmű. Ezek a lopott percekért, pillanatokért érdemes élni, gondolta Sanyika, a polgármester. Sára is épp ezen filózott, mikor felszakadtak a boldogsághormonok. A teste vonaglott. Férje, felvette a ritmust… a lihegés üteme, ritmikussá vált.
– Kérsz egy kávét?- gombolta be a köntösét, s erotikusan megnyalta az ajkát
– Igen! Azonban, ha így nézel, következhet a szorítóból a második menet.
A csata tovább tartott, mint gondolták. A katonák hősiesen állták a támadást, nem védekeztek… a testek háborúja izzadság cseppekben jelezte… itt a vég. A telefon megcsörrent. Felszakította az érzéki csendet.
– Ne vedd fel. – könyörgött a nő. Sanyika gyorsabb mozdulatokra kényszerítette a bull vár falát.

Az önkéntes szabadság vándora úgy gondolta, reá nem vonatkoznak a törvények. Ki is használta e lehetőségeket. Mindenki nyalta a seggét! Ebben a társadalmi + munkahiányos helyzetben mást nem tehettek. Visszajött az uram-bátyám korszak. A földesúri rendszer élvezői ki használták az állam által biztosított politikai hatalmat. Erre szabták át a választási rendszert. Sanyika két ciklusba képviselősödött. A hangját nem lehetett hallani. Ferenc Jóska császárt idézgette ”minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg vagyok elégedve”. Nem érdekelte a választói panaszok, mivel nem mert felszólalni. Meg egyébként is. A vállalkozásából kiválóan élt. A polgármestersége alatt is rendszeresen ott dolgozott. Egyszerre volt a hivatalban, a vállalkozásában, s iskolában is járt. Ezt csináljátok utánam. Élvezte a hatalmát.

(Mi tudjuk, a hatalom törékeny. Ismerjük minden oldalát. Ez nem az erőszak, a drog, a szex. Sanyikának még fel kell nőni a feladatokhoz. Nem elég egy szent segget nyalni… vagy mindent, vagy semmit!)

-Na, pá,..aranyom pá. Gigantikus voltál – csettintett a nyelvével. Este, még egyszer este, gyűjtsd az erődet bikucim.

Sanyika kielégülten hevert az összegyűrt ágyneműn. Boldogság áramlott a testében. A paradicsommadár repkedett a lelkében. Könnyűnek érezte magát, úgy gondolta, talán még repülni is tudna. Merengését ismét a telefon berregése szakította ketté
– Tessék!
– Polgármester úr?
– Ki lenne más… hangjában a sértődékenység kétszínű bogara menetelt
– Többen is keresték
– Azt mondta, amit begyakoroltunk, ugye?
– Naná, nem vagyok én hülye.
– Ki keresett Gabika!
– Kormányhivataltól, egy vállalkozó, tudja, aki a panzióról érdeklődött mostanság, meg számtalan polgár. Ma van a fogadóórája!
– Tudom! Ám most nem érek rá. Idehaza tárgyaltam egy befektetővel.
– Sikeres volt?
– Nekem ne lenne sikeres Gabika!
– Tudom, tudom. Velem mikor tárgyalsz… polgármester úr.
– Ezt később megbeszéljük!
– Ne ugorjak át?
– Nem! A hajó elsüllyedt.

Változások előtt állt a falu, mivel a politikai nyomás erősödött. A járások megalakulása, számtalan ügyet át vett. Ezek a változások nemcsak a kis P. hivatalokat érintik, hanem a fegyveres erőket, s testületeket, meg az Isten tudja mit még. Forr a társadalom. A mélyszegénység tombol, a munkahelyek szűkülnek, a családok szétesnek. Hála a magasságosnak nekem egy jó ideig lesz munkahelyem. A félelem kialakítása időszerűvé vált. Tetszik, hogy embereket ugráltathatok, bókolnak, s senki nem ellenkezik az elképzeléseimmel.

A falu gazdasági fejlődése egy helyben topog! A pályázatok a rekonstrukcióra megfelelők. Munkahelyteremtésre esélyünk sincs. Létrehoztunk egy céget. Sajnos nem találtunk alkalmas embert az ügyvezetői székbe. A pillanatnyi megoldás csak a vérző sebeket tudja minimum legalizálni. Azonban nem ez a strukturális feladatok megoldása. Egy alkalmas embert ismerek, aki kegyetlenül kiváló lenne az ügyvezetői székre.

A feketemunkásokat, kontárokat helyre tenné. A piszkos munkát elvégezné, majd ezek után félre állítanánk. A falu nem tudná azt mondani: a Te lelkeden szárad”! Tudom, a kontárokkal, álvállalkozókkal, adócsalókkal, mezőgazdasági fekete munkások ellen kell eljárást kezdeményeznem. Nincs más lehetőségem, mivel ez a megoldás létezik. A falunk rossz hírét normalizálná e környéken. Senki nem szeret bennünket! Pontosan ezért a tetteinkért. Mától kezdve ennek véget vetek! A hozzám érkezett fotók, bejelentések, alapján szabálysértési eljárásokat fogok kezdeményezni a jegyzőnél. Az engedély nélküli építkezéseket felméretem a falugondnokkal!

Határt szabok annak a példátlan aljasságnak, hogy segédmunkásokkal szereltetnek a helyi vállalkozók villanymotorokat, s egyéb háztartási eszközöket! Ismeretem van arról, hogy a kontár rendszeresen autózik a megbízójához s hordja-viszi a selejtes villanymotorokat, amiről a falugondnok s mindenki tud! Nem fognak a hátam mögött kinevetni s erélytelenek hívni. Szűkíteni fogom a számla s nyugtaadási kötelezettségi hiányokat. Kemény eljárásokra kell számítani. Nem leszek az, aki voltam! Nincs kegyelem! Nem akarom lekopírozni a rossz képességű elődömet. Többre tartom magam. Én nem szeretnék mister 20%-k lenni! Érzem, szorul a hurok a nyakam körül. A kisugárzása döbbenetesen érezteti hatását! Egy ember van az egész faluban, aki hiteles tudott maradni, s a közérdekű harcában elengedtem a kezét. Szükségem lesz sajtóra, szóvivőre, s nem lesz szükségem kalandokra, és kalandorokra.

Móricz Zsigmond: Rokonok

„Csak csináld, csak csináld- kiáltott fel élénken a polgármester. – Hogy is mondtad? Hogy a kecske is, jóllakjon a káposzta is, megmaradjon? Nagyon helyes. Ezek a gaz kecskék a káposztát akarják… De hát istenem, a város nem csak belőlük áll… még vagyunk itt mások is, többen… a város lakossága kilencvenezer lélek… a többi nyolcvanezernek is élni kell, ugyi, pajtikám?
– Egy fontos dolog van, méltóságos
uram: az emberekkel meg kell szerettetni az adófizetést.
– Mit?
A polgármester úgy elképedt, hogy most aztán már egészen lárvaszerű lett az egész arca. A szája olyan lett, mint a setét kapu, s még egyszer mondta:
– Mit?
Ő pedig nevetett. Már boldog volt, hogy ilyen hatást tud elérni sorra, egy-egy szavával.
– Az adófizetést… Mert Magyarországon egy baj van, egy óriási nagy baj:
Magyarországon az emberek nem szeretnek adót fizetni… Senki sem szeret… én sem.
– Na, na – nevetett a polgármester.
– Pedig addig az országból nem lesz
európai ország, míg az emberek nem szeretik meg az adófizetést… Ha az emberek nem akarnak adót fizetni, vége a municípiumnak… szeretni kell a városunkat, ez a miénk… Tenni kell az érdekévben, s mit tehet a polgár?… Fizesse az adót…
– Megállott, s várta a nevetést, de a polgármester nem nevetett, csak várt.
Ő tehát folytatta.
Kétféle álladalom van, az egyik, ahol nem fizetik az adót. Az ilyen állam mindig elnyomatás alatt van, mert az adót be kell szedni, tehát szükség van végrehajtókra, csendőrökre, katonaságra és törvényre, hogy bevasalja az adót: az ilyen állam szabad és önérzetes és öntudatos polgárságának a társadalma. Itt mindenki tudja, mi az adó, mire kell az adó. Mi a célja és mi a rendeltetése, és a polgárság maga állapítja meg, mennyi adóra van szüksége”.

Igen igen, nincs szükségem kalandorokra sem regulára! Megszüntetem a regulát, az Istenit, majd egy nagyot húzott a viszkis üvegből

Regula felépítése

A regula középpontjában a közösség lelkisége és a lakosok alázatos szeretete áll. A kaméleoni példa szemlélteti a közösségi feladatokat, posztokat, az egymáshoz való viszonyulást, megértést. A javak elosztásában nem az egyenlőség elve érvényesül, hanem az egyén szükséglete a mások kihasználása.
Mindenekelőtt a rendfőnököt szeressétek, majd azt, aki feketén alkalmaz benneteket!

A regula kimondja.

Ne engedjetek magatok közé bevándorlót, és ami a legfontosabb,
– a feketemunka szorgalmazása, egy szívként, egy lélekként követendő.

A közösség alapelve.
– azonos szívvel, lélekkel ragaszkodjunk a hivatalhoz.
– a regula elvárja, hogy a feketemunkást, kontárokat végzőket mindenáron meg kell védeni a nyilvánosság előtt.
– a bejelentőt gyökérből lehetetlenné kell tenni.
– A bevándorlókat, muszáj megfélemlíteni! Erre azért van szükség, hogy a belső ”átcsoportosított” forrásokra ne derüljön fény!
– A tehetősebb őslakosoknak az a megbízatásuk, hogy tekintélyükkel ássák alá a bevándorló családokat. E módszerben nagy lehetőség rejlik!

A regula elvárja
– a büszkeséget, a kevélységet, s azt az kekec magatartást, amely szükséges külvilág előtt!

A legfontosabb tevékenység a regula életében
– a feketemunka, kontárkodás, Adó – TB csalás

Jelszavuk
– a nap minden szakában végezhetsz feketemunkát, kontárkodhatsz bátran,
– a közösség a hátad mögött áll,
– a vezetődre mindig számíthatsz, ( lelki támasz)
– a helyi összejöveteleken felerősödik a bensődben a felsőbbrendűség,
– élettereddé válik az adócsalás

A belső hang felsikított! Szüntesd meg a regulát, szüntesd meg a regulát, szüntesd meg a regulát. Meg is fogom! A falum érdeke is, nemcsak az enyém!

Folytatása következik

2013.január 13 -oil-
———————————————————-

Sanyika és a 38 ezres nyugdíj, avagy nem hiszek a szememnek!

A Petőfi Népe napilap 8. oldalán olvastam; Pintér: jogos a nyugdíjam cikket! Elképedtem Sanyika gondolati útvesztőjében. A jobb s talán a bal oldali szegély soron számtalan virágcsokrot láttam vagy nem? A tizedesből belügyminiszter lett! Na, ne… „A tizedes meg a többiek” című filmből idéztem.

Sanyika azt nyilatkozta, jogosnak tartom, hogy a miniszteri fizetés mellett továbbra is felveszem a munkaviszonyom után járó korkedvezményes nyugdíjamat.

Úgy tudom, a nyugdíjasoknak nem sok esélye van a nyugdíjuk mellett elmenni miniszternek. Azt suttogják, a nyugdíjas nem dolgozhat! Nahát!

Azt kérdezték a minisztertől. „korrektnek érzi-e, hogy felvette a neki járó adómentes korkedvezményes nyugdíjat…” a válasz IGEN!

Haver figyelsz? – mért kell toszogatni Sanyikát… ha Ő jogosnak tartja… akkor… az is! Vedd tudomásul! Neki magas barátai vannak! Azé figyeljünk má oda… elvtársak! Sanyika csak 46 évig fizette a társadalombiztosítást! Haver figyelsz. Nem is tudtad? Amikor kényszernyugdíjaztak…hukk… vagyontalan volt! Hu az anyját, ez igen kemény! Haver, löksz még egy korsóval? S ez még nem elég… hukk… azzal tetézte Sanyika a páternoszter véleményét, hogy – figyelsz haver, 38 ezer Ft-os nyugdíja volt, s ebből kellett eltartani a családját! Ez nem semmi! Volt zsíros kenyér… Béla, még egy felest! A vagyontalan Sanyika így folytatta! – a vagyonát a piaci szférában, az APEH ellenőrzése mellett szerezte”. Mielőtt politikai pályára léptem volna, eladtam ez érdekeltségeimet”! Én hiszek neki! – Béla még egy felest kérek. Ha egyszer nem volt vagyona drága elvtársak, akkor mit adott el ez a jójember?

Sanyika… drága barátom…

Tanítsd meg nekem, hogyan lehet kijönni 38 ezer Ft-os nyugdíjból, még nekem a kocsmázáshoz is… kevés, nemhogy a vagyongyűjtéshez! Nem beszélve arról, hogyan kell összeügyeskedni egy vállalati – több-birodalmat, ami egy kicsi… vagyonosodást… jelentene számomra is. Persze a kövidinka is segítene…

Sanyika!

Mennyit tudtál összespórolni a 38 ezer Ft-os nyugdíjadból, hogy kialakíts egy birodalmat!
A családom, mire kifizeti a költségeinket – amit nem bírunk maradéktalanul- éhen halunk menet közben Sanyika.

Sanyika!

Taníts meg spórolni, én nem akarok birodalmat, mivel tudod, az visszavág… Ez a kis falatka technika jól jönne a családomnak. Most… épp a barát intézte a 10 %- os csökkenésemet. Az is igaz, hasmenésem mostanság múlt el. A kenyér árát emelték azok a piszkos pékek. Egy kiló kenyeret lassan 460 Ft-ért adnak. Sanyika, intézd el kedves barátom, legalább a frissen sült kenyér illatáért ne kelljen fizetnem. A baromfit csak akkor látok, ha repül! A disznót hallásból ismerem! Engem lassan csak a majom érdekel.

2013.január 5 -oil-
——————————————————
Köszönet az elfelejtett meghívóért…

Vártam a Mozgássérült Egyesület Baksi csoportjának a meghívóját!
A vezető asszony – egyúttal önkormányzati képviselő is – ígéretet tett, hogy az év végi rendezvényükre meghív, mivel tavaly is részt vettünk és fizettünk a vacsorán: Jól éreztük magunkat, a program is kiváló volt… s tudósítást írtam a hazai-külföldi olvasóink részére a rendezvényről…stb.! (2012.októberben hangzott el e kijelentés) ám, ha elfelejteném,- tette hozzá – benne lesz a Baksi Hírmondóba a pontos dátum, a megnyitó ideje, s a vacsora ára, illetve telefonálni fogok! (a pontos időpont nem hangzott el tőle!)

Nem láttam a decemberi hírmondó számában a rendezvény meghívóját, sem az idejét, sem a programot!

Telefonunk nem csörrent meg! Talán megharagudtál?!

Nem Ő az első képviselő, aki megharagszik a választó polgárra! Nagyobb tűrőképességnek kell lennie, annak, aki közfeladatokat lát el!

A választópolgárok nemcsak azért kellenek, hogy bejusson a „fehérházba”! A polgároknak vannak ügyes-bajos dolgai, amiben kikérik a képviselőjük véleményét, illetve segítséget kérnek egyes ügyekben.

Tisztelt képviselő asszony!

– Mikor volt Önnek utoljára fogadó napja?
– Hogyan s hol lehet Önnel beszélni a közügyekről?
– Az ígéret nagyon nagy lehetősége a „köz” polgárokkal érintkezni! – feltételei: csak teljesíteni muszáj az ígéreteket!
– A sértődékenységnek nincs itt az ideje, s a miértje!

Szeretném egy bölcs idézettel lezárni a „feledékenységét”! Úgy gondolom, ezek a szavak nem sértőek, csak „Tiborci” észrevételek!

„ Ne feledd! Nem biztos, hogy igazad van, amikor úgy érzed”.

„Minden dolgodat intézd szeretettel”.

Egy választó individuum lelki rezdülése!Én nem haragszom rád, ezek után sem!!

2012. december 30 -oil-
————————————————————-

A szavak bűvöletében…avagy BUÉK

Számos olvasónk keresett fel s érdeklődtek, miért nem írok több kritikát, kutakodjak a kultúra belsejében, mondjak véleményt a különböző hivatalok hozzáállásairól, valamint a közszereplőkről. Ez igen érdekes téma lehetne, tisztelt főszerkesztő Úr! Úgy gondoljuk, nemcsak a hazai olvasóik – mi- igényeljük az írásait! Olvastuk, a www.fecsego.eu/közéleti linkben, hogy 70 országból, számos földrészen s több nyelven is olvassák az izgalmas, érdekfeszítő fecsegő weblapját! A friss hírek, információk…stb. szinte futószalagon érkeznek!

Nagyon köszönöm a megkeresésüket, az érdeklődésük megrázta a lelkemet, ha szabad így leírnom! Mindig azt az álláspontot képviseltem: – a hír szent a vélemény szabad! Soha nem voltam megalkuvó, de a tisztesség határain belül forgattam a tollamat.

A Weblapunk sokrétű, színes, mint a mezei virágok özöne. A madár sem tud azonnal választani ebből a heterogén közegből. Meghatározóak a színek, a formák, az illatok, s az ízlések, igények. Nem vagyunk egyformák! Kinek a szőke, kinek a barna, kinek a vörös, kinek a nagymellű…stb. tetszik!

Azonban a szavak összetétele, játéka mindig halk csengettyű hangot hallat, mikor kritikát írok, mert az ellenkezőjét is bizonyítani muszáj. Vádaskodni nem szabad! A mérgezett tőr vissza is elsülhet. Ám a fonal, mikor a kezembe kerül, nem engedem el, s figyelek arra; – ne szakadjon el!

Arra kértek az olvasóink: – folytassam a „mit ér a képviselő szava, ha Baksi”… című cikkemet! – mivel tanulságos, figyelemfelkeltővé vált az írás! A faluban sokan olvasták! Higgye el, a polgárok fele igazat adott magának,(!) a másik fele nem merte a véleményét nyilvánossá tenni!- s köszönjük, hogy felnyitotta a szemünket a nálunk történő problémákra! Reméljük, nem engedi el a kezünket, kitart mellettünk! Tudjuk, nehéz korszakon van túl, és sokat bántottuk! Nem álltunk ki maga mellett! Rájöttünk, hibáztunk! Az Ön kitartása, példamutatóvá vált mind a fiatalok, mind az öregek előtt! Megmutatta: – a kitartás, az egyenesség a jövő záloga! Sokan beszélünk magáról, az írásairól, ami tanító jellegű s jellemformáló is egyúttal! Az iskolában centrális témává vált! Közszájon forog, beszélnek magáról az orvosi rendelőben, a boltban, a patikában…stb.

Tisztelt főszerkesztő Úr!

Ne engedje el a kezünket. Nagyon is megdolgozott a bizalmunkért s kiállt a véleménye mellett. Mi nem ismertük fel az Ön segítőkészségét s nem vettük komolyan az intelmeit. A blogban leírt írásai, valamint a fikciós mese csodálatos módon megváltoztatta a falunk életét. Közelebb kerültek egyes családok, megértőbbé váltak az emberek. Tudjuk, a szolgáltató Kft megalakulásában vannak – véleményi- érdemei. A polgármester úr elismeri s megfogadja a tanácsait!

Szeretnénk, ha továbbiakban is vesszőzné véleményeivel, kritikáival a falunkat, mivel ez szükséges! Tudjuk, a felemelkedésünk érdekében teszi!

2012.december 30 -oil-

———————————————————

XXIV. Megdöbbentő szívtelenség az erdei tisztáson, avagy folytatódik a fikciós mese…

Az ünnepi készülődés a kanokat elűzte a házaikból. A nőstények sürögtek-forogtak a konyhában. Minden állatnál finom kalács illatok keveredtek a halászlé zamatával s a sültekről nem is beszélve…
Egy putri lógott ki a sorból. Ez a putri, Mekk Elek s a szaros szájú görényé volt! Az egész erdő utálta, köpködte őket. Megérdemelték a tisztás utálatát! A gyermekeiket eldobálták! Az unokáiknak még soha nem vettek ajándékot a szülinapjaikra, a névnapjaikra, sem a karácsonyra, sem húsvétra, és egyszer sem ülték körbe a családi asztalt a gyermekeik s unokáik! – kiáltott egy hajléktalan mosómedve.

– Ez semmi, ahhoz, amit ma láttam! – ordított a dögkeselyű.
– Na, mit láttál, sivítsál… már. – könyörgött a sánta róka
– Egy fehér autó állott meg a putri előtt. Az állatok némán hallgatták a rémtörténetet. Kiszállt a több éve nem látott gyerekük s az unokák. Csinosan fel voltak öltözve. A putriból leskelődött a szaros szájú görény, akiből a fos csak úgy ömlött. A fekália terjedt ezen a szép napon. Az a szemét, aljas ló húgy szagú kontár, arra hivatkozott; nem ér rá, s magára csukta az engedéllyel nem rendelkező C putrit.
A családját egy tányér étellel, sem egy kávéval, sem süteménnyel nem kínálta, az ajándékokról már nem is beszélve. Az egész látogatás 12 perc 23 másodpercig tartott.

– Ez aztán a szemétség! – cincogott az egér. Bosszúból megrágom a mákosát, amit a földön tárol…
– Folytasd! Ordítottak a tisztáson.
– A két gyerek sírva jött ki s hátrálva. A szarillatú ganajok ki sem kísérték a családot.
– Látod anya, még egy szem cukorkát sem kaptunk. Igaza volt apának. – s egy könnycsepp gurult végig a kisfiú arcán.
– Ha még egyszer felemlíted ezeket a szemeteket, agyoncsaplak! – mondta a férj. Ezeknek a ganajoknak a temetőben, elégetve lenne a helye! Az már biztos, hogy leköpöm a sírjukat is!

A lányuk nem szólalt meg. Magához szorította a gyermekeit. A szeméből nem látszott a csalódottság! – hisz megszokta a szülei aljasságait, s tudta, a szarjukat is megeszik! Nem véletlen nevezik szaros szájú görénynek, az anyját, akiből hullik a fos. Az apja az a szar alkoholista ,segédmunkás, aki világéletében nem dolgozott csak ivott, s minden munkahelyéről elzavarták. A verésen kívül sem a lányok, sem a fiuk nem kaptak tőle semmit. Analfabéta volt a családja! Bár elítélték volna…

– Valaki készített fotókat? – kérdezte a mókusfarkú pamacs. Senki nem válaszolt!
– Hallottátok? Megalakultak a maffia csoportok!
– Nem mondod? Mit hallottál dolgos hangya?
– Az egyik csoport a mezőgazdasági, a másik a szerelő, harmadik pedig a dohány s lányokért lesz felelős.
– Akkor meggyűlik a Mézes macikának a baja.
– Nem hiszem! – vette át a szót a tiszteletben álló állat. Macika felépítette a rendszerét, s a bólogatók letették az esküt!
– Azt is hallottam, az állatai, besúgói beépültek ezekbe a csoportokba!- villogtatta a tudását a torkos borz.
– Kik a főnökök?- huhogott a bölcs bagoly.
– Egy biztos, – mondta a darázs- a pamacs…vezető szerepben van a C – vel.
– Azzal, aki lopja a fát, szereli a traktorokat, meg a darával kereskedik.
– Igen!

2012. december 25 -oil-

———————————————————

Együtt érkeztünk a Baksi polgármesterrel, s helyettesével… a karácsonyi gálaestre!

Tisztelt Baksi asszonyok!

A Fecsegő Magazin szerkesztőségének tett észrevételeiket még egyszer köszönjük!

Az ígéretemhez híven elmentünk az Önök karácsonyi gálaestjére! Megírtam a fotókkal is színezett cikket e-remek ünnepi műsorról! Egységes falurendezvényt láttam, s kiválóan éreztük magunkat a szerkesztő asszonnyal közösen.
Azt viszont nehezményeztem, hogy a támogatók között – mint médiatámogató – nem szerepelt a nemzetközi magazinunk!!! Látják, ezt még gyakorolniuk kell!

Az ünnepi műsorra egy időben érkeztünk a bejárathoz, Búza Zsolt polgármester s alpolgármester asszonnyal!

Zsolttal leálltunk s beszélgetni kezdtünk. Rég tereferéltünk! Én megköszöntem, hogy a szikkasztóárok – Baloghné által 1o éve szándékosan elmaradt – karbantartása elkezdődött!
– Oláh úr! Nagyon boldog vagyok, hogy a kettőnk közötti kapcsolatban látok… egy kis… közeledési fényt.
– Én ugyanezt tapasztalom! A kettőnk közötti kapcsolatot; elferdített, rossz tanácsok, s tanácsadók lehetetlenítették el!
– Most már látom! – szinte biztos vagyok benne! Túl vagyok az első egyetemi kollokváláson –vizsga – a SZTE Vidékfejlesztési szakán. Ha sikeresen befejezem az egyetemet, akkor agrármérnöki diplomával jövök ki!
– Gratulálok!
A későbbi beszélgetés tárgya a házam belvíz okozta sebek javításáról folyt.
– Megígérem Önnek szerkesztő Úr, hogy a belvíz okozta sebeket az önkormányzati közmunkások segítségével, részvételével helyre állíttatom!

Továbbiakban megbeszéltük a falu fejlődésével kapcsolatos teendőket! Ám ezt a dialektikát, már bent a teremben folytattuk. A polgármester Úr elképzeléseit láttam a lelki szemeim előtt. Tényleg ezek a mértani ábrák, a faluközpont rekonstrukciója, a piactér európai fogyasztóvédelem színvonalának talán megfelel. Mért mondom ezt? Ezeket az „álmokat” csak s kizárólag pályázat útján lehet megvalósítani!

Továbbiakban szembesítettem a polgármestert, a 2012 áprilisi ígéretével “szolgáltatások vállalása(villanyszerelés,vízvezeték javítás stb.”)
Azonnal érkezett a gyors válasz; megalakult a szolgáltató nonprofit Kft! Ezzel kemény eljárásokat fogunk kezdeményezni az adócsalók, kontárok ellen! – Úgy legyen…látom kezdünk egy oldalra állni!

Annak azonban feltételei vannak. A falu kereskedelmi életében gigantikus változásokra lesz szükség! Nemcsak arra… hanem az itt élők szellemi felfogásának javulása is számot tevő s meghatározóvá kell, hogy váljon! Számtalan átalakulás, kereskedelmi szemléletváltás a fejlődés egyik pillére! A kereskedelmi központ kialakítása sok-sok feladatot, vitatkozást fog szülni. De a fejlődés menetét már az ókorban is „gyilkosságok” követték. A konzervatív szenátorok, mindig is a maguk érdekeit érvényesítették.

– Szerkesztő Úr! Szeretném, ha az újságunkban cikkeket írna a kereskedelemről, a fogyasztóvédelemről, a országos piaci információkról, s a többit 2013. janiár 9 – én beszéljük meg az irodámban! Ön előtt mindig nyitva áll az ajtóm!-
– Köszönöm a megtisztelő meghívást! Azonban mi ez a nagy párfordulat?
– Van – volna mit megbeszélnünk, nem? – mosolygott betyárosan.

Ez után az alpolgármester asszonnyal – Lépné Soós Anita– is beszéltük a falu fejlődéséről, a romaközösség integrációjáról, valamint a kultúra fejlődéséről, helyzetéről! Abban egyetértettünk; változásokra van – lesz szükség! Ezeket az attitűdöket, anomáliákat beszéltük át. Közben a műsor ment tapsvihar mellett! Azonos hullámhosszon áramlottak az agyi hullámaink! Beszélt a családjáról, édesapjáról s közben csillogott, majd könnyes lett a szeme.

A kultúra vonatára muszáj fellépni, mivel a lemaradást gyalog már nem lehet követni. Az uniós elvárások a kultúra felzárkózását várja el a tagországoktól, régióktól!

-Tudja, szerkesztő Úr, szükségünk lenne ilyen képzett, irodalmi díjas író-újságíróra, mint Ön! Olvastam, számos írását, társadalmi kritikáit, irodalmi műveit, s tudom, több Antológiában is szerepelt, mint az egyik legjobb író! Higgye el, figyelemmel kíséri a falu a munkásságát.

A blogjában remek írások, bírálatok vannak, ami lázban tartja a falut! Ezek az írások társadalmi kritikát, megfogalmazásokat jelentenek, csak látni kell a szövegkörnyezet mögé.

Hamarosan ki-mit- tud –ot szerveznénk, s megkérem, segítsen! Vegyen részt a felkészítésben, zsűrizésben, s vannak emberek, akik sufnijában több vers is lapul.

– Nekem a kultúra, érzékeny pont az életemben! Szívesen segítek! Vannak ötleteim, ami pezsdítő jövőt asszociálna a falu életében!
– Kezdhetnénk, azzal, – mosolygott – megszerveznénk egy író-olvasó találkozót magának, 2013.január idusán! Meglepődtem! Ezt észlelte a tanárnő, s segítségemre sietett. Ismerje meg magát a falu! Nem tudják, nem ismerik a maga munkásságát! Azonban számos család szereti Önt a szókimondása miatt!

Kezét a kezembe zártam s mélyen a szemébe néztem. A lelke nyugodt s tiszta volt! – abban a pillanatban éreztem az őszinteségét. A szemében az élet sodrását vettem észre. Később beszélt őszintén, szeretettel a családjáról. Megnyílt! Nem akartam, hogy ebben az érzelmi szférában egyedül maradjon, s beszéltem magamról a terveimről, a családomról! Láttam, jól esett a lelkem tisztasága. Úgy gondolom „barátokká” váltunk! A helyszín mindent, de mindent megadott ennek a rügyező tenni akarásnak…

2012.december 24 -oil-
———————————————————

Fergeteges karácsonyi gálaest Bakson…

Szerkesztőségünk meghívót kapott a Baksi Kulturális Egyesület elnökétől, Mihályné Tóth Margit asszonytól. A program változatos, színes kavalkádja kíváncsivá tett bennünket. A tavalyi idősek karácsonyi ünnepe is sikeres volt a hallgatók körében.

Az ünnepi műsort a Cinege Néptánc Csoport kezdte. A közel kettőszáz fő izgatottan várta a „kicsik” műsorát. Az előadásukat vastapssal köszönte meg a publikum. Néha, esetlen mozdulatok tették varázslatossá az előadás gördülékenységét. Ilyenkor barátságos nevetéssel biztatták a jövő nemzedékét a hálás Baksi nézőközönség.

A műsor színvonalát a helyi általános iskola 4. osztályosai tették felejthetetlené. Az énekkar ütemes, ritmikus, fülbemászó dallami egész évi élményt nyújtott a nyugdíjasok számára. A Hip- Hop tánccsoport kisebb hibákkal ám szívvel-lélekkel tette a dolgát.

A „kicsik” után a szünetben megvendégelték a közönséget friss virslivel, teával, forralt borral!

A versenytáncosok parádés bemutatóját követően az Őszirózsa Népdalkör s a Poén Színtársulat zárta.
Az operett gála három szereplője felforgatta az emberek érzelmi világát. Mindenki tapsolt, táncolt, s együtt énekelt a „művészekkel”!

Az elnök asszony megköszönte a fellépőknek s a támogatóknak a segítségét. – s végül boldog karácsonyt s sikerekben, egészségben gazdag újévet kívánt.

2012.december 22
-oil-

——————————————————————-

XXIII. Az adócsaló kecske s bizalmasa, a rücskös törpe varangy…avagy a fikciós mese folytatódik

Ez az aljas, szemét, kontár megállás nélkül fogadja a foglalkoztatóját. A vágóhidas sakál az éjszaka leple alatt a putri mögött lévő földúton hordja különböző színű kocsikkal a villanymotorokat. Mikor a segédmunkás kész van az adócsalással, akkor nyíltan a fő s a mellékúton szállítja vissza a villanymotorokat. A munkakezdése megváltozott! Műhelynyitás – aminek nincs építési engedélye – 11.30- 17.00ig. Itt hívnánk fel a figyelmet a NAV, Munkaügyi Felügyelőség, a Csendőrségnek, az igazoltatás jelentőségére, (!) valamint a fülke kontrolja megoldaná a problémát!

Lassan több évtizede meglopja az állami büdzsét.
– Képzeljétek el, az élettársa, a szaros szájú görényt kizavarták, majd leöntötték egy vödör vízzel, mikor kilépett, mivel folyékony fossal beterítette a patikát!
– Nem mondod! – csodálkozott a büdös borz.
– Mintha én is ilyet hallottam volna a… szomszédtól. Azonban az aljas rücskös törpe varangynak az élettársa a szaros vízben ugráló kecskebéka, a minap az erdőből lopta a fát. Az utcájukban nem lehet látni fa szállító traktort, kivétel a terménykereskedő, aki szintén lopja a fát több éve. A „cselük” együgyű! Azt hiszik mindenki olyan hülye, mint ők!
– Azt is hallani lehetett, feljelentést kreálnak a rücskös törpe ellen! Kiadta magát „újságírónak”!- s nyomdafestéket nem tűrő véleményeket produkált egy nagyhírű lap oldalain…
– Inkább váltaná ki a termelői igazolványt s vele egy időben a számlát s a nyugtát is.
– Jövőre megbukik , mint Rottenbiller…, s azok is, akik tőlük vásárolják meg a gyümölcsöt…!- mondta vinnyogva a kánya.
– Ez mind semmi! Figyelik az erdőben a fa tolvajokat! A csendőrség s az erdész közösen járőröznek. – jelentette ki a csőrmester.
– A vágóhidas ellen úgy hallottam megtették a feljelentést a Munkaügyi Felügyelőségen. Nem először vizsgálódik… a felügyelőség. Most nem húzza ki magát a felelősség alól. A szemét kecske mindent tagadni fog, akkor sír, nevet s folyékonyan hazudik, mikor csak kedve tartja! A felvételek, a fényképek jól jönnek még…
– Sajnálom a mézes macikát, mivel Ő is áldozat lesz a hanyagságának!
– Miért?- kérdezte a sánta galamb
– A törvény értelmében azok is felelnek a vagyonuk egy részével, akik nem jelentik vagy hazudnak érdekükben, vagy a hivatalban – tanácselnök-a beosztás mögé bújva lehetetleníti el a tisztességes állampolgárokat.
– Végre egy kiváló döntés! – makogott a majom.
– Mikor ellenőrzik a feketemunkásokat? – kérdezte a gorilla, s később a csőrmester felé kacsintott.
– Ez a hónap kiemelten fontos a NAV- nak. Hatalom van! Nem hunyhatnak szemet a falusi adócsalók, görények, fa tolvajok felett.
– Képzeljétek…- kiáltott közbe a cinke. Az erdész a sparhelt alatt kereste a több mázsa fát a szemét, aljas adócsaló, kontár kecskénknél. Ilyen emberekre nincs szükség! Teljes vagyonelkobzást kell alkalmazni!

A szaros vízben ugráló kecskebéka sötétedéskor s napközben nyikorgatja a cirkulát, s addig a rücskös törpe meg leskelődik a kapu alatt. A fotókon tisztán látszik a lopott fa fűrészelése…
– Kérjünk ellenük vizsgálatot. Többen írjuk alá s adjuk be személyesen a mézes macikának.
– Hol van a törvény őre? – kérdezte a piacilégy.
– Hol van, hol van! El kell zavarni! Ezért a „munkáért” nem érdemel munkabért!- huhugott a bölcs bagoly.
– Igaza van, igaza van, igaza van! – kiabáltak az állatok!
– S mi van a cigaretta árussal.
– Az egy aljas kaméleon. Most is árul, de az ETVA megtette a szükséges lépéseket. A fehér kis teherautó, aki napi rendszerességgel vásárolja a cigit, a többiek, kerékpárral s gyalog sunyítva mennek… már meg vannak. A törvény értelmében több éves büntetésre számíthat a ganaj.
– Ki kell tisztítani az erdei tisztást ezektől a szemetektől.
– Macika, ha nem lép hamarosan, az állásába fog kerülni, mert az ellenőrző hivatalok gondolják,- tudják – az Ő engedélyével csorbítják a törvényt?

A dohánytermékek árusításának szigorítása nem véletlen! Ezeknek a csalóknak el kell venni még a házukat is, de legalább milliós tételben büntetni! A többi szegény embereket is sújtja a cigi árus bevétele, s a tisztáson csípi az állatok szemét ez a szemétség!
– Képzeljétek, a rücskös törpe varangyból felszakad a darabos fekália. Így bukott meg, mivel lopott a boltban. Olyan erősen szakadt fel a trágya, hogy a kabát alól kiesett a termék. A többiek leköpték s szidalmazták.

– Miattatok van minden mocskosság, a szaros szájú görénnyel együtt, akiből fröcsköl a fos. Nem szégyelltek kimenni az utcára? Ti szemét tolvajok! Becsapjátok az állatokat – kiabáltak a madarak, főleg a sas. Az urad is folyamatosan lop s gátlástalanul hazudik. Annyit ittatok a kocsmában, hogy négykézláb mentetek haza…te gané. Na azonnal seperd össze, majd mos fel magad után a darabos fekáliát.
– Fel kell állítani az erdei polgárőrséget!- mondta határozottan a préri farkas. A jelenlegi őrség inkább védelmezi a bűnt, mint kiállna a törvény mellett. – kiáltott a vérfarkas.
– Igaza van a kollégának. – cincogott a tücsök.
– Fogd be a pofádat. Nem tűröd a kritikai véleményt? A tücsök nem válaszolt

Az erdei tisztás lassan kiürült. Az állatok pihenőre tértek. Látszik a változás szele. Nemcsak a tisztáson, de a hivatalban is. Mindenki érzi a bőrén, ha nem állnak az igazság mellé, s folyamatosan hazudnak, kétszínűsködnek, az állásukba kerülhet jövőre!
Lejárt az ilyen alkalmazottak ideje. Nekik is figyelmeztetni kell a kecskét, a szerelőket, a számlaadási kötelezettséget, s jelenteni a NÉBIH- felé a csaló álőstermelőket…

2012.december 17 -oil-
————————————————————

Hiányolták az ünnepi előkészületről –Baksról- a szerkesztőségünket…


Nagyon köszönjük az igényüket a Fecsegő Magazinunk irányába. Megértem Önöket, hogy szeretnének kilépni a média színpadára! Higgyék el hölgyeim s uraim, ez az igény(ük) kielégítése nem a szerkesztőségen múlt s múlik.

Arra hivatkoznak, hogy olvassák a magazinban, illetve a www.fecsego.eu oldalain a számtalan meghívókat.

“- Oda eltetszenek menni, független a távolságtól! Igaz – mondta a Baksi polgár, hogy fontosabb a Kormányhivatalba, a NAV- hoz, a Katasztrófavédelem…stb. elmenni? Elmentek Röszkére, Szatymazra, Ópusztaszerre, Kistelekre, Csongrádra, Budapestre…stb. s még sorolhatnám, csak bennünket diszkriminálnak? – kérdezte a neve elhallgatását kérő asszony!- majd így folytatta: kiváló cikkeket, riportokat készít a fent nevezett falukról! Mi nem érdemelnénk ki ezt a kitüntetett figyelmet?”

Megértem magukat! Természetesen megérdemlik!

A szerkesztőséget (ket), az újságírókat, meg szokták hívni (!) s közben ismertetik a faluprogramot!

Kedves Baksi Polgárok!

Én személyesen nem kaptam az Önök hivatalától egyetlen egy meghívót sem! Ergo; ezért nem vettem, s nem veszek részt – sajnos – a falu életében! Ettől független, írtam a falusi rendezvényeikről,– ami igencsak gigantikus olvasottságot jelentett!

A polgármestert s a képviselő testületet szíveskedjenek tájékoztatni erről az igényükről!

Ám megígérem, hogy a karácsonyi előzetesről -2012.december 15- írok s elmegyek meghívó nélkül!

Köszönöm a lakossági észrevételeiket!

2012.december 14

Oláh-István László
író,újságíró-főszerkesztő

——————————————————————

I.Képviselő, polgáros mester, aki folyamatosan haragszik s nem hajlandó fogadni a választóit…

Igen! Ez egy komoly dilemma a mai társadalmi helyzetben! Mostanság azt lehet hallani, olvasni, hogy fölényeskednek a képviselők a szavazóikkal. Ha nem tetszik a kritikai vélemény, ami ráadásul igaz, akkor a tagadás, vagy a sértődékenység, az arrogancia, a rasszista megközelítésű megítélések látnak napvilágot!

Hallom –a rádióban- a polgármester sorozatosan letagadtatja magát a választói előtt… a polgár mit tehet ilyenkor!

A lényeg kedves állampolgár, naponta többször is keresse az ön szavazata alapján lett polgáros mestert, képviselőt s erőszakolja ki az audienciát. Ne nyugodjon bele, a telefonban elhangzott, perojatív infóknak. Ezek a jelzők egy méreggel átitatott, hallószervi járatott izgató kifejezések károsak lehetnek… az egészségére.

Felsorolunk pár ilyen lerázó trükköt;

– Halló? Bent van a polgáros mester?
– Még nem érkezett be! Kérem, keresse később!
– Mennyivel később? – érdeklődik a gyanútlan állampolgár
– Talán egy fél óra. – s leteszi a kagylót.

– Halló, bent van már a polgáros mester?
– Sajnos nincs. Elhúzódtak a tárgyalások
– Az előbb nem ezt mondta hölgyem.
– Na és? Magának mi köze van hozzá!
– Szeretnék beszélni a polgáros mesterrel! A titkárnő ideges hangulata átérződik a technikán.
– Van még valami? – a gúny kihallatszik…

– Halló! Megint én vagyok.
– Na, látja, szerencséje van. A polgáros mester, épp a toaletten van. Megvárja? A választó polgár tűnődik, majd megszólal, – sokáig lesz a klotyon.
– Én ezt nem tudhatom! – mondta határozottan nőnemű
– Akkor… meg… várom! Eltelt három perc. Halló… mondta félénken a szavazó. Ki jött már a polgáros mester?
– Még nem! – jött a komoly válasz
– Talán hasmenése van?
-Én nem hallgatózom!

– Halló! Befejezte a klotyon a polgáros mester?
– Most viszik a papírt, mert a takarító nő elfelejtette…a papírt
– Mikor hívjam vissza?
– Úgy gondolom egy törlés 6 másodperc. Ám ha elhúzódik, lehet egy perc is.

– Halló! Megint én vagyok…
– Hallom! A polgáros mester szabadságon van!- közölte erélyesen a titkárnő.
– De az előbb még törölte a seggét! – vált határozottá a polgár.
– Az, az előbb volt.

– Halló! Én vagyok. Bent van a polgáros mester?
– Még nem érkezett meg (10 óra 30 perc)
– Mikor lesz bent?
– Én honnan tudjam! Tegnap szabadságon voltam! A szavazóból kitört a röhögés. Mért nevet?
– Önnek tudnia kellene – mint egy rendes hivatalban, hogy hol tartózkodik a polgáros mester!
– Várjon egy kicsit… tudja tartani?
– Igen… mondta halkan a kan. Eltelt minimum 7 perc. Lehetett hallani a Petőfi rádió zenés délelőttjét!
– Itt van még?
– Igen!
– Nem ér rá, mivel vendégei vannak!

– Halló! Szeretnék beszélni a polgáros mesterrel.
– Szabadságon van!
– Meddig?
– Én ezt nem tudhatom! HMMM! A telefonból… Kakóka nem vagyok ma. Délelőtt szabadság, ha ebéd közeli időpontban keresnének, elmentem ebédelni, talán nem is jövök vissza!

– Halló? A polgáros mesterrel szeretnék beszélni.
– Még nincs bent.
– Mikor lesz?
– Szabadságon van! A gyanútlan polgár megbeszélte a barátjával, hívja az életművészt.
– Halló, a polgáros mesterrel szeretnék beszélni.
– Ki keresi.
– Most mondjam meg?
– Kit jelenthetek be?
– Én a Jó Isten vagyok.
– Az más! Még nem érkezett vissza az ebédből.
– De… csak… 8 óra 25 perc van!
– Na és? Korán ebédel a polgáros mester.

– Halló? Bent van a polgáros mester?
– Épp most ment el. (8 óra 2 perc)
– Mikor jön vissza?
– Tőlem kérdi?
– Nem önnel beszélek?
– Csend méla csend.

– Halló? Bent van a polgáros mester?
– Még nem érkezett vissza, a toalettről.
– Szegénynek hasmenése van?
– Talán később!

– Halló? Bent van a polgáros mester?
– Tárgyal.
– A mai napon a helyén lesz?
– Nem! – mivel szabadságon van!
– Mennyi szabadság jár egy polgáros mesternek?
– Úgy gondolom, 65 nap + a tanulmányi szabadság!

– Halló! A polgáros mesterrel szeretnék beszélni.
– Szabadságon van. Meddig?
– Nem tudhatom, mert iskolába is jár, s tudja. Tanulmányi szabadság…
– Melyik iskolába jár?
– Nem kötötte az orromra. Azt suttogják egyetemre.
– Mért van érettségije?
– Látja ez jó kérdés!
– A szakot talán tudja?
– Erőszak!

Az írás védett!

folytatjuk….

———————————————-

2012.december 12 -oil-XXII. Mekk Elek éjszakai kalandja az adócsalók táborában, avagy folytatódik a fikciós mese…

Az erdei tisztáson forrt a hangulat. Mézes macika tehetetlensége, mulyasága vérpezsdítővé vált az állatok körében. A törvény őre intézkedéseire minden állat legyintett. Népszerűsége a földalatti üregekig húzódott vissza. Mindenki „mutálta”! Nem ismerték el! Az igazmondást nem ismerte! A fölényessége az egekig ért.
Macika hanyagsága, nem törödömsége az állatok között viszályt szított. Kezdett a tábora elégedetlenkedni s többen kifejezték az ellenállásukat! Úgy látszott bomlik a bonbon! Mostanában úgy hívták; mister 15%-k!


Megalakult az Erdei Tisztás Védelmében Egyesület! Rövidítve ETVE!
Az alapító tagok írásba foglalták a tisztásért s annak felemelkedésért programot. Külön kiemelve az adócsalás, feketemunka elleni küzdelmet!

A kormányprogram a 2013 évi saláta törvényben biztosította az állami büdzsé bevételét! A megszorításokra igencsak szükség volt. A büntetés hatálya azonnali. Aki nem jelenti, a feketemunkát, a kontárkodást s nem használja a pénztárgépet, s nem üt be minden adatot annak vége… kiáltott a hegyi farkas az egyesület elnöke.

Tegnap 21 óra 10 perckor megszólalt az ideg kezelt, bolond, kecskénél a telefon. A berregés felverte a tisztás esti csendjét. A beszélgetést hallotta a sparhelt alatt sziesztázó szúnyog kisasszony.
– Tessék… mondta a szellemileg teljesen visszaesett kecske.
– Gyere, mert megint vannak motorok! – mondta a vágóhidas sakál
– Jó van. Mikor hozzam el a villanymotorokat.
– Kora hajnalba, hogy ne lássa senki! Tudod, a macikának van besúgó hálózata.
– Tudom. Akkor hajnalban indulok.
Szúnyog – a spion- azonnal repült s jelentette az akciót. Macika örömmel fogadta a spion jelentését! A többiek megszervezték a figyelő hálózatot. Már a fotók mellé rendszeresen videó felvételek is kerülnek. Szükség lehet rá a választásokig. Meg kell buktatni az adócsalók s támogatóik táborát is! – kiáltott a varjú.
-Igen! Igaza van a fekete lelkű madárnak.

A megfigyelő csapat ma jelezte a vezetőség felé, hogy ez a szemét kecske hajnal 5 óra 33 perckor elhagyta a putrit! A fost fröcskölő szaros szájú görény, nem mert ajtót nyitni az élettársának.

Megunta a veréseket ettől az aljastól. A bátorságáért dicséretet kapott a rücskös törpe varangytól, akiből szakadozott a darabos fekália. A szaros vízben ugráló kecskebéka éjszaka, hajnalban jár az erdőbe fáért! – magyarul mondva lopja az állam tulajdonát. Így tesz a terménykereskedő is, aki szintén évek óta lopja a fát! A terményei eladásakor sem számlát, sem nyugtát nem ád! Úgy tudjuk, funkcionális analfabéta!- nevettek a tisztás állatai!

Mézes macika tudja, de intézkedni nem akar! Több tanácstag meg arra hivatkozik; – gyerekkorom óta ismerem… hogyan intézkedjek ellene. HMMM!

Kedves tanácstag!

A tisztelet díját miért veszi fel? Azt kellene mondania;- nem kérem, mivel nem dolgozom meg érte! Ilyen egyszerű! Kíváncsi lennék, hányszor szólaltak fel a tanácstagok adócsalás, kontárkodás témakörében! Tudja, ha véleményt merne (nének) mondani, s kezdeményeznék – közösen – az adócsalás elleni harcot… stb.
Mindent összevetve, már nem itt járna az erdei tisztás! Ezek után a voksolók egytől egyig komolyan vennék Önöket! Azonban ez nem így van!

Álruhában kellene járniuk, mint Mátyásnak, az igazságosnak s figyelni a nép zörejére.

A karácsony az erdei tisztáson is boldog lehetne!

Ez nem érdeke a Mézes macinak sem a tanácstagoknak! Ha nincs pénz, nincs megélhetés, nincs ajándék, nincs, karácsony s még sorolhatnám! Tudják, mennyi család nem bír karácsonyfát állítani, az Önök hanyagsága miatt! Hány gyerek éhezik, és nem ismeri a mákos kalács frissen sült illatát? Az ünnepi asztal felemelő érzését. Látják, ezért kell folyamatos eljárásokat kezdeményezni az adócsalók ellen, valamint küzdeni a munkahelyteremtés mellett! Nem csodálatos érzés lenne látni a jóllakott kisiskolások mosolygó arcát?

A munkahelyteremtés mindennél fontosabb!

Az már rég nem elég, mikor színes cseréppel vakargatták a hátsó felüket a választópolgároknak. Oda kellene figyelniük a „vállalkozókra”, is akik heti rendszerességgel nem fizetik ki a bérüket a munkásaiknak, akik nincsenek bejelentve!- arra hivatkozásul,- nekik sem fizettek! Ez a melóst nem érdekli, hisz Ő elvégezte a munkáját! Tehát, a bér jár nekik! Mennyi mani marad a vállalkozók zsebeiben?- gondoltak már erre! Ergo: Ők adócsalók, kik kilopják a gyermekek szájából a karácsonyi mákos- diós bejgli ízét, s elveszik az ajándék gigantikus varázsát! Önök ezt tudják, s még sem tesznek ellene semmit! A beteg gyermekek gyógyszereit nem bírják a szülők megfizetni, mert az „uruk” nincs bejelentve. Erre akkor derül fény, ha orvoshoz mennek!- s ha kórházba kerül a be nem jelentett melós, gondoltak már erre? Nemcsak azért kell a munka, hogy legyen a családnak karácsonya, hanem az év minden napján enni kell, ruhát, élelmiszert, tanszert, cipőt, nagykabátot, csizmát, játékot,s kalácsot enni hétvégén… stb.

Látják? Értik? Ezért kell fellépni az adócsalók, feketemunkások, kontárok… stb. ellen. Vegyék figyelembe a gyermekek védelmét, a család védelmét! Szükség van, kell egy szolgáltató tanácsi cég, ha értik mire gondolok?!

Tisztelt tanácstag!

Ha nem mer intézkedni, nem mer interpellálni adócsalás ügyben, a gyermekek, öregek, rokkantak védelmében, akkor mondjon(nak) le!
Az erdei tisztás felemelkedése nemcsak a pályázatokon múlik! – hanem az Önök hozzáállásán is nagymértékben!
A választások már elkezdődtek!

Remélem kevesebb képviselő, alkalmazott kell majd az új járási rendszer hivatalaiba!- akik, majd komolyan veszik a társadalmi függvények mozgását s lelkiismeretesen segítik a polgárokat s beléjük vetett bizalmat!

2012.december10 -oil-
————————————————————

XXI. A mókusfarkú pamacs…avagy folytatódik a fikciós mese

Az erdei tisztást jó kis pletyus hozta lázba.- így kezdte a mesét Böngyike.
– Ez minket is érdekel! – mondta határozottan a fekete démon.
– Így igaz! Így igaz! – helyeselt a vörös ciklon
– Csend legyen, mert felállok! Egyébként is sietnem kell. Vár rám a takarítás.
– Miránk is ránk férne! – bólogatott a férfiak álma, a ciklon.
– Én sem jeleskedem a takarításban. Ám Géza mindig noszogat. Megyünk vendégségbe s nincs egy rongyom sem.
– Milyen buli lesz? – szól közbe Kati.
– Még nem tudom, mert nem ismerem a vendéglátónkat. Géza munkatársa, úgy hallottam tőle.
– Akkor lesznek ismerőseitek.Keveset igyál… tudod… Te gyorsan vetkőzöl… mint múltkor! – nevetett a fekete démon.
– Te sem panaszkodhatsz! Emlékszel, egy pár pohár puncstól eldobtad az agyadat.
– Lehet! De nem engem löktek hátulról.
– Tudod milyen jól esett az a kemény husika.
– Neked mindegy, csak husika legyen,,, és sok. – később kitört a nevetés.
– Lányok elég az erotikából. Mindenki szereti a falloszt vagy nem! – mondta határozottan Böngyike. Én is állandóan rajta lennék.
– Nekem mondod! – majd csettintett a nyelvével s körbenyalta az ajkát.

A tisztást – kortyolt a konyakos pohárból Böngyike – felrázta a tegnapi hír. A mókusfarkú pamacs beolvasott annak a szemét ideg kezelt, bolond adócsalónak.
– Mit mondott? – mondjad már! Elkerékpározott a putri előtt s beszólt azoknak a szemeteknek.
– Hiába bujkálsz te gané, te piszok, adócsaló kontár. Előbb – utóbb horogra akadsz.
– Akad a k…anyád. Téged kellene feljelenteni!
– Beverem a pofádat… szemét állat. De tudod mit… mi fogunk feljelentést tenni ellened. Ló húgy szagú bolond szemétkecske! Ettől a perctől kezdve nemcsak a patkány úrfi fog villantani, hanem én is és követni foglak. A tisztás unja már a szaros szájú görényt is, akiből fröcsköl a fos, hogy dögölnétek már meg. Rátok férne egy gigantikus verés.
Hallom az élettársad vödörrel jár az utcán, mivel takarítja maga után a fost!
– Mikor adtál számlát te mezőgazdasági csörmelék? Amikor nálad dolgoztam, nem fizettél ki! Emlékszel?
– Nálam nem dolgoztál! – üvöltött a mókusfarkú pamacs.
– Tudom kinél festettél s festesz! A mézes macika is el fog süllyedni az ingoványba. Mit gondolsz! Miért nem mer intézkedni ellenem. Dögöljetek meg ti! A szaros szájú görény, meg leskelődött a putriból.

Másnap a szemét, ideg kezelt adócsaló kecske felült a szekérre, s olyan gyorsan hajtott ki a putriból, (7,30 kor) hogy majdnem felborult. A mókusfarkú pamacs azonnal követte! A szekér gyorsaságával egyedül a nyest bírt. Felugrott rá s villantott. A második utcába ment! Nyest villámgyorsan az udvarban termett. Várakozott. Az adócsaló kontár elkezdte pakolni a tegnap éjszaka hozott motorokat. Olyan hangosan beszélt, minden kihallatszott az utcára. Pamacs felvette a beszélgetést…

2012.december 06 -oil-

——————————————————————-

XX. A rücskös törpe varangy, avagy szakadozik a fekália…a fikciós mese folytatódik

Az egész tisztáson mindenki a rücskös törpe varangyról beszélt! Úgy hallották, szakadozik belőle folyamatosan a darabos fekália! Ettől a mechanikus rezgésektől rohad a szája s kimerevedik a bögöly szeme. Az állatok elhúzódnak tőle (k) mivel undorító látvány! A hazugság, a kétszínűség átüt rajtuk! A fejük felett lévő glória is átitatódott fekáliával!

– Jaaaj, de undorítóak! Ne is folytasd… legyintett mancsával a háromlábú cickány.
– A lényeg csak ez után következik. – mondta a zebra
– Folytasd, folytasd! Éljenzett a tömeg. Azt hazudta – híresztelte a tisztáson, hogy ők a családjával a közeli tóhoz utaztak. Kitört a nevetés!
-A vizet is utálja, nem hogy még fürdene!- sikított csita.Pénzt is csak akkor lát, ha valaki elejti..
– Hisz kenyérre sincs pénzük!- állapította meg a kakadu.
– Rohad a szája a hazugságtól.
– Munkahelye… nincs közel 20 éve! – hörgött a halálán lévő büdös borz.
– Már nem szívesen foglalkoztatják az erdőben.
– A csendőrségen is az élettársával a szaros vízben ugráló kecskebékával hamistanúzást tettek, nem először a kecske érdekében! Ám az idő, a megfontolt állatoknak kedvez!- közölte mélabúsan a jeges medve – majd így folytatta, a szárnyak előbb magasra, majd ezt követően lelassulva… leesnek! Az ütés nyomai egy életre szólnak!

Az erdei tisztáson egytől egyig azt várják, mikor teszi meg az ítélőtáblán a feljelentést, – gyalázkodás, rágalmazás, jó hírnév lejáratása ügyében a tiszteletben álló állat!
– Igaz, igaz, igaz, üvöltöttek az állatok!
– Az idő eljött!- mondta a Héjja. Épp a minap olvastam egy újságot…
– Te nem is tudsz olvasni?- lihegett a kakas.
– A varangy, a rücskös törpe azzal dicsekedett a pávának, hogy írói vénája van! Az menten hátast dobott.
– Nem is tud helyesen írni! Már emlékszem, olvastam tőle gyalázkodó, becsületsértő kijelentéseket,- ugyan ott- tele súlyos helyesírási hibákkal, fogalmi zavarokkal. A fogalmazványról nem is beszélve. Egy buta szar senki!
– Milyen legyen, ha törpe, és rücskös… állat!
– Igaza van a kakasnak! – skandált a tömeg. A nevetése is a nyerítésre hasonlít. A ló kolléga fenékbe billentette is ezért.
– Megérdemelte!
– Ki kell közösíteni ezeket a büdös állatokat!- őrjöngtek a tisztáson.

Patkány úrfi lihegve érkezett. Most osontam el a putris kecskénk előtt, hol egy szürke kis busz várakozott. Meg álltam s vártam… később villantottam! Felismerhető a sofőr.
– Még szép! Te profi vagy…
– Jól tetted! – kiáltott a besúgó. Az őz nem reagált a megjegyzésre. Az erdei tisztáson közismerté vált, ő is a macika embere. Gyűlnek a színes fotók!

Szorul a hurok… merevedik a kötél, rothad a fa!

– Az a felháborító, a tanácsgyűlésen nem mertek felszólalni a tisztást érintő-égető problémáról. Ezeket a lokális helyzeteket, általában a szőnyeg alá seprik. – váltott témát a darázs.
– Ez mind semmi! Lassan tisztul a befizetési alternatíva.
– Mikor váltják le a biztonságiakat? Már időszerű lenne!- morajlott a tömeg.

2012.november 29 -oi
————————————————————
Zsidózás, először s utoljára!

Bánt, egyszerűen nem hagy nyugodtan a gondolat, hogy a magyar parlamentben több évtized után nyíltan, erőszakosan megjelenik a fasizmus, s annak ideológiája, feltételei. Az eszmeiség, s abból fakadó gyűlölet gyökereinek vízhez juttatása, faji elméletek gyártása, bőrszínek sorrendbe állítása, rokkantak megsemmisítésének…stb. ideológiai megteremtője, Hitler, feltámadt a poraiból. Ezt megjósolta! Ezek a nem kompetens fehérjék- illúziók csak egy beteg elmétől eredhetnek! A kor eszméjének fura fintora; egy zsidó lányba szeretett… bele a vérfarkas! A politikai hatalom, amely körbevette, – mint a szenteket a glória -, azt hitte, Ő lesz az első s egyetlen, akinek sikerül világuralom…ra törnie. Ebbe az ördögi tervébe a”fentiek” beleköptek! Egyik ember sem uralhatja a másikat! (VÖ Napóleon)

A feltámadás melegágyát a magyar parlament biztosította!
Hitler szelleme körbelengte a patkót. A Jobbik szándékosan gerjeszti –provokálja a magyar nemzetet! Elég egy mondat, amire nem reagálnak a kormánypárti képviselők. Ergó: szabad jelzést engedélyeznek… – úgy gondolom, a fasizmus térnyerésének. De kinek jó ez? Teszem fel a költői kérdést!

A parlamenti pártok hozzászólásaiból kiderül, elítélik az izmusokat. Akinek muszáj lett volna felszólalni, megállítani a „az interpellációt”… annak, nem hallottuk a szavát, sem a csengettyűt!

A bocsánatkérésnek nincs jelentősége! Miért? A terv bejött! Rájuk figyel a világ! Az ország fele tombol, s a másik fele, (?) akik bizonytalanok, vagy nem mernek reagálni erre az ocsmány felfelé, nyalok, s lefelé taposok effektussal. Ez a gyáva emberekre jellemző! A Jobbiknak szüksége van arra, hogy időközönként felrázza Holle anyó párnáját. Rémisztő a hasonlóság! Nem az lehetett a lényeg, – a zsidózás – hanem az, hogy a parlamentben hangozzék el az uszító, rasszista, provokatív, Hitlert éljenző-feltámasztó mondatok!

A próba sikerült!
A torta mindenki torkán lement! Az út szabad! Vona hozta a szelet, az őszi szelet, ami beköltözött a Kossuth térre! Hogy a mag, termő földbe essen, ahhoz a pártvezér utcai dialektikája kellett! E folyamatot előkészítették! A szakadó párt, a népszerűség csökkenése, a botrányok lármás hatékonysága, erre a brutális döntésre kényszerítette a Jobbikot! Az alapszervezeteinek kell állni a költségeiket,(!) illetve megvásárolni a pártjuk zászlaját?

A zsidózás divattá vált! Azonban, ha nem teszünk ellene, erőt-teret nyer, s ha az eszmét tűzben tartják, s néha ráütnek egyet kalapáccsal formálhatóvá teszi az emberek véleményét! A félelem nagyúr! Az emberek családi körben, visszahúzódva, csendben teszik a dolgukat. A félelem átjárja a tudatukat, a testük nem engedelmeskedik a szellemi terrornak!

A választások előszele, a választók félelemben tartását meglovagoló Jobbik…elkezdte a választás korhatár nélküli küzdelmét. A regisztráció előnyeit kovácsolja az üllőn. Az emberek félelemből is rá fognak szavazni.

A regisztrációs nyilvántartást nem szabad bevezetni! Ez a rasszista, fasiszta pártoknak kedvez!

2012.november 27

-oil-
———————————————————


XIX. Az erdei tisztás gyalázza…avagy folytatódik a fikciós mese


Összegyűltek az állatok a művelődéses toronyban, mivel tisztásgyűlést rendelt el a tanács. A bagoly nem győzte hordani a tölgyfa leveleket. A hír hátterét egyesek már tudni vélték. Beszéltek erről, arról, csak találgattak, mert konkrét dolog nem merült fel. Kivétel a szaros szájú görény, akiből fröcskölt a fos!

A gyógyszertárban olyan hangosan okádta a fekáliát, hogy kénytelenek voltak kitessékelni a seggforma testét. A szeme össze volt tekeredve! Csak mondta, csak mondta, csak mondta a magáét. Senki nem figyelt rá! Már mindenki utálta a tisztáson!

Az állatok leköpték, s elzavarták, mert folyamatosan mindenkit a háta mögött pocskondiáz. Oly kíváncsi, aljas nőstény, hogy a putriból kifele hallgatózik, s ha zajt, vagy kutyaugatást hall, azonnal rohan a kerítéshez, amit szintén ingyen kaptak s forgatja a bandzsa szemét.

Az a trükkje;- kitolja a lopott kerékpárját, s a zaj irányába kerekezik, többször is, és fülel, közben forgatja a bandzsa szemét, ez a szemét! A tömeg skandálta; vakuljon meg, vakuljon meg ez a szemétláda. Annyi kárt okozott már az erdei tisztásnak, valamint a benne élő állatoknak, hogy lassan… ki… kellene vadászni…
– Így van, így van! Igaza van a rágcsálónak. Az élettársa – a kecske – is állandóan hallgatózik, leskelődik, a bamba pofájával s folyamatosan ontja magából a salakot, amit visszaszív, mint a tehén, majd újból megrágja, s jó lakik az ürülékével.
– De undorító pár! – sziszegett a kobra. Megengeditek, hogy megmarjam?
– Várj még vele! – mondta határozottan a csőrmester. Az utasítás hamar érkezni fog! Beszéltem a kapitánnyal.
– Hol van a kapitány? – érdeklődött a hörcsög.
– A kincses szigeten.
– Hooool?A kincses szigeten!
– Miből telik neki!- ordibáltak az állatok.
– Azt is hallottam, adta a jól értesültet a foltos koala; feljelentették az ANTSZ- nél környezet szennyezés miatt, a fost fröcskölő szaros szájú görényt. Megtiltották; – nem mehet, ki az utcára s maga után el kell takarítania a saját fekáliáját!

A putriból hangos cincogás hallatszott. A patkányok vették birtokba a szennytől, piszoktól nem látszó putrit, amit ingyen kaptak a tanácstól! Őket nem zavarja a kosz, a fertőzés! – ami élteti őket, az a folyamatos hazugság, kétszínűség, feljelentés…stb. a nyalásról már nem is beszélve!
– Jaaaj de undorító!- breki, breki s tapsolt a szaros vízbe ugráló kecskebéka.
– Fogd be pofádat! – nálatok sincs jó szaaag,+ a fa, honnan nyúltátok le, s közben felmutatta a mutató ujját. – a szirti sas.
– Azt beszélik a tisztáson, ez a szemét hazug, ideg kezelt, adócsaló kecske, meg a rücskös törpe varangy megint feljelentettek közösen egy tiszteletben álló állatot. Bementek a közeli városba s össze-vissza hazudoztak. Bizonyíték nem volt! Becsületsértés, rágalmazás, jó hírnév lejáratása miatt a tiszteletben álló állat megtette a feljelentést! A dokumentumok a rendelkezésére állnak!
– Jól teszed!
– Menj el a bíróságra.
– Tedd meg a szükséges lépéseket.
– Ne legyél rájuk tekintettel.
– Tedd őket tönkre!
– Mi melléd állunk!
– Ha kell, tanúskodunk melletted!

Ez kiváló érzés volt hallani! Igaza volt csipikének. – gondolta a tömeg. Nem tehetünk különbséget az állatok között! A szemeteket muszáj kiseprűzni a tisztásról. Tudjátok, a kétszínűség az állatokkal született tulajdonság. Alkalmazni kell a sünt! Nem hiszem, hogy a változás gyors lenne, azonban megindult, az igazságérzet a hegy felé…

2012.november 22 -oil-
——————————————————————-

II. Bent jártam a polgármesternél…

Búza Zsolt Baks polgármestere az ígéretét – a múltkori beszélgetéskor- állta. Látszik, számára lényegbevágó az adott szava! A közjavát szolgálja, ha a közérdekű állampolgári bejelentéseket komolyan veszik! Nincs diszkrimináció, „csakazért” is effektus, hogy megmutassam, ki az úr…(mint az előző polgármester asszonynál)
Úgy gondolom… elérte a változás szele. A passzát szél lehűti a kedélyeket, izgalmat okoz, s felébreszti; a hatalom a népé, amit Ő képvisel jelenleg! Többen hisszük, a társadalmi teljesítménye értékelhető! Sokat változott! – szerényebb, megfontoltabbá vált. Ráébresztette, a politikai hatalom „erejét” nem a polgárok ellen kell kihasználni, hanem komolyan kell venni a társadalmi célokért küzdő polgárokat! A hivatali szemlélet is átalakulásra vár! Tudja, ez még egy nagy falat, de a kiváló horgász tud várni s csendben, mivel a hal jobban hall…

Épp írtam egy esszét. Benne voltam nyakig. A gondolataim villámként cikáztak. Az írás öröme örök élvezetet jelent számomra! Az agytekervényeimben, táncoló relikviák lassan, ám biztosan szállították az emlékképeket. A megállóknál nem szükséges csengetni…

Hallom az árok ások szerszámainak sistergését. Kinéztem az irodám ablakán s munkásokat láttam a beomlott árokban. Kíváncsivá tett, mit akarnak… Kimentem. Látom, két munkás lapátolja az árkot.
– Jó napot kívánok!
– Jó napot!
– Magukat küldte a polgármester úr?
– Igen, válaszolt a piros sapkás. Később kiderült, Ő a brigádvezető.
– Rendbe tesszük az árkot, mint a pinty. – mondta a magas sovány Béla. Az árokban egy alacsony férfi lapátolta a földet. Később megérkezett Csépe István gondnok úr!
– Tanár úr! Látja, az idő magának dolgozott, – megmondtam- majd a beosztottjai felé fordult…Itt így, s széles mozdulatokkal tette érthetővé az árok karbantartási elképzeléseit. Le kell faragni az oldalakból, mert később mederelemek lesznek lerakva. Most a helyét s a karbantartást kell elvégezni. Ergo: – nélkülözhetetlen, mivel az oldalakat ki kell támasztani! A polgármester úr külön kérése volt!

A kerítéstől egy méter távolságot hagyjatok ki, töltsétek fel földdel. Az átfolyókat – 200-as- 300 százasokra kell cserélni! Csúnya munkát végeztek az előző vállalkozók. Most már mindegy!
A ház oldalainak – repedések – felújítása a jövő évben lesz várható. – fordult felém. A konyhában feltöredezett járólapok cseréjét az idén még elvégezzük! A polgármester úr külön kérése volt! – amit a tanár úr mond, tegyétek meg, s ezzel elment a kis-traktorral.

Az emberek megállás nélkül dolgoztak! Látszott, egy összeszokott csapat benyomását keltik. Közmunkaprogram résztvevői vagyunk, közölte a brigádvezető (piros sapkás). Később megkértek, hogy a kaput nyissam meg, mert elmennek ebédelni, s szeretnék a szerszámaikat betenni… természetesen teljesítettem a kérésüket.

Szimpatizálnék, ha KARÁCSONYRA, a konyhában feltöredezett járólapokat kicserélnék! Bízom a polgármester úrban, s a hozzáállásában!

2012.november 20 -oil-
———————————————————–

XVIII. Erdei tisztás; megszólalt a lelkiismeret…avagy folytatódik a fikciós mese

A kedvenc kávézómban szürcsölgettem az italomat – fahéjas kávé- s bámultam a járókelőket. Tetszett ez a fajta semmittevés. Kerestem a barátaimat, ám hiába… A nap erőtlenül simogatta az emberek arcát, s biztatta – meglátjátok, hamar elvonul a téltábornok. A gyerekek vidáman hancúroztak kihasználva az ősz adta lehetőségeket. A lehulló falevelek színes kavalkádja melegítette a hangulatot. A fiataloknál néha-néha elcsattant egy csók. A szemek szerelmes pillantásai áthatoltak a szemeken keresztül a szívbe, ami vérnyomás emelkedéshez vezetett. Azonban ez a növekedés megrázta a vérkeringést.
– Látlak… még ma? – mondta félénken a fiú.
– Ez csak rajtad múlik! Én… otthon leszek. A srác magához ölelte a szőkeséget, aki engedte a testek háborúját. A színes lufik szappanbuborékként pattantak a semmibe. A remény megadta a további esélyt… Szárnyalt a boldogság s erre a hormonok menetelése elindult a vágyak beteljesedése felé…

Böngyike s barátnői – a fekete démon s a vörös ciklon- ebben a pillanatban léptek be a kávézóba. Szétnéztek hátha látnak ismerőst. – majd egy hellóval üdvözöltük egymást! – később kacagni kezdtek. Megtelt vidámsággal a levegő, az ősz, az a borongós ősz is szabad utat engedett a földi erotikus boszorkáknak. Tudtam… a mese folytatódik. A természet érdeklődött a fanyar, fikciós… mese… után! A pályázat egyik díjnyertes eseménye lehet… A vörös ciklon megigazította a mellkosarat, a gyönyörűség alig fért bele…
– Kati meg is jegyezte- híztál bogaram?
– Nem!- csak rendszeresen van tornáztatva.
– Jó neked! Nekem is jól jönne egy kis igazítás. – majd megrázta a kéjborzolót. Később egy operett dallamot kezdett dudorászni – „Jó Isten fenn a mennyekben…”
– Azt gondolom, beszélgetni kellene a szexről! Látom, rátok férne egy kombinált érzékigazítás. – mondta Böngyike
– Ami igaz, az igaz!- sóhajtottak az erotikus csodák tulajdonosai.

A szaros szájú görény, kifakadt az aljas, szemét idegkezelt adócsaló kecskén. Sírt. Szégyellte a könnyeit. Tudta, ezzel csak felidegesíti az alkoholista kecskét, aki 50 éves kora óta rokkantnyugdíjas. Mindenhonnan kirúgták az alkoholizálása miatt. A család elől elitta a fizetését. Őt lugnyiságra kényszerítette az élet… miatta. Kénytelen volt mindenkivel – aki pénzt kínált a szexért – lefeküdni. Amit elvártak tőle ő maradéktalanul teljesítette az ágyban… a vágyakat. E tényt büszkén vállalja! Mostanság nehezebben viseli az igazságot! Az utolsó orális szexet, a barátnője kérésére… kielégítette az urát! Ezért is pénzt kaptam.
– Kecske. Adócsaló kontár Mekk Elek! Nem bírom tovább. Az egész tisztás rólam, rólunk beszél. Kiröhögnek a hátunk mögött… bennünket. – csuklott el a hangja. Nem elég az három millió forint, ami után nem fizettél adót. Meglátod, előbb-utóbb utolérnek… érzem! Mézes macika a nyomodban van! A hivatalokról nem is beszélve!
– A píz meg jól jön?- ordított a pszichiátriát többször megjárt kecske. K…va voltál mindig! Miért csinálsz ebből ekkora problémát. Azt hiszed nem tudtam!- ordított, mint ahogy a sakál szokott, akinél szereli a villanymotorokat a vágóhídon. Elég volt.
– Nem merek napközben kimenni az utcára… miattad! – szipogott a lúgnyi. Kora hajnalban járok a boltba, hogy ne találkozzam senkivel.
– Ez mért baj?
– Most is mész a vágóhidashoz?
– Mi közöd hozzá! – Az előtt ez nem jelentett problémát.
– A múltkori verést sem mondtam el senkinek!
– Még szép! Kitörtem volna a nyakad.
– Nem sok kellett volna hozzá… a múltkor sem. – ezt már halkan mondta. A mentős sem hitt nekem! Láttam a szeméből! A szomszédjaink tudták, hogy megvertél, kénytelen voltam hazudni, hogy leestem a létráról. Nem sül le a pofádról a bőr!
– Vigyázz a szádra, mert leütlek, mint múltkor. – rázta az öklét az adócsaló Mekk Elek.

Az erdei tisztás éjszakái zajosak. Elkezdődött a tél. Az erdőből a fát egyes utcák mögött lévő partról hozzák fel, sötétedéskor. Számla, nyugta? – kérdezte az erdei farkas
– Az nincs! Lopják a fát!
– A csendőrség? – mondta félénken a beépített őz.
– Az erdész vagy vak, vagy vakmerő!- jelentette ki a kígyó.
– A rücskös törpe varangyokhoz – alias csíra- is éjszaka vitték a lopott fát.
– Csak tudnám miből telik… nekik! Közel 25 éve nem dolgoznak, nincs bejelentett állásuk. Ha a tisztáson nem foglalkoztatnák… méltatlankodott az álcsendőr.
– Neked kellene eljárást kezdeményezni ellene! – skandált a tömeg.
– Én meg azt hallottam, a pamacsmester alkalmazza a szaros vízben ugráló kecskebékát feketén.
– Mért mire számítottál? – egyébként patkány úrfi levillantotta! Délután bevitte a Mézes macikának, aki elmosolyodott, s meg dicsérte a fotográfusát. A ló húgy szagú kontár ma ment el megpakolva a háromkerekűt. Az éj leple alatt hordják hozzá a villanymotorokat. Tegnap, a főutcán látták kerékpárral bemenni a megrendelőhöz. Le lett villantva.

Mézes maci tajtékzott. A tanácstagok tehetetlenül bámulták.

– Ti nem láttok semmit! – tisztelt képviselő társaim.
– Mit kellene látnunk? – válaszoltak félénken a megvadult macikának.
– Vagy Ti is az erdőből hozatjátok a téli tüzelőt? Síri csend lett a tanácsteremben. A törpe rücskös varangy éjszaka fogadja a lopott fát. Ki hallott erről?
– Tudjuk, s megtesszük a szükséges lépéseket. – hegedült a tücsök.
– Mikor! – kérdezett határozottan mézes macika.
– Szóltam a csőrmesternek is! – suttogott a hangya.
Dr. Bubó egy örömhírt osztott meg a tanácstagjaival. Képzeljétek, leváltották a közeli csendőrkapitányt.
– Még csak most érkezett el hozzád a hír?- kacagott a róka kisasszony. Bubó nem válaszolt. Ez nem jött be, gondolta.
– Nem fűzök hozzá nagy reményeket.
– Én sem! Ki fia borja? Ilyenkor mindent megígérnek… s legyintett mancsával a cicaszem.
– Elég! Ma felállítjuk az erdei tisztás hivatal társadalmi megbízottjait. Kutyakötelességetek lesz mindent jelenteni. Patkány úrfi villantásai alapján, – rápillantott a törvény őrére – lesz elég bizonyítékaink a tolvajok, a cigarettaárusok, a kontárok… stb.. ellen.
Nem lesz garabolyban szállított cigaretta. Már jeleztem a vám és pénzügyőrség felé… Tudomásomra jutott; pár hónappal ezelőtt még a cigarettaosztás a kultúros házban folyt… a tanácstagok is tudtak erről, ám mélyen hallgattak.
Elég a pamacsokból is. Az álőstermelők felderítése, a fóliások megfigyelése, az autószerelőkből, a koszorúkészítőkből s még sorolhatnám!
Társadalmi megbízottaknak / hetente kétszer kell tenniük jelentést… nekem, s én továbbítom a hivatalos szervek felé.
Most térjünk át a piaci s a fogyasztóvédelmi napirend felé…

2012.november 18 -oil-

——————————————————————

XVII. Mézes Maci még mindig tombol…avagy folytatódik a fikciós mese

A tanácstagok mélán, feszülten hallgatták Macika kitöréseit. Arra gondoltak, a törvény őrével közösen; – tényleg dolgozni kellene! A tiszteletdíjért valamit tenni muszáj…
Többen közülük a tanácstagi tagságuk ideje alatt egyszer sem emeltek „szót”, illetve nem interpelláltak semmilyen témában. Pedig a feketemunkáról mindenki tud! Sajnos az erdei tisztás „hírneve” bejárta lokálisan, és globálisan is az országot. Mindenki arról beszél, hogy helyben nem hajlandók a tanácstagok, sem a macika eljárni szabálysértési ügyekben! Az egész megye a szándékos rossz hozzáállástól – feketemunka, adócsalás, kontárkodás, álőstermelők, álvállalkozóktól – hangzik! – mondta az erdei farkas. Minap bent jártam a Kormányhivatalban meglátogattam az egyik rokonomat…

– Mondjad már, mondjad már… türelmetlenkedtek az állatok.
– A hitelek kormányátvállalása nem is olyan egyszerű dolog, ha ezt a kormány nem teszi meg, akkor könnyen csőd lehet… az országban.
– Mi az a csőd?- érdeklődött a skorpió!
– Az egy olyan jelenség, mikor az ország fizetésképtelenné válik.
– Inkább arról mesélj, mi történt Macikánál bent a hivatalban. – sistergett a kobra.

– Képzeljétek, a spionoktól bekérte a felvételeket, amit patkány úrfi készített, mikor annál a szemét, aljas húgyszagú, ideg kezelt Mekk Eleknél jártak. A rücskös varangyos törpe, aki hermafrodita, a fóliáiba bujkál, a tisztás szégyene! Azt hiszi, ha nem látják – evvel a szomszédja is így van – azt nem tudja senki. Hogy még a szar nem öntötte el a seggformájú száját, azt Macikának köszönheti. Mától kezdve vége!
– Tényleg, két napja ott láttam egy bordoford autót a kecskénél, amint cipelte befele a putriba a szerelni valót. – közölte a darázs. Azonnal csörgettem patkány úrfit, aki levillantotta. – majd elkezdet nevetni.
– Mért vigyorogsz. – kérdezte a csőrmester.
– A szaros szájú görény, akiből ömlik a fos, ott állt a putri előtt köpködte a tökmagot, s minden arra járót leordibált: – Hooovááá mééész? Rohadjon meg a hangja!- sziszegett a kígyó őméltósága.
– Rohadjon, rohadjon, skandálta a tömeg.
– Folytasd már… türelmetlenkedett a csőrmester.

Macika őrjöngve verte az asztalt. A tanácstagok felé dobta azt a 30 db fotót, amit készítettet patkány úrfival.
Nézzétek, s ha felismertek valakit, kézfelnyújtással jelezzétek. Remélem, mindegyikőtök felemeli a mancsát! Nemcsak a tiszteletdíjat kell felvenni!

A tanácstagok sűrűn pislogva bámulták a színes fotókat. Hümmögés, nyelvcsattanások, sóhajok zenei aláfestése tette élvezetessé a benti légkört. Egymásra pislogva bólogattak…
– Te felismered?
– Miért Te nem?
– Ez, az, akire gondolok?
– Te mindig kétszínű voltál.
– Te sem panaszkodhatsz!
– Ebből elég! – üvöltött egy gigantikust Macika! Aki felismerte a ló húgy szagú, kontárt Mekk Eleket, s társát a szaros szájú görényt, akiből épp a fos fröcskölt a szájából, az tegye fel a kezét. Egyértelmű volt a válasz.

A következő fényképek a putri kerítéséhez támasztott kerékpárok, motorok s garabolyban, kézben hozott szerelni valók látványa vált ismerté. Felismeritek az adócsaló, kontárhoz érkező állatokat?
-Igen! Felismerjük.

Ezeket az állatokat fogjuk először keményem pénzbírságra ítélni!- fordult a törvény őre felé. Aki a szemét lecsukta, mert tudta, Ő a legnagyobb bűnös… ebben! Ő még a mai napig az elvtársnő bérence! Váltáskor arra gondoltak, bebuktatják Macikát, s az elvtársnő visszajöhet dicsőítve a hatalomba! Hála Istennek ez nem sikerült!!
A cég alapítási oklevelét a törvény őrének a mai napig nem sikerült összeállítani! Ez hallatlan! – üvöltött Macika.
-Öt napot kapsz! Megértetted? Amaz fejbólintással jelezte; megértettem!

A mai naptól minden tanácstagnak figyelniük kell a feketemunkások, adócsalók, kontárok tevékenységét. Az mégis nonszensz, hogy rajtunk röhög az egész ország. Az évszázados lemaradást pedig muszáj, lesz elgereblyézni. Hivatalos feljelentéseket kell tenni az adócsalók ellen! Nincs könyörület! Vagy mi, vagy ők! Nekem, a kormányprogram előrébb való, mint ezeknek az állatoknak az adócsalásait elsimítani. A tisztást ki kell rántani a posványból. Nem folytatható tovább a hatalommal való visszaélés, sem a diszkrimináció. Nem élvezhetnek előnyt a seggnyalók, sem a Sanco panza figurák. Nem kellenek „Donkihóték” és társadalmi ”munkások” sem! Nahát! Értve vagyok? – s, ha valamelyikőtök nem jelenti a hozzá érkező közérdekű lakossági bejelentéseket, azonnali hatállyal kezdeményezni fogom a felmentését, s alkalmatlanná nyilvánítom a nyilvánosság előtt. Mikor értitek meg, lejárt az elvtársnők korszaka… Már nem elég a nyalás! Az elvégzett munka s iskolai végzettség alapján mérik a tanácstagokat is! A munkán
kat alázattal kell végeznünk. Nincs koma, sógor, sem jó barát.

2012.november13 -oil-
————————————————————

Meglátogattam Baks polgármesterét….

2012. november 6.

Mint ahogy ígértem, – kedves olvasóink – felkerestem Búza Zsolt polgármestert s érdeklődtem a szikkasztó árok karbantartásáról, s a házamban keletkezett belvíz által okozott károk helyreállításáról. Mint már leírtam –blogban – ez a probléma több éves! (1998) Az előző vezetés sportot űzött, s ellehetetlenítette a polgárok közérdekű bejelentéseit. (erről majd később)

Telefonon érdeklődtem, bent van –e Búza úr! Sajnos a telefon több alkalommal… megszakadt. Úgy gondoltam, személyesen látogatom meg a faluvezető urat. Az idő is kedvezett a sétának. Búza úr azonnal fogadott. –bár gyorsította a beszélgetést, mivel vendégei érkeznek. – mondta.

A szikkasztó árokról, annak karbantartásáról, – ami az önkormányzatot terheli- a mederelemek lefektetéséről, valamint a ház két oldalán keletkezett repedések megszüntetéséről, a konyhai feltöredezett járólapok kicserélése, továbbiakban, az árok s a kerítés közötti 30-65 cm szakasz megerősítéséről kezdődött a beszélgetés! Utólagosan, az átfolyó – 60cm – kicseréléséről 300 cm-re, s kifejtette, hogy az út felőli árok komolyabb kitámasztást igényel, – majd így folytatta, mivel a szintkülönbség 10 centi méter a javára, ezért a lezúduló csapadékvíz, előbb – utóbb megindítja a rosszul kivitelezett utat a háza felé! Nem érti, miért nem tett ennek érdekében valamit az előző polgármester asszony!! Az önkormányzat nehéz helyzetben van! – ám ettől független megtesz mindent a károk helyreállításában.

Tudom nekem is – 6 éve polgármester – hamarabb kellett volna intézkedni! Ezért elnézését kérem!

A közmunkásokkal kiásatom – még az idén – az árkot az előírásnak megfelelően, s mikor meg lesz az engedély, – EU előírás – akkor tesszük le a meder elemeket!

A ház két oldalában keletkezett repedéseket, ahogy az anyagiak engedik, folyamatosan helyre fogjuk állítani! Lehet, hogy még az idén, ám legkésőbb tavaszra megoldjuk (om) a belvíz károk ütötte sebeket. Mosolygott.

Később megemlítette:- egyetemre jár! Gratuláltam!

– Ez után ecsetelte a falu fejlődését, a pályázatok jelentőségét, a szennyvízcsatorna –büszkén bólogatott – kiépítése legkésőbb tavaszra várható!

– Szeretnénk megoldani a feketemunka, adócsalás felszámolását, ezért megalakítottuk a szolgáltató önkormányzati céget. Erről már beszélt a polgármester, csak időt kért, mert az alapok lerakása nem egyszerű. Megígértem, ha, kell, szükséges, szívesen segítek ebben a harcban…

– Tudom hibás vagyok abban, hogy mint újságíró-főszerkesztőt nem hívtam meg a katasztrófavédelmi szertárunk átadására! Ha a képviselő testület kereskedelemmel, fogyasztóvédelemmel fog foglalkozni, az Ön egyesületét a Tisza – Menti Regionális Kulturális Fogyasztóvédelmi Egyesületet meghívom! – s továbbiakban meghívást kap a Fecsegő Közéleti Információs Fogyasztóvédelmi Magazin is. – kimondta egy szuszra. – nahát!

Kezet fogtunk!

Jól estek ezek a szavak! Éreztem, békülni akar a polgármester, s elásni a csatabárdot. Ez sem nekünk, sem a falunak nem jó.

2012.november 06 – oil-
——————————————————-

XVI.Kormányhivatal… Mézes Mackó begurult, avagy folytatódik a fikciós mese…

Böngyike élvezettel folytatta a mesét. Kati s a vörös ciklon tátott szájjal hallgatta az egyre izgalmasabb fikciós mesét. Számukra úgy tűnt, hogy ez a mese még igaz is lehetne. Számtalan olyan elemet tartalmaz, ami a saját falujukra is ráhúzható lenne. Sajnos – nyögött fel a gondolataiban a ciklon – sok adócsaló, feketemunkás, kontárok élnek falun s kihasználják a gyenge képességüket…
Ám, hála Istennek, lassan a macika kezd észhez térni. – ásított egy nagyot a fekete gyöngyszem. – majd Böngyire tekintett. Aki lassan kevergette a kávéját, s gondolatai az éjszakai gyönyör elérése után hömpölygött.

– Hallottad, mostanában felfigyeltek a hatóságok… s folyamatos ellenőrzés alá veszik az erdei tisztást. – mondta a halk szavú bolha.
– Ezt honnan tudod? – nézett kíváncsian a szitakötő.
– Minap ott voltam a nyílt tanácsülésen! Képzeljétek el, Macika emelt hangon kezdte a beszámolóját. Elegem van belőletek! Senki nem akar tenni a feketemunka, a kontárkodás, a cigarettaárusítás s még sorolhatnám ellen. Már a megyében is szóvá tették a hozzáállásunkat. Kilátásba helyezték a fegyelmi eljárást, nemcsak ellenem, hanem a képviselő testület tagjai ellen is! Nem lesz elég s – közben a törvény őre felé pislantott- a kizárási ok. pl., a birtokháborítást helyben leszünk kénytelenek „vizsgálni”. Sok hibát követtünk el, azonban az előző vezetés is nyakig sáros! Úgy nem lehet házat vásárolni kukubenkónak – elvtárs -, hogy nincs pénzem, s kivárom a belvízkár mentesítést, mikor nem is volt házam… ez a szégyen, az előző vezető szégyene marad!
– Te ezt honnan tudod?- sziszegett a kígyó.
– Ott voltam a belvízkár pénzelosztásánál!- nevetett a nyuszómuszó. A „pénztáros” letakarta papírlappal a névsort, hogy az aláíró ne láthassa a többi adatot.
-A k-va anyját!- mindig ilyen szemét volt! A tanács tagjai 3x annyit kaptak, mint a többi állatok.
– Ez mind semmi! Munkaidő alatt a piacra s a közeli kisvárosba jártak vásárolni. Nem ismerték a munkaidő kezdetét, sem a végét! – hörgött a víziló.
– Nahát, ezt a szemétséget! A részeges törvény őre munkaidő alatt járt a kocsmába! A nadrágja folyamatosan le volt vizelve, hihihi. – nevetett a veréb!
Az elvtársnő vezette be az adócsalás, engedélyek nélküli vállalkozást. A barátok, a seggnyalók erdei tisztása volt, akkor…
– Most is az! –kiabált közbe a jeges medve. Nálunk egy tányér levesért meg lehet venni az állatokat.
– A kontárok, az adócsalók, a feketemunkások birodalma volt… s a jelvényük maga a sátán volt.
– Képzeljétek… nyelt egy gigantikust a sólyom- ahhoz a szemét ló húgy szagú bolond kecskéhez már mikrohullámú sütőt is visznek javításra. A szülők már nem mernek mutatkozni a bolond adócsaló kecskénél. Egy hazug, szemét, álnéven gyalázkodó, egyszer nőnek, majd azt követően férfinak adja ki magát
– Te jó Isten! Akkor ez csak csíra lehet!- röhögött az állapotos pávián.
– A szaros szájú görényből jött a fos, s avval dicsekedett mostanság, hogy a ló húgy szagú bolond kecske áttért a mosógépek porszívók „javítására, a villanymotorok szerelése mellett! Azokat az állatokat kellene nagyon megbüntetni, akik idehordják a putriba a javítani valót.
– Sebaj! Hamarosan górcső alá veszik az erdei tisztást, s megkezdik a tizedelést.
– Én meg egy rokkant igazolványos autóst láttam a szemét, volt alkoholista bolond kecskénél! Le is villantottam!- mondta patkány úrfi

Mézes macika folytatta az ülést.

Állatok! Ez nem megy tovább. Vagy elkezdünk dolgozni, vagy mindenki mondjon le. Elég a kontárokból, az engedélynélküli fantom cégekből, az ál dohányboltosokból, a pamacsokból, az álszerelőkből és még sorolhatnám. A lehetőség előttetek áll… nem kell olyan képviselő, aki nem teljesíti, a mandátumában foglaltakat s folyamatosan félre tájékoztatja a választóit. Ez rám is érvényes! – brummogott a macika.

2012.November 01 -oil-
—————————————————

Kormányhivatal, avagy mit érhet egy önkormányzati képviselő szava, ha Baksi…

Ez a kérdés számtalan embert, polgárt, voksolót érdekel. Ez, s ilyen kérdések nemcsak a lokális, hanem egyre erőteljesebbé válik az országos politikai ígéreteknél is! Elgondolkodtató… többen tették fel -e kérdést, helyszíntől független. Hallottam már totózóban, bevásárló központokban, az utcán, a korzón sétáló emberek szájából…
Elégedetlenek az emberek a jelenlegi politikai-társadalmi helyzettel. Az országban –jelenleg – epicentrikus, az IMF- fel való kötélhúzás! Sok mindent lehet hallani, sokan nyilatkoznak, sokféle nézet lát napvilágot a médiában. Miniszterelnök Úr is több verziót hagyott már maga mögött. Hogy mi az igazság?
Engem meglepett Orbán Viktor nyilatkozata az önkormányzatok adóság finanszírozása tárgyában. Mért van erre szükség? Vagy csak megint egy politikai adu, aminek nincs színe! Vagy, hogyan reagálnak a pártok, mennyire kelt felháborodást az emberekben, a közszférában, a közszereplőkben? Véleményem szerint a nyolc általánost végzett „hivatalnokokat” egy az egyben utcára kell tenni, úgy gondolom, ezeket közalkalmazottakat megszédíti a beosztás és a velejáró hatalom! Ezért hibát hibára halmoznak, pl. hitelfelvétel! Miért – az államnak – ezen belül ismét a népnek kell megfizetnie a nyolc általánost végzett polgármesterek rossz döntéseit. A választási törvényben rögzíteni muszáj lenne a felsőfokú végzettséget!
A képviselők politikai, gazdasági pénzügyi, nyilatkozatai eltérőek párttól független is. A kontra, rekontra nem az előre megadott kérdés körül csoportosul, hanem, hogyan tegyem nevetség tárgyává a vitapartneremet! Ez a stílus –nemcsak a magyarok privilégiuma – hanem a most zajló amerikai elnökválasztásra mindig is jellemző volt. Hallgatom a Kossuth rádióban ezeket a vitadélutánokat. Élvezem, mivel a dialektika szabálya ebben a közegben nem ismert. Közben jókat szunnyadok…

Azt hittem – én balga- lassan konszolidálódik… a helyzet… itt Bakson! Hát tévedtem! Ám ki nem téved? A kis unokám rögvest reagált volna erre a kifejezésre; csak az nem, aki dolgozik… ugye papa! – s közben mosolyog a szemével. Ő még csak 3 éves!

Búza Zsolt polgármester elrendelte a 14 éve lemaradt szikkasztó árok karbantartását!!

Az előző vezető Balogh Lajosné „csakazértsem” effektust alkalmazta, a véleményt formálókkal szemben! Kettő bírósági pert is veszített ebben a témában! Később arra hivatkozott, azért nem tudja elkezdeni a rosszul kialakított szikkasztó árkok – 4 utcában, ami már bedőlt s feltöltődött- felújítását, mert nincs pénzük! 14 év nem volt elegendő!!!!

A Vízügyi Felügyelőség „szakemberei” gépkocsiban ülve suhantak el az utolsó „ellenőrzéskor”, s azt állapították meg: – mindent rendben találtak! Ez nem semmi! Az út szintmagassága több centiméterrel nyurgább a házak szintjénél, ebből kifolyólag ömlik a házakra a lezúduló csapadék víz! (a részleteket, a szégyenteljes jegyzőkönyveket, megtalálják a blogban. szerkesztő) Az ilyen jellegű vizsgálatot úgy „zárták” le az illetékesek, hogy hivatkoztak az EU ide vonatkozó jogszabályára,- a teljesség igénye nélkül – ha már egyszer vizsgálták, független a határozattól, újból nem kötelesek eljárást kezdeményezni… ergo: így lehet elhallgattatni a bejelentőt!

Beszélgettem Kovács Gábor képviselő Úrral a beomlott, tönkre ment árokról. Megmutattam a BM OKF Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság jegyzőkönyvét. Ebben, a jegyzőkönyvben részletesen le van írva a belvíz okozta károk és fotókkal el van látva, amit a Kisteleki Építésügyi Osztály szakembere is ellenjegyezte! Ezt a jegyzőkönyvet megkapta Lajkó Norbert is. Intézkedés nem történt! Először a képviselő testület nyílt testületi ülésen megszavazta az árok karbantartását, majd később visszavonta. HMMM!

Kovács képviselő ígéretet tett az árok minél hamarabbi karbantartására. Megmutattam az ároktervezés paramétereit, ami konkrétan kimondja, – az árok széle és a kerítés között kettő méternek kell lennie! Ellenben 30-65 cm között váltakozik. Ha kidől a kerítés, akkor a több millió Ft kárt valakinek fizetnie kell!
A házam jobb-bal oldalán kettő ujjnyi repedés található, ami a belvíznek köszönhető. (A további sebekről a blogban olvashatnak. a szerkesztő)

A képviselő az általa megadott időpontban nem jelent meg a munkásaival! Ekkor felhívtam Kecskeméti Józsefné képviselő asszonyt s megkérdeztem tud –e valamit Gáborról, mivel kettő E-mailt írtam s nem válaszolt rá. Több féle információval szolgált, – pl,. – lesz az árokban meder is, amit a polgármester rendelt el- s ígéretet tett, hogy beszél a polgármesterrel. Vártam a visszahívását, ám hiába. Másnap ismételten kerestem a képviselő asszonyt. Tájékoztatását nem igen értettem…

Telefonon kerestem Kovács urat, aki az elfoglaltságára hivatkozott, s újfent adott egy újabb időpontot.

Vártam, vártam, vártam. Nem jött, nem jött, nem jött!

Ismételten – már viccből is- felhívtam s érdeklődtem.

-Most már tényleg jövök a hétvégén. Vásároltam a lányomnak egy házat s azt kell rendbe tennem.

Vártam, vártam, vártam. Nem jött, nem jött, nem jött

Ismételten kerestem

-Isten bizony most ezen a hétvégén megyek s elkezdem a munkát! A feltöredezett konyhai lapok cseréjét engedélyezte a Zsolti. A fal repedésekkel mi lesz… elnémult a telefon!!!!

Vártam, vártam, vártam. Nem jött, nem jött, nem jött.

Úgy gondolom, ezek után felkeresem a „munkaadóját”, a polgármester urat, s rákérdezek, hogy mért nem közmunkásokkal végezteti el az árok felújítását, vagy kötöttek egy szerződést Kovács képviselő Úr cégével?

2012.október 28
-oil-

——————————————————————-

XV. Az erdei tisztás állatai megunták Mekk Elek folyamatos adócsalását…avagy folytatódik a fikciós mese…

A dögevő sakál jelentette, hogy a csendőrség kiment az ideg kezelt aljas, szemét, adócsaló mekkelekhez, akinek rohadt a szája a hazugságtól. A szaros szájú görényből folyt a hazugság, a rágalmazás! – fröcskölt belőle a folyékony fos. A csendőr nem vette komolyan őket! Már ismerik az adócsalót a hazugságaival együtt! Tudják, hamis tanút állít folyamatosan, ám mostantól megváltozik a helyzet. A csendőrség a közérdekű bejelentések mellé állt. Ezt nem most kellett volna! A bejelentőnek mindig igaza van! Az adócsalók állandóan hazudnak s rágalmazzák a bejelentőt!

– Honnan vannak az ismereteid!- kérdezte a szöcske.
– Épp ott ugráltam a csőrmester kérésére, s meghallgattam a beszélgetésüket. Folyékonyan hazudtak ezek a szemetek. A csendőr, úgy láttam, rázta a fejét s csodálkozott… ezeket a húgyszagú állatokat móresre kellene tanítani.
– Igazad van! Igazad van! – Helyeseltek.
– Tanítsuk móresre őket! A biztonsági őr is egy szart ér, benyalt a kecskének s a mézes macinak tövig. Neki kellene jelenteni az adócsalást, a feketemunkát! Hogy van pofája magát biztonsági őrnek nevezni!!
– A tanácstagoknak sem érdemes szólni a feketemunka, adócsalás…stb. tárgyában. – hörgött a bagoly.
– Igaza van a bölcs bagolynak. – rikított a varjú. Berepültem az erdei tanácshoz s próbáltam felvilágosítani ő méltóságát a tisztás áldatlan állapotáról.
– Engem nem érdekel. – jelentette ki a maci. Az alkalmazottak is azt hajtogatták, békéljünk meg ezzel a helyzettel. Hiába lázadunk a macika, meg a törvény őre nem fog eljárást kezdeményezni az adócsalók miatt. Nekik sem mindegy; hogyan dagad a zsebük!
– Miért is?
– Akkor ettől a tisztástól meg kellene szabadulni! – károgott a varjú.
– A kormányhivatal, a NAV, a NÉBIH ígéretet tett, hogy ezt az áldatlan állapotot megszünteti. A vezetők ellen kemény eljárást fog lefolytatni! Ha szükséges hazugságvizsgálatot kérnek.
– Ezt honnan tudod?- kérdezte a sánta róka.
– Barátom a darázs, épp bent járt az egyik rokonánál s ott hallotta, ahogy beszéltek a romlott erdei tisztás helyzetéről. Parázs vita alakult ki. Kijelentették: – időszerű lenne egy időközi választást kicsikarni! Már tudják is miként oldják meg az adócsaló tisztás helyzetét. A járások bevezetése jelentősen megreformálja a fennálló helyzetet

2012. október 10
-oil-

Ui:

A mókus lihegve érkezett. Képzeljétek, épphogy elment a csendőrség, ez a szemét bolond mekktől s szaros szájú görényéktől, 20 perc múlva érkezett a tegnapi piros rendszámú, zöld fülkés jármű. Beállt s lepakolta a motorokat,s elvitte magával ezt a szemetet.
– Azt mondta: – ameddig engem látsz adócsaló, addig mindig lesz kontárkodni valód! Remélem összekontárkodtál 20 év alatt egy pár milliót?
– Össze! Talán még többet is.
– A NAV kinyalhatja a seggünket!
– A maci is megkapja a zsoldját!- válaszolt a piros rendszámú zöld fülkés- mondta a színvak sündisznó.
– Nemcsak az! A törvény őre is tartja a markát. Inkább belebuktatják az erdei tisztást, csakhogy nekik legyen igazuk!
– Hát ekkora szemétséget!- kiáltott a hegyi farkas.
– Mi lesz ha a kontár “szereléséből”, fékek állításából halálos közúti baleset lesz.
– Véleményem szerint lecsukják az egész bagázst- sziszegte a kígyó.

2012. október 10. -oil

————————————————————-

XIV. mekk elek veszélyezteti mások életét, avagy folytatódik a fikciós mese…

Ma szólt a zöldlégy az erdei tisztáson gyülekezőknek.

– Képzeljétek, ez a szemét, aljas adócsaló kontár kecske 6 órán át (8,30-14,30-ig) szerelte a piros rendszámú autót!
– Na, még ilyet!- hüledeztek az állatok.
– Hogy van pofája, bátorsága ennek a szemét, aljas, adócsaló, ideg kezelt kontárnak – üvöltött az oroszlán
– Jelentsük fel!
– A tanácsnak ne szóljatok! Sziszegett a kígyó. Védelmi pénzt fizet a mézes macinak!
– A Nemzeti Adó és Vámhivatalnak kell beírni!- mondta bölcsen a jeges medve. Azonban a szaros szájú görényt is fel kell jelenteni bűnpártolásért, hatóság félrevezetéséért!
– Igaza van a kígyónak! – skandált a tömeg.
– Rájuk fér már egy nagyobb fajta adócsalási per!
– Senki nem fog melléjük állni. – nevetett a pocok. A cigaretta árus, ki mindig azt dalolja; cigit vegyenek, cigit vegyenek vagy széthordom a házakhoz! Szólni muszáj a pénzügyőrségnek! Nem tűrhetjük tovább!- ordítottak az állatok!
– Mikor arra repültem – mondta a galamb- hallottam, hogy felfigyeltek a mesére a hivatalos szervek is!
– Igaz, igaz! Én is hallottam!- kiabált a seregély. A pocok úrfi levillantotta mikor kijött ma, a kecskéktől a putriból a piros rendszámú autó! Hajrá, hajrá, nevettek az állatok. A fotókat elfogadják, mivel kormányrendeletet sértik az adócsaló putri lakók.
– Nem tűrhetjük! Meddig kell elviselni ennek a szemét adócsaló kontár kecskének a minden napos bűncselekményét!
Ezen a tisztáson soha nem lesz rend, amíg a mézes maci lesz hatalmon, addig a bűn, az adócsalás, a vámügyi szabálysértés…stb. burjánzik! A tanácstagoknak már nem kell szólni, mivel a fejük automatikusan bólogatásra van beállítva.
– Senkinek nincs gerince? – kérdezte félénken a méhecske.
– Nincs! Nem is lesz. Dr. Bubó is hazudott az ideg kezelt kecske érdekében! Na, hát!- mérgelődött a szitakötő.
– A sakál baromfivágóhídja csak úgy önti a rossz, selejtes villanymotorokat!De honnan szerzi be – cincogott az erdő gondnoka, csipike.Én tudom! Addig lesz jó ennek a szemét, kontár, ideg kezelt, adócsalónak és a társának a szaros szájú görénynek is.
– Te is hozzá hordod!
– Már nem hordom!- jelentette ki csipike, mivel majdnem agyonvágott az általa kókányolt villanymotor! Hiába mondom a mézes macinak, hajthatatlan! A nyalás előbbre való!
– Takarodj… Te… seggnyaló, s hátba vágta.
– Szóltam a csendőrségnek, hogy ellenőrizze ezt a szemetet, az ideg kezelt bolond kecskét.
– Addig jár a korsó a kútra… vissza fog kerülni a bolondokházába ez az aljas szemét állat, s a pénzbírságról már nem is beszélve. Ebben nagy partnere a rücskös törpe varangy… van őstermelője +fóliája!- vihogott a sas.

2012. október 08

-oil-
________________________________________________________________

XIV/2 folytatódik a fikciós mese…

Most kaptuk a hírt!

A baráti beszélgetést egy hír kavarta fel. Az erdei tisztáson mindenki izgatottá vált. Egymásra néztek az állatok s némán hallgatták a pattogó hírözönt.

– Képzeljétek, – kezdett a mondandójába a zöld hasú légy- találkoztam a városban egy régi szomszédommal. Olyan gyorsan mondta a híreket, hogy alig értettem. Többször rákérdeztem. Ő idegesen legyintett s folytatta a cukrászdás eseményeket. A kormányablaknál, a társszerveknél pl,.. a csendőrségnél , a NAV- nál mindenki a fikciós mesét olvassa. Futótűzként terjed a mese! A társszervek nagyokat röhögnek, ezzel önmagukról is kiállítanak egy bizonyítványt.
– A nevetés hosszabbítja az életet. – suttogott a teknős.
– A beépített emberünk jelezte, hogy átfogó ellenőrzés kezdődik az erdei tisztáson.
– Na, végre! Remélem, több százezres büntetések lesznek a tanács tagjainál, a vezetőknél, s azt is hallottam, hogy megbüntetik az erdei tisztás lakóit, mivel nem jelentették a mekk elek életveszélyes tevékenységét, adócsalását, kontárkodását, és hamis tanúztak az érdekében! – mint a rücskös varangy s élettársa a szaros vízben ugráló kecskebéka + a terménynepper, + a cigi árus is folyékonyan hazudott az érdekében, s még sokan mások…

A hivatalok megunták! – bírósági eljárást kezdeményeznek adócsalás, kontárkodás, hatóságok félrevezetése, hamis-tanúzás, bizonyítékok eltitkolása…

Az erdei tisztást a meglepetés ereje s a süvöltő szél, rémisztő zaja tette félelmetessé. Percekig a néma csend vette át az uralmat a tisztás felett. Minden állat magába roskadt.
– Megérdemelték ezek a szemetek. Meg azok is, akik elhallgatták az adócsalást. – kukorékolt a kakas. Itt mindenki csal, lop..stb,- jelentette ki a rücskös törpe varangy.
– Ami igaz, az igaz! Nem is tudnánk kiállítani a nem létező számláinkat, nyugtáinkat!- hőbörgött a rücskös törpe varangy.
– Funkcionális analfabéták vagyunk! Sajnos evvel szembe muszáj néznünk! Magunkba kellene nézni először… mélyen… majd azt követően rátekinteni az új jövevényekre!- hörgött a bagoly.
– Mért nekünk kell szenvedni a szemét idegbeteg kecske és élettársa a szaros szájú görény, a kaméleon, az engedélyek nélküli autószerelők, fodrászok, szobafestők,,,stb.. s a többiek miatt.
– Adjuk ki őket! Ordították a jelenlévők. Adjuk ki őket. Az életünk árán is. Elegünk van abból is, hogy egy-két család uralja a tanácsházát!- sikoltott a szúnyog.
– Mindenkinek járna a munka! Nálunk is munkanélküliség van. Alig bírunk már szívni. – mondta a rekedtes hangú frankestein. Előbb-utóbb rendkívül nagy verés lesz. El kell zavarni őket, és értelmes iskolázott állatokat kell hozni a másik tisztásról! Az itteni állatokkal, alkalmazottakkal nem lehet megoldani a tanács vezetését! A vezetőket, az előzőeket is bíróság elé kel licitálni! Ismerjék be a hibáikat, képzetlenségüket, szándékos rongálást!
– Igaza van a Frankensteinnek!
– Azt is mondta még a piaci légy – a volt szomszédom – mindenki a kormányhivatalban változást akar a vidéki tisztásokkal! Ha az adót mindenkitől le kell vonni, akkor itt nálunk a tisztáson mért rúgnak bele a kormány határozatába! – ez kiváló kérdés- mondta a nyúl!

Igaza van a miniszterelnök Úrnak! Ordította az állatok tömege!

Jobban járnánk, ha megszűnne nálunk a családi vállalkozásként működő erdei tisztás. Azért, hogy egy-két családnak legyen munkahelye, ezért nem rólunk kellene lenyúzni a bőrt…

2012.október 08
-oil-
——————————————————————-

XIII. Erdei tanács, a napi négy óra munka…avagy a fikciós mese folytatódik

Böngyiék elfogyasztották az italukat s kibeszélték a falusi eseményeket. Volt miről beszélniük. Áradt a pletyus, mint a szippantóknál az a bizonyos…

A mese folytatódik…

A teknős barátunk a belső informátorunk jelezte, hogy az erdei tisztáson a tanácsnál, napi négy óra munka folyik. Ha reggel keresel valakit, ne tedd muki, mert 8-8,30 -ig bezárólag kávé szünet van. Egyébként a telefont nem is veszik fel. – lihegett a teknős boci.
– Akkor miért mennek be! – dadogott Mekk Elek, az aljas kontár, idegbeteg kecske.
– Fogd be a pofádat, de aljas bolond kontár. – sivított a sas. Ott láttalak a szélsőjobb gyűlésén s segget nyaltál..
– Én is láttalak! – kiáltott a hegyi farkas. Te szemét! – Most kit akarsz feljelenteni. Tudjuk, Te vagy a besúgó, a tégla, és más nevében teszed a feljelentéseket! A sakál is sza…an van miattad. Veled szereltet Te aljas bolond.
A szaros szájú görény is telefröcskölte az erdei tisztást. A fiatal szurákáték le hu…ták a pofáját.
– Addig örülj, még a mézes mackó védelmét élvezed a cigi árussal együtt. Ha nem szeretne ennyire nyalni a maci te már hulla lennél! A törvény őre az élete árán is törvényt sért. hihihih- jelentette ki a koala.
– Képzeljétek, minap bent jártam a tanácsnál. Kongott az ürességtől az épület. Kérdeztem a lézengőt, a törvény őrével szeretnék beszélni.
– Azt most ne tegye!
– Mért?
– Reggel bent volt 3 órát, majd elment 6 órát szabadságra. – nevetett az előadó. De ugyan ezt teszi a macika is!
– Mennyi szabadság jár nekik, – kérdezte szerényen a ravasz sánta róka.
– Mi úgy gondoljuk évi 50 nap! – jelentette ki az egyik előadó. Ha reggel keresem a törvény őrét, akkor hasmenés miatt van távol, egy óra múlva, azt a választ kapom; – nem jött vissza a toalettről. Megint eltelt egy óra, most elment ebédelni! Délután nem érdemes keresni, mert tárgyal, vagy szabadságon van. Csipike az erdő gondnoka szintén mindig területen van, ha keresik! Nahát, az istenit…

Igaza van a miniszterelnök Úrnak, hogy le kell drasztikusan csökkenteni a közalkalmazottak számát. – sziszegte a kobra. A 3156 önkormányzatok számát is 2000-rel szükséges lenne csökkenteni! Nincs ilyen törvény őrökre szükség, akikben nincs tolerancia, s visszaélnek a beosztásukkal, hatalmukkal.

-Igaz! Igaza van a kobrának. Skandált a tömeg! El kell zavarni ezt a szemetet. Az előző munkahelyéről is elküldték, mert nép ellenes volt. – jelentette ki a dögevő légy, a masszőr. Mindenkinek azt terjesztette, hogy a nagytiszteletű bíró lesz…. hihihi . Ide is azért vették fel , mert az előző majom kedvese volt. Punktum!

– Most is egy nagy sza…t kevert a butaságával. Erre már felfigyelt a kormányhivatal is.( nem elöszőr) – susogott a szöcske. Csak a kellő pillanatot várják, hogy belerúghassanak. A szomszéd tisztásról is elzavarták a törvény kétszínű őrét. – Ez is így fog járni! Le kell mondania a mézes macinak is! Az akaratossága, nagyképűsége, már veszélyes a tisztás vezetésére!
– Igaz, igaz! Mondjon le a maci, hisz ő sem jár be a hivatalba, nem tud mit kezdeni ott magával, mindig csak a nyaláson jár az esze.

Igaza van a Miniszterelnök Úrnak!
Ilyen hivatalnokokra nincs szükség, s olyanokra sem, akiknek nincs végzettsége! A kormányrendeleteknek érvényt kell szerezni. Polgárbarát intézkedésekre van lesz szükség a jövőben s egyetértünk a járások kialakításával. Skandálta a tömeg! Éljen a Miniszterelnök Úr! Éljen a Miniszterelnök Úr!

– Hallották? A könyvtárban is baj van! Megint a bosszúvágy vezérli a törvény őrét. A beépített emberünk jelentette, semmilyen leltár nem készült, az utóbbi években! – nevetett a svábbogár. A nyilvántartások is kegyetlenül rosszak. Beleolvastam, lihegett a svábbogár… ami ott van, az megérne egy misét!
– Nézzük át az anyagot! –mondta a hangya.
– Rendben! Belopódzunk s olvasni kezdünk!- jelentette ki a három testőr.

2012.szeptember 27
-oil-

—————————————————————

XII. A rücskös törpe varangy és a szaros szájú görény násztánca a földeken…

Böngyike elfáradt. A beszéd is nehezére esett. A két barátnője noszogatta, hogy folytassa a mesét, mivel egyre érdekesebb…ám Böngyi kis időt kért. A felszolgáló észlelte, a lányok előtt üresek a poharak.
– Hozhatok még valamit szépasszonyok. A nők, az erotikus csodák felpillantottak s mosolyogtak e kijelentésen.
– Valóban ilyen érzékiek lennénk?- kérdezte Kati s rákacsintott a magas szőkére.
– Magának is csak a mellméretünk tetszik, nemde? – a szőke ciklon elmosolyodott.
– Ami azt illeti…igen. Csodálatos szép méretek, igazi erotikus játékszerek.
– Megsimogatja?- incselkedett Kati. Még ki sem mondta, már a fiatal izmos kezekben pihent a mell. A nő engedte… később rátette a kezét. A férfi még most sem engedte el.
– Rendeljünk, mielőtt izgalomba jövök!- nevetett a szőke ciklon s rávágott pajkosan a pincér kezére.
– Akkor mit hozhatok a hölgyeknek.
– Nekem egy konyakot, s Ti mit kértek, fordult a lányok felé Böngyike.
– Nekem egy kis Hubertuszt Colával, én meg jin kérek tonikkal.
– Böngyi meséld tovább, kezd izgalmassá válni a fikciós történet.
– Előtte igyunk. – mondta határozottan.

A csend jól esett mindhármuknak. Gondolataik a mese körül kalandoztak. Tudták, ez fikció! Ám jól esett, mert olyan Moli eres volt. A francia író kigúnyolta a kora arisztokráciáját! Igaz, szenvedtek az írása miatt, azonban féltek is tőle, mert rátapintott a lényegre! Az akkor Belügyminiszter elismerte – kényes a társadalomra, ám ettől független szükség van ilyen írásokra! Ezek az írások fedik fel az arisztokratikus nők politikai, társadalmi kritikáit, valamint a szexuális hálószobatitkait…stb.

Ezekből tanult az akkori adóhivatal… a csendőrség! Ezek után több adót gyűjtöttek be az állami kincstárba! Számos embert bebörtönöztek adócsalás miatt! Sok elkövetőt gyűjtöttek be az illegális „munkahelyekről” a bárokból, s fény derült, hogy a bérgyilkosok kinek a szolgálatában állnak s álltak!

A rücskös törpe varangy, azzal a bamba másodosztályú pofájával rendszeresen rágalmazza az állatokat s hamisan tanúskodik a szomszédjának, egy kis előnyért. Nem egy jegyzőkönyv van lefűzve a hivatalokba!- jelentette ki a nyomszakértő teknős.
– Te ezt honnan veszed?- kérdezte a cickány.
– Az egész erdő ezt beszéli! Mindenki utálja, a szarkeveréseiért. Az élettársa tűzifákat ígér, s felveszi az előleget. – Aztán? – türelmetlenkedett a vízibolha.
– Aztán, aztán! Nincs tűzifa. – s beleugrik a szaros vízbe. Az egész erdő hahotázott.
– A szaros szájú görény meg a kertekben palántázik.
– Ez még semmi!- kiáltott a róka. Még az erdei tanács alkalmazottjai is vele dolgoztatnak. Az egész erdő az Ő hangjától hangos! A munkahelyén is mindenki utálta. Ott is nyalakodott s ő akart irányítani a két elemijével.
– Emlékszel!- vihogott a házi kutya. Mikor lent lakott az erdei manónál a tanyán, ott is toszással fizetett. Odajártak a sakálok toszikálni. Kenyérre valója nem volt! Mindenkinek tartozott. Most is, ha meghal valaki, elkunyerálja a halott bugyiját, gatyáját, szőnyegét, szekrényét, zokniját… fújj, de undorító bula!- tüsszentett a bagoly.
– Nemcsak azok!- morgott a sün. Az erdei kocsmában fogadásokat kötöttek, ki tudja hamarabb becserkészni orálisan a lúgnyit. Az egészben az a vicc, mindenki győztes volt. Hihihihih!
– Mi van a rücskös törpe varangyal:- kérdezte a lepke.
– Az is jó firma volt. Ivott, mint a gödény a férjével együtt! Kenyérből nem laknak jól.
– De kinek kell a törpe? – érdeklődött a hangya.
– Ez jó kérdés. Milyen undorító bull az, aki mindenkivel összefekszik. – prüszkölt a pávián. – Nekem még , ha fizetne sem kellene.
– Hallottátok, a kaméleon a cigi árus a másik úton viszi a szívni valót. A patkány úrfi kifigyelte, villantott, s felírta a házakat ahová reggel s délután hordja.
– Tudtátok barátaim, Ő is egy hamis tanú.
– Pénzért tanúskodik? – érdeklődött a krokodil. Én is elhívnám. Mennyiért hazudik?
– Kérdezd meg a rücskös törpe varangyot, ő is ebből él. – majd vihogni kezdett.
– Azt hallottam a mézes mackó sápot szed az adócsalóktól, a feketemunkásoktól. Igaz ez?
– Naná, hogy igaz!- sziszegett a kígyó. Annyira imád nyalni…szisssssssz. De a törvény őre is nyalakszik…
– Mennyit kap?
– Ha kiderül több évet… röhögött a szirti sas.

2012.szeptember 08 -oil-
—————————————————————–

XI Szervezkedik az erdei tisztás ellenzéke, avagy folytatódik a fikciós mese….

A szaros szájú görény telefröcskölte a tisztást a hazugságaival. Mindenki – akit leállított- leköpte s elzavarta.
-Nem volt még elég te szemét, miattatok vannak ellenőrzések az erdei tisztáson. Takarodj innen. – skandálták a bolt előtt az állatok.

A görényék elhatározták, hogy megalakítják a mézes mackó ellenzékét s átveszik a hatalmat az erdő fölött.

Mekk Elek a bolond, ideg kezelt kecske felült a szekerére, s körbejárta az erdőt, hogy tagokat toborozzon a hatalomátvételére! Az éjszak hozott szerelni valót, már hajnalban elkezdte, hogy legyen ideje a szervezésre. A “beszélő” fekete kocsi “S”, aki hozta a csomagot, azt patkány úrfi levillantotta befelé- kifelé is! A fehér kocsi elvitte az idehozott javítani való kétkerekűt. – mondta a piros fejű légy. Alig bírtam elrepülni előle, olyan sebességgel távozott a putri elől. – majd így folytatta – másnap ez a szemét, aljas kecske visszavitte a motorokat a megbízójának, a sakálnak! A csendőr későn ébredt, szerencséje volt a bolondnak! Ezen a héten megjelent a motoros, aki rendszeresen ellátja kontármunkával ezt az alvadékot.

– Végre rendet kellene tenni az erdőben! – visított a vércse. Kivájom a szemét ennek a szemétnek!
– Rá férne már egy jókora leckéztetés. – suhintott szárnyával a bagoly. Mindig miatta ébredek sötétedéskor, s a zajra.
– Most is alig bírt elindulni a motorokkal telerakott szekérrel. – a sas ezzel felrepült, mert meglátta a lesántult egeret.
– Úgy tudom a tücsök előkészítette a büdös kontár csapdába kerülését.
– Elegünk van már ezekből a alattomos senkikből! Mindig mások miatt szopunk! – jelentette ki a torkos borz.
– Igaza van a tanult kollégámnak!
– Meg kell büntetni az erdő lakosait s a tanácsot is s annak vezetőit,alkalmazottait is, akik engedélyezik a feketemunkát, kontárkodást…stb. Vetessük el a törvény őrének a diplomáját hisz vissza él a választok bizalmával!
– Úgy van, úgy van, úgy van… őrjöngött a tömeg.
– Hol a csodában van a csőrmester? – kérdezte a darázs. Az erdei őrökkel, sem a vezetőjével nem vagyunk kibékülve. Minden adócsalást elsimítanak!
– Váltsuk le őket. – mondta a mély hangjával a teknősbéka. Az ellenzék buta állatokból áll! Nem is lehet normális az, aki egy levegőt szív a rücskös törpe varangyal s élettársával, a szaros vízben ugráló kecskebékával. Azok is a folyamatos hazugságaikkal terhelik a tisztességes erdei állatokat. Rohad a szája a fekáliától! A szemét, szarkeverő kontárékkal összefogtak s elmentek az ügyvédhez!
– Nocsak miből lesz a cserebogár!- sziszegett a kígyó. Úgy hallottam az ügyvéd rájött a hazugságaikra s elzavarta őket, később tájékoztatta a feljelentett tigrist. A tigris megköszönte az információkat s előkészítette a rücskös varangy törpe s élettársa, s a szaros szájú görény s az ideg kezelt hazug ,szemét kecske elleni feljelentést.
– Rücskös varangy már nem először rágalmazza, becsületsértő kijelentéseket tesz, valótlant állít, – amit a csőrmester is igazolni tud- a tigrist ellen! Ezekről a kijelentésekről dokumentumok vannak a csendőrség s a hivataloknál!!!

Az ellenzék tagja, a cigarettaárus azt terjeszti az erdőben, hogy a mézes maci tudtával árulja a szívni valót!? Az állatok folyamatosan hajnaltól- hajnalig mennek a cigarettáért. A kaméleon reggel s ebéd után is hordja szét pluszban a cigarettákat a házakhoz! A szaros vízbe ugráló kecskebéka is rendszeresen jár a kaméleonhoz.
– De még mennyien járnak!- jelentette ki a hangya. Nem győzök elugrani hajnalban a kocsik elől.
– Oszt mennyien vannak a lázítók, a puccs előkészítők. – búgta a galamb.
– Ha jól számoltam, kb, 15 –en.
– Szólni kellene mézes macinak! Figyelmeztessük a tanácsi vezetőt!
– Még ne! Azt ki kell érdemelnie a Macinak. – röfögött a makkos disznó malaca.
– Mi legyen a birtokháborítókkal?
– Várunk egy-két hetet, s ha a törvény őre nem intézkedik, úgy elindítjuk az alkalmatlansági kérelmünket ellene a szakhatóságok felé. – határozottan röffentet a vaddisznó s rágni kezdett egy gigantikus répát.

2012.augusztus 30 -oil-

————————————————————————————————————————————–

X. A fekáliaszag terjed az erdei tisztáson…avagy folytatódik a mese!

A fekáliaszag terjed az erdei tisztáson…avagy folytatódik a mese!

A lányok nem szóltak, csendben hallgatták a mese folytatását. Kati annyira belemerült, hogy mereven nézett előre s közben az agya fényképezte a hallottakat. Az agyi látás konzerválta a hallottakat és rendezte a hosszú távú memóriába. Az arcán láthatóvá vált, hogy pereg a film. A szőke ciklon is érdeklődően „bámult” s közben Ő is arra gondolt, ha az állatok között is ilyen harc folyik a hatalomért, akkor milyen harc van egy kis faluban…

Az állatok között van rosszindulatú, silány, tolvaj, csaló, mint az emberek között! Mekk Elek, szaros szájú görény is ilyen aljas, hazug, szemét s ott zokognak, ahol muszáj. Fúj de undorítóak. Igen…igen, ezeket a tulajdonságokat kellene kiirtani az emberi génekből.

Böngyike csak mondta a mesét s figyelte a reakciókat a barátnőinél. Látta, a téma megmozgatta a képzelőerejüket.

Az erdei tisztáson gyülekeztek az állatok. Gigantikus hangzavar alakult ki. Mindenki mondta a magáét. S eközben a fekália szag elárasztotta az erdőt. Ez nem volt még elég! Később az alattomos gazégetők lent a folyó mellett fáradt olajjal dúsított gazt égettek. A kemény fekete füst terjeszkedett az erdő felett. A sz..rt kimerők vödörrel hordták – mint a bolond kecske- a kertek végébe, volt olyan is, aki kiszippantotta, s volt olyan , aki egyenesen a csatornába emelte át a fekáliát. Ezzel veszélyeztették a folyó tisztaságát s az élőlények biztonságát, a környezetszennyezésről már nem is beszélve!

Több állat jelezte Mézes macinak, a törvény őrének a környezetszennyezést, ám hiába!!! Ők inkább eltusolták, mint eljárást kezdeményeztek volna ellenük. Előbb –utóbb az ivóvíz készletünk kerül veszélybe. A törvény őre és csipike kiment látszatra egy-két helyre s megszámolta a baromfiállományt s ebből állapította meg, (?)- környezetszennyezés nem történt!!!???

Jobb érzésű állatok, mint a gepárd, a tigris, a gorilla jelentették a hivatalos szervnél, akik színes fotókat készítettek a környezetszennyezésről. E kettősnek nem ez volt az első esete, mikor eltusolják az ügyeket! Csak a saját érdekük s a zsebük határozza meg az intézkedést. Fenyegetni s a beosztással visszaélni, na, ez az, ami nagyon megy nekik. – üvöltött a gepárd!

-A mézes maci sem jár el a környezetszennyezésben. – cincogott a mókus. Neki is az, az első, hogy nehezedjen a zsebe, s tövig nyaljon a bögrébe! Nem az állatok érdeke a szempont nála. Vannak, akik megmerik mondani a véleményüket, őket a hatalmával próbálja ellehetetleníteni a törvény őre, és csipike segítségével. A hazugság náluk létkérdés! – mondta a róka kisasszony!

– Igaz. így igaz! Csipike is csak hazudni, s fenyegetni tud!
– Így van, így van, kiabálta a tömeg.
– Mikor zavarjuk el őket?- kérdezte az elefánt.
– Most már hamarosan! – állította a jegesmedve. A hivatalok szeme fölött kezd kitisztulni az égbolt. Tudták, sok baj van… de már nem tűrhetik tovább a visszaéléseket.
– A belvizes házakról is hazudtak, mert azt terjesztették, hogy az erdőben nem is volt belvíz! – kiáltott a hegyi farkas.
– Igaz, igaz… skandált a tömeg! Az én házam is összedőlt, enyém méteres magasságig felvizesedett, nálunk összetört a járólap, nálunk meg leszakadt a mennyezet… Olyan hangzavar alakult ki, hogy a beszélgetést a moderátor nem bírta folytatni. Élvezte a helyzetet, mivel az igazság bimbója kezdett fejlődni. Ilyenkor, pláne az ideges állat csak az igazságot vágja, a mézes mackó s tanács alkalmazottjainak a fejéhez. Azok sem tesznek semmit! Ők ugyanúgy a feketemunkából élnek! – s feketén alkalmazzák a szaros szájú görény fiát is, akinek egy tányér ételt sem ád ez a szemét aljas görény! Kizavarta télvíz idején is!- visított a disznó!

Ezeket el kell zavarni, ezeket el kell zavarni, ezeket el kell zavarni… a tömeg egyre hangosabban deklarálta a mondanivalóját.
– Nagy változások kellenek, ahhoz, hogy az erdő élete megváltozzon. – jelentette ki az árván maradt kis medvebocs.
– Ne várjuk meg a következő választásokat! – mondta határozottan a jegesmedve.
– Én is így látom. Nekem már van jelöltem is! – mondta a szegényeket támogató tücsök.
– Ki az, ki az? – s türelmetlenül keresték a szemkontaktust.
– Még nem aktuális a személye. – trillázott g dúrban a tücsök!
– Akkor mit tegyünk azokkal az állatokkal – mert a mézes maci csapatának nem érdemes jelezni – akik a sz..rt kidobják az ablakon, s belefolyatják a folyóba, s a kertjük udvarába… ott úszik a kula a szennyvíz tetején!

A tücsök közbeszólt. – Én láttam egy esetet, mikor a kula mellúszásban terjengett az udvaron. A gyomron felfordult. Képzeljétek el, 42 fokos melegben mekkora járvány keletkezhet az erdőben. Aki meg fáradt olajjal önti le a sz..rt, majd beszántja a földbe az is egy szemét büdös állat. Pláne az, aki az élővilágot – folyót- szennyezi! – Hát ilyen a Mekk Elek is az ideg kezelt kontár kecske! – ásított a póni.
Barátaim! Ezt nem lehet hagyni. Az erdei tanácsot fel kell jelenteni a bíróságon! Egyetértetek?
– Igen, igen egyetértünk. Hol kell aláírni a beadványt. Takarodjon a Mézes mackó és silány csapata, a testülete sem ér egy fabatkát sem. A cigarettaárus ellen sem kezdeményeztek szabálysértési eljárást, hisz a férjeknek nála szerzik be a füstölni valót!!- a képviselők… legyintett, majd kiáltott a dögkeselyű.
– Igen le… kell… váltani, le… kell… váltani. Zavarjuk el őket, csak előbb jelentsük fel a bíróságon ezeket a szennyeket!
– Mekk Elek legyen az első, akit az erdő adjon ki az igazságszolgáltatásnak. – jelentette ki a tücsök. Ez mindent megváltoztatna. Tegnap egy piros kisbusz állt meg előtte…jól látható volt kié is a busz!!
-S mi lesz a szolgáltató Kft. – vel!- kérdezte a csőrmester, aki egyetértett az itt hallottakkal. A csendőrség is keményebben fog fellépni a feketemunkások ellen, s megfigyelik a mézes maci nyalásait…
– A polgárőrség is!- nevetett a vidra.
– Csak fogd be a pofádat! Te is az idegbeteg, aljas adócsalóhoz viszed a szerelni valót. Erre a vidra semmit nem tudott szólni, mivel fején találták a szöget. Neked volna a kötelességed jelenteni a hivatalok felé, pl a csendőrség, a NAV felé a folyamatos adócsalást! Be sem jelented a munkásaidat!- lihegett a büdös borz.
– Reméljük, ha a mézes mackó s társai el mernek járni a szaros szájú görény + Mekk Elek, s társaik ellen, akkor változások jöhetnek, lesz értelme a szolgáltató Kft-nek!- jelentette ki nyugodt hangon a rangidős jegesmedve!

2012.augusztus 18 -oil-

______________________________________________________________________________________________________________________________________


IX.Mézes mackó tangója, avagy az erdei csendőrség bája….

A mese folytatódik…

Böngyike elfáradt a mesélés közben. Sűrűn emelgette az üdítős poharat. Kati csendesen nézte a fiziológiai szükséglet kielégítését. Nem szólt. A fejében, a mese metaforás képei villantak meg. Tetszett a belső képalkotás. A csend, a néma mélázás, mind a kettőjüket kielégítette. Böngyi azon gondolkodott, befejezze a mesét vagy halassza el egy későbbi napra. Ám ismerte a barátnője hangulatváltását, s ezért nem kockáztatja a vihart… igaz, Ő is egy szűk délelőtt hallgatta végig a bolt előtt a mesét!

Bejött a kávézóba egy közös ismerősük. Vidáman köszöntötték. A szőke nő belevetette magát a gyékényes fotelbe, majd egy hangos hellóval üdvözölte a barátnőket.

– Isztok valamit drágáim?
– Mire gondoltál bogaram?
– Egy keményebb italra, s szétnézett az asztalon. Látom, csak édességet majszoltok kóla mellett.
– Böngyi mesél az erdei álltok adócsaló tevékenységéről, kapcsolataikról…stb.. – mondta kijelentő mondatba Kati, a bombázó.
– Ne túlozz! A mesét én is hallottam!
– Milyen mesét?- vált érdeklődővé a szőke ciklon.
– Böngyi röviden ismertette az erdei tanács hozzá állását a feketemunkások védelmét a barátnőjének.
– Ááááá… erről már hallottam! Nagyon izgalmas, érdekfeszítő! Több faluban, városban olvassák! A városi barátnőm férje hívta fel a figyelmünket erre az érdekes „erotikus„ …. mesére.
– Erotikus??? – szólt közbe a fekete bombázó.
– Igen az! Védte meg mondatát a szőke ciklon.
– Csajok! Folytassam a mesét.
– Természetesen!- jött a gyors válasz.

Mézes Mackó behabzsolta a bögrés mézeket. Elég sok bögrét kinyalt már, de még mindig többre vágyott! A ciklon felnevetett. A gondolatait a sáp, sáp, sáp dallami üdítették fel. Az erdőben mindenki csalásból él, persze voltak kivételek. A fanyüvő, a tökös nővérrel ráálltak a tornácok készítésére! Most ez lett a divat az erdei állatok között, mivel a gazdagabbak tornácot készítettnek. Az esztergált fadarabok messziről jól mutattak. Azonban sok állatot irritál, hogy egyeseknek mi mindenre jut. Csak az a kérdés; – fizettek-e utána adót? A fanyüvő nem arról híres, hogy számlát, vagy nyugtat ad. – mondta a róka kisasszony, s felfelé nézett. A tömeg egy ideig csendben maradt, majd egyszerre kiabálták, skandalum!
– Ez mind semmi!- üvöltött a farkas. A sakál vágóhídján rengeteg baromfi tűnik el. Azt nem értem, a Mézes Mackó mért nem lép ebben az ügyben.
– Annyi rossz motort, amit elszállít a bolond segédmunkás ideg kezelt Mekk Elek, annyi a világon sincs. – cincogott a patkány úrfi.
– Az erdei csendőrség, mostanában mintha többet járőrözne. – szólt közbe a sün.
– Ez annak tudható be, hogy megszaporodtak a betörések. – szaros szájú görény kiáltott be.
– Fogd be a pofádat… ti is adócsalásból, feketemunkából éltek… mostanában sötétedéskor szállítják a szerelni valót meg hátulról járnak fel hozzátok… a putriba. Ti rohadt kontárok.
Patkány úrfi bemutatta a villantásait. Olyan nemes állatok, mint a szarvas, oroszlán… stb. is odahordták a fantom cégekhez az autóikat.
– Számlát ott sem adnak;- vihogott a szaros vízben ugráló kecskebéka.
– Kussolj már! – szólt rá a rücskös törpe varangy.
Az állatok rendet akartak a tisztáson. Az akadály kizárólag a Mézes Mackó.
– Barátaim! Emelkedett szólásra a jeges medve, aki idáig csendesen szemlélte az eseményeket. Le kell váltani a nyalós medvét! A karlendítő, reumás nyakú képviselőket el kell zavarni! A helyettese miért veszi fel a tisztelet díját, mikor semmit nem tesz, minek ide még egy társadalmi helyettes is!
– Úgy van, úgy van… kiáltottak az állatok. Le kell váltani…le kell váltani. A tömeg idegesen rázta az öklét. Mi éhezünk, addig a medve hazudik s nyalakszik, meg elsimítja az adócsalásokat! Kiabált valaki a tömegből. Úgy van… úgy van. Mit csinál a törvény őre. Kizárási jogot gyakorol… röhögtek az állatok. El kell zavarni! El kell zavarni!
– Új vezetőség kell! – ordított az elefánt.
– Igaza van a bölcsnek. – sunyított a pamacs.
– Kussolj! Te fekete munkás. Te piszok! Még Te beszélsz, aki életében nem fizetett semmit. Mikor adtál számlát Te mocsok. – síkit a vakond. Tudom, hol festesz!
– Állatok, barátaim! Így nem megyünk előre. – dörmögött a jeges medve. Szólni kell az erdei csendőrségnek. Úgy látom, hajlanak az együttműködésre.
– Mért tennék. Idáig sem tettek semmit. Meg ezekkel?- visított a Héja. A csőrmester nem szólalt meg.
– Te bízol a csendőrségben? – morgott a mókus.
– Bíznom kell, mivel a változás szele elérte őket is. Meg egyébként bizonyítaniuk kell… nekik, mert elszaporodott a csendőri bűncselekmények száma. Több lesz a közúti ellenőrzés, s átláthatóbbá válik a három, négykerekű járművek ellenőrzése, ami kitér a fülke vizsgálatára is! A bukósisak nélküli motorozókra kemény büntetés vár! Ebben a tárgyban beszéltem a csendőrség vezetőjével, s szóltam, a NAV, a NÉBIH- nek. A cigarettaárusok, fantomcége felszámolása folyamatban van…

2012. augusztus 02 -oil-

___________________________________________________________________

VIII. Mézes mackó, a gabona nepper és az ideg kezelt kecske…

Mézes mackó, a gabona nepper és az ideg kezelt kecske…

Böngyike kis szünetet tartott. – várta a hatást. Kati elmélázott a hallottakon. Tetszett a mese… gondolatai a szereplők körül viharzottak. E történetek a maga valóságában is előfordulhatnának az emberek között is.
Mi is ilyenek lennék; – egy kissé hangosan gondolkodott.
– Mit kérdeztél?
– Csak hangosan elmélkedtem a mesében szereplő állatokról.
– Amikor én hallottam a bolt előtt, nekem is devuzs érzésem volt. Együnk egy süteményt.
– Most én fizetek!

Mézes mackó azon töprengett, hogyan bírná meg sápolni a feketemunkásokat. Tett Ő már elég kedvezményt az adócsalóknak! Igaz, ebben segített(ek) a törvény őre, a tanács bólogató, karlendítő tagjai. Mindenki tart tőlem – mondta hangosan séta közben, s dúdolta az általa írt dallamokat.
Sáp, sáp, sáp, jó kis sáp
Az édes méééz, a mézes mackónak jááááár…
Sáp, sáp, sáp, jó kis sáp
Begyűjtik a méhek,
Ellopom keményen
Ellopom keményen
Ellopom keményen
Sáp, sáp, sáp, jó kis sáp

Sok támadás ér, – fűzte tovább a gondolatait a korrupt medve – ellenben az erdővezetői beosztásom megvéd mindentől s mindenkitől! Imádom, ha ugráltathatom az állatokat, ha bókolnak, s nyalják a seggemet. Azonban, hogyan szerezzek mézet!- töprengett tovább… Talán bízzam meg a bolond – idegbeteg kecskét, merült fel az ötlet.

Dr. Bubó,- már sokadszorra tagadja le hivatalosan az ideg kezelt állapotát- s a többiek is szemet hunynak az adócsaló tevékenysége felett! És mi van a gabona nepperrel? A nyest jelentette – közben egy kis üveg mézet csusszantott a zsebébe – éjjel-nappal folyamatosan értékesíti a gabonát, se számla, se nyugta. A szomszédjai csendben vannak, hisz ők is adócsalók, s cigarettaárusok. A nyest elégedett volt a teljesítésével.

A nyálam is összefut a méz hiányától. – nem bírt másra gondolni a medve. Megrezdült a bundája. – kivette az előbb kapott „hálapénzt”, s egy kortyra kiürítette a csupor mézet, majd a nyalás következett! Még szereznem kell egy üveg mézet. Megfenyegetem… brumma, brumma, a fekáliát kiszippantókat, többször elsimítottam az ügyet a törvény őre segítségével, hahaha, s körbenyalta a száját. A cickány is mondott valamit – villant az agyában a gondolat – ja… igen…vagy hívassam be az adócsalókat, megfenyegetem őket, hogy eljárást kezdeményezek ellenük, ha nem hoznak több mézet…mosolyodott el a mézes mackó.

– Mézes mackó, mézes mackó már messziről kiabált a cickány; felírtam a rendszámokat, s azokat a neveket is, akik oda járnak az ideg kezelt kecskéhez, s azt is, ahogy parancsoltad, kihez, s kinél dolgozik a bolond kecske. Tegnap hatalmas autó állt meg az ideg kezelt kecske putria előtt. Meg álltam, ahogy parancsoltad s vártam! Látom ám, hogy viszi befelé a motort s fölényeskedett… tudomásom szerint ott dolgozik a vágóhídon.- reszketve közölte a tényeket!

– Köszönöm cickány! Villantottál?
– Igen!
– Mi van azokkal, akik hátulról, sötétedés után járnak a bolondhoz. Azok is megvannak? – brumma, brumma!

– Ezt… a feladatot… nem én kaptam… sírt a cickány…

– Hát ki… dörmögött a medve.

– Tudomásom… szerint, a patkány… úrfi.

– Azonnal keresd meg!- brumma, brumma.

Kis idő elteltével megérkezett a patkány úrfi. Haladéktalanul jelentett; a kecske a sakál vágóhídján kontárkodik! Hetente több alkalommal is hordja – viszi a cuccot. Szóltam az erdei csendőrségnek, kik ígéretet tettek; – többször ellenőrizni fogják a szekér tartalmát s a cuccok eredetét. Megígérték, hamarosan meglátogatnak… alázkodott a besúgó.

– S a mézzel mi van? Brumm, brumm, állott két lábra a mackó! A patkány összerezzent.

– Uram, uram, kegyelem…visított s közben behugyozott a rémült alattvaló. Azon nyomban szerezz mézet, mert ha nem… a patkány eliszkolt. Alighogy kiért a sarokra, az ideg kezelt Mekk Elek fordult be a szekérrel. Meg volt rakva egy halom motorral! Villantott kettőt s már rohant is tovább.

– Elfáradtam! – mondta Böngyike.

– Menjünk sétálni. Hátha talál megoldást a mézre ez a korrupt medve.

2012.július 15 -oil-
————————————————————————————————————————————

Belháború a képviselő testületben…azaz a roma képviselőt nem engedték be egy gazdagyűlésre

Kovács Gábor Baksi önkormányzati képviselő megkereste szerkesztőségünket, hogy megszégyenítették az emberi méltóságában, valamint, a származása miatt! Sorolta a fullánkjait, a megalázásának körülményét higgadtan, megfontoltan! Mi hallgattuk, s nem szóltunk közbe. A szó áramlott, izgalmas, látványos metaforák világába vezette az előadását. Mikor kifogyott a szuszból, akkor kezdtünk el kérdezni…
Képviselő úr! Ön, a sérelmét azonnal közölte a polgármester úrral, telefonon. – Igen! – érkezett a gyors válasz.

Mielőtt belekezdenénk a riportba, meghallgattuk Búza Zsoltot. Fontos a polgármester meglátása, hozzáállása.

Felkerestem hivatalában a polgármestert s érdeklődtem az icidens megjegyzés felől. Búza úr a kályhától kezdte el a beszélgetést. Kitért a választási sikereire, az 5:2 győzelmére, a sérelmeire, a valós-vélt problémáira az előző testülettel szemben.
Kisebbségben vezettem a hivatalt. Elképzelheti mennyi küszködés, veszekedés árán kellett az igazamat bizonygatni, ám mára ez megfordult. Baks időközi választása, – a feloszlatás után – 1,5 millió forintjába került az adózó állampolgároknak! Az ellenjelölt polgármester sokféle csalással vádolt! Eljárások tömkelege várt rám. A vizsgálatok pozitívan zárultak. Ha tudná mennyi hivatalos szerv járt a házunkban…
Hogy a kérdésére válaszoljak, igen, a képviselő úr valójában azonnal tájékoztatott az incidensről, ami Mihályné Tóth Margit képviselő asszony szájából hangzott el. Kovács urat, nem engedték be egy gazda találkozóra, amit itt helyben a faluban tartott a képviselő asszony. Ennek az érdekessége, hogy jómagamat, s két alpolgármesteremet és a jegyzőt sem látták szívesen! Engem meg sem hívtak! Egyszóval, persona non grata – nek tartottak. A rendezvény közepétől kitették a zártkörű táblát. Hmmmm!

– Meg tudná nevezni a hölgyet?
– Igen! – de nem szeretném! Azt még elmondanám, Kovács képviselő úr a cigányokat is képviselte… volna, mint a cigány önkormányzat tagja, hisz több gazdálkodó is van a köreikben.

– Azt is suttogják a faluban, hogy Ön ellen polgári peres eljárás van folyamatba?

– Ez rágalom. – lilult el az arca.

– Bizonylati visszaéléssel is megvádolták. Ez sem igaz?

– Az ellenőrzések pozitívan zárultak, mind mondottam már.

– Képviselő úr! Szeretném hallani az Ön verzióját is.

A helyi vendéglőben tartott gazdagyűlésre igyekeztem. A vendéglő előtt már gyülekeztek az emberek. Beszélgetést kezdeményeztem a gazdákkal. – s egyszer csak hallom, – Mihályné Tóth Margit hangosan mondja – Kovács képviselőt ne engedjétek be. Nincs mit keresnie… itt. Azonnal hívtam a polgármestert s tájékoztattam az engem ért atrocitásról.
A következő képviselő testületi ülésen megemlítettem a megalázásomat. Természetesen, képviselőtársam mindent letagadott.

– Rendelkezésemre tudná adni a testületi ülésen felvett jegyzőkönyvet? – fordultam a polgármester, valamint a képviselő úr felé. Egyszerre válaszoltak… – Igen! A többi képviselő védelmébe vette társukat, s értetlenül álltak az események előtt.
A polgármester állítása alapján, amit a jegyzőkönyv is tartalmaz, Mihályné Tóth Margit erre úgy reagált, idézem Búza Zsolt szavait
„ Leszarom, hogy Te vagy a polgármester”

Szeretnénk megismerni Mihályné Tóth Margit képviselő asszony véleményét s a saját verzióját is!

2012.július 09 -oil-

————————————————————————————————————————————–


…VII. avagy a mese folytatódik Mekk Elek, csipike, és a mézes mackó…

Az erdei tisztáson egybegyűlt állatok szavazásra gyülekeztek. Mézes mackó beszámolót tartott. Az állatok körében nem mindenkinek nyerte el a tetszését a viselkedése. Mikor megválasztották, nem fogyott ki az ígéretekből… – ám ebből nem lett semmi. – legyintett a hangya. Hangzavartól alig lehetett hallani egymás hangját. A farkas ordított, az oroszlán üvöltött, egyszóval mindenki a maga igazának akart nyomatékot adni. A gyengébb állatok, mint a cickány, egér, patkány meghúzódtak s figyelőálláspontra helyezkedtek.
Böngyike meglökte Katit,- nem figyelsz?
– De, de, de figyelek. Azon gondolkodtam, kiről szólnak a történetek.
– Ahogy haladunk beljebb, s egyre beljebb a mese szép kerek világába, annál érdekesebb lesz e történet s a közszereplők jelleme mutatja meg… a mondatát nem tudta befejezni, mivel Kati közbevágott
– Én most szeretném tudni!- kért határozottan.
– Nekem is végig kellett hallgatnom… vásárlás közben. Képzelheted, milyen zaklatott voltam. – majd a pincér felé intett.
– Kérnek még valamit?
– Legyen, szíves hozzon két hideg egyveleget. A pincér szótlanul távozott. A két nő – igazi erotikus csodák- szótlanul bámult ki az ablakon. Az utca az emberáradattól hömpölygött. Vidám, gondtalan délelőtt, gondolták. Vártam a barátaimat, mivel a hír szét akart feszíteni. Valakinek el kellett mondanom az engem ért megtiszteltetést.
– Parancsoljanak hölgyeim.
– Köszönjük. – válaszolt Kati. Na, akkor folytatod az izgalmas történetet.
– Természetesen!
Mézes mackó megnyitotta az erdei kupaktanácsot. Félre beszélt, mint mindig. A közönség unta már az ön dicséretet, a tömjénezést. Az ön dicséret büdös. – súgta a borz. Helyeselt a szaros szájú görény. Halljuk, halljuk kezdtek zúgolódni az állatok.
– Hallottad, – mondta a rücskös varangy – azzal a nyolc általánossal dicsekszik!
– Nem mondod? – képedt el a teknősbéka.
– Mért ne mondanám!
– Hol hallottad?- kíváncsiskodott a ló
– A tóparton, mikor ott köpködte a magot a szaros száj a görény a kecskebékával, meg a varangyal. Először síri csend, később kitört a röhögés! A lármázás a tetőfokára hágott. A nagyképűsége-beképzeltsége nem ismert határokat! Aki kritikai nézetet, mert mondani a karlendítő, nyakbillentő társulatban, annak… legyintett a törpe rücskös varangy. – Úgy van, úgy van, helyeselt a görény szaros száj.
– Pont te brekegsz. Te, jellemtelen nyálas szemét. –zümmögött a szúnyog!- s később, gyilkos vagy, gyilkos vagy, gyilkos vagy, szavakat skandálta a szúnyog társadalom.
A törpe rücskös varangy, a kecskebékával együtt később beugrott a szaros vízbe. Sajnos az emberek a csatornába engedik, szivattyúzzák a fekáliát, mivel nem szándékoznak fizetni az elszállításáért. Az erdei vezetőség – mézes mackóval, a törvény őrével, csipikével – egyetértésben minden vizsgálatot úgy hárított el, hogy rászedte a hivatalokat, akik „természetesen hittek” a jellemteleneknek.
A mézes mackó most is pöffeszkedett, improvizált. Mindenkihez dörgölődött, azonban nem vette fel a villamos. Az lehetett a gondolata:- felfelé nyalni, lefelé taposni. E – tézist, mi, még állatok sem viseljük el! – szólt közbe a sakál.
– Te ugatsz! Mikor nálad dolgozik a bolond kecske. Nincs bejelentve! Adót nem fizetett még soha!Veszélyezteti az állatok életét a kontárkodásával! A mackó is nyalja a seggét, (!) csak azért, hogy a bejelentőnek ne legyen igaza! Az álbarátja is helyesel, pedig az képzett törvény őr.
– Le kell váltani őket a következő választásokon! – jelentette ki határozottan a róka.
– Fogd be azt a behízelgő pofádat – kajabált közbe csipike, az erdő gondnoka.
– Te sem vagy Hófehérke! Ott dolgoztatsz putriban, az ideg kezelt kecskénél. A lányod meg sutyiban vág hajat! HIHIHIHI. Levágod a disznót s kiméred, – sziszegett a kígyó.
– Semmi közöd hozzá!
– Van. – jött a határozott sziszegés. Nyalod a mézes mackó méztől dagadt seggét. Te seggnyaló!
– Hallottátok, – kiabált a patkány – a nyúl felírta a kocsik rendszámát, akik a nem normális, bolond kecskéhez járnak a cuccokkal.
– Tudjuk.
– Mostanában a sakál nem küldi az autóit, hanem odarendeli a vágóhídra s az onnan a szekerével hordja, a putriba a cuccot, vagy ott helyben kontárkodik.
A teknős jelentette, a csőrmesternek, hogy rá kell nézni a szekérre! A csőrmester elrendelte az erdő megfigyelést.
– Rendeléseket kap telefonon a büdös bolond kecske, s ugrik a szekérre.- mondta a borz.
– Ezt honnan tudod? – kérdezte szalamandra.
– Hát..hát…hát a szaros szájú görény az élettársa terjeszti az erdőben. Megkért mindenkit, ezentúl telefonon rendeljék meg a javítani valót. Punk tum!
folytatjuk
2012.július 06 -oil-

————————————————————————————————————————————


VI Szaros száj, a rücskös varangy meg Mekk Elek…

Tetszik a mese! Rég hallottam már állati meséket, ami az emberek gonoszságát, aljasságát, kishitűségét, makacsságát… stb ábrázolja, ám úgy, hogy a gyermekek, a felnőttek is felismerhetik önmagukat a mese szereplőivel. Mivel azok a gyermekek, akik mesén nőnek fel, érzékenyebbek, okosabbak, s nagyobb lesz a látóviláguk, a kompromisszum képességük. Az emocionális, mentális kvalitásainak finom szemcséi eközben ülepednek le az agy tekervényeiben. Egyes állatok is érzékelik az emberek aljasságait..stb. Pl., a kutya, a ló felismeri az emberek szellemi hiányosságait!

A rücskös varangy kinek pofáján láthatóvá vált a gonoszság, ami párosult a butasággal! A nagyképűségről már nem is beszélve. Szeretett volna kiemelkedni a többi állat közöl, ám a születése, csak szúnyogok riasztására volt elég! Azonban ez a faj szaporodik a legjobban! Az erdei iskolába is elvétve járt, mivel nem is értette a tanítónő metaforás idézeteit. Ám végül is… összeállt a kecskebékával…

A klozet előtt üldögéltek a barátaival, a szaros szájjal, Mekk Elekkel, s persze a kecskebékával. Azon töprengtek, mit is kellene csinálniuk a délután hátralévő idejében. Szaros száj olvasni nem szeretett, a nemrég felmért intelligenciateszten az erdei tisztáson kemény 11 pontot érte el. Akkora pofája volt, hogy minden foglalkozásból – csoportból elüldözték! A családjait elzavarta egy (több) szerető miatt. – s végül a hangyász szerette el – e léha, könnyűvérű prédát. A baj csak az, hogy a nagy nyelvű kizárólag… inni szeretett. Az erdei közösség kitaszította őket! Még az állatok sem imádják, s nem tűrik el a kontrabont, társaikat.

Mekk Elek ott várakozott Dr. Bubó rendelőjében. A bamba pofája, a zavaros szeme mindent elárult. Az állatok nem szerettek vele beszélni, mert mindig szapult valakit s folyamatosan hazudott. Ideg-kezelt volt, már több évtizede, – az erdei kórház vendégszeretetét élvezte több alkalommal is -, s a gyógyszereit jött kiíratni! A doki több esetben is ellenőrizte a kontárt. Az állapota nem javult. Nem is lehet, mivel itta a pálinkát, mint a vizet. Akkor tudott alázatos maradni, mikor a hivatali állatvezetőkkel gügyögött. Beszélni, folyamatosan nem tudott, mivel nem is értette a szavakat… A kontárkodás közben, vígan nagy pofával hirdette a szakmáit! A megrendelők nem győzték leverni a különböző szakmai címereit, amit összehazudott az erdő lakóinak.

Kecskebéka a legokosabbnak tartotta magát. Mindenhez értett, úgy, mint a barátja! Megbízni nem lehetett, mert a munkát félig-meddig végezte el. Embereskedett, pedig egy gyáva, szar hazug béka volt. A hazugságtól,- mint a barátnőjének, a szaros szájnak- bűzlött s folyt belőle a fekália. Általában mindvégig a szarban úszó vízben imádott lubickolni.
Másnap elmentek a tisztásra. A kecskebéka felvállalta, hogy hoz téli tüzelőt az erdőből. Előre felvette a pénzt. Az öreg vadmacska kifizette, ám mikor meglátta a gallyat, kérte vissza a pénzét. A kecskebéka természetesen nem adta vissza, hanem fölényeskedett, s kifogásokat emelt! Ezek után szólt az unokájának, a kacor királynak, aki beígérte a verést, ennek a hazug, tolvaj szarban úszó békának. Megígérte meg fogja szivaroztatni!

A csőrmester jelezte Bubó barátjának egy sör mellett, hogy a rücskös varangy hamisan tanúzott a kecskebékával s a szaros szájjal, s Mekk Elekkel a tigris ellen, aki a meghallgatásán bemutatta a bizonyítékait, és arra kért tegyem talonba…
Az erdei bizottságnál említést tettem erről! – károgott a csőrmester. Az elefánt, a víziló lehurrogták. – Nem jól tetted barátom! Az ilyen szemetekkel keményen kell bánni! Nincs bennük semmi tisztelet! Látod, rongyokban járnak, s szaporodnak, mint a pelyva! Azt is hallottam, bevezetik a családi adót,- döngette mellét a csőrmester- ezzel is megakadályozzák a túlnépesedést. – majd meghúzta a söröskorsót. Előbb utóbb nem lesz élelmiszerünk. Feléljük a tartalékunkat.

Mekk következett Bubónál. Alázatosan levette a svájcisapkáját, amit az erdőben talált. Arcán a kétszínűség keveredett a mély butasággal. A bagoly ismerte ezt a magatartását. – közben élvezte a bugyuta, sötét mekk viselkedését.
– Hogy vagyunk kontár úr? A kontár játszotta a hülyét. Nem esett neki nehezére. Később megszólalt
– Rosszul vagyok doktor….mekk, mekk, mekk.
– Egy hete jártam maguk előtt, akkor vígan kalapált s fölényesen kiosztott mindenkit! Mi is a maga szakmája?
– Ezermester vagyok!
– Ne mondja… Mekk! Mindenhez ért, vagy csak úgy tesz? A hazug nem szólt. Vetkőzzön le.
– Csak az idegcsillapítóimért jöttem.
– Nem baj. Megvizsgálom.
A hazug kénytelen volt levetkőzni. Sóhajtson nagyokat. – amaz sóhajtott. Feküdjön fel az ágyra. Bubó megnyomkodta a hasát. Később felemelte a jobb mutatóujját s megkérte az idegbeteg kecskét kövesse a szemével. A kecske szeme befordult.

folytatjuk
2012.július 02 -oil-

————————————————————————————————————————————-

Szaros száj, a rücskös varangy, meg Mekk Elek… V

Kedvenc kávézómban mulattam a napot. Vártam a barátaimra. Óriási eseményt szerettem volna ismertetni velük. Lázasan készültem a találkozóra. Unottan darabolgattam a süteményemet, s ímmel-ámmal rágcsáltam az édes szeleteket. A korzón sok fiatal fiú játszadozott a lányokkal, akik sikongtak az öröm nyújtotta szekálástól. Az idősebbek sétáltak a remek nyári napsütésben. A receptek adta lehetőségek egy jó időre lekötötte a hölgyeket, majd az unokák következtek. Annyira lefoglalt a nézelődés a teraszon, hogy nem is vettem észre a kávéházi ismerőseim ismét mellettem foglaltak helyet. A családok babakocsival sétáltak, míg a szomszéd padon a nagypapák sakkoztak… a lufi árus versenyzett a vattacukrossal! A kislányok sikongtak az örömtől, a fiúk a vattacukorral incselkedtek.

A két „ismerősöm” izgatottan beszélgetett. A hangjukból arra a következtetésre jutottam: – veszekednek! Az arcuk komoly volt s a mozdulatuk mindent elárult. Ám később enyhült a kettőjük közötti dialektika.

– Jó napot kívánok. Mit kérnek a hölgyek? Böngyike szólalt meg először. – egy kiváló habos kávét krémessel, majd bájosan viszonozta a felszolgáló mosolyát. Kati röviden: – ugyanazt… kérem. Mikor a felszolgáló távozott felszabadultan folytatták a diskurzust.
– Hallottad a legújabb mesét?
– Milyen mesét? – az nem nekem való! – jelentette ki határozottan Kati.
– A szaros száj meg a varangyos béka összevesztek a tóparton.
– Nem mondod? – nevetett a barátnő.
– Ez kezd érdekessé válni! Azonban mit keres ebben a mesében Mekk Elek.
– Csak várd ki a végét! Később Böngyike elkezdte a történetet.

Egy faluban, aminek neve nincs, ott éldegélt a törpe a varangy, a szaros száj, s Mekk Elek. Mindenben egyetértettek. A barátság, a hazugságuk erejére épült. Egymáshoz sem voltak őszinték. Az erdei gyűlésen hamis tanúzással védték önös érdekeiket. Ezt kezdték megunni az állatok… Szaros száj naponta telefröcskölte az erdőt minden rémhírrel. Az emberek is menekültek előlük! A varangy próbált becsusszanni a házakba, ám a családok nem engedték be, s nem adtak “munkát” a fóliában sem. Mekk Elek hogy nyugtassa az idegeit kalapált.

Egy napon azt beszélgették a klozet előtt, hogy fel kellene jelenteni valakit, mert érdekesebbé válna a napjaik. Tervet közösen ”építették” fel… a hangadó varangy őméltósága, szaros száj egyetértése mellett, Mekk is helyben hagyta. A vázlatrajz lassan épülgetett. A hazugságokat fel kellett cicomázni. Naponta beszélték, ki, mit fog mondani az erdei gyülésen! Egyszóval gyakoroltak! Mekk, nehezen értette a szavakat. Az agya… az írás, nehezen ment, ám a kontárkodás… azt is beszélik, az erdőben, a megbízói kezdenek elmaradozni, mivel félnek a nyilvánosságtól, meg ismerik az adócsalás bűntettét. Kati elrötyögte magát.
– Min nevetsz Te lány?
– Jól indul a mese. Talán jobb lesz, mint a ki-mit- tud.
Ahogy ott üldögélnek a tóparton, s köpködik a tökmagot, hirtelen fel kiállt a varangy.
– Sok a szúnyog szaros száj.
– Sok biza. – s beleköpte a tökmaghéját a vízbe.
– Milyen szúnyogot?- későn ébredt Mekk. Merengjél tovább. – mondta a szaros száj.
A Kecskebéka ráugrott egy szúnyogra. Beleesett a vízbe. Varangy szórta rá a mocskot. –Mindig veled van a baj.
– Kitaláltam hogyan tegyük tönkre a tigrist.
– Milyen tigrist, rázta magát a kecskebéka.
– Tudod azt… s mutatott arra felé.
– A hazugságok már bimbóznak a fejembe.
– Nem hülye az.. aki, ami…nem bírunk azzal, he.
– Majd csak lebirkózzuk, köpött szaros száj, s közben megbökte a kontárt.. –na… mi… van? – helyeselj te barom.
– Úgy van, úgy van…mekk, mekk, mekk
– Igaz, már kezd népszerűvé válni a tóparti állatoknál is. – mondta a kecskebéka.
– Kussolj már… ne ijesztgess senkit. – kuruttyolt a rücskös varangy.
– Csak lesz valami… fröcskölt szaros száj. Tán elbírunk vele.
– Kivel? – kérdezte a beteg kecske.
– Fogd már be a pofádat. Tedd azt, amit a rücskös varangy mond.
– De… de, mit mond! – alig forgott a nyelve a kecskének.
– Hagyjuk abba és menjünk vissza a klozet elé, mondta a kecskebéka s vakarni kezdte a feje búbját.

2012.június 28 folytatjuk -oil-
————————————————————————————————————————————–

A faluvezetés

Klárikánk naponta hozta a híreket. Kerékpárját rendszeresen a házunk kerítéséhez támasztotta, utána kérdezett,
– Ugye nem baj?
– Nem! – válaszoltam jókedvűen.
– Lényeges mondani valóm van.

A konyhában élveztem a feketekávé pikáns ízét, mivel annak zamata felgyorsítja a boldogsághormonjaim reggeli menetelését. A koffein dübörgése a halántékomban futó ereket tágítja, s ez által könnyebbé vált a látásom. A nejem hellyel kínálta
– Köszönöm Gabika. – s már huppant is a karosszékbe.
– Kér egy kávét?
– Nem! Nem szoktam inni! – felemeli a vérnyomásomat.
– Gábor. Képzelje, s már fordult felém. A Fridirio közben lebontották a régi házat…az ott keletkező szeméthegyet előre megásott gödörbe lapátolták! –majd fürkészően nézett, várva a hatást. Később sírásra biggyedt az ajka.
– Maga látta Klárika?
– Azért vagyok itt, nem! – emelte büszkén a fejét. Jeleztem a
Polgármesternek, s a jegyzőnek is. De ez semmi! Az emberi fekáliát folyamatosan csurgatják a falut ölelő csatornákba! Megfenyegettek! A szeme könnyes lett, ám én nem félek! A környezet felügyelők el akarják simítani… az ügyet! A barátnőm ott takarít. Tudomása van sok mindenről! A jegyző megfenyegetett. Bezárat a bolondokházába! Ugye ehhez nincs joga?
– Nincs! Mi van az elásott több köbméter szeméttel.
– A polgármester rokona megvette a házat, majd lebontatta, és az ott keletkező hulladékot beásatta a földbe!

Közben azon gondolkodtam, hogy ez az egyszerű asszony ilyen dolgokra is tud figyelni. A hivatalok miért nem? A közérdekű bejelentéseket a szakhivatalok nem veszik komolyan? Talán nem azért kapják a fizetésüket. Úgy látszik nem! Könnyebb alaptalannak minősíteni a panaszt, s elmeorvosi vizsgálat alá vetni a bejelentőt!

Ez tűrhetetlen állapot! Nekem nem hisznek!

Útra keltünk, a romház ott szégyenkezett omladékával. A nap is másként sütött rá. Árnyéka, mintha iszkolna előle. A környéke sírt, nyöszörgött! Jelzett… valamit!

A munkások tisztították a bontott téglákat, közben nagyokat húztak a sörös üvegből. Mikor észlelték érkezésünket, felálltak, s üdvözöltek.
– Tiszteletünk!
– Üdvözlöm Önöket uraim. Hogy vannak?
– Megvagyunk! Klári bekiabált.
– Hát a törmelék hol van?
– Milyen törmelék? Bolond vagy te!
– Bolond vagy te! – csak nem forogsz. Hová temettétek? Melyik gödörbe?
– Találd meg.
– Meg is találom!
– Tényleg elásták a szemetet? – kérdeztem naivan! A melósok lesütötték a szemüket, később a Pupák megszólalt.
– Az úgy volt… hogy Jenő bá mondta… nincs pénz a szemét elszállítására… ezért muszáj… elásni.
– Maguk nem tiltakoztak?
– Nem merünk… ilyet tenni. Örülünk, ha munkánk van! Erre mit lehet mondani.
– Hol találom a Jenő bácsit.
– Jaj, ne… mert minket rúg ki… az a ganaj.
– Merre van a szeméttel teli gödör. A munkások egymásra bámultak, s közben Pupák intett a szemével, jobbra. Elindultam. A melósok követtek.
– Itt van? – mutattam az eltoló lapozott terület felé.
– Igen! – válaszolt Pupák.
– Ezért megütöd a bokádat! – morogtak a többiek. Amaz felém fordult.
– Remélem… maga… megvéd…
– Erre mérget vehet! Többen bekiabáltak. Ettől még nem lesz munkád, te nagyokos. Elárultad Jenő bát. Lehet, mindenkit kirúgnak. Összeverjük a pofádat! A tömeg egyre erőszakosabban ordibált. Pupák a hátam mögé állt s nem mozdult. Megérkezett Jenő bá.
– Jó napot! Hát maga mit keres itt, ahol a madár sem jár! – vigyorgott.
– Érdeklődőm, a szilárd hulladék megléte felől!
– Magát, mióta érdekli a hulladék? Talán környezetvédő? – majd vihogva nézett az emberei felé.
– Igen! Válaszoltam komolyan.
– Na, ne mondja. – vált a hangja fenyegetővé.
– Engem csak a környezetszennyezés érdekel!
– Elég volt! Tűnjenek el! – s emelte a lapátot. Nem mozdultam. Klárika a baloldalamon, Pupák velem szemben, háttal a főnökének. Ne mondjam még egyszer! Ti meg folytassátok a munkát. – fordult a melósai felé.
– Főnök, ezt… azért nem kellene…
– Én döntöm el, mit, vagy mit ne tegyek! Takarodj a szemem elől.

A munkás nem, mert rám nézni! A főnök beült a kocsiba s elviharzott. Pupák szemében halovány remény csillant.

Nem értettem. A helyi hivatal a környezetszennyezésre nem reflektál. Tudjátok; Magyarországnak van alkotmánya, ám faluban nincs törvény!

Ezután Klári lihegve adta elő,
– Ez mégiscsak istenkáromlás. Kérhetnék egy pohár vizet?
– Természetesen
– Hát… ez a Jenő, pofátlan egy alak!
– Úgy gondolja?
– Úgy! Az Istenit neki! Hallotta, hogy beszél az embereivel? Úgy hazudik, mint egy sebzett vadállat. A szeméből sem néz ki jól. Nahát!
– Nyugodjon meg. Pupákot beszéltetni, muszáj lesz a kialakult állapotokról. Remélem szívügye a környezetszennyezés.
– A melósok félnek ettől az állat Jenőtől. A trógerek szemében élet – halál ura! Az építkezéseken annyit lopott össze, hogy magának arról halványlila gőze nincs. Egyébként a polgármester minden hatalmat kihasznál a pénzszerzésre. Visszaél a hatalmával! Félnek tőle! A képviselő testület egy fabatkát sem ér! Annyi iskolám talán nekem is van, mint az ott üldögélőknek. Szakma, iskolai végzettség, legyintett a kezével, s elkezdett bazsalyogni.

Az információja ismét igaznak minősült! Az igazságérzete a csillagokban szárnyal. Azt gondolja, mindenki olyan, mint Ő.

A hivatal fél tőle…

A tapasztalat mondatja velem, van mitől félnie a vezetésnek.
Írásvédett a szerző
2012.június 18

———————————————————————————————————————————-

A kontár, a törpe, az őstermelő törpe…IV

Meglepetés ért minap! A Wellnessben találkoztam a „mesélőimmel” a társszerzőkkel! Ott heverésztek családostól a gomba alatt. Böngyikén egyrészes, míg Fekete Katikán bikini volt látható. A férfiak kezében sörös üveg. A diskurzus, szokásukhoz híven hangosan folyt. Az asszonyok erotikusan néztek ki. Azt is mondhatnám, az érzéki látvány, meseszerűvé vált! Nem is képzeltem el őket fürdőruhában, ám ami igaz, az igaz, remek példányok! Böngyikének az arcát a szőkéshajfürtök tették izgatóvá a férfiak számára. Katika, modell alakja messze villantotta a nőktől elvárható csodát. Látszott, tisztában vannak a testük formás domborulataival.

Kerestem a barátaimmal a helyet, ahol hallhatjuk a pletyusokat. Nem kellett sokáig keresgélni, mert Imre erőszakosságának köszönhetően egy fa árnyékában megleltük az ideális távolságot.
Hangosan imitáltam a köhögést! Az érzéki csodák felfigyeltek. A célomat elértem! Baráti üdvözlettel köszöntöttem a hölgyeket, míg azok fejbólintással, s mosollyal kedveskedtek. A férjek unottan felém fordultak… ennyi!

– Kóstold meg a piskótámat! – kérte Böngyike, a barátnőjét.
– Talán később… s felém fordult.
– Mit bámulsz?- kíváncsiskodott a szőke fürtökkel Böngyike. Amaz a fejével bólintott.
– Milyen véletlen, hogy összefutottunk a kávéházi ismerősünkkel! Ez Isteni rezgés… Nekem tetszik ez a pali. Még nem láttam inni!
– Az még nem biztos, hogy nem iszik.
– Miről beszélgettek? – fordult a testesebb férfi Kati felé.
– A kávéházi ismerősünkről! – majd a kezével intett felém.
A diskurzust tisztán hallottam, s felemeltem a kezem. A férfi is intett, míg a másik unottan figyelte a „barátkozásunkat”.
– Nem kellene elmennünk, úszni, vagy a dögönyözőbe?
– Tőlem mehetünk. – mondta Feri.
– Fiúk! Én maradnék.
– Rendben!

Vártam, nagyon vártam a folytatást. Lehet, nem lesz folytatása a pamfletnek. Nézelődtem. A látvány, s a zenei aláfestés lefoglalt. Meguntam a bámészkodást; elmentem tusolni. A hölgyek a szemükkel követték a mozdulatomat. Éreztem, gyorsan vissza kell mennem… a tusolóban találkoztam egy kollégával. Meghallgattam az infókat, véleményt mondtam, s elbúcsúztam. Szerencsém volt az időzítéssel! Hallótávolságban érve már csevegtek a hölgyek a falujukról.
– Hallottad a legújabb pletyust?
– Melyiket? – kérdezett vissza a jól informált Kati.
– Hát a törpéset!
– Törpéset???? Neeeem.
– Tudod, az a nagypofájú romanő. Mindenkinél okosabbnak tartja magát. Keveri a magyart, a cigánnyal. Néha még saját magát sem érti. Böngyike hangosan felnevetett. – Mért nevetsz?
– Mért, mért? Mert most jöttem rá kiről is beszélsz.
– Leesett a tantusz! Lassú vagy Böngyi.
– Kértek sört? – kérdezte a magas barna férfi.
– Kérünk! – válaszolt Kati. Ám hideg legyen, mert rövid lesz az éjszaka… felnevettem! Megértettem a célzást. A dívák felém fordultak.
– Magának leesett?
– Azt hiszem!
– Látjátok, mulyák… a kávéházi pasi tudja mire gondoltunk!
– Akkor feküdj oda,(!) s meghúzta az üveget.
– Ki ez a férfi?- most a hallgatag ember szólalt meg.
– A kávéházban ismerkedtek össze, s ismét meghúzta az üveget.
– Mit csinált… ez…ott… csuklott egyet.
– Kevesebbet igyál Bélus!- jelentette ki Kati.
– Mást nem tudsz mondani… meg rövid lesz az éjszaka? –dunnyogott a férj.
– Gyanús vagy nekem Böngyi! Honnan ismered a bácsikát… szeme villámokat szórt.
Böngyi nem válaszolt… a barátnője felé fordulva…
– Kérsz kávét?
– Kérek! Keze reszketett. Mindig ez van, ha nem ért valamit. Szegény Bélus. Milyen lehet az ágyban… mélázott a szőke.
– Tudom, mire gondolsz!
– Na, mire?
– A szexre! A barátnő csak nevetett.

– Ha a falu nem adna neki munkát, felkopna az álluk!
– Nem is volt soha munkahelyük! Őstermelői igazolványuk?
– Nekem mondod. Úgy hazudnak, mintha olvasnák!
– Nagy barátságban vannak a kontárral.

Erről jut eszembe, hallottam a kisboltban; – Kálmán el akar határolódni a kontártól! Evvel nincs egyedül! Szorul a hurok a nyaka körül! Tudod, a cége foglalkoztatja, mint „szerelőt”.
– Segédmunkás senki az! – nevetett Kati. Azonban kezd veszélyessé válni az „alkalmazása”.

Az Önkormányzat bele fog bukni a feketemunkások, adócsalók, fantomcégek védelmébe. Ezt suttogják a faluban! Azt is hallottam, hazugságvizsgálatot is elrendelhetnek a hivatalok ellen! – nem mondod! A falunk nem fog felemelkedni, amíg ezek, s ilyen vezetés van! Remélem a választások elsöprik ezt a tutyi-mutyi végzettség nélküli embereket! A hazugságok foglyai! Változás ellenesek… (!) Foggal, körömmel ragaszkodnak a hatalomhoz.

A szomszéd asszony mondta, hogy a kontárék egyetlen egy alkalommal sem hívták meg a családjukat egy vasárnapi, sem karácsonyi, sem húsvéti ebédre! A szaros száj olyan kijelentést tett? – sokba kerül! Mindent ingyent kaptak az Önkormányzattól. Nem sül le a pofájáról a bőr.

Mindent összekoldulnak, de adni azt nem szeretnek még a családjuknak sem… mikor meglátják az utcán szaros szájt, akkor hangosan mondják: – hej de büdös szarszag van…

2012.június 09 -oil-
————————————————————————————————————————————–


Kontár, a cigaretta árus, vagy amit akartok…III

A megszokott kávézómban üldögéltem és élveztem a korai nyár melegének simogató érintését. A fiatalok szerelmes csacsogása, hirtelen mozdulatai tették számomra egyértelművé a nyár itt létét; – s közben a fiúk „szekálták” a lányok erotikus vonalait. Némán nem maradtak ezek az „inzultáns” mozdulatok.
A kacagások hangszíne beterítette a kávézó teraszát. Csókok is elcsattantak. Nem szégyellték az ajkak érintésének íz világát. A középkorosztály élvezettel nézte a bohókás szerelmi jelenetet. A csókban benne volt minden, ami a fiatalság része…
A tini szexben van valami, ami egy életre meghatározza a fiatalok viselkedését.
A nyilvános csók része az életüknek. Én a Tiéd, Te az enyém effektus játszik szerepet. Mind KÉT FÉL BIRTOKOLNI „AKARJA” A MÁSIKAT. Magatartásuk is ezt mutatja. Összetartoznak! Ez üzenet a világnak s üzenet az embereknek. Ez az Ő életük, s nem engednek beleszólást!

A sütemény íze megindította a boldogsághormonok menetelését. A lelkem, a testem feltöltődött. Egyszóval jól éreztem magam. Hamarosan érkezett a nejem. Már messziről mosolygott. Gondoltam sikerült elintéznie a határidős feladatokat. Pihegve ült le mellém..
– Mit kérsz?
– Egy nagy adag fagylaltot, s kólát!
Később mesélt az ügyfélszolgálati munkatársakról. Villámgyorsan peregtek az események. A felszolgáló hozta a rendelést. Nejem komótosan fagylaltozott, kiváló érzés volt nézni, ahogy karcsúsodott a kehelyből a gombócok kavalkádja. Arra lettem figyelmes, hangzavar alakult ki a süteményes pult előtt! A hangok ismerősek voltak. Felnéztem, – a mesélők – Böngyike s Katika érkezett a kávézóba. A felszolgáló ismerősként köszöntötte őket.
– Mit hozhatok hölgyeim?- mosolygott a fiatalember.
– A szokásosat!- fordult Böngyike a felszolgáló felé. Katika „stírelte” az izmos srácot. A szeme mindent elárult.
Böngyi meglökte a barátnőjét, mire ő; – mi van? – Jó lesz a múltkori süti meg a kávé?
– Természetesen.
Elhelyezkedtek, a táskák az asztal tetejére, a szatyor a lábakhoz került. Kati felpillantott, meglátott, s ismerősként üdvözölt bennünket. Böngyi is megfordult s mosolyt küldött felénk.
– Csak figyelj!- szóltam a nejemnek.
– Mire kell figyelnem, válaszolt halkan. Nevetni kezdtem. Mond már, mire kell figyelnem!
– Indul a pamflet folytatása. Nagyon bíztam a „mesélőimben”. Nem sokáig kellett várnunk! A beszélgetés a személyes oldalról indult, majd izgalmassá vált. Mindenki sorra került, aki náluk számított! – ám a petíció megint a szokásos gödörben folyt…

A kontár és a cigarettaárus történetére figyeltem fel. Olyan hévvel meséltek a cigi árusról, hogy elfelejtettek halkan beszélni. A „fekete” Kati sorolta azokat az attitűdöket, ami a falut nagyon érdekli.
– Képzeld, mit hallottam a boltban, meg a patikában ..
– Ne csigázz! –húzta közelebb a székét Böngyike.
– Több éve árulja a cigarettát. A melósok mikor mennek vagy jönnek a munkából, ott kezdik a napot. Reggelenként széthordja a faluban a megrendeléseket, s délután megint útra kel… napközben mennek hozzá gyalog, kerékpárral, motorral és autóval is!
– Ezt én is hallottam. Szóvá tettem az önkormányzatnál, mire az volt a válasz: – áruld Te is.
Egy hete bicikliztem az utcájukban, s a háza előtt sorba álltak az emberek!
– Elfogyott a cigaretta! – jelentette ki hangosan! Várjatok, elmegyek a raktárba – nem messze van- s hozok pár csomaggal.
– Több lerakat is van a faluban! Nemcsak Ő árulja a bűz rudat!
– Mekkora pofája van! Az óta telik mindenre? Az Önkormányzatnak eljárást kellene indítani, s közben jelezni, a NAV- nak, s a vám és pénzügyőrség felé.
– Több képviselő is tud róla!- szónokolt feszülten Kati.
– Tudom, én is jeleztem feléjük, ám csak intettek! Hogy van bőr az arcukon. Nem az volna a feladatuk, hogy kiadnák a cigi árust!! Nem akarnak eljárást kezdeményezni senki ellen ebben a faluban! Az előző vezetés is mélyen hallgatott az adócsalásról, a fantomcégekről…stb.. Na meg a kontár..
– Mi van már megint ezzel az ideg-kezelttel. Azt hiszi ő mindenhez ért. Úgy is viselkedik. A szaros szájú felesége bujkálva jár a boltba. – s elkezdett nevetni. Kálmán cége, nem értem, miért alkalmazza szerelőként napi rendszerességgel! Látom, – mondta Böngyi – hetente több alkalommal is viszi-hozza a szerelni valót Kálmánnéktól. Önkormányzat tud róla! Remélem a NAV megbünteti a több éves adócsalásért…
– Ezek senkik!- legyintett Kati. A gyerekeiket eldobálták! Se karácsonyra, se húsvétra, se születésnapra, se névnapra nem vettek ajándékot a gyerekeknek, az unokáknak. Nem is ismerik az unokáikat…
– Gyere, Kati menjünk. Mindjárt itt lesz az uram. Tudod , nem szeret várni…

2012.július 06 -oil-

————————————————————————————————————————————–

A kontár, a pamacs és a tökös nővér…II

Feszülten vártuk a folytatást. Egy kissé halkabbra vette a mondanivalóját… böngyike. A fekete hajú is közelebb húzta a székét. Mielőtt folytatta volna a hír kavalkádot, előtte körbenézett.
– Most figyelj barátom. Kezd izgalmassá válni az eseménysorozat. Láttam, hogy hegyezi a fülét, s közben a szája elétette a jobb keze mutatóját. A papírlap már ott feküdt az asztalon. A hölgyek előtt lévő Viagra fagyi már csak foszlányokban „hevert” a kehelyben. A fekete hajú felnevetett
– Mit rötyögsz Kati?
– Eszembe jutott, mikor a fiatalasszony ilyen lassan… körülményesen… adta elő a szüzességének az elvesztését.
– Na, ez érdekes! – kissé fintorgott böngyike. S mit mondott?
– Potyogó klotyó felé totyog a lotyó, de már késő, mert a rotyogó gatyóból potyog a motyó. Hangosan nevetett, s verni kezdte a térdét böngyike.

A kávézó vendégei egyszerre kapták fel a fejüket. A nő önfeledten kacagott. Nem bírta abbahagyni, s egyre erősödött a kacaj hangereje. Az asztaloknál is nevetni kezdtek, s mutogattak a két hölgy felé. A felszolgáló sem tudta, hogy min nevetnek, erre ő is nevetett. Pár perc múlva mindenki hahotázott!

Arra gondoltunk, talán kandi kamera van elhelyezve a kávézóban. Forgattuk a fejünket, bámultuk a falakat, sarkokat, hátha meglátjuk a tréfa helyét.

Böngyike pihegve fogta az oldalát. Ismételgette a nyelvtörő parádés összetételét. Később mindenki lallázta a dallamos potyogó, rotyogót.

Az ujjonan érkező vendégek arcán a döbbenet rózsája lángba borult. A nevetés ragályos!

Kati megrázta a barátnőjét… Hagyd abba! Elég volt. Inkább folytasd a sztorit. Böngyike lenyelte a boldogsághormonok menetelését s próbálta rendezni az arcizmait.

Tehát ott várakoztam az orvosnál, a mindennapi pletyust hallgatva. Ezek nem voltak érdekesek. Később érkezett az utcátokból a kövérke mami. Alig ült le s már dőlt belőle a szaftos pletyka.

Képzeljétek, a pamacs szeretkezett az albérlőjével, később szétnézett, s folytatta. – annak a nőnek több éve nem volt élménye férfi alsótesttel. Felröhögtek. –Hát amilyen szép! Nem csodálkozom rajta. Megérdemelte a pamacsot. Csak kihasználta, ott dolgoztatja náluk. Ezek a közbeszólások csoportosulást idéztek elő a váróban.
– Na és a felesége mit szólt hozzá?- kérdezte egy barna nő.
– Mit szólhatott volna… lenyelte a békát. Közbekiabáltak… én megrángattam volna a haját meg a fa—-t is ennek a nagyképű senkinek… igaza van Juliska néninek. Én is ezt tettem volna… a falu szégyene… ki gondolta volna. Láttam a nejét, lesütött szemmel ment az utcán. Mért nem vált el ettől a ganétól. A harag, az asszonyi összetartozás egységbe kovácsolta a betegeket.
– Na, türelmetlenkedett Kati. Mond már. Valaki közben egy új hasonló témát vetett fel. A nők felé fordultak, s érdeklődően várták a folytatást.
– Azt hallottátok, a tökös nővér is megcsalta a feleségét, előbb egy kismamával, később egy fiatal lánnyal is.
– Nem mondod Ilonkám? Oszt mi lett ebből a toszásból. Felháborodott a falu…ilyen szégyent… talán nem is éltek olyan jól a nejével! Nem félt az istenadta, pedig a felesége vállalkozásából kapja a fizetését.
– Én ne tudnám? – látszott rajta a romlottság. – vágott közbe a magas vékony nő.
– Te csak ne szólj! Te sem voltál különb. A férjed ezért hagyott el.
– Az igaz. Ám, benne volt… gerinc! Elköltözött a faluból!
– Ami igaz, az igaz. – válaszolt a köhögéssel küszködő hölgy.
– A kontárnak is el kellene mennie…
– Annak már rég. Szégyent hozott a falura, nem egyszer. Így, sincs jó vélemény rólunk a világban.
– Tudjátok mit nem értek? Mért dolgoztatnak vele. Adózni még nem adózott a segédmunkás! Mért nem képes a tanács egy céget létrehozni.

Sajnos böngyikének megszólalt a telefonja. A sztori abbamaradt. Az asztaloknál többen feszülten vártuk a folytatást.
– Gyere Kati, mennünk kell.

2012.május 28 folytatjuk

—————————————————————————————————————————————-

A kontár, a pamacs és a tökös nővér…I

A pamfletek úgy látszik, kezd meg szokottá válni nálam. Az irodalmi kávéházban nemcsak művészek járnak, hanem „földi halandók” is. Ám így szép az élet. A pletyusokról itt lehet a legjobb információkat kapni. A polgárok ilyen környezetben nem tudnak halkan beszélni. A jól informáltak így szereznek „népszerűséget, valamint előre köszönnek az ismerős arcoknak. Vannak olyan személyek, barátok, s barátnék, akik már a nevünket s „beosztásunkat” is ismerik. Hangos pletyusokkal adnak információkat a társadalomról, a személyekről, az adócsalásokról, szerelmi történetekről s annak elkövetőiről; így alkalmanként társszerzőkké válnak Szeged irodalmi életében.

A barátommal – költő – beszélgettem a megszokott asztalunknál. Ám több kollégák is ott „pöffeszkedtek” . Mikor bejött egy ismerős, hangosan köszöntöttük, s egy pár kérdéssel tisztelegtünk előtte, majd ezt követően mindenki folytatta a kávéházi beszélgetéseit.

A felszolgálok már ismertek bennünket s a rigolyáinkat, nem voltak már titkaink előttük! Nem kellett inteni, mikor leültünk. Mindenkinek megvolt a saját „fogadó” asztala. A kávék, italok, az újságok pillanatok alatt ellepték a felületét, s ezzel elindult a határtalan beszélgetések sorozata.

A költő barátom véleményt kért a felolvasott verséről.

– Laci! Csak őszintén. Legyél kegyetlen!
– Nem bánom. A vers tetszik. Az olvasóidnak ez egy üzenet. Mondhatnám úgy is, társadalmi kritika! Az arcán a meglepetés zászlaja bontakozott ki. A vers nyitott, s belülről érkezik. S ebben a pillanatban két hölgy köszönt felénk. Megismertem a molett szép arcú nőt s a fekete hajú barátnőjét. Integettek, mosolyogtak, majd leültek két asztallal odébb. A molett nő keresztbe tette a lábát. A felszolgáló ismerősként üdvözölte őket.
– A szokásosat!
Megböktem a barátomat.
– Látod azokat a csajokat?
– Persze. – mondta természetes hangon. Mi van velük.
– Tőlük hallottam a kontárral kapcsolatos infókat.
– Hívjuk meg őket. – vált izgatottá a hangja.
– Szerintem először hallgatózzunk, miről is beszélgetnek. Aztán… majd …látjuk.
– Oké.
– Igen, a szokásosat!
– Hölgyeim, van egy új kreált fagylaltunk… kis szünetet tartott… s folytatta. A kék színű Viagra!

A csinos hölgyek először meglepődtek, később hangosan kacagtak. Ez nem nekünk kellene, ha érti, mit akarok…mondani. A felszolgáló megmeredt. Rádöbbent a tévedésére.

– Tudja mit, hozzon egy kis adagot! – azután pajkosan hátba veregette a barátnőjét. Te is kérsz?
– Nem is tudom. – bizonytalanodott el.
– Hozzon neki is… legalább lesz mire gondolnia.

Ez a kis incidens megalapozta a hangulatot. A böngyike megfordult s felénk mosolygott. Gondoltam, itt az idő! Azonban még vártam hátha beindul a tere-f ere. Nem csalódtam! A beszélgetés a múltkori folytatása volt.

– Most figyelj… a versed igazi kritikáját fogod hallani! A barátom csodálkozott, s értetlenül állt az események előtt. Elmagyaráztam a lényeget! – a vége felé már Ő is mosolygott. Ez ötletlopás, hihihi.
– Nem! Csak felszedem az utcai híreket, forrásokat.
– Tudom, csak vicceltem.
A felszolgáló hozta a kék színű Viagra fagyikat. A hölgyek először idegenkedtek a kék színű… csodától, később hevesen nyalogatták!
– Nem érzek semmit. – mondta ártatlan arccal a fekete-hajú nő.
– Nem is neked kell te bugyuta. Most döbbent rá, hogy mit is nyal ilyen élvezettel. S elkezdtek hangosan rötyögni.
Feszülten, kíváncsian vártuk a folytatást. Rendeltem kettőnknek még egy feketét. Unalmasan kavargattuk a csészében a meleg löttyöt. Ezek után beindult a pletyus.

– Hallottad a legújabb faluhírt?
– Nem! Mélyen belenyalt a Viagrába. A kontár a pamacs és a tökös nővér.
– Micsoda… rázkódott a nevetéstől.
– A kontár, a pamacs, és a tökös nővér!- ismételte meg a faluhírt.
– Ez izgalmas. Mond már! – siettette Böngyit.

Az úgy volt, bent a rendelőben várakoztam, s egyszer csak meghallottam a hírt. Síri csend lett a váróban! Mindenki feszülten figyelt s várta az
eseményeket… folytatjuk

2012.május 20 -oil-

—————————————————————————————————————————————-

A falut már idegesíti a kontár…

Kedvenc kávézómban üldögéltem, s rámeredtem az utcán siető emberekre. Az eső hetek óta megállás nélkül zuhog. Mindenkit idegesít, valakit azért, valakit ezért… az esernyők színes kavalkádja egy kis vidámságot hozott a vendégeknek. Apránként kortyolgattam az italomat, s élveztem annak erotikus ízét! Szeretem itt a kávét, mivel az íz világuk egyedi! Több féle-fajta kávéval kedveskednek a vendégeknek. A süteményválasztékuk nagyszámú. Jól esik itt a pihenés….

Még elmélkedtem a javából, addig két nő érkezett a szomszéd asztalhoz. Lármásak, dekoratívak voltak. A beszélgetésükből arra lehetett következtetni, hogy falusiak. Nevetgélve terjesztették a pletyust. Olyan kiváló érzéssé vált hallgatózni, mivel ízesen adták elő az élményeiket. A testesebb nő széles mozdulatokkal kezdett bele a beszámolójába…

– Hallottad a hírt?
– Milyen hírt!- csodálkozott a vékonyabb nő, majd egy falat süteményt tolt az ajkába.
– Mindenki a kontárról beszél a faluban! Meguntuk az adócsaló, segédmunkási tevékenységét. Képzeld el, a szomszédomat majdnem agyoncsapta az általa „szerelt” mosógép.
– Nem mondod!
– Mindent elvállal, azzal a nagypofájú feleségével.
– Ismerem! Együtt dolgoztam vele a mézüzembe. Mindenki utálta a szarkeverései miatt. Napi szinten volt a veszekedés. Senki nem szándékozott vele egy műszakban dolgozni! Az Erzsi már egy hete ott dolgozott, s ez a szaros száj nem akarta átadni a seprűt, játszotta az agyát…! – részben vihogott a fekete hajú.
– Tudom! Mindenki menekül, ha meglátja… az utcán. Annyit hazudik s pletykál!
– Emlékszel, mikor a kontárt elzavarták a szegedi cégtől?
– Hogyne emlékeznék!- válaszolt határozottan. Mindenütt a pia miatt tették lapátra! Amidőn idekerült a tsz-be nemsokára leesett a traktorról. – s röhögni kezdett. Fizetéskor a szaros száj ment elébe, hogy ne igya el a család elől a pénzt. Azonban, akkora adósságothalmozott föl, hogy a zsebe üres volt.. hihihih.
– S mikor talicskával tolta ki a kocsmából? Felkacagott a molett nő. Később rázkódott a nevetéstől. A mellei hintáztak a vendégek örömére.
– Tegnap ott mentem el előttük!- már az utca elején lehetett hallani a kopácsolását. Számtalan autók, biciklik, várakoztak a háznál! Úgy viselkedett, mint egy vállalkozó! Játszotta az agyát, mint mindig! A felesége köpködte a tökmagot s rikácsolt – mindenki várjon a sorára! Nem értem a polgármesteri hivatalt miért nem mer eljárást indítani ellene!
– Nemmm? – csodálkozott a fekete hajú. Tudod hány köztisztviselő lakik vele egy utcában? Minimum négy! – válaszolt a molett nő. Nem akarnak eljárni ellene!! Az előző vezetés sem volt hajlandó kontárkodásért büntetni! Ha valaki mégis jelentette, akkor tönkretették a hazugságaikkal, hamis tanúzással! De kinek áll(t) érdekében a védelem. S miért védik? Úgy tudom, az adócsalást komolyan büntetik. Hallottam a rádióban, azt is megbüntetik, aki elhallgatja a szomszédja adócsaló tevékenységét! Az ellenőrök mit látnak?- tette fel a költői kérdést! – a putrit és be is szopják… látod a látvány mire képes? Na meg a hamis tanuk. Nálunk sosem lesz rend s fegyelem!

Egy darabig csend lett. A hölgyek kifogytak a szuszból s lassan eszegették a süteményeiket. A molett nő hátrafordult s nézelődött. A fekete maga elé meredt. Amaz meglökte az oldalát.
– Mi van? – mondta halkan.
– Látod, s mutatott felém.
– Nem! Kit kellene látnom, – emelte fel a hangját.
– Hát nem látod! – s nyíltan rám mutatott. A partnere nézett, ám nem látott.
– Jó napot szerkesztő úr! – mondta mosolyogva a molett nő. – s ismét megbökte a szomszédját. A fekete is azonnal üdvözölt.
– Csókolom a kezüket.

2012.május 15 -oil-

—————————————————————————————————————————————–

Baks, avagy ideges ügyintéző

A mai napon kaptam egy összetűzött A/4-es lapot, ami Baks Vízközmű Társulattól érkezett. (számomra ez a technikai megoldás az igénytelenséget jelenti).

A levél tartalma FELSZÓLÍTÁS amely elmaradást mutat a nyilvántartásuk szerint. HMMM!

Felhívtam a Baksi Önkormányzatot s kértem a könyvelőt. A hölgy (Éva) lekezelő, ideges, illetve fölényes hangnemben kezdett, s fejezte be a kommunikációt. Erőlködött (!), hogy az Ő nyilvántartásuk jó s kioktatott. HMMM. Így reagáltam nyugodt hangon…

– Önök nem tévedhetnek?

– Mi nem tévedünk! – érkezett a goromba hang.

– A befizetésről be tudom mutatni a csekkeket!

– Akkor határidőn túl fizették be… erőlködött a könyvelő. (ez nem köztisztviselői magatartás! Bakson így beszélnek az állampolgárokkal?!

Ezek után tételesen beolvastam a csekkek befizetési- postai- dátumát, valamint a csekken lévő fizetési határidő dátumát is! Amik az alábbiak..

2012. 01.16 postabefizetés határidő 2012.01.25
2012. 02.03 postabefizetés határidő 2012. 02.25
2012. 03.06 postabefizetés határidő 2012. 03. 25
2012. 04 04 postabefizetés határidő 2012.04.25

-Ezt nem hiszem el. Ezt mindenki mondhatja! – fölényeskedett a „tisztviselő”…

Továbbiakban nem láttam értelmét, hogy a dialektikát bármilyen módon gyakoroljam. Elköszöntem a számomra nagyképű-lekezelő hölgytől!

Ilyen alkalmazottakra nincs szükség a demokráciában. Ez a magatartás nem ügyfélközpontú!!!!

Érdekesség:

A levél tartalmának zárómondata

„Amennyiben hátraléka van, kérjük hátralékát mielőbb rendezni szíveskedjen, ha hátralékát időközben rendezte, kérjük egyenlegközlőnket tájékoztatónak tekinteni szíveskedjen.”

Ez a mondat több sebből is vérzik!

Ám ne én magyarázzam el egy köztisztviselőnek és a levél aláírójának!

Kérdésem:

Miért lakáskasszában tartják az állampolgárok csatornázási hozzájárulás befizetéseit…, ha az állampolgár „fontolóra venné”, akkor a befizetett összeg 30 % -át levonnák a befizetéseiből….

Ez így lenne törvényszerű?

Vitára bocsátom s várom a kérdéseiket a befizetésekkel kapcsolatban!

2012. május 03
Oláh-István László

—————————————————————————————————————————————–

Baks, avagy romából is lehet képviselő…..

Kovács Gábor önkormányzati képviselő urat nem régóta ismerem. Igazságos, szociálisan-társadalmilag érzékeny embert becsülhettem benne. Szerény, jó képességű, segítőkész, a szegények gyámolítója. Ez a tulajdonsága, emberszeretete már gyerekkora óta meghatározza az életét. „Mindenki egyenlőnek születik”, vallja a beszélgetés alatt, s közben csibészesen mosolyog. Várta a reagálásomat.

Kihagytam e nekem feldobott labdát.

Munkáscsaládból származik, nős, egy gyermeke, s kettő nevelt fia van. Neje háztartásbeli. Egyébként vállalkozó. Bútorasztalosként, valamint állat-növénytermesztői szakmunkás vizsgával rendelkezik.
Bakson mindenki szeretettel beszél róla, s a becenevét is az egyéniségéből kapta: – Robin Hood… a népek a szegények gyámolítója!

– Miért vállalta a képviselőséget, mikor minden szabadidejét egyébként is a rászorultaknak szenteli?

Nekem minőségi kérdés, hogy segítsek az embereknek! Eközben érzem magam jól! Kiváló érzés látni az emberek arcát, mikor megyek… a jó hírrel… számtalan ember keres fel-meg s megkérnek, intézzem el az ügyes-bajos dolgaikat. Amióta képviselő lettem, megemelkedett az ajtómon kopogtatók létszáma. Ám ennek örülök.

Az oktatás, a munkahelyteremtés, a családsegítés lett az életem célja. Mi sem vagyunk másodlagos állampolgárok! A gyerekeink iskolába juttatása most a legfontosabb –kiemelt cél a képviselői munkám során. Bakson sok hátrányos helyzetű család él, kiket támogatnom (nunk) kell. A jegyző úr szubvencionálását kértem, hogy a roma gyerekek eljussanak Szegedre a szakmunkás iskolákba. Jelenleg tőlünk 50 gyerek jár különböző szakokra, pl., asztalos, kőműves, villanyszerelő, vízszerelő..stb. A bérlettámogatási kérelmemet a jegyző elfogadta.
-Tudomásom van arról, hogy szolgáltató kft-t alakítanának a kontárok, a segédmunkások, az adócsalók, fantom cégek visszaszorításának érdekében. Mondana erről egy pár szót?

A képviselő testület, illetve a polgármester felkérte a jegyzőt, hogy dolgozza ki a kft megalakulásának jogi feltételeit. Ettől a tevékenységtől, szolgáltatástól bevétel növekedést várunk el. A költségeink ebben az évben 10 millióval csökkentek! Az adócsalók visszaszorítása növelné a helyi adók bevételét!! (ezzel egyetértek, a szerkesztő) Tudom, hogy ez nem népszerű döntés, ez kormányprogram, amit végre kell hajtani, s ebben a feladatban segítenek a NAV, a NEBIH, s a többi társszervek is.
Fejlődésről is beszámolhatok:- pl., az óvodai vizesblokk felújítása, iskolai nyílászárók cseréje.

– Mit jelent Neked (tegeződtünk az életben, a szerkesztő), milyen érzés Önkormányzati képviselőnek lenni?

Jó. Ilyen egyszerűen. Most már hivatalosan is részt vehetek a képviselő testületi munkában, javaslatokat, észrevételeket, kifogásokat emelhetek, beleszólhatok a közéletet érintő problémákba… stb. Itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy én leszek az első Baksi képviselő, aki fogadó órát tart minden hónap utolsó szerdáján, Mária telepen a közösségi házban: 12-14 óra között, valamint a CKÖ irodájában: 14 től-16 – ig., majd következik a képviselő testületi ülés.

Az oktatás, mint említettem a szívem csücske! Az általános iskola 50%-a roma származású. Nem tapasztaltam szegregációt. Sajnos a roma gyerekek lassúbb felfogásúak, talán ezért több óraszámmal kellene tanítani őket. Ebben látnám a felemelkedésünket. Az osztályátlag 2.3-3% között ugrabugrál.

– Mit üzensz az olvasóinknak?

Arra büszke vagyok, hogy elindultunk a felemelkedés sípályáján, azonban nem mindenkinek sikerül az emelkedőn felkapaszkodni. De hála Istennek, egyre kevesebb gyerek hullik vissza, s egyre növekszik az önbizalmunk, a hitünk erősödik, s vannak céljaink, és igényeink a társadalommal szemben. A véleményünket egyre bátrabban, nyíltan tesszük meg, s véleményt merünk mondani a megaláztatásunkra! Ez nagydolog!

Köszönöm a beszélgetést
2012.április 21 -oil-

—————————————————————————————————————————————-

A Jobbik… vagy ismét Gyöngyöspata
Ma, 16:18

A felröppenő hír, miszerint a Gyöngyöspatai polgármester s csapata polgárháborúra készül(!). A magnófelvételek erre adnak utalást. A beszédet (et) tisztán és érhetően lehetett hallani a televízióban. Az a kérdés, hogy ki s kik adták ki ezeket az információkat? Mi lehetett ezzel a céljuk! E információt többféleképpen lehet értelmezni. Ha politikailag közelítem meg a kérdést, akkor számomra világos, hogy kik ellen s mi (k) ellen irányulna a fegyverkezési hullám…stb. és annak beszerzései.

A hatalomátvétel gondolata is büntetendő egy demokratikusnak nevezett országban. Akármilyen is a jelenlegi kormány politikája, az eljárás, s a gondolat is törvénysértő. Egy legális kormányt nem így kell leváltani! Remélem, s bízom abban, hogy a Jobbikos vezetők is így látják. Ebben a helyzetben nem s nincs lehetőség a bocsánatkérésre!

Ha puccosnak érzem magam, vállaljam a felelősséget a rendszer megdöntésére irányuló tetteimért!

A sejtek kialakulása, alsó irányítás mellett lassan partot ér! Nem lehet el- bebújni a polgármesteri beosztás -politikai- védelme alá. Ezt már régen szajkózom! – két ciklus után minden felső, középvezetőt, polgármestert…stb. le kell váltani! Mivel, ha minél többet tölt el a hatalomban, beágyazódik, nélkülem sem lehet, effektus kialakul. Ergo:- érdemi munka továbbiakban megszűnik!

Az embereket – cigányokat – nem lehet büntetlenül zaklatni, fegyveres támadásokkal ijesztgetni! Aki erre képes, az nem tudja, vagy nagyon is jól ismeri a demokrácia egyik legfontosabb alapértelmezését…

A politikai “támadások” először apró meszet, cementet marnak le a politikai várfalból. Várják a hatalomban lévők reakcióját. Ez a pudinghatás. Egyszerűen a jobbik kóstolgatja a demokrácia határait. Ismerik Orbán hatalmi éhségét! Ezért vannak a kisebb harapások, a zsidózás, a cigányozás… e apró támadások vérveszteséget okoznak az országnak. A nép ebbe a pitbull versenybe, nem akar, s nem mer beleszólni!

Magyarországon félnek az emberek?

Talán erre épít a Jobbik. A félelem előbb vagy utóbb az ő oldalukra állítja a szavazást. (még a kisebbségeket is, erre már volt s van példa) A választási kampány, a politika harc elkezdődött! A kisebb parlamenti létszám elve megadja erre a lehetőséget. Az ellenzék tehetetlenül, tétlenül nézi a kialakult helyzetet. Mozgósításra, összefogásra lenne szükség!

Nem szabad erőt és teret biztosítani a Jobbiknak! No tolerancia!

Sajnos a fiatalok többségénél, s a szegényebb rétegeknél erőt, önbizalmat ad, ha a kisebbségen verik elé a port s mindenért lehet őket hibáztatni. Itt tartunk, s itt tart az ország…

E politikai marketingterv lassú hullámzással kiveri a biztosítékot a különböző pártoknál. Az objektivitás nem biztosított. A szemlélet tajtékzik az emberek világában s a pártokon belül egyaránt! A politikai gyilkos játszma minden pillanata filmként pereg le szavazók előtt.

Az emberek nem mernek megszólalni s tiltakozni a Jobbik megmozdulásai ellen. A meghatározott feladat már célegyenesben van?
Az emberek az államtól várják a megoldást!
Véleményem szerint az állam elengedte a polgárainak a kezét. Számukra csak választáskor kérdés az emberek bizalma!

2012.április 20 -oil-

—————————————————————————————————————————————-

Baks: a faluvezetővel készült volna riport: (megbeszélés alapján) – ám nem volt bent a meg megbeszélt időben, és le sem mondta…

Sajnálom, hogy ilyen hozzáállást tapasztaltam az Ön részéről! (Nem lepődtem meg!)

Telefonon történt egyeztetéskor ígéretet tett, – úgy nyilatkozott- a falu érdekét érintő „problémákra” szeretne megoldásokat keresni. Pl,

Ezek az anomáliák csak kis szegmensei az Ön újságában megjelentekből!

– „változékony időjárás miatt a köz-és magántulajdon védelme érdekében fontos a belterületi csapadék vízelvezető rendszer teljes kiépítése”

– „mindvégig élharcosa voltam a nyilvánosságnak”….. „a választópolgároknak joguk van tudni a települést érintőtörténésekről…”

-„ önkormányzat nonprofit kft-t hozna létre községgazdálkodási feladatok elvégzésére. Itt nyílna lehetőség a sírok gondozására, szemét kiszállítására, egyedül állók segítésére, fűnyírás-amely a nyár közeledtével igen fontos a pollen problémák kezelése miatt-, szolgáltatások vállalására (villanyszerelés, vízvezeték javítás stb.). Felkérte a jegyzőt, dolgozza ki a következő testületi ülésre a kft létrehozásának feltételeit”

Tisztelt faluvezető úr!

Az olvasók nem tudhatják meg az Ön által felvetett kérdésekre a válaszokat, a feledékenysége miatt!

A kérdéseimből felvillantok egy-két ismérvet:

– forrás kivonások veszélye miatt, ami differenciált a településrendszerben, ezért a helyi cégektől, lakosságtól kell a forrásokat begyűjteni (feketemunka, kontárkodás, adócsalás, fantom cégek…stb)

– vége a korlátlan hitelfelvételnek! (tavalyi évig minden település saját maga dönthette el, hogy milyen szerkezetű költségvetést készít…stb. Ha többet szeretne költeni, ahhoz a bevételeit emelni kell…)

– a méretgazdaság növelésével, a feladatok felülvizsgálatával, a hitelfelvétel korlátozásával megtakarításokat lehet elérni…

– az önkormányzatoknál 27%-os forráskivonás lesz. Az idén 15 milliárd, 2013- ban 100 milliárdot lehet megtakarítani a kormánynak…

Ízelítőként ennyit a kérdések színvilágából, ami a teljesség igénye nélkül készült!

Természetesen, ha szeretne válaszolni a kérdésekre, szívesen állok a rendelkezésére!!

2012.április 16 Oláh-István László
író,újságíró-főszerkesztő

—————————————————————————————————————————————-

KK, avagy követ a kontár….

Kedvenc kávéházamban – Szegeden – kortyolgattam a kávémat, s majszoltam a habos süteményemet. Oly jól esett a semmittevés a heti kerti munka után. A nézelődés öröme bejárta nemcsak a lelkemet, ám a testemet is birtokba vette. Kikapcsoltam magam körül a természetes zajokat, s csak a látványnak éltem ezekben a percekben.

A kávéház telt házzal működött. Számtalan család, mama unoka, szerelmes párok, diákok, perlekedő közép korosztálybeliek üldögéltek a teremben, lent és a galérián. Tehát, nem voltam magányos. A képi látás néha mosolyra gerjesztette az ajkamat.
A nagymama simogatta az unokája buksiját, míg a szőke kislány,- úgy 3-4 éves lehetet- csipegette a süteményt. Evés közben sokat kérdezett, szinte be nem állt a szája. A kérdések exkluzívak voltak. Mamája türelmesen válaszolgatott s néha belekortyolt a Colájába.
– Mama! Te mért nem eszel sütit?
– Nekem nem lehet!
– Nem lehet? Nem engedi a tata? A mama elmosolyodott, s simogatni kezdte az unokája hátát. Mama miért nem eszel? – vált a kislány hangja követelőzővé.
– Tudod, a doktor néni megtiltotta!
– Meg? – csodálkozott a kislány, s közben egy nagyobb tortaszelet leesett a földre. Gyorsan leugrott a székről s felvette a földre pottyant édességet. A mama gyorsabb volt, és mielőtt bevehette volna a szájába elvette tőle. A kislány zokogni kezdett. Nem szeretlek! Ez az enyém! Add vissza s toporzékolt.
– Zsuzsikám. Drágám, már többször megegyeztünk, hogy a földre esett süteményeket, gyümölcsöket és semmit nem veszünk fel a földről.
– De ez nem semmi, ez az én sütim! – pityeget a kis Zsuzsi. A mama megtörölte az ajkát, majd megkérdezte
– Mehetünk drágaságom. A kis szőke haragosan nézett, utána kiitta a rostos levet. A mama nyújtotta a két karját, s a szemével simogatta az unokáját. A mosoly megszelídítette Zsuzsikát, aki felállt, s átölelte a lábát.
-Mama! Én, úgy szeretlek téged! A teremben hirtelen csend lett. Mindenki várta a folytatást. Az idős asszonynak könnybe lábadt a szeme, a keze remegni kezdett, a lába megroggyant. A bal karjával megpróbálta elkapni a szék támláját, a másik kezével az unokáját ölelte. Zsuzsika sírt, őrjöngött s kiabált, mama, mama kelj fel, nem leszek többé rossz, csak kelj fel. Az idős nő remegni kezdett, a szája habzott… kihívták a mentőket. Komába esett! A mentősök azt közölték: – cukorbeteg volt.

A jelenet megrázott! A lelkem remegett a sírástól. Tombolt a testem. Tehetetlenül ültem s bámultam ki az ablakon. Ez velem is megtörténhet! – gondoltam…s lassan eltoltam magam elől a tányért…

Egy pár perces szünet után visszatért a zsongás. A szerelmespár csókolódzott s simogatta egymást… A test beszédük jelezte, gigantikus erejű erotikus robbanás történt! A szivárvány minden színe tapsolt az ablaküvegen keresztül. A fiataloknál megszűnt létezni a világ.


A negyvenes évekhez közeli pár
a dialektikát gyakorolta. A durcás, haraggal teli arcok minden elárultak a nézelődőknek. Tudtuk, veszekednek! A halk s elfojtott indulatokat a perifériás jelek mutatták nekünk, vendégeknek. A fekete dekoratív szépség s mell nagysága vonzotta a férfiak szemét. A nő tisztában volt az érzéki kisugárzásának erejével. A férfin egy nyakkendő nélküli ing, zakó, farmer volt.
– Neked örökké csak „ügyeid” vannak! Te sosem vagy hibás! – gesztikulált a férfi.
– Nem vagyok! – ez után a pohara után nyúlt, s ivott.
– Elejétől végéig ezt csinálod, ha nem szeretnél válaszolni. A fekete ciklon mosolygott s kezével megszorította a férje kezét
– Imádlak!
– Igeen! Ezért lépsz félre? –üvöltötte! Erre mindenki felfigyelt… a férfi elszégyellte magát.
– Megint Te kiabálsz! S honnan veszed a bátorságot, hogy vádaskodsz.
– Ez vádaskodás! Én nyitottam rátok… Te ku… elharapta a szó végét. A nő nem válaszolt, felállt… azonnal ülj le.
– Ez megy neked! Parancsolgatsz. Azt tudsz! Hányszor átvirrasztottam az éjszakát, mert a nagyságos urat vártam, míg Te a lotyódnál kéje…leg…tél, s könnyek közé szorult az utolsó szó…

Ekkor lépett be a cukrászdába egy kollégám. Már messziről integetett.

– Szevasz.
– Szia. Örültem neki.
– Leülhetek! – nevetett a finalista.
– Természetesen.
– Most én küzdök, úgy, mint Te.
– Hogy kell értenem? Csodálkoztam. Te nem szoktál panaszkodni!
– Kár volt kiköltöznünk falura! Kivárt egy kicsit, én nem reagáltam, majd folytatta – ezt a közeget nehéz megszokni egy értelmiségnek, s az integráció is nehézségeket produkál. Maga az önkormányzat is… és legyintett a karjával. Még mindig nem szólaltam meg. A feketemunka, a kontárkodás, az adócsalás itt dicsőség! Képzeld a kontár most már követ! Tágra nyílt a szemem!
– Micsoda? Hitetlenkedtem.
– Úgy ahogy mondom! Mostanában elmegyek különböző programokra, falunapra. fórumokra. Ott muszáj elmennem előtte. Mindig ott áll az ajtóban a putri előtt, a sz…s szájú feleségével, aki kiáll az utca közepére s leselkedik. Megállít mindenkit, – hová méééész? – s közben köpködi a tökmagot. Kitört belőlem a nevetés. Úgy hahotáztam, hogy a cukrászda galériáján mindenki mosolyogva figyelt. A jókedv ragadós!
– Te kinevetsz?
– Nem! Nem Téged nevetlek… ilyet már én is tapasztaltam!
A falu lassan kezdi kiadni a kontárt, az adócsalót! A számtalan hazugságaik, rágalmazásaik, visszahangzanak faluszerte! Az emberek már nem szeretnek velük beszélgetni, mert a fekália ömlik a szájukból.
– Ez jó hír nem? Próbáltam témát váltani. Mikor követett a kontár adócsaló?
– Egy lakossági fórumra mentem. Mindig leselkednek, s nyomdafestéket nem tűrő megjegyzéseket tesznek hangosan! Nem reagálok, mivel ez olaj lenne a tűzre. Nem tudom, meddig bírom ezeket a beszólásokat. A nyilvános „produkcióit”.
– Próbálj magadon erőt venni! Én is átéltem ezeket a mentális fájdalmakat. Tekintsd levegőnek. Írd fel a hozzáérkező autók rendszámait. Előbb utóbb lehet, hogy lesz belőle hasznod! Az új törvény kegyetlenül eljár az adócsalók ellen! Kormányprogram, s az önkormányzatnak kötelessége az állampolgári bejelentéseket komolyan venni és a nagymama stílusos vasalásról el kell feledkezniük. Mind már mondtam! Megalakult NEBIH! A tavaszi akciójuk 25 millió Ft-ot hozott az állami büdzsének.
A kontárok korszakának falun is vége szakad. A költségvetés nem biztosítja 100% an a forrást. A kivonás 27%-os lesz az idén. A bevételt az önkormányzatoknak nemcsak a hitelfelvétel fogja biztosítani – kemény feltételek mellett – hanem, muszáj lesz eljárni a kontárok, a segédmunkások, az adócsalók, a fantom cégek, és az álvállalkozók ellen!! Nem számít, hogy rokon, barát, ismerős, utcabeli.

A stabilitási törvény elérte, hogy a hitelfelvétel engedélyköteles lesz! Ezért szükséges az önkormányzatok gazdálkodási, pénzügyi kockázatait is vizsgálni.
– Tudod, a kontár minap is követett.
– Naaaa!
– Tudtam, ha meglát, azonnal utánam jön kerékpárral! A tervem bevált. Rágalmazott, s kezdte volna a becsmérlő mondókáját, mikor a vérei leállították.

Nem tudsz másról beszélni! Ez az ember hozzád sem szólt! Te sohasem jártál semmilyen gyűlésre, sem fórumra. Talicskával tolt haza a kocsmából a Sz…ú feleséged. A hazugságaid nem érdekel senkit. Tudjuk, hogy egy kontár adócsaló vagy! Hogy mersz villamossági, háztartási, mezőgazdasági eszközöket javítani! Menjél haza és vedd be az idegcsillapítóidat, vagy kérj nagyobb adagot a kezelő orvosodtól.

Nem vártam meg a megaláztatását, – bár örültem neki- hanem otthagytam a gyűlés helyét.
– Remélem ez elég volt neki?
– Te nem ismered! Lepörög róla minden, s mintha nem történt volna semmi! Úgy fogja előadni, a megaláztatását, hogy neki adtak igazat! A felsége a sz…ú másnap a boltban hirdeti az igét… Már senki nem akar nekik köszönni, s kikerülik a boltban, gyógyszertárban is.
-A képviselők sem hajlandók eljárást kezdeményezni a kontár ellen?: – kérdeztem meglepődve.
– Nem!- jött a gyors válasz.

Hitetlenkedve néztem a barátomra. Remélem a törvény adta lehetőségek megállítják a megrögzött, makacs segédmunkást, vagy egy emberi élet megrokkantítása kell ahhoz, hogy eljárást indítsanak ellene?? Csak az a kérdés, ki s melyik hivatalt érinti egy ember végzete!
2012.április 15 -oil-

—————————————————————————————————————————————-

Kormányablak, avagy ismét a Baksi jegyző

A mai napon felhívtam telefonon -12 óra 45 perckor – a Baksi hivatalt. Szerettem volna érdeklődni a faluvezető úrtól a csendháborítási rendeletről! A telefonközpontos hölgy
– Búza Zsolt úr bent tartózkodik?
– Nem. Nincs bent!
– Lajkó úr?
– Az bent van!- mondta határozottan.
– Legyen, szíves kapcsolja.
– Lajkó Norbert vagyok.
– Jó napot kívánok, Oláh István László vagyok. Szeretném megkérdezni, hogy van –e a falunak csendrendelete, vagy készül-e mostanában.
– Nem tudok ilyen rendeletről!
-HMMM. Csak ebben a faluban nincs, vagy országosan nincs ilyen rendelet! Nem tudok róla, hogy lenne ilyen rendelet!? Elutasító-hideg volt a hangja.
– A szomszédom napi több órát – délelőtt-délután – folyamatosan locsol, a vizet motorral szívatja, s olyan hangereje van, ami számomra elviselhetetlen! A munkámat, az egészségemet, a nyugalmamat zavarja!
– Egy megoldás van:- költözzön el! Én az Ön ügyében sohasem fogok eljárni!
– Tudom! Ezt már több alkalommal is bizonyította!

Azt tudni kell, több fegyelmi eljárást kezdeményeztek Lajkó úr ellen, – több szinten is – ám a képviselő testület mindegyiket megtorpedózta! A Lajkó úr hozzáállásának később az lett a következménye, hogy a testület feloszlatta önmagát!

A többi ismérvekről, tényekről már a blogomban írtam!

Meddig muszáj elszenvednem ennek az embernek az ellenszenvét, és a beosztásával járó hatalmát??!

Az ellenszenv kialakulása a véleményem szerint, az újságírói munkám s a városi születésem.

Pl, a kormányhivataltól kapott értesítésből kiemelnék egy szegmenset. Ügyiratszám: VI-B-001/2800-4/20122, Ügyintéző: Dr. Csongrádi Helga

„A kormányhivatal által lefolytatott vizsgálat során megállapítást nyer, hogy Baks Község Önkormányzatának a 2011. novemberben tett bejelentéshez kapcsolódó ügyintézése nem felelt meg teljes mértékben a panasztörvényben rögzített előírásoknak. Annak érdekében, hogy a jövőben az önkormányzat, valamint szervei hatáskörében tartozó panaszok és közérdekű bejelentések ügyintézése során a vonatkozó jogszabályok teljes körűen megtartásra kerüljenek. Törvényességi felügyeleti jogkörömben eljárva felhívással éltem Baks Község Önkormányzata felé.”

Továbbiakban : No komment!!

Ezek után felhívtam a Kormányablakot és érdeklődtem a csendrendelet felöl. Udvariasan tájékoztattak, állampolgárnak, embernek tekintettek,(!) nem úgy, mint Lajkó úr!

Hozzájárultam a hanganyagfelvételéhez is!

Az ügyintéző hölgy megígérte, hogy e-mailen elküldi az idevonatkozó jogszabályokat!
Az E-mail a következőket tartalmazta,

Tisztelt Állampolgár!

Köszönjük, hogy kérdésével a Kormányzati Ügyfélvonalhoz fordult!
Az alábbi információkkal tudunk szolgálni Önnek:

Telefonon történt egyeztetés alapján az alábbi információkkal tudunk
szolgálni Önnek:

Az egyes szabálysértésekről szóló 218/1999. (XII. 28.) Korm. rendelet 6.
szakasza az alábbiak szerint rendelkezik a csendháborításról:
,,6. § (1)12 Aki lakott területen, az ott levő épületben, vagy az ahhoz tartozó
telken, tömegközlekedési eszközön, továbbá természeti és védett természeti
területen indokolatlanul zajt okoz, amely alkalmas arra, hogy mások nyugalmát,illetőleg a természeti vagy a védett természeti értéket zavarja, harmincezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható.
(2) Az (1) bekezdésben meghatározott szabálysértés elkövetőjével szemben a rendőrség, továbbá a helyi önkormányzat képviselő-testülete hivatalának erre felhatalmazott ügyintézője, a közterület-felügyelő, a természeti és védett természeti területen a természetvédelmi őr, helyi jelentőségű védett területen
az önkormányzati természetvédelmi őr helyszíni bírságot szabhat ki.”

A hivatkozott jogszabályokat megtalálja a Kormányzati Portál –
www.magyarorszag.hu – jogszabálykereső szolgáltatásának segítségével, melyet a ,,Keresés” menüpont ,,Jogszabálykereső” megnevezésű alpontjának kiválasztását követően érhet el.

Tájékoztatjuk továbbá, hogy a csendháborítással kapcsolatban Önkormányzati rendeletet is születhet, mellyel kapcsolatban az illetékes Önkormányzatnál érdeklődhet.

Amennyiben további kérdése van, vagy információra lenne szüksége, forduljon továbbra is bizalommal hozzánk!

Tisztelettel:

Sziklai Katalin Szilvia
Kormányzati Ügyfélvonal

2012.április 11 Oláh István László

—————————————————————————————————————————————

Húsvét!
Az ember életében kihagyhatatlan élmény?

2012. április 7. | hozzászólás | Blog, Kultúra

Igen az! Ez az ünnep az, ami egy életen át kísér, s emlékeztet a gyerekkorodra, a családodra, a töltött káposzta izére, a sonka, a 3 perces tojás, a kalácsok fergeteges íz kavalkádjára, a barátaidra, az ellenségeidre, a kölnivíz pacsuli illatára, a munkatársaidra…stb.

Ezek az élmények függőek. Ahogy öregszel, egyre erőteljesebben törnek fel a lelkedből az elmúlt évek élményei… Engedj szabad folyást; s szárnyaid nőnek…

Ne tiltakozz, mert a lélek könnye megtalálja a kivezető utat s fénnyel válaszol…

Az ünnepek nem Istenfüggőek!

Az ő halála-feltámadása vidámságot generál? Az ember egyedül van, ám kérhet lelki vigaszt az egyetlen barátjától? Istentől! Kérni lehet, s szinte kötelező! Sonkáról, tojásról szól a vigadalom? Nem! A családról, a társadalom legkisebb egységéről. Igen, úgy gondolom, erről szólnak az ünnepek. Isten a „halálával- születésével” akarta bizonyítani, hogy az összetartozás, a szeretet minden ember életében nélkülözhetetlen! – mint az összetartozás, a béke, a hatalmas családi beszélgetések, hisz így ismerjük meg egymást, s barátainkat. Ezért halt volna meg? Igen! A zsidók, a kiválasztott népe küldte a keresztre… Pilátusnak kiforgatták a véleményét a főpapok… inkább Barabást a bűnözőt hagyták életben, mint „királyukat”.

Szeretem a családi ünnepeket!

Megismerhetem a lányom s a fiaim életét… egyébként nem engednek beleszólást a mindennapjaikba. Az ünnepeken, – ahogy öregszel -, úgy maradsz egyedül az emlékeiddel. Néha elmosolyodok; – mivel hallom a gyermekeim válaszát a magamnak feltett kérdésekre.

Kialakul egy parázs vita, mert a nézetek nem azonosak. Mindenkinek igaza van, mert a tortát háromszázhatvan gyerek tudja körül ülni. Ha megkóstolják egyenként, minden gyermek más és más ízt érez, s a színviláguk közben kitágul, az emlékeikről fellebben a fátyol… milyen testhezálló érzés emlékezni a múltra! Én mostanában élvezem az emlékeimben való kutakodásokat. Egyes esetekben fel-meg villannak rossz-jó emlékképek. Így utólag könnyű okosnak lenni! Ám bezzeg, akkor…

Tudom, ismerem önmagam; – nem változtatnék semmin, mindent úgy tennék… mint akkor! Hiányoznak (tak) a nagy beszélgetések… nem maradt időm s talán nem is erőlködtem ebben a témában… hiba volt részemről! A változtatás már nem rajtam függ! Egy kiadós beszélgetés megváltoztatja a környezetedet, alakítja, formálja a véleményedet. A nevelési szokásaidat természetesen lehet véleményezni. A kritikai megfogalmazások, a harag, a megbántottság, egy pár évtizednyi előnyt ad a véleményezőnek… az emlékképek hangszalagjai előbb fognak bekapcsolni a lelked húrjain, mint gondolnád… itt, ebben a helyzetben nem lehetsz okos, ám még szép sem. Az élet profán helyzetei minden ember számára eltérő emlékképeket, mosolyokat varázsol a gyermekek és a szülők arcára.

Az ünnepeknek megmaradtak a varázs bonbonjai?

Lehet! Csak íz leírhatatlan ereje mosódik el. Egy elkésett, lemaradt, kimaradt beszélgetés elejtett szófoszlányaiból lehet következtetni a – beszélő- annak kulináris élményeiről. A született kis tigrist is egy bizonyos életvitelig,- korig – lehet magadhoz dédelgetni, ám azt követően el kell engedned…(!) ott, abban a helyzetben, a tigris mire fog emlékezni? Talán a tested illatára… felismerne a dzsungelben…

Az ember ezt az útmutatást kapta az Isteni szenvedések láttán?

Így tette láthatóvá a fájdalmat,(!) ami belefulladt az érzelem tengerébe. Ennek nem volt értelme, mivel az ember gyarlónak született. Az elpotyogtatott könnyek, a kimorzsolt fájdalom lelki válságot okozott számukra! Talán útmutató lehetett, csak akkor és ott nem ismertük fel Jézus üzenetét? Mit akart üzenni a jövő emberének? Vérében s a fájdalom verejtékében ecettel kínálták az emberiség megmentőjét? Mikor megízlelte az ecetet, az utolsó szava így hangzott: – bevégeztetett! A halála idejéről beszélt vagy az emberek végzetéről?

Ő tudta (!) mi fog következni a halálával s az, azt követő századok – évezredek múlva. Szerény véleményem: – nem akarta megváltoztatni a világot, s a benne lévő embereket, – érzelmeiket, bánataikat, örömeit – s az őket körülvevő érzelmi csapda nyújtotta lehetőséget.

Az ember szenvedni jött erre a gyönyörű bolygóra, vagy élni?
Kitől kérdezzük meg, s kit tegyünk felelőssé a tetteinkért?
Egyáltalán vannak felelősek az emberi magatartásért.

A politika, a hatalmi éhség, a korrupció, az emberi gyarlóság, a prostitúció…stb. a felelős az emberek magatartásáért?! Ezeket a negatív tényezőket már több évezrede előttünk görgetjük, mint a szarduró bogár… ez szkarabeusz effektus vagy nem!
2012. április 07 -oil-

—————————————————————————————————————————————-

Baks:- Búza bevette a faluházat…

A választás, mint olyan, nem mindig „tisztességes”… ám, mikor az!(?)

Az egyiknek sikerül,- ha a hatalomból indul – addig a másik verejtékezik – birkózik a hatalommal, s annak erejével. Ergo: – nem egyenlő harc folyt a jelöltek között.

A választó polgárok hittek még a mesének… nem a seprő a lényeg, hanem az, hogy kinek jut a nyele!

Hiába a cifra nyomorúság, a kandeláberek, a színes téglák.. stb. a szegénység tábortüze lángol s csak a „szélre” vár!! Hogy ki adja le-ki a parancsot, az még várat magára. Erre van még kettő év!

Az ellenzék lebecsülése a mozgásterének szándékos akadályoztatása még visszafelé is elsülhet. Azt mondják erre a falvakban: – a kapanyél is elsül néha! A robbanás viharos ereje kiseprűzi a kormot, a szemetet, s új friss levegővel és közszereplőkkel telíti meg a közéletet, ám ehhez felvilágosult emberekre van szüksége a demokratikus szellemiségnek!

A szabadság érzése, nem elég, tenni kell ellene. Aki két kézzel ragaszkodik a hatalomhoz, annak előbb – utóbb elfárad a marka! A közeli barátok, ismerősök, társadalmi beosztásokat adományozókat a polip hatalmas nagy karja átöleli, majd lehúzza a mélybe!

Az fog először beléd döfni, akin segítettél: – „Te is fiam Brutusz”

Utólag könnyű eszesnek, nagyképűnek, önteltnek lenni. Minden falu felemelkedésének lehetősége a polgárok feladata lenne, ám ehhez kiváló értelmes iskolázott emberekre van szükség! Akik a tudásukat a nép javára fordítják, s nem uralkodni akarnak a nép fölött…

„fölül a gálya, alul a víznek árja, azért mégis a víz az úr… Petőfi ezt már, akkor látta s szerényen megfogalmazta, intő példaként a márciusi ifjakat követő nemzedékek számára.

Rossz választás vagy…

Nekünk nem üres ígéretek kellenek, nem színes téglák, kandeláberek, hanem munkahely!! A családunkat el kell tartani,(!) a gyermekeinket iskolába muszáj, kell járatni, cipőt, ruhát, élelmiszert biztosítani a megélhetésünkhöz, mert mit érünk azzal az „élménnyel”, hogy a szivárványt visszatükröző betonon járunk, és közben kiesik a szemünk az éhségtől!

Hol van már a bableves hölgyeim és uraim! Az ígéretek földje, a Kánaán, még nem érkezett el!

Mózes is kivezette a zsidókat Egyiptomból… de mennyit kellett éhezniük, szomjazniuk a felelőtlen döntésük miatt! A vándorlás több évtizedig tartott. Remélem, Ti nem ezt akarjátok! Munkahely, munkahely, és megint csak munkahely!

Kik ülnek pozíciókban?

A tűz, a tábortűz lángja, messze világít, azonban nem sejteti a jövőt! A kétségek között birkózó emberi lélek megszenved a nyári melegben s téli hidegben is! Te hányadik vagy a sorban? A TE szalonnád mikor sül meg! Van kenyered a szalonna mellé? Te függesz valaki ígéretétől? Számon kérheted a választási voksodat? Úgy gondolom nem! Te csak legközelebb két év múlva kapsz megint egy tányér bablevest… de addig!

Kérdem én, minek ekkora faluban társadalmi alpolgármester?

A havi 5 ezer forint nagyon sok kiadás egy ilyen anyagi helyzetben lévő hivatalnak… a fegyverhordozó… barátot… nem hagyhatom… el.. oszt ennyi!

Szemezgetés

„A köz –és magántulajdon védelme érdekében fontos a belterületi csapadék vízelvezető rendszer teljes kiépítése „- mondá Búza Zsolt…

1998-óta nem megoldott – nem is akarták megoldani, mivel én voltam a bejelentő, s a mi házunkat érik folyamatosan a belvíz okozta károk, erről hivatalos fényképek is készültek! Az önkormányzat hol van, s miben segített a belvíz okozta károk enyhítésében!!

Avval egyetértek Búzával: „hogy a fiatalok elvándorolnak a településről”!

A forráshiányos falun úgy lehetne segíteni,- anyagilag- könnyíteni – Búza úr, hogy eljárásokat kellene (!) kezdeményezni, a kontárok, cigaretta árusok, s feketemunkások ellen!

Sok alkalommal beszélgettünk erről a bevételi forrásról,! akkor egyetértett velem,- tapsolt- ám a nyilvánosság előtt nem merte felvállalni e feladatot, s a programjában most sem volt feltüntetve.

A látvány, a bableves, valamint a fánk íze a mélyszegénységben élőket elvakította!

2012. március 20 -oil-

—————————————————————————————————————————————-


Baks: – a kontár „ünnepi zenéje”- kopogás, csiszolás, reszelés…

A hosszú hétvégét a Majsai Wellnessbe töltöttük a nejemmel. Azt nem gondoltuk volna, hogy a kontár az orrunk alá „dörgöli” a kikapcsolódásunkat, pihenésünket!

Zsivajgó nyomdafestéket nem tűrő hangon adott perlekedést a véleményének. Ilyenkor a hallgatózó szomszédjainak produkálja a műsorát. Egyébként egy gyáva ember!

A polgármester jelölt kampányán is nekem ugrott, s kiabálva – a szemei elborulva – adott lármázást a lejárató véleményének. Nekem nem kellett védekeznem, mivel a vádak hamisak s kitaláltak voltak. A közel 100 fős rendezvényen a hallgatóság leültette s megkérte: – menjen haza!

Én hivatalos minősítésemben – újságíróként – voltam jelen!

Megkértem a polgármester jelölt asszonyt – tegye helyre ezt az embert! Többen nyugtatták, csendesítették a kontár becenévre hallgató bácsikát!

Ezt követően elmentem a másik jelölt programismertetésére, a kontár oda is követett, s zaklatott bennünket! Válogatott durvaságokat kiabált ránk!

Nem voltam kapható hallgatni ezeket a képtelen vádakat, ezért elindultunk hazafelé. Mögöttünk jött, s a műsorával kecsegtette a hallgatóságot!

A Wellnessből hazafelé tartottunk, vidáman kipihenve. Kellemes napokat töltöttünk az élményfürdőben, az uszoda adta lehetőségek a lelkünket magasba emelték! A tavasz rendeletlenül visszaszorította a téltábornokot. Boldogok voltunk!

Arra nem is gondoltunk, hogy idehaza már „vár” a kontár. Alig érkeztünk meg rögvest szórta ránk a válogatott durvaságokat.

A műhelyéből leskelődve, alig várja, hogy belém kössön. Közel 8 éve nem beszélek, nem köszönök, nem veszem semmibe őt! Ettől független, mindig megtalálja a módját, a cirkula megjegyzéseire!

Vannak emberek, akiknek tetszik a meggyalázásom! Az utcába több polgármesteri alkalmazott is lakik! Ők nem látnak, nem hallanak, s nem tesznek semmit! Én csak egy bevándorló vagyok a harmadik évezredben. Nekünk városiaknak nincs szavazati jogunk, csak kötelességünk ebben a faluban!

A zenei aláfestést minden nap a kontár biztosítja. Ellátják kopogtatni valóval egész évben!

A jelöltek választási ígéreteiben egyetlen szóval sem említették a kormányprogram azon részét:- kontárok, feketemunkások, elleni küzdelem!! Nem mernek, vagy nem akarnak segíteni a kormánynak ebben a harcban?! Ez úgy néz ki, mintha ebben a faluban minden rendben volna!

A program egy része

– A számla –és nyugtaadási kötelezettség ellenőrzését célzó vizsgálatok eddigi számának és arányainak megtartása mellett fokozott figyelemmel kell lenni a számla-és nyugtaadási kötelezettséggel összefüggő könyvelési és bevallási adatok meglétének, az árbevétel elszámolás teljes körűségének vizsgálata.
– Az eltitkolt jövedelmek feltárása érdekében fokozottan kell vizsgálni a magánszemélyek jövedelmének és vagyongyarapodásának, illetve életvitelre fordított kiadásainak összhangját, elsődlegesen a működésükre, adózói kapcsolataikra….stb.
– Mezőgazdaságban:- növénytermesztés, állattenyésztés és kapcsolódó szolgáltatások

Kiemelten kell foglalkozni saját tulajdonú, bérelt ingatlan bérbeadásával, üzemeltetésével foglalkozó vállalkozásokat…stb.

Ergo!
A hosszúhétvégénk ilyen gyalázatosan ért véget. Kaptunk hideget-meleget! Úgy látszik elgurult a kontár gyógyszere, vagy kevés már az adag!

2012.március 18 -oil-

—————————————————————————————————————————————-

IKV, avagy a közös képviselő…
Meglepetések sorozata ért 2011. december 27- től!

A szegedi lakásunkat eladtuk. Az ügyvédi irodában készült jegyzőkönyvet aláírtuk, majd Oláh Zoltánné elment a vevővel az IKV könyvelésére, s felkereste a közös képviselő asszonyt Kuchtánét, és Varga Beátát, hogy tisztázza a státust… Na ezután érkezett a feketeleves…

Az IKV hivatalos helyiségében, a Szeged Földvári utca 3 sz. közös képviselője Kuchta Lászlóné, illetve Varga Beáta könyvelő – az IKV alkalmazottak – kötelezték sógornőmet a közös költség megemelt részének a kifizetésére. Megdöbbenten állt a „hír” előtt… úgy gondolom, először levélben kellett volna értesíteni a lakástulajdonosokat! Ez a mai napig nem történt meg!

A tértivevényt legyenek szívesek bemutatni!!!

Hogy tisztázzuk Kuchtáné s Varga Beáta fals információját, én bejelentkeztem az IKV elnök-vezérigazgatójához, Soós Ferenc Úrhoz!

Az időpont 2012. január 05 12 óra 30 perc volt!

A vezérigazgatói irodában még jelen volt Péterfi Zoltán irodavezető, Kuchtáné főnöke.

Kértem az elnök úrtól, hogy a beszélgetésünkről jegyzőkönyvet készítsenek! Ez a mai napig nem történt meg! Az elnök egyetértett az anomáliámmal, s ígéretet tett, hogy kivizsgáltatja a panaszomat! Ez a mai napig nem történt meg! Az irodavezető némán hallgatott s néha bólogatott…

Ezek után 2012.január 24- i keltezésű levél érkezett Soós Ferenc Elnök aláírásával:
Tárgy Tájékoztatás
Előadó:Kuchtáné
IKT. sz. 4500-1021-4-12/2012
Melléklet: 1, 1 db nyilatkozat 2008, május 23
2, 1 db kiértesítő 2008.június 25 keltezéssel

1, Tettem egy nyilatkozatot, amelyben közöltem édesanyám halálát! – s a levelezési címemet.

2, Közlik velem, hogy a kérelmemet elfogadták, s nem kell szemétpénzt fizetnem… egy érdekes adat a levél 5-ik bekezdésében: – IKV Zrt.kez.díja 980 Ft (?)

Hogy ennek a levélnek mi értelme s miben kapcsolódik a tárgyhoz…. nem értem!????

A lakógyűlésen megszavazott havi 5 ezer Ft emelést, lakásonként a legjobb tudomásom szerint 4-5 megjelent szavazott meg… az erről készült jegyzőkönyvből nem kaptam egy példányt sem!!!

A levél 6-ik bekezdése:
„Tekintettel arra, hogy a határozatot a hivatkozott jogszabályban előírt 60 napon belül egyetlen tulajdonos sem támadta meg, a határozat érvényes”

Erről engem nem értesítettek, mint lakás tulajdonost! Ergo! Nem volt lehetőségem élni a fellebbezési és állampolgári jogaimmal, tehát megfosztott Kuchtáné a véleménynyilvánítási lehetőségemtől, s ezzel belegázolt az emberi méltóságomba!!

„A tulajdonos társak egyhangú határozata, a rendes gazdálkodás körét meghaladó kiadások vállalásához szükséges”

A kérdés az: – hány lakástulajdonos vett részt ezen a lakógyűlésen.
Véleményem szerint 4/5 ös jelenlét szükséges!

– Ezek után megkerestem – telefonon- a Szegedi Polgármesteri Hivatal Üzemeltetési Osztályát. Ahol, Dr. Balogh Annamária, arra kért, írjam le s küldjem el E-mailben a panaszomat. Ki fogja vizsgáltatni.

– Várom a vizsgálati jegyzőkönyvet, s az elnök, valamint az irodavezető úrral folytatott beszélgetés jegyzőkönyvét is!!!

Kérdéseim:

– Kuchtáné milyen jogon fizettette ki – Oláh Zoltánnéval – a 30 ezer forintot…

– Én nem adtam megbízást- felhatalmazást erre a tranzakcióra…

– Mért nem velem közölte írásban e „tényeket”! Továbbra is várom a levelét!

– Elkérte tőlem a bankszámlaszámomat, – 2012. március 12 –én- hogy kettő napon belül visszafizeti a jogtalanul kicsalt 30.000 Ft!

– Felhívtam Soós Ferenc titkárságát 2012.március 14-én! Sajnos temetésen volt az elnök úr. A titkárságvezető asszonnyal közöltem:
– Kuchtáné újabb tranzakcióját! A meglepetéstől nem tudott szóhoz jutni, később feltárcsáztam Varga Beáta könyvelőt s számon kértem miért nem érkezett meg a számlára a 30ezer Ft. A válasz: – Kuchtáné meggondolta magát! HMMMM!

A XXI. sz – ban ilyen alkalmazottaknak, közös képviselőknek már nem volna helye a közéletben!
Azt hiszem, feljelentést teszek a városi törvényszéken…

2012.március 14 Oláh -István László

Tisztelt Dr. Balog Annamária

Telefonbeszélgetésünkre – bejelentésemre 2012.február 07- hivatkozva, leírom a panaszomat az IKV „vizsgálatával” kapcsolatban.

Kaptam egy levelet az IKV-tól: – Előadó Kushtáné, IKT: 4500-1021-4-K/2012 A levélre írt dátum: 2012. január 24

Szóbeli bejelentéssel éltem a vezérigazgató titkárságán, – Kuchtáné ellen – aki egyébként a Szeged Földvári utca 3 számú ház közös képviselője is.

Meghallgatási lehetőséget kaptam 2012. január 05 –én. A megbeszélésen jelen volt Soós Ferenc elnök – vezérigazgató, Péterfi Zoltán Titkárságvezető s személyem.

– A meghallgatásomról nem készült jegyzőkönyv! Ámbár kértem, hogy a panaszomról- bejelentésemről készítsenek jegyzőkönyvet.

– Továbbiakban kértem a szembesítést Kuchtánéval, a mai napig nem történt meg!

Kuchtáné elrendelte a közös költség lakásonkénti 5000Ft emelését. Erről írásban nem értesített!

(E tényt közöltem Soós Ferenc Igazgató Urral és Péterfi Zoltán Titkárságvezetővel is a megbeszélésünkkor)

A lakóközösségből a tudomásom szerint egy két ember vett részt! Hogy kik voltak azok arról nem értesítették a tulajdonosokat!

Később tudomásomra jutott e hír, rögvest telefonon -2011. december 22- én- kerestem a közös képviselő asszonyt s panasszal éltem az intézkedése ellen, valamint számon kértem, hogy mért nem értesítettek e fontos eseményről. A válasz az volt: – ha nem fizetik be a lakástulajdonosok – mindenki- a megemelt közös költséget, akkor visszafizetik a pénzt azoknak a családoknak, akik befizették!)??)

Ez a mai napig nem történt meg!

Továbbiakban, levelében

„Tekintettel arra, hogy a határozatot a hivatkozott jogszabályban előírt 60 napon belül egyetlen tulajdonos sem támadta meg, a határozat érvényes kiemelten foglalkozik”

Erről senkinek nem volt tudomása, hogy jogorvoslattal élhet e határozat ellen.

Én személyesen nem kaptam határozatot!!! Ergo: – nem gyakorolhattam az állampolgári jogaimat, mivel megfosztottak e lehetőségemtől. Úgy érzem, belegázoltak az emberi méltóságomba…

Ezek után felhívtam – 2012. február 02 –án – telefonon az elnöki titkárságot, ahol ismételten panasszal éltem Kuchtáné ellen! A titkárnő átirányított Péterfi Urhoz, aki lerázott, hogy az ügy nem hozzá tartozik s keressem meg az elnököt, (tudomásom szerint Ő Kuchtáné főnöke) mert ő dönt ebben az ügyben s letette a telefont!!! HMMM

Közben eladtuk a lakást s a sógornőmet kötelezték, hogy a megemelt közös költséget fizesse be + az enyémet is (ez számomra érthetetlen s jogtalan) ám arról viszont „elfelejtették” tájékoztatni állampolgári jogairól és a rendeletről….

Kérem, hogy a jogtalan befizetést 30.000Ft küldjék el postán a lakcímemre

Az ügyben szeretném, ha meghallgatnák, – szembesítenének – Kuchtánét és Báló László 6722 Szeged Földvári utca 3 II.10 lakost is.

2012. február 07

—————————————————————————————————————————————-

Előrehozott választás avagy a babgulyás meg a fánk

Ma nem érek rá, megyek a majsai wellnessbe és áztatom a t….. met!

Időközi választás Bakson, 2012.február 26-án

Délután polgármester jelöltek versenyeznek a szavazatokért Bakson… ingyen babgulyás, farsang (i) fánk,( rejtett célzású effektus) s minden ami szemnek szájnak ingere…. a voksok megszerzése ennyibe kerül Bakson.(..?) hát ez nem sok… vigyázzatok, csak addig kelletek míg a szavazatotokat le nem adjátok.. s utána megint csak cigányok-romák maradtok!

Ez nektek megér egy babgulyást,(?) s közben éheztek négy éven át…(munkahelyet nem ígért a polgármester… jelölt?) hol van az emberi méltóságotok ….. -oil-

UI. Egy fotó is megjelent Búza Zsolt polgármester jelöltről, amelynek a beállítása fergetegesen hasonlít Rákosi elvtársa, mikor az úttörők között vigyorog…. nemhiába, mind a kettő, diktatórikus vezető (volt), annyi különbséggel, míg az egyik képzett nyelveket beszélő, addig a másik nyolc általánost végzett.- ám ilyen az élet…egy vigyor és más semmi!!

—————————————————————————————————————————————-

Válasz az Önkormányzati levélére

A mai napon 2012.február 21 – én – 2.5 hónapos késéssel- megérkezett a várva várt levél! Erről az “örömhírről” rögvest tájékoztattam a Törvényességi Főosztályt Dr. Csongrádi Helga főtanácsos asszonyt, s kértem ebben az “ügyben” a kiegészítést.

Dr. Lajkó Norbert levelet küldött 255/2011.(XI.30.), mégpedig egy határozatot,amely a következő sorokat tartalmazza

“Baks Község Önkormányzat képviselő-testülete Oláh István László 6768 Baks, Váradi u.16. szám alatti lakosnak belvíz kár ügyében a Csongrád Megyei Kormányhivatalhoz előterjesztett és a Kormányhivatal által önkormányzatunkhoz áttett kérelmét elutasítja.”

Úgy gondolom ebből a határozatból hiányzik az indoklás!!

Továbbiakból szerettem volna kapni egy képviselő -testületi határozatot az elutasítás miértjéről.

A belvízkár okozta károk megállapítását a Csongrád Megyei Katasztrófavédelem és a Kisteleki Építésügyi osztály munkatársai állapították meg , amiről fotósorozat készült az épületet ért károkról.

A helyszínre a helyi hatóságtól több hét múlva érkezett Lajkó- Csépe kettős! Ők is készítettek fotósorozatot!!!!

Kértem a FOTÓSOROZATBÓL, ÁM AZT A MAI NAPIG NEM KAPTAM!

Ez után Csépe István egy szakemberrel érkezett – mérnök- ki aki megállapította a szikkasztóárok használhatatlanságát! – oszt ennyi!

A belvíz okozta károk enyhítésére a BM szociális alapjából lehetett volna igényelni kárpótlást… Lajkó, valamint a képviselő-testület sem előtte sem utána nem vette igénybe ezt az alapot….

A képviselő -testület tagjaitól – egyenként- várom a választ az elutasításról, illetve az indoklásról…

Ez nem lehet személyes bosszú….

2012.február 21 -oil-

—————————————————————————————————————————————

Tisztelt Dr. Csongrádi Helga

Telefonbeszélgetésünkre – 2012.február 20 – hivatkozva, leírom az engem ért “jogsértést”.

Ön, a levelében leírta a belvízzel kapcsolatos tényeket s az elvárható intézkedéseket!

Erre a levélre a mai napig nem kaptam választ (!) a Baksi Önkormányzattól!!!!

A szikkasztóárok karbantartása 14 éve nem történt meg

Intézkedés? – a mai napig nem volt!

– A képviselő testületi határozatról sem értesítettek!

– A BM által kiírt megpályázható szociális segélyről is mélyen hallgatnak!

Úgy gondolom, sérültek az állampolgári jogaim, és belegázoltak az emberi méltóságomba is

Baks. 2012.február 20

Oláh-István László

—————————————————————————————————————————————-

A törpe, a kontár, meg a hamistanú

Minap bent a városban, a kedvenc kávézómban, iszogattam egy forró csokit. Kabátomat, sapkámat magam mellé tettem, s az italom kortyolgatása közben néztem a nagypelyhekben hulló havazást.

Az emberek nyakukat összehúzva siettek a zimankós téli napközben. Voltak renitensek, akik megálltak, s részben hangosan diskuráltak. A gyalogosok kerülgették őket a félméteres hó szigetek között. Őket nem érdekelte, vidáman nevetgéltek. Kigúnyolták a téltábornok hadseregét… a pelyhek rendületlenül támadták a földet.

Jól szórakoztam. A látvány imponált az érdeklődésemnek. A várakozó tömeg tíz percenként változott. A busz, a troli elvitte a közszereplőket.
A korosztály más és más ruhákban, színekben, formákban, jelentek meg az utcán… az élet színpadán! A fiatalok lökdösődtek, félig hógolyókat repítettek a lányok felé, akik visítottak s elugráltak a golyó elől. Az érett, erotikus nők reklamáltak a hózápor ellen. Szomorúan nézték a fiatalok szerelmi érdeklődését, s nyílt játékát, s hallgatták a szabadság kacaját. Hol van már az ő fiatalságuk.
Mikor a süteményemet majszoltam, valaki megérintette a vállamat
– Jó napot szerkesztő úr!- hátrafordultam s egy életvidám nő nevetett a szemével.
– Csókolom. Ismerem valahonnan?
– Hát még szép! Egy faluban lakunk, vagy mi a fene!
– Lehet. – bizonytalanodtam el.
– Látom, maga nem ismer meg.
– Ami igaz, az igaz. Honnan kellene ismernem?
– A falugyűlésen maga mellett ültem, vagy nem? – többé-kevésbé barátságosan hátba veregetett.
Tudja, s belekezdett a „mesébe”. Beszélt a falut érintő problémákról, személyekről. Nekem csak bólogatnom kellett, s időnként annyit mondani: – értem, ahah. Mindenki sorra került. A keresztvíz senkit nem védett meg! Sorolta a neveket, ki kicsoda, hol lakik, s így tovább. Nímand volt mindenki! Az után rátért, ki mivel foglalkozik. Ezt követően előkerült a szerelem! Na, ez kiváló téma! Örültem magamban. Ez érdekesebb témának bizonyult! Látta, hogy vevő vagyok, s kezdte variálni a színeket és izgalmasabbak lettek a történetek. A szaftos témák felkeltették az érdeklődésemet.
– Ez a nő hol lakik?
– Hát maguktól nem messze.
– De mégis. – erőlködtem egy kicsit.
– Tudja, hol lakik a Benedek?
– Nem. – érkezett a gyors válasz.
– Látja, abban az utcában, akiről beszéltem. Tudja, akinek könnyen nyílik a combja. – majd folytatta a monológját. Egyre szaftosabb történeteket büfögött fel. A férfiak egymásnak adták a kilincset. A kocsmában mesélték – a férjem is onnan hallotta – hogy pár felesért kapható, ő is, és az élettársa is! Az ágy egyik felében a férj horkol, míg a másikban a törpe szopózott. Ez után ízeset nevetett. A hír körbejárta a falut!
A törpe bírja, mint isten a szidást. A kocsmában napi vendégszereplőnek számítottak. Azt orális szex után jelentkező volt annyi, mint égen a csillag! Sokan nem értjük, kinek kell ez a gnóm malacos törpe. Elképzelem, milyen lehet meztelen, majdnem köpött egyet. Tudja, csitri korában is számtalan szeretője volt, ennek a fejletlen malacos törpének. Ez a gúny neve a falunkban.
– A férje nem tudott róla?
– Dehogynem! – félig-meddig széjjelnézett, s várta a hatást.
A körülöttünk csendesen nézelődő, hallgatózó vendégek a pikánsabb részleteknél közelebb húzódtak. A mesélő észlelte, ezért, hangosabban folytatta a sztorit. Tisztában voltunk vele, ebből élnek! Egyikkőjüknek sincs – jelenleg sem – munkahelye! Most sem dolgoznak! Feketemunkából tengődnek! Sajnáljuk a családot, ezért rendszeresen kerti és egyéb munkával bízzuk meg a férjét, a törpének meg palántázásnál van ázsiója. Ahhoz ért s nyerített egyet hangosan.
A fólia mindent eltakar… sunyított a szemével… a munkát adó öregfarok, annál szenvedélyesebb..
– Ön honnan ismeri ezt a történetet?
– Ezt… mindenki ismeri… csak maga nem! Ha tudná, hogy ki a kebelbarátnője, maga leesne a székről!
– Ne kíméljen.
– Na, még az is jó kis firma volt a férjével együtt! Tanyán lakott. Ott meg aztán folyt a mézes bödön. A tanyai sikításokat, a jujjogásokat, nyomjad még -et nem hallotta senki. Csak a madarak csiripeltek s hívták a társaikat az ingyen szexfilmre. E kijelentés után felkacagott s körbenézett…
Sorba álltak ott is a férfiak, – csillant a szeme – a férjem is többször igénybe vette a szaunát! Másnap meg a boltban mindenkinek elmondta, s a szemembe röhögött! Mit tehettem volna, tárta szét a karját a mesélő. A szauna megtette a hatását.
A férjét naponta talicskával tolta haza a kocsmából! A traktorból kiesett a részegsége miatt. Azt a lődört semmire sem lehet használni. A fizetését rendszeresen elitta. Durva, veszekedős paraszt.
– Azt hallotta- e, hogy pénzért hamistanúznak?
– Nem!- lepődtem meg.
A bejelentőket így teszik lehetetlenné. Odabent… a fejét balra fordította, mindent tudnak, csak nem intézkednek, mert ők is velük dolgoztatnak.
A jegyző… a kezével legyintett… nem jó az semmire! Úgy hallottam a szomszédimtól, hogy jövőre már – hála istennek – elzavarják a faluból. Talán önkormányzat sem lesz! Na, jót elbeszélgettünk, nekem mennem kell, mert indul a buszom.
– Mit üzen a falusiaknak:
– Én, én nem ismerem őket, sem magát!
– Talán összekevertem valakivel? Sebaj, legalább jól szórakozott s elindult a kijárat felé.

2012.február 14 -oil-

—————————————————————————————————————————————-

Névtelenségbe bujkáló, nevedet nem vállaló jóakaró!

Több gyalázkodó, becsmérlő „írásodat” tetted fel, illetve üzengettél a weblapomon…

Én nem szándékozom semmilyen szóvitába keveredni veled, mivel nem vagyunk szellemileg azonos szinten…

– Már nem ez az első „tetted”… hogy félre beszélsz, s nem mondasz igazat!! Addig jár a korsó a kútra, amíg eltörik…

– Gondoskodj a családodról s a megélhetésedről…

– „Az eper így nehezen fejlődik, s nem lesz piacképes több piacon…”

2012.február 12 -oil-

—————————————————————————————————————————————-


Baks, akkor ismét a jegyző…

Baks, akkor ismét a jegyző…

Telefonon – többször – érdeklődtem a Magyarország Alaptörvénye után, amit a helyi polgármesteri hivatalban lehetett megrendelni 2011 szeptemberétől. (tudomásom szerint én voltam az első)
Folyamatosan azt a válaszokat kaptam: – megrendeltük, s legyek türelemmel.

Türelmes voltam a mai napig (2012. január 16).

Tavaly bent jártam(unk) a kormányablaknál s érdeklődtem az Alaptörvény megrendelése után… az előadó felvilágosított, majd közölte, – ebben a témában az ügy előadója Révészné Jakus Tünde.

Ezt követően felhívtam a kormányablak ügyfélosztályáról a Baksi jegyzőt – Lajkó Norbertet – , aki azt mondta; – Ők megrendelték Magyarország Alaptörvényét! E kijelentését az ügyfelesek is hallották.

Vártam, vártam, vártam… az alkotmány nem jött, az alkotmány még nem jött…

2011. decemberben felhívtam az országgyűlés elnökének titkárságát, s elmondtam a tényállást Magyarország Alaptörvénye tárgyában. Érthetetlenül álltak az események előtt!
Megrendeltem tőlük az Alkotmányt! A telefonbeszélgetést követően a negyedik napon megkaptam Magyarország Alaptörvényét!

2012. január 16- án felhívtam Révészné Jakus Tündét a kormányablaknál s közöltem, hogy a mai napig nem tudom, miért nem kaptam a Baksi hivatal által megrendelt alaptörvényből, mivel Lajkó arra hivatkozott: – Ő leadta a megrendelést, s a továbbiakban neki nincs vele dolga: HMMMM!

– Ez nem így van! – hangja kissé fátyolos lett. Mi csak regisztráljuk a megrendeléseket. A jegyzőnek kell a saját jelszója alapján belépnie a rendszerbe! – s megrendelni az Alaptörvényt!

– Megkérhetem, hogy ezt írja le vagy küldje el e-mailben?

– Természetesen!

Pár perc múlva visszahívott s kijelentette: – a rendszerbe benne van a Baksi megrendelés. Közben beszélt a jegyzővel, aki azt nyilatkozta: – mindenki megkapta!!

– Ez nem igaz! Én nem kaptam meg!

Ezek után felhívtam a hivatalt!
Varga Andrea – jegyzői titkárnő – közölte: mindenki megkapta!

– Én nem kaptam meg!

– Majd utána néznek….

Várom Magyarország alaptörvényét!!

Sajnos a helyzet komikája az, hogy nekik csak jogaik vannak, ám kötelességeik az állampolgárral szemben ((így gondolom)) nincsenek. Pláne, ha én vagyok a bejelentő.
2012.január 16 -oil-
—————————————————————————————————————————————-

Baks, akkor ismét a jegyző…

Telefonon – többször – érdeklődtem a Magyarország Alaptörvénye után, amit a helyi polgármesteri hivatalban lehetett megrendelni 2011 szeptemberétől. (tudomásom szerint én voltam az első)
Folyamatosan azt a válaszokat kaptam: – megrendeltük, s legyek türelemmel.

Türelmes voltam a mai napig (2012. január 16).

Tavaly bent jártam(unk) a kormányablaknál s érdeklődtem az Alaptörvény megrendelése után… az előadó felvilágosított, majd közölte, – ebben a témában az ügy előadója Révészné Jakus Tünde.

Ezt követően felhívtam a kormányablak ügyfélosztályáról a Baksi jegyzőt – Lajkó Norbertet – , aki azt mondta; – Ők megrendelték Magyarország Alaptörvényét! E kijelentését az ügyfelesek is hallották.

Vártam, vártam, vártam… az alkotmány nem jött, az alkotmány még nem jött…

2011. decemberben felhívtam az országgyűlés elnökének titkárságát, s elmondtam a tényállást Magyarország Alaptörvénye tárgyában. Érthetetlenül álltak az események előtt!
Megrendeltem tőlük az Alkotmányt! A telefonbeszélgetést követően a negyedik napon megkaptam Magyarország Alaptörvényét!

2012. január 16- án felhívtam Révészné Jakus Tündét a kormányablaknál s közöltem, hogy a mai napig nem tudom, miért nem kaptam a Baksi hivatal által megrendelt alaptörvényből, mivel Lajkó arra hivatkozott: – Ő leadta a megrendelést, s a továbbiakban neki nincs vele dolga: HMMMM!

– Ez nem így van! – hangja kissé fátyolos lett. Mi csak regisztráljuk a megrendeléseket. A jegyzőnek kell a saját jelszója alapján belépnie a rendszerbe! – s megrendelni az Alaptörvényt!

– Megkérhetem, hogy ezt írja le vagy küldje el e-mailben?

– Természetesen!

Pár perc múlva visszahívott s kijelentette: – a rendszerbe benne van a Baksi megrendelés. Közben beszélt a jegyzővel, aki azt nyilatkozta: – mindenki megkapta!!

– Ez nem igaz! Én nem kaptam meg!

Ezek után felhívtam a hivatalt!
Varga Andrea – jegyzői titkárnő – közölte: mindenki megkapta!

– Én nem kaptam meg!

– Majd utána néznek….

Várom Magyarország alaptörvényét!!

Sajnos a helyzet komikája az, hogy nekik csak jogaik vannak, ám kötelességeik az állampolgárral szemben ((így gondolom)) nincsenek. Pláne, ha én vagyok a bejelentő.
2012.január 16 -oil-

—————————————————————————————————————————————

Kontárok, vagy hogyan lehet betartania NAV- nak…

Az adócsalás, mint fogalom nem mai eredetű. Több ezer éves kultúrával rendelkezik. Már az ókorban sem szerettek adózni az emberek. Az akkori adóbehajtók elvették, s ha kellett erőszakkal, ami a királyé. Azokban az években az emberi élet semmit nem számított! Rágyújtották a házat a parasztra! Elhajtották a lábasjószágot, a barmokat, birkákat…stb. s szórakozásból rabszolgát, vagy kéj hölgyet „csináltak” a feleségből, ám az adónak a király kincstárába volt a helye….

Pillanatnyi státusban is keménykedik az állam! (igaza van) Ellenben emberségesebb a „technikai” eszközei, felszereltsége!

A NAV- nak keményebben kellene eljárni a falusi adócsalók ellen, s azok ellen is, – hivatalok – akik hozzájárulnak az adócsalás, (védelmében) vagyis az állami büdzsé anoraxiájához.

Több falusi vezető nem akar eljárást kezdeményezni a paraszt ellen! Azzal az argumentummal hárítja el a szabálysértési eljárást:– gyermekkorom óta ismerem xy, s hogyan nézne ki, ha megbüntetném. HMMM! A jegyző sorozatosan porig alázza a bejelentőt,- visszaélve a hatalmával – ezzel is ellehetetleníti az állampolgárt és a vizsgálatot!

Egyes hivatalok sem foglalkoznak komolyan a falusi adócsalókkal.
A kontárok százezres nagyságrendű bevételekkel rendelkeznek… havonta. Egyes falukban nem kérik a szakmai végzettséget: – azzal az indokkal, tudjuk, hogy értesz hozzá… inkább ezt csináld, mint lopjál!! (Hát az adó, a végzettség hol van? Az engedélyekről már nem is beszélve! Ez bevétel kiesés!)

A felelősség kinek a vállán van, ha a kontár villamos- háztartási gépeket, kerti munkagépeket..stb „szerel”. Egy haláleset állíthatná meg a falusi kontárokat,(x) illetve a polgármesteri hivatalt, annak dolgozóit és a képviselő testületet, s természetesen a társszerveket s annak vezetőit is!!

A NAV – nak hatékonyabban kellene venni az állampolgári bejelentéseket s annak vizsgálatát. Nem lehet lesöpörni a deklarációt az asztalról azzal a kifogással: – biztos, hogy haragosa ()

Eközben a kontár- adócsaló vígan él a putriban, valamint, akkor sír – nevet, amikor akar!

Az ellenőrök a látványtól „megszédülve” kihátrálnak… oszt ennyi! Olyan gépekkel rendelkezik, (kontárkodásához szükséges) hogy ez fel sem tűnik az ellenőröknek??? Több „támogatóval” a háta mögött – elérte, hogy neki hisznek (!) A falu teljes bizalmát élvezi, hisz mindenki nála szerelteti a gépeit. „Kocsijával” vígan furikázik a benne lévő szerelni valóval, mert tudja, senki nem állíthatja meg.

Na, ez az igazi harc a NAV- val szemben! A falu, a NAV háta mögött vihog!

Ez egy hipotézis, ami jól tükrözi a helyzet komikusságát. Annyi a különbség, a behajtók (X) nem lóháton érkeznek… az adócsalóknak soha nem lehet hinni, mivel a hazugság s az elmorzsolt könnyek a fegyverük!

Javasolnám a NAV – nak, hogy minden faluban vegyen házat. A bevételei gigantikus módon megnövekednének, s ez által, megismernék azokat a „technikákat” amit alkalmaznak ezen a szinten, valamint, meggyőződhetne a falusi vezetők hozzáállásáról is.
– oil –

—————————————————————————————————————————————-

Leave a Reply 58125 views, 3 so far today

Comments are closed.


  • Hajrá Magyarország

  • A Fecsegőn keresztül való tájékozódás lehetővé teszi, hogy a széles olvasótábor könnyen hozzáférjen, felfogja, megértse a felé küldött információkat///// Figyelem! A cikkekhez hozzáfűzött hozzászólások nem a fecsego.eu nézeteit tükrözik! A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik! – a kommenteket nem tudja befolyásolni – azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.///// A könyveimben, írásaimban megjelenő szereplők, számomra teljesen ismeretlenek, illetve kreáltak! A hasonlóság a véletlen műve!! Nem megtörtént események alapján – fikció – történik a gondolati sorozat!//// Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek! oil főszerkesztő///// A hírportálunkon megjelenő írások képek forrásai a média tv. 1999. évi LXXVI. törvény 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak ; -médiák, lapok…stb valamint az internet, s a fecsego. eu archivált anyaga -oil-////// A www.fecsego.eu hírportál előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül tilos ezen honlaphoz bármilyen internetes kapcsolódást (linket, hivatkozást) létrehozni. A honlap a látogatóknak nyújtott szolgáltatás.///// A www.fecsego.eu hírportál fenntartja a jogot a honlap tartalmának indoklás és értesítés nélküli bármely időpontban történő törlésére, módosítására vagy kiegészítésére. oil főszerkesztő(((((( a polgároknak joguk van arra, hogy „az őket irányító hatóságokat és politikai intézményeket kritizálhassák, akár harsányan és durván is, vérmérséklettől függően”. A demokratikus jogállam intézményeinek szabad bírálata – folytatta a bíróság – az állampolgárok alapvető, alanyi joga, a demokrácia lényegi eleme, még akkor is, ha az „becsületsértő értékítéletek formájában történik”. forrás:hvg.hu 2016 december 02 közélet/////. — A közérdekű adattal visszaélés bűncselekmény az emberi méltóság és egyes alapvető jogok elleni bűncselekmények közé tartozik, a társadalom valóságnak megfelelő közérdekű adat megismeréséhez fűződő érdekét védi Dr. Rövid Csaba vezető ügyész-/////// A biróság kimondta, hogy közszereplők köre szélesebb mint a közhatalmat gyakorlók köre, tehát nem csupán egy politikus számit közszereplőnek hanem egy ember is akinek brutális mennyiségű pénze van// Kuria/

  • Ursula Von Der Leyen asszony az EB elnökasszonya

  • Oláhné Szabó Éva újságiró a Parlamentben

  • Oláh László István Főszerkesztő Úr megkoszorúzza Kiss Ernő Örmény tábornok mellszobrát Szegeden

  • www.fecsego.eu nemzetközi hírportál az EU EP EB média-sajtó partnere

  • Roberta Metsola az EP Elnökasszonya

  • www.fecsego.eu nemzetközi hirportál az EU, EP média-sajtó partnere