< Böngészés > Főoldal / Archive by category 'Alkotmánybíróság, Aktuális hírek, események'

| Mobile | RSS

Balog Zoltán: Elvárják tőlünk, hogy ne politizáljunk

Ha állandóan kormányzati intézkedésekre vagy ellenzéki nyilatkozatokra reagálunk, akkor elveszítjük a lényeget – mondja Balog Zoltán református püspök, volt miniszter. A Fidesz-kormányban az emberi erőforrások „csúcsminisztere” volt, ma dunamelléki református püspök, a zsinat lelkészi elnöke. Beszélt már róla, de meggyőző magyarázatot még nem adott rá: miért fordított hátat a politikának? A legegyszerűbb magyarázat latinul úgy […]

A csehek és a lengyelek is jobban kijönnek a pénzükből, mint a magyarok

europolieurópai uniófogyasztói árszintinsta24 DOMINIKA ZARZYCKA / NURPHOTO / GETTY IMAGESNAGYVILÁGEUROPOLI D. Kovács Ildikó  2021. 07. 26. 06:06 Június elején írtunk arról az Európai Unió statisztikai hivatala alapján, hogy az egyes országokban mekkora volt az órabér átlagosan és egyes szakmánként 2018-ban. Egy ilyen összehasonlítás azonban akkor az igazi, ha mellé tudjuk társítani a megélhetési költségeket, és […]

Elszámolta magát a Fidesz: ha a magyar kormány nem, akkor majd az EU indít vizsgálatot a lehallgatási botrány miatt

július 24, 2021 Jabronka Richárd Hírek 0 Magyarországnak meg kell engednie, hogy az Európai Parlament független vizsgálattal járhasson utána a magyarországi Pegasus-botránynak – jelentette ki Manfred Weber, az Európai Néppárt képviselőcsoportjának vezetője a France24-nek. Weber szerint a Pegasus-botrány már korántsem párpolitikai kérdés: sokkal inkább arról van szó, hogy egy tagállam nem tartja tiszteletben az Unió alapvető értékeit, például a […]

Brutális pénzek úsznak el a tokiói olimpián

Az anyagi károk helyrehozhatatlanok, az már biztos, hogy ez lesz a legveszteségesebb olimpia. 2021. július 25., 17:11 Szerző: Boros Tamás Japán cégek több mint 3 milliárd dollárt öntöttek bele a tokiói játékok megrendezésébe, ám elkerülhetetlen, hogy marketing befektetéseik a zárt kapus rendezés és a japán közvélemény nagyfokú olimpia ellenessége miatt nem térülnek meg. A soha korábban nem tapasztalt anyagi támogatottság […]

Tűz pusztít Szardínia szigetén

Tizenegy repülőgép és helikopter segít a lángok oltásában. Négyszáz embernek kellett elhagynia otthonát vasárnapra virradóra Szardínia szigetén, amelynek nyugati térségében tűz pusztít. Olaszország második legnagyobb szigetének polgári védelmi hatósága közölte, hogy az előzetes becslések szerint mintegy ötezer hektárt pusztítottak el a lángok a sziget központja, Montiferru közelében. Két településről, Cuglieriből és Sennariolóból evakuálták az embereket, […]

Nem a cigány gyerekektől ódzkodnak, a mindennapi bántásoktól félnek

Muhari JuditPublikálás dátuma2021.07.25. 18:34 Nincs statisztika arról, hány cigány gyerek van a gyermekvédelmi rendszerben – a származásra vonatkozó adatot ugyanis nem tartják nyilván. A roma gyerekek családba kerülési esélyei mégis alacsonyak: az örökbefogadásra váró szülők virágnyelven azért jelezhetik, hogy „fehér bőrű csemetét” szeretnének. A szakemberek szerint ilyenkor nem feltétlenül a személyes előítélet dolgozik a leendő […]

Haraszti Miklós: A kormány a saját társadalma ellen használja a titkosszolgálatokat

Czene GáborPublikálás dátuma2021.07.21. 06:20 A rendszerváltáskor, a magyar köztársaság történetének kezdetén azt hittük, hogy ilyen soha többé nem fordul elő – nyilatkozta a Népszavának az író, újságíró, volt liberális képviselő. Interjú. A Direkt36 portál egy nemzetközi csapat résztvevőjeként, az Amnesty International közreműködésével kiderítette, hogy kormánnyal szemben kritikus magyar üzletembereket és – többek között – újságírókat […]

A Vatikánig értek a magyar megfigyelések hullámai

Hogy ez nem csak hisztériakeltés, hanem világraszóló botrány, jelzi, a Vatican News hírportál szerkesztője, Gudrun Sailer is cikkben foglalkozott a kérdéssel. Megállapítja: a magyarok nagyon várják a pápát és Ferenc szeptemberi látogatása nem kizárólag vallási esemény. A katholisch.de honlapon olvasható írás szerint ijesztő, amit egy 80 újságíróból álló csoport oknyomozó kutatása feltárt az ellenzéki politikusok […]

Dobrev Klára: Nincs kiegyezés, az fog tudni kormányozni, aki lebontja a NER-t

július 25, 2021 Jabronka Richárd Hírek 0 Dobrev Klára országjárásának egyik állomásán arról tartott rövid beszédet, hogy ha olyan ember kerül a következő kormány élére, aki nem bontja le teljesen a NER rendszerét, annak a miniszterelnöknek a kormánya nem fog tudni kormányozni. Itt már rég sokkal többbről van szó, mint egyszerű korrupcióról. A DK miniszterelnök-jelöltje tudja, hogy korrupció […]

Menjen a kormány a fenébe!

2021. július 25. 17:00 UJHELYI ISTVÁNFacebookAzért tényleg mindennek van most már egy határa! „Már a járvány berobbanásakor figyelmeztettük a nyilvánosságot, hogy a Fidesz nyilvánvalóan propagandacélokra akarja majd felhasználni az oltási regisztráció során a Rogán-féle tárcához befutó adatokat, de akkor nemes egyszerűséggel »oltásellenes gyilkosnak« nevezték azokat, akik ezt szóvá merték tenni. Ehhez képest mindez beigazolódott: a Fidesz megint […]

A kormány elfogadja a helyreállítási pénzeket az EU-tól, de csak feltételekkel

A helyreállítási terv szerint Magyarországnak járó, európai uniós forrásokkal kapcsolatos kérdésekről szóló kormányhatározat jelent meg a Magyar Közlöny pénteki számában. Az Orbán Viktor miniszterelnök által jegyzett kormányhatározat szerint  Az Európai Bizottság – az Európai Parlament politikai nyomásgyakorlásának engedve – a  gyermekek védelme érdekében megvalósított hazai jogalkotással összefüggő politikai ellenvéleménye okán hazánk helyreállítási tervének elfogadását késlelteti.  A határozat ezzel összefüggésben kimondja, […]

Szijjártó: egy nagy nemzetközi lobbihálózat gyakorol nyomást Magyarországra

MTIPublikálás dátuma2021.07.25. 09:45 A tárcavezető szerint az Európai Bizottságnak alapvetően egyetlen nagy problémája van: “innentől kezdve világossá vált, hogy az LMBTQ-aktivisták nem mehetnek be az iskolákba, óvodákba és nem beszélhetik tele kényük-kedvük szerint a magyar gyerekek fejét”. Egy nagy nemzetközi lobbihálózat nyomásgyakorlása áll a magyar gyermekvédelmi törvénnyel szembeni támadás mögött – mondta a külgazdasági és […]

„Szabadságot” követelt több tízezer tüntető Franciaországban

Rónay TamásPublikálás dátuma2021.07.25. 12:54 Több európai városban rendeztek tüntetéseket a koronavírus miatti szigorítások ellen. Fotó: ALAATTIN DOGRU / AFP / Anadolu AgencyTöbb európai városban rendeztek tüntetéseket a koronavírus miatti szigorítások ellen. Fotó: AFP / Anadolu Agency / ALAATTIN DOGRUFranciaországban szombaton ismét több tízezren tüntettek az egészségügyi útlevél, valamint az egészségügyi dolgozók kötelező védőoltás ellen. Egy sor […]

Döntős a 4×100 méteres magyar férfi gyorsváltó

MTIPublikálás dátuma2021.07.25. 14:15 A döntőt magyar idő szerint hétfőn 5.05 órakor rendezik. Bejutott a döntőbe a 4×100 méteres magyar férfi gyorsváltó a tokiói olimpia úszóversenyén, vasárnap. A Milák Kristóf, Szabó Szebasztián, Bohus Richárd, Németh Nándor összetételű négyes 3:12.73 perces idejével a hatodik helyen került a fináléba. “Nem gondoltam volna, hogy ilyen kellemetlen lesz. Ennél jobbat […]

Orbán-rezsim a fű alatt

Balassa TamásPublikálás dátuma2021.07.25. 11:32 Alig-alig ütközik meg már az ember, amikor az Orbán-kormány kérlelhetetlen drogpolitikája egy forró, júliusi kedd délután kínos ellentmondásba keveredik a hódmezővásárhelyi Fidelitas-alelnök kenderültetvényével. A 27 éves F. J. és két 69 éves marihuánamező-őre 350 tővel bukott meg. Nem tudni, hogy a szép korú pár is tagja volt-e a Fidesz belső köreinek, […]

Halált hozó rovarok fészkelnek a magyar kertekben, padlásokon: egy vagyon kiirtani őket

Biró Attila • 2021. július 17. 06:58 Lassan a nyárnak pontosan abban az időszakában járunk, amikor hirtelen elég nagy és félelmetes darázsfészkekre bukkanhatnak a magyar ingatlantulajok. A szárnyas rovarok kiirtása viszont nem egyszerű feladat, egy-egy óriásira duzzadt vagy nehezen hozzáférhető fészek ugyanis már komoly szakértelmet kíván. Ez viszont nem olcsó mulatság: ha valaki nem maga végzi az […]

Megszűnik az értesítési cím

Július 1-jétől megszűnt az értesítési cím. A lakcímtörvény szerint az értesítési cím (címhely, postafiók vagy postai szolgáltató hely) kapcsolattartásra szolgáló olyan elérhetőség a lakcímen kívül, amit az állampolgár bejelentett. Az értesítési cím 2012 óta létezik. Többen cserélik le a vezetéknevüket, mint az utónevüket Nemcsak a jogszabályok, hanem a névviselési szokások is változnak. A lakcímnyilvántartásba bejegyzett […]

ALKOTMÁNYBÍRÓSÁGI HÍRLEVÉL/ LEGUTÓBBI DÖNTÉSEK (HATÁROZATOK)

ALKOTMÁNYBÍRÓSÁGI HÍRLEVÉLLEGUTÓBBI DÖNTÉSEK (HATÁROZATOK) • AB határozat elfogadott, de még ki nem hirdetett törvényi rendelkezés alaptörvény-ellenességének megállapításáról (I/2644/2021.)Az ügy tárgya: Az Országgyűlés 2021. június 15-i ülésnapján elfogadott, a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény, valamint a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény módosításáról szóló törvény (T/16223. számú törvényjavaslat) […]

A DK hírlevele/Kedves Barátom! Tisztelt Oláh László István főszerkesztő barátomnak!

Kedves Barátom! Tisztelt Oláh László István főszerkesztő barátomnak!Ezen a héten alaposan összecsaptak a hullámok a Fidesz feje felett. Előbb kiderült, hogy a magyar kormány egy izraeli kémszoftver segítségével figyeltethetett meg újságírókat és ellenzéki politikusokat, majd az Európai Bizottság bejelentette, hogy nem fogadja el a kormány helyreállítási tervét, és amíg nem lesz Magyarországon jogállam, nem lesznek […]

Kijavították a tanárok Orbán népszavazási kérdéseit

Farkas György A tanárok azt javasolják, ezeket kérdezze a kormányfő, ha nem akarja lejáratni a népszavazás jogintézményét is.   A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) a Nedolgozzingyen oldalán jelezte, átlát a szitán, a kormány újra a legelesettebbeket támadja, lejáratja a népszavazást is, hogy elterelje kínos ügyeiről a figyelmet. A PDSZ értelmetlennek tartja, ezért kijavította Orbán Viktor kérdéseit, mondván, ha már […]


  • Ursula Von Der Leyen asszony az EB elnökasszonya

  • www.fecsego.eu nemzetközi hírportál az EU EP EB média-sajtó partnere