< Böngészés > Főoldal / Archive by category 'Bíróság/Ügyészség/Szegedi Ítélőtábla'

| Mobile | RSS

A ló másik oldala: olyan sok a nő Párizs vezetésében, hogy megbüntették a várost//L’autre côté du cheval: tant de femmes à la direction de Paris ont été punies pour la ville

2020. DECEMBER 15. 22:20 A női polgármester örül a büntetésnek, amit egyébként felelőtlennek és abszurdnak tart. Abszurdnak nevezte kedden Anne Hidalgo, Párizs főpolgármestere, hogy a francia állam 90 ezer euróra büntette a fővárosi önkormányzatot, amiért “túl sok a nő a vezetésben”. A büntetés a 2018-as évre vonatkozik, amikor is a közszolgálati minisztérium büntetést szabott ki […]

Őrizetbe vették Bige Lászlót, az egyik leggazdagabb magyart

BŰNÜGY BIGE LÁSZLÓ RÖVIDEN Gazdasági bűncselekmények gyanújával őrizetbe vették Bige Lászlót, az ország egyik leggazdagabb emberét – értesült a Telex. Az ügyről egyelőre nincsenek hivatalos nyilvános információk, a lap úgy tudja, a reggeli rajtaütés során házkutatás is történt, és a rendőrök bizonyítékokat foglaltak le. A tizennegyedik leggazdagabb nagyvállalkozót, aki elsősorban műtrágyagyártásból szerezte vagyonát, korábban is többször vegzálták már kormányzati ihletésű […]

Ursula von der Leyen bevitte a kegyelemdöfést Orbánnak – egyszóval szakadékba lökték a magyar kormányt///Ursula von der Leyen a porté le coup de grâce à Orbán – en un mot, le gouvernement hongrois a été poussé dans un gouffre

KÜLFÖLDKÖZÉLETKözzétéve 2020 dec 15. Ha sérül a jogállamiság, minden eset ki lesz vizsgálva – szögezte le az Európai Tanács elnöke Charles Michel, tudta meg a hvg.hu. Ursula Von der Leyen, az Európai bizottság elnöke félreérthetetlenül üzent annak a magyar kormánynak amelyik éppen önmagát ünnepli, ám az öröm úgy néz ki korai volt. A magyar kormány azért beszél […]

Deutsch annyira begyulladt a kizárása miatt, hogy megint bocsánatot kért, és könyörög, hogy ne dobja ki a Néppárt///Deutsch es va inflamar tant per la seva exclusió que va tornar a demanar perdó i li va suplicar que no expulsés el Partit Popular

december 15, 2020 Jabronka Richárd Az Európai Néppárt (EPP) parlamenti frakciója szerdán későn délután tárgyalja azt az indítványt, amely Deutsch Tamás fideszes képviselő frakcióból történő kizárásáról szól. A fideszes politikussal szemben Othmar Karas, az EPP osztrák alelnöke adott be egy indítványt, amelyet már több mint 40 képviselő írt alá, köztük az összes lengyel néppárti képviselő. Múlt […]

Ekkorát fejlődtünk az elmúlt 10 év alatt!///Nous nous sommes tellement développés au cours des 10 dernières années!

KÖZÉLETKözzétéve 2020 dec 15. M Magyarország a harmadik legszegényebb uniós tagállam Némileg csökkent tavaly, de így is óriási maradt a különbség az Európai Unió leggazdagabb és legszegényebb országa, Luxemburg és Bulgária között, Magyarország egy kicsit javított, de még mindig a legszegényebb tagállamok között van – derült ki az MTI híréből és az Európai Unió statisztikai hivatala […]

Zavar a Fideszben a választási törvény körül

Kósa AndrásPublikálás dátuma2020.12.15. 13:25 Egy hete még támogatták, ma már leszavazták a parlamentben a választókerületek arányosabbá tételéről szóló javaslatot. Váratlanul külön szavazást kért a parlamentben a Fidesz arról a törvénymódosító javaslatról, amelyik a lakosságszám módosulása miatt összesen tíz Pest megyei egyéni választókerület határát módosította volna, majd leszavazta az indítványt. A lépés azért különösen érdekes, mert […]

A szakszervezet szerint Novák Katalinnak bocsánatot kéne kérnie a videójáért

– SZERZŐ: 168 ÓRA – FORRÁS: INDEX A nők nem azért dolgoznak éjt nappallá téve, mert így akarnak kiteljesedni, haenem azért, mert így tudnak megélni, mondja a felháborodott Nőtagozat. Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter hétfőn tett közzé videót, amelyben kifejtette álláspontját a nők kívánatos hozzáállásáról család, munka, gyermekvállalás és ambíciók tekintetében. Többek közt arról […]

Ez fontos a Fidesznek: 20 milliárdot csoportosítottak át – 5 milliárd a határon túlra, 3,6 milliárd sportra

december 15, 2020 Jabronka Richárd Hírek 0 9 milliárd 729 millió forint átcsoportosításáról döntött a kormány a Magyar Közlöny hétfői határozata szerint, az összeget a Gazdaságvédelmi Alapból veszik ki – írja a Telex. 3 milliárd 665 millió forint ment a Nemzeti Sportközpontokhoz, 3 milliárd 395 millió forintot Szikszó és térsége fejlesztésének támogatására fordítanak, a város ipari fejlesztési területének villamosenergia-hálózatfejlesztésére […]

Megválasztották az elektorok Joe Bident az USA elnökének//Volebisté Joe Bident byli zvoleni americkým prezidentem

– SZERZŐ: 168 ÓRA / MTI – FORRÁS: MTI Az Amerika lelkéért vívott küzdelemben a demokrácia kerekedett felül – mondta Joe Biden demokrata párti elnökjelölt helyi idő szerint hétfőn, pár órával az után, hogy az elektori kollégium megerősítette győzelmét a novemberi elnökválasztáson. Bidenre 306, Donald Trump leköszönő elnökre 232 elektor adta voksát a hagyományosan puszta […]

Botrány: mégis többet kérnek 19500-nál a PCR-tesztekért

KÖZÉLETKözzétéve 2020 dec 15. M Országos vizsgálat indul: a fogyasztóvédelem egy külön, kiemelt akció keretében ellenőrzi, hogy a szolgáltatók valóban a hatóságilag megszabott, legfeljebb 19.500 forintos díjért végzik-e el a PCR-teszteket – jelentette be Schanda Tamás. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese hozzátette a tárca közleménye alapján, hogy az egészségügyi intézmények természetesen továbbra is ingyenesen végzik el […]

Orbántól lopott a minisztere! Nagy gondjai lehetnek az önálló gondolkodással!

Írta Oros Bence -2020-12-15    Már a pökhendiség sem megy önállóan Kásler Miklósnak. A humán erőforrások minisztere ugyanis lenyúlta Orbán Viktor három évvel ezelőtti nyegle válaszát. Nagy gondjai lehetnek Kásler Miklósnak az önálló gondolkodással, úgy látszik, nem véletlenül veszik el egymás után tőle a különböző feladatköröket. Kis túlzással a miniszter már csak a saját ebédmenüjéről dönthet, a hétfői […]

Az anya nő, az apa férfi: Elfogadták az Alaptörvény módosítását

2020.12.15. Í A parlament 134 szavazattal 45 ellenében 5 tartózkodás mellett kedd délelőtt elfogadta az Alaptörvény kilencedik módosítását, amely alkotmányba foglalja, hogy az anya nő, az apa férfi, közpénz pedig az állam bevétele, kiadása és követelése. A zárószavazás tanúsága szerint 15 képviselő nem voksolt. A zárószavazás előtt a Demokratikus Koalíció képviselői kivonultak az ülésteremből. Az Alaptörvény kilencedik módosításáról […]

Súlyos nyomozás zajlik egy fideszes országgyűlési képviselő ügyében

december 15, 2020 Jabronka Richárd Hírek 0 Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanújával rendelt el nyomozást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a Kovács Sándor Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei fideszes országgyűlési képviselő birtokán elköltött európai uniós pénzek miatt – tudta meg a 24.hu. Az eljárást a megyei főügyészség felügyeli, amely közölte a lappal, hogy a NAV október 14-én rendelte el a nyomozást, […]

Orbán a 2022-es vereségét jósolja! Elképesztő, hogy ezt senki nem vette észre!///Orbán předpovídá svou porážku v roce 2022! Je úžasné, že si toho nikdo nevšiml!

Írta Oros Bence -2020-12-10    Senki sem vette észre, hogy Orbán most árulta el: a Fidesz 2022-ben bukni fog! Ő két évig még lopni akar, a többi nem érdekli. A jogállamisági vizsgálatok alkalmazását ugyanis csak elhalasztották, de Orbán ennek is örül, mivel arra számít: utána már úgysem ő lesz hatalmon. Ritka alkalom, amikor egy politikus nyíltan elismeri, hogy […]

Januártól razziáznak a kórházakban – vége lesz a hálapénznek?

Írta Takezo -2020-12-14    A január elsejétől érvényes orvosi béremelést létrehozó törvénycsomag a Büntetőtörvénykönyvet is módosította, betiltva a hálapénz intézményét. A Népszava forrásaira hivatkozva azt írja, hogy januártól elkezdik “levadászni” a hálapénzt elfogadó orvosokat. Az új törvényi szabályozás szigorú, EGY ÉVIG TERJEDŐ SZABADSÁGVESZTÉSRE ÍTÉLHETIK AZT AKI KAPJA ÉS AZT IS AKI ADJA A HÁLAPÉNZT! Egy egészségügyi dolgozó januártól […]

Elképesztő Orbán hisztizése! Szerinte a kormánynak nincs semmilyen felelőssége a járványhelyzetért!//Amazing Orbán hysteria! He says the government has no responsibility for the epidemic!

Írta Oros Bence -2020-12-14    Döbbenetes kijelentést tett Orbán Viktor a Parlamentben. A miniszterelnök szinte hisztizve tette egyértelművé, hogy semmilyen felelősséget nem vállal a járványügyi helyzetért! Orbán Viktor alaposan kiakadt azon, hogy a Parlamentben az azonnali kérdések órájában az MSZP-s Gurmai Zita kijelentette: A MINISZTERELNÖK HIBÁJA, HOGY IDÉN A CSALÁDOKNAK FÉLVE KELL KARÁCSONYOZNIUK. Az ellenzéki politikus szerint Orbán […]

New York Times: Trump lépései meghatározzák a demokrácia jövőjét

szerző HVG360 2020.11.14. 09:00 Ha a még hivatalban lévő amerikai elnök nem fogadja el a választói akaratot, azzal az olyan populistáknak mutat példát, mint Orbán vagy Morawiecki, írja a New York Times szerzője. Ivan Krasztev úgy látja, hogy Trump a többi erős embernek üzen, amikor makacsul elutasítja a választási eredmény elismerését: azt sugallja, hogy a […]

Több tízmilliót érő földjeit hagyta ki vagyonnyilatkozatából a miniszter

BELPOLITIKAszerző DEZSŐ ANDRÁS 2020.12.14. 06:30 Bártfai-Mager Andreával együtt szerzett meg két földterületet Szerencs mellett még tavaly nyáron az a férfi, aki több szálon is kötődik a nemzeti vagyonért felelős tárca nélküli miniszter volt férje, a jelenleg körözés alatt álló Balogh Sándor üzletember rokoni és üzleti köréhez. Ám hiába is kerestük, ezeket az ingatlanokat nem írta […]

Gazdasági fellendülés: a vakcina vagy egy politikai fordulat hozza meg a változást?

2020. december. 09. 15:30 OTP Alapkezelő Bár az elmúlt hetekben lassulást mutat számos gazdasági mutató, összességében arra lehet számítani, hogy folytatódik a világgazdaság kilábalása a válságból. Feltételezve, hogy a jegybankok monetáris politikája továbbra is támogató marad, két tényező lehet jelentős hatással a fellendülés pályájára: az egyik az egészségügyi helyzet alakulása, a másik a költségvetési politika. […]

“Leszámolhatunk Orbán Viktor tévedhetetlenségének mítoszával”

BELPOLITIKA WINDISCH JUDITKÖVETÉS 2020.12.14. 11:00 Noha Orbán Viktor miniszterelnök győztesként állítja be magát az uniós csörte után, Hegedűs Dániel politológus, a berlini German Marshall Fund munkatársa szerint ez nincs így. A vétó lengetésével ugyanis Orbán és Morawiecki épp azt a klímát teremtette meg, amelyet el akart kerülni. Hegedűs beszélt arról is, a Fidesznek valójában érdeke […]


  • Ursula Von Der Leyen asszony az EB elnökasszonya

  • www.fecsego.eu nemzetközi hírportál az EU EP EB média-sajtó partnere