< Böngészés > Főoldal / Archive by category 'Fecsegő hírek'

| Mobile | RSS

A Pallavicini-kastély a mai Ópusztaszeren (6767 Ópusztaszer, Tóhajlat 133.) helyezkedik el, a korábbi Sövényházán, Csongrád-Csanád vármegyében.

A Pallavicini-kastély a mai Ópusztaszeren (6767 Ópusztaszer, Tóhajlat 133.) helyezkedik el, a korábbi Sövényházán, Csongrád-Csanád vármegyében. A Pallavicini család nem központi kastélyként használta, hanem inkább vadászlakként, ünnepélyek, fogadások színhelyéül szolgált. A Pallavici család vásárlással jutott a birtokhoz 1803-ban. A kastélyt az 1879-es nagy árvíz idején elpusztult kastély helyett, az 1800-as évek végén építették a munkálatokat […]

Emberi életünk a próbatétel ideje. Ezt a próbát azok állják ki, akik enni adnak az éhezőknek, inni adnak a szomjazóknak, Oláh László István főszerkesztő katolikus tanár nevelő tanár

Emberi életünk a próbatétel ideje. Ezt a próbát azok állják ki, akik enni adnak az éhezőknek, inni adnak a szomjazóknak, ruhát nyújtanak a ruhátlanoknak, meglátogatják a betegeket, egyszóval: segítik a szegényeket. Ezek az irgalmas cselekedetek ! Jézus ezt mondja majd: „Amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek!” A próbatételt azok teljesítik, akik […]

Megadta magát a kormány Brüsszelnek: jöhet a szuperolcsó áram

Megadta magát a kormány Brüsszelnek: jöhet a szuperolcsó áram 2025 végéig átalakítja a kormány a rezsicsökkentést. Ezután a lakossági fogyasztók és a mikrovállalkozások dinamikus árképzéssel köthetnek önkéntes villamosenergia-vásárlási szerződést a már meglévő egyetemes szolgáltatás mellett pl.Zádori Bence, 2023. november 24. péntek, 12:46Fotó: Getty Images Az Európai Bizottság csütörtökön jóváhagyta Magyarország számára a REPowerEU fejezettel kiegészített helyreállítási alapot. […]

A sok esőnek is köszönhetően bőséges idén a karácsonyi halkínálat

MTI2023.11.25. 06:22 Főoldal / Gazdaság Bőséges lesz a karácsonyi halkínálat. A csapadékos időjárás kedvezett a haltermelőknek, így az idén jobb eredményt értek el, mint az elmúlt évben – közölte Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (Ma-Hal) elnöke az MTI-vel. A termelők az idén 10-12 százalékkal alacsonyabb áron értékestik a halat – mondta el Németh István, aki egyben a […]

Irán elősegítette a thaiföldi túszok kiszabadulását

AKTUÁLISSzijjártó: Csak akkor tudnak a magyar túszokról információval szolgálni, amikor az semmilyen módon nem fenyegeti a biztonságukat MTI2023.11.25. 14:39 Főoldal / Külföld Irán hozzájárult a Gázában fogva tartott tíz thaiföldi túsz szabadulásához azzal, hogy a thaiföldi külügyminisztérium és a parlamenti elnök kérésére átadta a gázai övezetet irányító Hamász iszlamista szervezetnek a túszok névsorát – közölte a bangkoki iráni […]

A lengyel kormányfőhelyettes szerint meg kell állítani az uniós alapszerződések módosításának folyamatát

MTI2023.11.24. 13:55 Főoldal / Külföld Meg kell állítani az uniós alapszerződések módosításának folyamatát, a javasolt változtatások az uniós szervek hatáskörének bővítését célozzák a tagállamok rovására – hangsúlyozta pénteken Jaroslaw Kaczynski lengyel kormányfőhelyettes, a Jog és Igazságosság (PiS) kormánypárt elnöke. „Rendkívül negatívan értékeljük az alapszerződések módosításait, ez kísérlet a lengyel állam felszámolására” – jelentette ki Kaczynski a PAP hírügynökségnek […]

Oláh László István főszerkesztő, volt hallgatom -barátunknak katolikus tanár nevelő tanár Liget hírlevél  /Dr. Thorday Attila plébános

 Liget hírlevél  Kedves Oláh István László!  Itt találja az aktuális híreket:+ (November 26) – „A végzet órája” c. zenedráma kerül bemutatásra+ (November 26) – „Mozgó lelkigyakorlatot” tart Kardos Mihály atya + (November 26) – Kezdődik a pásztorjáték szervezése+ (November 26) – Várjuk a házasság előtt álló szerelmespárokat+ (December 1) – Mézeskalács Úr meséje – zenés, mesés előadás+ […]

Sokkal finomabb lesz a kávé ezekkel a fűszerekkel

Nyul Debórama 07:02Megosztás Küldés Messengeren Pinterest Egy csésze kávé nap mint nap jól tud esni, és teljesen érthető, ha te is úgy érzed, sosem tudnál ráunni. Ha viszont néhány különlegesebb ízvilágot is kipróbálnál, akkor érdemes bizonyos fűszerekkel is ízesítened a kávédat. Így ugyanis sokkal finomabb lehet, sőt, még az egészségügyi előnyeit is fokozhatod! Ezeket láttad már? Rúzsa […]

Diplomácia-Hollandia-választások Szijjártó Péter gratulált Geert Wilders holland jobboldali pártvezetőnek

Diplomácia-Hollandia-választásokSzijjártó Péter gratulált Geert Wilders holland jobboldali pártvezetőnek     Budapest, 2023. november 25., szombat (MTI) – Levélben gratulált Geert Wildersnek, a jobboldali holland Szabadságpárt (PVV) “földcsuszamlásszerű” választási győzelméhez Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Geert Wilders köszöntét fejezte ki és bízik abban, hogy hamarosan személyes találkozóra is sor kerülhet kettejük között – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium […]

Kormány-közlekedés ÉKM: több mint 114 millió forint bírságot szabtak ki a román határon tartott ellenőrzésen

Kormány-közlekedésÉKM: több mint 114 millió forint bírságot szabtak ki a román határon tartott ellenőrzésen     Budapest, 2023. november 25., szombat (MTI) – A közlekedésbiztonságre veszélyt jelentő járműveket ellenőrzött az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM): 114 millió 491 ezer forint bírságot szabtak ki a Közúti Közlekedési Ellenőrzési Főosztály közúti ellenőrzési akciói során november 12. és 18. között […]

A nyugdíj kapcsán gyomrosnak felérő kiszúrással állt elő a kormány

november 24, 2023 Jabronka Richárd Sajnos nem tudunk sok jó hírt elmondani a nyugdíj kapcsán. Természetesen megint a magyar idősek járnak rosszul. Ezt már megszokhattuk a Fidesz-kormánytól. A jövő évben nem változik a nyugdíjkorhatár, azonban a nyugdíjszámítási szorzó emelkedik. Az inflációs előrejelzések alapján 6 százalékos nyugdíjemelés várható – közölte az InfoRádióban Farkas András nyugdíjszakértő, a Nyugdíjguru alapítója. A […]

Heti 70 órás munkaidő?! Kegyetlen javaslat érkezett

GAZDASÁG Tar Gábor2023. november 25. 11:40 Egy indiai szoftvermilliárdos szerint az ország fiataljainak heti 70 órát kellene dolgozniuk annak érdekében, hogy a világ legnagyobb népességű országának gazdasága utolérhesse Kínát. A nagy vihart kavart kijelentését Narayana Murthy részben azzal indokolta, hogy igen alacsony az indiai termelékenység mértéke. Eközben a felvetés bírálói arra mutatnak rá, hogy a […]

Jávor Benedek: Az Orbán-kormány műválságokat generál és elhiteti, hogy csak ő tud megvédeni a veszélytől

A Párbeszéd – Zöldek politikusa, Budapest brüsszeli képviseletének vezetője szerint az ellenzék akkor lehet sikeres, ha fel tudja villantani a valódi veszélyeket. Ki lehet alakítani egy fenntartható, szociálisan igazságos világot. Videó.  Szerző Forgács Iván Publikálva:2023.10.10. 13:37 Jávor Benedek – akivel véletlen egybeesés folytán a képviselet irodájában beszélgethettünk  – úgy véli, az ökopolitikának meghatározó jelentősége lesz […]

Jávor Benedek: Az Orbán-kormány műválságokat generál és elhiteti, hogy csak ő tud megvédeni a veszélytől

A Párbeszéd – Zöldek politikusa, Budapest brüsszeli képviseletének vezetője szerint az ellenzék akkor lehet sikeres, ha fel tudja villantani a valódi veszélyeket. Ki lehet alakítani egy fenntartható, szociálisan igazságos világot. Videó.  Szerző Forgács Iván Publikálva:2023.10.10. 13:37 Jávor Benedek – akivel véletlen egybeesés folytán a képviselet irodájában beszélgethettünk  – úgy véli, az ökopolitikának meghatározó jelentősége lesz […]

Sz. Bíró Zoltán: Már jó ideje az a benyomásom, hogy Orbán Viktor Oroszország vonatkozásában elveszítette a politikai autonómiáját

Ha Orbán Viktor békét szeretne, miért nem követeli az orosz agresszió megszüntetését? – firtatta a Népszavának adott videóinterjújában az Oroszország-szakértő.  Szerző Árpási Bence Publikálva:2023.10.11. 16:30 Nem tudja, mivel tartja sakkban Vlagyimir Putyin Orbán Viktort, de érthető, ha felmerül ennek gyanúja, mivel irracionális a magyar kabinet viselkedése a háború kitörése óta. A miniszterelnök időnként nagyon furcsa […]

Érdeklődés híján a világháború elmarad, de ettől a világnak még nem lesz sokkal jobb

Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértővel beszélgettünk az izraeli-palesztin konfliktusról és a harmadik világháború kitörésének az esélyeiről. Videóinterjú. Szerző Árpási Bence Publikálva:2023.10.18. 14:49 Sem a Gázai övezetben történő konfliktusból, sem az orosz–ukrán háborúból nem lesz globális összetűzés – jelentette ki a Népszavának adott videóinterjújában Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő. Az akadémikus és volt katonai attasé szerint azért sem […]

Sarkvidéki légtömeg ront ránk, napokon belül megjöhet az első nagyobb havazás

Röviden2023. november 24., 17:19 Egyre hidegebb levegő érkezik hazánk térségébe, melynek hatására beköszönt a tél a hétvégén, az Időkép előrejelzése szerint a sarkvidéki eredetű levegő betörését több helyen hózáporok kísérhetik. A folytatásban marad a télies életérzés: jövő hét elején tőlünk délnyugatra egy mediterrán ciklon alakulhat ki, melynek útvonala Magyarországon vezethet keresztül. A ciklon többfelé okozhat csapadékot, viszont […]

Elképesztő Megállt a forgalom: Előkapta botját a sofőr a piros lámpánál – Videó

PIROS LÁMPAAUTÓSBOTPÉCS K. C. Létrehozva: 2023.11.24. 11:20MEGOSZTÁS Nem mindennapi eset történt Pécsett.Hirdetés Olyasmiről számolt be a Budapesti autósok oldala, amiről, ha nem készült volna fedélzeti kamerás felvétel, talán nem is hittük volna el.  November 22-én, reggel fél nyolc magasságában Pécsett a piros lámpánál egy Volkswagen kisteherautó sofőrje az ablakon kihajolva hadonászott egy bottal egy közelben lévő Škodás […]

Lángokba borult Dublin, tüntetők lepték el az utcákat, miután egy migráns késes merényletet hajtott végre

2023. november 24. 12:14 Egy középkorú algériai származású férfi egy hölgyet és három kisgyermeket késelt meg csütörtök délután egy dublini iskolánál, néhány órával később tömegek tüntettek, a rendőrökkel való összecsapásokban autókat gyújtottak fel, üzleteket dúltak fel. A dublini Parnell Square-en a támadást követő percekben a mentők kiérkezése után már ott volt a The Irish Times […]

NAGYVILÁG Nagy bajban van Ukrajna, egyik legfontosabb szövetségese hátat fordít neki

ORIGO2023.11.24. 11:02 Veszélyben van az ukránoknak szánt pénzügyi támogatás a német költségvetés befagyasztása miatt – írja az Izvesztyija a Der Tagesspiel nyomán.RENDKÍVÜLI HÍRTELJES KÁOSZ: MÁR A NATO SEM TUDJA, MIT AKARNAK AZ AMERIKAIAK UKRAJNÁBANMegosztás FacebookonTovábbi lehetőségek Újabb fontos szövetségest veszíthet el Ukrajna azután, hogy Szlovákia október végén bejelentette a fegyverszállítmányok leállítását. Az Izvesztyija írta meg a Der Tagesspiel nyomán, […]


  • Ursula Von Der Leyen asszony az EB elnökasszonya

  • www.fecsego.eu nemzetközi hírportál az EU EP EB média-sajtó partnere