< Böngészés > Főoldal / Archive by category 'Fogyasztóvédelem'

| Mobile | RSS

Vadiúj autópálya épül szép csendben Magyarországon: már látszik a nyomvonal, itt húzódik

Pénzcentrum • 2023. július 30. 17:02 A közel 30 kilométeres, négysávos út épült meg az elmúlt hónapokban, ami mellett négy külön szintű csomópont, valamint egy Kraszna-folyó feletti híd is elkészült. Idén kezdődött meg az M49-es gyorsforgalmi út fejlesztése a Duna Aszfalt Építő Zrt. kivitelezésében, aminek a munkálatait most egy videóban is megörökítették. A munkálatok pedig jól haladnak: […]

Számlát lobogtatva és kikacsintós nem-zsarolással hajt az EU-pénzekre a kormány

KÜLFÖLD 2023. július 29. – 13:19 Kovács Zoltán és Gulyás Gergely a 2023. július 27-i kormányinfón – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex A magyar kormány teljesítette az igazságszolgáltatás függetlenségével kapcsolatos vállalásait, és „ezt most készre is jelentettük” az Európai Bizottságnak – nyilatkozta Gulyás Gergely az e heti kormányinfón. A Miniszterelnökség vezetője bejelentette, hogy már az első adag […]

Mi ez az új inflációs célszám a kormánytól? Tényleg összejöhet?

Csiki Gergely2023. július 30. 18:00 Az infláció a kormány legnagyobb ellensége, elsősorban ennek leszorításán dolgozik – tudtuk meg a héten is. Egyúttal az is kiderült, hogy a kormány szerint már nem kizárt, hogy jövőre az átlagos infláció 5% körül lesz, ami alacsonyabb az eddig ismert hivatalos várakozásnál. Összefoglaljuk, hogy mennyire reális az új cél, és […]

„A bajnok, aki senkinek sem kellett” – a börtönben edződött a félelmetes bokszoló

SPORT Hegyi Iván  2023. 07. 30. 13:01 Sonny Liston nem húzta az időt: 1962 szeptemberében, Chicagóban 2 perc 6 másodperc alatt ütötte ki Floyd Pattersont. Majd hatvan évvel ezelőtt Las Vegasban bebizonyította, hogy azt a gyors KO-t nem a véletlen szülte: 1963. július 22-én 2 perc 10 másodpercre volt szüksége a profi nehézsúlyú bokszvilágbajnoki cím megvédésére […]

Az olasz kormányfő végleg Putyin ellen döntött, lángban a mediterrán erdők

Világgazdasági prognózist tett közzé a Nemzetközi Valutaalap (IMF), a Donald Trump volt amerikai elnökkel szembeni vádiratot pedig bővítették. A hőség még mindig számos helyen tombolt, ahogy az erdőtüzek is. Giorgia Meloni olasz miniszterelnök már eddig is elítélte az orosz erőszakot, azzal azonban, hogy Washingtonba látogatott, végképp jelezte, hogy a nyugati nagyhatalmakkal szeretne tartani, nem pedig […]

A NASA elvesztette a kapcsolatot az űrszondával, ami a Föld hangjait vitte a Naprendszeren kívülre

2023 / 07 / 30 / BODNÁR BARNA Elállítódott a Voyager 2 antennájának tájolása, ami megakadályozza, hogy az ikonikus űreszköz parancsokat fogadjon vagy adatokat küldjön vissza a Földre – áll a NASA pénteki közleményében. A Voyager 2, az 1970-es években a külső Naprendszer bolygóinak felfedezésére indított két iker szonda egyike, jelenleg mintegy 19,9 milliárd kilométerre található […]

Látványos felvételen a meggörbült téridő, az igen ritka Einstein-kereszt

2023 / 07 / 28 / FELKAI ÁDÁM#FÉNY#GRAVITÁCIÓS LENCSE#EINSTEIN-KERESZT#TÁVOLI GALAXISEgy hatalmas galaxis ritka torzulást hozott létre a fény útjában – ez a téridő görbületéből adódó Einstein-kereszt. A kutatók egy, a The Astrophysical Journal Letters-ben publikált tanulmányban írták le a most felfedezett Einstein-keresztet. Ez a különös jelenség akkor észlelhető, amikor a téridő görbülete egy hatalmas tömegű objektum […]

A kormányhivatal szerint törvénytelenül működött Hódmezővásárhelyen a pénzügyi bizottság

Egyvalaki két testületet is vezetett, márpedig erre nem lett volna lehetősége  Szerző Á. B. Publikálva:2023.07.26. 13:54 Hónapokon át törvénytelenül működött a hódmezővásárhelyi közgyűlés pénzügyi, gazdasági, városfejlesztési és városüzemeltetési bizottsága, ezért csaknem negyven előterjesztést újra kellett tárgyalni – írja az MTI.  A közgyűlés szerdai rendkívüli ülésén elfogadott határozat szerint a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal törvényességi felhívással élt […]

Negyven év bizonytalanság után még váratják egy kicsit a férfit, aki meg akarja venni a szolgálati lakását a MÁV-tól

Tóth Ferenc megint lecsúszott a vételről, hiába akarja megvenni, a MÁV pedig eladni neki az ingatlant. Egyelőre bérlő marad. Szerző Králik Emese Publikálva:2023.07.26. 17:08 Lassan másfél éve várakozik hivatali asztalokon a ballószögi Tóth Ferencnek az a kérelme, amelyhez hasonlókat általában fél év alatt el szoktak intézni. A nyugdíjas férfi így nem tudja megvásárolni azt a […]

„Nem mondanám, hogy örömtáncot lejtünk” – Lázadnak Nyíregyházán a ma bejelentett akkugyár miatt

Az Orbán-kormány Nyíregyházán is kipárnázta az ázsiai befektetőknek szánt utat: előbb 54 milliárd, majd 138 milliárd forinttal segítette a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei nagyváros ipari parkjának infrastrukturális bővítését.  Szerző Doros Judit Publikálva:2023.07.27. 17:40 Erről Kovács Ferenc a város fideszes polgármestere beszélt azon a csütörtöki sajtótájékoztatón, ahol Szijjártó Péter külügyminiszter bejelentette: újabb akkumulátorgyártó érkezik a térségben, a kínai […]

Az alapítványi egyetemek kuratóriumai ma is tele vannak fideszesekkel és NER-es üzletemberekkel

Az újabb kuratóriumi körkép csak megerősíti, érdemi változás nincs, a politikai és a gazdasági szereplők markukban tartják a felsőoktatást. Szerző nepszava.hu Publikálva:2023.07.27. 20:23 Távoztak ugyan a miniszterek az úgynevezett modellváltó, alapítványi fenntartású egyetemek kuratóriumaiból februárban – az Európai Unió ráhatására, a leállított Erasmus-program újraindításának reményében, majd Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentése nyomán, de jócskán […]

Csökkent az euróövezet gazdasági teljesítménye júliusban

MOLNÁR KAMILLA 2023.07.24. 14:43 Az elemzők által vártnál jobban csökkent az euróövezet gazdasági teljesítménye júliusban – tájékoztatott a londoni S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet. A szakértők a következő hónapokban is a gazdaság zsugorodására számítanak. Az MTI szerint a feldolgozóipari és szolgáltatóipari adatokat egyaránt követő kompozit BMI júliusra vonatkozó előzetes értéke nyolchavi mélypontra, 48,9 pontra […]

16 vármegyére sújt le a szerdai zivatar: viharos szél, jég is jöhet

Pénzcentrum • 2023. július 26. 10:16 Reggel, délelőtt is főleg az ország déli, délkeleti felén, míg napközben elsősorban az Északi-középhegységben és az Alföld északkeleti tájain lehetnek zivatarok, de az északnyugati tájakat leszámítva másutt sem zárható ki dörgés, villámlás. A zivatarokhoz heves kísérőjelenségek már nem társulnak, átmenetileg viharos széllökés (~60-80 km/h), kisebb méretű jég és intenzív csapadékhullás előfordulhat […]

Megrendezte első regionális DCIM konferenciáját a Schneider Electric

230725 Megrendezte első regionális DCIM konferenciáját a Schneider Electric.docx(~54 KB) Schneider Electric DCIM konferencia.jpeg(~299 KB) A személyes adatok védelmében a távoli erőforrások blokkolva vannak. Engedélyezve Kedves Kolléga! A délkelet-európai térség tíz országából összesen 21 stratégiai partner vett részt a Schneider Electric első regionális, adatközponti infrastruktúra menedzsment megoldások témában tartott konferenciáján. A vállalat által fejlesztett EcoStruxure IT Expert és IT Advisor rendszerek használatával a vállalkozások csökkenthetik […]

Még nem értek utol minket, de szépen fejleszti Erdélyt a Fidesz, mondják a tusványosi nézők

erdélyfideszgdporbán viktor Még nem értek utol minket, de szépen fejleszti Erdélyt a Fidesz, mondják a tusványosi nézőkA romániai gazdaság teljesítménye tavasszal beérte a magyart. De vajon érzik-e a javulást az erdélyi magyarok? És ha igen, kinek hálásak érte? Az EU-nak, a román kormánynak vagy a magyarnak? A tusványosi előadások nézői leginkább a Fidesznek.0 seconds of […]

Brutális gázszámlát kaphattak az átalánydíjasok, akkor is, ha átlag alatt fogyasztottak

24.HUGAZDASÁG Tamásné Szabó Zsuzsanna 2023. 07. 25. 05:54 Több olvasói jelzést kaptunk arról, hogy az átalánydíjasok az éves elszámolószámla után irdatlan összegű új havi részszámlákat kaptak gázfogyasztásuk után. Azoknak is felszámíthatott az MVM versenypiaci árat, akik nem érték el az átlagfogyasztás szintjét az elmúlt egy évben. Úgy tűnik, nem számlázási hibáról van szó, hanem az átlag […]

Eltüntették Mészáros Lőrincet és az óriási vagyonokat rejtő magántőkealapok gazdáit az állami adatbázisból

A Direkt36 oknyomozó lap januárban kormányközeli vállalkozók sorát tudta beazonosítani a hatalmas vagyonokat rejtő magántőkealapok mögött egy, a NAV által kezelt hivatalos adatbázis segítségével. A leleplező cikk megjelenése óta azonban A MAGÁNTŐKEALAPOK TELJESEN ELTŰNTEK AZ ADATBÁZISBÓL ÉS TÖRÖLTÉK AZOKAT IS, AMELYEK KORÁBBAN MÉG SZEREPELTEK BENNE. A Direkt36 most azt írja, a vonatkozó jogszabályok amúgy nem változtak, a magántőkealapok […]

Kedves Oláh László Istvàn Barátunknak/Isten felemel téged … 

Isten felemel téged …  Kedves Oláh István László! Ahogyan telnek az éveid, azt veszed észre magadon, hogy minden nehezebben megy. Nehezebben tanulsz; kevésbé vagy rugalmas; nem bírod már úgy a pörgést, mint régen; nehezebben mozogsz. Ezt magam is megtapasztaltam.23 évvel ezelőtt a leendő feleségemmel először voltam a Magas-Tátrában. Most, július közepén ismét eljutottunk a családommal. Bizony éreztem […]

Jakab Rozália Kisteleki polgárként támogatják a férjével a szegényeket a romákat! Rendezvényeket szerveznek ingyen ruhaosztás, étel, közös ebéd

Jakab Rozália Kisteleki polgárként támogatják a férjével a szegényeket a romákat! Rendezvényeket szerveznek ingyen ruhaosztás, étel, közös ebéd A házuk udvarán választékos ruhákat ingyen adják adományként! Mindenki válogathat, turkálják a kihelyezett állami támogatással a ruhákat…Stb Sokan vannak a helyszínen akik igénylik a használt ruhàkat Az állam jó ötletnek tartja. Támogatja ezeket az elképzeléseket, hisz több […]

NAGYVILÁG Egyre életveszélyesebb a brit provokáció – videó

ORIGO2023.07.23. 13:05 Bevetették az ukrán elitcsapatok a brit Challenger 2-eseket. Megosztás FacebookonTovábbi lehetőségekRENDKÍVÜLI HÍRITT A FORDULAT, CSŐDÖT MONDTAK AZ UKRÁNOK Az ukrán légideszantos csapatok egy felvételt tettek közzé a katonai álcahálóval ellátott, Nagy-Britanniától kapott Challenger 2 harckocsikról – írja a Mandiner. A videón elhangzik, hogy a világ egyik legmodernebb harckocsijának tartott Challenger 2 már szolgálatba is […]


  • Ursula Von Der Leyen asszony az EB elnökasszonya

  • www.fecsego.eu nemzetközi hírportál az EU EP EB média-sajtó partnere