< Böngészés > Főoldal / Archive by category 'Irodalom'

| Mobile | RSS

VIII. Henrik feleségei mellett ágyasokat is tartott – Ők voltak a hírhedt király szeretőiAz angol király, VIII. Henrik hat felesége mellett is igazi nőfaló volt, számos hölggyel folytatott viszonyt. Ők voltak leghíresebb, ismert szeretői.

VÁRADI MELINDA  2022.06.26. CÍMKÉK  VIII. Henrik Tudor-házi uralkodó 1509 és 1547 között foglalta el Anglia trónját, az utókor pedig leginkább botrányos magánéletének részletei ismeri. A királynak ugyanis hat felesége volt, közülük kettőt kivégeztetett, ám itt még nem ért véget a sor: a hírhedt férfi asszonyai mellett ágyasokat is tartott.  Szeretői viszonyairól jóval kevesebbet tudni, ugyanis […]

Ha éjszaka felnéz az égre, olyat láthat, amit 1100 éve senki

hirado.hu2022.06.16. 07:01 Péntekre virradó éjszaka már láthatóvá válik a bolygóvonatnak is nevezett ritka jelenség, vagyis a Naprendszer planétáinak egymás mellé rendeződése. Frissítés: aki lemaradt a bolygóvonatról, ide kattintva megnézheti a különleges égi jelenséget. A keleti égbolt felé fordulva az érdeklődők már péntek hajnali három óra körül felfedezhetik a látványos sorba rendeződött, szabad szemmel is látható öt […]

Kultúra-zene Tartalmas évadot zárt a Szegedi Szimfonikus Zenekar

    Szeged, 2022. június 14., kedd (MTI) – Tartalmas évadot zárt, és két esztendő után valamennyi bérletes koncertjét az eredeti időpontban meg tudta tartani a Szegedi Szimfonikus Zenekar – közölte Gyüdi Sándor igazgató karmester kedden az együttes székhelyén, a Korzó Zeneházban.     Az évadzáró társulati ülésen a művész hangsúlyozta, Szeged kulturális élete rendkívül komplex, kiemelkedőek az intézményi […]

Péter Gábor felesége Gobbi Hilda szeretője volt? A rózsadombi orgiák, amelyekről városszerte suttogtak

Vezető kép: Illusztráció. Gobbi Hilda és Ferda Erzsébet Magdolna (Ferda Manyi) 1948-ban. Forrás: Fortepan; adományozó: Ráday Mihály Egy helyen, a Rózsadombon lakott az ÁVH-s belső kör Péter Gáborék uralkodásának idején. Volt társuk szerint focimeccsekre, meg a Gundelbe is együtt jártak, más forrás viszont azokról az orgiákról ír, amelyben Péter Gábor felesége, Simon Jolán mellett a […]

A világvégét táncolják el a Közép-Európa Táncszínház művészei

Szilárd Kovács <kovacs.szilard.daniel@gmail.com> kűldőtől 2022-05-30 10:41 szerver 3.jpg(~238 KB) szerver 2.jpg(~215 KB) szerver.jpg(~822 KB) daboczi david.jpg(~1,5 MB) Kedves Kolléga,  Küldöm a következő bemutatónk sajtóanyagát szíves felhasználásra.  Interjú vagy bármi plusz infó esetén keressetek bátran! Barátsággal,  Kovács Szilárd Közép-Európa Táncszínház sajtó 06204104462 A világvégét táncolják el a Közép-Európa Táncszínház művészei A Szerver című darabot Dabóczi Dávid […]

Meghalt Haumann Péter

Nyolcvanegy éves korában elhunyt Haumann Péter Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, a nemzet színésze – tudatta a család szombaton. Szerző MTI-Népszava Publikálva:2022.05.28. 21:40 KÜLDÉS LEVÉLBENLINK MÁSOLÁSA Haumann Péter méltósággal viselt hosszú betegség után hunyt el szombaton délután. Haumann Péter Budapesten született 1941. május 17-én. Orvosnak készült, a Toldy Ferenc […]

A világsiker musicalje: Megkezdődtek a Lévi Story próbái

Szilárd Kovács <kovacs.szilard.daniel@gmail.com> kűldőtől 2022-05-19 10:59R Levi Stori_Olvasópróba_Sajtóanyag.docx(~12 KB) A farmerkiraly_olvasoproba_Veszprem_DT_4.jpg(~1,2 MB) A farmerkiraly_olvasoproba_Veszprem_DT_16 (1).jpg(~1,3 MB) A farmerkiraly_olvasoproba_Veszprem_DT_8.jpg(~1,3 MB) A farmerkiraly_olvasoproba_Veszprem_DT_14.jpg(~1,3 MB) Kedves kolléga,csatolva küldöm a Lévi Story című klezmer musical olvasópróbájáról készült anyagot és fotókat.Köszönjük, ha hírt adsz a produkciórólBarátsággal: Urmai Gabriella és Kovács SzilárdLévi Story kommunikáció —Kovács Szilárd06-20/410-4462Urmai Gabriella  06-70/703-0323

Hátborzongató dolog történt a Marson, még a NASA is csak szűkszavúan nyilatkozott

Tech & Tudomány Promotions  – 2022.05.14. 04:34 A vörös bolygón fura jelenségre figyeltek fel. Az utóbbi időben a Marsról a Perseverance marsjáró rendkívül sok érdekes információt küldött haza a Földre, így pedig a Mars és a NASA a figyelem középpontjában van már jó pár hónapja. A kisbusz méretű kutatórobot a történelmi küldetés során még hangfelvételeket is küldött a NASA tudósainak. […]

Kultúra-fesztivál A Zsámbéki Pünkösdi Fesztivállal nyit idén a Zsámbéki Nyári Színház

    Budapest, 2022. május 15., vasárnap (MTI) – A Zsámbéki Pünkösdi Fesztivállal nyit idén a Zsámbéki Nyári Színház június 3-án. A háromnapos esemény egy zarándoklattal indul, Budapesttől Zsámbékig, majd a Zichy-kastély udvarán fellép többek között a Platon Karataev, a Lóci játszik, az Aurevoir, a Szabó Balázs Bandája, a Csaknekedkislány és a Pici Szív Tánczenekar.     Június 3. […]

Orosz segítséggel lett független Románia

WIKIPEDIA TUDOMÁNYBBC HISTORY BBC History 2022. 05. 10. 04:40 Az Oszmán Birodalom egykori hódításainak emlékeként a két román fejedelemség, Havasalföld és Moldva még a XIX. század közepén is a szultán hűbéresének számított. Ugyan ez a hatalom az 1850-es évekre már inkább névleges volt – a fejedelemségek adót fizettek a szultánnak, és természetesen nem folytathattak önálló […]

kultúra-régészet-Olaszország Szardínián több mint 3000 éves óriás szobrokat találtak

kultúra-régészet-Olaszország Sárközy Júlia, az MTI tudósítója jelenti:    Róma, 2022. május 9., hétfő (MTI) – Ökölvívókat és harcosokat ábrázoló, több méter magas szobrok darabjai kerültek elő a szardíniai Mont’e Prama ásatási területén, amelyet régészek a szigetet a vaskorban lakó civilizáció leletei kincsesbányájának tartanak.     Két, férfit ábrázoló szobor törzse, egy fej, lábdarabok és más testrészek bukkantak elő az […]

Csonka András: Visszatekerném az idő kerekét

Szilárd Kovács <kovacs.szilard.daniel@gmail.com> kűldőtől 2022-05-08 10:59R MINDENNAPI BÁTORSÁGUNK fekvő kreatív (1).png(~1,3 MB) Bátorságok Könyve előadás plakát (1).png(~1,6 MB) IMG_8074 (1).jpg(~2,6 MB) Kedves Kolléga,  Mellékeltem a Bátorságok Könyvének legújabb sajtóanyagát szíves felhasználásra. Bármilyen kérdésed van, keress bátran.  Barátsággal,  Kovács Szilárd  Bátorságok Könyve sajtófőnök 06204104462 Csonka András: Visszatekerném az idő kerekét A népszerű színész a Bátorságok Könyvének adott interjújában […]

Kultúra-költészet-évforduló Radnóti-emléknapot rendeznek Szegeden

    Szeged, 2022. május 4., szerda (MTI) – Emléknapot rendeznek Radnóti Miklós születésének évfordulója (május 5.) alkalmából csütörtökön Szegeden, az eseményen tizenkét óra alatt elhangzik a költő valamennyi verse, sétán mutatják be egyetemi éveinek fontos helyszíneit, tartanak kiállításmegnyitót és dokumentumfilm-vetítést is – tájékoztatta a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.    Az emlékezők a születésnap alkalmából úgy […]

Gergye Krisztián premierrel indul a X. Nemzetközi Monotánc Fesztivál

Szilárd Kovács <kovacs.szilard.daniel@gmail.com> kűldőtől 2022-04-26 09:56RészletekEgyszerű szöveg ápr-26-monotanc (1).jpg(~711 KB) ápr-26-monotanc (2).jpg(~711 KB) ápr-26-monotanc-2 (1).jpg(~797 KB) monotanc-webre (1).jpg(~780 KB) gkbwty.jpg(~465 KB) GK2R copy.jpg(~584 KB) Kedves Kolléga,  Küldöm sok szeretettel a X. Nemzetközi Monotánc Fesztivál sajtóanyagát szíves felhasználásra. Ha valamelyik előadás felkeltette az érdeklődésedetés szeretnél szakmai jegyet kérni, kérlek jelezd nekem egy külön üzenetben a kovacs.szilard.daniel@gmail.com-ra.  Gergye Krisztián képkredit: Hapák Péter […]

MEGHÍVÓ: a Lévi’Story című klezmer musicaljének sajtótájékoztatójára /Oláh László István főszerkesztő barátomnak

Szilárd Kovács <kovacs.szilard.daniel@gmail.com> kűldőtől 2022-04-25 16:46 Háttéranyag_bejelentő_sajt.táj_Lévi’Story.docx(~11 KB) Kedves Kolléga, szeretettel várunk 2022. április. 28-án, csütörtökön 14:30 -kor a Fészek Művészklubban (1073 Budapest, Kertész u. 36.)Jávori Fegya – Kállai István & Gábor – Müller Péter Sziámi:Lévi’Storycímű klezmer musicaljénekbejelentő sajtótájékoztatóján, amelynek háziasszonya Szulák Andrea lesz. A sajtótájékoztatón az is kiderül, hogy ki bújik a farmerkirály, Levi Strauss bőrébe, és azt […]

IX.Ébredeznek Baks polgárai…avagy egy silány helyi “lap”

Ébredeznek Baks polgárai…avagy egy silány helyi “lap” A tegnap írt kolummámra – ami nagy olvasottsági mutatókat prezentált – ma egy kisebb csoport zörgette a szerkesztőség ablakát. Álmosan csoszogtam az ablakhoz. A vidám seregből előlépett a „szónok” s mosolyogva jó reggelt kívánt. A tömeg később egyszerre, mint a kórus hangosan üdvözölt.Várjanak egy kicsikét. Rendbe teszem magam. […]

XXXX. Menekült a baksi kecske kölke, avagy folytatódik a fikciós mese

XXXX. Menekült a kecske kölke, avagy folytatódik a fikciós mese Az erdei tisztás állatai fel voltak háborodva. A szóbeszéd a kósza hírek arról szóltak, hogy macika berendelte azt a szemét lóhúgy szagú adócsaló kecskét. Megfenyegette, ha nem adja oda a hivatalos papírokat, akkor megbünteti! Az a szarházi adócsaló gyorsan távozott a szamárfogatos szekerével. Pár perc […]

Sajtóközlemény/Call Girlnek állt a népszerű színésznő

Szilárd Kovács <kovacs.szilard.daniel@gmail.com> kűldőtől 2022-04-14 11:51R 9F3A3868.jpg(~3,6 MB) 9F3A3860.jpg(~5,3 MB) Kedves Kollégák,  A sorozatsztár Mészáros Piroska hamarosan a Centrál Színházban lesz látható a Call Girl című one woman showjában. Mellékeltem a sajtóanyagot szíves felhasználásra.  Ha szeretnétek külön interjút készíteni Mészáros Piroskával, keressetek bátran! Barátsággal,  Kovács Szilárd Bátorságok könyve  sajtófőnök 06204104462 Call Girlnek állt a népszerű színésznő Pikáns pillanatok helyett […]

Orbán üzent a távozni készülőknek: Magyarország a legjobb hely Európában…

KÖZÉLETKözzétéve 2022 ápr 9. Maradjon mindenki itthon,Magyarország jó és élhető ország.Tehát Orbán a lányát meg az unokáit kiküldte valami sz*r helyre szenvedni.Tehát eljutott hozzá a hír, miszerint győzelmük esetén az adófizetők 30%-a távozik az országból.Szar ügy, elismerem.De ha csak a 10-15% elmegy már az is katasztrófa lesz, hiszen már alig lesz lassan aki dolgozzon ebben az […]

Versünnep 2022 SAJTÓANYAG és MEGHÍVÓ: Nagyszabású döntővel és Szűcs Nellivel ünnepeljük a magyar költészet napját a Nemzeti Színházban

Szilárd Kovács <kovacs.szilard.daniel@gmail.com> kűldőtől 2022-04-07 14:45 versünnep-52 (1).jpg(~2,8 MB) Bertalan Ádám fotója 1 (1).jpg(~8,7 MB) Kedves Kolléga,  Ezúton küldöm a Versünnep 2022 döntőjének legfrissebb információit szíves felhasználásra.  Ugyanitt szeretnélek meghívni téged az április 11-i döntőre, ami 18:00-kor kezdődik a Nemzeti Színházban. Kérlek, ha szívesen jönnél tudósítani az eseményről, jelezd nekem e-mailben a kovacs.szilard.daniel@gmail.com-ra legkésőbb hétfő 12:00-ig. Bármilyen kérésed, interjú igényed van, kérlek […]


  • Ursula Von Der Leyen asszony az EB elnökasszonya

  • www.fecsego.eu nemzetközi hírportál az EU EP EB média-sajtó partnere