< Böngészés > Főoldal / Archive by category 'Kultúra'

| Mobile | RSS

Mégis a pandémiás időben kialakított finanszírozáson tartja a kórházakat a kormány

Feladták: nem hozzák vissza a teljesítményösztönzést. Danó Anna SZERZŐ PUBLIKÁLÁS DÁTUMA 2021.10.21. 06:00 FRISSÍTVE: 2021.10.21. 06:44 A kormányzat korábban bejelentette, szeptembertől – azért, hogy „erőteljesebb” betegellátásra ösztönözzék a szolgáltatókat – ismét az ellátott esetek után finanszírozzák a szakrendelőket és a kórházakat. Ez azonban mégis elhalasztják – tudta meg lapunk. Információink szerint Takács Péter, az országos […]

Ebből baj lesz: Október 23-án a nyílt utcán találkozhatnak a fideszes Békemenet résztvevői és az ellenzéki szimpatizánsok

BELPOLITIKAKÖZÉLETKözzétéve 2021 okt 20. Október 23-án délután négy órától az ellenzéki összefogás pártjai közös ünnepi rendezvényt szerveznek a fővárosi Andrássy út és Dózsa György út sarkán. A közös demonstráción – a Népszava információja szerint – felszólal majd Márki-Zay Péter, a hat párt közös ellenzéki miniszterelnök-jelöltje, továbbá a DK-s Dobrev Klára is. A Civil Összefogás Fórum (CÖF) is erre a napra szervezte a Békemenetet, melynek vége […]

TE FIZETED!!! Legalább ötvenmilliót költött a Fidesz Márki-Zay lejáratására az utóbbi napokban!

KÖZÉLETFrissítve: 2021 okt 20. A HVG.hu információ szerint:Legalább ötvenmillió forintot költöttek el a Fidesz politikusai és influenszerei Facebookon az utóbbi tíz napban hirdetésekre. Karácsony Gergely már a múlté, a propagandamédia és a megmondóemberek új célpontot találtak: Márki-Zay Pétert.Összesen 54 220 695 forintot költöttek el október 10. óta a kormánypárt közösségi médiás kommunikációjára a Facebook hirdetési összegzése […]

Brutális áremelésre készülnek a taxisok!

GAZDASÁGKÖZÉLETKözzétéve 2021 okt 20. Egyre nehezebb helyzetben vannak a magyarországi taxisok, mert amellett, hogy a koronavírus-járvány ezt az ágazatot sem kímélte, a folyamatosan növekvő üzemanyagárakkal is szembe kell nézniük – írja a napi.hu. Az elmúlt 5 évben 18%-kal, pontosan 278 forintról nőtt, 322 forintra az országos átlagos kilométerár a taxisoknál. Az üzemanyag-átlagár mindeközben 29%-kal emelkedett. 30%-kal emelnék […]

Házkutatást tartott a Nemzeti Nyomozó Iroda Szabó Zsolt fideszes parlamenti képviselő házában

KÖZÉLETKözzétéve 2021 okt 21. Házkutatást tartott a rendőrség a Heves megyei Boldog község önkormányzatánál a napokban – értesült a 24.hu. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság kérdésünkre megerősítette a helyszíni vizsgálat tényét. Tájékoztatásuk szerint „versenyt korlátozó megállapodás közbeszerzési és koncessziós eljárásban bűntett elkövetésének a gyanúja miatt” nyomoznak, ez azonban nem csupán Boldog községet érinti. Mint írták, „több önkormányzat […]

Brutális interjút adott a CNN-nek Márki-Zay Péter

BELPOLITIKAKÖZÉLETKözzétéve 2021 okt 20. Korruptnak és autokratikusnak minősítette Orbán Viktor miniszterelnök kormányát Márki-Zay Péter, az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltje a CNN-nek adott interjújában. Sem Orbán, sem Szijjártó nem keresztény – fogalmazott a Mindenki Magyarországa Mozgalom vezetője, arra a kérdésre válaszolva, hogy Magyarország a keresztény, konzervatív értékrenddel indokolva elutasítja a bevándorlást. Az ellenzéki politkus rámutatott, hogy az Orbán-kormány bevándorlási politikája […]

WHO: Az agypusztító Nipah-vírus lehet a következő olyan kórokozó, amely világjárványt okozhat!

KÜLFÖLDKÖZÉLETFrissítve: 2021 okt 16. Az AstraZeneca-vakcina kifejlesztője, Sarah Gilbert szerint az agypusztító Nipah-vírus lehet a következő olyan kórokozó, amely világjárványt okozhat. A Nipah a koronavírushoz hasonlóan már régóta ismert és időről-időre felüti a fejét – főként Indiában –  a denevérek révén. A vírus mortalitása nagyon nagy, ÉS EGYELŐRE MÉG NINCS ELLENE SEMMILYEN KEZELÉS VAGY VAKCINA. Sarah Gilbert arra figyelmeztetett, hogy ha […]

Csúnyán lebuktatta az IMF Varga Mihályt

GAZDASÁGKÖZÉLETKözzétéve 2021 okt 20. Magyarország a harmadik legnagyobb gazdasági növekedést érheti el idén az Európai Unióban a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerdán ismertetett októberi, felülvizsgált jelentése szerint. Az IMF szerdán publikált európai regionális növekedési prognózisában megerősítette, hogy Magyarország hazai összterméke (GDP) 7,6 SZÁZALÉKKAL NŐ A TAVALYI ÖTSZÁZALÉKOS CSÖKKENÉS UTÁN. Az adat megegyezik az IMF október 12-én publikált világgazdasági kilátásaiban […]

Invitation letter by President Charles Michel to the members of the European Council ahead of their meeting of 21 and 22 October 2021

Invitation letter by President Charles Michel to the members of the European Council ahead of their meeting of 21 and 22 October 2021 I would like to invite you to our European Council meeting on 21 and 22 October.During our first working session, we will address the current hike in energy prices which is challenging […]

Az orbáni diktatúrában minden a pofátlan hazugságokról szól!

Dr. Dániel Péter írása KÖZÉLETFrissítve: 2021 okt 18. A gyalázatos, korrupt orbáni diktatúrában minden a gátlástalan és demagóg hazudozásról szól. A dilettáns és felelőtlen orbán-kormány végleg elszakadt a valóságtól. Lássunk néhány kirívó példát erre. Orbánék azt hazudják, hogy a magyar gazdaság erős. Ehhez képest az államadósság és a költségvetési hiány is rekordokat dönt, a forint pedig […]

Tolvaj rendszer korrupt politikusai (Járóka Lívia)

Hadházy Ákos KÖZÉLETFrissítve: 2021 okt 18. A rendelkezésünkre álló adatok szerint azt, amit Járóka Lívia (az Európai Parlament fideszes alelnöke) csinált, nagyon nehéz másnak látni, mint költségvetési csalás. Lehetnénk optimisták, amiért Polt Péter „kiadta az ügyet” a Központi Nyomozó Főügyészségnek, de ez maximum annyit jelent, hogy néhány évig tologatják majd ott az aktát, mint F. Flórián […]

Az EU az Europol segítségét kéri a helyreállítási pénzek elköltésének ellenőrzéséhez

KÜLFÖLDKÖZÉLETFrissítve: 2021 okt 16. Az Európai Unió az uniós rendőrségi együttműködési szervezet (Europol) irányításával igazságügyi együttműködést kezdeményezett a koronavírus-járvány okozta károk helyreállítását szolgáló uniós források védelmére – közölte az Europol. A hágai székhelyű uniós szervezet közlése szerint az új, uniós szintű kezdeményezés a Next Generation EU nevű helyreállítási alapból származó források felhasználását ellenőrzi, valamint vizsgálja az […]

Ön szerint jogos? Szavazzon! – Eltérve a megállapodástól Márki-Zay egy plusz frakciót alakítana magának

2021. 10. 19. Share Facebook Twitter VK Megosztom másokkal is: Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje szerint az első feladat az előválasztás okozta sebek begyógyítása. Szeretném, ha lenne egy frakciója azoknak, akiket a hat párt eddig kihagyott – mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Márki-Zay Péter hétfő este. Az interjú első nagyobb témája az volt, hogy akar-e külön frakciót Márki-Zay, aki elég egyértelműen […]

Joe Biden nem hívta meg Orbánt a demokrácia csúcsra!

KÜLFÖLDKÖZÉLETKözzétéve 2021 okt 20. A Politico értesülései szerint a Fehér Ház elkezdte kiküldeni a meghívókat Joe Biden amerikai elnök Csúcstalálkozó a demokráciáért nevű online rendezvényére, Magyarország és Törökország azonban nem kapott meghívót, a lap szerint azért, mert messzire sodródtak a demokratikus értékektől. A december 9-10. közötti csúcs meghívottainak kiválasztásánál a lap szerint az Egyesült Államok stratégiai megfontolásai is szerepet játszhattak, ezért hívták meg […]

Rákbetegek ezrei vesztek el a járvány idején

A pandémia időszakában 15-20 százalékkal kevesebb daganatos pácienst diagnosztizáltak. Ők már csak nehezebben kezelhetőként találkoznak az orvosokkal. Danó Anna SZERZŐ PUBLIKÁLÁS DÁTUMA 2021.10.20. 06:00 Noha Kásler Miklós miniszter szerint az egészségügy az eddigi hullámokban meg sem rendült, és egyetlen betegről sem tudott, akit ne láttak volna el, egy friss tanulmány egészen másról árulkodik: e szerint […]

Áll a bál: Újabb szexbotrány a szélsőjobboldalon!

KÜLFÖLDKÖZÉLETKözzétéve 2021 okt 20. Áll a bál Németországban, miután a Nordkurier megszellőztette, hogy egy, a szerkesztőségnek küldött anonim levél súlyos vádakat fogalmaz meg az Alternatíva Németországért (AfD) párt tagjaival szemben. A levél szerint a szélsőjobboldali párt egyik tagja PROSTITUÁLTAKKAL BULIZOTT Mecklenburg-Elő-Pomeránia tartományi törvényhozásának épületében, a schwerini kastélyban. A tartomány a távozó kancellár szűk pátriájának számít,  a 2021. szeptember 6-i […]

Ismét kirugdossák az embereket a makói gumigyárból!

GAZDASÁGKÖZÉLETKözzétéve 2021 okt 19. Az autóipar mélyülő válsága elérte a gumigyártást. Novemberben tervezik megkötni az új kollektív szerződést. Jövőre azonban már béremelést tervez a vállalat. A pandémia gazdasági hatásai és az autóipar strukturális átalakulása egyszerre sújtja a makói ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft.-t: év végéig újabb 140 fős elbocsátásra kényszerülnek, amely túlnyomórészt a kölcsönzött állományt érinti […]

Orbánt körbetáncolták mint egy legyet Szerbiában! – Vasútvonalat adott át és kampányolt a szerbiai magyaroknak! – Kell a szavazatuk!

BELPOLITIKAKÖZÉLETKözzétéve 2021 okt 19. A Szeged−Szabadka vasútvonal felújításindító ünnepségén vett részt hétfőn Orbán Viktor miniszterelnök, aki a Pannon RTV információi szerint maga kérte, hogy egy helyi pékségben burekozzanak. Szabadka egyik legismertebb pékségébe látogatott a magyar miniszterelnök. A burekot fogyasztó Orbán Viktorról fénykép is készült a pékségben, ahová vajdasági magyar politikusok és üzletemberek is elkísérték. A miniszterelnök a bureksütő asszonyokkal is készített […]

30 ezer munkahely is megszűnhet az autóiparban

KÜLFÖLDKÖZÉLETFrissítve: 2021 okt 16. A Volkswagen vezére elmondta, hogy harmincezer munkahely fog megszűnni, hogyha túl lassan megy végbe az elektromos autózásra történő átállás a vállalatnál – írja a Portfolio. A Teslánal ugyanis úgy számolnak, hogy évi 500.000 autót gyárthatnak majd Németországban 12.000 munkavállalóval. A Volkswagen központjában, Wolfsburgban viszont 25.000 emberrel gyártanak évi 700.000 autót. Ez rendkivül nagy […]

ÚJABB FIDESZES KAPOTT PEDOFIL BOTRÁNYA UTÁN KIEMELT POZÍCIÓT!

KÖZÉLETFrissítve: 2021 okt 18. Senki nem marad az út szélén…Templomépítést támogató alapítványban tag a pedofilbotrányban érintett volt fideszes alpolgármester Fohsz Tivadar egy városközi kapcsolattartással foglalkozó alapítvány kuratóriumába is bekerült. Két alapítványban is kuratóriumi tag a pedofilbotrányba keveredő Fohsz Tivadar, nevelt lánya több mint tíz évvel ezelőtti molesztálásával gyanúsította meg a rendőrség 2018 nyarán. A Blikk a […]


  • Ursula Von Der Leyen asszony az EB elnökasszonya

  • www.fecsego.eu nemzetközi hírportál az EU EP EB média-sajtó partnere