< Böngészés > Főoldal / Archive by category 'Magyar Helsinki Bizottság'

| Mobile | RSS

Energetikai krízis vár Indiára )))))India expects energy crisis

Komoly hiány léphet fel Indiában az ország ellátásához szükséges energiahordozókból. A távol-keleti országban hiány mutatkozik szénből, kőolajból és földgázból is, amiket India kénytelen importálni, ami azonban túl drága megoldás. Helyzetüket nehezíti, hogy gazdasági versenyben állnak Japánnal, Kínával és Észak-Koreával is. A legtöbb olajat a vitatott politikai helyzetű Iránból importálja az ország, írja a The Wall […]

Orbán kimondta az igent: Kulcsfontosságú beszéd jön, nagy dolog kezdődik Orbán Viktor a hétvégi uniós csúcs hatásait ismerteti a Tisztelt Ház előtt

Az Országgyűlés mai ülésén dönthet az igazságügyi tárgyú törvények módosításáról, a nyugdíjak adómentességének megőrzéséről, valamint a vörös csillag nyilvános viselésének további tiltásáról. A Ház a héten két további napon is ülésezik, így a képviselők kedden és pénteken is összeülnek, a hétvége előtt pedig elfogadhatják a jegybanktörvény módosítását, amely a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folytatandó tárgyalások megkezdésének […]

A hisztéria nemzetgazdaságilag indokolt – Csányi a Pickről és az importról

Teljesíti a Pick a hungarikummal együtt járó előírásokat, így a téliszalámiba kizárólag magyar hús kerül, viszont az európai oltalmat élvező “szegedi szalámival” együtt járó rendkívül szigorú előállítási szabályokat a hazai sertéságazat súlyos válsága miatt nem lehet és nem is rentábilis betartani – mondta a szegedi gyárat is működtető Bonafarm Zrt. vezérigazgatója. Csányi Attila – a […]

A többség nem akar Európai Egyesült Államokat

Németországban a lakosság szűk többsége elutasítja az “Európai Egyesült Államok” gondolatát, de a 82 milliós országban csaknem minden második ember üdvözölné, ha az eddiginél szorosabb politikai és gazdasági egységbe fejlődne Európa. Az euróövezeten kívüli EU-tagországoknak nem „a túl kevés, hanem a túl sok Európa” okoz gondot – írta vasárnap megjelent cikkében David Cameron brit miniszterelnök. […]

Hitler szövetségesét éljenzik a magyarok

Hitler szövetségesét éljenzik a magyarok Csókakő – Magyarországnak új hőse van, olvasható a Bloomberg Newsban. Városok és falvak szobrokat állítanak, utcákat neveznek el Horthy Miklósról, aki Hitler oldalán belevitte az országot a második világháborúba. A portál tudósítása még az előtt készült, hogy Csókakőn felavatták volna a kormányzó szobrát. . A Horthy-szobor alapja már áll az […]

Munka-Jobbik Jogszabályváltozások – Jobbik: kevesebb bérért több munka

Budapest, 2012. július 1., vasárnap (MTI) – A Jobbik szerint a kormány a július 1-jén hatályba lépett új munka törvénykönyvével a jogegyenlőtlenséget, a kiszolgáltatottságot foglalta törvénybe, amely egy “rabszolgakódexszel” ér fel – közölte Bertha Szilvia, a párt országgyűlési képviselője vasárnap az MTI-vel. Az ellenzéki képviselő közleménye szerint a munkahelyteremtéshez az élőmunkát terhelő adók és járulékok […]

Lengyelország-V4-külpolitika Lengyelország átvette a V4-ek elnökségét

Varsó, 2012. július 1., vasárnap (MTI) – Csehországtól Lengyelország vette át vasárnap a V4-országcsoport vezetését: a csoport elnökeként a visegrádi ország európai uniós fellépésének összehangolása mellett a térség védelmi együttműködésének erősítésére összpontosít. A visegrádi négyekhez Lengyelországon és Csehországon kívül Magyarország és Szlovákia tartozik. Az egyéves elnökség kiemelt feladataként Donald Tusk kormányfő a négy ország szorosabb […]

Ámokfutó lövöldözött egy francia diszkóban

Két ember meghalt, öt megsebesült, közülük ketten súlyosan, amikor egy férfi lövöldözni kezdett vasárnap hajnalban a franciaországi Lille-ben egy éjszakai bárnál. A lövöldözőt előzőleg nem engedték be a lokálba, mire ő egy nagy kaliberű puskával, a France Info szerint feltehetően egy kalasnyikovval tért vissza és tüzet nyitott az ott lévőkre, majd elmenekült a helyszínről. A […]

Légtérsértő gépeket üldözött a Balaton fölött egy magyar Gripen

Két német kisgép lépett be szombaton engedély nélkül Magyarország légterébe. A repülőket egy magyar Gripen vette üldözőbe a Balaton fölött, de mire a vadászgép odaért, a légtérsértők már le is szálltak. Éles riasztás során vetették be a magyar Honvédség egyik Gripen vadászgépét szombat délelőtt, miután két német lajstromú kisrepülő engedély nélkül lépett be Magyarország légterébe […]

EU-Birodalom – Kint vagy bent?

A gazdasági növekedést szolgáló intézkedésektől a további bővítés megerősítéséig számos fontos döntést hozott az európai uniós tagországok állam- és kormányfőinek kétnapos értekezlete Brüsszelben. A hosszabb távra szóló gazdasági víziót illetően a négy fő építőelemben értettek egyet. Ezek: egységes pénzügyi, költségvetési és összehangolt gazdaságpolitikai keretrendszer, valamint a “megerősített demokratikus legitimitás és számonkérhetőség”. Orbán közölte: nem adja […]

Kormány-reagálás Kormányszóvivői Iroda: alaptalanul vádaskodik az LMP, a Szolidaritás és a 4K!

Budapest, 2012. június 30., szombat (MTI) – Alaptalanul vádaskodik és valótlanságokkal mozgósít az LMP, a Szolidaritás és a 4K! – közölte az MTI-vel szombaton a Kormányszóvivői Iroda, hangsúlyozva, hogy a kormány elkötelezett a családokat és a dolgozni vágyókat támogató új munka törvénykönyve, a családokat és vállalkozásokat támogató adópolitika és egy kiszámítható költségvetés megvalósulása mellett. Az […]

Kína-földrengés Erős földrengés rázta meg Nyugat-Kínát

Peking, 2012. június 30., szombat (MTI) – Legkevesebb 35 sérültje van annak a Richter-skála szerint 6,6-es erejű földrengésnek, amely szombaton hajnalban rázta meg Kína nyugati részét, a Kazahsztánnal határos térséget – közölte a kínai földrengés-hálózati központ. A leginkább érintett térségben, Hocsing (Hejing) és Hszinjüan (Xinyuan) megyékben több mint 64 ezer embert ért kár, épületek százai […]

Orbán Bakuban keresi az olajat

A jelenleginél szorosabb együttműködést kell kialakítania a Kaszpi-tenger térségével az Európai Uniónak ahhoz, hogy minél biztonságosabb legyen a közösség energiaellátása – hangoztatta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Bakuban, a Crans Montana Fórumon. Ha az unió minél több helyről szeretné beszerezni energiahordozóit, azaz ha diverzifikálni akarja energiaellátását, akkor mind politikailag, mind gazdaságilag erőteljesebb kapcsolatra van szükség közte […]

Soros szerint három hónapja van az uniónak

Soros György magyar származású milliárdos arra figyelmeztette az európai vezetőket, hogy mindössze három hónapjuk maradt az euró megmentésére – közölte a BBC brit hírtelevízió. Soros egy olaszországi konferencián azt mondta, várakozásai szerint a görögöket “eléggé megijeszti” majd az EU-ból való “kiutasítás” lehetősége. Így az ebben a hónapban esedékes megismételt választásokon szűk többséghez juttatnak majd egy […]

Gazdaság-közlekedés Jogszabályváltozások – Vasárnap lép hatályba a személyszállítási törvény

A személyszállítási szolgáltatásról szóló törvény néhány rendelkezés kivételével vasárnap, július elsején lép hatályba. A törvény elősegíti a közösségi közlekedés elsőbbségének érvényre jutását, versenyképességének erősítését, megalkotásával megteremtődtek a korszerű és fenntartható vasúti közlekedés kialakításának szabályozási alapfeltételei. A jogszabály kiterjed a Magyarország területén végzett belföldi és nemzetközi közúti és vasúti személyszállítási szolgáltatásra, a saját számlás személyszállításra, a […]

HVG Archív: A kormányfőbuktató dédi

Szegedi Csanád felmenőivel kapcsolatos vallomása ráirányította a figyelmet az első zsidótörvényt elfogadtató Imrédy Béla miniszterelnök hasonló, 1939-es ügyére. Most a HVG Imrédy-üggyel kapcsolatos 1998-as cikkét tesszük közzé. A hvg.hu a Szegedi-“ügy” hátteréről A hvg.hu az elmúlt napokban több cikkben dolgozta fel a Szegedi Csanád származása körüli “ügy” hátterét és az Imrédy-párhuzamot. Hatvan éve, 1938 májusában […]

Kormány-önkormányzatok Önkormányzati szerződések – Kormányszóvivői iroda: a kormány nem fizet a vizsgálatok lezárultáig

Budapest, 2012. június 29., péntek (MTI) – A kormánynak nem áll módjában fizetni a vizsgálatok lezárultáig sem az E-Starnak, sem más cégnek – tudatta a kormányszóvivői iroda pénteken az MTI-vel. Az E-Star Alternatív Nyrt. egyebek mellett hőszolgáltatásra vagy vagyonkezelésre kötött megállapodásokat több önkormányzattal, és a héten azt közölte: több helyhatósággal is vitája van, mert nem […]

EU-csúcs – Angela Merkel vereségéről ír a német sajtó

Egybehangzóan Olaszország és Spanyolország győzelmeként és Angela Merkel német kancellár vereségeként értékelték német lapok az uniós csúcstalálkozón az állandó euróövezeti válságkezelő rendszerrel (ESM) kapcsolatban kötött megállapodásokat. A legnagyobb példányszámú német napilap, a Bild internetes kiadásában “Olaszország és Spanyolország az EU-csúcson is győz – Merkel behódol” címmel, a legnagyobb olvasottságú hírportál, a Spiegel Online pedig “Az […]

Tiszta víz fillérekért!

Egy olyan vízszűrő berendezést ajánlunk figyelmükbe, melyet otthon is nagyon könnyű felszerelni, sőt még utazáskor is magával viheti, mert mindenféle csaphoz illeszthető. A készülékkel nagy tisztaságú vizet kapunk. A berendezés olcsó, amit csak egyszer kell megvenni, és ami a lényeg: az üzemeltetése is nagyon olcsó, szinte fillérekben sem fejezhető ki egy liter tiszta víz ára! […]

Háromszázmilliárdos tehercsökkentés

A huszonöt év alattiak, az ötvenöt év felettiek és a képzettséget nem igénylő fizikai munkát ellátók bérköltségeit enyhítik A tranzakciós illeték kiterjesztéséből és a költségvetési tartalék egy részének felhasználásából állna össze jövőre az a háromszázmilliárd forint, amely fedezetéül szolgálna a kormány új munkahelyteremtő csomagjának. Háromszázmilliárd forintos munkahely-teremtési csomagról állapodott meg Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a […]


  • Ursula Von Der Leyen asszony az EB elnökasszonya

  • www.fecsego.eu nemzetközi hírportál az EU EP EB média-sajtó partnere