< Böngészés > Főoldal / Archive by category 'Tudomány/gazdaság'

| Mobile | RSS

Magyar drónraj repülésén ámul a világ

Az ELTE kutatói a madarakhoz hasonlóan emberi beavatkozás nélkül alakzatban repülni képes drónokat fejlesztettek ki. A madarakhoz hasonlóan közösen szállnak fel, de a repülésükről mégis saját döntéseket hoznak azok a magyar kutatók által készített kis drónok, amelyekről most egy videó is megjelent – írta a Nature magazin. Akár a galambok, csoportosan emelkednek a levegőbe és […]

[ Tovább ] 2014. március 5. | hozzászólás | Tudomány/gazdaság |

Folytatódik a budapesti Ferihegyi út meghosszabbítása

Befejeződött a budapesti XVII. kerületi Ferihegyi út meghosszabbításának első üteme, és tavasszal elkezdődhet a második ütem – jelentette be Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter és Riz Levente, a kerület polgármestere a helyszínen tartott keddi átadáson. A központi költségvetésből első lépésben 630 millió forint támogatást biztosítottak az út meghosszabbításához, a hamarosan induló második ütemhez pedig 670 […]

[ Tovább ] 2014. március 4. | hozzászólás | Tudomány/gazdaság |

Elkerülhetetlen a lépés: fájni fog

Elkerülhetetlen a lépés: fájni fog Átmeneti és illúzióalapú a magyar gazdasági növekedés – állítja lapunk korábbi elemzéseivel összhangban a GKI Gazdaságkutató Zrt. legfrissebb előrejelzése. A tavalyi, 1,1 százalékos GDP-növekmény elsöprő része a jó időjárásnak köszönhető, amelyre nem lehet gazdaságpolitikát építeni. A magyar gazdaság 2013-ban a stagnáló EU-hoz és a még visszaeső (-0,4 százalék) euróövezethez képest […]

[ Tovább ] 2014. március 3. | hozzászólás | Tudomány/gazdaság |

Innen vezérlik az első magyar műholdat

Innen vezérlik az első magyar műholdat Az immár kétéves Masat-1 megújult vezérlőállomásán jártak. A fejlesztőcsapat vezetője szerint csak minden második egyetemisták által készített műhold működik jól. Gschwindt András veterán űrkutató, Dudás Levente tanársegéd és Hödl Emil Viktor hallgató mutatta be a bme.hu-nak az E épület legfelső emeletén található, megújult vezérlőállomást. Felújították a helyiséget, a falakat […]

[ Tovább ] 2014. február 26. | hozzászólás | Tudomány/gazdaság |

Felmelegedés nélkül is eltűnik Az Antarktisz óriásgleccserének végleg annyi

Felmelegedés nélkül is eltűnik Az Antarktisz óriásgleccserének végleg annyi – videóval! A hatalmas antarktiszi gleccser, a Pine-sziget jégfolyama valószínűleg évtizedeken át emeli még a tengerszintet, még ha a klíma nem is melegedne tovább – mutatta ki egy nemzetközi kutatócsoport, mely a gleccser múltbéli változásait vizsgálta meg. A 160 ezer négyzetkilométer kiterjedésű gleccser 8 ezer évvel […]

[ Tovább ] 2014. február 25. | hozzászólás | Tudomány/gazdaság |

Mi lesz velünk, ha leáll a Golf-áramlat?

Először került elő egyértelmű bizonyíték arra, hogy a felmelegedés miatt évszázados időszakokra meg-megszakadt az Európának kellemes meleget hozó óceáni szállítószalag. Katasztrófától ugyan nem kell tartanunk, ha most állna le az áramlat, de bőven lehetnek kellemetlen következményei. Évtizedek óta bizonyos nyugtalansággal figyelik a klímakutatók azt a roppant áramlási rendszert, amely meleg vizet szállít az Atlanti-óceán északi […]

[ Tovább ] 2014. február 23. | hozzászólás | Tudomány/gazdaság |

Hamarosan itthon is végeznek tüdőátültetést

Hamarosan itthon is végeznek tüdőátültetést “Tíz éve készülünk a tüdőtranszplantációs program hazahozatalára, ami egy többlépcsős folyamat, most ennek az utolsó fázisában vagyunk” – fogalmazott Dr. Lang György, a Semmelweis Egyetem Mellkassebészeti Tanszékének vezetője, aki a magyar betegek tüdőátültetését jelenleg is végzi a bécsi Klinische Abteilung für Thoraxchirurgie mellkassebész professzoraként. Mint hangsúlyozta: nem pusztán az első […]

[ Tovább ] 2014. február 19. | hozzászólás | Tudomány/gazdaság |

Közeleg… Február 18-án üt az óra – tartsa szemmel élőben az aszteroidát

Közeleg… Február 18-án üt az óra – tartsa szemmel élőben az aszteroidát! Február 18-án ér a Föld közelébe a 2000 EM26 nevű aszteroida, tartsa szemmel a száguldó követ! Pár nap múlva, egészen pontosan február 18-án érkezik a Föld közelébe a 2000 EM26 katalógusjelű aszteroida. A bolygónkra veszélyt jelentő égitesteket figyelő Slooh rádióteleszkóp-hálózat mérte be a […]

[ Tovább ] 2014. február 18. | hozzászólás | Tudomány/gazdaság |

Függetlenségének megőrzésére szólította fel a román jegybankot Basescu

Traian Basescu államfő felszólította a román nemzeti bankot (BNR), őrizze meg függetlenségét a bukaresti szociálliberális kormánnyal szemben, s ne támogasson olyan programokat, amelyek szerinte a választók megvesztegetését célozzák – számoltak be szerdán a román hírügynökségek. Kedd esti televíziós nyilatkozatában a jobboldali román elnök inflációgerjesztő, csak a bankok érdekeit szolgáló lépésnek nevezte a kormány azon tervét, […]

[ Tovább ] 2014. február 12. | hozzászólás | Tudomány/gazdaság |

NAV: adóköteles az üzletszerű ingóértékesítés

    Az üzletszerű ingóértékesítés adóköteles, a szabálytalanul adózók önellenőrzéssel ez év május 1-jéig javíthatják a hibát – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn. A NAV az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében emlékeztet arra, hogy a Kúria decemberi jogegységi döntése igazolta az adóhatóság eljárásának jogszerűségét az ingóértékesítések ellenőrzése területén. A legfőbb […]

[ Tovább ] 2014. február 10. | hozzászólás | Tudomány/gazdaság |

Megdrágult a Magyar Telekom

A kezdeti erősödés után folyamatos lemorzsolódásba váltott a BUX, háromnegyed 12 előtt 0,2 százalékos veszteséggel 18 062 ponton járt a BÉT indexe. Mik lesznek a slágerek a tőzsdén? Fektessen be dr Alexander Elderrel 1 évig! Profitáljon a piacok gyakorlati elemzéseiből,sajátítsa el a guru trükkjeit, váljon sikeres befektetővé. Csatlakozzon ingyen Megindította a befektetők fantáziáját, hogy a […]

[ Tovább ] 2014. február 10. | hozzászólás | Tudomány/gazdaság |

Tizenegy ember sült meg élve

Legkevesebb 16 ember halt meg egy vulkánkitörésben Szumátrán. A legtöbben halálra égtek. Az Indonéziához tartozó szigeten négy év szunnyadás után tört ki a Sinabung vulkán. A tűzhányó két kilométeres magasságba lőtte ki a köveket, a hamu- és gázfelhőt – írja a BBC. A katasztrófára senki nem volt felkészülve, így nem sikerült időben evakuálni a környéket. […]

[ Tovább ] 2014. február 6. | hozzászólás | Tudomány/gazdaság |

Őserő: vulkánkitörés az űrből//// Power Up : volcanic eruption from space

Őserő: vulkánkitörés az űrből Az magasból nézve még megdöbbentőbb a természet ereje. Ha egy nagyobb vulkán úgy rendesen odateszi magát, a környéken kő kövön nem marad, a Földön több éves tél köszönt be, éhezés és tömeges pusztulás veszi kezdetét. Amit az ember évszázadok gondos munkájával rombolni képes a bolygón, azt a tűzhányó percek alatt lepipálja. […]

[ Tovább ] 2014. február 6. | hozzászólás | Tudomány/gazdaság |

Tovább csökken az infláció az idei évben

Tovább csökken az infláció az idei évben A Költségvetési Felelősségi Intézet szerint a magyar gazdaság teljesítménye 2014-ben a laza monetáris és a lazuló költségvetési politika hatására átmenetileg két százalékra gyorsul, feltételezve: a Magyar Nemzeti Bank képes lesz kihelyezni a növekedési hitelprogram második szakaszában meghirdetett teljes, kétezermilliárd forintos keretösszeget. Romhányi Balázs, az intézet vezetője tegnapi sajtótájékoztatójukon […]

[ Tovább ] 2014. február 5. | hozzászólás | Tudomány/gazdaság |

4500 éves ókori egyiptomi kikötőt tártak fel

Egy valaha forgalmas, 4500 éves kikötő maradványait, illetve hajósok vagy katonák elszállásolására épült laktanyákat tártak fel a gízai piramisok tőszomszédságában. A kikötő és az épületek nagyjából a piramisok építésekor voltak használatban. A régészek évek óta dolgoznak a gízai piramisok mellett található Menkauré-kori város feltárásán, ahol a legutóbbi ásatási szezonban katonai laktanyák romjaira bukkantak. Az óbirodalmi […]

[ Tovább ] 2014. február 2. | hozzászólás | Tudomány/gazdaság |

Emberi fogyasztásra alkalmas Zöldborsó termett az űrállomáso

Emberi fogyasztásra alkalmas Zöldborsó termett az űrállomáson A nemzetközi űrállomás lakói learatták a jó ideje zajló kozmikus agrikulturális kísérlet eredményét: az űrállomáson termesztett zöldborsót, búzát és japán fejes salátát. Nemcsak learatták, de bevizsgálták és meg is kóstolták, és arra jutottak, hogy emberi fogyasztásra alkalmas. A kísérlet vezetői lelkendezve számoltak be a RIA Novosti orosz hírügynökségnek […]

[ Tovább ] 2014. február 2. | hozzászólás | Tudomány/gazdaság |

Ezt hozza a forintgyengülés a cégeknek

A forint három napja tartó mélyrepülése összességében inkább rossz, mint jó a hazai cégeknek, de a kulcskérdés az, hogy meddig tart a gyengülés. A gyenge forint elviekben segít az exportáló cégeknek, de hosszú távon a pozitív és negatív hatások kiegyenlítik egymást. Azok, akik alapanyagot, vagy terméket hoznak be külföldről, egyértelműen veszítenek, másodlagos hatásként pedig – […]

[ Tovább ] 2014. február 1. | 1 Hozzászólás | Tudomány/gazdaság |

Kagyló inspirálta a törhetetlen üveget/////Seashell inspiriert von der Flasche unzerbrechlich

Kagyló inspirálta a törhetetlen üveget Hamarosan talán már nem kell aggódnunk, hogy elvágjuk a kezünket, amikor az összetört üveg darabjait próbáljuk összeszedni. Az egyetlen, amit tennünk kell, hogy egyetlen darabban felszedjük az üveget. A kanadai McGill University kutatói a kagylók természetes szerkezete alapján találtak egy olyan megoldást, amivel az üveg nem törik darabjaira, ha leesik, […]

[ Tovább ] 2014. január 31. | 1 Hozzászólás | Tudomány/gazdaság |

312 felett az euró, gyengül a forint

CHF/HUF 254.69 -0.94 % EUR/HUF 311.42 -0.96 % BUX 18550.78 0.02 % OTP 4140 Ft -0.96 % MOL 13640 Ft 0.44 % 15 perccel késleltetett adatok. Forrás: portfoliofinancial.hu Nem tett jót a forintnak, hogy az amerikai jegybank, a Federal Reserve tegnap este újra szigorított: a szerdai hatalmas zuhanás után tovább esett a devizapiacon. Reggel 9 […]

[ Tovább ] 2014. január 30. | hozzászólás | Tudomány/gazdaság |

Egy baktérium válthatja ki a szklerózis multiplexet

Egy baktérium válthatja ki a szklerózis multiplexet Egy ételmérgezést okozó baktérium toxinja összefügghet a szklerózis multiplex (MS) kialakulásával – derült ki egy új amerikai kutatásból. Egerekkel végzett laboratóriumi kísérleteket a Weill Cornell Orvosi Egyetem kutatócsoportja, és felfedezték, hogy a Clostridium perfringens baktérium egy ritka törzse az MS-hez hasonló károsodást okoz az állatok agyában – tudósított […]

[ Tovább ] 2014. január 29. | hozzászólás | Tudomány/gazdaság |

  • Hajrá Magyarország

  • A Fecsegőn keresztül való tájékozódás lehetővé teszi, hogy a széles olvasótábor könnyen hozzáférjen, felfogja, megértse a felé küldött információkat///// Figyelem! A cikkekhez hozzáfűzött hozzászólások nem a fecsego.eu nézeteit tükrözik! A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik! – a kommenteket nem tudja befolyásolni – azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.///// A könyveimben, írásaimban megjelenő szereplők, számomra teljesen ismeretlenek, illetve kreáltak! A hasonlóság a véletlen műve!! Nem megtörtént események alapján – fikció – történik a gondolati sorozat!//// Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek! oil főszerkesztő///// A hírportálunkon megjelenő írások képek forrásai a média tv. 1999. évi LXXVI. törvény 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak ; -médiák, lapok…stb valamint az internet, s a fecsego. eu archivált anyaga -oil-////// A www.fecsego.eu hírportál előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül tilos ezen honlaphoz bármilyen internetes kapcsolódást (linket, hivatkozást) létrehozni. A honlap a látogatóknak nyújtott szolgáltatás.///// A www.fecsego.eu hírportál fenntartja a jogot a honlap tartalmának indoklás és értesítés nélküli bármely időpontban történő törlésére, módosítására vagy kiegészítésére. oil főszerkesztő(((((( a polgároknak joguk van arra, hogy „az őket irányító hatóságokat és politikai intézményeket kritizálhassák, akár harsányan és durván is, vérmérséklettől függően”. A demokratikus jogállam intézményeinek szabad bírálata – folytatta a bíróság – az állampolgárok alapvető, alanyi joga, a demokrácia lényegi eleme, még akkor is, ha az „becsületsértő értékítéletek formájában történik”. forrás:hvg.hu 2016 december 02 közélet/////. — A közérdekű adattal visszaélés bűncselekmény az emberi méltóság és egyes alapvető jogok elleni bűncselekmények közé tartozik, a társadalom valóságnak megfelelő közérdekű adat megismeréséhez fűződő érdekét védi Dr. Rövid Csaba vezető ügyész-/////// A biróság kimondta, hogy közszereplők köre szélesebb mint a közhatalmat gyakorlók köre, tehát nem csupán egy politikus számit közszereplőnek hanem egy ember is akinek brutális mennyiségű pénze van// Kuria/

  • Ursula Von Der Leyen asszony az EB elnökasszonya

  • Oláhné Szabó Éva újságiró a Parlamentben

  • Oláh László István Főszerkesztő Úr megkoszorúzza Kiss Ernő Örmény tábornok mellszobrát Szegeden

  • www.fecsego.eu nemzetközi hírportál az EU EP EB média-sajtó partnere

  • Roberta Metsola az EP Elnökasszonya

  • www.fecsego.eu nemzetközi hirportál az EU, EP média-sajtó partnere