< Böngészés > Főoldal / Archive by category 'Vásárlói panaszok'

| Mobile | RSS

A kínai Vörös Vasút az első felfüggesztett maglev vonat

A kínai Red Rail (Vörös Vasút) program részeként épített jármű az első olyan maglev vonat, ami a magasban lebegve közlekedik és a hagyományos magleveknél kevesebb energiafelhasználással, állandó mágnesek segítségével halad a pályáján. A vasutat Csianghszi tartományban egy 800 méter hosszú szakaszon helyezték szolgálatba a tesztek idejére, ahol 10 méterrel a föld felett, egyelőre maximum 80 […]

Napok óta nem jön olaj Magyarországra

SZABÓ GYULAK A Bloomberg értesülése szerint már augusztus 4-e óta nem érkezik olaj a Barátság vezetéken. Cikkünk folyamatosan frissül… A hírt a vezeték orosz oldalát felügyelő cég szóvivője jelentette be kedden, öt nappal a leállás után – a hírt egyébként a 444.hu szúrta ki. A Bloomberg értesülései szerint a vezetéken keresztül nem érkezik olaj az alábbi országokba: Magyarországra, […]

Rezsiemelés: nagyon drága lesz ősztől az orosz gáz

GAZDASÁGKÖZÉLETFrissítve: 2022 júl 29. Megosztás A lakossági ár kilenc-tízszeresébe kerülhet ősztől az Oroszországból importált gáz, és ez magyarázza azt, hogy a kormánynak változtatnia kellett a rezsicsökkentés szabályain – írja a g7.hu. Azt írták, hogy a nyilvánosan elérhető adatok szerint már májusban is jelenetős drágulást lehetett mérni a gázimportnál, ÉS AZ ELMÚLT HETEKBEN BIZTOSSÁ VÁLT, HOGY AZ […]

Ekkora veszteség még nem érte Orbánt – Elbukta legfőbb uniós szövetségesét!/////Ein solcher Verlust ist Orbán noch nicht widerfahren – Er hat seinen wichtigsten EU-Verbündeten im Stich gelassen!

Írta G. Kovács Károly -2022-07-31     Orbán Tusnádfürdőn elmondott beszédére reagálva nyilatkozott a Notes from Poland tudósítása szerint Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő, melyből egyértelmű, hogy a két ország viszonya megromlott az elmúlt időszakban. Morawiecki a tusványosi beszéd azon a részét emelte ki, melyben a magyar miniszterelnök a V4-ek kapcsolatáról beszélt. Orbán ebben nem mondta ki szó szerint, hogy a két […]

/Tisztelt olvasóim! Ezt az írást mindenkinek ajánlom Főszerkesztő/MSZP: Nem elég?!////MSZP: Nicht genug?!

GAZDASÁGKÖZÉLETFrissítve: 2022 júl 13. Megosztás Orbán nagyon mellényúlt azzal, hogy utolsó tagállamként nem tudott még megegyezni Brüsszellel az uniós helyreállítási alap és a 2021-2027-es uniós költségvetési ciklus pénzeiről.Az elszabadult infláció, a forint szakadékba zuhanása, a növekvő Költségvetési hiány és államadósság ráébresztette, hogy vége a “pávatáncnak”.Ma már gyakorlatilag mindenben kész megállapodni, érzi, hogy nagy bajba kerül ennek […]

Még nagyobb drágulás jöhet az építőiparban a kata szigorítása miatt

Drágulni fognak a szolgáltatások az építőiparban a kata szigorítása miatt, hiszen a kedvezményes adózásból kieső kivitelezők a magasabb adóterheket tovább fogják hárítani a lakosságra – mondta Koji László, az Építőipari Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke a Népszavának .Domokos László, 2022. július 15. péntek, 10:56Fotó: Pixabay Az áremelkedés mértékét azonban egyelőre lehetetlen megbecsülni. A kata helyett javasolt átalányadózás […]

40 százalékkal nőtt a kenyér ára, a KSH újra kiszámolta, hogy brutális a drágulás

40 százalékkal nőtt a kenyér ára, a KSH újra kiszámolta, hogy brutális a drágulás GAZDASÁGKÖZÉLETFrissítve: 2022 júl 8. Megosztás A múlt hónapban a fogyasztói árak átlagosan 11.7%-kal meghaladták az egy évvel korábbiakat, hozta nyilvánosságra legújabb adatait a KSH. Az elmúlt egy évben az élelmiszerek ára emelkedett a leginkább. Egy hónap alatt átlagosan 1,5%-kal nőttek a fogyasztói árak. […]

NATO-Oroszország-Madrid-csúcs Stoltenberg: A NATO jóval 300 ezer fő fölé emeli magas készültségi erőinek létszámát

Andits Eszter, az MTI tudósítója jelenti:    Brüsszel, 2022. június 27., hétfő (MTI) – A NATO jóval 300 ezer fő fölé emeli magas készültségi katonai erőinek létszámát, hogy kezelni tudja az Oroszország által jelentett biztonsági kihívásokat – jelentette ki Jens Stoltenberg a szervezet főtitkára hétfőn, a szövetséges országok madridi csúcstalálkozója előtti brüsszeli sajtótájékoztatóján.      “Megerősítjük azt a […]

“Milyen ügyes politikus! Kár, hogy nem ő az USA elnöke!”– írják Orbán Viktorról a The Guardian kommentelői/////„Was für ein geschickter Politiker! Schade, dass er nicht der Präsident der USA ist!“ Kommentatoren des Guardian schreiben über Viktor Orbán

Megszületett az uniós megállapodás május 30-án: Magyarország mentesül az olajembargó alól. A The Guardian stábja interjút készített Brüsszelben még a megállapodás előtt Orbán Viktorral, a beszélgetést pedig feltöltötték a legnagyobb videócsatornára, ahol a kommentelők szinte kivétel nélkül a magyar miniszterelnököt dicsérték, többen pedig azt is megjegyezték, kár, hogy nem Orbán Viktor az USA elnöke. A Mandiner összegyűjtötte […]

Katasztrófavédelem-szúnyogirtás Katasztrófavédelem: hét megyében folytatódik a szúnyogirtás

    Budapest, 2022. május 23., hétfő (MTI) – Hét megye 252 településén folytatódik hétfőtől a szúnyogirtási program – tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) az MTI-t.     A szakemberek Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Pest és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településeken gyérítik a rovarokat – közölték.    A munkavégzésről az önkormányzatok minden esetben értesítést kapnak, a tervezett időpontok, […]

48 perc – A Kínáról való leválás tesztje lenne az oroszok elleni szankciórendszer?

hirado.hu2022.05.20. 10:40 Főoldal / Belföld Az orosz szankciók gyakorlatilag minták a függőség csökkentésére, például a későbbiekben Kínával szemben – hangzott el az M1 és a hirado.hu közös hírháttér műsorában, amelynek vendégei ezúttal Kiszelly Zoltán, a Századvég Politikai Elemzések Központjának igazgatója és Róna Dániel politológus, a 21 Kutatóközpont igazgatója voltak. A 48 perc: Házigazda Lánczi Tamás című műsorban felmerült […]

A világsiker musicalje: Megkezdődtek a Lévi Story próbái

Szilárd Kovács <kovacs.szilard.daniel@gmail.com> kűldőtől 2022-05-19 10:59R Levi Stori_Olvasópróba_Sajtóanyag.docx(~12 KB) A farmerkiraly_olvasoproba_Veszprem_DT_4.jpg(~1,2 MB) A farmerkiraly_olvasoproba_Veszprem_DT_16 (1).jpg(~1,3 MB) A farmerkiraly_olvasoproba_Veszprem_DT_8.jpg(~1,3 MB) A farmerkiraly_olvasoproba_Veszprem_DT_14.jpg(~1,3 MB) Kedves kolléga,csatolva küldöm a Lévi Story című klezmer musical olvasópróbájáról készült anyagot és fotókat.Köszönjük, ha hírt adsz a produkciórólBarátsággal: Urmai Gabriella és Kovács SzilárdLévi Story kommunikáció —Kovács Szilárd06-20/410-4462Urmai Gabriella  06-70/703-0323

X. Baksi polgárok megkértek….avagy ébredeznek az önkormányzat sötét árnyai mellett

Az újonnan megnyílt dohánybolt felé mentem, mikor megállítottak a polgárok.– Főszerkesztő Úr! – jó napot kívánunk! Szeretnénk megkérni egy szívességre. Már nem lepődtem meg, mivel mostanság számos kérés érkezik a szerkesztőségünkhöz. Úgy látszik megjött a Baksi individuumok kedve, hogy hallassák a hangjukat. Elég volt a több évtizedes némaságból! Kezdenek az emberek a jogaikért harcolni! Igazuk […]

Eltüntették: Nagyon kiakadtak Orbánék a fideszesre, aki véletlen kikotyogta az igazságot

2022. 04. 21. Facebook Twitter VK Viber Megosztom másokkal is:10 Óriási felháborodást keltett L. Simon László volt fideszes államtitkár Facebook-bejegyzése, amiben leírta, hogy a 72 éves édesanyjához nem jött ki a háziorvos, hogy megvizsgálja – írja a Propeller. L. Simon László jelenleg a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatójaként tevékenykedik, és valószínűleg nem számított arra, hogy mekkora vihart kavar bejegyzésével. Gyakorlatilag támogató komment […]

Ebből óriási baj lesz! Orbán titkolja, de brutális drágán jön az orosz gáz!///// wird ein Riesenproblem! Orbán versteckt sich, aber brutal teuer kommt russisches Gas!

Írta Oros Bence -2022-04-21     Putyin hazudott, Orbán titkolózik, de egy biztos: nem igaz, hogy olcsóbban kapjuk az orosz gázt. Magyarország a piaci árnál is drágábban vásárol. Ennek ellenére a Fidesz-kormány fenntartaná hazánk függőségét. Magyarország a piaci árnál drágábban vette az orosz gázt februárban, ennek az ára hatszor annyi, mint amennyiért az MVM a lakosságnak eladja azt – […]

Az osztrákok már megterhelőnek tartják az áremelkedést///Schon jetzt empfinden die Österreicher die Preiserhöhung als belastend

MTI2022.04.21. 13:41 Az Ipsos közvélemény-kutató intézet csütörtökön bemutatott felmérése szerint Ausztriában tízből kilencen már megterhelőnek érzik az infláció hatásait a mindennapi életében, különösen bevásárlásnál és tankolásnál. A felmérés szerint az 500 válaszadó több mint fele tervezi, hogy a közeljövőben lemond a nem létfontosságú vásárlásokról. A legszembetűnőbb áremelkedést a megkérdezettek 81 százaléka a mindennapi bevásárlások terén tapasztalta. […]

Silvio Berlusconi állítólag „elkeseredett”, és „csalódott” barátjában, Vlagyimir Putyinban/////De Silvio Berlusconi gëtt angeblech “verzweifelt” an “enttäuscht” a sengem Frënd Vladimir Putin

KÜLFÖLDKÖZÉLETFrissítve: 2022 ápr 9. Silvio Berlusconi állítólag „elkeseredett”, és „csalódott” barátjában, Vlagyimir Putyinban. A volt olasz miniszterelnök háborús bűnökkel vádolta meg az orosz hadsereget – számolt be az Independent. A politikus és üzletember, akit évek óta szoros barátság fűz az orosz elnökhöz, azt mondta, hogy Putyinnak teljes felelősséget kell vállalnia az ukrajnai invázióért. fecsego.eu/OLKT De Silvio Berlusconi […]

VIII. Mementó Baksi önkormányzat Búza Zsolt polgármester kalandjai //Agora avagy a Baksi K1 ketrecharc

Agora avagy a Baksi K1 ketrecharc Többen érdeklődtek, mi épült a piac helyén. Igaz, a piac közszerepe teljesen elveszett a községben. A régi dicsfénye, mikor 40-50 árus is megjelent a piacon, ez mára… már eltűnt. Sajnos az emberek arról panaszkodnak, mindenért a közeli kis városba kell utazni, mivel helyben nincsenek meg a feltételek egy háztartás […]

Sajtóközlemény Magyarország Ügyészsége/Megkéselte rokonát a hívatlan vendég – a Pécsi Fellebbviteli Főügyészség sajtóközleménye

2022. április 5., 10:43 A Pécsi Fellebbviteli Főügyészség indítványával egyetértve a bíróság helybenhagyta az ítéletet annak a vádlottnak a büntetőügyében, aki rokonát megkéselte, majd verekedett. A 39 éves pécsi nő 2020. májusában hívatlanul megjelent egyik távoli rokonánál, aki aznap ünnepelte születésnapját. Napközben az este tartandó családi összejövetelre készültek. A készülődés során, beszélgetés és italozás közben […]

Nagyon furcsa fénykép jelent meg egy lelőtt orosz helikopterről

Portfolio2022. március 31. 09:21 Érdekes kép jelent meg egy állítólag Harkiv körül lelőtt orosz helikopterről. A helikopter kis túlzással atomjaira robbant szét, állítólag egy vállról indítható rakétavetővel lőtték le. A képpel kapcsolatosan több furcsaság is felmerül. Több ukrán és ukránbarát médiaforrás is arról ír, hogy sikerült lelőni Harkiv körül egy orosz Mi-8-as helikoptert egy vállról […]


  • Ursula Von Der Leyen asszony az EB elnökasszonya

  • www.fecsego.eu nemzetközi hírportál az EU EP EB média-sajtó partnere