< Böngészés > Főoldal / Archive by category 'White House'

| Mobile | RSS

Orbán „egy fordított Széchenyi, aki a közvagyonából gyarapítja a saját vagyonát”

nepszava.huPublikálás dátuma2020.06.19. 11:29 Horváth Csaba arra szólította fel a kormányt, hogy fejezze be a Budapesttel szembeni bosszúhadjáratát. Tüttő Kata kiemelte: a híd mindig szimbólum, a híd mindig összeköt két elszakadt területet. Elkeserítő, hogy a magyar kormány és a mögötte álló Fidesz politikai játszmák színterévé teszi a fővárost, a Lánchidat és azt az önkormányzati választást, ahol […]

Felmérték: csak egy dolog rengetheti meg a Fidesz szavazótáborát

BELPOLITIKAKÖZÉLETKözzétéve 2020 Júl 17. Megtartotta, sőt, növelte is a fideszes szimpatizánsai számát a kormánypárt. Závecz Tibor az ATV Start című műsorában legutóbbi felmérésükre hivatkozva azt mondta, hogy a koronavírus-járvány alatt a kormánypárt megtartotta szavazótáborát, sőt, akár 100-200 ezren is lehettek olyanok, akik éppen a járvány alatt pártoltak át a Fideszhez. A szakember ezt azzal magyarázta, hogy a választók […]

A Főszerkesztő levele 10./Kedves kollégám!Kedves Oláh István László Főszerkesztő Úr!

Kedves kollégám!Kedves Oláh István László Főszerkesztő Úr! Először is engedd meg, hogy megkérdezzem, hogy tetszett a múlt pénteki levél? 🙂 Biztosan észrevetted, hogy kivételesen nem én, hanem Szomor Balázs kollégám küldte. Én elégedett voltam vele, remélem, hogy te is. Bíztatnálak arra, hogy nyugodtan válaszolj ezekre a levelekre 😉 ez ugyanis nem egy algoritmusok által összeállított […]

Brüsszelben nem Orbán vizel a kútba

Nem ő osztja a lapokat KÖZÉLETKözzétéve 2020 Júl 17. Néhány napja átvitt értelemben azt olvashatták lapunkban, hogy Gulyás Gergely felnyergelte Orbán Viktor lovát és a győzedelmes Vezér az országgyűlési határozat 132 nyelvcsapásának páncéljával csatába indul a gaz Európai Unió “huszonhatja” ellen! Ez azonban így nem igaz. Nézzük csak mi történik. Tudható, hogy a héten Brüsszelben pénzszagra […]

Borzalmas körülmények közé kerülnek magyarok Németországban

Évek óta embertelen körülmények között dolgoznak kelet-európai vendégmunkások a német húsüzemekben, borzalmas szállásokon laknak és a szintén kelet-európai munkaerő-közvetítő cégek, akik révén kijutnak nyugatra, zsíros profitot érnek el kiszipolyozásukon. Komócsin Sándor, 2020. július 17. péntek, 09:05 Az első nap végén nem tudtam felemelni a karomat. Nyolc helyett jó tíz óra munka, jó munkakörnyezet helyett jégverem, […]

Időjárás/Kína több részén továbbra is súlyos gondokat okoznak az árvizek – videó

A folyamatos esőzések miatt. A folyamatos esőzések miatt Kína több részén jelentenek továbbra is súlyos gondokat az árvizek, amelyek több tízmillió ember életére vannak hatással. A Sanghajjal szomszédos, kelet-kínai Csiangszu tartományban található Taj-tóra pénteken a legmagasabb szintű készültségi fokozatot rendelték el. Az ország harmadik legnagyobb édesvízi tavának vízszintje ugyanis pénteken kora reggelre 4,65 méterre emelkedett, […]

ALKOTMÁNYBÍRÓSÁGI HÍRLEVÉL LEGUTÓBBI DÖNTÉSEK (HATÁROZATOK)

ALKOTMÁNYBÍRÓSÁGI HÍRLEVÉLLEGUTÓBBI DÖNTÉSEK (HATÁROZATOK) • AB határozat alkotmányjogi panasz elutasításáról (IV/478/2020.)Az ügy tárgya: A Kúria Pfv.IV:21.716/2018/4. számú ítélete elleni alkotmányjogi panasz (személyiségi jog megsértése, sérelemdíj)Összefoglaló a döntésről: Az Alkotmánybíróság elutasította a Kúria személyiségi jog megsértése tárgyában hozott ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsértésére irányuló alkotmányjogi panaszt. Az indítványra okot adó ügyben egy hírportál cikket közölt arról, hogy a későbbi indítványozó, […]

Tech/Az FBI is vizsgálja a szerdai hackertámadást a Twitter ellen

Valóban Bitcoin-támadás volt, vagyis a feltört Twitter-fiókok tulajdonosaitól kriptovalutát akartak kicsalni. Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) is bekapcsolódott csütörtökön a Twitter elleni szerdai hackertámadás vizsgálataiba. A vizsgálat irányítását az FBI San Franciscóban lévő részlege vette át, miután több amerikai törvényhozó is részleges beszámolót sürgetett Washingtonban a történtekről. Vizsgálataik első eredményei után a nyomozók csütörtökön […]

CSONGRÁD-CSANÁD MEGYEI FŐÜGYÉSZSÉG/S A J T Ó K Ö Z L E M É N Y Ittasan reklámtáblának ütközött, majd elaludt – vádemelés lett a vége

A Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a nővel szemben, aki tavaly ősszel, ittas állapotban, kétszer is ugyanarra a benzinkútra hajtott be. A vádirat szerint a vádlott 2019. szeptember 1. napján az egyik megyebeli kisváros benzinkútjára hajtott be, majd ott nekiütközött ittasságából adódóan egy reklámtáblának. A következményeket azonban nem várta meg, hanem elhajtott, azonban 15 […]

Folytatódik a szlovák plágiumbotrány: a miniszterelnök is érintett

BELFÖLDKÜLFÖLDGAZDASÁGTECH-TUDOMÁNYKULTSPORTVÉLEMÉNYVIDEÓFOTÓ24 ÓRA KOVÁCS M. DÁVIDKÖVETÉS2020.07.17. 00:02 A házelnök és az oktatásügyi miniszter után a miniszterelnök is plágiumgyanúba keveredett Szlovákiában. Igor Matovic elismerte, hogy másolt, és elnézést kért ezért, ugyanakkor jelezte: egyelőre nem készül lemondani. Fotó: SOPA Images / Getty Images Hungary Az MTI híre szerint Matovic diplomamunkáját csütörtökön ugyanaz a Denník N szlovák lap minősítette plágiumnak, amely korábban […]

Aláírtak egy 20 milliárdos szerződést, majd megvette az állam az Alföldi Nyomdát

ZEDKÖVETÉS2020.07.17. 08:38 20 milliárd forintos állami megbízást írt alá tankönyvek nyomtatására az Alföldi Nyomda a Könyvtárellátó Nonprofit Kft.-vel, majd pár napra rá bejelentették, hogy az állami cég megveszi az Alföldi Nyomdát, írja a G7. Az Alföldi nem egyedül nyerte el az állami megrendelést, hanem egy konzorcium tagjaként, amelyben benne van a Gyomai Kner Nyomda Zrt., a Magyar Közlöny Lap- […]

El akarták gázolni Cserdi polgármesterét, aki felajánlotta, hogy befogadja az Őcsényből kiutált menekülteket

– SZERZŐ: ÁGOSTON ZOLTÁN A Hír TV műsorvezetője, Péterfi Judit Facebook-bejegyzésében ír arról, hogy milyen atrocitások érték Bogdán László cserdi polgármestert, aki nemrég jelezte, a faluja szívesen vendégül látná azokat a menekülteket, akik nem utazhattak el Őcsénybe a helyiek körében mesterségesen felszított idegengyűlölet miatt.  Bogdán László Eszerint Bogdán Lászlót – a cserdi csoda néven ismert jelenség értelmi […]

Szijjártó Péter olyan államokban portyázik két napja maszk nélkül, ahonnan egy lélek sem léphet be Magyarországra

– SZERZŐ: 168 ÓRA – FORRÁS: MTI Üzbegisztán rendkívüli gazdasági lehetőségeket tartogat a magyar vállalatok számára, amelyek piacra lépését a Magyar Export-Import Bank Zrt. (Eximbank) 95 millió dolláros (mintegy 29,5 milliárd forintos) hitelkerettel támogatja – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter taskenti látogatásán csütörtökön. A dunakeszi Chuck Norrisnak piros országban sem kell maszkFotó: KKM/Borsos […]

Baj van a Balaton vizével – Azonnal védelmi készültséget rendeltek el

Gazdaság 2020. július 16. 20:50 Az adatokat a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság akkreditált laboratóriuma mérte az elmúlt egy hétben. A kárelhárítási készültség keretében a szakemberek azonnal megkezdték az úgynevezett lepel- és mélységi kotráshoz szükséges helyszínek és eszközök előkészítését. A munkálatok Balatongyörök térségében a lehető legrövidebb időn belül megindulnak. A VÍZMINŐSÉGI KOTRÁS A STRANDOK HASZNÁLATÁT NEM BEFOLYÁSOLJA – írták. Az […]

168 Óra: öngyilkos lett a nő férje, akiről Kósa azt állítja, hogy átverte

KÖZÉLETKözzétéve 2020 Júl 16.  0MegosztásViagra helyett, csinálja ezt a trükköt. Saját receptUrotrin A 168 Óra azt írja, hogy két héttel ezelőtt öngyilkos lett annak a csengeri nőnek a férje, akiről Kósa Lajos azt állítja, hogy átverte őt. A fideszes politikus azután kényszerült magyarázkodásra, hogy kedden a Magyar Nemzet nyilvánosságra hozott egy közjegyzői okiratot arról, hogy 4 milliárd 353 millió euró kezelésével […]

Jourova üzent a magyar parlamentnek: nem áldozzuk fel a jogállamiságot!

KÖZÉLETFrissítve: 2020 Júl 16. Vera Jourova szerint nem szabad feláldozni a következő költségvetés jogállamisági védőrendszerét. Az Európai Bizottság átláthatóságért és értékekért felelős alelnöke brüsszeli tudósítónk kérdésére beszélt a magyar Országgyűlés keddi határozatáról, amelyben felszólítják az EU-t, ne kössék a demokrácia meglétéhez az uniós források kifizetését. A sajtótájékoztatón az kiderült, a bizottság már egyeztet a német elnökséggel […]

Botrány a lélegeztetőgépek körül – Hatalmas hibát vétett a Külügyminisztérium?

Írta G. Kovács Károly -2020-07-15    Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) miatt került most szorult helyzetbe a Külügyminisztérium, mivel az állami kórházellátó jóval olcsóbban tudott lélegeztetőgépeket beszerezni, mint a tömeges vásárlást intéző külügy – közölte a 444.hu. A G7 cikkéből kiderült, hogy nem csak a Külügyminisztérium szerzett be gépeket a koronavírus-járvány idején, hanem az ÁEEK is, összesen 2481 darabot. A Külügyminisztérium által kialkudott […]

Koronavírus/Merkely: zárt térben újra maszkot kellene hordani

A zárt, légkondicionált helyiségekben, ahol sok ember tartózkodik együtt, a vírus fertőzőképes marad. Vissza kellene térni a zárt térben való maszkhasználatra – mondta a Semmelweis Egyetem rektora csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Merkely Béla felhívta a figyelmet, hogy a légúti fertőzésekre – mint amilyet a koronavírus is okoz – jellemző a […]

Mi történt Csongrád-Csanádban? Az új koronások több mint felét adja a megye

mfor.hu Ötödik napja nincs magyar áldozata a koronavírusnak, de ezúttal 16 új fertőzöttről érkezett jelentés – ebből Csongrád-Csanádban és Borsodban van 12. 16 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 4279 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Utoljára július 7-én találtak ennyi új esetet, ennél több utoljára június 7-én volt. Budapesten […]

Szegény Péterfalvi „Adatvédő” Attila…

Hadházy Ákos képviselő közösségi oldalán tett bejegyzése. KÖZÉLETFrissítve: 2020 Júl 16.  0MegosztásViagra helyett, csinálja ezt a trükköt. Saját receptUrotrin Szegény Péterfalvi „Adatvédő” Attila már odáig jutott, hogy az Index újságíróit próbálja presszionálni. Egy cikk címének a megváltoztatását kéri kétségbeesett nyílt levélben. Az történt, hogy – gondolom, Rogánék utasítására – kiadott egy közleményt, amivel mocskolni akarta azokat, […]