< Böngészés > Főoldal

| Mobile | RSS

“Vendégszeretet” – Algéria befogadta Kadhafiékat

Egy Tripoli melletti összecsapásban megölték Moammer el-Kadhafi fiát, Hamiszt, közölte a líbiai felkelők egyik parancsnoka. A bukott vezető felesége és három másik gyereke Algériába menekült. Kadhafi állítólag a hozzá továbbra is hű Bani Valídban tartózkodik. A lázadók közben tömegsírokra bukkantak Tripoliban. Mohamed Allegi, a líbiai felkelők kormányának igazságügy-minisztere az AFP-vel azt közölte, hogy Hamisz Kadhafi […]

Így lett parlamenti párt a Jobbikból? //This is how the parliamentary party Jobbikból?

A Wikileaks oknyomozó portál által eddig nyilvánosságra hozott, budapesti keltezésű amerikai diplomáciai táviratok között számos olyan található, mely a romatámadásokkal, s ezzel párhuzamosan a szélsőjobboldal térnyerésével foglalkozik. Budapest korábbi nagykövete és annak helyettesei azon aggodalmuknak adtak hangot a 2006 és 2010 közötti időszakban, hogy miközben egyre nő a feszültség a roma és nem-roma lakosság, a […]

Újabb gyanúsítottak a MÁV Informatika ügyében //Ein weiterer Verdachtsfall von MÁV Informatika

Tizennégyre nőtt a gyanúsítottak száma a MÁV Informatika Zrt. korábbi vezetői ellen folyó nyomozásban. A gyanú szerint a régi vezetőség több tagja orgazdasággal és hűtlen kezeléssel több tízmilliós kárt okozott az állami cégnek. 2009 őszén egy magánszemély feljelentése alapján kezdte vizsgálni a MÁV-nál és több leányvállalatánál folyó gyanús tevékenységet a rendőrség. A nyomozás során egyre […]

[ Tovább ] 2011. augusztus 30. | hozzászólás | Közélet |

Katonahalál: a kamionos észre se vette, hogy elütötte az ejtőernyőst

A fiatalember életéért órákon át küzdöttek, de nem sikerült megmenteni. A katona kiképzési gyakorlóugrást hajtott végre, amikor eddig tisztázatlan okokból a 4-es főút Szolnokot elkerülő szakaszán egy kamionnak csapódott. Szolgálatteljesítés közben halálos ejtőernyős balesetet szenvedett a Magyar Honvédség egyik katonája Szolnok Szandaszőlős városrészének térségében hétfő délután – közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) sajtóirodája az MTI-vel. […]

[ Tovább ] 2011. augusztus 30. | hozzászólás | Közélet |

Őrizetbe vették Obama nagybátyját //Obama’s uncle was arrested

Ittas vezetés és illegális bevándorlás miatt őrizetbe vették Onyango Obamát, az amerikai elnök eltűntnek hitt nagybátyját a massachusettsi Framinghamben – jelentette hétfőn internetes oldalán a Fox televízió, a londoni The Times és a The Australian értesüléseire hivatkozva. Ittas vezetés és illegális bevándorlás miatt őrizetbe vették Onyango Obamát, az amerikai elnök eltűntnek hitt nagybátyját a massachusettsi […]

[ Tovább ] 2011. augusztus 30. | hozzászólás | Életképek/bulvár |

A felkelők megölték Kadhafi legfiatalabb fiát

Egy Tripoli melletti összecsapásban megölték Moammer el-Kadhafi fiát, Hamiszt, közölte a líbiai felkelők egyik parancsnoka. A bukott vezető felesége és három másik gyereke Algériába menekült. Kadhafi állítólag a hozzá továbbra is hű Bani Valídban tartózkodik. Mohamed Allegi, a líbiai felkelők kormányának igazságügy-minisztere az AFP-vel azt közölte, hogy Hamisz Kadhafi a Tripolitól 80 kilométerre délre fekvő […]

Egyenként vadássza le Washington az al-Kaida mintegy húsz vezetőjét //One by one, Washington hunt down al-Qaeda leader, about twenty

Amerikaiak megölték a radikális iszlamista terrorszervezet második számú vezetőjét – fellazítanák a hálózat legbelsőbb körét Oszama bin Laden al-Kaida-vezér egyik bizalmasával is végeztek a kö­zelmúltban amerikai erők. Az információt csak szombaton szivárogtatta ki Washington. Pakisztánban augusztus 22-én megölték az al-Kaida második számú vezetőjét, Atíja Abder-Rahmánt – közölte szombaton az amerikai kormány egyik vezető tisztségviselője. A […]

Nem siet az Alkotmánybíróság

A politikai játszma része lehet, hogy a parlament olyan törvényt szavazott meg, amelyikről tudta: nem állja ki az alkotmányosság próbáját. Márpedig várhatóan így dönt – akár már ma – a taláros testület azzal kapcsolatban, hogy nem jár állami nyugdíj azoknak, akik tagok maradtak valamelyik magánpénztárban. Ám hiába, a pénztárak ellehetetlenülő helyzetén ez már nem segíthet. […]

[ Tovább ] 2011. augusztus 29. | hozzászólás | Tudomány/gazdaság |

Pintér: Az év végére megszűnik a rendőrség adóssága

Közel 10 milliárd forintot csoportosít át a Belügyminisztérium, ezzel az év végére felszámolják a rendvédelmi szervek adósságait – írja Pintér Sándorra hivatkozva a hétfői Napi Gazdaság. A rendőrségnél a legalább 30 napja lejárt tartozásállomány értéke 2,8 milliárd forint, míg a büntetés-végrehajtásnál mintegy hatszázmillió forintra rúg; átcsoportosításokkal azonban az év végére felszámolják ezeket a tartozásokat – […]

Ahova már faxot sem lehet küldeni – miért jutott a csőd szélére Pest megye?

Kifizetetlen tankönyvek, kikapcsolt gáz, megnémult hivatali telefon és magukra hagyott nevelőszülők. Ez csak néhány jele annak, hogy a működésképtelenség határára került az ország legnagyobb megyéjének önkormányzata. Az MSZP képviselője beismeri: 2006 után politikai okokból vették brutálisan vissza az önkormányzatoknak járó pénzeket, a közgyűlés fideszes elnöke nem ad magyarázatot arra, hogy a megye miért fogadott el […]

Kiszorították a felcsúti stadionból az Orbánt szidalmazó MTK-drukkereket

Botrányos jelenetek kísérték Felcsúton a Videoton-Puskás Akadémia és az MTK másodosztályú bajnokiját vasárnap – írja a Fejér Megyei Hírlap. Az újság tudósítása szerint a találkozó lefújása után vendégek szurkolóit a helyszínen levő Orbán Viktor miniszterelnök szidalmazása miatt távozásra szólította fel Mészáros Lőrinc, a Puskás Akadémia elnöke. A mintegy harminc fős MTK-s keménymag ettől feldühödött, Mészárost […]

[ Tovább ] 2011. augusztus 29. | hozzászólás | Sport |

Orbán: Magyarország a szuverenitásáért küzd //Orban: Ungarn kämpft szuverenitásáért

“Az euró válsága és hozzá kapcsolodó reálgazdasági válság a következő néhány évben sem múlik el, a következő nyolc-tíz évben támadások kereszttüzében marad az euró” – mondta hétfő reggel Orbán Viktor. A miniszterelnök Magyarország külföldön dolgozó nagyköveteinek tartott előadásán azt mondta, hogy Magyarország szuverenitása van veszélyben. Úgy véli ugyanis, ha visszasodródik az ország a görög útra, […]

Ne feledd! Reklám lehetőség, ami kinyitja a világot a vállalkozásaid előtt s a piaci lehetőségekről nem is beszélve //Remember! Advertising opportunities, which opens the world of opportunities for enterprises and the market, not to mention

Riportok készítése, termék- szolgáltatás bemutatás + fotók elhelyezése.. Reklámszövegek megtervezése, választási kampányok követése + sajtó nyilvánosság. “Az olvasói kérések maximális kielégítése nem csak a mi kötelességünk” Közösen kell kialakítani a növekedés eszköztárát… göröngyös út vezet a siker felé… Keresd a www.fecsego.eu által adott lehetőségek tárházát… Az árajánlatokat megtaláljátok a Médiaajánlatban! -oil-  

[ Tovább ] 2011. augusztus 29. | 1 Hozzászólás | Reklám-hirdetés |

Vasas-Ferencváros 2-0 a Puskás Stadion búcsúztatóján

A lebontás előtt álló “Népstadionban” rendezett utolsó bajnoki mérkőzésen a Vasas megszerezte első sikerét a továbbra is győzelem nélkül álló Ferencváros ellen a labdarúgó OTP Bank Liga 7. fordulójában. A vasárnapi “kettős rangadóra” – a két együttes All-Star csapatai 1-1-es döntetlent játszottak egymással – nagyjából háromezer szurkoló látogatott ki, pedig a szervezők azt szerették volna, […]

[ Tovább ] 2011. augusztus 29. | hozzászólás | Sport |

Forrong a közoktatás a tanév kezdetén

Eredendően elhibázott gazdaságpolitikájának árát az Orbán-kormány a pedagógusokkal, a gyermekekkel és a családokkal akarja megfizettetni – mondta Kunhalmi Ágnes tegnap az oktatási államtitkárság épülete előtt. Az MSZP elnökségi tagjának sajtótájékoztatójával egy időben a szaktárca a Győr-Moson-Sopron megyei Lipóton tartotta a hivatalos tanévnyitót. A szakpolitikus arra kívánta felhívni a figyelmet, hogy míg a kabinet ünnepelve vág […]

[ Tovább ] 2011. augusztus 29. | hozzászólás | Kultúra |

Tanyafejlesztés: csodákat fogunk művelni

Jövő csütörtöktől indul a tanyafejlesztési program, a kormány idén csaknem egymilliárd forinttal segíti a tanyán élőket. Pályázni szeptember végéig lehet, a nyertesek még az idén megkaphatják a pénzt. Tanyán élő magánszemélyek, önkormányzatok, illetve önkormányzati cégek adhatják be pályázataikat az induló tanyafejlesztési programra. A családok tanyájuk, gazdasági épületei felújítására, eszközök, állatok, vetőmagok vásárlására fordíthatják a támogatást, […]

[ Tovább ] 2011. augusztus 29. | hozzászólás | Életképek/bulvár |

Öngyilkos merénylet egy bagdadi mecsetben //Suicide bombings in a Baghdad mosque

Huszonnyolc ember halálát okozta és harminchetet megsebesített egy öngyilkos merénylő vasárnap este Bagdad nyugati részén egy szunnita mecsetben. A támadó az esti ima végén hatolt be a Gazálíja városrészben lévő épületbe, majd működésbe hozta a testére erősített robbanószerkezetet. Az iraki védelmi minisztérium 29 halálos áldozatról és 35 sebesültről tud. Az első jelentések szerint a merényletnek […]

Wikileaks: a magyar nagykövetség támogatja a kubai ellenzéket //Wikileaks: The Hungarian embassy in support of the Cuban opposition

2008-ban az akkori havannai magyar nagykövet többször is vendégül látta az ellenzék vezéralakjait otthonában. Magyarország Kuba-politikáját taglaló dokumentumot publikáltak a napokban a WikiLeaksen – írja a Viva Cuba Libre blog. A 2008-ban kelt dokumentumból kiderül, hogy az akkori havannai magyar nagykövet többször is vendégül látta az ellenzék vezéralakjait otthonában. „Bus (Szilveszter) tudomására jutott, hogy havannai […]

A Belügyminisztérium véleménye az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottságának mai üléséről

A Belügyminisztérium már többször kinyilvánította, hogy Magyarországon következmények nélkül nem lehet félelmet kelteni. Nem engedhető meg, hogy bármilyen etnikai vagy kulturális társadalmi csoporttal szemben radikális szerveződések felléphessenek. Közlemény. Már a tavasszal életbe lépett ezért a szigorított szabálysértési kormányrendelet, amely az egyenruhás bűnözésnek parancsolt megálljt. A Belügyminisztérium az irányítása alatt álló szerveken keresztül folyamatosan figyelemmel követi […]

Bürokráciacsökkentés a Honvédelmi Minisztériumnál

A Honvédelmi Minisztérium a közeljövőben jelentős átalakítást hajt végre vezetési struktúrájában. A racionalizálás a bürokratikus szervezeteket és a háttérintézményeket érinti. Sajtóközlemény. A kormány programjával összhangban hamarosan sorra kerülő szervezeti racionalizálás célja a Magyar Honvédség működési hatékonyságának növelése és katonai képességeinek erősítése. Az átszervezést a tárca szakmai szempontok alapján hajtja végre. Az intézkedés a NATO parancsnoki […]


  • Ursula Von Der Leyen asszony az EB elnökasszonya

  • www.fecsego.eu nemzetközi hírportál az EU EP EB média-sajtó partnere